udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Németh Gyula

1992. október 29.

Németh Gyula győri mérnök barátaival megalakította a Beszerce Csángó-Magyar Alapítványt Győrben. Már második éve csángó gyermekek győri nyaraltatását tették lehetővé. Idén 34 lészpedi és 8 szabófalvi gyermeket láttak vendégül. Lészpeden Fazakas József munkásember házában gyermekeket tanít magyarul írni, olvasni. Szabófalván Perka Mihály tanító csinálja ugyanezt. /Ferencz Csaba: Beszerce Csángó-Magyar Alapítvány. Határokon kívül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./

1995. december 30.

Benkő Levente: Szárazajta, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1995. Kalála Könyvek/ című könyve előszava szerint: A század negyvenes éveinek Erdélyében kísérteties kongása támadt néhány falunévnek: Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos... Itt ártatlan embereket gyilkolt a vad düh. 1994 szeptemberében állítottak emlékművet Szárazajtán, melyre felvésték az 1944. szeptember 26-i vérengzés áldozatainak névsorát /akiket az Olteanu vezetésével bevonuló román szabadcsapat tagjai megöltek/: Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Béniám, Szép Albert, Szép Albertné szül. Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László. A kivégzettek közül két áldozatot lefejeztek.

2002. szeptember 26.

Nehezen lehet fegyvertelen polgári lakosság véráldozata fölött napirendre térni. Itt van például az Erdővidéken 1944-ben bekövetkezett tragédia vissza-visszatérő komor motívuma. Benkő Levente könyvének /Szárazajta, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1995. - Kalála Könyvek/ előszava szerint: "A század negyvenes éveinek Erdélyében kísérteties kongása támadt néhány falunévnek: Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos... Itt ártatlan embereket gyilkolt a vad düh." 1994 szeptemberében állítottak emlékművet Szárazajtán, melyre felvésték az 1944. szeptember 26-i vérengzés áldozatainak névsorát /akiket a románok megöltek/: Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Béniám, Szép Albert, Szép Albertné szül. Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László. /(ajtay): Rettenet. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./

2003. szeptember 26.

Az 1944. szept. 26-i mészárlás áldozataira emlékeznek Szárazajtán. Az erdővidéki faluban 44 őszén a magyarellenes rémtetteiről elhíresült Maniu-gárda tagjai fejszével lefejezték a 21 éves Nagy Sándort és testvérbátyját, a 25 esztendős Nagy Andrást. Ugyanaznap hajnalban az áldozatok házába betörő gárdisták otthonában lőtték agyon a 34 éves Gecse Bélát és a 35 éves Málnási Józsefet. Az iskolaudvaron hat gyermek édesanyját, az 50 éves Szép Albertné Málnási Réginát, valamint férjét, a 49 éves Szép Albertet, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Németh Gyulát, a 62 éves Szabó Béniámot és az 51 éves Németh Izsákot lőtték agyon. A 38 éves Tamás Lászlót a kivégzést végignézni kénytelen emberek közé lőtt sortűz ölte meg. A 49 éves Nagy D. Józsefet a tömegből szólították ki, de csodával határos módon a férfinak "csak" a fogsorát zúzta szét a lövedék, később sérüléseiből felépült, és 1955-ben hunyt el. Az akkori román közigazgatás bejegyzései szerint az áldozatok "háborús balesetet szenvedtek". A Maniu-önkéntesek 1944. őszi magyarellenes hadjáratának első állomása volt Szárazajta.1944. szept. 4-én egy visszavonuló német utóvéd a falu határában tűzharcba keveredett a túlerővel előrenyomuló román sereggel. Az összetűzésnek néhány - emlékezők szerint 13 - román katona esett áldozatául, ezt torolták meg a szárazajtai magyarokon olyan tanúk vádja alapján, akik a katonai csetepaté során pincékbe bújva várták a harc végét. A későbbi persorozaton maguk a román tisztek sem állították egyértelműen, hogy csapataik veszteséget szenvedtek, ha igen, milyen mértékűek voltak azok, illetve terheli-e felelősség emiatt a magyarokat. Egy szemtanú szerint viszont a feketelista már a szeptember 4-i katonai ütközet előtt készen állt. Újabb levéltári források tanúsítják, hogy a kivégzés előtt Szárazajtára már visszatért román csendőrség is aktív szerepet vállalt a kivégzendők összegyűjtésében, az otthonában agyonlőtt két áldozat esetében pedig a gyilkosság helyszínén is jelen voltak a belügyiek. Az akkor nagyon fiatal Németh Ákost édesapjával összekötözve vezették a puskacsövek elé. Úgy szabadult meg, hogy az egyik falubeli román fiatalember tanúsította: ártatlan. Édesapját, Németh Gyulát agyonlőtték. Ifjabb Nagy Gyulát maga Gavrila Olteanu, a Maniu-gárdák parancsnoka akarta főbe lőni. A mellette álló szárazajtai román fiatalember, Berszán Domokos (Barsan Dominic) közbeszólása mentette meg. Ifjabb Nagy Gyulát és édesapját elengedték. A szintén "halálra ítélt" Máthé Albertet egy gárdista vallomása szabadította meg. A szemtanúk, illetve a hozzátartozók szerint az áldozatoknak korábbi, vélt vagy valós sérelmekért kellett fizetniük.A vérengzés másnapján gyászszertartás nélkül kellett eltemetni a legyilkoltakat. Az első megemlékezés 1990. szeptember 26-án volt, amikor a jelképes temetésen Bartalis Szélyes Pál szárazajtai lelkész mondott imát az elhunytakért. /Benkő Levente: Szárazajtán nem felejtenek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./

