udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Braham, Randolph L.

1999. augusztus 9.

A dési születésű Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora, a Holocaust világviszonylatban elismert kutatója. Megjelent munkája: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon /Belvárosi Kiadó, Budapest, 1997./ Legújabb könyve /Román nacionalisták és a holocaust. Múlt és Jövő Kiadó Budapest, 1998./, arról szól, hogyan igyekeznek tagadni a román nacionalisták a román antiszemitizmust és a romániai zsidóság ellen elkövetett népirtást, illetve hogyan próbálják felhasználni a történelemhamisítást magyarellenes propagandájuk céljára. - Közismert, hogy a két román fejedelemségben rendkívül erős volt a nacionalizmus és az antiszemitizmus. A zsidók állampolgári jogait is csak későre, külső nyomásra ismerték el, a berlini kongresszus (1878) és a Versailles-i Békeegyezmény határozatai alapján. A két háború közt főleg a szélsőségesen nacionalista, antiszemita LANC, majd a Vasgárda tett szert nagy befolyásra. A Goga-Cuza-kormány embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe (1938), amelyeket a Gigurtu-kormány még szigorúbb rendelkezései követtek (1940). Az első tömegmészárlásokat a románok 1940-ben követték el, amikor a román csapatoknak át kellett engedniük Besszarábiát és Észak-Bukovinát a Szovjetuniónak. Ekkor a visszavonuló román katonai és csendőri egységek a zsidó lakosságon töltötték ki dühüket. Csak Dorohoion 52 zsidót lőttek agyon (1940. július 1.) A vasgárdista zendülés napjaiban (1941. jan. 21-23.) zsinagógákat gyújtottak fel, zsidók lakásait, üzleteit fosztották ki és csak Bukarestben legkevesebb 120 zsidót öltek meg, egyeseket a vágóhíd kampóira akasztottak fel. Az tömegméretű, szervezett népirtás Antonescu diktatúrája alatt ment végbe. A jászvárosi pogrom alkalmával (1941. június 29-30.), amelyet a román hadsereg és a helyi rendőrség hajtott végre a Gestapo közreműködésével, becslés szerint 4000-8000 életet oltottak ki, azzal az ürüggyel, hogy "zsidók rálőttek román és német katonákra" Ezt követően mintegy 5000 személyt - férfiakat, nőket, gyermekeket - két, tehervagonokból álló vasúti szerelvényre hajtottak fel, elképesztő zsúfoltságban és a rekkenő hőségben étlen-szomjan szállították őket állomásról állomásra. Az egyik vonat 8 óra hosszat, a másik hat és fél napon keresztül kóborolt cél nélkül. Közben mintegy 3000-en meghaltak a melegtől, szomjúságtól, sokakat az őrök lőttek le. A román területen elkövetett atrocitásokat még felül is múlták azok, amelyeket Ukrajna megszállt területein követtek el a román csapatok. Amikor 1941. október 22-én a szovjet partizánok felrobbantották a román hadsereg városi parancsnokságát, Antonescu parancsára megtorlásképpen 60 000 zsidót öltek meg. Az 1941. október 6-i kabinetülésen Antonescu kijelentette: "Ami a zsidókat illeti, intézkedem, hogy örökre és teljes mértékben eltűnjenek ebből az országból". Tervét több lépésben szándékozott megvalósítani. Először a besszarábiai és bukovinai zsidókat deportáltatta Transznisztriába (1941 ősze - 1942 nyara), mintegy 150 000 személyt, akik közül legfeljebb egyharmada élte túl a szörnyű állapotokat. A moldvai, havasalföldi és dél- erdélyi zsidók "végleges megoldására" később került volna sor, de közben megváltozott a hadihelyzet: a front megállt, sőt kezdett visszafelé mozogni. Már 1943 áprilisában Antonescu arról beszélt, hogy a háborút esetleg a szövetségesek nyerik meg, és akkor Romániát felelősségre vonják a zsidók kiirtásáért. Igyekezvén ellensúlyozni az eddigi 270 000 áldozat kezéhez tapadó vérét, leállította a deportálásokat, megtagadta a németek ilyen irányú kérését, sőt egyes zsidó csoportoknak lehetővé tette a