udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 35 találat lapozás: 1-30 | 31-35
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Nagy Géza

1995. február folyamán

Bányai László vezetésével 1945-ben az ún. "Erdélyi százak" memorandumot írtak alá, amelyben Petru Groza miniszterelnök rábeszélésére kijelentették, hogy az erdélyi magyarság a Romániához való tartozás mellett döntött. Dr. Venczel József egyetemi tanár társaival, Korparich Edével, a Hangya szövetkezeti elnökével, Búza László egyetemi tanárral, Juhász Istvánnal, a kolozsvári teológia rektorával, Nagy Gézával, az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkárával és Márton Áronnal elhatározták, hogy egy másik memorandumot készítenek és azt eljuttatják a békeszerződés magyar tárgyaló delegációjának. Abban kölcsönös lakosságcserét javasoltak és a határok olyan módon való meghúzását, hogy a kétmillió magyarból 1,2 millió a magyar állam területén maradjon. A román hatóságok nagy kirakatperben ítélték el a résztvevőket. Az utolsó szó jogán dr. Venczel József elmondta, hogy a térképet ő készítette, "ez a térkép a békeszerződést tárgyaló nagyhatalmak elé kerül, és ezért nagyon pontos és becsületes akartam lenni, hogy senki se tudja az általam feltüntetett adatok ellenkezőjét állítani." "Mi meghalhatunk a börtönben, de ettől az erdélyi magyarság problémája nem lesz megoldva. Ezt a tényt nem lehet börtönnel megoldani, csakis a tárgyalóasztalnál, kölcsönös áldozatokkal." Venczel József 12 év után, súlyos betegen szabadult. /Mátrai Béla: Megemlékezés egy prófétáról. = Erdélyi Magyarság (Budapest), 21. sz., január, február, március/

1990. február 14.

Dokumentumot közölt a Romániai Magyar Szó, Király Károly Erdélyi Kálmán álnéven adott helyzetképet az elnyomott erdélyi magyarság helyzetéről 1981 márciusában. Példákkal mutatta be a nehéz helyzetet. A katonaköteles fiatalok lépten-nyomon a nemzeti diszkrimináció számtalan formájába ütköznek: nem használhatják egymás közt sem anyanyelvüket, nem írhatnak levelet magyarul, a magyar fiatalokat román vidékre viszik a katonaság idejére. A magyar végzős orvosokat, tanárokat Moldvába, Olténiába, román vidékre helyezik. A román tannyelvű osztályokba kényszerített magyar tanulók egymás között sem beszélhetnek magyarul. Nagyváradon az új igazgató megfenyítette a személyzetist: az üzemben nem lehet több magyar mint román. Sürgősen hozatni kell román munkásokat. Nagyváradra az utóbbi évtizedekben 25 ezer románt telepítettek be. Ugyanez történt Marosvásárhelyen Magyar városokban /Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda/ egész utcákat, főtereket, magyarlakta negyedeket bontottak le. Helyükbe tömbházakat húztak fel és románokat költöztettek be. Az 1977-es népszámlálásnál minden kérdésnek volt kódszáma, kivéve a nemzeti hovatartozás rubrikáját. Vegyes házasságok esetében nem írták magyarnak a családtagokat. Romániában a 2 milliós cigányságból 260 ezret ismertek el, a többit beírták románnak. A több mint 2 milliós magyarság a népszámlálás szerint 1,7 millió fő, hasonló a helyzet a többi nemzetiségnél is. A népszámlálás kérdőívet Bukarestbe szállították, az adatokat onnan közölték a helyi szervekkel. Nagysármáson például 1200 magyart tartanak nyilván. A református egyház nyilvántartásában 2300 magyar szerepel. Önkényesen tehát ennél a településnél 1100 magyart megfosztottak nemzetiségétől. Emiatt nincs magyar iskola Nagysármáson, de a környéken sem. 1980-ban a magyar tanulók 50 százaléka kénytelen román nyelven folytatni tanulmányait. A líceumi tanulóknak csak 30 %-a tanulhat anyanyelvén, noha például Marosvásárhely lakóinak 70 %-a magyar. A marosvásárhelyi Bolyai Líceumban az 1980/81-es tanévben 70 magyar IX. osztályba felvételizett tanulót áttettek a román osztályokba, mondván, csak két magyar osztály indulhat, noha 4 osztályra való tanuló sikeresen felvételizett. 1945 óta 1,5 millió románt hoztak be Erdélybe. Van sok megalkuvó magyar vezető, például Hajdu Győző, az Igaz Szó folyóirat főszerkesztője. A magyarság több "képviselője", mint Gere Mihai, Fazekas Ludovic, a Kovászna megyei első titkár, Nagy Ferdinand, Szász Iosif, a Hargita megyei első titkár, Cseresznyés Béla, Korondi Stefan, Coppándi Sándor, Fejes Juliu, Furó Gyula, Hegedüs Béla funkcionáriusok, akik közül egyesek magyarul sem beszélnek, de mind karrierista nemzetárulók. Velük szemben van a többség, akik vállalják magyarságukat. Sokan vállalnak meghurcoltatást, lelki tortúrát /Zsuffa Kálmán sepsiszentgyörgyi lakos, Jenei Tamás bákói református lelkész, Király Károly és mások/, egyesek életüket is áldozták /Szikszai Jenő tanár/. Céltudatos kiállással sikerült kiharcolni egy-egy osztályt, Takács Lajos és Nagy Géza professzorok, Kovács Zoltán festőművész, Gáll Ernő szerkesztő, Balogh Edgár, Kacsó Sándor, Benkő Samu, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Bálint Tibor írók a Központi Bizottsághoz címzett tiltakozó táviratokkal elérték, hogy a kolozsvári piarista, 400 éves múltra visszatekintő középiskolát ne számolják fel egészen. /Erdélyi Kálmán (Király Károly): Hangok és vészhangok Erdélyből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13., 14./

1991. február 22.

Az 1990-ben újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-Nyelv- és Történelemtudományok Szakosztálya febr. 22-én Kolozsváron tartotta első felolvasó ülését, Benkő Samu tartott előadást Nagy Géza literátor és művelődésünk mindenese címen. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

1991. június 29.

