udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Musat, Mircea

2006. február 27.

2003. június 12-én a román kormány jóváhagyta az Országos Levéltár és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum közti együttműködési megállapodást, ugyanakkor „hangsúlyozza, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt”. Ion Iliescu elnök 1993 tavaszán Washingtonban részt vett a Holokauszt Emlékmúzeum avatásán, hazatérte után Corneliu Vadim Tudor, Eugen Barbu és Mircea Musat a Romania Mare hetilap április 30-i számában nyílt levélben ítélte el azzal, hogy „minden méltóságérzetét félredobva, behódolt a világot átfogó cionizmusnak”, mert nem tiltakozott amiatt, hogy Románia is jelen van azon országok között, ahol a múzeum dokumentumai szerint genocídium zajlott, noha „az egész világ tudja, hogy Románia 1940-1944 között valóságos oázis volt a zsidók számára.” A Romania Mare következetesnek bizonyult a kérdésben: 1997. november 14-étől kezdődően Ion Coja szenátor tollából cikksorozatot közölt a következő címmel: Romániában nem volt semmiféle holokauszt. A tagadás új változatát vezette be Iosif Constantin Dragan milánói üzletember, a Vasgárda volt tagja, jelenleg a Vatra Romaneasca tiszteletbeli elnöke. Natiunea című hetilapjának 1990. június 23-i első számában azt hangoztatta, hogy a pogromok tulajdonképpen a legionárius mozgalom jogos ellenlépései voltak, miután a Besszarábiából visszavonuló román csapatokat civil zsidók megtámadták, és tiszteket öltek meg. A Romania Libera 1990. július 11-én idézte Moses Rosen főrabbi beszédéből: a holokauszt tagadása a Ceausescu-diktatúra idején kezdődött el azzal az intézkedéssel, hogy a párt betiltott minden, ezzel kapcsolatos megemlékezést, egyidejűleg antiszemita kampányba kezdett, amelyhez a hangot Corneliu Vadim Tudor 1983-ban megjelent Idealuri című cikkgyűjteménye adta meg. A román kormány a heves nemzetközi tiltakozások nyomán változtatott 2003. június 12-én megfogalmazott álláspontján, amely szerint Romániában nem volt holokauszt: 2004. október 12-én nyilatkozatban ismerte el, hogy az Antonescu-rezsim idején mintegy 250 ezer zsidót küldtek halálba. Ugyanezen a napon a Ziua közölte: Ion Coja volt PUNR-szenátor legújabb könyve, a Protocoalele Kogaionului tagadja, hogy Romániában valaha is zsidókat öltek volna. /Babarás István: A holokauszt és a törvény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

2006. június 19.

A Nagy-Románia Párt tizenöt évvel ezelőtt, 1991. júniusában alakult meg, kezdeményezője Eugen Barbu író, Mircea Musat történész és Corneliu Vadim Tudor újságíró volt, a decemberi fordulat előtt mindhárman a szekuritáté Saptamana című szócsövének vezető munkatársai. Előbbi kettő meghalt, a szélsőséges sovén-nacionalista párt hangadó vezére mindmáig C.V. Tudor (jelenleg a szenátus alelnöke is). Az évfordulós rendezvénysorozat Bukarestben tetőzött június 17-én, cirkusz és operett egyvelegére emlékeztető jelenetekkel, többek között C.V. Tudor Hitlerre és Ceausescura emlékeztető, fennkölt bevonulásával, úgyszintén régi rögeszméjének idézésével, miszerint rövidesen ő lesz Románia elnöke. A Romania Mare június 16-i számának szalagcíme: Románia jelenkori történetének legpatriótább, legigazságosabb pártja 15 éves – éljen sokáig! Az önköszöntőből: „A NRP dicsőséges történetét elnökének ragyogó szellemisége hatja át. Ez a párt 15 éven át védte a hazát minden veszély ellen. A harc élén C.V. Tudor, a vitézek között legvitézebb politikus áll, ő vezeti pártját győzelemről győzelemre.” Tricolorul (a párt napilapja), június 15.: „Tizenöt évvel ezelőtt született meg ez a legtisztább és legszebb párt, nem hiába, hogy országunk nevét viseli. Meggyőződésünk, hogy ha élne Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Tudor Vladimirescu, mindhárman tagjai lennének pártunknak.” Barabás István közölt néhány korábbi adatot. Romania Libera, 1992. június 5.: Miután birtokába jutott a féltve őrzött titoknak, a szerkesztőség leközölte Eugen Barbu és C.V. Tudor levelét, amelyben kérték Ion Iliescu elnököt és Petre Roman kormányfőt, járuljanak hozzá a Romania Mare hetilap beindításához, ez segítségükre lesz az ellenzék felszámolásában, a magyar veszély elhárításában. – A Nagy-Románia Párt 15 éve követeli az RMDSZ betiltását, vezetőinek kitoloncolását az országból. 1997. szeptember 12-én a kolozsvári Avram Iancu-ünnepség keretében C.V. Tudor a nagygyűlés szónoki emelvényén a tömeg ujjongása közepette darabokra tépte dr. Csapó Józsefnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezetét. Legújabban a Tricolorul június 15-i számában hívja fel a figyelmet, hogy dr. Csapó József június 18-án Gyergyóditróban az autonómia révén el akarja csatolni Erdélyt Romániától. /Barabás István: Nagy-román önünneplés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

2008. augusztus 26.

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998