udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 25 találat lapozás: 1-25
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Péter Miklós Csaba

1992. június 20.

Idei 5. száma jelent meg az Enyedi Sionnak, Nagyenyed református gyülekezeti lapjának. Ebben a számban többek között dr. Péter Miklós Aratás című verse olvasható, melyet a szamosújvári börtönben írt 1959-ben, ahová koncepciós per áldozataként került, és ahol hosszú éveket töltött. Jelenleg a kolozsvári Református Pedagógiai Fakultás tanára. Az Enyedi Sionban Vita Zsigmond is jelentkezett egy írásával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20-21./

1998. október 4.

A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztek okt. 4-én Nagyenyeden, a római katolikus templomban. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, majd a plébánia udvarán felavatták az emlékművet. A leleplezést Mihai Horatiu Josan nagyenyedi polgármester végezte, Tempfli József felszentelte az emlékoszlopot, beszédet mondott Bustya Dezső református püspöki elnök, dr. Péter Miklós református egyetemi teológiai tanár, Kacsó Tibor, az Erdélyi 56 Bajtársi Társaság elnöke, Tófalvi Zoltán, a diktatúra mártírjainak felkutatója és Sándor Botond enyedi unitárius lelkész. Az emlékművet Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte. Csupán néhány erdélyi mártír nevét jegyezték föl és az íratlanul hagyott két márványtábla jelzi, hogy még sok táblára lenne szükség valamennyi mártír nevének megörökítéséhez. Az emlékmű felirata: "In memoriam martyrium qui tempore dictaturae communistae mortui sunt - A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére és az egyházmegye vértanú papjainak tiszteletére: Boga Alajos, 1954. szeptember 14. - ordinárius, Máramarossziget; Pálffy János, 1958, Marosvásárhely; dr. Marcalik Győző püspök, 1952, Zsilava; Sándor Imre - ordinárius, 1952, Ramnicu Sarat, fagyhalál; Szán István piarista tanár, elhurcolták; Gajdátsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor, 1952, Nagyenyed; dr. Boros Fortunát; Bokor Sándor, 1972. június 13., a Dunából halászták ki; Fekete János, 1952, Targu Jiu, Ambrus György, 1960, brailai mocsarakban; Bardocz Mózes, 1945, földvári haláltábor, dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, 1953, Nagyenyed; dr. Schilling János ispán, 1948, Nagyenyed; dr. Szász Pál jogász, 1954, Ocnele Mari, éhhalál; Orbán Károly. Fogságba vetettek 11 evangélikus, 11 unitárius, 57 református, 182 római katolikus lelkipásztort és több tízezer "igaz ember!"... "Boldogok, akiket az igazságért üldöznek." /Mt. 5,10./" /Győrfi Dénes: Mártírok emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./

1999. október 25.

Október 23-án az 1956-os forradalomra emlékeztek Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén. Az ünnepséget az Erdélyi -56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezte. Gagyi Balla István történész az elítélt erdélyi 56-os kortanúkat köszöntötte: Kacsó Tibort, a Baráti Társaság elnökét, Fülöp Sándor tanárt, Dobai Istvánt, Papp Géza nyugalmazott katonatisztet és Péter Miklós lelkészt. /Szőcs Andrea Enikő: 1956-ra emlékeztünk. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2001. október 25.

Okt. 23-án tartott emlékező ünnepséget Kolozsváron a Heltai Alapítvány pinceklubjában az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága. A rendezvényt Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke nyitotta meg. Dr. Péter Miklós mondta el Gagyi Balla Istvánról szóló emlékbeszédét, aki ezeknek az 56-os emlékező ünnepségeknek a szülőatyja és fő szervezője volt, és aki néhány hete eltávozott az élők sorából. Gagyi Balla István az 1956-os forradalom utáni erdélyi megtorlások történetét kutatta. Lipcsey Ildikó budapesti történész tartott előadást az 1956-os magyar forradalomról. A történész nem a forradalom eseménytörténetét foglalta össze, inkább a hozzá vezető utat elemezve, politikai és társadalmi szempontból, mindazokat az okokat, amelyek kiváltották a népfelkelést. Lipcsey Ildikó szerint Nagy Imre kivégzését leginkább Kádár János szorgalmazta, a Szovjetunió csak áldását adta rá. /Köllő Katalin: 45 éves a magyar forradalom. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2001. december 7.

