udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Papp Ferenc

1995. március 15.

Márc. 15-e alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki irodalmi munkássága elismeréseként Papp Ferenc írót, műfordítót, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével pedig néprajzi tudományos munkássága elismeréséül dr. Kós Károly kolozsvári etnográfust. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

1999. május 10.

Máj. 8-án Budapesten megkezdődött a Fidesz - Magyar Polgári Párt XI. kétnapos tisztújító kongresszusa. Orbán Viktor pártelnök-kormányfő nem mondott beszédet, egyetlen elnökjelöltként a választás utánra tartogatta mondandóját. "Aggodalommal tölt el - mondta -, hogy az előző kormány tisztségviselői tűnnek fel olyan békemozgalmakban, amelyek nem tesznek különbséget a koszovói áldozatok és a bűn elkövetői között". Kövér László ügyvezető alelnök szerint a koszovói válság átfogó rendezésének keretében a vajdasági autonómiát is meg kell oldani. A kongresszuson meghívottként vesz részt - a határon túli magyarság képviselői közül - Bugár Béla, a Szlovákiai Magyar Koalíció Párjának elnöke, illetve Duray Miklós, a párt tiszteletbeli elnöke, Eckstein Kovács Péter, a román kormány kisebbségügyi minisztere, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke, Papp Ferenc, a Vajdasági Magyarok Kereszténydemokrata Mozgalmának elnöke, Szabó Zsolt, a Holland Szabadság és Haladás Pártjának külügyi titkára, valamint Tomka György, a Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség elnöke. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke levélben köszöntötte a Fidesz kongresszusát. "A vajdasági magyarság fél, de nem veszítette el a fejét. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarország NATO-tagsága és a kormány határozott, kiszámítható fellépése erősíti pozíciónkat". Tőkés László együttérzéséről biztosította a vajdasági magyarságot. Köszönetet mondott Kövér Lászlónak az autonómiával kapcsolatban a kongresszuson mondott szavaiért, mert - mint fogalmazott - az elvszerű, politikailag és erkölcsileg tiszta beszéd bátorítólag hat a kisebbségi sorban élő magyarokra. Aggodalmának adott hangot, hogy Romániában a magyarság a belső önrendelkezésen alapuló autonómiapolitikája a többségi hatalommal megalkuvó asszimiláns kisebbségi politikának eshet áldozatul. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a kongresszust üdvözölve elmondta: azt a pártot köszönti, amely nem csupán Magyarország sorsáért, hanem közvetve az egész magyar nemzetért vállalt felelősséget. Azokért a magyar közösségekért, amelyek egymástól elszakítva is egymáshoz tartoznak, mert ugyanannak a nemzetnek vagyunk részei mindannyian - fogalmazott. Bugár Béla, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz vezette kormány egyenrangú viszonyt teremtett a határon túl élő magyar kisebbségek számára, és intézményesülhetett kapcsolatrendszerük az anyaországgal. /Fidesz-kongresszus és vendégei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./

1999. november 30.

Nov. 27-én Székelyudvarhelyen díjat osztott az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. A kisregénypályázatra 103 pályamunka érkezett. A zsűri az első díjat megosztotta, így tehát a két első díjas: Penckófer János (Beregszász, Kárpátalja) és Zsidó Ferenc (Székelyudvarhely). Második díjat nem osztottak, s a harmadik ugyancsak megosztott - a sepsiszentgyörgyi Balogh László kapta, illetve a Máramaros jeligét választó szerző. A díjátadás után Gálfalvi Zsolt, az A Hét főszerkesztője köszöntötte 70 éves vagy annál idősebb erdélyi magyar írókat: a 90. évét betöltő Anavi Ádám /Temesvár/ költőt, színműírót, a 80 éve Nagy Ilona /Nagyszalonta/ prózaírót, a 75 esztendős Papp Ferenc /Marosvásárhely/ prózaírót és Nagy Pál /Marosvásárhely/ irodalomtörténészt, a 70 éves Kányádi Sándor /Kolozsvár/ költőt és Veress Dániel /Sepsiszentgyörgy/ írót. /Megosztott díjak Székelyudvarhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30., Kiosztották a kisregény-pályázat díjait. = Népe (Csíkszereda), nov. 29./

2000. október 7.