Újraindult az 1947-ben megszakadt kiadványsorozat, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványa. A folytonosságot a kötet sorszáma is jelzi /209./. Címe: Benkő Samu: Nagy Géza a literátor és művelődésünk mindenese. /Kolozsvár, 1991/. /Kozma Dezső: Művelődésünk mindenese. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 29./

1992. szeptember 16.

Domokos Gergely elítélően emlékezett a Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ majd egy évtizedes tevékenységére, melyet kommunista szervezetnek minősített. Nagyon sok adatot említett tanulmányában. Az "önjelölt madoszista MNSZ-vezetőség az egész romániai magyarság érdekképviseletét" hangoztatta. Az eltérő nézetekkel szemben türelmetlenek voltak. A magyarság intézményeit bekebelezték, beolvasztották az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület szervezeteit. - Az MNSZ volt az egyetlen engedélyezett magyar érdekvédelmi szervezet, így aki tevékenykedni akart a magyarság érdekében, az kényszerűen csatlakozott. Domokos megemlékezett az MNSZ 1945. nov. 15-18-a között Marosvásárhelyen tartott ún. "százas" intézőbizottsági üléséről, ahol a nagy vihart kavart nyilatkozott tették: "Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés..." stb. Ezt a nyilatkozatot a párizsi békeszerződési tárgyalásokon a román delegáció érvként használta fel: Tatarescu külügyminiszter idézett ebből a nyilatkozatból. Domokos felidézte a Román Szociáldemokrata Párt 1945 decemberében Kolozsváron megalakult Országos Magyar Bizottságának kiáltványát, ebben elutasították azt a romániai politikát, amely megalkuvásokkal próbál egy nemzetiségi demokratikus tömeget képviselni. A bizottság Erdély nemzeteinek békés egymás mellett élését a svájci mintára kantonális módon látta biztosítottnak. - A másik csoport egyetemi tanárokból, szakemberekből állt: 1945 december elején Kolozsváron tanácskozott Venczel József, Nagy Géza, Buza László egyetemi tanárok, Lakatos István szociáldemokrata vezető, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ vezetője, Szász Pál, az EMGE vezetője és Juhász István teológiai tanár. Megbízták Buza László nemzetközi jogászt, készítsen memorandumot, melyben bizonyítsa be, hogy a marosvásárhelyi kiáltvány csak a magyar kommunisták nyilatkozata volt, akik nem képviselik az egész magyarságot, Venczel József pedig készítsen térképet az 1910-es népszámlálás alapján, mert ők az erdélyi magyarság jövőjét Erdély kettéosztásában látták. Az elkészült memorandumot kijuttatták Párizsba. Aláírói: Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Lakatos István és Vásárhelyi János református püspök. 1946. ápr. 29-én újabb megbeszélést tartottak és Teleki Géza segítségével eljuttatták az angol és amerikai külügyminiszterhez memorandumukat. - Az MNSZ-en belül kitört a "lázadás" a vezetőség ellen, először Kolozsváron, 1946. jan. 28-án, majd Székelyudvarhelyen, 1946. jún. 30-án, az MNSZ-kongresszuson. - Az MNSZ átalakulását mutatta, hogy Kacsó Sándor, aki 1947-ben Kurkó Gyárfás utóda lett az MNSZ-ben, az MNSZ 1948 júliusi országos értekezletén kijelentette: "Sérelmi politikával a sovinizmust, a reakciót szolgálnánk." 1948 augusztusában a bukaresti MNSZ-központ körlevelet adott ki, utasította a megyei szervezeteket, hogy egyéni sérelmeket, kérelmeket a jövőben ne terjesszenek be a központnak. - Az MNSZ kivette részét a tisztogatásokban is, melyet Luka László A romániai magyarság útja /Igazság, Kolozsvár, 1947. máj. 22./ című cikke indított el. Balogh Edgár már máj. 26-án válaszolt erre "Tisztító önvizsgálat ideje jött el" címen. Bányai László, Kacsó Sándor és a Czikó testvérek rendre sürgették a tisztogatást. 1948. dec. 12-én megjelent a Román Munkáspárt Központi Vezetősége Politikai Irodájának határozata. Ebben megállapították: "A magyar nacionalista polgárság maradi szelleme és elszigetelődési irányzata még most is érezhető egyes kulturális és gazdasági intézményekben." Mindezek a vádak annak ellenére hangzottak el, hogy már 1946-47-ben eltávolították a "reakciós" Szász Pált, Szász Istvánt, György Lajost stb. Letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort. - 1952-ben Kacsó Sándor lemondott, az MNSZ vezetőségét Bányai László, Takács Lajos és Juhász Lajos képviselték, az MNSZ utolsó kinevezett elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953 tavaszán kimondták az MNSZ önfeloszlatását. /Domokos Gergely: "Tisztító önvizsgálat ideje jött el..." /A Magyar Népi Szövetség és a romániai magyar kisebbség 1944-1953 között. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

1993. november 4.

Venczel József életművét méltatta Jakab László kanonok, aki fiatal kora óta ismerte őt. Egymás után születtek meg Venczel József írásai, szociográfiai tanulmányai. 1945-től a Bolyai Tudományegyetem megszervezésén kezdett el dolgozni dr. Nagy Gézával és dr. Csőgör Lajossal együtt. Márton Áron püspök Venczel Józsefet és dr. Szász Pált, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetőjét kérte fel a Groza miniszterelnöknek a magyarság problémáit összegező memorandum megírására. Márton Áron püspök letartóztatása után 1950-ben letartóztatták Venczel Józsefet is. Venczel Józsefet 12 évre ítélték, csak 1961-ben szabadult, megrendült egészséggel. Éveken át kottamásolásból élt ez a nagy tudós 1969-ig, akkor visszatérhetett az egyetemre mint szociológus, élete utolsó néhány évében folytathatta tudományos munkásságát. A baloldali Csőgör Lajos a legnagyobb elismeréssel írt róla, kifejtve, hogy szinte éjjel nappal dolgozott, "emberi tisztasága, őszintesége, esze, szorgalma és kíméletlen igényessége saját magával szemben magosan kortársai, mindnyájunk fölé emelte őt. Hosszú együttműködésünk alatt mindig a közösség volt a gondja, soha nem a saját személyét, mindig az ügyet szolgálta?" "Túlfeszített munkával égett el rövid élete, és az évek múltával nem csökkent pótolhatatlan veszteségünk érzése." "Venczel Józsefben a társadalmi igazságtevés párosult vallásos meggyőződésével. " "Úgy érzem, hogy egész erdélyi magyarságunk és főként értelmiségünk adósa az ő kivételes egyéniségének és munkájának." Venczel József minden nap elment a reggeli szentmisére, s csak utána kezdett napi munkájához. /Jakab László kanonok: 80 éve született Venczel József. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./

1995. január 11.