A csíkszeredai ünneplést etnikai konfliktus kirobbantásának szándékával készítették elő. A szervezés hátterében állók bosszúsan reagálnak a városlakók önmérsékletére. A bűnbak-keresés is megszokott. Sógor Csabával négy dolog közül háromban teljes mértékben közösséget vállal, vallotta dr. Péter Miklós lelkész. Az első, hogy mindketten református lelkipásztorok, hitük tehát azonos irányban kötelez. A második, hogy egyikük sem volt tagja az 1989 előtti állampártnak. A harmadik, hogy mindketten magyarok. A negyedik dolog elválasztja, dr. Péter Miklós ugyanis nem tagja a törvényhozásnak. Magyar református lelkipásztorként viszont több ízben megfogalmazta már, ortodox román többségű hallgatóság előtt is, hogy mi a véleménye a hasonló rendezvényekről. Keresztyén emberként nem hajlandó részt venni olyan ünneplésen, amelyet a gyűlölet szellemében rendeznek. Előfordulhatott volna, hogy Sógor Csaba is így fogalmaz, ha lényének csak arra a felére gondol, amelyik magyar református keresztyén lelkipásztor, s lecsendesíti azt a felét, amelyik RMDSZ-szenátor. /Dr. Péter Miklós: Sógor Csaba és a csíkszeredai ünneplés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2002. november 16.

Kolozsváron nov. 17-én, a Farkas utcai református templomban megemlékeznek egykori lelkipásztorukra, László Dezsőre (1904-1973), első bebörtönzésének ötvenedik évfordulóján. Igét hirdet dr. Tőkés István nyugalmazott teológiai tanár, előadást tart dr. Péter Miklós egyetemi tanár. /László Dezsőre emlékeznek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2003. december 16.

Péter Miklós lelkész-professzort 1959. márc. 22-én tartóztatták le és 1964. aug. 2-án szabadult. Az egész időt a szamosújvári börtönben töltötte. A többi börtönben embertelenebbek voltak a körülmények. Olyanokat hoztak vissza Szamosújvárra, akik vagy sárgaságba vagy tífuszba estek. Az utókezelésüket itt tudták megoldani. Péter Miklósnak letartóztatása után egy évig szintén része volt a borzalmas nyomorúságban, például hetekig nem láttak vizet. Nemcsak mosakodásra, de ivásra sem jutott. A börtönben a papokat elkülönítették, így ők valóságos intézetet hoztak létre. A különféle felekezetű lelkészek majdnem másfél évig voltak együtt. Külön csoportban voltak az ortodox lelkészek, de köztük is külön a szerzetesek. A másik csoportot a görög katolikusok képezték, köztük is külön csoportot, akik engedve a nyomásnak, áttértek ortodoxnak. ők valahol a kettő között voltak - egyik közösség sem fogadta be teljesen őket. Aztán voltak a római katolikusok és a protestánsok abban az ökumenében, ahogy a teológián voltak együtt. Mindenki a saját hite szerinti imádsággal, áhítattal, igehirdetéssel kezdte és zárta a napot. Napközben voltak kis csoportos foglalkozásaik is közös ülések is, amikor közös volt a téma. Az egyháztörténelmi előadásokat egy ortodox pap tartotta. A világirodalom történetével egy szász evangélikus lelkész foglalkozott. Voltak nyelvkurzusok, angolt, németet, franciát lehetett tanulni. A cellában megismétlődött az egyháztörténet: kirobbant egyik oldalon a reformátusok-evangélikusok, másik oldalon az unitáriusok részéről a vita. Később a református közösségen belül kezdődtek el a súrlódások, a hagyományos kálvinisták és a pietista irányzat követői között. A görög katolikusokat azért ítélték el, mert 1948 óta tiltott volt számukra az egyházi tevékenység, amelyet ők lelkiismeretük, meggyőződésük szerint titokban, illegálisan is folytattak. Az ortodox papok közül főleg azok kerültek be, akik az üldözött partizánoknak lelki vagy egyéb segítséget nyújtottak. Voltak akik a háború után hosszú-hosszú ideig bujkáltak a hegyekben. Időnként be-bementek egy-egy közeli faluba orvosi segítséget kérni. Az őket ellátó orvosok is börtönbe kerültek emiatt és a papok is, akik meggyóntatták őket. A katolikus és protestáns lelkipásztorokat, magyarokat és szászokat a lehető legkülönfélébb indoklással ítélték el. A cél talán fontosabb volt, mint az ok: "megverni a pásztort, és szétszéledjen a nyáj". Visky Ferenc könyvében megállapította, hogy szinte minden egyházból voltak börtönbe zárt püspökök, csak éppen a református egyházból nem. Péter Miklós szerint ennek az az oka, hogy két püspökük közül az egyiket már az a rendszer "teremtette", a másiknak, Vásárhelyi Jánosnak pedig akkora volt a tekintélye, emellett idős volt, hogy nem volt tanácsos "hozzányúlni". A papokkal való bánásmódban 1960-ban éreztek változást. Egy Párizsban tartott nemzetközi kongresszusnak volt erre hatása, és a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori kongresszusának is. Péter Miklós azon mérhette le a változást, hogy volt egy őr, aki pusztán azért, mert ő pap, minden alkalommal, amikor szolgálatban volt, megverte. Ennek 1960-ban lett vége. Akkor civilizáltabb körülményeket teremtettek a börtönben. Az ellátástól kezdve minden javult és emberségesebben viselkedtek velünk. A börtönben a magyar nyelv használatát igyekeztek korlátozni.Péter Miklóst szabadulása után Nagyváradon Buti Sándor püspök fogadta, az a Buti Sándor, aki annak idején személyzeti előadóként éppen az ő a letartóztatását segítette a szekusoknak megszervezni. Péter Miklóst Belényesre nevezték ki, ahol nagy szeretettel fogadták. Miután megtudták, hogy börtönből jött, a tenyerükön hordták és igyekeztek minden elképzelhető testvéri szeretettel kárpótolni őt. A börtönből szabadulásukkor a börtönparancsnok elmondta, hogy nagyon kiéleződik a nemzetiségi kérdés, és ha vitákba merülnek, könnyen visszakerülhetnek ide.A börtönből szabadultak minden lépését figyelték. /Fábián Tibor: Börtönévek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 16./

