udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Palocsay Zsigmond

2000. december 11.

A Kriterion Kiadó fennállásának harmincegyedik évfordulója alkalmából felelevenítették a hagyományt: régen december volt a Kriterion hónapja, találkozókat, bálokat rendeztek ebből az alkalomból. Most dec. 8-án és 9-én zajlottak a Kriterion-napok Kolozsváron. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója elmondta, kíváncsi arra, mit ér a könyvkiadó a mai huszonévesek szerint. Erre a feladatra a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságíró szakának harmadéves diákjai vállalkoztak, dolgozataikban azt vizsgálták, egy adott témakör milyen formában és mennyiségben volt jelen a harmincévi könyvtermésben. Ex libris-kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, Gábor Dénes Művelődés-szerkesztő jóvoltából. Ismertettek egy szociológiai felmérést a kolozsvári magyar lakosság olvasási igényeiről. Kiderült, hogy a kolozsvári magyar családok többségénél a családi könyvtár több mint 500 kötetből áll. A legkedvesebb könyvek listáját Az aranyember vezeti, míg a kedvenc írók között Jókai Mór és Jules Verne állnak az első helyen. Bemutatták a Téka sorozat legújabb kötetét, Bándi Péter énekeskönyvét, majd kolozsvári szerzők frissen megjelent köteteit. Palocsay Zsigmond posztumusz kötetét, A Változó népi kultúra című tanulmánykötetet, a Fodor Sándor-sorozat harmadik darabját és Király László legújabb verseskötetét. /A Kriterion-jelenség harminc esztendeje. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2001. február 21.

Doina Jela könyvében /Lexiconul negru. Unelte ale represiunii comuniste (Fekete lexikon. A kommunista elnyomás eszközei), Humanitas, Bukarest/ több mint ezerhétszáz kihallgatótiszt, börtönőr, foglár, "professzionista" tömeggyilkos és az emberek, a foglyok kínzásában élvezetét lelő hóhér és vadállat portréját tartalmazza ábécérendben. - A börtön szaga címmel közöl a februári Jelenkor egy terjedelmes életinterjút Bodor Ádámmal, aki szintén megtapasztalhatta a kommunista börtönöket. Részletesen feleleveníti, hogy milyen szervezkedésbe fogtak diákkorában, az ötvenes évek elején a néhai Palocsay Zsigmonddal és a jelenleg Stockholmban élő Veress Zoltánnal, s hogyan kapták el őket és börtönözték be. /Bogdán László: Szélrózsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./

2001. október 23.

