udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 20 találat lapozás: 1-20
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Oláh Tibor

1990. december 8.

A tizenkét helyre végül tizennégy hallgatót vettek fel Marosvásárhelyen a Színakadémia magyar tagozatára, nyilatkozott Oláh Tibor. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

1991. január 9.

1990 késő őszén volt Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság alakuló ülése, felvették a városban 1876-tól 1948-ig működött előd nevét, azzal a különbséggel, hogy az irodalomcentrikus volt, Marosvásárhelyen viszont sok művész él, itt a színház, a színifőiskola, az orvosi egyetem, ezért sokrétűbb tevékenységet terveznek, nyilatkozta a társaság elnöke, Oláh Zsigmond. Az alelnök Tonk Sándor, a titkár Fülöp Géza. /N. M. K. : Beszélgetés Oláh Tiborral, Kemény Zsigmond Társaság elnökével. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 9./

1992. október 4.

Okt. 3-4-én tartották meg Dicsőszentmártonban Sipos Domokos centenáriumi rendezvény-sorozatát. A megnyitón felszólalt Popa Octavian, a város polgármestere, Tófalvi Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Sipos Domokos /1892. aug. 4. - 1927. nov. 24./ földi maradványait az egykori sírból a temető központi részében kialakított új sírba helyezték és felavatták síremlékét is. A sírnál Oláh Tibor kritikus, a Kemény János Társaság /Marosvásárhely/ elnöke és Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala nevében mondott beszédet. Több szervezett koszorúzott a sírnál, köztük Kovács István, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke. Másnap, okt. 4-én az unitárius templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd felavatták Sipos Domokos mellszobrát. Beszédet mondott Dávid Gyula, az EMKE elnöke, Markó Béla költő, RMDSZ-szenátor és Hunyadi László szobrászművész, a szobor alkotója. A rendezvény szóvivője Puskás György, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

1992. október 20.

Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében okt. 20-án köszöntötték a 65 éves Sütő Andrást, késve ünnepelve a júniusi születésnapot. Többek között a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, Oláh Tibor, a Látó főszerkesztője, Markó Béla, továbbá Czine Mihály és Sinkovits Imre beszélt a zsúfolt teremben, majd Sütő András emelkedett szólásra. /Sütő András beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22., Magyar Nemzet, okt. 29./

1993. január 6.

A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság elnöke, Oláh Tibor számolt be az elmúlt évi tevékenységükről. Tonk Sándor alelnökkel és Fülöp Géza főtitkárral arra törekedtek, hogy minél változatosabbak legyenek az estek. Az elmúlt évben többek között Izsák József Kortársunk Illyés Gyula címmel emlékezett. 1991-ben Benda Kálmán történész /Budapest/ a csángók múltját idézte fel. Havonta rangos rendezvényekkel jelentkeztek, kiemelkedő volt az októberi Sütő András-est. A helyi színészek, muzsikusok is közreműködnek az előadásokon. /Jászberényi Emese: KZST a mérlegen. Beszélgetés Oláh Tiborral. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

1994. május 29.

A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület máj. 28-29-én tartotta meg a Bartalis Jánosról elnevezett szavalóversenyt. A zsűri elnöke Oláh Tibor nyugalmazott egyetemi tanár, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság elnöke volt. /Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./

1994. november 8.

Marosvásárhelyen ötödik évadját kezdte meg nov. 8-án a Kemény Zsigmond Társaság. Oláh Tibor elnök köszöntötte a megjelenteket és beszámolt arról, hogy a választmány a Kolozsvárra költözött Tonk Sándor alelnök helyett Albert Lőrincz Enikő pszichológust kérte fel, hogy töltse be ezt a tisztséget. /Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./

1995. augusztus 1.

Segesváron júl. 30-án a városi művelődési házban emlékeztek Petőfire. Oláh Tibor tartott előadást, majd Máthé András helytörténész. Tőkés László püspök is jelen volt. Másnap Fehéregyházán folytatódott az emlékezés, Gábos Dezső, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, akik között volt Zonda Attila, a Maros megyei RMDSZ elnöke és Pokorny László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. Az ünnepség szónokai voltak: Tőkés László, Papp Kincses Emese Csíkszeredából, Fülöp Lajos múzeumigazgató Székelykeresztúrról, Takács István Kiskőrösről. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./

1995. augusztus 1.