A bukaresti rádióban Halász Anna idős újságírónőnek van egy rovata. Ebben igazat adott egy hallgató levelének, aki Luka Lászlót jó embernek tartotta, hiszen ő intézte el, hogy az orvosi egyetem Marosvásárhelyre kerüljön. Luka László /később Vasile Luca/ a Moszkvából hazatért kommunista gárda tagja, pártutasításokat hajtott végre. 1947-ben, a békeszerződés megkötése után kapta a következő feladatot, az erdélyi magyar vezető értelmiségiek félreállítását. Ennek ideológiai előkészítését végezte a kolozsvári Igazság 1947. máj. 22-i számában megjelent hírhedt cikkével: A romániai magyarság útja. Ezzel megindult ez ellenségkeresés. Eltávolítottak sok értelmiségit, kezdve dr. György Lajossal, az egyetem prorektorával, gyakorlatilag a Bolyai Tudományegyetem rektorával /Csőgör Lajos rektor sokat tartózkodott Marosvásárhelyen/. György Lajos egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke, a római katolikus Státus elnöke is volt. Az eltávolítottak között volt - többek között - Nagy Géza, Venczel József, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, a gazdasági élet vezetői közül Szász Pált, az EMGE, Korparich Endrét, Lakatos Istvánt, a Szociáldemokrata Párt elnökét, majd Kurkó Gyárfást, a Magyar Népi Szövetség elnökét. A következő lépés a börtön volt, sokakkal együtt Márton Áron püspököt is elítélték. Közben Luka László vagy Vasile Luca pénzügyminiszter is volt, 1952-ig, amikor bebörtönözték. A moszkvaiak és a hazaiak közül Romániában a hazaiak győztek, azért került börtönbe Luka is. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 11./

1995. június 12.

Benkő Samu emlékezett arra a három kiváló professzorra, akiknek köszönhető a kolozsvári magyar egyetem megmaradása: Miskolczy Dezső /1894-1978/ rektornak, Buza László /1885-1969/ prorektornak, a nemzetközi jog professzorának és Haynal Imre /1892-1979/ híres belgyógyásznak, az orvosi kar dékánjának. Családi gondokkal küszködtek, egyedül éltek, de keményen helytálltak, nem menekültek el, a helyükön maradtak. 1944. szept. 17-én megnyitották az egyetemi tanévet. Okt. 11-én vonult be a szovjet hadsereg a városba, három nap múlva, okt. 14-én megjelent a nagyszebeni román egyetem rektora és felszólította Miskolczy Dezső rektort az egyetem átadására, hasonlóképpen Haynal Imrétől Tataru nagyszebeni professzor a belgyógyászati klinika azonnali átadását kérte. Haynal a kérést megtagadta. Az egyetem tanácsa nevében Miskolczy Dezső rektor a szovjet városparancsnoksághoz írt levelében a magyar lakosságra, továbbá arra hivatkozva, hogy Kolozsvár túlnyomó többsége magyar, sürgős intézkedést kért a magyar egyetem további működéséhez, mivel a román egyetemi küldöttek birtokba vették az egyetemet. A szovjet parancsnokság gyorsan intézkedett: a szebeni professzoroknak és a többi román hivatalos személynek el kellett hagyniuk Kolozsvárt. Ugyanakkor a parancsnok felszólította az egyetemet munkája folytatására. 1994. dec. 1-jén megkezdődtek az egyetemi előadások. A három professzor vezető szerepe akkor ért véget, amikor a román király alapító okirata nyomán a nevelésügyi miniszter ideiglenes bizottságot nevezett ki az egyetem ügyeinek vezetésére. Csőgör Lajos rektor Nagy Géza és Venczel József személyében két olyan igaz embert vett maga mellé, akikkel biztosította a visszavonuló Miskolczy-Buza-Haynal triumvirátus szellemiségének továbbélését. /Magyar Nemzet, jún. 12./

1996. december 6.

Dec. 6-án Székelyudvarhelyen sajtótájékoztatót tartottak, amelyen megjelent Szász Jenő polgármesteren kívül dr. Nagy Géza, a debreceni Agrártudományi Egyetem dékánja. Elmondta, hogy az egyetem tizenhat kabinos, nyelvoktatást szolgáló felszerelést adományozott Székelyudvarhelynek. Az üvegezett kabinok mindegyike magnóval, fülhallgatóval és mikrofonnal van ellátva. Ezt a Bányai János Szakközépiskolában fogják elhelyezni. A dékán megígérte, hogy jelentős mennyiségű angol és német nyelvű írott- és hanganyagot ad még a városnak. Antal István RMDSZ-képviselő ismerkedett meg a debreceni professzorral, innen van a kapcsolat. Antal István is jelen volt a tájékoztatón. A debreceni egyetem segíteni fog abban, hogy Székelyudvarhelyen felsőfokú tanintézet jöjjön létre, elsősorban úgy, hogy debreceni professzorok jönnének oktatni. /Fülöp D. Dénes: A felsőfokú oktatás csírái. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./

1997. november 29.

A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./

1998. július 29.

A Romániai Magyar Szó Postafiók rovatában négy olvasói levelet közöltek, mindegyik elítélte Makay Botondot Tőkés László püspököt támadó durva kirohanásáért. Németh József /Szilágycseh/, Nagy Géza /Sáromberke/, Tamássy Erzsébet /Zilah/ levele mellett Kovács Imre lelkipásztor /Paptamási/ Bereczki Andrást is elítélte előzőleg közölt írása /Nyílt levél Makay Botondhoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./ kapcsán. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./ Előzmény: Makay Botond: Ha valaki rémképeket lát, forduljon szakorvoshoz! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23.

1999. június 9.

