udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Puczi Béla

1990. június 26.

Jún. 21-én Marosvásárhelyen hat marosszentgyörgyi lakos, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lőrincz József és Puczi Béla kopaszra nyírva, csíkos ruhában állt a bíróság előtt. A vád ellenük: huliganizmus, a közerkölcs megsértése, magán- és közvagyon rongálása, ütlegelés, testi sértés. A hat személyt a marosvásárhelyi márc. 20-i pogrom miatt tartóztatták le. A fejszékkel, furkósbotokkal felszerelt hodáki és libánfalvi verőemberek szabadlábon vannak, a városvédő magyarok pedig a vádlottak padjára kerültek. A vádlottak valójában feltartóztatták a botokkal felfegyverzetteket szállító járműveket, amit tettek, jogos önvédelemből tették. A vádlók közül szabadlábon van Covaci Ioan, aki járművével két ember halálát okozta: elgázolta őket. A másik perben mindössze két személy /Berchi Alexandru és Gorea Ioan/ került a vádlottak padjára az RMDSZ székházát ostromló százak közül. A tanúként meghallgatott román férfiak azt állították, hogy puszta aggodalomból jöttek Marosvásárhelyre, békésen sétáltak, amikor kövekkel, féltéglákkal, sőt lándzsákkal dobálták őket az RMDSZ székházából. /Bögözi Attila: Marosvásárhelyi perek. Justitia kényszerzubbonyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

1991. február 21.

Nemrégiben Románia parlamentje elé terjesztették a múlt év márciusi, marosvásárhelyi véres eseményekről szóló jelentést. Azonban az eseményeket követően elítélt magyarokról és cigányokról senki sem szólt. Az államhatalom képviselői és a visszarendeződés érdekeltjei előszeretettel használják fel az igazságszolgáltatást. Ezek a sötét erők már a marosvásárhelyi események előtt szövetséget kötöttek a soviniszta-fasiszta csoportokkal, s az 1990. márciusi pogrom után a magyar és cigány lakosságot bűnbakként üldözik. Tavaly márciusban kezdték meg a marosvásárhelyi bíróságon Tóth Árpád, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter-Kis Péter, Lőrincz József és Puczi Béla /a jelentés szerint három magyar és három cigány/ 2696/1990. sz. ügyének tárgyalását. A vádlottakat márc. 28-án előzetes letartóztatásba helyezték, fogva tartásukat dec. 18-án szüntették meg. Azért akarják őket elítélni, mert a Marosvásárhelyre vezető országúton, Marosszentgyörgy területén torlaszt emeltek, hogy az agresszorok ne tudjanak Marosvásárhelyre bejutni. Öt évi börtönre ítélte a marosvásárhelyi bíróság 1990. okt. 16-án Szabadi Ferenc betegápolót. Szabadi állítólag a márciusi összecsapás román sebesültjeit kórházba szállítás után bántalmazta. Jogos önvédelmet gyakoroltak a román támadás elhárítására a perbefogottak: Vajda Domokos, Puczi Kálmán, Papp István és 21 társa, Hajdú Károly, Rostás Demeter és 9 társa, Máthé Lajos. A jogos önvédelem dacára gyilkossági kísérlettel vádolják Papp Andrást és 6 társát. Azok a románok, akikről bebizonyosodott, hogy három magyart meggyilkoltak, nem kerültek börtönbe. A megfélemlítés folytatódik. 1990. dec. 9-én például három hónapos fogházbüntetésre ítélték Nagy Árpád mezőpaniti lakost, mert két nyelven írta ki a községházára: Primaria Panet Polgármester Háza Mezőpanit. Fekete László Elődöt 1990. dec. 6-án azért ítélték két hónapra, mert a vonaton szidta Vatra Romanescát, Iliescu elnököt és a Nemzeti Megmentési Frontot. /Marosvásárhelyi dosszié. Ami nincs a román kormányjelentésben. = Népszabadság, febr. 21. ? A cikket a kolozsvári Szabadságból vette át a lap./

1991. október 1.