2005. szeptember 27.

,,Kegyetlenül meg lesz torolva a magyaroknak a múltban elkövetett minden gyilkossága és bűne… csak a halál és a vérontás jelenthetnek igazságos elszámolást köztünk és a puszták barbárjai között; most tudjuk, hogyan kell megfizetni az ezer éve ellenünk elkövetett minden gyilkosságért és rablásért. Végső megoldásként a magyarokat vagy meg kell semmisíteni, vagy vissza kell küldeni Ázsiába” – mondotta Gavrila Olteanu, a Iuliu Maniu önkéntes zászlóalj parancsnoka 1944. szeptember 26-án. Szárazajta népe most a 61 esztendeje történt vérfürdőre és a tizenhárom, mártírhalált halt áldozatra emlékezett Bartalis Sz. Pál református lelkipásztor így fogalmazott: ,,Sajnos, akadtak olyanok, akik odáig süllyedtek, hogy saját falustársaikat keverték bajba, vagy küldték a halálba. Mégis keresztényi kötelességünk, hogy megbocsássunk, hogy a jót keressük, hiszen ha Isten akkor nincs velünk, az áldozatok száma nagyobb is lehetett volna. Mindezek ellenére ne feledjük, hanem keressük, s mondjuk el a világnak a való igazságot”. Az Ajtai Abod Mihály Általános Iskola igazgatója, Péter Attila a történteket gyászos pillanatnak, a tizenhárom ártatlan áldozat nevét pedig kiáltó szónak nevezte, s reményét fejezte ki, hogy ilyen soha többé nem történik meg. A szárazajtai iskola volt növendékeinek versből és énekből összeállított rövid műsora után a Bardoc-miklósvárszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szabó Miklós kifejtette: a székely nép kész megharcolni az évszázados hagyományokra visszatekintő autonómiáért, s kész a nemzetközi fórumok segítségét is kérni e tekintetben. Hoffmann István, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke a mártírok – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – életének utolsó pillanatait elevenítette fel, majd kijelentette: ,,Az igazság elhallgatása vagy kimondása nélkül itt, Székelyföldön, a Kárpát-medencében soha nem rendeződhet a magyarság sorsa, hiszen napjainkban is folynak a magyarverések, a magyarölések, például Délvidéken. A politikusok a parlamentben ma is elutasítják a székely szabadságot szavatoló autonómiát, a Csonka-Magyarország szocialista vezetői pedig megtagadják a határon kívül rekesztett nemzettársaikat.” Az 1944 szeptemberében történteket Benkő Emőke Benkő Levente Szárazajta című, készülő bővített és javított kötete egy részletének felolvasásával idézte fel. /Hecser László: A szárazajtai ártatlan áldozatokra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./

2006. április 4.

