udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Révai József

2006. október 11.

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2007. október 30.

Zinner Tibor történész, az egykori magyar semmisségi bizottság társelnöke a vele készült interjúban visszaemlékezett: ő tagja volt a magyarországi semmisségi törvényt megalapozó három tényfeltáró bizottságnak. Jogászok és történészek 1989 februárjában kapták azt a nehéz feladatot a Németh-kormánytól, hogy kormánybizottságként tárják fel a gyászos múltból, vegyék számba azokat a büntetőügyeket, amelyekről feltételezhető, hogy koncepciós elemeket tartalmaznak, tegyenek javaslatot a törvénysértés következményeinek kiküszöbölésére. Mutassanak rá arra, hogy miként jött létre Révai József szavaival: „a rendőrállam” avagy Fehérváry István kifejezésével: a magyarországi „börtönvilág”. A rendelkezésre álló szűk időkeretből a történészi és jogászi tényfeltáró munkálatokból két semmisségi törvényre „futotta”. Az egykori büntetőperes eljárások koncepciós elemeinek kimutatásával alapozták meg az első, valamint a második felsősszintű jogszabályt előkészítő törvényalkotást, majd a honatyák által elfogadott törvényt. Nyilvánvalóvá vált: nem esetekről, ügyekről, törvénysértésekről írtak, hanem elsősorban arról, ami ezeket őket rendszerré tette. Írásuk – A törvénytelen szocializmus – azáltal vált hitelessé, hogy állításait hatalmas adatbázissal támasztották alá. Az egyértelműen politikai ítéletek mellett Romániában, előfordultak olyanok is, amelyek nyilvánvaló politikai indíttatásból, de jogi értelemben köztörvényes alapon hoztak meg. A magyarországi kutatás is szembesült ezzel. A társadalmi megbékélés, a mielőbbi sikeres rendszerváltoztatás érdekében odázódott el az ‘56 ősze után köztörvényes cselekmények elkövetésének vádjával meghurcolt politikai elítéltek ügyének törvényi rendezése 2000-ig. Magyarországon a semmisségi törvényeknek két szakasza volt. Az egyik a sztálini rendszer diktatúrájának utolsó két évében, a Németh-kormány idején zajlott 1989 februárjától, és két felső szintű jogszabály kihirdetésével zárult. Ezzel az 1945–1963 között kihirdetett törvénysértő elítéléseket hatálytalanították. A második az Antall-kormány idején, 1991. február-márciusától vette kezdetét, és az 1992. évi XI. törvényhez, az ún. harmadik, az 1963–1989 közötti politikai perek semmisségét kimondó törvény megalkotásához vezetett. Végül a 2000. évi törvény zárta a folyamatot. Ez a negyedik semmisségi törvény az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggő, politikai koncepció mentén alakított eljárási rendek törvényszegéseit tette semmissé. A diktatúra tetteit orvosló semmisségi, majd kapcsolódó kárpótlási törvények rendkívül fontosak. Ezek egyúttal preventív védekezési eszközként a múlttól történő teljes elhatárolódás lehetőségét is biztosítják a jogállam jogtisztelő polgárai, törvényalkotói számára. /Isán István Csongor: Kárpótlás, mint prevenció. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./

2009. március 28.

A kommunista rendszerben a párt mindenható „szakembere” még a megnyitás előtt kötelezően megnézte minden kiállítás anyagát, kiparancsolta a műtárgyak közül mindazokat, amelyek ellen ideológiai kifogása támadt. Vagy a premier előtt egyszerűen letiltotta a színházi előadást, emlékeztetett Ujj János. Mostanság az egykori szigorú cenzorok egyike a modern tárlatoknak egyik leglelkesebb támogatója! Folyik a szerecsenmosdatás. Az itteninél nagyobb mértékben történik ez az anyaországban. A régi rendszer kiváltságosait, haszonélvezőit jól megfizetett tollnokok, az egykori elvtársaik igyekeznek tisztára mosni. Kezdődött 1990-ben, amikor Farkas Mihálynak, az ötvenes évek magyar kommunista „négyesfogata” egyik tagjának fia, az ÁVH-s alezredes Vlagyimir megírta a Nincs mentség c. könyvét. A cím ellenére ő talált mentséget a törvényszegésekre, apja és önmaga tetteire. Néhány hónapja a magyar közszolgálati televízió levetítette azt a dokumentumfilmet, amelyet az 1956-os miniszterelnök, Hegedűs András Ausztráliába kivándorolt unokája készített az akkor még élő nagyapjáról Budapesten. Az 56-os forradalom értékelésénél az 1956-ban a diktatúra ellen lázadókat, a Nagy Imre kormány tagjait felelőtlen személyeknek nevezte. A legocsmányabb szerecsenmosdatást Moldova György követte el Kádár Jánosról írt könyvével. A magyar történelem vérengző hóhérát (ő több embert ítéltetett el, mint ahány náci vezért a második világháború után Németországban!) a 20. század legnagyobb magyar politikusának nevezni, ez több mint alávalóság. És a Moldova György nevével fémjelzett könyv hány, a kádári gulyáskommunizmus után nosztalgiázó személyt téveszt meg. Minap este Aczél Györgyről, az MSZMP egykori mindenható ideológusáról vetített portréfilmet a Duna Televízió. (Ő volt Révai József politikájának a folytatója, a magyar Zsdanov.) Családtagjai, ismerősei, barátai szólaltak meg. Szinte valamennyien dicsérően! A megszólított írók, művészek, filmrendezők valamennyien Aczél György lekötelezettjei voltak. Mindnyájan az ő jóvoltából jutottak közlési, fellépési, rendezési lehetőséghez, kaptak útlevelet külföldre. Az elutasítottakat, hallgatásra ítélteket, az országhatárok mögé zártakat, az állásukból elbocsátottakat, a visszaminősítetteket szándékosan (?) nem kérdezte a film alkotója. Romániában a szerecsenmosdatás nem ilyen mértékű. A központi párt- és államvezetésben, sőt minden megyei pártbizottságban akadtak, akik felelősek voltak a gazdasági romlásért. /Ujj János: Szerecsenmosdatás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998