udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 81 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-81
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Marx, Karl

1992. április folyamán

Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./

1993. január 6.

Bányai Péter több ponton vitatta Borbély Imre tanulmányának állításait. Bányai Péter leszögezte, hogy a marxista-leninista ideológia klasszikusainak szövegeit eléggé ismeri. Megalkotóinak eszméiről kiderült, hogy utópia. Borbély Imre elmélete és javasolt stratégiája első olvasatra meggyőző. Egy eszményi, civilizáltabb Romániában talán alkalmazható is lenne. Borbély Imre a mai romániai rendszert fasiztoid-kommunista féldiktatúrának ítéli meg, ebben egyetért vele Bányai Péter. Azonban Borbély alábecsüli a hatalom stabilitását. Ez a hatalom erős, változás nem várhat. A romániai magyar önkormányzat létrehozását Bányai komolytalannak érzi. Ki fog elmenni az önkormányzati választásra, ki fedezi a költségeket? ? tette fel a kérdést. Bányai Péter utóiratként megjegyezte, hogy amikor az RMDSZ elnökségében el akarták távolítani őt politikai tanácsadó státusából, egyetlen elnökségi tag védte meg, mégpedig Borbély Imre. /Bányai Péter: Most vagy soha? /Borbély Imre tanulmányának margójára/. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ Borbély Imre tanulmánya: Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1992. dec. 22.

1993. július 2.

A nemrégiben született szociáldemokrata-újbaloldali platform az RMDSZ nyolcadik platformja, ennek egyik kezdeményezője, Bitay Ödön hangsúlyozta a szocialista eszmevilág jelentőségét, a szocialista eszmék Nyugaton ma is meghatározó szerepet játszanak. Bitay közölte, hogy a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete szervezői között van, az a tervük, hogy a magyar dolgozók érdekvédelmi szervezetét mindegyik erdélyi megyében létrehozzák. /Bíró Béla. A nyolcadik. = Brassói Lapok, júl. 2-8./ Fábián Ernő értékelte az újbaloldaliak platformját: miért új, amikor marxista-leninista fogalmak hemzsegnek benne. Hogyan kíván alternatívát, ha az RMDSZ programjáról lényeges kérdésekben nincs eltérő nézete? Nem léphetnek fel úgy, hogy egyedül ők képviselik a dolgozókat. Platformot alakítani azonban joguk van. /Fábián Ernő: Az újbaloldaliak platformjáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./Mikó Imre szintén elmarasztalta a szociáldemokrata-újbaloldali platformot. /Mikó Imre: Balra át? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./

1993. augusztus 28.

Jelenleg a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ közelebb van a döntés centrumához, mint a múltban. Nem a Nemzeti Megmentési Front hozta létre az SRI-t, hanem fordítva, ez a csoport /Iliescu elnök, Magureanu, az SRI elnöke teremtették meg a Nemzeti Megmentési Frontot, a Románok Nemzeti Egységfrontját, a Nagy-Románia Pártot, állapították meg összefoglalójukban Bányai Péter és Saszet Ágnes, elemezve a nemrég megjelent SRI-jelentést. A Ceausescu-diktatúra idején lassan kialakult egy különleges Securitate-ideológia. Ennek egyik lényeges eleme a nacionalizmus volt. Ezek a szeku-vezetők felkészültek a jövőre. Lassan kialakították ideológiájukat. Ennek alapelemei: a marxizmus gúnyos megvetése, a központosított nemzetállam kultusza, az állam és az ortodoxia /mint államvallás/ egységének kultusza és az idegengyűlölet. 1989 előtt létezett már az ortodox egyház Telegraful Roman című lapja, amelynek xenofób, történelemhamisító propagandája a Romania Mare előfutára. Az SRI-jelentés szerint Romániában kémkedés folyik, információ-gyűjtés minden tevékenységi területen, köztük az etnikai és demográfiai területen is. Ezek szerint minden kutató, szociológus, etnográfus stb. tevékenysége kémkedés? Ha a népszámlálás adatai hitelesek, miért fél az SRI az etnikai, demográfiai információk gyűjtésétől? Az SRI jelentésében az áll: "Paramilitáris edzőtáborokat azonosítottunk Erdélyben, amelyekben nagyszámú fiatal román állampolgár tartózkodott." Itt "az RMDSZ terrorista-akciójáról" van szó. Ezekről a paramilitáris edzőtáborokról régóta ír a Romania Mare és más uszító lap. Ezek ugyanis a cserkésztáborok. /!/ A jelentés azt állította, hogy "legalábbis középtávon fennmarad a nemzetbiztonság elleni konkrét fenyegetettség": "a sovén irredenta megnyilvánulások fejlődése és az autonomista jellegű cselekedetek" miatt. /Bányai Péter, Saszet Ágnes: Román titkosszolgálat. Az állam mi vagyunk. = Beszélő (Budapest), aug. 28./

1994. szeptember 12.

Romániai Kommunista Ellenzék néven új, szélsőbal csoport alakult a Marxista-Leninista Romániai Kommunista Párt kezdeményezésére. Programja szerint küzdeni fog az "ősi rög" védelméért, Moldávia visszaszerzésérét, nemet mond az újburzsoázia diktatúrájára, a monarchiára, az újkapitalizmusra, a vallásra és a pénzre. /Magyar Hírlap, szept. 12./

1995. május 13.

Faragó Vilmos szerint most csak a privatizációval foglalkozik mindenki, ez a vulgármarxizmus. "Pedig társadalom vagyunk, eleven organizmus, tehát mentalitásunk is van, erkölcsünk, érzelmünk." Túljutottunk a negyven éven, "a katarzis megint elmaradt. Féligazságokban élünk ismét." Ezután jönnek Faragó példái, az 1956-os forradalmat siet újra átértékelni: "embervadászat és önbíráskodás is folyt", fennállt a szélsőjobboldali fordulat veszélye... /ismerős szöveg a Kádár-korból/. Faragó tovább folytatja átértékelését: 1989-ben "önjelölt néptribunok döntöttek", továbbá: "ne törekedjék egyetlen kormányfőnk sem tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni lélekben", "mert nincs tizenötmillió magyar", és sorolja: hatszázezer cigány, kétszázerer német, "csaknem ugyanennyi szlovák"... /Magyar Hírlap, máj. 13./ Faragó Vilmos a Kádár-rendszerben az Élet és Irodalom főszerkesztője, Aczél György bizalmi embere volt.

1996. április 27.