Romániai magyar alkotók nyerték a Budapesten megrendezett II. Moholy Filmfesztivál fődíját, a Zsoltár Fehérvízen című dokumentumfilmmel, amely a Romániai Magyar TV Média Stúdiója és a Duna TV közreműködésével készült, alkotói B. Nagy Veronika, Mráz Ferenc és Kacsó Sándor. A magyar nyelvű regionális- és kábeltelevíziók seregszemléje a Moholy Filmfesztivál. A II. Moholy Filmfesztiválra 38 magyar nyelvű kisközösségi televíziós stúdió nevezett be: 6 budapesti, 26 vidéki és 6 határon túli alkotóműhely. A fesztivált a Moholy Nagy László Multimédia Egyesület szervezi, melynek elnöke Puszt Tibor filmrendező. Az egyesületet 1997-ben tizenegy közművelődési, oktatási, filmes és televíziós szakember alapította, a multimédia kultúra fejlesztését és terjesztését tűzve ki fő célul. Iskolát, Multimédia Televíziót működtetnek, Art-Mozi Filmklubot, a Kistotál Stúdiót. - A fesztivál idei fővédnöke dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök volt, védnöke Tőkés László, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke minőségében. A fődíjon kívül a Legjobb dokumentumfilmek kategóriában is díjat nyert a Média Stúdió (Romániai Magyar TV), megosztva a magyarországi Helényi Stúdió, Szigetközi percek című alkotásával. B. Nagy Veronika, Papp Ferenc és Kötő Zsolt alkotásának címe: Az ördög szeme. A Legjobb határon túli alkotóműhely díjat a Siflis Film kapta a Vajdaságból, az Ahol nincs jövő című filmért, melynek alkotói Siflis Zoltán és S. Gordán Klára. A hét Különdíj egyikét a felvidékiek kapták, A betléri kastély című filmért, mellyel a Bodva-völgyi Stúdió Szepsi nevezett be, alkotói Nagy Imre és Nagy István. /Guther M. Ilona: Moholy Filmfesztivál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./

2002. február 15.

A millecentenárium alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv-, és Történettudományi Szakosztálya és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közösen tudományos konferenciát rendezett Kolozsváron 2000. október 13–14-én, amelyen harminc Kolozsvár-központú szakdolgozatot mutattak be neves történészek, irodalomtörténészek és más kutatók. Az akkor elhangzottak kötet formájában is megjelentek: Kolozsvár 1000 éve. Kiadja az EME és az EMKE, 2001, Kolozsvár. A Kolozsvár 1000 éve szerzői névsora: Egyed Ákos, Csetri Elek, Kiss András, Pozsony Ferenc, Vekov Károly, Kovács András, Kovács Kiss Gyöngy, Balázs Mihály, Papp Ferenc, Jeney-Tóth Annamária, Sipos Gábor, R.Várkonyi Ágnes, Bíró Gyöngyi, Magyari András, Egyed Emese, Benkő Samu, D. Tóth Béla, Kötő József, Pölöskei Ferenc, Sas Péter, Gaal György, Balogh Ferenc, Benkő András, Dávid Gyula, Csucsuja István, Nagy Mihály Zoltán, Vincze Gábor, Pillich László, Wanek Ferenc. /Szabó Csaba: Emlékhatáresetek. Kolozsvár 1000 éve. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

2002. november 4.

A halottak napján szerte a Vajdaságban megemlékeztek a Tito partizánjai által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatokról. Az újvidéki Futaki úti temetőben lezajlott megemlékezést a Nagy Sándor nevét viselő Hagyományápoló és Műemlékvédő Magyar Egyesület szervezte. Jelena Jevtic, a vajdasági parlament alelnöke reményét fejezte ki, hogy a tartomány polgárai a jövőben egyenjogúan emlékezhetnek meg halottaikról. Papp Ferenc, a hagyományápoló egyesület elnöke beszédében azt hangoztatta: a 44-45-ös áldozatok egyetlen bűne az volt, hogy magyarok voltak. Az elmúlt tizenkét évben minden esztendőben állítottak keresztet a magyar mártíroknak, de ismeretlen tettesek azt rendre kidöntötték. Matuska Márton újvidéki publicista, történelemkutató szerint nem lehet pontosan tudni, hogy Újvidéken hány magyart végeztek ki, de az áldozatok száma több ezerre tehető. Az egész Délvidékre vonatkozóan sincsenek hivatalos adatok, becslések szerint a halottak száma valószínűleg meghaladja a harmincezret. A Vajdaságban a titói vérengzések áldozatairól első ízben nyíltan és szervezetten tizenkét évvel ezelőtt emlékeztek meg, addig a partizánok vérengzéseit tabu témaként kezelték Szerbiában. /A vérengzésekre emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

2006. október 20.