Magyarországon először jelent meg a Szentkatolnai Bálint Gábor munkásságát bemutató könyv /Szentkatolnai Bálint Gábor: Válogatott írások. Szerkesztő és kiadó: Zágoni Jenő, 2005 Budapest/. A szerző és szerkesztő a Háromszékről származó Zágoni Jenő. Zágoni hűen mutatja be a magyar tudós munkásságát: alaposan tanulmányozta a kiváló nyelvész életútját, és a könyv bevezetőjében összegezte a legfontosabb életrajzi, valamint tudománytörténeti adatait. Bálint Gábor teológus-jogász végzettségű nyelvzseni volt, aki közel harminc nyelvet beszélt tökéletesen, köztük ismerte az összes altaji nyelvet és nyelvjárást, de tudott oroszul, finnül, járatos volt az antik nyelvekben. Ő volt az első európai mongolista, aki a legkülönlegesebb nyelveket tanította akkoriban először Budapesten, majd Kolozsvárott. A mongol és török nyelvek, de a japán akkoriban még jórészt ismeretlen volt a világhírűnek mondott európai egyetemeken. Zágoni a levelektől kezdve az akadémiai felolvasó ülés jegyzőkönyvén keresztül minden elérhető dokumentumot beleszerkesztett a könyvbe. A szerző célja nem Bálint Gábor életművének tudományos elemzése volt, hanem a róla szóló adatok kiadása, hogy végre a magyarországi közönség értesüljön a nagy Kelet-kutató életművéről. A magyarországi tudományos közéletben még mindig kering az a rosszindulatú pletyka, miszerint Bálint Gábor nem volt komoly tudós. A közreadott művek ezt alaposan megcáfolják, sőt, inkább azt mutatják, hogy Bálint Gábor tanulmányútjain nagyon rendszerezett kutatómunkát végzett: külföldön a nyelvtanuláson kívül felfigyelt az adott nép szokásaira, és azokat részleteiben feljegyezte. Zágoni az életrajzi adatok felsorolásán kívül elemzést ad a korabeli magyar tudományos közéletről, ebbe helyezi bele Bálint munkásságát. Elemzéséből megtudhatjuk, hogy a tudós körök miért nem segítették hozzá kutatási lehetőséghez és szakmájának megfelelő álláshoz. Zágoni arra a következtetésre jutott, hogy személyes konfliktusok miatt történt mindez. Egyrészt a magyar szabadságharc eszméin nevelkedő Bálint ellenezte azt, hogy a Magyar Akadémiát német tudósok irányítsák, akik még magyarul sem tanultak meg jól. Másrészt Bálint Gábor jogos kritikával illette Budenz József cseremiszgyűjtését, aki azt személyes sértésnek vette, és mindent megtett, hogy meggátolja Bálint munkásságát. Ráadásul Budenz is azokkal a nyelvekkel foglalkozott, mint az erdélyi tudós, csak ő nem végzett olyan alapos és több évig tartó terepmunkát. Akkoriban, ahogyan a mai magyar tudományban, nem volt demokrácia: csak egyetlen tudományos nézetet engedtek meg, aki pedig ellene szegült, nem engedték tovább kutatni és publikálni. Bálint Gábor is így járt, ugyanis helytelenítette mind a két módszert: vagyis a magyar nyelv besorolását az ugor vagy a török nyelvek közé. Ő az 1870–1880-as években zajló, ugor–török háborúban Fo­garasi János akadémikussal együtt azon az állásponton volt, hogy a magyar önálló nyelv, amely közeli rokonságban áll a japán és a mongol nyelvvel. Bálint azt állította, hogy a két távoli nyelvvel még a nagy eurázsiai hun birodalomban érintkezhettünk. A könyv kiindulópontja lehet Bálint Gábor további munkássága feltárásának. Bálint 1200 hasonló mongol szó magyar kapcsolatát mutatta ki, melyek helyességét a későbbi magyar turkológusok és mongolisták (Németh Gyula, Ligeti Lajos, Futaky István, Kara György) saját ered­ményeik alapján megerősítették. Sőt, Bálint már olyan általános nyelvészeti megállapításokat is tett, melyekre most jön­nek rá a magyar nyelvészek. Dr. Obrusánszky Borbála történész-orientalista, a filozófia doktora (Ph. D) 1997-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–mongol szakán, majd kétéves posztgraduális képzésen vett rész a Mongol Állami Egyetemen, ugyanakkor ösztöndíjasként több ázsiai tanulmányutat tehetett az utóbbi évtized során. Itt olvasható könyvismertetése angol nyelven készült egy amerikai folyóirat részére, a magyar változatot maga a szerző bocsátotta a lap rendelkezésére. /Obrusánszky Borbála: Szentkatolnai Bálint Gábor Budapesten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2006. április 4./