Demeter Béla személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt, ugyanis Demeter Jánosnak, Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek vagy László Dezsőnek előbb-utóbb megjelentek visszaemlékezései, válogatott írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint az övé. Demeter Béla /sz. Somkerék, 1910/ Bukarestben 1928-1931 között az Államtudományi /Közgazdasági/ Főiskolát végezte. Még főiskolás korában bátyjával, Jánossal közösen írt munkája 1930-ban jelent meg: Románia gazdasági válsága /Kolozsvár/. Testvére, Demeter János 1975-ben megjelent visszaemlékezésében /Századunk sodrában, Kriterion, Bukarest/ nem sok szót vesztegetett öccsére. János ugyanis marxista lett. 1933-ban az Erdélyi Fiatalok folyóirat kizárta soraiból az alapító tag Demeter Jánost és ezt a döntést öccse is támogatta. Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást, ő adta közre azt a kérdőívet, amely abban az időben a falukutatás fontos metodológiai kézikönyve volt. Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve. 1932-től a Keleti Újságnak, 1936-tól az Erdélyi Gazdának a munkatársa, 1941-től a kolozsvári Esti Lap felelős szerkesztője. 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésében. Kolozsvár elfoglalása után a románok feljelentésére a szovjet katonák elhurcolták őt Teleki Bélával és Vita Sándorral együtt, mindhármukat Magyarországra vitték. Kiderült, hogy semmi bűnt nem követtek el, ezért szabadon engedték őket. Demeter Béla visszatért Erdélybe, az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak. Visszatért Magyarországra, 1945. júniusában megalakult a Béke-előkészítő Osztály, ahol Románia-szakértőként működött. 1945. aug. 1-jén vetette papírra nézeteit /Hozzászólás a béke-előkészítő elgondolásokhoz/ az elkövetkezendő feladatokról. Ebben figyelmeztetett: "Magyarország önszántából játssza a bűnbak szerepét, minden bűnt magára vállal... Szomszédai örömmel látják ebben a szerepben és még jobban belelovalják". Törekeni kell arra, hogy a politikai és etnikai határok egybeessenek, vallotta. Az új határ mellett olyan kisebbségvédelmi rendszert, nemzetiségi törvényt tartott fontosnak, melyet nemzetközi biztosítékok garantálnak. 1945-ben többször járt Erdélyben, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes törvényekről, a magyar kisebbség ellen elkövetett atrocitások jegyzőkönyvi ismertetését végezte. Õ készítette el Nagy Ferenc miniszterelnök 1946 tavaszán történt moszkvai útjára az Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, melyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. 1946. aug. 29-én Gyöngyösi János a nagyhatalmak elé terjesztette a törvénytervezetet, de a szövetségesek ezt is elutasították. Demeter Béla részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, azonban ez nem került ki a béketárgyalásokra. Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyar-barát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett: a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is, mert az erdélyi magyarság következetes álláspontja, hogy róluk nélkülük ne döntsenek. Demeter Béla jelen volt Párizsban a béketárgyalásokon, az autentikus erdélyi magyar vezetőket próbálta képviselni, cáfolva a felszólaló Tatarescu külügyminisztert, aki szerint az erdélyi magyarság a határok megváltoztathatatlanságának híve. /Tatarescu éppen a hírhedett 1945. novemberi Magyar Népi Szövetség /MNSZ/-kiáltványra hivatkozott./ Demeter Bélának volt köszönhető, hogy a Márton Áron, Lakatos István, Vásárhelyi János, Korparich Ede által 1946. ápr. 29-én aláírt Memorandumot - melyben tiltakoznak az MNSZ-kiáltvány ellen, a párizsi béketárgyalásokon felhasználták.- A Kisgazdapárt szétverése, Nagy Ferenc 1947. májusi lemondása, Gyöngyösi János külügyminiszter bukása után Demeter Bélát is lefogták és kínzással a "reakciós körök" békeelőkészítő szerepére akartak belőle vallomást kicsikarni. Az AVH négyhónapos vallatással sem tudott kiverni belőle semmit. Végül szabadon engedték. Vidéken élt egészen addig, amíg 1951. márc. 15-én az ÁVH elhurcolta és ápr. 18-án kiadta a román hatóságoknak. Demeter Bélát az akkor már lefogott Márton Áron-Lakatos István-Korparich Ede-Venczel József-perben akarták felhasználni. Õ lett volna a koronatanúja annak a vádnak, hogy Venczelék "bizalmas" adatokat szolgáltattak ki Magyarországnak, azzal a céllal, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Demeter Bélából azonban semmit sem tudtak kiszedni és 1952. dec. 24-én a kínzásokba belehalt. /Békési Gábor: Demeter Béla emlékezete /1910-1952/. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26-27./

1997. augusztus 12.

A romániai magyar sajtót olvasva, akár csak a magyarországit is, úgy tűnik, mintha a megboldogult kommunista diktatúra népboldogító hivatalos ideológiája, a marxizmus-leninizmus helyébe a neoliberalizmus lépne. A Brassói Lapok újságírója, Bíró Béla is "a nemzeti radikálisok" tevékenységének ártalmaitól óv mindenkit. Bíró szerint: "Nekünk saját nacionalistáinkat kell elszigetelnünk" Bíró Béla legutóbb Katona Ádámot vette célba. - Bizonyos körök szeretnék etnikailag megbontani a magyar tömböt. "Színmagyar vidéken létesítenek ortodox püspökséget, egyre szaporodik a csendőrség és katonaság Székelyföldön." - írta Hodgyai Mátyás. A csereháti ügy hónapok óta húzódik, az épületbe illegálisan behatolt személyeket eltávolítóktól Markó Béla RMDSZ-elnök elhatárolta magát. /Hodgyai Mátyás: Elszigetelni a másként gondolkodókat. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 12./

1997. október 22.

