udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 37 találat lapozás: 1-30 | 31-37
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Marosi Barna

1990. február 10.

Marosvásárhelyen hatalmas, soha nem látott tömeg, több tízezer ember tüntetett a kisebbségi jogokért, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Líceumért, a Bolyai Tudományegyetemért és a többi főiskoláért. Az előzmény az volt, hogy febr. 7-én Marosvásárhelyen megalakult a Vatra Romaneasca, egy magyarellenes politikai csoport. Magyarellenes zászlóbontás történt. A sportcsarnokban rendezett nagygyűlésükön kiáltozták: "Vissza a hunokkal Ázsiába! Nyitva vannak a határok, menjetek!" A beszédek is ilyen tartalmúak voltak. Febr. 9-én román fiatalok tüntettek a magyar nyelvű oktatás ellen, több magyar diákot összevertek, ugyancsak összeverték Farkas Istvánt, a tévé helyi operatőrét. Ezután került sor 10-én a magyar lakosok tüntetésére. Néma tüntetés volt, az emberek kezükben egy könyvvel és egy gyertyával vonultak, a transzparensek hirdették, hogy a magyar iskolákért tüntetnek. A tömeg élén Sütő András haladt. A tüntetők hangosan elimádkozták a Miatyánkot, majd Sütő András szólt a megjelentekhez. /Marosi Barna: Február 10, Marosvásárhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

1991. május 1.

Marosvásárhelyen megalakul a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, ezt a nevet vette föl az RMDSZ Nőszervezete. /(Marosi Barna): Megalakult Marosvásárhelyen megalakul a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./

1991. július 26.

Marosi Barna visszautasította a Kossuth Rádió Gondolat-jel című műsorában, júl. 14-én elhangzott beszélgetést az Ellenpontok című lapról. Molnár János, az Ellenpontok Magyarországra költözött munkatársa kifejtette, hogy az erdélyi magyarság "önjelölt vagy kinevezett vezetői a sajátosság méltóságának fogalmával a tehetetlenséget és a szenvedést akarták megideologizálni ... Sütő volt a főideológusa ennek a gondolatnak..." Ez az interjú megpróbálja élesen szétválasztani a nézeteket: eszerint létezett Erdélyben egy liberális, Nyugat felé orientálódó magyarságtudat és egy konzervatív, sajátosan magyar faji tulajdonságokra építő gondolatvilág. - Egy kicsit divatba jött Pesten az erdélyiek leszólása. Tőkés László neve megjárta a Mikroszkóp Színpadot, Sütő Andrást időnként rendreutasítják, Domokos Géza román kollaboráns, Szőcs Géza azért jött haza, mert a Szabad Európából kirúgták... Milyen erkölcs nevében ítélkezik Molnár János református lelkész, aki itthagyta nyáját? tett fel a kérdést Marosi Barna. /Marosi Barna: Már mindenki belénk törölheti a lábát? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

1991. augusztus 15.

Az Ellenpontok magyarországi értékelésének erdélyi visszhangjával foglalkozott a Szabadság, több rádióadást és cikket felidézve. A Kossuth Rádió Gondolat-jel című, júl. 14-i adásában Lantos Gabriella beszélgetett Molnár Jánossal. Molnár János szerint azok kezdték az ellenzéki tevékenységet, akiket kisemmiztek a hatalomból. Így történt ez Erdélyben is. A filozófiát végzett Ara-Kovács Attila munkanélküli volt, Tóth Károly tanár másként gondolkodása miatt nem tudott bejutni a köztudatba. Maga Molnár a kulturális élet peremén élt. Szőcs Géza akkor kapcsolódott be, amikor elvesztette állását. Molnár hangsúlyozta másságukat. Szerinte Király Károly és Sütő András is nagyon sokáig talán csak a reformkommunizmusig mentek el. Sütő végül elvileg támogatta a lapot, de tevőlegesen nem akart benne részt venni. Molnár János még azt is megállapította, hogy az RMDSZ-t mindinkább ugyanazok az emberek vezetik, akik korábban. Marosi Barna cikkében visszautasította azt, hogy az Ellenpontok egykori munkatársa, Molnár János elítélte Sütő András szemléletét. Sütő András maga is elutasította Molnár János értékelését, a Népújság hasábjain. Kozma Szilárd a sepsiszentgyörgyi Európai Időben készített interjút Molnár Jánossal, aki családjával együtt Szegeden él és a Soros Alapítvány támogatásával dolgozik az Ellenpontok történetét feldolgozó könyven. /Az Ellenpontok ürügyén? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15. - Marosi Barna írása: 652. sz. jegyzet.

1993. január 12.

Sokan támadják az RMDSZ-t, sok a vita, felbukkantak a karrieristák is, abcúg Kós Károly csődstratégiája, abcúg Domokos Géza megalkuvása... Meglobogtatják Tőkés László nevét. A püspök nem szólal meg, a cikkíró Marosi Barna szerint ez okozhatta Tőkés László népszerűségének csökkenését. Eközben "az erdélyi magyarságra szakadatlan propaganda pergőtűz zúdul." S tévében és a lapokban Vadim Tudor és Adrian Paunescu, ezek a félig kommunisták, félig fasiszták jelentkeznek. "Valahányszor egymást gáncsoljuk, a legnagyobb szolgálatot tesszük Ceausescu örököseinek." /Marosi Barna: Erdélyi aknamezők. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

1993. január 27.

Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke kifejtette: normális dolog, hogy különféle irányzatok léteznek az RMDSZ-ben. Együtt kell dolgozni minden tisztességes irányzattal. Az autonómia kérdésében a kongresszuson kialakult "egy majdnem konszenzusos álláspont." A szövetség döntéseiben "jelen kell lenni Tőkés Lászlónak is, az ő egyéniségére, politikai gondolkozására nagy szüksége van a szövetségnek." Jobb munkamegosztás szükséges, új struktúrákat kell létrehozni. Sok a tennivaló. Megalakítják a Szövetségi Képviselők Tanácsát, továbbá megalakítják a hivatalokat. /Marosi Barna: Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./

1993. március 30.