Palesztinába való kivándorlást. Ennek ellenére a megmaradt zsidó lakosság kb. 10%-a egyéni vagy csoportos atrocitásoknak lett áldozata. Randolph L. Braham könyvében bemutatta, hogyan igyekeztek a román nacionalisták meghamisítani a történelmet. Antonescut háborús bűnösként elítélték, de a bűneiről nem sok szó esett. Amikor a kommunista párt "hazai" frakciója kiszorította a "moszkovita" frakciót (1952-54), akkor erős nacionalista vonal került uralomra, burkolt antiszemitizmussal Ceausescu idejében ez a nacionalizmus sovén, fasisztoid jelleget öltött: lásd az udvari költők és írók (Paunescu, Vadim Tudor, Lancranjan), a "hivatalos" történészek (Ardeleanu, Musat, Ilie Ceasuescu, Pascu) és a sajtóban buzgólkodók hadát, akik közül sokan még ma is mérgezik a közvélemény légkörét. Így a 270 000 áldozatról nem lehetett beszélni. Annál gyakrabban és hangosabban szónokoltak arról a 150 000 szerencsétlenről, akiket a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből és adtak át a németeknek. A cél kettős: kimutatni, hogy a román nép eredendően jó, szelíd, toleráns, demokratikus, ezzel szemben a magyarok véreskezű, fasiszta barbárok. Kifizetődő volt ezt a nótát fújni, tetemes erkölcsi és anyagi haszonnal járt. Rájött erre Raoul Sorban is, aki ráadásul még azt is állította, hogy számos zsidót mentett át Észak-Erdélyből Romániába, ahol azok tökéletes biztonságban voltak. "Érdemei" elismeréseként Sorban elnyerte az Igaz Keresztény címet, Izrael tiszteletbeli állampolgára lett, több alapítványtól, intézménytől jelentős anyagi támogatást járt ki magának. Ügyeskedése során támogatóra lelt Moshe Weinberger- Carmilly, volt kolozsvári neológ főrabbi személyében, aki a deportálások elől Romániába szökött. Hívei nemcsak azt vetik a rabbi szemére, hogy a válságos napokban cserben hagyta őket, hanem főleg azt, hogy nem figyelmeztette őket, milyen sors vár rájuk, pedig ezt neki tudnia kellett. Sorban és a rabbi kölcsönösen tanúskodtak egymás mentőakciói mellett, ezek idővel mind szaporodtak. Kezdetben csak pár családról volt szó, majd százakról, végül ezrekről, sőt tízezrekről. - A történelemhamisítás újabb lendületet vett 1989 után. Paunescu, Vadim Tudor és társaik "jó románként" igyekeznek beállítani Antonescut, valamint néhai gazdájukat, Ceausescut is, politikájuk alapja pedig a sovén nacionalizmus, az antiszemitizmus és magyarellenesség. Raul Sorban készségesen kiszolgálta ezt a vonalat; Paunescunak egy vele készített interjúja ezt a címet viseli: Antonescu marsall a román zsidóság megmentője. Paunescu és társai szerint a transznisztriai deportálásokkal Antonescunak csak az volt a célja, hogy a zsidókat kimentse a háborús éhezésből és járványveszélyből; Észak-Erdélyről szólva pedig a románok és zsidók közös szenvedéséről beszéltek. Végre Moses Rosen főrabbi megtörte a csendet, szóvá tette az Antonescu-féle népirtást és ezzel magára vonta a szélsőséges nacionalisták haragját. Ekkor a Sorban-Weinberger páros támogatóra talált Alexandru Safran, Románia egykori főrabbija személyében, aki utódával, Moses Rosennel ellenséges viszonyban volt. A román szenátus előtt tartott beszédében /1995. március 28./ elhallgatta Antonescu 270 ezer áldozatának mártíriumát és magasztalta Sorban professzor úr "nemes román szellemiségét". Safran rabbi beszédét lelkesen fogadták a történelemhamisító román nacionalisták: leközölte és pozitív hangnemben kommentálta a legtöbb országos sajtóorgánum, különösen a neofasiszta és antiszemita lapok. A román televízió és rádió is kiemeltem foglalkozott vele. Randolph L. Brahamot írásai miatt hevesen támadták a román szélsőséges nacionalisták. /Fey László: Akiket kétszer is megöltek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