22-én Göncz Árpád köztársasági elnök Budapesten, az Országházban 1956-os emlékérmeket adott át azoknak az elítélt, börtönviselt erdélyieknek, akik a magyarországi forradalom megtorlásait követően román börtönökben és lágerekben töltöttek hosszú éveket. Idén huszonnégy erdélyi vehette át a rangos kitüntetést. A kitüntettek nevében Mózes Árpád kolozsvári evangélikus püspök köszönte meg a figyelmességet, jelezve: a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága olyan erdélyi bizottság felállítását tervezik, amely felkutatja az '56-os erdélyi elítéltek névsorát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./ A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a budapesti Erdélyi Gyülekezet támogatásával többnapos magyarországi látogatáson vehettek részt a kitüntetett erdélyi ötvenhatosok, akiket Göncz Árpád kitüntetett. Immár harmadik alkalommal került sor ezekre a kitüntetésekre. Huszonnégyen vehették át most a kitüntetést, rajtuk kívül posztumusz 1956-os emlékérmet adományoztak Ambrus János, Dohi M. Árpád, Ezse Imre, Opra Benedek, Ravasz Győző Viktor és dr. Szikszay Jenő egykori elítélteknek, akik hosszú éveket töltöttek börtönökben, munkatáborokban. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./ Az erdélyi '56-osok kitüntetése az azóta elhunyt Németh Géza gondolata volt. Három évvel ezelőtt ugyancsak a Reménység Szigetének volt a vendége az első 42 fős csoport, akik elsőnek kapták meg Budapesten az 1956-osoknak járó kitüntetést. Tavaly egy másik csoportot részesítettek elismerésben, a mostaniak zárják a sort. A reménység Szigetén most a kitüntetett erdélyiek elmondták gyötrelmes történetüket. "A magyar szekusok nagyon hitványak voltak. Jobban vágtak, mint a románok." - emlékezett az egyik. /Kristály Lehel: Jobban vágtak a magyar szekusok, mint a románok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./ A most kitüntettek közül 15-en brassóiak, négyfalusiak, olyanok, akik 1956-ban Brassóban tanultak. A magyarországi forradalom hírére 1956. nov. 5-én ifjúsági szervezetet alakítottak, az EMISZ-t /Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség/. A 77 EMISZ-tagot két év múlva, 1958 augusztusában tartóztatták le, amikor legtöbbjük már betöltötte a 18. életévét, hogy felelősségre vonhassák. Több hónapi vallatás után 15 és 25 év közötti börtönre ítélték őket. Köztük volt Mózes Árpád, aki most evangélikus püspök. A bebörtönzöttek hat év múlva, 1964-ben szabadultak, főként a nyugati diplomácia erőfeszítéseinek köszönhetően. - Dr. Szikszay Jenő nem volt ötvenhatos, hanem a magyar kultúra megszállott népszerűsítője. Főbenjáró bűnként rótták fel neki, hogy a Brassói Lapok hasábjain magyar irodalomtörténetet jelentetett meg, amikor a középiskolai tankönyv nem jelent meg. Titokban pedig a nem marxista szempontú magyar irodalomtörténetet írta. Gyanús körülmények között halt meg 1977-ben, felesége ma is állítja, hogy meggyilkolták. Kéziratait elkobozták. Szabó Károly szenátor szerint nincs akadálya annak, hogy Szikszay irodalomtörténetét visszaadják, amennyiben az megvan a Romáén Hírszerző Szolgálat irattárában. /Ambrus Attila: Igazságtételt Erdélyben is! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./

1998. július 14.

Németh Zsolt átvette Göncz Árpád köztársasági elnöktől a politikai államtitkári kinevezéséről szóló okmányt az Országházban. /Magyar Nemzet, júl. 15./ Németh Zsolt 1963. október 14-én született Budapesten. 1987-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász-szociológusi diplomát szerzett, majd az angliai Oxfordi Egyetemen tanult. 1987-90-ben az MTA aspiránsa volt a Magyarságkutató Intézetben és tanított a közgazdasági egyetem Széchenyi István Szakkollégiumában. 1987-88-ban a Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. A Fidesz alapító tagja, 1993-tól a párt alelnöke. 1990 óta országgyűlési képviselő, 1998-ban a budafoki egyéni választókerületben kapott bizalmat. A parlamentben az emberi jogi, kisebbségi, vallásügyi bizottságban dolgozott, 1993-94-ben a testület elnökeként. 1994-től az ez évi választásokig a külügyi bizottság tagja, és a Fidesz külügyekért felelős frakcióvezető-helyettese volt. /MTI/

1998. szeptember 19.

Mihai Grigoriu felidézte a Bolyai Egyetem felszámolásának történetét. Visszapillantott az 1945-ös kezdethez. Mihály király aláírta a 407-es törvényrendeletet, amely kimondta: "Kolozsváron 1945. július 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű egyetemet állítanak fel, amely négy karral. irodalom és bölcsészeti, jog- és közgazdasági, természettudományi, valamint orvosi karral fog működni. Az intézmény megkapja a kolozsvári Regina Maria Líceum épületét." Az egyetemet későbbi rendelettel nevezték el Bolyai Egyetemnek. - Az 1956-os magyar forradalom utáni megtorlások után megindult a magyar intézmények elleni támadás. 1958. január 7-én meghalt Petru Groza, akit a közvélemény a magyar egyetem megalapítójaként tartott számon. 1958 júliusában kivonták a szovjet csapatokat Romániából. 1958 februárjában magyar párt- és kormánydelegáció járt Romániában, Kádár János és Kállai Gyula nyíltan megdicsérte Románia nemzetiségi politikáját. Kállai Gyula Marosvásárhelyen kijelentette: "Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területigényünk nincs. Azt tartjuk, hogy Magyarországnak van épp elég földje és népe, hogy azon felépítse a maga szocialista hazáját." Ebből a román pártvezetés arra következtetett, hogy Budapest levette kezét az erdélyi magyarokról. - 1959. február 28-a és március 5-e között egymást követő gyűléseken győzködték Kolozsváron a tanárokat és a hallgatókat az egyesítés helyességéről. A megbeszéléseken Bukarestből jelen volt Nicolae Ceausescu és Ion Iliescu, a Diákegyesületek Szövetsége Országos Tanácsának elnöke is. Ennek érdekében befolyásos tanárokat szólítottak fel beszédek tartására. Szabédi Lászlónak 1958. február 28-án kellett felszólalnia. Beszédét nem tartotta megfelelőnek Ceausescu, aki durván közbekiáltott, ezért később Szabédinak önkritikát kellett gyakorolnia. A két egyetem egyesítése után Kállai Gyula Bukarestbe utazott, hogy tájékoztatást kérjen a történtekről. A megbeszélésékről 87 oldalas, gyorsírással készült román feljegyzés maradt meg. Ebből közöl részleteket Mihai Grigoriu. 1958. július 16-án Kállai Gyula kifejtette: a két egyetem egyesítését a magyar párt "az önök belső ügyének tekinti". "A cél, amelyet a két egyetem egyesítésével akarnak elérni, helyes." Kállai mentegetőzve magyarázkodott, hogy Magyarországon léteznek reakciós, nacionalista elemek. Azt kérte, hogy a jövőben a magyar kisebbség kérdéseiben a magyar pártvezetés kapjon tájékoztatást. A tárgyaláson jelen levő Ceausescu megmagyarázta Kállainak, hogy a marxi-lenini tanítás szerint jártak el. A magyar és román diákok örömnyilvánítással fogadták az egyesítést. /Mihai Grigoriu: Fájdalmas kérdések. A Bolyai Egyetem "felszámolásának" történetéből. = Magyar Nemzet, szept. 19./ Szabédi László 1959. április 18-án öngyilkos lett.