2004. április 24.

Első alkalommal szerveztek iskolanapokat a Kolozsvári Református Kollégiumban. A megnyitón, ápr. 23-án elhangzott: ezentúl évente tartanak majd hasonló ünnepséget, amelyet minden alkalommal egy-egy, az iskolához kötődő híres személyiség nevéhez kötnek majd. Idén ez a személyiség László Dezső, a kollégium egykori lelkész-tanára. Istené az áldás, a diadal, emberé a munka, a küzdelem – szögezte le megnyitó beszédében Székely Árpád, a kollégium igazgatója, aki ismertette a háromnapos rendezvénysorozat programját. Dr. Péter Miklós tartott előadást László Dezsőről, majd László V. Ferenc professzor édesapjával kapcsolatos emlékeiről. /Sándor Boglárka Ágnes: Ünnepel a Református Kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 24./

2004. augusztus 31.

Szamosújváron a református gyülekezet látta vendégül az ötvenes években bebörtönzött, és 1964-ben szabadult politikai foglyok egy csoportját, akik meglátogatták a szamosújvári fegyházat. A börtönmúzeumnak berendezett pinceszerű helyiségben néhány megfakult papírlap emlékeztet az egykoron politikai okokból kivégzettekre, a felsorolás azonban nem teljes, hiszen több részvevő is elmondta, hogy az ötvenes évek végén szinte napi rendszerességgel, reggel hatkor lőtték tarkón a falhoz állított embereket, így akár több százra is tehető a kivégzettek száma. A politikai okokból fogva tartott lelkészek listája is foghíjas, hiszen zömmel román papok szerepelnek rajta, miközben az ötvenes években itt raboskodott az unitárius egyház lelkészi karának a fele, közel ötven református lelkész és nagyon sok római katolikus pap. Néhány évvel ezelőtt, amikor a börtön melletti temetőben keresztet emeltek a meggyilkoltak emlékére, és jelképesen újratemették a koporsó nélkül, hiányos rabruhába a sírgödörbe hányt kivégzetteket, magyar lelkész nem tarthatott istentiszteletet vagy szentmisét. Az egyik egykori elítéltet, dr. Péter Miklós nyugalmazott lelkészt, teológiai tanárt az egyetem elvégzése után hurcolta el Biharvajdáról a Szekuritáté. Az ő bűne az volt, hogy gyászszalagot vásárolt az 56-os szabadságharcban elesettek emlékére. Tizennégy évre ítélték sok más sorstársával együtt. A szenvedés, a napi megaláztatás ellenére a hívő embereknek mindig volt erejük a reményre, a bizakodásra, a derűs órákra, emlékezett a lelkész. A szűk termekben összezárt politikai foglyok egymás előadását hallgatták, megülték egymás ünnepeit, megtartották istentiszteleteiket. /Makkay József: Szamosújvár. A hit a rácsok mögött is megtartó erő volt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

2004. november 19.