2000. március folyamán

A Történelmi Magazin folytatásokban több tanulmányt közöl. Mostani számában kezdte meg Molnár Gusztáv Az erdélyi kérdés című, a Magyar Kisebbségben napvilágot látott írásának újraközlését. Részletek olvashatók Randolph L. Braham Román nacionalisták és a holocaust című munkájából. Az előző számokban kezdődött Az erdélyi magyarok a vádlottak padján /1957-58/ és Demény Lajos Székely lustrák a fejedelmi Erdélyben című tanulmányának átvétele. /Történelmi Magazin (Sepsiszentgyörgy), február-március/

2001. december 15.

Nagy elismeréssel méltatta Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora) Tibori Szabó Zoltán könyvét /Élet és halál mezsgyéjén. Kolozsvár, Minerva Művelődési Egyesület, 2001/. Ebben a szerző az erdélyi zsidóság tragédiájáról írt. A második bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdélyben 164 ezer zsidó élt. A magyarok kezén marad zsidók sokkal rosszabb sorsra jutottak, mint a hagyományosan idegengyűlölőnek és antiszemitának tartott románokén maradt hittársaik. A dél-erdélyi zsidóság csaknem érintetlenül megmenekült, Észak-Erdély zsidósága Auschwitzban kötött ki. Ezen ellentmondásos helyzetet vette számba a "nagy tiszteletnek örvendő erdélyi újságíró, Tibori Szabó Zoltán". Tibori Szabó tanulmánya cáfolta román nacionalisták beszámolóit, amelyeknek célja a Ion Antonescu marsall nácibarát rezsimje által a második világháború idején elkövetett gyilkosságok szőnyeg alá seprése. Miközben rögzítette a magyarok felelősségét közel 600 ezer zsidó megsemmisítéséért, leleplezte a románok "humanizmusát" a magyarok "barbárságával" szembeállító román nacionalistáknak próbálkozásait. Az Antonescu rehabilitációjáért küzdő románok már az 1980-as évek közepétől kezdődően nagyjából két idős és személyesen érdekelt egyén kitalált mentési akcióira alapoztak. Ezek dr. Mosche Carmilly-Weinberger, Erdély fővárosa, Kolozsvár kisszámú neológ hitközségének egykori főrabbija, illetve Raoul Sorban román festő és egyetemi tanár, akit 1986 novemberében Népek Igazának ismertek el, s aki később Antonescu rehabilitálásának bajnokává vált. Az említett két személy által kreált mítoszok és legendák leleplezésével Tibori Szabó a történelmi igazságot segítette. A könyv többnyelvű könyv- és cikkbibliográfiát is tartalmaz, amely az 1984 és 2000 között Romániában megjelent, a magyar holocausttal foglalkozó írásokat veszi számba. /Randolph L. Braham (a New York-i Egyetem professzora): Élet és halál mezsgyéjén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2002. december 9.

1995-ben romániai nacionalisták támadták Randolph Braham professzort. A professzor ugyanis, miután kimerítette a magyar vészkorszak tanulmányozásának lehetőségeit, a romániai zsidók elpusztításával kezdett foglalkozni. Ez súlyos csapást jelentett az addig önmagával szembenézni képtelen román történetírásnak. Braham több mint hetven kötetet írt és szerkesztett, számtalan tanulmányt közölt, a holokauszttal kapcsolatos valamennyi kérdést/írást naprakészen követ és a zsidóságot ért valamennyi sérelemmel kapcsolatban állást foglal. Lőwy Dániel 1995-ben ismert meg Braham professzort, amikor a West Virginia Egyetemen doktorált. /Lőwy Dániel: Az időből mindenki megkapja a reá eső részt. A nyolcvanéves Randolph L. Braham professzor köszöntése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

2003. július 1.

A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./

2003. október 1.