Az Erdélyi Református Egyházkerülethez 1000 egyházközség tartozik, az átlagszámítás eredményeképpen a tavalyihoz képest 1%-kal nőtt a templomlátogatók száma, idén tehát 15%-os az arányuk. Ez azt jelenti, hogy 100 egyháztagból mindössze 15 látogatja aktívan az Isten házát. /Nagy Géza Szabolcs: Presbiteri konferencia Tancson. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

1999. július 14.

Szászrégenben a református gyülekezet 1994-ben úgy döntött, hogy új parókiára van szükség. A jelenlegi, parókiának indult épület már áll, viszont sokkal terjedelmesebb, mintsem egy lelkészi családnak nyújthatna otthont. Demeter József lelkész elmondta, hogy eredeti Makovecz Imrét kérte meg a terv elkészítésére. A lelkész 1998 végén javasolta az eredeti terv megváltoztatását. A presbitérium elfogadta azt, így most gyülekezeti ház épül, amely három tevékenységet foglal magában: diakónia, ifjúság és oktatás. A tevékenységek kezdőbetűi alapján lett a gyülekezeti ház neve DIÓ-ház. Külföldi segítséget is kaptak. Az emeleti részen egy "minikollégiumot" is szeretnének berendezni mezőségi gyerekek számára, de orvosi rendelő beindítását is tervezik. Ez végülis 3000 léleknek a gyülekezeti háza. /Nagy Géza Szabolcs: Parókiának indult - gyülekezeti ház lesz. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 14./

1999. július 17.

Megszüntetésének negyvenedik évfordulóján barátainak egyesülete a Bolyai Tudományegyetemre emlékezett Budapesten. Az eseményt dokumentációs anyag rögzíti: A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945-1959 (A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Bolyai Egyetemért Alapítvány, Budapest, 1999) címû több száz oldalas kötet az intézmény mûködésének majd másfél évtizednyi történetét fogja át. Az egyetem egykori tanárai foglalják össze a hajdani eseményeket. Hiteles levéltári dokumentáció híján az emlékezés mozaikjából áll össze a kép, a levéltár ugyanis rendezetlen. Elképzelhetõ, hogy nagy része megsemmisült. Az egyetem valamikori létezése ugyanis nagyon kellemetlen és veszélyes precedens. Az említett könyvben Csõgör Lajos, a Bolyai elsõ rektora írta: "...Egyikünket sem zavarta az, hogy Nagy Géza a református egyház vezetõ személyisége, Venczel meggyõzõdéses katolikus, Márton Áron püspök részérõl is becsült személyiség, én pedig marxista voltam...". - A Bolyai-egyetem hiteles, korabeli dokumentumainak közzététele és feldolgozása még várat magára. Minden újabb adalék értékes hozzájárulás lehet az egykori Bolyai-egyetem-kép kiteljesítéséhez, a vele foglalkozó szakember munkájának a megkönnyítéséhez. /Németh Júlia: Bolyai' 99. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

1999. szeptember 24.

A Művelődés /Kolozsvár/ legújabb, június-július-augusztus-szeptemberi összevont száma válogatás az 1976-tól 1989-ig terjedő tizennégy esztendő anyagából. Az antológia ismeretterjesztő írásait, a Galéria, Enciklopédia és Vadrózsa rovatokban megjelent cikkeket olyan szerzők neve fémjelzi, mint Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Imreh István, Benkő Samu, Fodor Sándor, Farkas Árpád, Molnos Lajos, Kántor Lajos, Jakó Zsigmond, Nagy Olga, Nagy Géza, Kiss András, Szentimrei Judit, Benkő András, Faragó József, Almási István, Keszeg Vilmos, Kallós Zoltán, Gábor Dénes. /Szűkülő erek és terek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

1999. október 23.

Okt. 22-én Marosvásárhelyen a megyei RMDSZ-székházban gyûltek össze többen azok közül, akik az 1956-os magyar forradalmat követõen koncepciós perek áldozataiként meghurcoltattak, vagy nehéz börtönéveket szenvedtek. Az '56-os meghívottak: Csorvásy Szabó Gyula, Dénes Dávid, Fülöp G. Dénes, Fülpösi Jenõ, Gráma János, Horváth Ferenc, Joó Sándor, Kacsó Tibor, Kelemen Kálmán, Kun Zsigmond, Miklós István, Molnár Mihály, Nagy Géza, dr. Péter Lóránt, Tatárné Péterfi Irén, Lukács Gergely, Séra István, Sipos János, Szántó János, Varga László, Veress Sándor, Veress Zoltán, Bereczki Gyula, Schuller Jenõ, Szatmári Zoltán, Molnár János, Sárpataki János voltak. Nem tudtak mindannyian megjelenni, de szép számban eljöttek közülük a megemlékezésre. A magyar forradalom miatt elítélt Maros megyei szabadságharcosokat Kincses Elõd megyei elnök köszöntötte. A meghívottak mindegyike sorban felelevenítette tapasztalatait, a veréseket, kínzásokat, megaláztatásokat. Az 56-osok megköszönték az RMDSZ megyei szervezetének a megemlékezést, s örültek, hogy kilenc év után alkalmuk volt összegyûlni és elmondani, mi történt, mert, mint egyikük megjegyezte, eddig senki sem törõdött velük. Visszautasították egyes történészek azon állítását, miszerint 1956-ban Erdélyben nem történt semmi. Szerintük Erdélyben mindenki megtette, amire képes volt. /Mózes Edith: 1956-ra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

2000. április 28.