Nov. 18-án Kolozsváron, az Erdélyi Református Egyházkerület Király utcai püspöki székházában nyílt sajtónapot tartottak az ökumenizmus szellemében. A Somogyi Botond egyházkerületi sajtótitkár által szervezett találkozót az erdélyi történelmi magyar egyházak lapjainak első közös rendezvénye volt. Nincs pontos nyilvántartás valamennyi kis egyházi, főleg gyülekezeti lapról. Ötvös József missziói előadó ismertette az egyházkerület központi lapjait, időszakos kiadványait, a Református Szemlét, az Igehirdetőt, az Üzenetet, az Utat, a Református Családot, a Kistükröt, illetve több olyan egyházi lapot is, amelyek vagy nem jelennek már meg rendszeresen, vagy beolvadtak más lapokba. Szabó Mihály az egyházkerület internetes újságjainak, honlapjának rendszergazdája a korszerű technikára támaszkodó modern egyházi hírközlés kiépítéséről beszélt. A www.reformatus.ro honlap ma már átfogó képet nyújt az egyházkerület életéről, az elektromos postán továbbított Hírvivő pedig élő kapcsolatot jelent sok-sok lelkész, egyházközség és a kolozsvári szerkesztőség között. Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője a kolozsvári folyóirat történetét ismertette. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspök-helyettese, a Harangszó főszerkesztője az egyházi sajtó előtt álló gondokról értekezett. Jakabffy Tamás a Kolozsváron megjelenő unitárius és római katolikus lapokat ismertette, ezek többségét maga is szerkeszti. Remény van rá, hogy az Unitárius Közlöny januártól havilappá váljék. A Vasárnapról és a Keresztény Szóról szólva elmondta: a katolikus kiadványok terjesztése kissé hatékonyabban működik, azonban itt is sok a tennivaló. Dr. Juhász Tamás a Heidelbergi Káté friss kiadásáról szólt, Péter Miklós: A keresztyén egyház története című könyvét Kolumbán Vilmos teológiai tanársegéd méltatta, a Bibliaolvasó kalauz 2005 kiadványról Jenei Tamás református belmissziói előadó beszélt. /Makkay József: Ökumenikus sajtónap a sokszínű egyházi kiadványokról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2005. április 12.

Dr. Péter Miklós református lelkész, egyetemi tanár gyermekkorát Sepsiszentgyörgyön töltötte, majd Nagyváradra költözött családjuk. Kolozsváron él. A rádiózással a nagyváradi vezetékes rádió révén került kapcsolatba, Boross Zoltánnal együtt. Két külvárosi stúdiója volt ennek a vezetékes rádiónak, a város két részét így fedték le. Boross Zoltán megmaradt a pályán egészen a nyugdíjazásig, ő pedig ötvenéves szünet után kezdett el ismét rádiózni. Péter Miklós református teológus lett Kolozsváron. Az 1956-os forradalommal való együttérzése jeléül novemberben fekete szalagot tűzött ki, amiért 14 évi kényszermunkára ítélték. A börtönből szabadult lelkészeket az egyházban gyanakvással fogadták, Papp László püspöksége alatt nem is lehetett másként. Péter Miklós hangsúlyozta, amit a börtönben lelkileg és szellemileg nyert, azt egyetlen más iskolában sem kaphatta volna meg. A börtönben gróf Tisza Györggyel nagyszerűen lehetett beszélgetni a 20. század magyar történelméről, bel- és külpolitikájáról. Roppant tájékozott volt. Őt azért ítélték el, mert adventista prédikátor lett. /Fábián Tibor: Egy darab történelem. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 12./

2006. január 23.

Péter Miklós Csaba református lelkész, a Nagyváradi Partiumi Egyetem előadótanára tartott előadást Mit visz az erdélyi magyarság az Európai Unióba címmel a Kisbácsi Népfőiskolán, január 19-én. Az előadó elmondta: az erdélyi magyar kultúra páratlan. Nem elég megőrizni ezt a kultúrát, szükség van rá, hogy tovább fejlesszék és gazdagítsák. /Török Á. Rebeka: Kiosztották a Látó-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

2006. február 27.

Nagyváradon a várad-réti református templomban megemlékezést tartottak a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Mózes Árpád evangélikus püspök hirdetett igét. Péter Miklós teológiai tanár visszaemlékezett arra, hogy 1956 után öt és fél évig raboskodott börtönben. Ezután a kilencvenesztendős Olofsson Placid Károly pannonhalmi bencés szerzetes beszélt arról, mik voltak a túlélés szabályai a Gulágon, s miként öntött lelket fogolytársaiba. Mózes Árpád szólt a múlt század tragédiáiról: Trianon, majd a második világháború borzalma után a vörös birodalom végzett iszonyatos pusztítást. Elhurcolások, börtöncellák, ahol még az emberek gondolatait is rácsok mögé zárták. Mózes Árpádot is ’56 után hurcolták meg. Pálfi József várad-réti parókus lelkész emlékeztetőül elmondta: a réti református templomot 1956-ban építették újra. Bejelentette: ez év őszén emlékművet állítanak az istenháza udvarán az 1956-os forradalom tiszteletére. Tőkés László református püspök kifejtette: a kommunizmus ügye súlyos nemzetközi kérdés. A kommunizmusnak legalább százmillió áldozata volt. /Tóth Hajnal: A kommunizmus áldozatainak emléknapja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 27./

2006. május 22.