A 81 éves Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora tartott előadást szept. 30-án magyar zsidóság tragédiájáról Kolozsváron, a neológ zsinagógában. A magyarországi holokauszt kutatóját Goldner Gábor egyetemi tanár, a kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte. Előadásában a professzor rámutatott: a magyar zsidóság tragédiája az európai holokauszt egyik legellentmondásosabb része. 1944. március 19-ig, a háború négy és fél évén keresztül a magyar zsidóság úgy élte át az eseményeket, hogy a holokausztról nem volt tudomása. A magyar zsidóság abban bízott, hogy túléli a háborút. A magyar zsidóság zöme biztonságban érezte magát. A magyar zsidó tragédiát egy német katonai döntés váltotta tehát ki. Amikor a németek bevonultak Magyarországra, a zsidók kiirtása nem volt az elsődleges cél. Amikor Horthy visszatért Németországból, a zsidó vezetők megnyugodtak. Miután a Kállay Miklós volt miniszterelnököt és csoportját bebörtönözték, a zsidóság tehetetlen és védtelen maradt. Eichmann rávette a zsidó vezetőket arra, hogy a zsidóságot ne tájékoztassák a valóságról. Elképesztő ütemben 447 ezer zsidót deportáltak. A zsidó vezetők belementek az alkudozásokba. A németek előbb 600, aztán 1684, s végül 10-12 ezer embernek a deportálás alól történő mentesítését ajánlották fel. Júliusban Horthy hivatalosan is leállította a deportálásokat. A budapesti zsidóság jelentős része megúszta a kiirtást. A nyilas korszakban több mentési akció is lezajlott, ám nem lehet tudni pontosan, hogy ezek által hány zsidó menekült meg. Braham professzor kifejtette: éppen a viták befejezése érdekében, néhány évvel ezelőtt amerikai kongresszusi tagoknak javasolta, szólítsák fel a román és a magyar államfőt arra, hogy országaik parlamentjében mondott hivatalos beszédben ismerjék el a tényeket, s a történtekért kérjenek bocsánatot. Szerinte mindmáig sem a magyar, sem a román állami vezetőknek nem volt elegendő bátorságuk a történelmi tényekkel szembenézni. /Tibori Szabó Zoltán: A bocsánatkérés mindmáig nem történt meg. Randolph L. Braham érdemes professzor előadása Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./

2003. október 11.

Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora /sz. Bukarest,1922. dec. 20./ dési zsidó család második gyermekeként született. A második világháború végén a nagybányai munkaszolgálatos századból menekülve szovjet fogságba esett, majd miután onnan is sikerült megszöknie, Németországba távozott. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte meg, de az Egyesült Államokban fejezte be, politikatudományi doktorátussal, 1952-ben. 1956-tól a New York-i City University-n az összehasonlító politikatudomány tanáraként dolgozott, innen vonult nyugdíjba 1992-ben. Azóta professzor emeritusként az egyetem keretében működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója. Braham professzort világszerte a holokauszt egyik neves tudósaként, a magyar holokauszt egyik fő szakértőjeként ismerik. A magyar és a román zsidó holokausztról több mint hetven könyvet írt, szerkesztett. Szeptember utolsó és október első napjaiban Braham professzor Erdélyben járt. Tibori Szabó Zoltán készített vele interjút. Románia vezetői kijelentették, hogy készek szembenézni a múlttal, készek bevezetni a holokauszt oktatását a középiskolák és a felsőoktatási intézmények tanrendjébe, de ennek nyoma még nem látható. Magyarországon a holokausztot már tanítják az iskolákban. Nem sok olyan ország van a volt szovjet blokkban, amely Magyarországhoz hasonlóan külön napot jelölt ki - április 16-ikát - a holokausztra történő megemlékezésre. A magyar kormányzat nem csupán a volt Páva utcai zsinagógában létrehozandó Holokauszt Múzeum felállítását támogatja, hanem azt a nemzetközi tudományos konferenciát is, amelyet jövő év áprilisában, a holokauszt 60. évfordulóján, Molnár Judit egyetemi tanár és kollégái, a Magyar Auschwitz Alapítvány közreműködésével szerveznek Budapesten. Magyarországon ma már sok holokauszttal kapcsolatos könyv jelenik meg. Braham kiadtam néhány évvel ezelőtt az 1984 és 2000 között ebben a témakörben megjelent könyvek és tanulmányok bibliográfiáját. Az ott szereplő 1500 cím túlnyomó része Magyarországon látott napvilágot, magyarul és más nyelveken. A bukaresti Hasefer Kiadó nemsokára megjelenteti Braham professzor A népirtás politikája című könyvének rövidített változatának román kiadását. Az eredeti kétkötetes kiadást a budapesti Belvárosi Kiadó 1997-ben jelentette meg, ennek rövidített, ugyancsak magyar nyelvű, mintegy 250 oldalas változatát pedig a szintén budapesti Új Mandátum Kiadó készítette el az idén. Utóbbit azzal a céllal adták ki, hogy a magyar középiskolákban és felsőbb oktatási intézményekben tankönyvként használhassák. Ennek a kötetnek a román nyelvű változatát Politica genocidului címen szintén ki fogják adni. A professzor másik terve többkötetes munka, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, amelyet több mint húsz kollégája közreműködésével készít. A munka az 1941-es népszámlálást alapul véve, a korabeli vármegyék szintjén vizsgálja a zsidóság sorsát. Ezen vármegyék közül néhány ma már nem Magyarországhoz tartozik, hanem az utódállamokban található. Így az egykori észak-erdélyi vármegyék Romániához tartoznak, a felvidékiek Szlovákiában, illetve Ukrajnában vannak, Bácska pedig Szerbia és Montenegro része. Az enciklopédián kívül két másik, egy magyar és egy angol nyelvű köteten is dolgozik. A magyar a Tanulmányok a holokausztról sorozat harmadik kötete, amelyben az egyik tanulmány Csík vármegye zsidóságának történetét mutatja be. A másik, az angol nyelvű, szintén a magyarországi holokauszttal foglalkozik - Studies on the Holocaust in Hungary címmel. /Tibori Szabó Zoltán: Demokráciát nem lehet hazugságokra építeni. Beszélgetés Randolph L. Braham érdemes professzorral, a holokauszt-kutatás jeles tudósával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2004. november 12.

Nov. 10-én Kolozsváron, a Tranzit Házban bemutatták Fischer István Németországban élő erdélyi származású filmrendező Rémálmok nyomában című alkotását, amely a Désről 1946-ban Ábrahám Adolf névvel Amerikába került, és ott neves történész-politológussá vált Randolph L. Braham professzor portréfilmje. A képsorok sorra vették Braham professzor életének legfontosabb állomásait. Désen az egykori zsidónegyedet, a szülői házat, a magyarok 1940-es bevonulását, a cionista szervezkedéseket, Auschwitzot (családjából sokan pusztultak el a vészkorszakban). 1946-ban Amerikába távozott. Randolph L. Braham a holokauszt-kutatás nemzetközileg elismert alakja. /Ö. I. B.: Rémálmok nyomában – Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2004. december 22.

Megdöbbentőnek nevezte levelében Randolph L. Braham professzor, a New York-i City University tanára, hogy Ion Iliescu leköszönő román államfő Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt vezetőjének is átadta a Románia Csillaga érdemrendet, ugyanazt a kitüntetést, amelyben korábban maga a professzor is részesült, s amelyet a levél írója most visszaadott. Az erdélyi Désről származó Randolph L. Braham a holokauszt magyarországi történéseinek neves történelmi kutatója. A napokban Elie Wiesel Nobel-békedíjas író is visszautasította a legmagasabb romániai kitüntetést, így tett a Szabad Európa Rádió román adásának tizenöt szerkesztője is. Nem vette át a kitüntetést Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Borbély László RMDSZ-es képviselő és Puskás Bálint szenátor sem. /(Garzó Ferenc / MTI): Randolph L. Braham is visszautasította a legmagasabb romániai kitüntetést. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

2005. június 16.