1998. november 12.

Kolozsváron a tanács utcanévadásért felelős bizottsága legutóbbi ülésén újabb 24 utca nevének megváltoztatásáról tárgyalt, köztük volt két magyar utca neve is: a Bem és a Gaál Gábor utcáké. Dr. Gaál György, a bizottság tagja tiltakozott a Bem utca átkeresztelése ellen, Camil Muresan történész csatlakozott hozzá. A bizottság szerint a marxista Gaál Gáborról nem lehet utcát elnevezni. Végül elfogadták dr. Gaál György javaslatát, hogy helyette egy másik magyar személyiségről nevezzék el az utcát, hamarosan összeállít egy névsort. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

1998. december 4.

Tamás Gáspár Miklós osztozik a szabaddemokrata lelkületben: "ő is kétségbeesetten gyűlöli Orbánt és pártját." Ez mutatja Új osztálypolitika /Népszabadság, nov. 18., 19./ című írása, állapította meg Debreczeni István. Tamás Gáspár Miklós írásában úgy fest, mintha Orbán Viktor a baloldalról sunnyogott volna át a jobboldalra. Nem írja ki, de hát mi lehet a jobboldal ellenpólusa? Ne feledjük, írta Debreczeni, hogy Orbán Viktor nem a jobboldal ellenfele volt, hanem a baloldalé. És ebben mindvégig következetes maradt. "Tamás Gáspár Miklós és elvbarátai annyira gyűlölik a tékozló fiút", aki "nem fogadta el az SZDSZ ifjúsági szervezete vezérének szerepét, hogy minden lehetséges rosszat" elmondanak róla. Tamás Gáspár Miklós programot hirdet: "szemben az egyesült jobboldal kihívóan nyílt polgári osztálypolitikájával, amelynek hosszú távú fönntartása csak rendőrállami eszközökkel, a nyilvánosság brutális korlátozásával és fajgyűlölő propagandával képzelhető el", "a liberális baloldali értelmiségnek baloldali fordulatra van szüksége". Mindez ismerős a Kommunista Kiáltványból. "Marx kísérlete félelmetes volt - a Tamás Gáspár Miklósé csak szánalmas." - fejezte be cikkét Debreczeni. /Debreczeni István: Új Kommunista Kiáltvány? = Népszabadság, dec. 4./

1999. július 17.

Megszüntetésének negyvenedik évfordulóján barátainak egyesülete a Bolyai Tudományegyetemre emlékezett Budapesten. Az eseményt dokumentációs anyag rögzíti: A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945-1959 (A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Bolyai Egyetemért Alapítvány, Budapest, 1999) címû több száz oldalas kötet az intézmény mûködésének majd másfél évtizednyi történetét fogja át. Az egyetem egykori tanárai foglalják össze a hajdani eseményeket. Hiteles levéltári dokumentáció híján az emlékezés mozaikjából áll össze a kép, a levéltár ugyanis rendezetlen. Elképzelhetõ, hogy nagy része megsemmisült. Az egyetem valamikori létezése ugyanis nagyon kellemetlen és veszélyes precedens. Az említett könyvben Csõgör Lajos, a Bolyai elsõ rektora írta: "...Egyikünket sem zavarta az, hogy Nagy Géza a református egyház vezetõ személyisége, Venczel meggyõzõdéses katolikus, Márton Áron püspök részérõl is becsült személyiség, én pedig marxista voltam...". - A Bolyai-egyetem hiteles, korabeli dokumentumainak közzététele és feldolgozása még várat magára. Minden újabb adalék értékes hozzájárulás lehet az egykori Bolyai-egyetem-kép kiteljesítéséhez, a vele foglalkozó szakember munkájának a megkönnyítéséhez. /Németh Júlia: Bolyai' 99. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

1999. augusztus 6.

Bemutatták Vincze Gábor Illúziók és csalódások /Státus Könyvkiadó, Csíkszereda/ címû könyvét. A szerzõ célja, hogy a nagyközönséggel értesse meg, valójában mi is történt az erdélyi magyarsággal 1944 õszétõl 1989 végéig. Könyvében szerepelnek a különbözõ magyar?román határtervezetek, a baloldali Groza-kormány nemzetiségpolitikája, bemutatta a magyar vagyonok megszerzését célzó román törekvéseket, az 1945-ös földreformot és következményeit, a magyar szövetkezetek küzdelmeit önállóságuk megvédéséért, az oktatásügy helyzetét, a második világháború utáni csángósorsot és a magyar egyházak helyzetét. A ?80-as években Tötössy Istvánné készített doktori disszertáció a Magyar Népi Szövetség történetérõl, majd 1990-ben Lipcsey Ildikó történésznek jelent meg egy kandidátusi disszertációja ugyanerrõl a témáról. Ezek a dolgozatokat mára szemléletükben elavultak, tényanyagukban hiányosak. Mindenesetre õk voltak az elsõk, akik ezzel a témával elkezdtek foglalkozni. - Vincze Gábor megállapíthatta, hogy nem látja a huszonéveseket, az utánpótlást, akik foglalkoznának ezzel a korszakkal. Vincze Gábor ugyanis Bárdi Nándorral /Teleki Alapítvány munkatársa/ Kolozsváron, az egyetemen tartott két félévres kurzust magyar történelem szakosoknak. Reménykedtek, hogy sikerül találni a hallgatók között olyanokat, akik majd a jövõben Erdély jelenkori történelmével foglalkoznak. Azonban csalódniuk kellett, a fiatalok nem akarnak dolgozni. /Szatmári László: Beszélgetés Vincze Gábor történésszel. = Hargita Népe (Csíkszereda), 1999. aug. 6./ Vincze Gábor /Szeged/ történész nyolc éves kutatómunkáját tartalmazza az Illúziók és csalódások /Státus Könyvkiadó, Csíkszereda/ címû kötete. Vincze Gábor Szegeden végezte az egyetemet, ahol két professzor, Csatári Dániel marxista történész és fiatalabb kollegája, Raffay Ernõ foglalkozott Erdéllyel. Õk voltak azok, akik a nyolcvanas évek elején viszonylag nyíltan beszéltek arról, hogy milyen nacionalista, elnemzetlenítõ politika folyik Romániában. Vincze Gábor rájött, hogy a legkevesebbet a '45 utáni évtizedekrõl lehet tudni, így választotta ezt a kutatási területet. Elõször elkészítette a kronológiát, ami 1994-ben könyv alakjában is megjelent, A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1953 /Budapest-Szeged, 1994 - Kisebbségi Adattár I./ címmel. "Az illúziókat követõ csalódások, azt hiszem ciklikusan váltakozva végigkísérték az elmúlt nyolcvan évet. Az alcímet - Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetébõl - adtam, mert ez nem egy kész monográfia." - nyilatkozta Vincze Gábor. Ezt a könyvet nem egy szegedi történésznek kellett volna összeállítania, vallja Vincze Gábor. "Sajnos, az erdélyi magyar jelenkor-történetírás mint olyan, kis túlzással szinte nincs is." "Sajnos, Magyarországon is egyedüli kutató vagyok, aki ezzel a témával foglalkozik." "Elsõsorban Erdélyben kellene kinevelni egy jelenkor-történész csapatot". Az RMDSZ fejlõdését látva, egyre inkább emlékeztet a Népi Szövetségnek a hibáira, állapította meg Vincze Gábor. /Daczó Dénes: Könyvemet nem egy szegedi történésznek kellett volna írnia. Beszélgetés Vincze Gáborral könyvbemutatója ürügyén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