Hivatalosan többször kijelentették, hogy Kincses Előd ellen semmilyen eljárás nem indult. A Maros megyei Rendőrség viszont hivatalosan értesítette Kincses Elődöt, hogy "belekeveredett az 1990-es márciusi eseményekbe", a bűnügyi kivizsgálás érdekében kötelező a személyes megjelenése. A lap közölte az eredeti, 1993. márc. 12-én kelt rendőrségi értesítést és magyar fordítását. /Marosi Barna: Évek óta rendőrségi vizsgálat folyik Kincses Előd ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

1993. április 21.

A régi megszüntetett Udvarhely megye visszaállítását követelték többen Székelyudvarhelyen. Élükön áll Katona Ádám, aki bejárta Udvarhely szék falvait. Az Udvarhelyi Híradó márc. 16-i számában már úgy fogalmazott, hogy csak az Iliescu-rezsim magyar kiszolgálói ragaszkodnak a mostani Hargita megyéhez. Az Erőszakkal Megszüntetett Megyék Ligája 1991 tavaszán Iliescu elnöktől 21 történelmi megye visszaállítását kérte. Akkor az elnök 7-8 megye visszaállítását ígérte meg, újabban pedig már csak háromról van szó, de Udvarhely megye benne szerepel. Székelyudvarhely 41 ezer lakosának 95 százaléka magyar, mindössze 750 román él a városban. Marosi Barna felhívta a figyelmet arra, amennyiben újra megyeközpont lenne a város, 72 megyei intézményt kellene felállítani, ez 4000 embert jelentene, családtagokkal 12 000 fő. A megyei intézményekben jóformán nincs is magyar, ezért a hatalom az új megyében is románokat nevezne ki, megindulhatna a románok betelepítése. Emiatt nem célszerű most megyésíteni. /Marosi Barna: Etnikai csapda: Udvarhely megye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

1993. május 22.

A Hitel folyóirat szerkesztőgárdája mutatkozott be máj. 22-én Marosvásárhelyen, a Látó folyóirat irodalmi színpadán. Sütő András és Markó Béla, a Látó főszerkesztője volt a házigazda. Csoóri Sándor főszerkesztővel együtt eljött a Hitel szerkesztőinek többsége. Sütő András a találkozón Csoóri Sándorhoz intézett nyílt levelét olvasta föl, köszönetet mondva a Duna Tv létrehozásának kezdeményezéséért. /(Marosi Barna): Csoóri Sándor Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25., Hitel-est Marosvásárhelyen. = Új Magyarország, máj. 24./ Sütő András levele: máj. 25-i jegyzet.

1993. június 8.

Varga László /sz. Zilah, 1928/ 1946-ban beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, a nemzetközi jogra. Hamarosan Búza László professzor gyakornoka lett, majd negyedévben, utolsó vizsgái előtt Demeter János eltávolította az egyetemről "antikommunista és vallásos tevékenysége miatt". Varga László a teológiára jelentkezett, református lelkész lett. 1957-ben letartóztatták az ENSZ számára összeállított memorandum miatt. Az ún. ENSZ-perben állították bíróság elé. Életfogytiglani börtönre ítélték, 1964-ben szabadult, az akkori amnesztiával. Újból lelkészként szolgált. A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt /RMKDP/ alakuló kongresszusán, 1990-ben alelnökké választották. 1993 februárjában a Marosvásárhelyen tartott II. kongresszus a párt elnökévé választotta. - Erdélyben a kereszténység mást, többet jelentett, mint másutt, mint Magyarországon. A kommunizmus alatt a magyarság minden régi szervezete megsemmisült, kivéve az egyházakat. Az erdélyi magyarság kilencen százaléka ma is tagja valamelyik egyháznak.- Elsősorban a falu bizalmát akarja megszerezni a kereszténydemokrácia. - Az RMKDP támogatja a hitelszövetkezeteket. Az RMKDP kiépíti kapcsolatait az európai kereszténydemokrata pártokkal, elsőnek az anyaországival léptek kapcsolatba, onnan válaszként héttagú küldöttség érkezett az RMKDP marosvásárhelyi kongresszusára. Tárgyaltak Coposuval, a Román Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnökével is. /Marosi Barna: A keresztény társadalomé a jövő. Beszélgetés Varga Lászlóval, az RMKDP elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./

1993. augusztus 11.

Sütő András nyilatkozott egy évtized munkásságáról, terméséről. Otthon 1980-ban jelent meg könyve, majd 1982-ben a korábban játszott Szuzai menyegző, ezután a cenzúra nem engedélyezte az író műveinek kiadását, a korábbi munkák újbóli megjelentetését sem. Ez alatt az évtized alatt Magyarországon láttak napvilágot kötetei. A budapesti Szépirodalmi Kiadó 1989-ben megkezdte Sütő András válogatott munkáinak kiadását. A sorozatból 1993-ig öt kötet jelent meg, az ötödik idén /Csipkerózsika ébresztése/. Az idei könyvhétre jelent meg a Szemet szóért /Csokonai Kiadó, Debrecen/ című kötete, ebben naplórészletei olvashatók. Még idén várható a Naplójegyzeteim /Csokonai Kiadó, Debrecen/ és az életmű sorozatban a hatodik kötet. 1993-ban végre otthon is közölték munkáját Naplójegyzetek /Romániai Magyar Szó kiadása/. A nyolcvanas években már nem engedték drámái bemutatását. Az ugató madár című darabját Harag György akarta színpadra venni, de a hatalom nem engedte. Végül Az ugató madár című drámát Erdélyben is bemutatják, Marosvásárhelyen már műsorra tűzték. Az ősbemutató Budapesten volt, a Nemzeti Színházban. Jelenleg a romániai magyar könyvkiadás összeomlott, a hazai szerkesztők pedig a népi-nemzetinek nevezett írásokat nem karolják föl. Ezért nem jelennek meg Sütő András munkái Erdélyben. A Magyarországon dúló szellemi belháború igen komolyan érezteti közvetlen hatását az erdélyi szellemi életben. Sütő András óvott a türelmetlenségtől, amely minden eddigit semmisnek óhajt nyilvánítani, mert ez önpusztítás. /Marosi Barna: Beszélgetés Sütő Andrással egy évtized terméséről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

1993. augusztus 31.