Nagyenyeden, a Bethlen Könyvtárban megnyílt az államalapításunk ezeréves múltját felidéző munkák kiállítása. Az első tárlóban, a honfoglalás ezeréves emlékére a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Pauler Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztésében a Magyar honfoglalás kútfői c. munka látható, szomszédságában Hóman Bálint: Magyar történet (őstörténet - törzsszervezet - keresztény királyság) c. munkája, továbbá a Katolikus Magyarság c. munka, mely a magyarok megtérésének és a magyar királyság megalapításának kilencszázados évfordulója alkalmából látott napvilágot, a III. Béla magyar király emlékezetének szánt tekintélyes munka, melyet Forszter Gyula szerkesztett s adott ki Budapesten 1900-ban. S ugyanott a Frölich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Nagy Géza és Marczali Henrik által írt Magyarország a királyság megalakulásáig c. munka. A következő tárlóban Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján kiadott háromkötetes Emlékkönyv van, továbbá a dr. Márki Sándor által szerkesztett Mátyás Király Emlékkönyv, mely királyunk kolozsvári szobrának leleplezése alkalmából látott napvilágot, Benedek Elek A Magyar nép múltja és jelene /Budapest, 1898/. Az 1848-49-es forradalmat az 1868-ban kiadott Honvédalbum idézi. Az aradi vértanúk emlékszobrának leleplezési ünnepségéről készült eredeti, kétoldalas fénykép a Vasárnapi Újság 1890. október 19-i számából került közszemlére. Látható A magyar viseletek története c. munka Nagy Géza kísérőszövegével, Heltai Gáspár Magyar krónikája, Árva Bethlen Kata eredeti önéletírása, Székely István 1559-es krónikája, mellette Magyar- és Erdélyország 1791-es históriája. Ott vannak a tárlókban a legújabb történelmi munkák is, melyek a Széchényi Könyvtár jóvoltából gazdagítják a nagyenyedi Bethlen Könyvtár állományát. Néhány név és cím sokatmondó, például Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói, Csorba Csaba: Árpád örökében; "Árpád jöve magyar néppel, Magyar Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben, Esztergályos Jenő: A magyarok bejövetele, Závodszky Géza: Hazáért és szabadságért, Magyar mondák, László Gyula: A honfoglaló magyarok. /Millenniumi kiállítás a könyvtárban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./

2001. augusztus 14.

A magyar államiság ezeréves fennállását köszöntő-ünneplő rendezvényeket az aug. 15-i esztergomi ünnepség zárja. A magyarság, Magyarország mellett, a környező államokhoz tartozva, nemzetrészként élte meg az eseménysorozatot. E nemzetrésznek további életképessége függ attól is, hogy képesek vagyunk-e e helyzetnek megfelelő nemzettudatot kialakítani. A rendezvények végén Dr. Szabó Miklós kitért a falutörténet-írás időszerű kérdéseire. 1992-ben Pál-Antal Sándor kiadta Backamadaras 600 éve c. kötetet, illetve Nagy Géza, akkori sáromberki lelkipásztor, Berekméri D. István, Tonk Sándor és dr. Szabó Miklós megírták a Sáromberke 1319-1994 c. kötetet, más helységekben is elindult az érdeklődés az erdélyi falu, a szülőfalu történeti múltja iránt. Kiemelkedő szellemi alkotóműhely Péterfy László lelkipásztoré, aki egyház- és falutörténet sajátos ötvözetében mutatta be sikeresen, vagy fogja bemutatni Balavásár, Bonyha, Gyulakuta, Héderfája, Kend, Kibéd és Siklód történeti múltját. - A néhány oldalas kiadványoktól kezdve a több száz oldalasig, az alábbi falvakról jelentek meg "falumonográfiák" vagy valami egyebek: Abosfalva, Ákosfalva, Bólya, Csittszentiván, Disznajó, Kibéd (nem a Péterfy László írása), Mezőkölpény, Mezőpanit, Mezősámsond, Nagyernye, Nyárádszereda, Póka, Rava, Szederjes, Székelycsóka, Tancs. A nem szakember, vagyis műkedvelő falutörténet-kutatói gárda ma már igen nagyszámú mind Maros megyében, mind más vidékeken. A műkedvelő történészek nem rendelkeznek kellő tudományos felkészültséggel, gyakorlattal, tapasztalattal, akik gyakran azt sem tudják, mi a falumonográfia és mi a falutörténet. Szabó Miklós azt tanácsolta, hogy kutassák a szülőfalu történeti múltját, de nagyobb gonddal, alapossággal. /Dr. Szabó Miklós: A falutörténetről a millenniumi év végén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./

2003. augusztus 25.

A marosvásárhelyi Helikon - Kemény János Alapítvány az idei esztendőt Kemény János-évnek nyilvánítva, szept. 1-jén, a marosvécsi találkozók vendéglátójának 100. születésnapján, rendezvénysorozattal emlékezik meg róla és tollforgató társairól. Az alapítvány kuratóriuma a vár nyaranta visszatérő egykori íróvendégeinek mai leszármazottait, hozzátartozóit hívta meg emlékidézésre. Kolozsvárról, Bukarestből, Brassóból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Szovátáról érkeztek rokonok a találkozóra. Budapestről Kemény János négy unokája volt jelen. Az 55 nyilvántartott helikoni tag közül már egy sem él, többüknek a rokonairól sem maradt fenn adat, de Áprilytól Wass Albertig, Bánffy Miklóstól Tompa Lászlóig, Kacsó Sándortól Vita Zsigmondig, Járosi Andortól Tavaszy Sándorig, Kós Károlytól Szentimrei Jenőig, Kiss Jenőtől Tamási Áronig, Kovács Lászlótól Szemlér Ferencig, Moldován Páltól Olosz Lajosig és így tovább szerencsére még vannak és elérhetők családtagok, rokonok. A megbeszéléseken kiderült, sokan őriznek is kéziratokat, leveleket neves elődeikről. A tisztelgés Marosvécsen, a kastélyparkban, a helikoni asztalnál indult. Adamovits Sándor, a Helikon - Kemény János Alapítvány elnöke összefoglalta a valamikori szabad írói parlament történetét, vázolta jelentőségét. A Kemény család építette gyönyörű református templomot Székely József lelkész mutatta be a leszármazottaknak. A jelenlevők a Kemény János unokáktól - Vécsi Nagy Zoltántól és Nagy Gézától, illetve Kemény Zoltántól és Zsigmondtól - megtudhatták, hogy a család a kastélyparkot visszakapta, a kastély visszaszolgáltatása még függőben van. Kedvező döntés esetén a várat vissza szeretnék állítani a magyar kulturális, szellemi élet szolgálatába olyanformán, ahogyan annak idején Kemény János tette. /N.M.K.: Honfoglaló, nagy írónemzedék. Emlékidézés Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2004. június 1.