1999. október 10.

Gaál Gábor a kommunista diktatúra 1945 utáni első éveinek vezető marxista ideológusa volt, a Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, akadémikus. 1950-ben bírálni kezdték megjelent könyvét, a bírálat egyre hevesebb lett. A támadó cikkeket eddigi elvtársai /Csehi Gyula, Sőni Pál, Robotos Imre/ írták, élükön a nagyhatalmú Salamon Ernővel, aki a Iosif Bogdan nevet vette fel. Sokan a bírálatok hatásának tudták be azt, hogy szívroham végzett vele 1954-ben. Gaál Gábor kanonizációja megindult, volt tanítványai több könyvet adtak ki, a méltatások során az egykori marxista vezető hős, mártír és áldozat lett. Tordai Zádor /Legyünk realisták!, Magvető, Budapest, 1977/, Tóth Sándor /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Balassi, Budapest, 1997/, Gáll Ernő /Számvetés, Komp-Press, Kolozsvár, 1995/ könyvei sorra tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Tóth Sándor még azt is kifejtette, hogy életművének azt a részét, amely jelenleg "értelmezhetetlen", azt az életműtől el kell különíteni. /Tehát a "dogmatikus" szellemű tanulmányait./ Tapodi Zsuzsa helyesen állapította meg, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez Gaál Gábor szövegkorpuszának, életművének egyharmada, ezt akkor írta, amikor megvalósulni látszott az a rendszer, amiért harcolt, ekkor volt főszerkesztő, tanár. Ez tehát az életmű szerves része. /Tapodi Zsuzsa: A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-i utóélet kultikus vonulata. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10. - 19. sz./

1999. november 6.

Kovács Ferenc emlékezett barátjára, a 25 éve elhunyt Jordáky Lajosra. Jordáky 1943-ban adat ki a 48-as Erdély című emlékkönyvet, amelynek létrehozásában Józsa Béla is közreműködött. 1944-ben a két munkáspárt, a szocdem és a kommunista őt javasolja a Szakszervezetek Tanácsa főtitkári tisztségére, majd 1945. február 22-étől ő lett a Román Kommunista Párt kolozsvári szervezetének titkára. Jordáky népgyűléseken szónokolt, ezt a tevékenységét ellenezte Lakatos István szocialista csoportja és a Szociáldemokrata Párt kolozsvári szervezetének hivatalos lapja, az Erdély. Jordáky rövidesen egyetemi tanár lett, a Józsa Béla Athenaeum Kiadóvállalat egyik vezetője, ő szerkesztette a Marx-Engels Könyvtár sorozatot. Jordákyt 1952-ben letartóztatták, koholt vádak alapján, három évig volt börtönben. 1957 áprilisától újból több hónapos vizsgálatot indítottak ellene. Végül rehabilitálták. Előbb a kolozsvári magyar színház irodalmi titkárságán dolgozott, majd az Akadémia kolozsvári fiókja Történeti Intézetében, mint kutató. 1971-ben megjelentette Janovics Jenő és Poór Lili (két színész arcképe) című kötetét, megírta Az erdélyi némafilmgyártás történet e története című összefoglalóját, és halála előtt egy esztendővel megjelent Kótsi Patkó János, a kolozsvári színházalapító A régi és új Theátrom históriája és egyéb írások című könyve a Kriterionnál. /Kovács Ferenc: Ifjúkori szomszédom, Jordáky Lajos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

1999. december 21.

Dr. Egyed Ákos kolozsvári történészt főleg az 1848-49-es szabadságharc erdélyi vonatkozásainak elsőszámú szakértőjeként ismeri a közvélemény. Közel fél évszázadnyi munkássága ennél jóval több szakmai elismerést termett számára: a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-Nyelv-Történelem Szakosztályának elnöke, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja, a Romániai Népfőiskolai Szövetség elnöke, a Román Akadémia érdemérmese, Bolyai-díjas, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktora és címzetes egyetemi tanára, a Kolozsvári Könyvszalon 1996-os Évkönyve díjazottja (A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély című kötetéért), a sepsiszentgyörgyi A kultúra szabadságáért díjnak és Gyergyószentmiklós díszoklevelének tulajdonosa, Barót városának díszpolgára és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke. Dr. Egyed Ákos az életéről beszélt. Bodoson született 1929. nov. 25-én. Sepsiszentgyörgyön, a Református Székely Mikó Kollégiumban végezte a középiskolát. A Bolyai Tudományegyetemen végezte a történelem-földrajz szakot. Az egyetemi évekről megjegyezte: "rengeteg időt veszítettünk a marxizmussal, politikai közgazdasággal, a szaktantárgyak rovására." Õ volt az első magyar, akit kineveztek a Történeti Intézetbe. 1978-ban született meg Háromszék 1848-1849 című történeti monográfiája, 1981-ben a Falu, város, civilizáció című munkája. Amikor megjelent a három kötetes Erdély története, neki mint főkutatónak bírálatot kellett volna írnia. Végül megúszta ezt a felszólítást. 1990 után megváltozott az élete. Vendégtanárnak háromszor meghívták a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, utána kétszer az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Székely történelmet és Erdély újkori történelmét taníthatta. Kiadta 1996-ban tanulmányait /Korszerűsödő és hagyományőrző Erdély/. Erdély 1848-49-ben című munkájának első kötete 1998-ban, a második az idén jelent meg. - Egyed Ákos a mai erdélyi magyar történetírás utánpótlásáról elmondta, hogy kiesett néhány nemzedék, de egy-két év óta jó tollú, lelkes fiatalok jelentkeznek. Nagy gond, hogy a tehetséges fiatalok sokszor nem mutatkoznak kitartóknak. Megjegyezte: minden egyes kitelepedővel mi gyengülünk, szegényedünk. /Ördög I. Béla: Félszemmel jövőnket fürkészve. Pályája csúcsán múltunk egyik kutatója. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2000. május 9.