Aug. 28-án Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Maros megyei választmánya, meghívták Markó Béla elnököt is. A Neptun-vita képezte a többórás megbeszélés tárgyát. Borbély László és Frunda György felszólalásaikban védték saját álláspontjukat, hangsúlyozták, hogy nem árulók. Borbély László elmondta, hogy a PER első meghívásán Domokos Géza /akkor még RMDSZ-elnök/ és ő vett részt. Azután a mostani PER-megbeszélések előtt a PER találkozót szerevezett, melyen Domokos Géza, Gálfalvi Zsolt és Rostás Zoltán vett részt. A tavaly Neptunfürdőn rendezett találkozón Domokos Géza, Tokay György és Borbély László volt jelen. A mostani marosvásárhelyi ülésen Tőkés András kifejtette Tőkés László püspök véleményét: a püspök több ízben, évek óta javasolta a román vezetőknek a kerekasztal-megbeszélést a nemzetiségi kérdésről, de erre a román vezetők nem reagáltak. Ehelyett kiválasztottak három embert és meghívták őket egy tárgyalássorozatra. Kolcsár Sándor rámutatott: Nyugat-Európa nem szereti, ha a Kelet háborog, ezért legszívesebben vakvágányra tereli a kényelmetlen embereket. Kolcsár kiemelte, a marosvásárhelyi városi körzetek egyetértenek az ügyvezető elnökség állásfoglalásával /a romániai magyarság ügyében tárgyalni csak az RMDSZ vezető szerveinek jóváhagyásával lehet, enélkül érvénytelenek a tárgyalások/. Hunyadi András szerint az egész Neptun-ügy legnagyobb szépséghibája, hogy a "hármak" nem étek el semmilyen látványos eredményt. Hunyadi nagy hibának tartja, hogy a Lármafák égetése címen megjelent válasz teljes mértékben Tőkés László ellen irányult. Szerinte a "hármaknak" nyilatkozniuk kellene: jót akartunk, de nem sikerült. - Zonda Attila visszatekintett a múltba, kifejtve, hogy a radikálisok, "más néven türelmetlenek, szélsőségesek" és a mérsékeltek "más néven megfontoltak, esetleg megalkuvók" között három éve folyik a harc. Szerinte a Neptun-ügy egy leszámolási folyamat része, a fő célpont Tokay György és a mérsékeltek. Marosi Barna szerint Frunda György és Borbély László a legeredményesebb romániai magyar politikusok közé tartoznak, majd hozzátette, Tőkés Lászlót nem szabad beárnyékolni, inkább mindnyájuknak együtt kell dolgozniuk. Markó Béla szerint a viták ellenére az RMDSZ-ben a leglényegesebb kérdésekben konszenzus van és politikai bűn az egységet feladni. /Máthé Éva, Mózes Edith: Az RMDSZ Maros megyei szervezetének választmánya kérte. A szövetségi elnök ültesse tárgyalóasztalhoz a vitázó feleket. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31., Bögözi Attila: RMDSZ-vita a "hármak" ügyéről Marosvásárhelyen. Ki "árulta" el az erdélyi magyarságot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

1994. április 6.

Makfalván márc. 15-én a helyi Wesselényi Művelődési Egyesület koszorúzott a templom előtti emlékműnél, a szónok Marosi Barna író volt. Fülöp Dénes tanár, az egylet elnöke elmondta, hogy képtárukat megfelelőbb helyre költöztették, az anyag nyolcvan százaléka Kusztos Endre képeiből áll. Nyárra művésztábort szerveznek, Gyergyószárhegyhez hasonlóan úgy gondolják, hogy a művészek egy-egy alkotásukat felajánlják, ezek árából fogják finanszírozni további művelődési programjaikat. Makfalva színjátszócsoportja is aktív, huszonkét szereplős darabot vittek színre. /Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

1994. október 29.

1990 nyarán született meg az elhatározás Marosvásárhelyen, a helyi RMDSZ-ben, hogy szobrot állítanak a város hajdani polgármesterének, Bernády Györgynek, akit 1902-ben választottak meg erre a posztra. 1991-ben hivatalosan is bejelentették ezt a kezdeményezést, a prefektus közölte: állami támogatást nem adnak ehhez. 1992-ben megalakult a Bernády György Közművelődési Egyesület, elnöke Borbély László, alelnöke Király István lett. 1992 októberében 11 szobrászművészt kértek fel, vegyenek részt a pályázaton. Végül Bocskay Vince munkáját fogadták el, megindult a gyűjtés. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29-30./ Okt. 29-én 7-8 ezres tömeg előtt hullott le a lepel Bernády György szobráról. Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke, Sütő András, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Csoóri Sándor, Cornel Muraru író, főszerkesztő, Ion Rakolta prefektus és Marosi Barna, a Bernády György városa című könyv szerzője mondott beszédet. Koszorút helyezett el - többek között - Rudas Ernő nagykövet, Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese és Entz Géza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./ A szoboravatás valami újnak jelenti a kezdetét, hangzott el Takács Csaba beszédében. Talán a szobor lesz az, ami nem engedi, hogy Marosvásárhely újra gyilkos szenvedélyek színterévé váljék. Úgy tűnik, az igazságot is meg lehet szokni, jegyezte meg Sütő András. Mármint azt az igazságot, hogy Bernády Györgynek ebben a városban helye van. Valamikor Kossuth-, Petőfi- és Rákóczi-szobra is volt a városnak, de ezeket ledöntötték, megsemmisítették. Előbb vagy utóbb ezek is visszatérnek, mert sorsukról az itt élőknek és nem valamiféle bizottságnak kell dönteni. Csoóri Sándor arra emlékezett, hogy amikor először járt Marosvásárhelyen, rögtön látta, ez egy ízig-vérig magyar város. /Kurír, nov. 8./

1995. május 20.