Május 19-én Az 1956–os forradalom és Erdély művelődési élete címmel rendezte meg a már hagyománnyá vált Páskándi Géza–megemlékezést és az 56–os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából esedékes tanácskozást Szatmárnémetiben az EMKE, a helyi Kölcsey Kör, valamint a Páskándi Géza Baráti Társaság. Muzsnay Árpád EMKE–alelnök és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának megnyitó beszédei után Gál Elemér jelenleg Egerben élő tanár és közíró vallott az 56–os forradalom szatmári „kárvallott szemlélőiről”, Páskándi Gézáról őrzött személyes emlékeit is beleszőve. Láng Gusztáv erre az alkalomra Szombathelyről hazalátogató egyetemi tanár Az erkölcsi ellenzék címen tartott előadást. Egyfajta nyelvi cinkosság alakult ki, melynek következtében Páskándi Géza, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Pusztai János, Bodor Ádám, Sütő András írásaiban saját hétköznapjainak igazságaiból sokkal többet látott meg az akkori, mint a mai olvasó, fejtette ki Láng Gusztáv. Dávid Gyula tanácskozásvezető szerint minden nemzedék megszenvedi a saját élettapasztalatait, kevesen lévén képesek az előttük járókénak tanulságait leszűrni, ennek ellenére a harmincas éveiben járó Balázs Imre József kolozsvári adjunktus Pályakezdő prózaírók emberképe az 1956 körüli időszakban című előadásában lényegében az előtte szóló gondolatait fejtegette tovább. Péter Miklós kolozsvári egyetemi docens, egykori 56–os elítélt börtönévei alatt és azóta írt verseit olvasta fel. Bikfalvy György tasnádi könyvkereskedő politikai elítéltként Páskándi Gézához kötődő emlékeiről, börtönélményeiről vallott. Koczka György temesvári újságíró – egykor szintén Páskándi rabtársa – Van, amin nevetni kéne címmel a forradalmat követő korszak abszurd ellentmondásaira emlékezett. Beszélt az elítéltek megsemmisítésének szándékát nyíltan hangoztató pribékekről, akiknek mostani nyugdíjuk is sokszorosa egykori áldozataik jövedelmének. Mózes Árpád nagykárolyi ny. evangélikus püspök a magyarországi eseményeket követő önfeledt örömről, valamint az ezért elszenvedett megtorlásokról beszélt. Csiha Kálmán ny. református püspök Téli méhek balladája című lírai vallomásában az 56–os erdélyi értelmiségét a kaptár népének túlélését ezer veszély és viszontagság között biztosító „téli méhekhez” hasonlította, akiket végül megöl az annyira várt tavasz. A „börtönbe zárt Erdélyről” szólt Péter Miklós és Dávid Gyula is, és azoknak a talán még nehezebb életéről, akik kint maradtak. Dávid Gyula összefoglalójában párhuzamot vont az 1848–as és 1956–os forradalmak jelentősége és utólagos megítélése között. Az utóbbi résztvevői és hozzátartozóik még most is félnek a megtorlástól. /Báthory Éva: Páskándi–megemlékezés – másként. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./

2006. június 9.

Nagyváradon, a Partiumi Írótábor második munkanapján, június 8-án az előadások gyűjtőcíme a Tiszta beszéd volt. Pomogáts Béla irodalomtörténész A szabadság áramában címmel személyes emlékeiről, a budapesti írótársadalom 1956-os szerepvállalásáról szólt. Pomogáts Béla szerint nem egyetlen vers hívó szavára csatlakoztak a tömegek a forradalomhoz, mint 1848-ban, de mindenképpen ki kell emelni Illyés Gyulának Egy mondat a zsarnokságról című versét. Székelyhidi Ágoston író, egykori forradalmár nemzettörténeti keretek közé foglalta 1956-ot. Előadásában kitért arra, hogy újfajta szereplők és események összetűzése jellemezte 1917 után a magyar társadalmat. A világuralmi törekvés, a szocialista nemzetfejlődés téves képlete 1956-ra torkollott kudarcba. Péter Miklós váradi teológiai tanár személyes élményeiről beszélt, amikor 56-ról szólt. A forradalom leverése után eszközölt erdélyi letartóztatásokat úgy időzítették, hogy sikerüljön megfélemlíteni mindazon intézményeket, melyeket átszervezni kívántak. Lásd a Bolyai Egyetemet, az unitárius teológiát. Az ismeretlen magyarországi teológustársak meggyászolása miatt kapott Péter professzor 14 évi kényszermunkát. Lelkésszé szentelésének első évfordulóját a szamosújvári börtönben ünnepelte, de amint azt mondta, a börtönévek iskolát is jelentettek számára. /Tüzes Bálint: Tiszta beszéd – írók között. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./

2006. július 18.