2006. szeptember 27.

Mintegy 250-en vettek részt szeptember 26-án Szárazajtán az 1944. szeptember 26-i magyarellenes vérfürdő évfordulóján tartott megemlékezésen. A református falu templomában rendezett istentiszteleten Bartalis Szélyes Pál lelkész arról beszélt, hogy emlékezni kell, de csak békességgel, hiszen a gyűlölet és a harag további gyűlöletet és haragot gerjeszt. 1944. szeptember 26-án a front nyomában Erdélybe bevonuló Maniu-gárdák Gavrila Olteanu vezetésével tizenhárom magyart mészároltak le a székely faluban, közülük kettőt fejszével lefejeztek. Agyonlőtték a 34 éves Gecse Bélát és a 35 éves Málnási Józsefet, az 50 éves Szép Albertné Málnási Reginát, férjét, a 49 éves Szép Albertet, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Szabó Benjamint, a 62 éves Németh Gyulát, az 51 éves Németh Izsákot és a 38 éves Tamás Lászlót, fejszével lefejezték a 21 éves Nagy Sándort és testvérét, a 25 éves Nagy Andrást. A sortüzet a 39 éves Nagy D. József csodával határos módon túlélte, lőtt sebeiből később felépült. Puskás Bálint Zoltán szenátor arra emlékeztetett, hogy két éve még katonai és rendőri erődemonstráció mellett emlékezett a gyülekezet a tragédiára, ma már nem tapasztalható ilyen. /Papp Annamária: Gyűlölet nélkül emlékeztek a gyűlölet napjára A szárazajtai mészárlás évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

2007. szeptember 27.

Ne történjenek soha többé ilyen tragédiák – hangoztatták a szónokok szeptember 26-án az erdővidéki Szárazajtán, a Maniu-gárda vérengzésének 63. évfordulóján. A megemlékezésen Balázsi Zoltán bardoci református lelkész a kivégzett szárazajtai magyarokra utalva, kiemelte: „Ők sem voltak bűnösebbek másoknál. A bűnöket pedig ne fogjuk Istenre, mert azokat nem ő, hanem az ember követte el”. 1944. szeptember 26-án a Gavrila Olteanu vezette Maniu-gárda tizenkét magyart gyilkolt meg Szárazajtán. Azzal vádolták őket, hogy szeptember 4-én segítették a visszavonuló német Thams-csoportot a román csapatokkal vívott tűzharcban, ezért felelősek tizenhárom román katona életéért. A gárdisták a 34 éves Gecse Bélát és a 35 éves Málnási Józsefet otthonukban lőtték agyon, az iskolaudvarra erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára lefejezték a 21 éves Nagy Sándort és testvérét, a 25 éves Andrást. Ugyanott agyonlőtték az 50 éves Szép Albertné Málnási Reginát és 49 éves férjét, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Szép Benjámint, a 62 éves Németh Gyulát és az 51 éves Németh Izsákot. A 38 éves Tamás László életét a tömeg közé lőtt sorozat oltotta ki. Nagy D. Józsefnek a golyók a fogsorát roncsolták szét, de sebeiből később felépült. /Benkő Levente: Az 1944-es szárazajtai mészárlásra emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./

2008. szeptember 27.

