udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Molnár Imre

1997. március 6.

Negyven évvel ezelőtt, 1957. márc. 8-án halt meg a mirovi börtönben Esterházy János. Életművének állított emléket Molnár Imre /Esterházy János (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997/. Esterházy Jánost 1932-ben választották az Országos Keresztényszocialista Párt elnökének, ettől az időponttól fogva vezető szerepet játszott a két világháború közötti szlovákiai magyarság életében. A parlamentben mindig kiállt az igazság mellett, így cselekedett 1942-ben is, amikor a szlovák parlamentben egyedül, egyetlen magyar képviselőként a zsidók deportálása ellen szavazott. A háború végén nem menekült el, Gustáv Husák parancsára letartoztatták, először a Szovjetunióba hurcolták, onnan hazaengedték, megszökhetett volna, de igazságának tudatában vállalta a törvénytelenséget, akkor a szlovák hatóságok ítélték el. Meg kell ismerni Esterházy János munkásságát, erkölcsi és lelki tartását. Gróf Esterházy János halálának 40. évfordulója alkalmából márc. 7-én Budapesten, az Országházban ünnepi tudományos emlékülést tartottak a Határon Túli Magyarok Hivatala és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rendezésében. Az emlékülésen megjelent Malfatti-Esterházy Alíz, Esterházy János lánya. Nem tisztelt mg a jubileumi emlékülést jelenlétével az Országgyűlés egyetlen képviselője sem, leszámítva az ülést megnyitó Kórodi Máriát, a házelnök helyettesét. Neves magyar történészek méltatták Esterházy helytállását, életútját: Balogh Sándor /Esterházy János és a felvidéki magyarság sorsfordulói/, Gergely Jenő előadásában /Esterházy János kereszténysége és a keresztényszocialista politika/ azt emelte ki, hogy Esterházy életútját végigkísérte a keresztény emberszeretet és a szociális igazságosság, Izsák Lajos a benesi dekrétumok hatásáról és a felvidéki magyarság kitelepítéséről beszélt /A benesi dekrétumok és a felvidéki magyarság tragédiája/, végül Molnár Imre szlovákiai származású történész Esterházy rehabilitálásával kapcsolatos problémákat elemezte /Esterházy János mártíromsága és utóélete, hangsúlyozva, hogy azok a szlovák fél elutasító magatartásából fakadnak. /Új Szó (Pozsony), márc. 8./ Az ülésen szó volt Molnár Imre most megjelent munkájáról: Esterházy János /Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997/ is. Esterházy János a felvidéki Egyesült Magyar Párt elnöke volt, a szlovák parlamentben 1942-ben egyedül /egyetlen magyar képviselőként/ a zsidók deportálása ellen szavazott. 1945-ben letartóztatták, először a Szovjetunióba vitték, ahonnan azután visszahozták, majd a csehszlovák hatóságok ítélték először halálra, majd életfogytiglani börtönre.

1997. augusztus 22.

Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum volt a házigazdája a II. összehasonlító magyar kisebbségtörténeti szimpóziumnak, melynek rendezői közé tartozott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Történészek Nemzetközi Társulata. Az első találkozót 1996-ban tartották, és akkor úgy döntöttek, hogy a következő öt évben minden alkalommal másik magyar kisebbség ad otthont a tanácskozásnak. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv és Történelemtudományi Szakosztályának elnöke nyitotta meg a szimpóziumot. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója a város történetéről, Popély Gyula, a pozsonyi magyar gimnázium igazgatója a csehszlovák nemzetállam megteremtéséről beszélt, elmondta, hogy 1918 őszétől 1920 decemberéig több mint 106 ezer magyart űztek el. Bárdi Nándor /Budapest/ Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére 1918 és 1940 között című előadásában a korabeli határrevíziós törekvésekről közölt adatokat. Szarka László /Budapest/ a magyar kisebbségek ügyének az 1946. évi párizsi békekonferencián való tárgyalásáról értekezett. Molnár Imre /Budapest/ Csehszlovákia egyházpolitikájáról szóló dolgozatát ismertette. Több előadó szerepelt még az első napon, köztük Mirnics Károly a Vajdaságból, Vincze Gábor Szegedről, Bíró A. Zoltán Csíkszeredáról. Másnap a kisebbségi múlt a helytörténetírásban gyűjtőcímmel folytatódott a tanácskozás. Többek között B. Kovács András: A Gömör-kutatás múltja és jelene, Mák Ferenc /Budapest/: A vajdasági honismeret kialakulása című előadása hangzott el. Végül a magyar kisebbségek történeti forrásai témakört tárgyalták. Hermann Gusztáv a székely nemzeti láda mítoszával foglalkozott, Sass Péter /Budapest/ az Erdélyi Katolikus Státus, a kolozsvári egyházi levéltárak helyzetét mutatta be, Vadkerty Katalin a "hontalanság éveire" vonatkozó szlovákiai forrásokról, Oláh Sándor az ötvenes évek székelyföldi átalakulásának helyi forrásairól, Páll Antal Sándor a három székelyföldi levéltárról beszélt. Vékás János ismertette munkáját /vajdasági magyar kisebbségi kronológia/, végül Dippold Péter munkahelyét mutatta be: Teleki László Alapítvány könyvtára, Közép-Európa adatbank. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 26., Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./

1999. november 29.