Máj. 20-án jelent meg Szász János bukaresti író román nyelvű /Foaia/ és magyar nyelvű /Fórum/ lapjának próbaszáma. A bukaresti tudományegyetem hungarológusai szintén lapot indítottak: napvilágot látott Nézőpont /alcíme: Véleménynyilvánítási lap/ című újságuk első száma, 250 példányban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./ A Foaia és a Fórum kiadója a Concordia 112 Alapítvány, amelynek célja hallassa hangját a gyűlölet és az uszítás ellen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./ A Fórum /Bukarest/ szerkesztői: Halász Anna, Marosi Ildikó és Majtényi Ildikó, főmunkatársak: Lászlóffy Aladár és Szász János. A Foaia /Bukarest/ igazgatója Szász János, szerkesztői: Maria Dinescu, Alina Mungiu, Anamaria Pop. Mindkét lap a próbaszámon feltüntette: rendszeres megjelenése szept. 1-jétől. A Fórum próbaszámában olvashatjuk Kós Károly és Kemény János beszélgetését, amint egy hajdani tévériportban felidézték az Erdélyi Szépmíves Céh történetét, a helikoni találkozókat Kemény János marosvécsi kastélyában, Bánffy Miklós alakját és Kós Károly munkásságát. Ugyancsak a Fórumban található - többek között - egy részlet Borsi Kálmán Béla A román társadalom az 1850-es, 60-as években című írásából, továbbá egy felsorolás arról, hogy milyen sokan éltek és dolgoztak Bukarestben, többek között: Méliusz József, Szemlér Ferenc, Sütő András, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Majtényi Erik, Szász János, Robotos Imre, Földes László, Huszár Sándor, Beke György, Bodor Pál, Domokos Géza, Ágoston Hugó, Kovács János, Kacsir Mária, Lőrinczi László, Halász Anna, Horváth Andor, Vajnovszky Kázmér, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor, Kovács Albert, Marosi Barna, Marosi Ildikó, Dános Miklós, Mag Péter, Dankanits Ádám, Dimény István, Cseke Gábor, Szőnyi István, Szobotka András, Balogh Péter, Román Viktor.

1996. október 14.

A Duna Televízió Héthatár című, okt. 1-jei adásában Domokos Géza, az RMDSZ első elnöke, aki az aktív politizálástól 1993 januárjában visszavonult, a műsor főszerkesztőjének, Marosi Barnának interjút adott pályájáról, s szóba került az a vita, amely az 1992. évi parlamenti választásokra szóló Hargita megyei RMDSZ-jelöltlista összeállításával kapcsolatban alakult ki. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke az okt. 8-i adásban szót kért és azzal vádolta meg Domokost, hogy 1992-ben "választási hamisítást követett el", önhatalmúlag, elnöki hatalmával visszaélve juttatta mandátumos helyhez Verestóy Attilát. Domokos Géza a Háromszék okt. 12-i és a Romániai Magyar Szó okt. 14-i számában Ki hamisít? Válasz Tőkés Lászlónak című írásában "Tőkés László és köre által rosszhiszeműen, nyilvánvaló lejáratási szándékkal felröppentett és azóta minden lehető alkalommal és minden elérhető eszközzel terjesztett rágalomnak" minősíti ezt a beállítást. Domokos Géza kifejtette, hogy ő a Hargita megyei elektori testület listáját továbbította. "Tőkés László, Szőcs Géza, Patrubány Miklós, Csapó József, Toró T. Tibor és csoportjuk többi tagja" ragaszkodott ahhoz, hogy "a püspök úr kebelbarátja", Borbély Imre szenátusi listavezető legyen" Hargita megyében. Most Borbély Imre függetlenként indul. Domokos Géza élesen elítélte a püspököt: " az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem csak politikus, s mint ilyen, szabadon értelmezheti az erkölcsi törvényeket, hanem egyik történelmi egyházunk püspöke, akire hivatásánál és tiszténél fogva kötelező az igazmondás és türelmesség parancsa..." "gyalázatosan rendkívüli időket adatott megélnünk." /Szabadság (Kolozsvár), okt. 15., Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./

2001. április 30.

A marosvásárhelyi Lyra Könyvkiadó a város szívében, a Kultúrpalota mellett nyitotta meg a Mentor könyvesboltot. Káli Király István, a Lyra igazgatója a megnyitón elmondta: 1993-tól működött a kiadó eddigi Aranka György könyvesboltja, de ott szűk volt a hely. A bolt kiállítóteremként is használható. A megnyitón Jánosházy György - mint szerkesztő - bemutatta az Erdélyi Panteon sorozat harmadik kötetét. Ez a kötet hazai és magyarországi írók, kritikusok, irodalomtörténészek olyan írásait tartalmazza, melyek XIX.-XX. században élő és alkotó erdélyi írókról szólnak. Rengeteg anyag kimaradt, sok jelentős alkotó nem szerepel a kötetben, tehát valószínűleg lesz pótkötet. Káli Király István köszönetet mondott a jelen levő Csegzi Sándor alpolgármesternek, amiért a polgármesteri hivatal együttműködési szerződést írt alá a kiadóval. - A könyvesbolt mellett, vagyis inkább e közös helyiségben turisztikai irodát rendez be a hivatal, lényegében a könyvesboltban is van egy turisztikai sarok, és így egymást erősíti majd a két tevékenység. Korábban a helységben ugyancsak könyvesbolt működött Gaudeamus néven, melyet kolozsvári cég működtetett, és azért vonult vissza, mert nem volt nyereséges a vállalkozás. A másik magyar üzletben, a marosvásárhelyi Bolyai-Gauss könyvesboltban két Molter Károly-kötetet mutattak be. Ugyancsak a Lyra Kiadó Marosi Ildikó irodalomtörténészt (Marosi Barna felesége, tehát Molter Károly menye) kérte fel arra, hogy összegyűjtse Molter Károly esszéit, tanulmányait, recenzióit, cikkeit. A hatalmas anyagot Kovács András Ferenc költő rendezte, szerkesztette három kötetbe. Ebből kettőt: az Erdélyi argonauták és az Erdélyi rozsda címűt mutattak most be, és készül a harmadik kötet is, címe: Keleti állomáson. /Máthé Éva: Könyvesbolt a város szívében" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./