Mártírjaikra emlékeztek szeptember 26-án a szárazajtaiak: többször elhangzott, a hatvannégy esztendővel ezelőtt történteket készek megbocsátani, de azt, hogy elfeledjék, ne kérjék tőlük. Az Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László vértanúságát jelző emlékműnél a hozzátartozók mellett több, távolról érkező rótta le kegyeletét. Bartalis Sz. Pál református lelkész tartotta beszédében párhuzamot vont a bibliai zsidóság megpróbáltatásai és az erdővidéki kis falu közösségét ért csapás közt, majd feltette a kérdést: ,,Vajon a tettesek közül hányan gondolkodtak el azon, hogy mit cselekedtek, hány családot tettek örökre csonkává?" Márton Árpád képviselő úgy fogalmazott: Szárazajta örökségének egyik fontos szeletét képezi a történelme is, azt pedig ápolnunk, tovább örökítenünk kötelességünk. A Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki széki elnöke, Szabó Miklós felidézte: a falu népét meg akarták félemlíteni, s ezért kényszerítették, hogy nézze végig kegyetlen tetteiket. Erdélyben sok helyen történtek hasonló kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok, de a román állam részéről a mai napig nem érkezett bocsánatkérés, sőt, elhallgatják, megpróbálják eltussolni szégyentelen tetteiket. A falu főterén 1994-ben felállított, Vargha Mihály szobrász által készített emlékműnél előbb a hozzátartozók rótták le kegyeletüket, majd politikusok, intézmények és magánemberek helyezték el az emlékezés virágait. /Hecser László: Megbocsátani, de feledni nem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./

2008. október 31.

A Kemény Zsigmond Társaság összejövetelén, október 29-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében Ráduly János tanár, néprajzkutató tartott előadást A székely (magyar) rovásírás emlékanyaga címmel. Ugyanabban az órában a nagyteremben az úgyszintén „kibédi” Madaras Gábor emlékére szervezett dalest műsorának tapsolt a nézősereg. A mindkét rendezvény iránt érdeklődő fájó szívvel választotta vagy egyiket, vagy a másikat. A rovásírás irodalma gazdag. Ráduly János egymaga kisebb könyvtárra rúgó cikket, tanulmányt írt 1990 óta. Kötetei nagyon kis példányszámban jelennek meg, a kereskedelmi forgalomban gyakorlatilag elérhetetlenek. Neve mégis „forog”, szakmai körökben és a világhálón egyaránt. Ha beütjük, cirka 1600 „találatot” jelez a masina. Ráduly kitért arra is, hogy a szakirodalomban volt olyan vélekedés, amely szerint a rovásemlékek zöme az egykori Udvarhelyszéken keletkezett. Ez az előítélet már a múlté. A szerző hosszan sorolta az egykori Marosszéken jórészt őáltala föllelt és leírt rovásemlékeket, azok feliratait. Ráduly is azt vallja, hogy a rovásírás egykori ismerete jóval szélesebb körű, „összmagyar” volt, amint azt a nagy turkológus, Németh Gyula jelezte: szerinte ugyanis a „székely írás” általános magyar „termék”, tehát más honfoglaló törzsek is ismerhették. Ráduly, „a kibédi remete” nem néz tévét, nincs telefonja, őt a világméretű energiaválság nem fogja sokkolni, mert a tudatos nemzetgyarapító szellemi munkát emelte életcéllá. /Bölöni Domokos: Kibéd üti Kibédet. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998