udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 11 találat lapozás: 1-11
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Panek Zoltán

1995. szeptember 23.

Corneliu Coposu, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt elnöke szept. 6-án a Szabad Európa Rádió román adásában az erdélyi magyarokat "magyar származású románoknak" nevezte. Kifejtette, hogy a magyar kisebbséget a román föld ezer éven át vendégül látta, mégis hálátlanok. Hazugság, hogy bárki elrománosításukat akarta, állította Coposu. Ugyanebben a műsorban Andrei Plesu volt miniszter hasonlóképpen fogalmazott: "a magyarok már ezer évvel ezelőtt a románok közé telepedtek". - Mindketten ellenzéki politikusok, jegyezte meg Panek Zoltán. /Új Magyarország, szept. 23./

2001. július 6.

Hosszan tartó betegség után, július 1-jén, 73 éves korában elhunyt Panek Zoltán/Terep, 1928. jan. 22. - Budapest, 2001. júl. 1./ író, költő, a Magyar Írószövetség tagja. Tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte, majd Bukarestben az Irodalmi Főiskolán folytatta. Szerkesztője volt a szatmárnémeti Dolgozó Nép, a kolozsvári Igazság, Utunk és Dolgozó Nő című lapoknak, valamint az Igaz Szó című irodalmi folyóiratnak. Több vers- és prózakötete jelent meg romániai kiadók gondozásában. 1986-ban nyugdíjba vonult, a következő évtől Magyarországon élt. Itt folytatta írói munkásságát. Panek Zoltán pályakezdő elbeszélései és publicisztikai írásai után, az 1957-ben megjelent Minden külön értesítés helyett című regényével hívta fel magára a figyelmet. Kísérletező útjának következő állomása a Tűbe fűzött villám (1963) című novellagyűjteménye. Igazi hangját, megtalált műfaját, a Hétfőn és kedden nagyon szerettem című, 1968-ban megjelent kötet írásaiban találta meg. 1970-ben jelent meg a Mélyrepülés című kötete. Írásai részeivé váltak nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomnak is. /Elhunyt Panek Zoltán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 6./

2001. augusztus 10.

Horváth Arany Magyarózdon született Horváth István, a közismert író leányaként. Egy ideig a Színiakadémia hallgatója volt, de tanulmányait abba kellett hagynia, mert Panek Zoltánnal kötött házasságából 1957-ben megszületett lánya, Panek Katalin Arany színművésznő. 1963-tól szabadúszó újságíróként tevékenykedett. Harminc évig, nyugdíjba vonulásáig a Művelődésnél dolgozott szerkesztőként, rovatvezetőként, később főszerkesztő-helyettesként. 1997-ig az Erdélyi Gazda főszerkesztője, jelen pillanatban a Transsylvania című folyóirat (Az Amerikai Erdélyi Szövetség Negyedévi Tájékoztatója) európai főmunkatársa. Újságírói tevékenysége mellett tévéjátékot, életrajzi elbeszélést és riportkönyveket írt. Horváth Arany minden évben Kézdivásárhelyre "költözik" egy hónapra, fogalmazása szerint hazajön, mert a céhes várost tartja második otthonának. " Elmondta, hogy annak idején kolozsvári otthonukban rengeteg író fordult meg. Kós Károly arra figyelmeztette a fiatalabb írókat, hogy minden nap lépni kell: senki és semmi másért, csak a magyarságért. Sütő Andrást 14 évesen ismerte meg, ő meghatározója volt életének. Édesapám után ő volt az az ember, akiben annyi szeretetet, tisztaságot és jóságot talált, mint senki másban. - Köztudott, hogy édesapját a belügyesek gázolták el. Horváth Arany egészen az igazságügyi minisztériumig elment az ügyével. Az egyik szekustiszt - aki most Izraelben kiképzőtiszt - azt mondta: "Vigyázz, mert te is a kerék alá kerülsz." Horváth Arany hívő református. - A mai irodalomról elmondta: jelenleg sok magyar tollforgató számára nevetséges, ha azt mondja: nép-, nemzeti irodalom. A globalizált irodalomra az jellemző, hogy mindegy mit ír, milyen nyelven írja a szerző. Ugyanez a tünet megtalálható a színházi rendezők törekvéseiben is. Fő céljuk: értse meg a holland, a svéd, az angol. Az nem baj, ha a mieink nem értik. Véleménye szerint nem lehet egy nemzetrészt megtartani egy olyan irodalommal amely tartalmában érthetetlen. - Horváth Aranyt szoros kapcsolatok fűzik Csernátonhoz, az ottani múzeumhoz, emellett nagyon szereti Kézdivásárhelyet. /Bartos Lóránt: Emberközelben Horváth Arany. "Szeretem szeretni az embereket". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 10./

2001. október 15.