2001. június 4.

Jún. 2-án Marosvásárhelyen a Bernády Házban egyedülálló kiállítás nyílt Bánffy Miklós és kortársai címmel. Kiállított könyvek, eredeti dokumentumok idézték fel Bánffyt és kortársait. A kiállítás anyagának jó részét Verduka György hozta el Kolozsvárról, de Hantz Lám Irén, Marosi Barna és Koós Ferenc is kölcsönzött dokumentumokat. A két világháború közti erdélyi magyar irodalomról, a helikoni csoportosulásról Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész tartott előadást. Az est végén Dávid Gyula dedikálta a gondozásában megjelent Bánffy Miklós emlékiratait tartalmazó kötetét. /Cetlik, lapok, dokumentumok. Bánffyról és a kortársakról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

2003. május 22.

A kistérségi és kisközösségi televíziók IV. Filmszemléjét rendezte meg Lakiteleken máj. 13-15-én a Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület. Közel 130 alkotó jelentkezett 40 percnél nem hosszabb pályamunkával a Kárpát-medence magyar nyelvterületéről. A 35 tagú zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező volt, erdélyi tagjai Gálfalvi György író (Marosvásárhely), Marosi Barna író (Marosvásárhely) és Xantus Gábor filmrendező (Kolozsvár). A fődíjat és a Tradíció-díjat marosvásárhelyiek nyerték az Este lett a liányságnak című, csángó lakodalmat bemutató alkotással (Katyi Antal rendező, operatőr, Balázs János szerkesztő). Erdélyből különdíjat kapott: A könyvtáralapító Teleki Sámuel c. film (Marosvásárhely - Simonffy Katalin szerkesztő, Katyi Antal rendező-operatőr), A világmászó hópárduc (Gyergyószentmiklós - Zsigmond Attila rendező), Sportszerda (Csíkszereda - Becze Zoltán rendező, Ferencz Hunor operatőr), Megint jönnek, koszorúznak (Nagyvárad - Gergely Gizella szerkesztő, Gergely Károly operatőr), Az ezeréves határon (Sepsiszentgyörgy - Ferencz Csaba rendező, Petke László operatőr). Két vajdasági és egy budapesti alkotóközösség nyert kategóriadíjat. Felvidékiek négy különdíjat kaptak. /Guther M. Ilona: IV. Filmszemle Lakiteleken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2004. február 16.

Kudarcra van ítélve az erdélyi magyar történelmi egyházak egyezkedési kísérlete arra vonatkozóan, hogy megfelelő arányban vegyenek részt az erdélyi tévét működtető alapítványban. Nagy Zsolt az erdélyi tévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke, aki egyben az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, elmondta, hogy az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból, hiszen Jakab Gábor római katolikus pápai káplán és Vetési László szórványmissziói lelkipásztor tagjai a testületnek. A Janovics Jenő Alapítvány az erdélyi magyar televízió létrehozására és működésének biztosítására hivatott. Az alapítvány létrehozói: Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgató Tanácsának tagja, a Romániai Magyar PEN Club elnöke, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az alapítvány vezetését a kuratórium látja el. A kuratóriumi tagjai: Béres András filozófus, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, Bíró Zoltán szociológus, a Kulturális Antropológia Műhely vezetője, Hatházi András színművész, Jakab Gábor római katolikus pap, a Keresztény Szó folyóirat főszerkesztője, Kovács András Ferenc költő, Marosi Barna író, Márton Árpád RMDSZ-képviselő, Nagy Ágnes közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Zsolt az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Tibori Szabó Zoltán újságíró, Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke, Vetési László református lelkész, a Duna Televízió kuratóriumának tagja, Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi adjunktus. A kuratórium elnöki tisztségére az alapítók Nagy Zsoltot nevezték ki. A kuratórium szakmai döntéseinek előkészítését szakmai tanácsadó testület segíti, amelynek tagjai: Barabási Győző, a Videoklip Stúdió igazgatója, Baranyi László televíziós szerkesztő, Bardócz Sándor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója által sugárzott magyar adás főszerkesztője, Bartha Csaba, a Román Televízió Temesvári Területi Stúdiójának szerkesztőségi vezetője, Kacsó Sándor, a Román Televízió bukaresti magyar adásának főszerkesztője, Kádár Melinda televíziós szerkesztő, Maksay Ágnes televíziós szerkesztő, Székedi Ferenc a Csík Televízió főszerkesztője, Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió igazgatója, valamint Xantus Gábor filmrendező. /Borbély Tamás: Összeállt az erdélyi magyar tévét létrehozók névsora. RMDSZ: Az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2004. február 17.