Segesváron júl. 30-án a városi művelődési házban emlékeztek Petőfire, Oláh Tibor tartott előadást, majd Máthé András helytörténész. Tőkés László püspök is jelen volt. Másnap Fehéregyházán folytatódott az emlékezés, Gábos Dezső, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, akik között volt Zonda Attila, a Maros megyei RMDSZ elnöke, Pokorny László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. Az ünnepség szónokai voltak: Tőkés László, Papp Kincses Emese Csíkszeredából, Fülöp Lajos múzeumigazgató Székelykeresztúrról, Takács István Kiskőrösről. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./

1996. április 30.

Oláh Tibor műfordító, a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola Szentgyörgyi István tagozatának tanára 75 éves korában, ápr. 30-án váratlanul elhunyt. Egyik utolsó interjújában elmondta, hogy Észak-Erdély minden magyar iskolájában kötelező volt a román nyelv oktatása, ugyanúgy Felvidéken a szlovák, Délvidéken a szerb. Emlékeztetni szeretné a szélsőséges románokat, hogy a Horthy-rendszerben, Észak-Erdélyben minden iskolában kötelező módon oktatták a román nyelvet. /Brassói Lapok (Brassó), máj. 3-9./ Oláh Tibor /Naszód, 1921. márc. 26. - Marosvásárhely, 1996. ápr. 30./ francia-olasz szakos diplomát szerzett, 1956 óta tanított a főiskolán. Olasz, francia és román nyelvből fordított regényeket, színműveket.

1997. május 10.

Máj. 10-én ünnepelték Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az Állami Székely Népi Együttes 40. születésnapját. 1957-ben, megalakulásukkor Oláh Tibor zeneszerző kifejtette: az Állami Székely Népi Együttes nem a Magyar Autonóm Tartományé, hanem a romániai magyarságé.Az együttes eredeti nevén az 1961. febr. 20-i műsorfüzetben jelen meg utoljára, ezután már Állami Ének- és Táncegyüttes néven szerepelt. Megkezdődött az elsorvasztás. 1969-ben elszakították az együtteshez tartozó 170 tagú gyermekegyüttest, 1970. febr. 1-jén pedig a nemzetközi hírnévnek örvendő énekkart is elvették és az Állami Filharmónia hatáskörébe helyezték, majd megalakították a Maros Művészegyüttest, amelynek tagjait a régi együttesből versenyvizsgával vették át. A 170 tagú gyermekegyüttes bejárta Nyugat-Európát, Amerikát, a Szovjetuniót. Most, az évfordulós ünnepségen az Állami Székely Népi Együttes bemutatta Szivárvány havasán. Az Állami Székely Népi Együttes évfordulójára a Lyra Kiadó könyvet jelentetett meg, Mészáros József válogatásában és előszavával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

1999. október 5.