Asztalos Lajos kolozsvári közíró, műfordító emlékezett a múltra, 1956-ra és a börtönévekre. - 1956 számomra 1952-ben kezdődött - állapította meg. A középiskolában osztálytársaival részt vett egy általuk létrehozott rendszerellenes szervezetben. A szervezetnek az Illegális Kommunistaellenes Szervezet nevet adtuk, rövidítve IKE. Röpcédulákat nyomtattak. Neki két gumibetű készlete volt, amit átadott társainak. Kétezer röpcédulát ki is nyomtattak. Asztalos nem vett részt ebben az akcióban, mivel akkor a repülős pályára készült. A röpcédula szövegét lefordították románra is. Ez körülbelül így hangzott: "Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen. Elhurcolják fiaitokat, szétrombolják családjaitokat". 1952, május 1-re virradó éjszaka a társaság néhány tagja kiment a Donát útra, és szétszórták a röpcédulákat. A következő alkalommal elhatározták, hogy felrobbantják a nagyfeszültségű tápvezeték oszlopot a Hójában. Ehhez azonban robbanóanyagra volt szükség. Szerencséjükre a robbanóanyagot nem sikerült elkészíteniük. - A röpcédulát szórók látták, hogy a Sétatér elején leigazoltatják, megmotozzák az embereket, ezért a náluk lévő röpcédulákat letették az egyik padra. A csomagot azonban meglátta a pad mellett elhaladó, tanítóképzősökből álló csoport egyik tagja, és gyanútlanul zsebre vágta. Ez lett a vesztük, ugyanis a motozáskor megtalálták náluk a röpcédulákat. Hiába mondták, hogy nem ők készítették, nem hitte el senki nekik. Letartóztatták őket és bevitték a Szekuritátéra, ahol a vallatáson agyba-főbe verték a szerencsétleneket. Amikor Asztalosékat letartóztatták, akkor szabadon bocsátották őket. Nyáron a többiek tudomása nélkül egyik társuk elhatározta, hogy partizánakcióba kezd és a szomszéd fiúval augusztus 23-a alkalmával újabb röpcédulákat nyomtatnak ki. Úgy döntöttek, hogy vonattal elmennek Nagyváradra, majd innen az uránbánya felé, és ott elszórják a robogó vonatból. Mindezt megtudta valaki, aki feljelentette az egész társaságot. Elsőként öt vagy hat személyt csuktak le. Rögtön elővették őket. Utána a többit is bevitték. Általában háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést róttak ki. Asztalos három évet kapott, mert a röpcédulákat az ő betűkészletével nyomtatták ki. Volt, aki négy évet kapott, a lányok is például. Akik részt vettek a röpcédulák nyomtatásában, illetve azok szétszórásában, öt-öt, a vezetők pedig nyolc-nyolc évet kaptak Egyik társukat hét évre ítélték, mert egy rozsdás forgópisztolyt találtak nála. Az IKE-nek sok tagja volt, az első menetben tizennyolcukat tartóztatták le. Ezzel azonban még nem fejeződött be, ugyanis még hátra voltak a csoport többi tagjai. Őket 1953. június 2-án tartóztatták le. Valamivel enyhébb ítéletet kaptak. Gyakorlatilag harmincöten voltak. A Szekuritáté Veress Zoltánt tette meg vezetőnek, aki később nagyon tehetséges író, szerkesztő lett. 1986-ban azonban már nem bírta tovább, és családostól kiszökött Svédországba. Azóta is ott élnek. - Sztálin halála után bizonyos enyhülés kezdődött, amikor felszámolták a Duna csatornát is. Palocsay Zsigmond sorstársának édesapja, a híres kertész, Palocsay Rudolf járt közben Gheorghiu Dejnél, hogy engedjék a fiatalokat szabadon. Ennek köszönhetően 1954. szeptember elején külön közkegyelemben részesítették mindnyájukat. - A börtönben a délelőtti váltásban azok dolgoztak, akik öt évnél nagyobb büntetést kaptak, ők reggel hattól este hatig dolgoztak. Akiket kevesebb mint öt évre ítéltek el, alkották a délutáni váltást. Munkaidejük este hattól reggel hatig tartott. Aki nem teljesítette a normáját, a felére csökkentették a napi élelmiszeradagját. Aki olyasmit követett el, ami az őröknek nem tetszett, magánzárkába csukták. Egyeseket két-három napig is ott tartottak. Többségüket ájultan, legyengülten vagy feldagadt lábakkal szedték ki a szűk zárkából. Ennél is rosszabb volt, amikor nem dolgozhattak. Ugyanis 1954. januárjától a politikai foglyokat felmentették a munka alól. Akik a cellában maradtak, kevesebb élelmiszert kaptak. Szabadulása után felvételizett az orvosi egyetemre, de nem vették fel. A következő évben bejutott a Bolyai Egyetem természet szakára. 1958. szeptemberében, még a tanévkezdés előtt tisztogatást hajtottak végre az egyetemen és mindazokat, akik egykor politikai foglyok voltak, mind egy szálig kitették az egyetemről. Amikor 1959. januárjában elkezdődött a két egyetem egyesítését előkészítő üléssorozat, döbbent rá Asztalos, hogy tulajdonképpen az egész azért volt, hogy megtisztítsák a terepet, és felszámolják az ellenállás lehetséges gócait. Általános nagy tisztogatás volt. Régi jó középiskolai tanárokat távolítottak el, mint Mikó Imrét, Heinrich Lászlót vagy Kerekes Jánost. Asztalost hamarosan behívták munkaszolgálatra Arad mellé. Megpróbálta folytatni a tanulmányait az egyetemen. Akkor már Daicoviciu volt a rektor. Üvöltve verte az öklével az asztalt, hogy neki ilyen banditákra nincs szüksége, mert ő azért van ott, hogy az ifjúság lelki tisztaságára felügyeljen. A későbbi években elkezdett írogatni, portugálul, spanyolul tanulni. Fordításai, írásai kezdtek megjelenni. Spanyol, portugál, brazil népmeséket fordított, kalotaszegi népmeséket gyűjtött. 1989 után belevette magát a közéletbe. /Papp Annamária: Asztalos Lajos: 1956, amely 1952-ben kezdődött. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