Ellentmondó véleményeket szült a leendő erdélyi magyar televízió alapító és döntéshozó testületének személyi összetétele. RMDSZ-televízió kialakulása körvonalazódik, fogalmazta meg Tőkés László püspök. Tőkés véleményével Jakubinyi György érsek álláspontja is összecseng. Az érsek nem kívánta kommentálni a testületek személyi összetételét. Jelezte: az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek március 11-ei, kolozsvári egyeztetését követően foglal állást, de tekintettel híveikre, az egyházak hivatalos helyet kérnek maguknak az új intézményben. Az érsek helyeselte Vetési László református lelkész és Jakab Gábor római katolikus pápai káplán szakemberként és nem az egyház képviselőiként történő beválasztását a kuratóriumba, és leszögezte: mindaddig, amíg az erdélyi magyar történelmi egyházak igényeit mellőzik, a leendő erdélyi magyar televízió RMDSZ-tévé lesz. Két lelkész jelenléte az alapítvány kuratóriumában még nem elégíti ki az erdélyi magyar történelmi egyházak igényeit – erősítette meg az erdélyi magyar püspökök közös álláspontját Tőkés László. A püspök szerint cinizmusra vall Nagy Zsolt RMDSZ ügyvezető alelnök nyilatkozata, miszerint a kuratórium valamennyi képviselője tagja valamely magyar egyháznak. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök sem ért egyet azzal, hogy mellőzzék az egyházakat a tévé létrehozásában és működtetésében. Csép Sándor ötletgazda arra panaszkodik, mintha mellőzni akarnák a televízió létrehozásában. A Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szász Jenő kijelentette: az ilyen intézmény létrehozói között mindenekelőtt az egyház, a civil szféra és a szakma kell hogy szerepeljenek, legkevésbé a politikum: ha az RMDSZ jelen akar lenni, mint politikai szervezet, akkor az MPSZ-nek is jogában áll helyet kérni magának az intézményben. Markó Béla nem kívánta kommentálni sem a kuratórium személyi összetételét, sem a leendő televízióval kapcsolatos egyéb kérdéseket. Nagy Zsolt közölte, az alapító testület, valamint a kuratórium személyi összetétele már nem fog változni. Az erdélyi magyar történelmi egyházak igénylésére reagálva Nagy Zsolt úgy látja: az egyház jelen van a kuratóriumban. Nagy Zsolt nem érzi, hogy személyi összetételét illetően a testületben túlsúlyban lenne az RMDSZ. A Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumának összetétele: Béres András filozófus, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, korábban az RMDSZ színeiben oktatási államtitkár, Bíró Zoltán szociológus, Hargita Megye Tanácselnökének tanácsadója, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Műhely vezetője, Hatházi András színművész, író, rendező, Jakab Gábor római katolikus pápai káplán, a Keresztény Szó főszerkesztője, Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költő, Marosi Barna író, szerkesztő, korábban az RMDSZ javaslatára volt a Duna Televízió alelnöke, Márton Árpád színművész, jogász, az RMDSZ parlamenti képviselője, az alsóház művelődési bizottságának titkára, Nagy Ágnes közgazdász, az RMDSZ javaslatára a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Zsolt mérnök, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és kampányfőnöke, Tibori Szabó Zoltán újságíró, a kolozsvári Szabadság című. napilap munkatársa, a Népszabadság című napilag erdélyi tudósítója, Varga Gábor író, az RMDSZ javaslatára az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke, Vetési László református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványmissziójának vezetője, a Duna Televízió kuratóriumának tagja, Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi adjunktus, az RMDSZ etikai bizottságának elnöke. /Benkő Levente: RMDSZ-tévére utal a névsor? = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./

2004. november 6.

A Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány erdélyi kurátorai /Gálfalvi György, Kántor Lajos, Marosi Barna, Vetési László/ közös nyilatkozatukban aggodalmukat fejezték ki a Duna Televízió elnökválasztása körül kialakult helyzet miatt. Elvárják, hogy a pártpolitikai konfliktusokat félretéve, egyedül a Duna TV jövőjének szempontjait tartsák szem előtt. A tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatásban a Duna Televíziónak kulcsszerepe van. /A Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány erdélyi kurátorainak nyilatkozata. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2005. április 11.

Április 10-én Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában ünnepi ülést tartott a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Az ülésen 44 új, határon túli magyar művész vehette át a tagságot bizonyító oklevelet. Ezen a napon kapta meg az idei akadémiai aranyérmet Gergely István csíksomlyói plébános. Az MMA új, erdélyi tagjai: dr. Almási István népzenekutató; Bocskai Vince szobrász; Bogdán László író; Farkas Árpád író, költő; Ferenczes István költő; Haáz Sándor zenenetanár; Hunyadi László szobrász; Jakobovits Márta keramikus; Jecza Péter szobrász; Kallós Zoltán néprajztudós; Király László író; Kusztos Endre festő, grafikus; Kuti Dénes festőművész; Lászlóffy Csaba költő, író, műfordító; Marosi Barna író, újságíró; Murádin Jenő művészettörténész; dr. Nagy Attila mérnök, Shakespeare-kutató; Páll Lajos költő, festőművész; Sigmond István író; Sipos László festőművész; Szenik Ilona népzenekutató; Szőcs István író, műfordító; Újvárossy László grafikus és Zakariás Attila építész. /Ünnepi ülés a Magyar Művészeti Akadémián. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./

2006. február 17.

Tizenötödik évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Borbély László, a kuratórium elnöke emlékeztetett, az alapítvány első nagy kihívása a Bernády-szobor felállítása volt a Bernády téren, akkor egyesek Antonescu-szobrot akartak állítani Marosvásárhelyen. Utána a Bernády Ház megvásárlása és berendezése következett. 2001-ben az Illyés Alapítvány segítségével sikerült befejezni a Bernády Ház kibővítését, átépítését. Azóta látványosan megnövekedett a rendezvények száma. Tervezik a Bernády-szoba megnyitását. Amikor a szobrot felavatták /1994. okt. 29./ megjelentettek egy szép könyvet Bernády emlékére /Marosi Barna: Bernády György városa/. A könyv hamar elfogyott. Idén valószínűleg újranyomatják. /Antalfi Imola: Ünnepel a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./

2006. október 6.