A Kemény Zsigmond Társaságnak nagy jelentősége van Marosvásárhely, Erdély szellemi életében. Ennek emlékét őrzi Marosi Ildikó 1973-ban kiadott kötete a társasággal kapcsolatos levelezésről. A kommunizmus idején szünetelt a társaság tevékenysége, majd a kilencvenes évek elején újraindult. A szeptember 28-án megkezdődött új évad első előadója dr. Péter Mihály mikrobiológus, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető professzora volt, aki a kórokozókról, fertőző betegségekről értekezett. Csíky Boldizsár zeneszerző, a társaság jelenlegi elnöke nyilatkozott munkájukról. El akarták kerülni, hogy az ugyancsak marosvásárhelyi Látó Irodalmi Színpaddal teljesen azonos funkciót töltsön be a KZST. A bukaresti Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány /FDSC - Fundatia pentru Dezvoltarea Societatii Civile/ nagyvonalúan támogatta tevékenységünket. Ez a támogatás lehetővé tette, hogy a meghívottaknak útiköltséget térítettek, valamint alkotási versenyt szerveztek középiskolások számára. - 1990 után a KZST felélesztésében nagy szerepe volt Oláh Tibor irodalomtörténész-kritikus-műfordítónak. Oláh halála után vette át Csíky a stafétabotot. Csíky Boldizsár meghonosította a székfoglalókat, az előadók a társaság tagjaivá válnak ezáltal. Az elmúlt időben meghívták Marosvásárhelyre László Gyula történészt, Újfalusy József muzikológust és Jakó Zsigmondot. 1998-ban Cigány György zenész, Horváth Andor, Jánó Mihály, a sepsiszentgyörgyi művészettörténész, Gál István, a filmrendező, Egyed Emese, Sebestyén Mihály, a Teleki Téka munkatársa, Pálffy Géza, a budapesti Történelemtudományi Intézet munkatársa és Dan Culcer, Párizsban élő író tartott előadást, és volt egy rendezvényük, amelyre minden romániai magyar irodalmi folyóirat főszerkesztőjét meghívták. Az új évadban a meghívottak között Angi István, Mandics György, Kovács Ferenc, Lőrinczi László, Vekerdi László, Péntek János, Andrásfalvy Bertalan, Várszegi Asztrik, Pozsony Ferenc, Keszeg Vilmos, Tenke Sándor és Brassai Zoltán szerepel. /Máthé Éva: Új évadot nyitott a Kemény Zsigmond Társaság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

2005. október 18.

A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

2005. november 1.

Mindenki hiányzik valakinek. Végső búcsút kellett venni többektől, köztük van Fülöp G. Dénes, a felejthetetlen marosvásárhelyi vártemplomi lelkipásztor, Kövesdi Kiss Ferenc, a Mezőség szórvány-magyarjainak fáradhatatlan istápolója, Illyés Kinga előadóművész, Izsák József irodalomtörténész, Ferenczy István, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő alakja, Szabó György Pál, a mindenes EMKE-elnök és pedagógus, Imreh Ernő jogász, Sipos Lajos, Vásárhely házainak, hajdani nagyjainak szenvedélyes ismertetője, Ágoston Albert, a kollégium ügyét védelmező öregdiák... néhány név a hiányzók hosszú névsorából. Folytatni lehet a korábban eltávozottakkal, akik a kultúra különböző ágazataiban nagy betűkkel írták be nevüket Marosvásárhely újkori történelmének könyvébe: Molter Károly, Tompa Miklós, Kovács György, Bözödi György, Gagyi László, Csorba András, Erdős Irma, Gyarmaty István, Kabós Éva, Székely János, Tóth István, Oláh Tibor. /Nagy Pál: Akik hiányoznak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2006. október 21.

A magyar forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára Jugoszláviában tartózkodott. Ezért 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedések foganatosítása a Politikai Bizottságra hárult. Már 24-ére eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően. Ezenfelül lezárják a határt, és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére küldték, Miron Constantinescut Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság kidolgozott egy akciótervet. Ebben előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében. Gheorghiu-Dej hazatérte utáni elemzéskor a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnaras vezetésével, azzal a feladattal: „megtegyenek minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen október 26-tól Fazekas János koordinálta a politikai akciókat. Fazekas egy 1989 után készült interjúban említette, hogy Gheorghe Pintilie tábornok, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személyiségeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. Azonban Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyeztetni a rendelet végrehajtását. Fazekas november első napjaiban számos nagygyűlés megtartását rendelte el, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának helyeslése és a magyarországi események elítélése volt. Az ülésen többnyire kényszerűségből munkások szólaltak fel a forradalmat elítélően, őket megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában gyűlést tartottak az írókkal és szerkesztőkkel. Fazekas János minden résztvevőt nyílt állásfoglalásra kötelezett, ami nem lehetett más, mint a forradalom elítélése. Az összejövetel után, hűséglevelet készítettek, amelyet „aláírt” tizenhat író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó. A levél november 4-én jelent meg a Vörös Zászlóban Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel. Visszaemlékezéseiben Fazekas János úgy magyarázta, hogy ez a nyilatkozat „védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához.” Következett a nyilatkozatnak az Előrében történő közzététele. Ezt megelőzően Sütő András és három társa (Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor és Nagy Pál) felhívta Robotos Imrét, a központi magyar napilap, az Előre főszerkesztőjét, hogy nevüket törölje az aláírók közül, mivel ők nem értenek mindenben egyet annak tartalmával és „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Robotos a kérdést úgy oldotta meg, hogy a felhívást nem közölte le, ami súlyos következményekkel járt számára. Fazekas az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet összejövetelén arra kötelezte annak tanárait, hogy ők is egy nyílt levélben fejezzék ki hűségüket a rendszer iránt. A nyilatkozat 42 aláírással november 5- én jelent meg a Vörös Zászlóban. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol. /Pál-Antal Sándor: Preventív retorzió – nagygyűlések, hálanyilatkozatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