Borzalmak laboratóriuma – így jellemezte A Pitesti szigetcsoport című munkájában Virgil Ierunca az iszonyat román Gulágját, a pitesti-i átnevelőbörtönt. Nagy Géza nyugalmazott sáromberki lelkész hat hónapot töltött el ebben a pokolban, majd egy évet és hat hónapot Szamosújváron és most papírra vetette rettenetes emlékeit Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címen. 1949–1952 között a pitesti-i börtön a kommunista új ember kikísérletezésének titkos laboratóriuma volt, ahol a rendszer által ellenségként számon tartott „banditákból” „becsületes” embereket faragtak az elhivatott átnevelők. A módszerek? A megfélemlítés, a kegyetlenség, az állandó presszió és agymosás, a szenvedés olyan fokának előidézése, ahol az ember már megszűnik embernek lenni, géppé válik, a hatalom alázatos kiszolgálójává. „Ebben az átnevelésben – írja a szerző – az ország egyetlen börtöne sem bizonyult olyan »sikeresnek«, mint Pitesti. Innen nem jöttek ki sem vitézek, sem hősök, legfeljebb mártírok gyalulatlan deszkakoporsóban.” /Ha túlélted, hallgass! = Krónika (Kolozsvár), jún. 1./ Nagy Géza: Ha túlélted, hallgass! című könyvét mutatták be jún. 2-án Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A kötetet Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője ismertette. Az egybegyűltek elsőkként tekinthették meg Boros Zoltán és B. Nagy Veronika e témáról készült: Az átnevelés poklában című dokumentumfilmjét. Dávid Gyula elmondta: nehéz dolga van annak, aki a ’44–47-es időszakot kutatja, de majdnem ugyanolyan nehéz az 1947 utáni éveket feltérképezni. Mindenképpen azokra kell alapozni, akik túlélőként a maguk élményeit meg tudják osztani. Az akkori periratok egy részét elrejtették, ami előkerül, annak hitelességét meg lehet kérdőjelezni. A szerző Nagy Géza, hetvenöt esztendős nyugalmazott sáromberki lelkipásztor. /F. I.: "Emlékezni vissza? ...csak rosszat emlékezünk..." . = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

2004. június 4.

Jún. 3-án Marosvásárhelyen a régi városi kórház melletti parkban felállították a romániai kommunista diktatúrával szembeszálló politikai foglyok emlékművét, Ioan Vasile Grama szobrász alkotását. Az eseményen a Volt Politikai Foglyok Egyesülete marosvásárhelyi szervezetének tagjai, hozzátartozóik, valamint közintézmények vezetői vettek részt. Rosca Ioan görög katolikus kanonok a bebörtönzöttekre, Duna-csatornaépítőkre, lágerekben sínylődöttekre, kényszermunkahelyekre hurcoltakra, indokolatlanul elmegyógyintézetbe utaltakra emlékezett. A szövetség felkérésére szólt az egybegyűltekhez Nagy Géza nyugalmazott református lelkész azoknak a magyar nemzetiségű meghurcoltaknak a nevében, akiket Pitesti-en és Szamosújváron tartottak fogva. A felszólalók között volt Mihai Timaru, aki 15 évet ült börtönben, s aki a vranceai hegyekben vezette az ellenállást, továbbá Dumitru Cormos és Nistor Man, az egyesület tagjai. /(mezey): Marosvásárhelyen felavatták a volt politikai foglyok emlékművét. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

2004. június 5.

Sokan visszasírják a régi rendszert. Kevesen szólalnak meg a nyilvánosság előtt a mai ember, főleg a fiatalok előtt a ma már elképzelhetetlen dolgokról. E ritka megszólalók közé tartozik Nagy Géza, nyugalmazott sáromberki lelkész, Ha túlélted, hallgass! /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/ című könyvével, alcíme: Pitesti poklában (1951). A kommunista rendszer tömegesen tartóztatta le az ellenségnek minősített polgárokat. 1949 és 1952 között több börtönben is "átnevelés" folyt. A kommunista parancsuralmi rendszerekben egyedülálló – sem a szovjet Gulágon, sem Recsken, sem máshol nem létezett – ördögi "gyakorlat" részleteit Pitesti-en "dolgozták ki", s a "sikereken" felbuzdulva Szamosújvárt meg másutt is alkalmazták. A módszer sajátossága az volt, hogy rabokat rabok "neveltek át" úgy, hogy az "átnevelő", a kínzó, éjjel-nappal egy cellában lakott az "átnevelendővel", a kínzottal. A "kezelésbe" vetteknek meg kellett vallaniuk rejtett ügyeiket, fel kellett tárniuk gonosztetteiket, le kellett leplezniük közvetlen környezetüket, amelyből jöttek, családi életük törvénybe ütköző mozzanatait. Mindezt testet-lelket felőrlő kínzással, veréssel, megaláztatással igyekeztek elérni. Minden este megnevezték azokat, akiknek ébren ülve kellett átszenvedniük az éjszakát.– A tavaly elhunyt kolozsvári Drohobeczky Attilának a szamosújvári börtönről írt sorait a kötet függeléke tartalmazza. Ő is rettenetes kínzásokról számolt be. 1952-ben az átnevelést leállították. 1953-ban az átnevelőket a szeku kihallgatta, majd a legkegyetlenebbnek minősített 22 hóhér közül tizenhetet 1954-ben kivégeztek. A perirat szerint a pitesti-i és a szamosújvári börtönben az általuk meggyilkoltak száma több mint 30. A meggyötörtek, megkínzottak száma Pitesti-en több mint 780, Szamosújvárt több száz, nem említve a többi börtönt, a Duna-csatorna melletti kényszermunka-táborokat. Sokan öngyilkosok lettek. Ezt a szörnyűséget a belügy vezetői, Nicolschi tábornok, Zeller ezredes és társaik találták ki. /Asztalos Lajos: A bukott rendszer alig ismert "értékei". = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28., folyt.: jún. 5./

2005. május 24.

Dzsingisz kánhoz, Napóleonhoz, Hitlerhez és Sztálinhoz hasonló kegyetlen zsarnoknak nevezte Attila hun vezért a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) május 23-án abban a nyilatkozatban, amelyben tiltakozott az ellen, hogy Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes a hétvégén egy csallóközi faluban, Csicsón beszédet mondott egy Attilát ábrázoló szobor leleplezésekor. A budapesti Frech Ottó és a csicsói Nagy Géza faszobrász japán kőrisfából faragott Attila-szobrát a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozta a magyarok lakta Csicsónak, hogy ily módon megalapozza a faluban létesülő szoborparkot. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./

2005. október 25.