Gagyi Balla István évek óta gyűjti az 1956 utáni erdélyi megtorlás adatait. Farkas Magda Az igazság árnyalatai /Szabadság, márc. 4./ címen tiltakozott az egyik írása miatt, melyben az 1958 október végi, a Bolyai Egyetemen történt úgynevezett "füttyös" gyűlésről beszámolt. A gyűlésen Vastagh nevű diákot megkérdezte valaki (Gagyi Balla István szerint Farkas Zoltán): ha '56 őszén Pesten lett volna és a kezében fegyver, hova lőtt volna? Vastagh L. válasza - se jobbra, se balra, hanem főbe lőtte volna magát - spontán füttykoncertet idézett elő. Ezért a részvevők közül egynéhánynak drága árat kellett fizetnie. Farkas Magda azt állította, hogy nem Farkas Zoltán volt a kérdező, de nem írta meg, hogy akkor kicsoda volt az. Nehéz az emlékezés, mert írott dokumentumok nem állnak rendelkezésre. Gagyi Balla István összegyűjtötte a "füttyös" gyűlés 9 vagy 10 részvevőjének a visszaemlékezését. Abban az időben a tisztogatás "hóhérmunkáját" az akkor ifjú marxista titánokra bízták. Persze, 42 év után hajlamosak megmagyarázni a történteket. Az áldozatok oldaláról nézve ez sohasem lesz elfogadható érv! "Fórum hiányában nékem mondták el meghurcolásuk történetét. Meglehet, itt-ott tévedtek személyek megnevezésénél, de az áldozatok felől nézve teljesen közömbös, hogy stupid kérdéseket ki tett fel." - állapította meg Gagyi Balla István. Hozzátette, hogy amit leírt, azt sok-sok visszaemlékezésből rekonstruálta. Az '56 utáni időkről 25-en nyilatkoztak: 14 oktató, 11 hallgató. A 14 oktatóból 8-an marxizmust vagy azzal rokon tárgyat tanítottak, 6 oktató nem adta beleegyezését emlékeinek a részleges közléséhez sem. /Gagyi Balla István: "Füttyös" gyűlés - 1958. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

2000. június 1.

Máj. 8-án elhunyt dr. Ferenczi István régész-történész. Apját, Ferenczi Sándor régészt követhette testvérével, Ferenczi Géza régésszel együtt az erdélyi tudomány szolgálatában, egyetemen dolgozott, a kolozsvári Történelmi Múzeumban, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben, és még két évvel ezelőtt is népszerűsítő előadásokat tartott. Az utóbbi években az erdélyi gyepükkel kapcsolatban végzett régészeti feltárásokat, szakfolyóiratokban és napilapokban ismertette elért eredményeit. Ferenczi sokat beszélt László Gyuláról, akit a magyar honfoglalás érdekelt a legjobban. Nem volt könnyű a marxista világban magyar régésznek lenni Romániában, de ő vállalta. Részt vett a kolozsvári és Kolozsvár környéki ásatásokban (Óvár, Hója-erdő, Kisbács, Szászfenes) is. /Kovács Ferenc: Búcsú dr. Ferenczi Istvántól. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./ a Bolyai Tudományegyetem előadója, adjunktusa, tanára 1959-ig, majd a Történeti Intézet, utána a Történeti Múzeum munkatársa. Tavaly jelent meg Besenyő szállások a Nagy-Szamos-Sajó mentén /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ című munkája.

2000. június 28.

Megjelent a Változó népi kultúra Havadon /Kriterion/, amely hetvenes évek közepén indult társadalomnéprajzi vizsgálat eredeményét tartalmazza. A kötet szerkesztője Nagy Olga. A fotókat Marx József fotóművész, a rajzokat Molnár Dénes grafikus készítette. /Változó népi kultúra Havadon = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

2000. december 21.

Nagyenyeden, az RMDSZ-székházban dec. 14-én megnyílt Marx József kiállítása. A gazdag hagyatéknak ez csak egy töredéke, hiszen a neves fotóművész mintegy 200 ezer körüli képét őrzik. A megnyitón Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője a művészi életéről és alkotásairól, a hagyaték sorsáról beszélt. Gábor Dénes, a folyóirat főszerkesztő-helyettese Erdélyi képek és Mítosz és valóság című köteteit ismertette. /Bakó Botond: Marx József-emlékkiállítás Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2000. december 30.

A nemrég megjelent esszékötet /Penna Historiae, Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2000/ tíz kiváló romániai magyar szerzőt vonultat fel, akik arra kíséreltek meg válaszolni: Ment-e elébb az erdélyi világ és a hazai sorskerék? Néhai Székely János író a kérdésben már "nemzeti botrányt″ vélt észlelni, mert szerinte a nacionalizmus ott kezdődik, ahol az etnikum-központú felfogás. Vagy fordítva. A szerző kifejtette, hogy Romániában rengeteg a csalás, az átlátszó politikai trükk, mert visszaélnek a nemzettudattal. Lászlóffy Aladár esszéje szerint a történelem kezdete óta az országalapítás és -építés technológiája változatlan: nem a méltányosságra, hanem az erőre és az erőszakra épül. A nemrég elhunyt marxista filozófus, Gáll Ernő professzor szerint abban van a közép-kelet-európai, sorstragédia lényege, hogy e régió eltűnt az európai nagyhatalmak által megrajzolt kontinens-térképről, azaz elrabolták közös identitásunkat. Szilágyi Júlia az írástudók felelősségéről szólt, valamint az ettől elválaszthatatlan küldetéstudatról. Lászlóffy Csaba író, Kovács Ferenc kritikus, esszéíró, Veress Dániel és Sebestyén Mihály írt a kötetbe. /Kisgyörgy Réka: A történelem írótolla. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2001. április 12.