2007. október 19.

„Az ‘56 kapcsán Erdélyben folytatott kutatás inkább helyzetfelmérésnek nevezhető. Nem elégedhetünk meg a szubjektív visszaemlékezésekkel. Rekonstruálnunk kell a teljes belpolitikai helyzetet, de azt is a nemzetközi konjunktúrába ágyazva” – mondta Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros a vele készült beszélgetésben. Az igazi kutatás és feldolgozás a jövő évek feladata. Várni kell, hogy megnyíljanak a katonai levéltárak, mert az anyagok nagy része nem a már tanulmányozható Szekuritáté irattárában, hanem a kolozsvári és brassói katonai törvényszék birtokában van. Sokan kemény ellenállásukról regélnek, mondván, hogy a vallatások során egy kukkot sem szóltak. Azonban a jegyzőkönyvek szerint a legtöbb esetben a vallatott előbb-utóbb megtört. A megtorló szervek a rendszerellenes elemek semlegesítésére használták a magyar forradalmat. Az ‘56-ig kiépített besúgóhálózat később egyre szerteágazóbbá és szervezettebbé vált. Feltűnő, hogy egyetlen költő, író vagy színész sem volt az ‘56-os megtorlás szenvedő alanyai között. Ez is pártpolitika volt. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1956. december 15-én és 16-án Marosvásárhelyen tartott beszédeiben megjegyezte, hogy míg a magyarországi írók közül sokan az úgynevezett ellenforradalmárok mellé szegődtek, romániai magyar társaik a párt politikáját támogatva, egyenként sorakoztak fel a román hatalom mögött. Ennek az volt az előzménye, hogy közvetlenül az események után a Kolozsvárra kiküldött Miron Constantinescu és a Marosvásárhelyre látogató Fazekas János gyűlést hívatott össze, melynek során az íróknak, költőknek állást kellett foglalniuk, majd az ellenforradalmat elítélő nyilatkozatot kellett tenniük. Az írók viselkedése három csoportba sorolható. Hajdu Győző és a párt politikájához hű társai nyíltan elítélték a Budapesten történteket. A második kategóriába az óvatosak tartoztak, mint például Sütő András, akik elfogadták a párt irányelveit. A harmadik, legvékonyabb csoportot Nagy Pál és Oláh Tibor képviselte, akik kényszerből foglaltak állást, akkor is nagyon kurtán-furcsán. Fazekas János a gyűlés végén szemrehányóan megjegyezte, hogy „ha fegyvert kellene fogni, maguknak, kettőjüknek csak fapuskát adnék”. A hatalom az 1948 és ‘53 közötti politikai tisztogatás után a végső leszámolásra használta fel az ‘56-os forradalmat. Az egyházi vezetők szerepvállalása szinte az egész közösségre nagy befolyással bírt. A Szekuritáté ezért is tartóztatta le a hangadókat. Erdélyben nem volt olyan vidék, ahonnan ne hurcoltak volna le papokat. A gyergyóalfalusi plébánost például azért zárták be, mert úgymond arra utasította a kántort, hogy irredenta énekeket játsszon, holott csak zsoltárokról, egyházi énekekről volt szó. Az itthoni megmozdulások eleve kudarcra voltak ítélve. Hiányzott a politikai eszme, amelyért az emberek – úgy, mint Magyarországon – utcára vonuljanak. Voltak Erdélyben csoportosulások, amelyek szervezkedtek, de ezek naiv próbálkozásoknak számítottak. Pál-Antal Sándor /sz. Csíkkarcfalva, 1939/ levéltáros, a történelemtudományok doktora. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elvégzése után a marosvásárhelyi levéltárba került, és azóta is ott dolgozik. Fő kutatási területe Székelyföld története, a levéltártan, pecséttan és heraldika. A magyar forradalom erdélyi utórezgéseiről számos tanulmányt közölt, tavaly megjelent az Áldozatok – 1956 (A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban) című kötete. Munkásságáért A szabadság hőse emlékéremmel tüntették ki. /Szucher Ervin: Erdélyi ‘56: hiányzott a politikai eszme. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