Október 23-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke mondott beszédet. A negyven éves tiltás megtette hatását: a mai generáció tudatába nem sikerült úgy bevinni 56 tragédiáját, hogy büszkék legyenek az akkori forradalmi eseményekre. Bakos Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának alelnöke is köszöntötte a jelen levő 56-os veteránokat. Nemcsak megemlékezés ez a rendezvény, hanem a még köztünk élő 56-os nemzedék iránti tiszteletadás ünnepe is, hangsúlyozta. Papszász Anna, aki az 56-os forradalom szemtanúja volt Budapesten, mondta el benyomásait, majd Kelemen Kálmán, az erdélyi megtorlások egyik áldozata beszélt a börtönben történtekről. A megemlékezésen emléklapot vehetett át a bebörtönzöttek közül Bartis Ferenc, dr. Bustya Dezső, dr. Csiha Kálmán, Gál Tibor, Gráma János, Kelemen Kálmán, Kelemen László, Lukács Gergely, Molnár Mihály, Nagy Lakatos János, Nagy Géza, Nagy János, Schuller Jenő, Szántó János, Tatárné Péterfi Irén, Varga László, Veres Sándor, Veres Zoltán, Pál László, Sándor Balázs, Török Mihály, Kovács Gyula, Patakfalvi János, Salamon László, Bara Lajos, Orbán Péter és Török József. /(antalfi): Az 1956-os forradalomra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

2005. december 13.

December 7-én december 5-re, az Összetartozás napjára emlékeztek Nagyváradon. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyar Polgári Szövetség nagyváradi szervezetének közös rendezvényén Hódmezővásárhely önkormányzatát látták vendégül. A hódmezővásárhelyiek által a december 5-i népszavazás után meghirdetett tiszteletbeli polgári címet Nagyváradról is sok magyar kérte. Az esten Tőkés László püspök Erdély és Partium üzenetét tolmácsolta. A nemzetegyesítési politika nem veszített időszerűségéből, hanem fontosabb, mint valaha – hangoztatta beszédében Tőkés. Szólt a Magyar Népi Szövetségről, amely két ellenszavazattal megszavazta Erdély Romániához való csatolását. Ez a hűségnyilatkozat magyarázható, de nem menthető – mutatott rá Tőkés. Ugyanez az önfeladás folytatódott Kádár János idejében, aki kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalizmusnak. Ma is vannak, akik készek az önfeladásra – emlékeztetett, majd hozzátette: az RMDSZ-ben az MNSZ önfeladása is folytatásra talált. Nagy Géza és Katona Szabó István az a két férfiú, aki mert nemmel szavazni. Utóbbi ma is él – érdemes észben tartani a nevüket. Az anyaország üzenetét Hódmezővásárhely polgármestere, Lázár János országgyűlési képviselő mondta el. Bemutatta Grezsa Istvánt, a tiszteletbeli polgári cím ötletgazdáját. Lázár János hangsúlyozta: „Nem lehet acéldrótokkal, vízummal elválasztani bennünket egymástól. Ezt mutatja az is, hogy 15 ezer határon túli kérte eddig a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címet. Meg kell győznünk a megtévedteket, el kell mondanunk, mit vétettek. El kell mondanunk, hogy változásra van szükség, mert 2006 a változás éve kell hogy legyen Magyarországon. Ez a legfontosabb üzenete ma Magyarországnak: összefogás és összetartozás”. /F. T.: Elválaszthatatlanok vagyunk! Testvéri találkozó Nagyváradon. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 13./

2007. október 15.

Istentisztelettel és osztálytalálkozókkal folytatódott október 13-án a kolozsvári Református Kollégium alapításának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepség. Székely Árpád igazgató leleplezte a kollégium udvarán lévő emléktáblát, amely a református oktatás 450. évfordulóját hirdeti. Ezt követően került sor a kollégium dísztermében a kiadványok bemutatására. Péntek János akadémikus, nyelvész az Apáczai Csere János Baráti Társaság emlékkönyvét ismertette. „Az emlékkönyv nem csak a társaság munkásságát, hanem a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Líceum, valamint az apácai (Brassó megye) általános iskola életébe nyújt betekintést”, hangsúlyozta a professzor. A kolozsvári Apáczai-líceum már régóta az anyanyelvi mozgalom erdélyi bázisának tekinthető. Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kolozsvári József: Litteris et pietati sacrum című munkáját mutatta be, amely a kollégium történetét tárja fel olvasmányos formában. Ezt az első kötetet még további kettő követi. A kolozsvári Szabó Dezső Egyesület második évkönyvének bemutatását Molnos Lajos vállalta. „Ez az évkönyv nem csak Szabó Dezsőről szól, hanem magáról a városról és a kollégiumról is” emelte ki Molnos. A kollégium évkönyvét Rácz Melinda magyartanár ismertette, Sipos Gábor levéltáros pedig Benkő Samunak Nagy Géza egykori kollégiumi tanárról írt kiadványáról értekezett. Szőcs Ráchel tanár Kolozsvári József: A világítótorony című munkájáról szólt, majd felolvasta fiának, Szőcs Géza költőnek Zürichben kelt, az ünnepi eseményhez kapcsolódó levelét. A kiadványok bemutatása után a díszteremben további három tanárportrét lepleztek le. Lőrinczy Ferenc torna-, Balázs János magyartanár és Kovács Dezső egykori igazgató arcképe Opra-Tompos Ágota munkáját dicséri. /Nagy-Hintós Diana: Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

2007. október 23.

1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2008. február 25.

