udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Mikes Imre

1996. december 23.

Mikes Imre a két világháború között a Brassói Lapok és a Nagyváradi Napló munkatársa volt. Erdélyt 1937-ben elhagyta, később Párizsban, majd Münchenben élt, a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. A Háromszék Kiadónál /Sepsiszentgyörgy/ újból megjelent Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagyromániáig című könyve, melyet 1924-ben írt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./

1999. április 20.

Másfél évszázados születésnapján sajtótörténeti adatokban gazdag emlékszámmal jelent meg ápr. 16-án a Brassói Lapok című hetilap, az erdélyi magyar újságírás legnagyobb múltra visszatekintő kiadványa. A brassói magyar hetilap azt a Brassói Lapot tekinti elődjének, amely a Cenk alatti városba bevonuló Bem tábornok utasítására 1849. április 16-án jelent meg először. Az újságból ezzel a címmel 19 szám került utcára 1849-ben, majd a magyar forradalom és szabadságharc bukása után különböző neveken adták ki. 1895. január elsején a Brassó és a Brassói Magyar Újság összeolvadásából született meg a Brassói Lapok című napilap. Ez 1940 őszén a vasgárdisták fenyegetései miatt megszűnt, majd 1969-ben hetilapként kezdte meg ismét működését. A mai Brassói Lapok a város második legnagyobb példányszámú lapja, amelyet Brassó és környéke szórványmagyarságának minden második-harmadik családjában rendszeresen olvasnak. A hetilap ma teljes mértékben önellátó kiadvány, szerkesztőinek kizárólagos tulajdonát képezi. A 150 éves Brassói Lapok történetét olyan kiváló magyar írók és újságírók neve fémjelzi, mint Kacsó Sándor, Kőrösi-Krizsán Sándor, Ruffy Péter, Méliusz József, Mikes Imre, Kakassy Endre, Halász Gyula, Dienes László, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, akik szerkesztőként, tudósítóként vagy munkatársként jegyezték a lapot. /Brassói Lapok - emlékszám. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./

2003. november 29.

1918. december 1-jén nemzetgyűlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt pádovai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendő fegyverszünetről folytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd később Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlőségét és szabadságát, ezek az elkövetkező huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg. 1918 őszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az őszirózsás forradalom győzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdődött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be. A Gyulafehérváron tartott nemzeti gyűlésről írta Mikkes Imre: "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyűlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Főtér tarkállik a nemzeti viseletektől. A hegyeken túlról, északról, délről, a Zsil völgye felől minden irányból özönlik a nép. A mezőkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteapta-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította előre, amit nem óhajtott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996) A gyulafehérvári nemzetgyűlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezték: a nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot". "Általános, közvetlen, egyenlő, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemű huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elő, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelőrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) A nemzetgyűlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Roman) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselői nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, miközben megkezdődött a román csapatok előrenyomulása. A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása előtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkező nemzetgyűlését: a résztvevők a gyulafehérvári román nemzetgyűlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélő lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.)

2008. augusztus 8.

Illegális és mégis mérvadó közéleti szereplő volt a kommunizmus évtizedei alatt a Szabad Európa Rádió (rövidítve SZER) és a BBC (British Broadcasting Corporation). Tucatnyi nyelven sugározták a cenzúramentes, szabad információkat a vasfüggönyön át, tárgyilagos rendszerkritikájukkal nagy űrt pótoltak. A BBC a második világháború kezdetén indította el adásait Kelet-Európa irányába. Az információs háború hozta létre később, az ötvenes évek elején a Szabad Európa Rádiót, az Amerikai Egyesült Államok anyagi támogatásával, müncheni központtal. Magyarul, románul egyaránt hallgatták az adásaikat, a diktatúra zavaróállomásai ellenére. Nemzedékek hallgatták az olyan híres rádiósokat, mint a sepsiszentgyörgyi Mikóból indult Koréh Ferenc, a Brassóban pályakezdő Mikes Imre, azaz Gallicus, híres rovatával, a Reflektorral, vagy várták a hét közepét, amikor a Szabad Európá-s Vajda Albert csütörtököt mondott. A BBC magyar adásában pedig Márai Sándor, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző szólaltak meg. Mindkét adó magyar adása már évekkel ezelőtt megszűnt, augusztus elsejétől pedig elnémulnak a két adó román adásai is. A SZER román adásait Enescu rapszódiája vezette be, nagy öregjei, mint Noel Bernhard, Vlad Georgescu, Virgil Ierunca, Monica Lovinescu, Max Banus már csak archivált hangjukkal vannak jelen. /Krajnik-Nagy Károly: Búcsúzó BBC, SZER: életünk részei voltak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998