Péter Miklós lelkész-professzor, a teológiai tudományok doktora, nagyváradi egyetemi tanár a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy gyermekkorát Sepsiszentgyörgyön töltötte, majd Nagyváradra költöztek. Otthon érzi magát Budapesten, ahol a lánya él, Nagyváradon, ahol most tanít és Kolozsváron, ahol állandó lakhelye van. Református lelkész lett, Kolozsváron végezte a teológiát. 1956-ban fekete szalagot tűzött ki, amiért 14 évi kényszermunkára ítélték. Szabadulása után, amikor jelentkezett a hátralévő, hatéves késéssel letett második lelkészképesítő vizsgára, egy tanára így fogadta: na, tekergett eleget, ezután ne tekeregjen! A börtönből szabadult lelkészeket az egyházban is gyanakvással fogadták. Papp László /Nagyvárad/ püspöksége alatt nem is lehetett másként. A börtön egy darab történelem is volt. A régi magyar arisztokrácia néhány képviselőjével ismerkedett meg. Elsősorban gróf Tisza Györggyel, aki kiváló ismerője volt a 20. század magyar történelmének, bel- és külpolitikájának. /Fábián Tibor: Egy darab történelem. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 18./

2006. szeptember 5.

Dr. Péter Miklós, a Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezető tanára a vele készült beszélgetésben börtönéveire emlékezett. Harmadéves teológus volt 1956 őszén. A rádióból tudták meg, hogy a budapesti utcai harcokban ottani református teológusok is elestek. A hír hallatán elhatározták, hogy meggyászolják őket. Péter Miklós vette meg a fekete szalagot, melyet két hétig minden teológus hordott. A következő időben mindenütt gyűléseket tartottak és ott el kellett ítélni a magyarországi forradalmat. Péter Miklós több társával nem ment el erre a gyűlésre. Vásárhelyi János püspök mentegette őket, a szekusok kérdésére azt válaszolta, hogy tanulnak szegények, azért nem tudtak eljönni. Vártak 1959 márciusáig, amikor elhatározták a Teológiai Intézet átszervezését, hogy a református, evangélikus, német evangélikus és unitárius kar helyett egységes irányítás alá vonják, egyetlenegy, könnyebben ellenőrizhető rektornak az irányítása alá. Ekkor tartóztattak le több hallgatót. Ürügyül egy középiskolás kislány verseit hozták fel, melyek közkézen forogtak. Jellemző módon vele együtt a tanárnőjét, Imre Magdát is elítélték, amiért nem állította le a lány tevékenységét. 1959. március 15-re időzítették a teológia átkutatását, körülbelül 200 szekus végezte. Egy héttel később tartóztatták le Péter Miklóst. Előzőleg kinevezték helyettes lelkésznek egy Bihar megyei faluba, Biharvajdára. Az ottani lelkészt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, kinevezett utódját behívták munkaszolgálatra, akkor kapta meg a kinevezést, hogy virágvasárnap kezdje el a szolgálatot. Ott tartóztatták le Péter Miklóst, hogy a gyülekezet tanúja legyen, hogy őket is megfélemlítsék. Két hónappal a letartóztatása után volt a tárgyalás. Egyik kihallgatója, Ioan Onac mostanában a teológiára is ellátogat gyógyszert koldulni, a külföldi segélyszállítmányokból. A vád a gyászszalag megvásárlása és elosztása volt. Ezért ítélték 14 év kényszermunkára. Öt és fél évet töltött a szamosújvári börtönben. Az ügyvédet egyszer látta a tárgyalás során, akkor sem beszélhetett vele. Az akkori perrendtartás nem engedte meg, hogy az ügyvéd védencével szóba álljon. A börtönben volt olyan idő, amikor egy 25 ágyas cellában 160-an voltak. Később jobb körülmények közé kerültek. Az első évben a vízzel volt gondjuk, vízvezeték nem volt a cellákban, hordták a vizet, be kellett osztani, egy csupornyi víz jutott az embernek egész napra, inni és tisztálkodni is. Később civilizáltabbak lettek a körülmények. A hasmenés állandó volt és szinte gyógyíthatatlan, ő a hidegtől szenvedett a legtöbbet. 1964-ben amnesztiával szabadult. /Vincze Judit: Erdélyi ötvenhatosok. Virágvasárnapi út a börtönbe. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29., folyt.: szept. 5./

2006. szeptember 13.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a hollandiai Juhász István Alapítvány szervezésében szeptember 14–15-én Tavaszy Sándor teológus, filozófus és közéleti személyiség emlékének adózó konferenciát tartanak Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsánna Egyházi Központban. Az előadók között lesz Csűry István főjegyző, Tőkés László püspök, dr. Tonk Márton professzor, dr. Tőkés István ny. professzor, dr. Geréb Zsolt rektor, dr. Zalatnay István budapesti lelkész, dr. Juhász Tamás rektor, dr. Ferencz Árpád professzor és dr. Péter Miklós professzor. /Dr. Hermán M. János: Tavaszy Sándor szimpózium. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2006. október 17.