1956. október 24-én reggel óta minden rádiókészülékkel rendelkező család percről percre követhette a budapesti eseményeket. Aznap Marosvásárhelyen a tartományi pártbizottság égisze alatt „értelmiségi találkozót” tartottak. A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi néptanács elnöke vezette. A részt vevő írók heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a „sztálinista” vonal (Hajdu Győző, Papp Ferenc, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Tompa László, Nagy Pál), valamint az idősebb nemzedék tagjai (Antallfy Endre, Molter Károly, Kemény János) is. Hajdu Győző a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámról beszélt. Sütő András szerint „igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó”. Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: „Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi körből való eszmei befolyás”. Az ülésen szóba került: mi történt Magyarországon? Hajdu Győző kifejtette: „folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc.” Leszögezte: „ha valaki párttag és kommunista, akkor meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei”. Sütő András nem értett egyet főnökével, tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: „Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. (...) Megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet” – mondta. Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi hozzátette, hogy személy szerint helyesli a békés tüntetést mint harci eszközt, mire Hajdu így válaszolt: „A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá”. A pártbizottság képviselője, Ioan Badioc „klasszikus” ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, ugyanúgy Kovács György. /Pál-Antal Sándor: Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

2006. november 25.

Jancsó Elemér (1905-1971) irodalomtörténész, egyetemi tanár örökségét méltatták az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéke által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, november 23-án. A beszélgetést dr. Egyed Emese egyetemi tanár nyitotta meg. A meghívott vendégek hozzászólásai, a Jancsóhoz fűződő személyes emlékek felidézése méltó volt szellemiségéhez. A beszélgetés alatt Jancsó Elemér műveiből, személyes tárgyaiból rendezett alkalmi kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, ahol látható volt a szabadkőműves páholyba tartozását bizonyító igazolvány is. Jancsó Miklós színművész édesapjához fűződő emlékeit idézte fel, Pomogáts Béla irodalomtörténész baráti beszélgetéseik tanulságait osztotta meg a résztvevőkkel. Papp Ferenc Jancsó gazdag könyvtárát méltatta. Kötő József színháztörténeti munkáira tért ki részletesebben. Cseke Péter Balogh Edgár és a Jancsó fivérek (Béla és Elemér) kapcsolatáról beszélt. /Végh M. Balázs: Alkalmi kiállítás és kávéházi hangulat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2008. augusztus 23.

A Balázs Imre József szerkesztette tanulmánykötetben /A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ fülszöveg világosan fogalmaz: ,,A hivatali nyelv igyekezett teljesen kisajátítani a nyilvánosságot, és a magánéleti nyelv rétegében is dominanciára tört. Azok az egyéni nyelvjárások vagy akár teljes irodalmi hagyományok, amelyek nem voltak beilleszthetők az osztályharc történelmének nagy elbeszélésébe, kiszorultak a nyilvánosságból, és fenntartásuk, az én kultúrája tiltás alá esett, vagy periferikusként bélyegezte meg a hatalom. " Balázs Imre József A hatalmi beszéd az erdélyi magyar irodalomban a második világháború után című, alaposan dokumentált tanulmányában tekinti át az akkori irodalmat. Kevés szó esik viszont a korszak, az ötvenes évek uralgó műfajáról, a nagyregényről. (Köztük van: Nagy István A legmagasabb hőfokon, Kovács György Foggal és körömmel, Asztalos István Fiatal szívvel, Papp Ferenc Viharostető stb.). Érthetetlen a nagyregény reprezentatív elemzésének hiánya, mert a kötet igyekezett áttekinteni az irodalmi lapok helyzetét is. Gyulai Levente az Utunkat, Vári Csaba az Irodalmi Almanachot vizsgálta, Sütő-Egeressy Zsuzsa a Dolgozó Nő reprezentatív nőképét, Vallasek Júlia pedig a gyermekkép alakítására koncentrált. A korszak vezető kritikusai alakították az irodalmat, döntöttek arról, hogy mi a helyes sok írót hallgatásra ítéltek, sokakat bebörtönöztek (Méliusz József, Balogh Edgár, Bözödi György, később Páskándi Géza, Páll Lajos, Dávid Gyula), még többet megfélemlítettek. /Bogdán László: A sztálinizmus irodalma Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998