1999 nyarán három hét alatt Gelencén elkészült a legnagyobb székely kapu, amely a magyar nemzet ajándékaként állít emléket a lengyel nemzet édesanyjaként tisztelt Árpád-házi királylánynak, akit II. János Pál pápa június 16-án avatott szentté több mint egymillió zarándok jelenlétében a lengyelországi Ószandecen, ahol a Szent Kinga által alapított klarissza kolostor áll. A galambdúcos kapu, amelyről a szentté avatott Boldog Kinga néz a bemenőre, Szent Hedvig pedig a kimenőre, s amelyen a nap és a hold mellett ott látható Magyarország és a Vatikán címere, Szalai Attilának, a varsói magyar nagykövetség munkatársának az ötlete volt. Molnár Imre történészen kívül, aki a magyar külügyminisztérium első számú lengyel szakértője, s a Székelyföld jó ismerője, kevesen hittek abban, hogy három hét alatt a kaput meg lehet tervezni, el lehet készíteni és fel lehet állítani a szentmise idejére. Molnár Imre azonban tudta, hogy a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET) felelni tud a kihívásra, és Erdélyben ezt a kaput, amely a magyar és a lengyel nép sok száz éves barátságát is jelképezi, el fogják készíteni. És nem kellett csalódnia. Nov. 27-én ünnep keretében Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében adták át a magyar külügyminisztérium és a VET díszoklevelét mindazoknak, akik az Árpád- házi Szent Kinga tiszteletére faragott székely kapu felállításához hozzájárultak. Az esten Petrás Mária istenes csángó énekeket adott elő. A szentté avatott magyar királylány életét és cselekedeteit Molnár Imre idézte fel, ökumenikus küldetésének szentségéről dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek beszélt, az Ószandecre zarándokolók közkincsévé vált kapu jelképes értékét Konrad Sutarski filmrendező dicsérte, majd Patrubány Miklós, az MVSZ általános alelnöke, a VET elnöke értékelte. A kitüntetéseket Molnár Imre, Soltész Levente kolozsvári konzul, Patrubány Miklós és András Imre, a VET titkára nyújtotta át Bagoly Miklós és dr. Török István vállalkozóknak és Pakó Benedek plébánosnak, a kapufaragás támogatóinak, Zakariás Attila műépítésznek, a kapu tervezőjének, Bíró László fafaragó kapuállítónak, valamint a hasonló minőségben kitüntetett három Both testvérnek Imrének, Lászlónak és Tibornak, a díszítő motívumokat tervező Haszmann testvéreknek, Józsefnek és Pálnak, a kapu domborműveit kifaragó Vargha Mihály szobrászművésznek, Jakabos Csaba gépészmérnöknek, a vasazás előállítójának és Farkas Réka riporternek, a dokumentumfilm szerkesztőjének valamint Kalamár György operatőrnek. A munkát vállaló Patrubány Miklóst, a VET elnökét pedig személyesen a nagykövetségen tüntetik ki. /(bodolai): Kitüntették a kapuállítókat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

2001. augusztus 12.

Környezet és nevelés címmel tartották meg július 6-16. között Illyefalván, a budapesti Sándor-kör (ökumenikus pedagógus szervezet) és a Kárpát- medencei Háló szervezésében azt a pedagógus-továbbképző tábort, amelynek célja a nevelők nevelése és a kölcsönös felelősség tudatosítása volt. A tábor előadói és résztvevői, erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági pedagógusok, illetve jövendőbeli pedagógusok voltak. A művészeti környezetről tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem néprajztanára hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés mellőzése a csupán száraz tudományosságra és elméletre beállítódott iskolai oktatásban káros hatással lehet a gyermeki lélekre. Mezey Katalin költő és Oláh János író-szerkesztő az irodalmi környezetről szólva szomorúan állapították meg, hogy az utóbbi évtizedekben az irodalom mint érték háttérbe szorítódott, és valóban értékes művek, fontos szerzők maradnak ki az iskolai oktatásból, a színházakban mellőzik a színvonalas magyar drámát, a könyvesboltokból kiszorulnak a magyar verseskötetek, hiszen többnyire csak a divatos külföldi regényekre van igény. A tábor témái között a magyar történelem is helyet kapott: Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék szerkesztője előadása és Molnár Imre budapesti értekezése révén. A nyelvi környezetről, a hagyományok átörökítésének fontosságáról beszéltek Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mucsányi János, a Duna TV szerkesztője és Tánczos Vilmos, a BBTE néprajztanára. Elek István magyarországi író és politikus a politika ismeretének mint a világban való eligazodás eszközének fontosságát emelte ki. /Deák Tünde Klaudia: Pedagógustábor környezetünk érdekében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./