Az 1956-os forradalomra emlékeztek a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben. „Lelkészi kihelyezésem első éjszakáján, virágvasárnap hajnalán vittek be a börtönbe, majd 14 évre ítéltek el, melyből öt és fél évet töltöttem le. Minket, lelkészeket, külön cellába rekesztettek, és mondhatom, teológiai akadémia volt az mindannyiunknak. Iskola, mely nem adatik meg akárkinek” – mondta Dr. Péter Miklós volt 56-os politikai fogoly, az emlékünnepre meghívott református lelkész, aki valamikor a bethleni gyülekezetet is szolgálta. A bethleni fiatalok verses összeállítását is meghallgathatta a közönség. /Mayla Júlia: Ötvenhatra emlékeztek Bethlenben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

2006. október 25.

Kolozsváron a Heltai Alapítvány székházában október 23-án tartották az 1956-os megemlékezést, az 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében. András Imre Rácz Sándor üzenetét tolmácsolta, majd Péter Miklós, Kiss Béla és Fülöp Sándor visszaemlékezése hangzott el. Börtönéveik megpróbáltatásairól, nehézségeiről meséltek, néhol elcsukló hangon. Rácz Sándor üzenetében kiemelte: nem tudunk addig tiszta és nyugodt lélekkel ünnepelni, amíg Magyarországon súlyos a helyzet, nem hallgatni, cselekedni kell. Nem szabad megengedni, hogy ’56 eseményei értéktelenné váljanak. Péter Miklós lelkész a fájdalmas emlékezés mellett, örömét fejezte ki, hogy „mint hazátlanok, itt igazibb hazánk van”. Kiss Béla evangélikus lelkipásztor figyelmeztet: elballagnak az 56-osok, emléküket nemcsak őrizni kell, hanem a felnövő új generációnak is beszélni kell a forradalom hőseiről. Gyertyát gyújtott a kolozsvári hősök – Argai György püspök, dr. Dobri János, dr. Erdő János, Lakó Elemér és Kovács Lajos – tiszteletére, akik az evangélikus temetőben az Absentes absunt (A hiányzók itt vannak) feliratú sírban pihennek. Fülöp Sándor a börtönben írt verseit szavalta el. Dr. Marácz László nyelvészprofesszor a magyarországi politika hiányosságairól értekezve szomorúan vonta le következtetést: a magyarságnak nincsen állama. /Nagy Méhész Tünde: Emlékezés a börtönévek tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2007. október 27.

Napvilágot látott a kolozsvári Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja, középpontjában a reformáció áll. Riportot közöl az újság a mihályfalvi református egyházközségről, ahol a helybeli lelkész vállalta fel a magyar oktatás ügyét. A hazai ökuménia szintjeiről értekezett cikkében dr. Péter Miklós. A külföldön dolgozó szülők itthon hagyott gyermekeinek sorsáról közöl Somogyi Botond főszerkesztő írt. /Megjelent az Üzenet reformációi száma. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

2008. február 9.

Péter Miklós /sz. Sepsiszentgyörgy, 1939. jan. 23./ a teológia elvégzése után református helyettes lelkész volt Biharvajdán, amikor 1959-ben letartóztatták. A kolozsvári Katonai Bíróság az 1959. május 25-i tárgyaláson tizennégy évre ítélte, többek között, tiltott iratok terjesztése vádjával. Börtönéveit Szamosújváron töltötte, innen szabadult 1964. augusztus 2-án. Szabadulása után újra lelkész volt különböző helyeken, 1990-től párhuzamosan a Kolozsvári Református Kollégium és a Teológia Vallástanárképző Karának a tanára lett, 1992-től pedig a Diakonisszaképző Intézet főigazgatója. 1999 óta a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolán, majd a belőle kinőtt Partiumi Keresztyén Egyetemen tanít. Péter Miklós a vele készült beszélgetésben kifejtette, az állambiztonsági szervek két legyet akartak ütni egy csapásra. Nemcsak félre akarták állítani azokat, akik az útjukban voltak, hanem az ítéleteken át megfélemlíteni egy-egy közösséget, az erdélyi magyarságot. 1959-ban kinevezték helyettes lelkésznek Biharvajdára, mert az ott több évtizede szolgáló lelkészt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, utódját pedig behívták munkaszolgálatra. Alighogy megérkezett szolgálati helyére, az első éjszaka, letartóztatták. Nem tudta, hogy letartóztatásának előzményei voltak. 1959. március 15-én éjszaka körülbelül kétszáz szekus megszállta a teológia épületét, és rengeteg papnövendéket hurcoltak el. Az őt letartoztató tiszt Fényes Ferenc volt, akkor főhadnagy, a kihallgatása idején léptették elő századossá, alezredesként halt meg. Péter Miklós ügyvédjét csak a tárgyaláson látta. Zsúfoltak voltak a börtönök. A szamosújvári börtönben 1959-ben az egyik szobában huszonhat ágy volt, és ahhoz százhat fogoly. Két egymás mellé tolt ágyban öten aludtak, az ágyak közé, a földre szalmazsákokat raktak le, két szalmazsákon keresztben kilencen aludtak. Vizük nem volt, egy-két deci jutott egész napra. Inni is, mosakodni is. Nyáron pokoli volt a hőség. A börtönben sokszor megverték a rabokat. Hetenként, kéthetenként vitték őket fürdeni, de előfordult, hogy mire beszappanozták magukat, már nem folyt a víz. A hasmenés állandó volt. A lelkészek szabadulásuk negyvenedik évfordulóján, 2004-ben ünnepi istentiszteletet tartottak a szamosújvári templomban. /Papp Annamária: Virágvasárnap… Itt kezdődik az út a Golgotára” = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./