Hamarosan újból megjelenik a Bernády György városa című, Marosvásárhely múltjáról szóló könyv. Marosi Barna, a könyv szerzője úgy vélte, a XX. század elején alkotó polgármester neve elválaszthatatlan a modern Marosvásárhely megteremtésétől. A bővített, javított kiadású könyvet, amelynek előszavát Sütő András író jegyzi, az októberben megrendezendő Bernády-napok keretében mutatják be. /Újból megjelenik a Bernády György városa című könyv. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

2006. október 30.

Hagyományosan az utolsó októberi hétvégén szervezett Bernády Napokat a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvénysorozat kiemelkedő mozzanata a Bernády-emlékplakett átadása volt, melyet idén Borbély László miniszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke Keresztes Gyula építészmérnöknek nyújtotta át. A díjazott kimagasló szakmai tevékenysége mellett részt vállal a közéletben, hazai és külföldi lapokban közöl rendszeresen, négy kötet szerzője, többek között felkutatta és megírta a Maros megyei kastélyok és udvarházak történetét. „Marosvásárhelyen természetes, hogy az utóbbi esztendőkben megpróbáltunk kultuszt teremteni Bernády Györgynek, mert szükségünk van Bernády György példájára” – mondta a rendezvényen jelen levő Markó Béla RMDSZ-elnök. Ráday Mihály budapesti történész, a Magyar Televízió Unokáink sem fogják látni című sorozatának készítője bemutatta Marosi Barna Bernády György városa című, Sütő András előszavával bevezetett, könyvét. Ráday rámutatott: 1914-ben Budapest után Marosvásárhelynek volt a legtöbb aszfaltozott utcája, a Kultúrpalotát és a Városházát tervező építészről szólva pedig megjegyezte: elférne Marosvásárhelyen egy Komor Marcell-emléktábla. /Lokodi Imre: Bernády-kultusz könyvgálával. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./

2007. április 30.

Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/

2010. június 26.

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 23.