Maros megye lakosságának fele magyar nemzetiségű, ennek ellenére a megyében a rendőrségi alkalmazottak 97 %-a román, a városi ügyészség 13 ügyészéből 12 román, a megyein 8 ügyészből csak egy magyar. Az igazságszolgáltatásban dolgozók többsége a Vatra Romaneasca tagja. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események után valóságos büntető hadjárat indult a magyar és a cigány lakosság ellen. A három magyar halottért nem vonták felelősségre a gázolókat. Már márc. 20-án jelentették, hogy a rendőrség azonosított 17 román személyt, akik erőszakkal behatoltak az RMDSZ székházába és felelősek Sütő András és más 28 magyar személy súlyos bántalmazásáért. Ennek ellenére egyiküket sem vonták felelősségre. Az eseményekért egy román személyt letartóztattak és hat hónapi munkahelyen eltöltendő büntetésre ítéltek, amit ő megfellebbezett. Néhány per adatai: a/ 5. 262/1990-es ügy. A vádlottak: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter-Kiss Péter, Tóth Aradiu, Lőrincz Iosif és Puczi Béla marosszentgyörgyi lakosok. Bűnük az volt, hogy eltorlaszolták Marosszentgyörgyön az utat, megpróbálták feltartóztatni a bejövő autókat. Közerkölcs elleni vétség, állami vagyon rongálásért ítélték el őket 1 év 8 hónapra. b/ 2800/1990. számú dosszié. Szabadi Ferencet 5 évre ítélték, a vád: munkahelyi visszaélés, testi sértés, közerkölcs elleni vétség. A vádirat szerint beteghordozóként megvert két román sérültet. A két szolgálatos orvos tanúsította, hogy mellettük volt Szabadi Ferenc a sürgősségi részlegen volt, tehát nem követhette el a terhére rótt cselekményt. Ennek ellenére megszületett az elmarasztaló ítélet. Marosvásárhelyen a megtorlás másnap, márc. 20-án kezdődött, letartóztatták magyarok pártjára állt cigányokat és elítélték őket, mint munkakerülőket. Az 1708/1990-es ügyirat szerint így büntették meg a következőket: Horváth Stefan 5 hónap, Puczi-Kozák Béla 4 hónap, Carcula Gheorghe 4 hónap, Kaló Géza 4 hónap, Grekuly Béla 5 hónap, Puczi-Kozák Ervin 3 hónap. Hat hónap börtönbüntetésre ítélték Kalányos Jánost, Kurkuly Eleket, Vica Dénest, Kalányos Ioant, Csíki Sándort. A felsoroltakon kívül másokat is elítéltek. /A Maros megyei "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./

1997. június 4.

Puczi Béla egyike volt azoknak, akiket 1990-ben a marosvásárhelyi tragédia után őrizetbe vettek. Nemzetközi szervezetek nyomására az ítélet végrehajtásáig feltételesen szabadlábra helyezték. Puczi Béla Magyarországra menekült, ahol politikai menekült státust kapott. Most azonban bizonytalanná vált a helyzete, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal szerint Romániában kedvező politikai változás történt. /Magyar Nemzet, jún. 4./

2000. június 17.

Puczi Béla tíz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a magyarok oldalán harcolt. A román hatóságok másfél éves börtönbüntetésre ítélték. Puczi Béla Magyarországon keresett menedéket, és többéves küzdelem után sikerült politikai menekült státuszt szereznie. Puczi később Franciaországba távozott, a francia hatóságok azonban két év után visszatoloncolták Magyarországra, mert egyszer itt már menekült státust kapott. Miután Puczi távozott az országból, a magyar idegenrendészeti szervek jogellenesen visszavonták menekültjogát. A rendőrök elől bujkáló Puczi Béla hosszú idő után elérte, hogy újra megkapja a menekült státuszt. Könyvben örökítette meg életét, melyet a Roma Sajtóközpont adott ki. Kijelentette: ha kellene, újra kiállna a magyarok mellett, mert ő magyar cigány. /Puporka Lajos: Elismerést sohasem kapott, de újra kiállna a magyarok mellett. = Népszabadság, jún. 17./

2005. április 11.

Hat marosszentgyörgyi lakost /Tóth Árpád, Szilveszter-Kiss Péter, Puczi Béla, Szilágyi József, Sütő József és Lőrinczi József/ az 1990. március 19-20-i, marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után tartóztattak le. Ketten utólag belehaltak sérüléseikbe, egyikük külföldön keresett menedéket. Az áldozatokra a marosszentgyörgyi római katolikus templomban emlékeztek április 10-én. – 1991-ben temették el Tóth Árpádot, 13 éve pedig Magyarországon, Velencén Szilveszter-Kiss Pétert. Úgy érezték, szükség van rájuk – emelte ki emlékbeszédében Baricz Lajos plébános. 1990. március 19-én a megrészegített görgény-völgyieket teherautókkal, kiskocsikkal és buszokkal hozták Marosvásárhelyre. Kétszáz, zömében roma lakos élő kordont alkotva zárta el akkor a megyeközpont felé vezető utat. „A hodákiak, görgényiek botokkal jöttek, köveket, Molotov-koktélt hajítottak a tömegbe, gyerekeket találtak el. Aztán március 27-én jöttek minket letartóztatni. A kazánházba bújtunk, de valaki elárulta búvóhelyünket, s lefogtak. 12 vádpont szerepelt a letartóztatási parancson. Három hónapig Vásárhelyen, a rendőrségi fogdában tartottak, majd Nagybányára vittek. Hét hónap után szabadultunk. Végig kínoztak, faggattak, azt akarták, valljuk be, mi romboltunk, zúztunk, gyújtogattunk. Naponta hideg vízzel öntöttek le. Egy adott pillanatban 62 botütést számoltak meg a hátamon. 27 napig éhségsztrájkoltam, 37 kilóra fogytam le” – eleveníti fel az átélt borzalmakat Lőrinczi József. /Nagy Annamária: Emlékezzünk, ne felejtsünk! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

2005. április 11.

A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998