2008. szeptember 23.

Elhunyt dr. Péter Miklós /Sepsiszentgyörgy, 1939. jan. 23. – Kolozsvár, 2008. szept. 22./ református lelkész, teológus, egyetemi előadótanár, a BBTE református teológia-filológia docense, utolsó éveiben a Partiumi Keresztyén Egyetemen tartott órákat. Sokoldalú a munkássága. – Somogyi Botond, a kolozsvári Üzenet református folyóirat főszerkesztője szeretettel emlékezik rá, mindig szívesen adta írását a lapnak. /Somogyi Botond: Isten veled, Miklós bácsi! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./

2009. szeptember 11.

A Kolozsvári Református Kollégium tanári kara dr. Székely Árpád igazgató és Kovács Tibor iskolalelkész kezdeményezésére szeptember 8-án tartalmas kiránduláson vett részt. A kirándulás egyik fő célja a szamosújvári börtönben tett látogatás volt, ahol megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. Az iskolalelkész felidézte a szamosújvári börtönben raboskodó ismertebb református lelkészek nevét, különös tekintettel dr. Péter Miklósra, aki az iskola lelkész-tanára volt több mint egy évtizeden keresztül. A börtön kápolnájának udvarán emléktábla áll a kommunizmus idején ott raboskodó lelkészek névsorával. Jellemző, hogy ezen a táblán csak egy magyar lelkipásztor neve szerepel, Csiha Kálmán püspöké. A börtön ortodox lelkésze ígéretet tett: mindent megtesz annak érdekében, hogy a közeljövőben pótolja a hiányzó neveket. /K. T. : „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról... ” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2009. október 27.

A romániai ötvenhatosok egyikeként itt állok a végre megvalósult kolozsvári emlékmű előtt, mondta Dávid Gyula az 56-os emlékmű felavatásán. Dávid Gyula beszédében felidézte a kolozsvári egyetemi ifjainak emlékét, Várhegyi Istvánékét, Páskándi Gézáékét, Varró Jánosékét, Szilágyi Árpádét és Jamandi Emilét a Bolyai Tudományegyetemről; a Raul Volcinschi-vezette csoportban elítélt nyolc román diák és fiatal egyetemi előadó emlékét a Babes Egyetemről; a képzőművészeti főiskolás Balázs Imréét és Tirnován Arisztidét; a protestáns teológiáról 1959-ben Péter Miklós, Mózes Árpád és Fülöp G. Dénes csoportjában letartóztatott és elítélt 21-ekét; Soós Ferencét, Halmai Pálét és társaiét a Politechnikáról és az orvosi egyetemről. „Mindazokét, akik a magyar forradalom leverését követő megtorlás éveiben vallatótisztek és katonai bírák előtt is vállalták azt, amiért odaát oly sokan az életüket adták. Ma ők – és velük együtt az egykori temesvári, bukaresti, iasi-i és brassói diáktársaik – lélekben itt állnak közöttünk. ” Itt állnak és megkérdezik a túlélőktől: Hová tettétek a Forradalmat? Ők, ha ma körülnéznének, nemigen ismernének rá arra a világra, amelyért 56-ban zászlót bontottak. Ma mindenütt magukat „rendszerváltó”-nak nevező pártok politikusainak marakodása folyik a hatalomért. A „rendszerváltás” menetében megszerzett vagyonok birtokosai vannak felül. „A szellem szabadságát akartuk és e helyett a szellemi selejt terjesztésének korlátlan és mindent elsöprő szabadságában fuldoklunk. ” Új nacionalizmusok születtek, új „nemzetállami” ambíciók és nyelvtörvények. /Dávid Gyula: A kolozsvári új, 56-os emlékmű előtt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./


lapozás: 1-25




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998