A repülős főszerkesztő
Eléggé ellentmondásos Szilágyi Dezső, az Előre volt főszerkesztőjének megítélése. Többek szerint igazi káder volt, aki szolgai módon végrehajtotta a párt utasításait, köztük azokat is, amelyek saját közössége vagy éppen szerkesztősége ellen irányultak. Állítólag vannak erre bizonyítékok is. Ám ki mert abban az időben ellentmondani vagy másképpen cselekedni funkciója feladása, biztos kirúgatása nélkül? Ráadásul tudva, hogy az utána következő sem lehet kevésbé hűséges kutyája a PCR-nek, amit mi sokszor, környezetünket megtévesztve és önmagunkat is kigúnyolva, pecsenyének neveztünk.
Két év híján csaknem három évtizedig dolgoztam Szilágyi Dezsőnek nem is a keze, inkább a fennhatósága alatt, mert negyedszázadot tőle és Bukaresttől távol, Szatmárnémetiben, mint vidéki munkatárs éltem. Ebből következik, hogy ritkán, évente úgy háromszor-négyszer találkoztunk és beszélgettünk. Leginkább a szerkesztőségi gyűléseken. (…) Szilágyi a léhűtőket és a hantagyurikat nagyon nem szerette, bár hízelgéssel és talpnyalással pár ilyen is sokáig kihúzta környezetében. A kirúgottak vagy inkább áthelyezettek természetesen nem keltették jó hírét, s még mást is mondtak róla, mint amennyi terhelte. Többekkel együtt magam is állítom: a húzó és karakteres embereket megbecsülte, s ha szükség volt rá, nehéz helyzetben is megvédte őket.
Jelentések önmagamról című könyvében Cseke Gábor költő és író, hosszú évekig a lap szerkesztője (s mellesleg egyik legőszintébb barátom) jobbára megerősíti ezt. Egyebek mellett azt írja: „Amit a politikában vaskézzel és következetesen képviselt, s amihez megpróbált minél több embert maga mellé rántani a sárba, azt emberi kapcsolataiban megpróbálta felülírni. Szerette az olyan típusokat, akik előbb dolgoznak, s utána veszik elő kifogásaikat. Az ilyenekkel szívesen vitázott, sose harcolt. A szájhősökre kegyetlenül lecsapott. Igyekeztem nem sokat tartózkodni a látókörében, ahogy csak tehettem, leléptem a szerkesztőségből.” Marosi Barna, az egyik legjobb erdélyi magyar riporter, sokáig az Előre főmunkatársa, a rendszerváltás utáni első szerkesztőségi gyűlésen (a lapot akkor már, korábbi népfrontos nevét visszavéve, Romániai Magyar Szónak hívták) szó szerint azt mondta Szilágyi Dezsőről: „Legyünk őszinték, abban a rossz korban tőle jobb főszerkesztőt nem kaphattunk volna!” Senki nem vitatta.
Hogy árnyaljam a képet, levélben megkérdeztem a már hosszabb ideje Olaszországban élő neves erdélyi magyar írót, Lőrinczi Lászlót is, aki sokat írt az Előrének, be-bejárt a szerkesztőségbe. Többek között az alábbi sorokat küldte róla: „Magyar nemzetiségű román! Mint ahogy Hajdú Győző is mondta magáról a bukaresti tévében. De belátta, hogy nem tud írni magyarul, nem erőszakolta a dolgot, s az 1958-as nagy represszió után igyekezett felfrissíteni az Előre gárdáját, s gyakorlatilag megnyitotta a magyar értelmiség előtt a lap hasábjait...”
Lőrinczi viszont nem ismerhette Szilágyi pályájának kezdetét, mert korábban igenis tudott magyarul írni, erről nemcsak a fennmaradt újságlapok, de szatmári diáktársai is tanúskodhattak, mint Páskándi Géza vagy Panek Zoltán. Egyik volt újságíró kollégája, Berger Heki sokat mesélt nekem arról az időről, amikor a helyi Dolgozó Népet szerkesztették. Szerinte Szilágyi elég jól írt, és nem tartozott a törtető, főleg a másokon átgázoló típusú elvtársak közé. Az adott politikai-társadalmi helyzet, benne véletlenek vagy éppen a szerencse, tolta előre. Azzal kezdődött, hogy Szilágyi egy május elsejét köszöntő cikkben, rossz taktikai érzékkel, a végére írta a magát atyaistennek tartó városi első titkár (ha nem tévedek, bizonyos Lakner elvtárs) nevét. A politikai bakit a szerkesztő figyelmetlensége csak megfejelte. Az első oldalon indított cikk végét a hátsó oldalra tördelte, így Lakner elvtárs is oda került. Lett ebből olyan botrány, hogy a főszerkesztő, vagyis Szilágyi egyből repült. Méghozzá egyenesen Bukarestbe!
Egyszer, Szatmárnémetiben járva (megpróbált visszacsalogatni a fővárosba, méghozzá kétszer nagyobb fizetésért) a részleteket is elmondta nekem. Miután az „első” istenesen lehordta, visszazavarta a szerkesztőségbe, ahol már várta a katonai behívó. De milyen! Két óra múlva kofferral a katonai körzetnél kellett lennie! (...) Másnap vitte őket a vonat Bukarestbe, ahol egy repülősöket kiszolgáló műszaki alakulathoz került. Hónapok múlva újságírókat kerestek a frissen induló, Aripiile Patriei (A Haza Szárnyai) című repülős laphoz.
Jelentkezett, felvették! Román katonai újságíró lett. Az adott környezet az évek során sok mindenben átformálta, s szinte megfosztotta anyanyelvétől. Már századosi (kapitányi) rangban rovatvezető volt, amikor következett a magyar 1956. Elmondása szerint maga lepődött meg a legjobban, amikor az országos magyar lap, a nem sokkal később Előrére változtatott Romániai Magyar Szó főszerkesztői székébe, Robotos Imre helyére ültették. Ahonnan csak a rendszerváltás napjaiban állt fel, nyugdíjba küldve vagy inkább küldetve magát. (...)
Nem ismerem közelről Bodor Pál, Huszár Sándor, Panek Zoltán és más, a rendszerváltás előtt Budapestre települt neves erdélyi magyar író véleményét a volt főszerkesztőről. Szilágyi nagyon értett ahhoz, hogy befogadja és „eldugja” a pártközpont által feketelistára tett írókat. Bodor Pál például a Román Televízió magyar adásának főszerkesztőjeként vált kényelmetlenné vagy inkább fölöslegessé egy idő után, Huszár Sándornak pedig A Hét című hetilap éléről kellett távoznia. Azt hallottam, hogy Szilágyi mindkét esetben valami olyasmit mondott az elvtársaknak: jöjjenek csak hozzám, én majd rendre tanítom őket! Meg kell adni, ügyesen, taktikusan, fondorlatosan csinálta.
Megegyezett velük, hogy az adott (nem ám kezdőknek járó!) fizetésért ennyi és ennyi cikket kell írniuk. S ráadásul nem kell bejárniuk a szerkesztőségbe (naná, ne rontsák a különben sem rózsás hangulatot!), a fizetésüket is hazaküldik! Ennek viszont az volt az ára, hogy jobbára termelési riportokat, a „sokoldalúan fejlett és a kommunizmus felé menetelő román szocialista társadalom” építőiről írjanak. Ezzel politikai megbízhatóságukat is igazolhatták. (...)
Azt se sokan tudják, hogy volt, akit megélhetési gondok miatt is támogatott a főszerkesztő. Például Szilágyi Domokost, aki nemegyszer az apja kabátját viselő, abból alig kilátszó, később az 1977-es bukaresti földrengés áldozatává vált Kobak fiával jött az Előre szerkesztőségébe, hogy felvegye cikkdíját. Páskándi Gézának gyűjtést rendeztünk, amikor kiengedték a Duna-delta „paradicsomából”. Szilágyi jó ideig álnéven, majd nyilvánvalóan taktikai okokból is választott bukaresti román felesége nevén közölte verseit. Ellesett beszélgetésükből kiérződött, hogy Szilágyi és Páskándi barátsága régi keletű, utóbbi mindig Döszinek szólította egykori szatmári diáktársát.
Nem szeretném túlértékelni, még kevésbé tisztára mosni volt főszerkesztőmet, de általában tisztelte magán- és családi életünket. Ő maga leszámolt azzal, hogy előbbi „repülős” környezetének, majd nősülésének (is) köszönhetően családja elrománosodott, s nem tudok róla, hogy valakinek saját modelljét ajánlotta volna. Azt se hallottam, hogy valakit meg akart volna győzni: román iskolába írassa gyermekét, mert az előnyösebb! Én inkább úgy láttam, hogy tartásosabbnak, jellemesebbnek ítéli azt a munkatársát, aki korrektül vállalta magyarságát. Ezért is mondtam egy cifrát, amikor még a rendszerváltás előtt Magyarországra települt egyik vidéki kollégánk odaát úgy próbált jó pontokat (s vele jó állást és lakást!) szerezni, hogy többek között Pozsgay Imrének is elsírta: az ő gyermekeit román iskolába kényszerítették! (Mert végül azért minden kitudódik.) Érdekes, az én csemetéimet és sok kolléga gyermekét nem kényszerítették! Igaz, mi nem feltétlenül kerestük a román pártelvtársak kegyét és nem jártunk velük vadászatra...
(Részletek a szerző Tollasodásom története címmel 2011 őszén megjelent önéletírásából)
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 29.

Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.
Romániai Magyar Szó
• Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.)
• A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.)
• Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)
• A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.)
• Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.)
• Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.)
• 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.)
• Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.)
• Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.)
• Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.)
• Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.)
• Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.)
olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.)
• A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.



lapozás: 1-30 | 31-37




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2022
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998