2002. augusztus 3.

Három helyen /Ószandecen a Szent Kinga által 1280-ban alapított kolostor udvarán, Tarnówban és Krakkóban a főtéren/, több mint háromezer néző előtt rendkívüli sikerrel mutatta be Lengyelországban a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum meghívott művészekkel együtt a Szent Kinga gyűrűje zenés misztériumjátékot. Az ezeréves magyar-lengyel közös történelem legbeszédesebb helyszínein a szentgyörgyiek nyolcvanfőnyi csapata érezte, hogy a mindennapokba is beépült a lengyel és a magyar nép barátsága, ami a szandeci földön a lengyel nép anyjaként is tisztelt Kinga-kultusszal társul. A turnéban segített Magyarország varsói nagykövetsége, dr. Molnár Imre kultúrattasé, valamint dr. Kovács István krakkói főkonzul. /(fekete): Szent Kinga követei Lengyelországban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./

2007. március 7.

Esterházy János a múlt század nagy magyar mártírjainak egyike, méltán állítható Márton Áron és Mindszenty József mellé. Ő is védte nemzetét, a felvidéki magyarságot, és őrizte, megvallotta hitét a legnehezebb időkben is. Méltó arra, hogy a róla szóló emlékezést pontosítsák. Érdemes idézni Esterházy János szavait, aki a pozsonyi parlamentben egyedül szavazott a zsidók deportálásáról szóló törvény ellen 1942. május 15-én (nem 16-án), kifejtve: „mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. ” Molnár Imre megírta életrajzát (Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997), ebből nyomon követhető, hogy mindig bátran helytállt. Pontosítani kell letartóztatását is. Sokan tanácsolták neki, hogy meneküljön el, ő azonban Pozsonyban maradt, nem akarta elhagyni népét. 1945. április 20-án maga ment el Gustáv Husák belügyi megbízotthoz, bejelentette, ő nem szökik el. A kommunista Husák letartóztatta Esterházy Jánost, majd 1945. június 25-én átadta a szovjet hatóságoknak. A Szovjetunióba vitték Esterházy Jánost a pozsonyi magyar vezetőkkel együtt, Esterházyt tíz év börtönre ítélték. Távollétében a pozsonyi bíróság halálra ítélte a szovjet munkatáborban raboskodó Esterházyt. A bíróság kérte a Szovjetuniótól Esterházy kiadatását. 1949-ben a szovjet hatóságok kiadták őt. A köztársasági elnök a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatta. Esterházy János sokat szenvedett a börtönben, súlyos tüdőbaj gyengítette. Az utolsó időben már hordágyon vitték beszélőre, amikor testvére látogatta, de akkor sem kegyelmeztek neki, nem vitték kórházba sem. A mélyen vallásos ember elmondta, hogy elfogadja a keresztet, és szenvedését felajánlja a legszűkebb családért, a szélesebb családért, a felvidéki magyarságért és a legszélesebb családért, a magyar nemzetért. Így halt meg a börtönben, 1957-ben. /Udvardy Frigyes, Budapest: Esterházy Jánosról bővebben. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./ Előzmény: Makovitzky József, Rostock: A szlovákiai „Wallenberg”. Esterházy János gróf emlékezete (1901–1957). = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./

2008. június 4.