Új magyar kiadvány látott napvilágot, a Szóház (civil információs havilap, Dés, március). Az új lap hírül adta, hogy Désen és környékén pezsgő közösségi és kulturális tevékenység zajlik /táncház, cserkészet, népfőiskola, könyvbemutatók, szavalóverseny, színjátszás, rovásírás-verseny/. V. évfolyamánál tart a Források ("A Borszékért Alapítvány közérdekű lapja", februári szám). A mostani szám kultúrtörténeti összeállítást és viccválogatást közölt. Hírhordó (az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének hírlevele, márciusi szám) - a lapszám címeiből: Tudomány kettős kötésben (Marx György írása irodalom, kultúra egyetemes és nemzeti jellegének "vitájáról"), Anyanyelvünk becsülete a tankönyvekben (Kósa András), beszámolók kulturális vetélkedőkről. Moldvai Magyarság (a moldvai csángók lapja, februári szám) - a lapszám közölte a Mária-himnusz szövegét, a moldvai csángókra vonatkozó részletet - magyarul és románul - Dimitrie Cantemir Descrierea Moldovei (Moldva leírása) című 1714-es művéből, Sylvester Lajos beszélgetését Nyisztor Tinka néprajzkutatóval (Mindig tudtam, hogy magyar vagyok), akinek - a beszélgetés kiegészítéseként - A magyar táplálkozáskultúra változásai Moldvában c. tanulmányát is közölték. A moldvai katolikusok egyházi szertartásrendje 1642-ből (Benda Kálmán), A moldvai csángók származása és neve (dr. Veress Endre), A csángók identitásproblémájának nyelvi és nyelven kívüli okai (dr. Fodor Katalin), A moldvai csángók öltözete - A női öltözet (dr. Nagy Jenő). /Szonda Szabolcs: Mit írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./

2001. április 21.

A nyolcvanadik életévét betöltött Nagy Olga legújabb kötetében /Egy botcsinálta riporter emlékei, Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2001/ újságírói tevékenységére emlékezett, amely az 1952-1958 közötti évekre tevődött. "Kénytelenségből lettem újságíró, mert a tanügyből úgyis kiraktak volna." - vallotta. Az Utunk munkatársa lett, de az irodalmi hetilapnál nem érezte igazán jól magát, örült amikor néhány év átmehetett a Dolgozó Nőhöz. Itt találta meg a számára otthonos közeget, ameddig Látó Annát le nem váltották. /Zsidó Ferenc: Emlékirat, kortükör, kórtükör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./ Néprajzi érdeklődése már széki tartózkodása idején megmutatkozott, ezért azután Jagamas János hívására - aki akkor a néprajzi kutatócsoport osztályvezetője volt - a Folklórintézet munkatársává vált. - Nagy Olga nyersen és őszintén feltárta, hogy a kor írói, publicistái miként szolgálták ki a kommunista ideológiát - szabad akaratukból vagy kénytelen-kelletlen. Horváth Istvánnal kezdi, aki Az okos macska című népmese-gyűjteményében meghamísította a népmesét a marxista dogmatikának megfelelően, Asztalos Istvánnal folytatja, novellája tele volt hamis pátosszal: a hősök egy vonaton utaznak, tombol a hóvihar, de ők nem félnek, mert vigyáz rájuk a Párt stb., Szabédi Lászlót is megidézte "vezessen a sztálini párt" végkifejletű versével, de írt Létay Lajosról és Hajdu Győzőről is, aki kezdetben merészségével tűnt ki, közölve az Igaz Szóban Sütő András drámáit, később azonban olyan ál-lojalitásba csúszott át, hogy "nem restellte Ceausescut Bethlen Gáborhoz hasonlítani".

2001. május 28.

Budapesten ünnepelték a 75 éves Korunk (Kolozsvár) folyóiratot az Erdélyről Európában - mítosztalanul című rendezvényen, amelyet a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Friedrich Naumann Alapítvány és az Apáczai Sajtóhíd Alapítvány támogatásával tartottak meg. Kántor Lajos főszerkesztő köszöntője után Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke beszélt a lapról, annak marxista, majd reformkommunista, 1990 után pedig nemzeti liberális szellemiségéről. R. Várkonyi Ágnes a fejedelemkori Erdély történetéről, Marosi Ernő a prágai Szent György szobrot alkotó kolozsvári fivérekről, Benkő Samu a marosvásárhelyi Bolyai Jánosról, Romsics Ignác pedig a független Erdély gondolatának a nemzetközi politikában való jelenlétéről tartott előadást. Láng Gusztáv Németh László és a német filozófia kapcsolatáról, Salat Levente pedig az évezred eleji erdélyi multikulturalitásról beszélt. /Budapesti ünnepség a Korunk 75. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

2001. szeptember 5.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem távoktatási központja olyan tankönyvet adott a diákok kezébe, amely hemzseg Marxtól és Engelstől származó idézetektől, sőt, az Európa története a középkorban elnevezésű másodéves tananyag Ceausescu-idézetektől is. Teodor Nicoara, a történelem és filozófia kar dékánja elismerte, hogy egyes fejezetek egy 1980-as bukaresti kiadás fotókópiája alapján készültek. /Örökérvényű Ceausescu-idézetek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./

2001. szeptember 15.