2002. december 13.

Dec. 11-én Kolozsváron, a Bánffy-palotában megnyílt Csomafáy Ferenc fotótárlata Erdélyi arcképcsarnokom címmel. A portréképek többsége olyan hírességeket ábrázol, akik már nem lehetnek közöttünk: Márton Árpád, Kós Károly, Bajor Andor, Palocsay Zsigmond stb. Csomafáy Ferenc reméli, az Illyés Közalapítvány támogatásával további hasonló tárlatok rendezhetők, amelyeket majd egy kötetben szeretne összegezni. /Erdélyi arcképcsarnokunk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2004. január 24.

Január 22-én Bukarestben, a Magyar Kulturális Központban ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. Az ünnepséget Beke Mihály, a központ igazgatója nyitotta meg. Az ismert színészházaspár, Anca Pandrea és Iurie Darie adott elő magyar költők műveiből. Ezt követte a kolozsvári fotóművész, Csomafáy Ferenc kiállítása. Beszédében Csomafáy Ferenc elmondta, hogy több évtizede gyűjti a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek képeit. A kiállításon olyan személyiségek képei tekinthetők meg, mint Bajor Andor, Kós Károly, Szász János, Csiha Kálmán, Márton Áron, Palocsay Zsigmond, Kányádi Sándor. /(Gáspár Hajnal): Szeletek a magyar kultúrából. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

2009. október 16.

Palocsay Zsigmond-emlékesten vehettek részt a költő ismerői október 14-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. A társaság Költők városa című rendezvénysorozatának keretében Egyed Péter író, filozófus emlékezett az 1994-ben elhunyt kolozsvári költőre. „Palocsay Zsigmond Kolozsvár embere volt. Nevével ma sokkal ritkábban találkozunk, és sokkal ritkábban emlegetjük, mint ahogy azt egy ekkora nagyságrendű költő megérdemelné, de ez is az erdélyi magyar felejtést tükrözi” – mondta Egyed Péter. Palocsay Zsigmond /Tordaszentlászló, 1935. nov. 2. – Kolozsvár, 1994. ápr. 21./ tizedik osztályos korában egy rendszerellenes diákszervezkedésben vett részt, ezért öt évre börtönbe került. Szabadulása után 1955-ben érettségizett, majd két évig a Mezőgazdasági Főiskolán tanult, végül a Zeneakadémián szerzett hegedűtanári diplomát. A kolozsvári zenei líceumban tanított. Viszonylag későn ért költővé. A ‘80-as években is, mikor a kolozsvári értelmiség befele fordult, barátságos, emberszerető maradt, és gyakran vendégül látta barátait borháncsi házában. Palocsay 1966-tól 1991-ig összesen 16 verseskötetet írt, köztük gyerekverseket, nagy lélegzetvételű költői elbeszéléseket és bábjátékokat. Szoros barátság fűzte Szilágyi Domokoshoz: a Fagyöngy-verseket ketten írták. Palocsay A Vigasz Fája című kötete, Szilágyi Domokos költészetéhez hasonlóan egy nemzedék kultkönyve lett. /Sipos M. Zoltán: Palocsay-emlékest. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998