„Megvan a csodatétel is ahhoz, hogy az ötven éve elhunyt galántai gróf Esterházy Jánost, a felvidéki magyarság mártír politikusát boldoggá avassa a katolikus egyház” – fogalmazott Molnár Imre történész, aki a bukaresti Petőfi Társaság székhelyén június 2-án bemutatta az Esterházy János szenvedéstörténetének dokumentumaiból összeállított Kegyelem életfogytig /Budapest, 2008 /című kötetét. Az 1949-ben Csehszlovákiában „fasiszta bűnökért” halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Esterházy János boldoggá avatásáért közbenjáró történész elmondta a csoda körülményeit. „Az olomouci érseknek a csodatétel kapcsán elmondtuk, a mirovi börtönben, ahol elhunyt Esterházy János, szolgál egy pap, aki ha nehéz börtönviselteknek kell Isten igéjét hirdetnie, mindig Jánoshoz fohászkodik, mert úgy érzi, ilyenkor nincs számára lehetetlen. Az érsek, meghallgatva bennünket, szomorúan legyintett: a pap súlyos rákbeteg, az orvosok lemondtak róla, ha csodát akarunk, imádkozzunk a gyógyulásáért. Másnap az olomouci katedrálisban felkérték a híveket, fohászkodjanak Esterházy Jánoshoz a pap gyógyulásáért. Egy hónap múlva a tiszteletes teljesen meggyógyult” – mesélte Molnár Imre. Molnár Imre történész elmondta, miután sikerült kideríteni ötven évvel halála után Eszterházy nyughelyét, a Budapesten működő Esterházy-emlékbizottság közbenjárásával megpróbálják feltárni a közös sírhelyet, és azonosítani az elhamvasztott mártír politikus urnáját. „A Szlovákiában még mindig háborús bűnösként nyilvántartott Esterházy János hamvait, pontos nyughelyét nagyon sokáig, a családtagok többszöri kérésére sem adták ki a csehszlovák hatóságok, mondván, János még holtában is tud ártani” – fogalmazott Molnár. A mirovi börtönben a hamvaknak nyomuk veszett, később kiderült, hogy a prágai Pankrac börtönben helyezték el az elítéltek hamvait tartalmazó urnákat. Valamikor a 70-es évek végén hajigálták be egy közeli temetőben, egy gödörbe. Az információkkal teletűzdelt kötet Esterházy húgának, Máriának a feljegyzései alapján készült, melyet a felvidéki politikus halálának ötvenedik évfordulóján bocsátottak a történész rendelkezésére a hozzátartozók. Ezt az évet az Esterházy-emlékbizottság emlékévnek nyilvánította, amely számos lehetőséget biztosít Esterházy János nevének és életművének bemutatására. Esterházy János Nyitraújlakon született 1901-ben, 1957-ben halt meg Csehszlovákiában. 1931-ben a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, a csehszlovák parlamentben a magyar kisebbségek jogaiért harcolt, politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. 1938-ban megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. Ő volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 15-én a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott. A szovjet hatóságok koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték, és Szibériába hurcolták. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte fasizmussal való együttműködés vádjával. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák államnak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott – Szlovákia máig nem rehabilitálta. Földi maradványai egy prágai tömegsírban nyugszanak. /Oborocea Mónika: Kegyelem Esterházynak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

2009. július 18.

Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

2009. október 12.

Búcsot és Királyhelmecet követően Ipolynyék a harmadik felvidéki község, ahol a mártír sorsú felvidéki hős, Esterházy János tiszteletére emlékművet avattak. Ipolynyéken a helyi kultúrház előtti udvarban leplezték le Oláh Szilveszter szobrászművész impozáns alkotását. Az Esterházy kiállítást Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora nyitotta meg. Következett az emlékülés, melyen olyan szaktekintélyek szólaltak fel, mint Molnár Imre történész, az Esreházy János című könyv szerzője, Simon Attila egyetemi tanár vagy Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke. Nem csak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és Magyarországról is érkeztek támogatások a szoborra. Mint ismeretes, a Bécsi döntés után Esterházy Szlovákiában maradt, és az Egyesült Magyar Párt elnökeként a szlovák parlamentben egyedüli volt, aki nem volt hajlandó megszavazni a zsidók üldözéséről határozó törvényt. A háború után börtönbe került, és 1957-ben ott is hunyt el. A második világháborúban zsidók, csehet, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben, mégis a mai napig háborús bűnösként kezelik Szlovákiában és Csehországban egyaránt. /Ipolynyéken szobrot emeltek Esterházy Jánosnak = Felvidék. ma, okt. 12./ Emlékeztető: Búcson avatták az első Esterházy-emlékművet. A Komáromi járásban lévő községben felavatták az Esterházy emlékparkot, benne a hányatott sorsú felvidéki politikus emlékművével, melyet Gáspár Péter pozsonyi szobrászművész alkotott. Szabad Újság (Pozsony), 2005. jún. 1./ A második Esterházy-szobrot, ifj. Szabó István szobrászművész mellszobrát Szlovákiában Királyhelmecen avatták, 2007. december 2-án. Megjelent Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke, eljöttek a magyarországi Rákóczi Szövetség képviselői és Duka Zólyomi Árpád, az Európai Parlament képviselője is. /Csáky Pál: Esterházy Jánost rehabilitálni kell! = Mkp. sk/cikkek, 2007. dec. 2./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998