Fodor Sándor búcsúztatta okt. 13-án a Házsongárdi temetőben Panek Zoltán jeles erdélyi író hamvait. Panek Zoltán július elsején hunyt el Budapesten, ahol 1987 óta élt. Panek Zoltán temetésén a hazai írótársak, barátok, tisztelők mellett jelen volt a Magyar Írószövetség küldöttsége is, az ő nevükben vett búcsút Pomogáts Béla, az írószövetség elnöke. A Romániai Magyar PEN-klub, a Romániai Magyar Írószövetség nevében Gálfalvi Zsolt mondott beszédet, majd Mózes Attila, aki meghitt barátságban volt Panek Zoltánnal, búcsúzott az írótól. /Köllő Katalin: A legbékétlenebb pályatárs távozása. Panek Zoltán emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

2003. augusztus 9.

Magyari Lajos két Erdélyről szóló könyvet ismertetett. Valóságos irodalomtörténetet írt Bogdán László nemrégiben megjelent könyvében (Oldás és kötés, Felső-magyarországi Kiadó, Szépírás Kiadó, 2003), az erdélyi irodalom hetvenes-nyolcvanas éveinek történetét, s egy kicsit még a kilencvenes évekét is, hiszen csupán akkor láthattak napvilágot a kötetbe válogatott írások. Bogdán csak az eltávozottak egy részét veszi számba e kötetben (az írások ősváltozatai jobbára A Hét című hetilap kilencvenes években kiadott számaiban jelentek meg), de ez a leltár - még hiányosan is! - felér egy szellemi exodus történelmi körképével. Az erdélyi magyar szellemiség a hetvenes és nyolcvanas években nagy veszteségeket szenvedett: csaknem minden második értelmiségi távozott Ceausescu Romániájából: orvosok, jogászok, mérnökök, tanárok, színészek, képzőművészek és írók. Annak idején Kántor Lajos félszáz eltávozott írót számolt össze, ő csak a szépírókat lajstromozta, az újságírók, szerkesztők, szakírók hiányoztak listájáról. Bogdán László tizenhat írót ,,idéz meg" könyvében úgy, hogy vagy megszólaltatja őket, vagy szellemüket - esetleg már csak emléküket! - hívja tetemre e nagy erdélyi spirituális temetésen. A ,,tizenhatok" - Csiki László, Szőcs Géza, Vári Attila, Bodor Ádám, Ágoston Vilmos, Páskándi Géza, Bodor Pál, Deák Tamás, Mátyás B. Ferenc, Molnár H. Vilmos, Panek Zoltán, Kőrössi P. József, Hervay Gizella, Cselényi Béla, Szávai Géza és Kenéz Ferenc - önmagukban is kitennének egy kisebb, de nem elhanyagolható irodalmat, és komoly nevek hiányoznak e névsorból, Kocsis Istváné, Beke Györgyé, Beke Mihályé, Bartos Ferencé, Bréda Ferencé. Tény, hogy ezt a példátlan öncsonkítást soha nem fogja kiheverni az erdélyi magyar irodalom, mert ,,nagy visszatérők" nincsenek (még Szőcs Géza példája sem eklatáns), a kérdés az, hogy mennyire maradtak, maradnak erdélyi magyar írók a Magyarországra (esetleg távolabbra - Veress Zoltán...) áttelepedettek. Horváth Arany könyve /A csillagok nem álmodnak, Romániai Magyar Közgazdászok Társasága, Kolozsvár, 2002/ a mai erdélyi valóságot vallatja, járja a vidéket Kolozsvártól Kézdivásárhelyig, Szászmedgyestől Csíksomlyón, Marosvécsen, Csernátonon át ki egészen a legárvább magyarok, a csángók földjéig. Horváth Arany a teremtő, a bátor embert keresi, aki szembeszáll körülményei ellehetetlenülésével is, s teremteni próbál a már-már rommá vált örökség alapjain. Mint az a magyarigeni lelkipásztor, ki úgy vállalt egy eklézsiát, hogy tudta, négy református híve maradt, s kívülük esetleg még tucatnyi katolikushoz szólhat anyanyelvünkön. /Magyari Lajos: Két könyv Erdélyről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./

2003. október 21.

Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2004. május 22.

Gyergyó vendége volt Balázs Géza budapesti nyelvész, akit néhai Panek Zoltán illetett a nyelvőrgróf címmel. Balázs Géza meggyőződése, hogy előbb-utóbb szükség lesz az Európai Unióban egy összekötő nyelvre. Az Európai Uniót például nem látja egyértelműen globalizációs törekvésnek. Nyugat-Európában a helyi kultúrák és a helyi nyelvek, a helyi nyelvjárások reneszánsza figyelhető meg. /Bajna György: Gyergyóban járt a nyelvőrgróf. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 22./

2005. február 9.

A rendszerváltás előtti években sokat vendégeskedett Kőszegremetén Panek Zoltán kolozsvári író, aki élete utolsó esztendeit Pesten töltötte. Négy évvel halála után kőszegremetei barátai és tisztelői úgy döntöttek, hogy emléktáblát állítanak tiszteletére. A márványtábla felavatását tavasszal vagy halálának évfordulóján (július elsején) tartják. /Emléktáblát állítanak Panek Zoltánnak! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

2005. július 6.

Szatmárnémeti, Kolozsvár, Budapest – e városok voltak Panek Zoltán életének főbb állomásai. A néhány éve elhunyt írónak mégis egy kis avasi falu állított először emléktáblát. Panek Zoltán nagyon szerette Kőszegremetét, sokat járt a színmagyar református faluban, több nyarát itt töltötte. Erről írt az 1977-ben Pezsgő-díjjal (az év legjobb erdélyi magyar könyvének járó díjjal) kitüntetett, A földig már lépésben című, önéletrajzi vonatkozású regényében. Kőszegremetén a napokban emléktáblát állítottak Panek Zoltán tiszteletére. Az avatóünnepségre eljött lánya, Panek Kati színművésznő, s az író több barátja. /(Sike Lajos): Emléktábla Panek Zoltánnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

2006. január 21.

Panek Kati színésznő emlékezett édesapjára, Panek Zoltán íróra, aki súlyos cukorbetegsége miatt 1987-ben Budapesten kórházba került. Betegsége nem javult, ezért Budapesten kellett maradnia. Nem állt szándékában elhagyni Erdélyt, idegennek érezte az ottani világot, választott szülőfaluja: Kőszegremete hegyeit, Kolozsvárt vágyta vissza. Ahogy teltek az évek, egyre magányosabbá vált, már–már vakon is írt. Elhatározta, most már mindenképpen hazatér. Hazahozatala előtt egy nappal végzett vele a szívinfarktus. Akarata szerint otthon temették el. Most lenne 78 éves. /Panek Kati: Január – La vita nuova. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./ Panek Zoltán /Terep, 1928. jan. 22.–Budapest, 2001. júl. 1./

2008. június 12.

Cs. Gyimesi Éva számára evidens, hogy itt maradnia „igazi kaland volt, irracionális opció, teljesen érzelmi értékpreferencia mindazzal szemben, amit az ésszerűség elve diktált volna. ”Ballagások évada van. Ő a negyvenöt éve érettségizett korosztályhoz tartozik, ezen belül pedig a kolozsvári Brassai Sámuel középiskolában érettségizettek közé. Egyik volt évfolyamtársa kérte, írjon szép mottót a szétküldendő meghívóra. Cs. Gyimesi Évának Panek Zoltán prózaíró aforizmaszerű mondata jutott eszébe: „Az életben a legnagyobb kaland: megmaradni ott, ahol születtünk. ”Magyar értelmiségiként a népszolgálat illúziója lett a személyes túlélés hitelesnek látszó alapja. Vajon nem azok döntöttek-e bölcsebben, akik a kivándorlást, a szabadságot és az anyagi biztonságot választották? Közülük sokan összefogtak azért, hogy támogassák az Alma Matert. A Németországban élők például létrehoztak egy alapítványt, aminek a neve ESÖT: Erdélyieket Segítő Ötök Társasága. Évek óta rendszeresen küldik az adományokat. A meghívóra végül ezt a mottót adta: „A ház? A kert? A város? Az otthonérzet nem ezeken múlik. Ami a legfontosabb: lélekben lenni otthon. ”Ez beillik vigasznak is a hontalanságban. /Cs. Gyimesi Éva: Kalandos élet. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998