udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Krsztics, Radiszláv

2004. április 29.

Miközben a bosnyák hozzátartozók 1 milliárd euró várományosai, a romániai haláltábor túlélői és az áldozatok hozzátartozói még mindig hiába várnak méltányos kárpótlásra. A hágai Nemzetközi Törvényszék néhány nappal ezelőtt népirtásnak minősítette az 1995–ös srebrenicai mészárlást, és ezzel legalább bizonyos értelemben a genocídium fogalmát is átértelmezte. Az 1944 végén sok ezer, Észak–Erdély különböző településeiről a földvári haláltáborba elhurcolt férfiak tragédiája is népirtás. Srebrenicát 1995 júliusában elfoglalta Radiszláv Krsztics tábornok serege, ami után néhány nap alatt a szerbek több mint 7000 muzulmán férfit végeztek ki. 1944. augusztus 23–án, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Németország elveszti a háborút, Románia a leendő győztesek oldalára állt át. Ezzel ismét terítékre került Észak–Erdély hovatartozásának a kérdése. A román kormány egész Erdélyt akarta. Akkor úgy nézett ki, hogy Észak–Erdély legalább egy részének a hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. Elhatározták a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatását, a leplezett formában történő etnikai tisztogatást. Földvár az utóbbi célt szolgálta. A lágerben olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy minél többen elpusztuljanak. A "földváriak" közül a szívósabbak végül négy hónapi raboskodás után, 1945 áprilisában borzalmasan leromlott állapotban ugyan, de élve hagyhatták el a haláltábort. Azonban a túlélőknek több mint fél évszázadig még beszélniük sem volt szabad arról, ami velük történt. A ’89–es fordulat után megszólalhattak ugyan, de Bukarestben nem akarták meghallani a panaszukat. 1999–ben végül Romániában megjelent egy kormányrendelet, amely az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött személyeknek nyújtandó kárpótlásról intézkedik. A haláltábor Szatmár megyei túlélői közül már csak hatan–heten voltak életben, és nagyon kis összegű kárpótlást kaphattak volna. A Hivatalos Közlöny 2002. nov. 7–i számában az 1940. etnikai okokból üldözött személyeknek nyújtott jogokra vonatkozóan olyan módosítás jelent meg, aminek lényege az, hogy a jogosultak kategóriáját kiterjeszti az említett periódusban Észak–Erdélyből elmenekült, kiutasított vagy kitelepített személyekre is. Ez azt jelenti, hogy a Trianon után idetelepített román kolonisták kapnak kárpótlást. Ezeket a telepeseket a második bécsi döntés után, 1940 októberében a magyar hatóságok hazaküldték, majd a háború visszatértek újra. Miközben a közvetlenül Trianon után románosítási céllal betelepített kolonisták markát havonta szép summa üti, a földvári haláltábor túlélői, semmilyen kárpótlásban nem részesülnek. Most ismét módosították az etnikai alapon üldözött személyek jogairól szóló törvényt, Kerekes Károly képviselő javaslatára. A kedvezményezettek köre kiegészül a kilakoltatott személyekkel, valamint a kisebbségek ellen irányuló erőszak áldozataival. /Boros Ernő: Nem csak Srebrenicán, Földváron is genocídium történt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

2005. július 22.

Miközben a bosnyák hozzátartozók 1 milliárd euró várományosai, a romániai haláltábor túlélői és az áldozatok hozzátartozói még mindig hiába várnak méltányos kárpótlásra. Az elmúlt napokban gyászolók és megemlékezők tízezrei rótták le kegyeletüket a srebrenicai népirtás tizedik évfordulóján a vérengzés nyolcezer áldozatának emléke előtt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el az akkor holland ENSZ-békefenntartók védelme alatt álló Srebrenicát, amelynek nyolcezer férfi lakosát a következő napokban lemészárolták. Az 1948-as genfi szerint a népirtás „olyan bűncselekmény, amelyet egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport egészének vagy valamely részének elpusztítási szándékával követnek el.” 1944 végén Észak-Erdély különböző településeiről sok ezer férfit hurcoltak el a földvári haláltáborba. Ez is népirtás volt. A Srebrenicán történt vérengzés miatt a hágai Nemzetközi Törvényszéken Radiszláv Krsztics tábornok úgy védekezett, hogy az áldozatok száma túl „jelentéktelen” volt ahhoz, hogy a mészárlás népirtás besorolást kaphasson. A hágai törvényszék tagjai azonban megállapították, hogy a srebrenicai nyolcezer muzulmán elpusztítása férfi népirtásnak minősül. A Földvárra hurcolt észak-erdélyi magyar férfiak nagy részét is elpusztították. A földvári haláltáborba elhurcolt Szatmár megyeik tragédiájáról írt Boros Ernő Mindennap eljött a halál címmel könyvet, 2002-ben. Az akkori események lényege, hogy 1944. augusztus 23-án, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Németország elveszti a háborút, Románia a leendő győztesek oldalára állt át. Ezzel ismét terítékre került Erdély, pontosabban immár csak Észak-Erdély hovatartozásának a kérdése. Akkor úgy nézett ki, hogy Észak-Erdély legalább egy részének a hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, ezért a román vezetés elhatározta, hogy „javítanak” ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki: – a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); – leplezett formában történő etnikai tisztogatás. 1999-ben Romániában megjelent egy kormányrendelet, amely az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött személyeknek nyújtandó kárpótlásról intézkedik. Ezzel elméletileg lehetővé vált, hogy az 1944. novembere és 1945. márciusa között a hírhedt földvári haláltáborban raboskodott Szatmár megyei férfiak is kárpótlást kapjanak. De csak elméletileg, mert a gyakorlatban a kormányhatározat megjelenésekor a haláltábor Szatmár megyei túlélői közül már csak hatan-heten voltak életben. Néhány évvel a trianoni döntés után románosítási céllal román telepeseket irányítottak magyar vidékekre, ők román állam által elkobzott földeket kaptak, és ún. kolonista falvakat alakítottak itt ki. Ezek a telepesek a második bécsi döntés után, 1940 októberében visszamentek ismét oda, ahonnan Trianon után érkeztek, és majd csak a háború végén tértek vissza újra kolóniáikba. Ezek a telepesek kárpótlást kaphatnak, illetve különböző kedvezményekben részesülhetnek. /Boros Ernő: Földvár: a magyar Srebrenica. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998