Szeptember elején Horváth István szülőfalujában, Magyararózdon találkoztak a kortárs magyar irodalmi élet képviselői, hogy megvitassák az irodalom és a nemzeti sors kapcsolatát. Sütő András kifejtette: "Amikor Horváth István feltűnt az erdélyi magyar irodalomban, akkor egy ilyen csillagkép volt ismeretes, akikhez kapcsolódott szellemiségében: Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál. Ezek voltak azok a csodaemberek, akikről kezdő íróként ámuldoztam. Egyszerű parasztemberek négy, vagy hat elemivel a magyar szellem csodái lettek. Közülük Veres Pétert Ilyés Gyula így búcsúztatta: lángelmét temetünk." "Senkinek közülünk nem volt vátesz-komplexusa, mégis mindig halljuk, hogy le kellene mondani már a vátesz-komplexusról. A most induló íróifjaknak első kiáltása, követelése, fenyegetése az, hogy majd ők minden váteszt agyon fognak ütni. Úgynevezett váteszségünk az a közösségi élmény, morális parancs és követelés, amit Horváth István behozott már az első kötetével." Horváth István Ózdról indult Kolozsvár felé. "Irodalmi sikereinek a legszebb napjaiban fordult vissza ahhoz a forráshoz, ahonnan indult - amikor érezte, hogy milyen veszélyek fenyegetik." A veszedelem volt az a követelmény, amely Gaál Gáborral az élen őt és az egész írói csapatot" "marxista- követelmények alá szorítva próbálta tovább énekeltetni." Horváth István csalódott egy politikai áramlat tündöklésében, illetve garázdálkodásaiban, diktatorikus embertelenségében. Azonban ezt a korszakot, a 30-40 esztendőt nem lehet egyedül az írástudók árulásának mondva félresöpörni. Az önvizsgálat, amelyet ettől a nemzedéktől olyan sokan kértek, valójában Horváth István verseiben és az 1960 utáni köteteiben jelen van. "Az ő életműve jó útmutató irodalom és nemzet kapcsolatának a kérdésében." Csoóri Sándor bevallotta, hogy már évek óta nem jár el írótalálkozókra. Felolvasta az alkalomra írt rövid írását. Ebben kifejtette: "Csodálatos erőfeszítés volt minden korban a magyar irodalom. A rendszerváltásnak nevezett fordulat után az irodalom alól kifutott a történelem." Az elmúlt tíz évben másként történt mint ahogy elképzelték, mert az irodalom helyzete és szerepe megváltozott. A demokrácia megjelenésével Kelet- és Közép Európában egy nagy irodalomnak kellett volna megszületnie, a 20. század nagy tragédiái után. "A demokrácia az első pillanatoktól kezdve nálunk szembekerült az irodalom belső törvényeivel és hagyományaival. Irodalom és társadalom feszült viszonyát a demokrácia megváltoztatta" A gondokat a négyévenkénti szavazással akarták megoldani. Azonban az irodalom nem fogadhatja el az alkukat. Azt mondták, hogy ne az írók politizáljanak, hanem a pártok, maga a parlament. - A magyarul írók zöme hallgat. Illyés Gyula azt mondta: "sajnos kell politizálnunk, a legnehezebb, a legveszélyesebb módon, hibátlan műveinkkel ". Amikor Illyés ezt leírta, volt irodalmi élet, amely sokat segített az íróknak az alkotásban. "Most az irodalmi élet kevésbé sugalmazó. Néha úgy látom, mintha a parlamentekben zajló életet utánozná, legalább annyi gyűlölettel és idegenséggel." /Valkai Krisztina: Hibátlan művekkel politizáljon az író. Irodalmárok találkozója Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./ Van az erdélyi magyar szellemiségnek egy virtuális térképe, melynek főbb tájékozódási pontjai egy-egy irodalmi székhellyel azonosak. Faluneveket rajzolt fel az idő erre a képzeletbeli földabroszra: Kisbacon és Sztána, Farkaslaka és Apáca, Mikháza és Pusztakamarás, Szabéd és Nagygalambfalva, Bözöd és Magyarózd (hogy tovább ne is soroljam) - Benedek Elek és Kós Károly, Tamási Áron és Bartalis János, Kacsó Sándor és Sütő András, Szabédi László és Kányádi Sándor, Bözödi György és Horváth István szülőfalujának körvonalai bontakoznak elénk, írta Nagy Pál. - Magyarózdon volt legutóbb irodalmi találkozó. Horváth István annak idején megírta volt nagyívű falurajzát Magyarózdi toronyalja címmel. "Én vagyok ez a könyv. De nem csak én. Az a nép is, amelyhez tartozom..." - vallotta az előszóban. /Nagy Pál: Találkoztunk Magyarózdon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

2001. október 30.

Romániában 1945-től kezdték kiselejtezni a "reakciós tartalmú könyveket". 1948-ban továbbra is vadásztak a "sovén, reakciós, rasszista eszmékre", de általában a "polgári irodalomra" is. A cenzúra annyira radikálissá vált, hogy az 1950-1955-ös Instrukciók után gyakorlatilag betiltanak szinte minden eredeti és fordított publikációt, nem csupán a "sovén, kommunistaellenes, marxizmusellenes" kiadványokat, hanem a tömegirodalmat is (például a bűnügyi regényeket), a parairodalmat, a "vallásos irodalmat" stb. 1964-ben némi enyhülés jött, nem kevesebb, mint 5851 kötetet hoznak vissza a forgalomba, a tiltott alapból. Az 1971-es tézisek viszont ismét megkeményítették a cenzúrát, amelyet 1977-ben formálisan "megszüntettek" (a "legnagyobb kedvezmény" USA-tól való igénylése miatt). Tulajdonképpen csak átutalták a cenzúrát a lapok és kiadók szerkesztőségeihez. Ezt az egész cenzúrát két határozat minősített: az egyik 1982-ben a jógáról szóló összes könyv kiselejtezése volt, az 1983-as dekrétum értelmében pedig minden írógépet és másológépet be kellett jelenteni a milícián. Hasonlóképpen radikális intézkedés volt a "betiltott írók", "az országból távozottak", vagyis a politikai menekültek listájának kiegészítése, időnkénti aktualizálása. 1983-ban 36 név szerepelt a listán, 1988-ben 152. E listáknak objektív irodalomtörténeti haszna is van. Ezek alapján meg lehet rajzolni a román irodalom száműzöttjeinek és a diaszpórának szinte pontos térképét. - Részlet Adrian Marino írásából. Fordította Kántor Erzsébet. Korunk, 2001. szeptember) /b.d.: Cenzúra Romániában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./

2002. január 26.

Budapesten a Bethlen Gábor Alapítvány Tamási Áron-díjban részesítette tavaly nov. 5-én Nagy Pál irodalomtörténészt. A laudációt Sütő András mondta, most olvashatjuk a szövegét. Nagy Pál egyetemi hallgatóként 1946-ban Gálfy Zoltán teológussal együtt feltámasztotta az 1944-ben megszűnt Ifjú Erdély című folyóiratot. Sütő Andrástól is kértek lapjukba írást. A jórészt betiltott, üldözött magyar szellemóriások mellé szegődött Nagy Pál is. A népi- nemzeti vonulat nagyjaitól semmilyen marxista kurzus el nem tántoríthatta. Illyés Gyula, Veres Péter, Kodolányi vonzáskörében írta cikkeit, tanulmányait. Nagy Pálnak az lett egyik bűne, hogy György Lajos tanárának emberi becsületét, szakmai kiválóságát vette védelmébe. Az Úr a Lenin-fiúknak szabad rablást engedélyezett Erdélyben. Elrabolták és börtönbe zárták Márton Áron püspököt, becsület- és szellemirtást végeztek a magyar egyetemen. Nagy Pált a eltávolították az egyetemről, a magyar tanszékről. Később magyartanár lett, szerkesztői munkát vállalt Marosvásárhelyt, bukaresti folyóiratnál s végül, nyugdíjaztatásáig Sütő lapjánál. Nagy Pál irodalmi tanulmánykötetei értékesek. Tamási Áronnak az a két posztumusz esszégyűjteményét szerkesztett és ellátt a jegyzetekkel. /Sütő András: Örök szolgálatban. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-81




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998