2008. június 21.

1958 áprilisában indult el útjára, de csupán a következő esztendő szeptemberéig látott napvilágot szülőhelyén, Marosvásárhelyt, havonként, a Művészet, ezzel az alcímmel: Színház, zene, képzőművészet, film. A beharangozó vezércikket a kinevezett főszerkesztő, Sütő András írta. A szerkesztőbizottságban ott volt Abodi Nagy Béla festőművész, Jagamas János zenetudós, Kovács György színművész és Tompa Miklós rendező-színigazgató. A színházi rovat vezetője jó ideig az a báró Kemény János volt, akit Sütő a mészégető kemencék mellől hozott be a szerkesztőségbe. A színház állt a lap érdeklődésének középpontjában. A Művészet munkatársai közé tartoztak azoknak az éveknek a legjobb tollú színházi, képzőművészeti, zenei kritikusai: Jánosházy György, Deák Tamás, Földes László, Oláh Tibor, Lőrinczi László, Páll Árpád, Halász Anna, Banner Zoltán, Lukácsy András, Ditrói Ervin, Gazda József és Pintér Lajos. Működött a cenzúra, kötelező volt a romániai és a szovjet „vívmányok” állandó népszerűsítése. Azután jött az átmeneti engedmények visszavonása, a Művészet felsőbb parancsra egyik napról riportlappá alakult át – Új Élet címen, így jelent meg – most már kéthetenként – egészen 1989 decemberéig, majd a kilencvenes években Erdélyi Figyelő címmel fejezte be pályafutását. (Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet. Hitel /Budapest/, 2008. június). /B. D. : Egy kérészéletű folyóiratról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2008. augusztus 23.

Elhunyt V. Szász István (1944. május 26. – 2008. augusztus 20.) Szász István viszonylag sokat ír – vélekedett róla 1996-os, első kötete megjelenésekor lektora, Oláh Tibor. Olykor rímes, de a legtöbbször szabadvers szakad ki belőle. Egészében halk szavú, de mélyen érző lírikus volt. Verseit személyesen hozta a Népújság szerkesztőségbe. /Bölöni Domokos: V. Szász István (1944. május 26. – 2008. augusztus 20.) = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./

2008. október 15.

Október 15-én egyszerre nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban és Budapesten az Olof Palme Házban a magyar festészet napja tiszteletére rendezett ikerkiállítás. Ugyanazok a székelyföldi és budapesti művészek vesznek részt mindkét tárlaton. Székelyföldiek: Albert Levente, Bob József, Botár László, Deák Barna, Fekete Zsolt, Haller József, Keresztes Györgyi, Kiss Ármánd Zoltán, Kiss Béla, Kosztándi Jenő, Miklóssy Mária, Oláh Tibor, Péter Alpár, Schneller Mária, Siklódy Tibor, Szabó András, Szabó Árpád, Szabó H. Tünde, Szabó Zoltán, T. Várhelyi Imola, Tompos Opra Ágota, Turcza László, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László, Vorzsák Gyula. Az ikerkiállításnak 15-én Budapesten lesz a megnyitója, Csíkszeredában pedig 28-án a záróünnepélye. /A magyar festészet napja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.


lapozás: 1-20




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998