Február 25-én lesz Benkő Samu nyolcvanéves. Egy Kis-Küküllő menti székely falucskában látta meg a napvilágot; menetelt a „fényes szellők” csapatában, a Móricz-kollégisták között; volt Gaál Gábor tanítványa, majd tanársegédje, végül egy akadémiai kutatóállás íróasztala mellett állapodott meg, hogy több mint fél évszázad céltudatos munkájával létrehozza azt az alkotóműhelyt, amelyet, számon tarthatunk az erdélyi magyar „egyszemélyes intézmények” sorában, írta róla Dávid Gyula. Művészettörténész felesége és fia nevéhez szintén rangos könyvek, az erdélyi régészet és középkorkutatás alapművei kapcsolódnak. Benkő Samu tanácsosként állt Domokos Géza mellett a Kriterion Könyvkiadó szellemi teljesítményei körüli bábáskodásban, ott volt 1989 karácsonyán a kolozsvári Hívó szót megfogalmazók között, s nem sokkal utána az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakításánál, majd egy ideig a tudós testület elnökeként. Azután visszatért az íróasztala mellé. Erdélyi filozófia, erdélyi történelem az a két terület, amelynek művelésére vállalkozott, továbbá Bolyai János vallomásainak kibetűzésével és elemzésével, továbbá az erdélyi 48-nak a hivatalos román dokumentum-korpuszból kirekesztett forrásértékű iratanyagát tette közzé. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Bolyai Farkas és János, Köteles Sámuel, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, Újfalvi Sándor, Kós Károly, Szász Pál, Bánffy Miklós, Márton Áron, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza – csak néhány név azok közül, akiknek életét és művét beépítette a kisebbségi közgondolkodás pillérei közé. Benkő Samu Alkalmak és szavak című kötetének előszavában ezt írta: „A szavak egymás mellé illesztésében elsősorban erkölcsi parancsnak engedelmeskedtem... Mindig boldogsággal töltött el, ha bárhol megbizonyosodtam az erkölcsi erőfeszítés diadaláról, és a magam dolgaira tekintve szívből örvendtem, ha a szavaimból összeálló monológ itt-ott visszhangra talált, vagy ha egyszer-másszor éppen dialógussá sikerült terebélyesednie. ” /Dávid Gyula: Az értelemformáló sors tudós faggatója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2008. május 27.

A helyhatósági választás előtt az egyház nem akarja mérlegelni és minősíteni a szemléletek igazságát vagy helyes voltát, mert mindkét oldalon hívei vesznek részt a választáson. Azonban erkölcsi felelősséget érezve felhívással fordul mindenkihez, hogy tartsák erkölcsi és nemzeti kötelességüknek részt venni a választáson. Isten mindenkinek adott kellő bölcsességet, hogy felmérje, mit tart helyesnek. A felhívást a katolikus, református, unitárius és evangélikus egyházi vezetők írták alá. /Tempfli József és Schönberger Jenő római katolikus püspökök, Adorjáni Dezső evangélikus püspök, Dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Csűry István református püspök, Dr. Nagy Géza irodaigazgató/ /Felhívás a szórványban élő magyarsághoz, de országunk egész magyar népéhez. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 27./

2008. augusztus 29.

Nagy Géza nyugalmazott református lelkész Nyárádszentbenedeken született 1929. december 13-án, hatéves koráig élt ott, édesapja református lelkész volt. Nagy Géza húszéves korában börtönbe került, ahol három évet és két hónapot töltött nehéz körülmények között. 1953-ban szabadult a börtönből. Nem mindenki tudja, hogy Erdélyben 1956 előtt is létezett kommunistaellenes szervezkedés. Nagy Géza 1949–1950-ben egy antikommunista ifjúsági szervezet tagja lett, amiben csak ketten voltak egyetemisták. 1949 októberében került kapcsolatba a szervezőkkel, és decemberben már letartóztatták. Amikor a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) jóvoltából beletekinthetett a dossziéjába, kiderült, hogy az egész a politikai rendőrség provokációja volt. A fő provokátor egy Leitz György nevű egyén volt, aki Kolozsváron élt, és 1993-ban halt meg. Ő maga írta le, hogy már 1946-tól provokátor volt, de talán mégis próbálta menteni azokat, akiket lépre csalt, mert végül ő kapta a legnagyobb büntetést: húsz, majd 15 évre elítélték. Tizenhét fiatalt tartóztattak le a szervezkedés ürügyén, tizenkettőt ítéltek el közülük. Nagy Géza börtönmúltjáról Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címmel is kötetet jelentetett meg. Arról szól, hogy milyen volt a pitesti-i és szamosújvári börtönben a kínzással való átnevelés. A magyarság erről nagyon keveset tud. Térben is és időben is csak Romániában, 1950–1951-ben alkalmazták ezt a módszert a fiatal értelmiségiek, iskolások és egyetemisták kommunista pártkatonákká való átnevelése céljából. Román szerzők 35 könyvet írtak róla, például Virgil Ieruncának van erről kötete, azt magyarra is lefordították. Magyar nyelven csak ő írt erről. Borzalmas dolog volt. Rabokkal kínoztattak rabokat, akik önmagukat lelkileg megsemmisítve kínzottakból kínzókká lettek. Hála Istennek kevés magyar fiatal került be ebbe a rendszerbe. A románok azt állítják, hogy magyar zsidó kommunisták eszelték ki mindezt. Ezt az egész rendszert egy nagyváradi ezredes, Czeller Lajos vezette. A végén maga a rendszer állította le a folyamatot. Később ráfogták az egészre, hogy a vasgárdisták szervezték a saját soraik megerősítése érdekében. Abszurd állítások sorozata követte egymást. Az átnevelés vezetőit perbe fogták, és 1954 decemberében Jilaván közülük 17-et kivégeztek. Czeller Lajos korábban főbe lőtte magát. Nagy Géza a börtönből való szabadulása után jelentkezett a teológiára. Előbb másfél évig Kolozsváron voltam segédlelkész, majd Iklandra és Székelykálba került. Nyomorúságos körülményeket talált, a parókia lakhatatlan volt. 1959-ben Sáromberkére került, itt szolgált negyvenegy éven át. Sáromberkén tizenhat Teleki-ős nyugszik, a leghíresebb gróf Teleki Sámuel kancellár volt, aki 1822-ben hunyt el, valamint az ükunokája, az Afrika-járó Teleki Samu, őt 1916-ban temették oda. A lelkész addig küldte a jelentéseket a Műemlékvédelmi Igazgatósághoz, míg végül a kriptát államilag valósággal újjáépítették. /Máthé Éva: „Sosem barátkoztam a hatalommal” Beszélgetés Nagy Géza nyugalmazott református lelkésszel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./


lapozás: 1-30 | 31-35




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998