Randolph L. Braham professzornak, a New York-i City University keretén belül működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet dési származású igazgatójának irányításával már több éve folyik a munka a magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiáján. Az Erdélyben is jól ismert tudós vezette 23 tagú kutatócsoport feltérképezte az 1941-es Magyarország valamennyi, a holokausztban jórészt elpusztított zsidó közösségét, az észak-erdélyieket beleértve. Minden egyes település elpusztult zsidó közösségének sorsával külön szócikk foglalkozik a többkötetes munkában, amelyet előbb magyarul, majd angol nyelven is szeretnének megjelentetni. A „földrajzi” meghatározás arra vonatkozik, hogy az 1941–1944 közötti időszakban Magyarországot alkotó 41 vármegye minden egyes olyan települése bekerült az enciklopédiába, amelyen akár csak egyetlen zsidó élt. Tehát nem csupán a trianoni országrész közösségeinek történelméről szól majd a munka, hanem az 1938 és 1941 között Csehszlovákiától, Romániától és Jugoszláviától visszaszerzett területeken élők vészkorszakbeli sorsáról is. A szerzők ismert magyarországi, izraeli, egyesült államokbeli és romániai holokauszt kutatók. 1990-ben Várszegi Gábor, a budapesti Fotex cég elnöke alapítványt hozott létre. Adományainak köszönhetően évente több fiatal holokausztkutató – a szakterület következő generációja, köztük szép számban erdélyiek is – részesül 750 és 1200 dollár közötti ösztöndíjban, s szintén Várszegi bőkezű segítsége teszi lehetővé az intézet által elkészített munkák kiadását, széleskörű ismertetését. /Tibori Szabó Zoltán: Készül a magyar holokauszt enciklopédiája. Emlékmű az áldozatoknak – negyed évszázadnyi ingyenmunkával. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./

2006. július 3.

Június 29-én Iasi-ban konferencia keretében emlékeztek meg a romániai holokauszt nyitányáról. A szovjetellenes háború kitörése után egy héttel, 1941 júniusa végén kezdődtek el a moldvai atrocitások. Ion Antonescu parancsára elkezdődött a iasi-i pogrom, majd Transznisztria felé elindultak a halálvonatok. A kánikulai hőségben az egyes állomásokon a zsúfolt tehervagonokból 2071 holttestet emeltek ki. Következtek az ogyesszai, a transznisztriai haláltáborok, ahol zsidók újabb tízezrei pusztultak el. Jean Ancel izraeli kutató Preludiu la asasinat – Pogromul de la Iasi című monográfiája szerint a romániai, besszarábiai, bukovinai, transznisztriai atrocitásoknak mintegy 330 ezer zsidó áldozata volt, beleértve az ugyancsak 1941-ben, a török partok közelében elsüllyesztett Struma hajó 700 romániai zsidó menekültjét is. Simcha Iacobovici izraeli-kanadai, Emmy-díjas rendező filmet forgatott a Struma utasainak pusztulásáról. 2000. december 8-án Simcha Iacobovici az Evenimentul Zileinek nyilatkozott. „A jelek szerint Romániában a holokauszt tagadása általánosan elfogadott, mellékes jelenség. A románok úgy tesznek, mintha ezek az atrocitások soha nem történtek volna meg.” Magyar Nemzet, 1998. november 3.: Randolph L. Braham, a New York City University professzora, a világ leghíresebb holokauszt-kutatóinak egyike, Román nacionalisták és a holokauszt című könyvének budapesti megjelenése alkalmából nyilatkozta: „Miután észleltem, hogy román nacionalisták elferdítik a holokauszt romániai történetét, kötelességemnek éreztem, hogy megírjam az igaz történetet. Hangsúlyozom, nem a román nép, nem általában a román történészek ellen írtam, hanem a szélsőségesek ellen, akik azt terjesztik, hogy Romániában nem volt holokauszt, a románok csakis embereket mentettek, zsidóüldözés csak a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélyben volt. Ezzel az állítással szembe lehetett és lehet állítani a román humanizmust a magyar barbársággal, politikai tőkét lehet kovácsolni a meghamisított tényekből. Ceausescu lekicsinyelte a romániai áldozatok számát; téziseit átvették a nacionalista történészek, s a nyolcvanas évek második felében már nyíltan Antonescu marsall rehabilitálásáért folyt a küzdelem.” /Barabás István: A holokauszt román forrásvidékén. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

2007. december 27.

Tibori Szabó Zoltán most megjelent értekezése /Árnyékos oldal, Koinónia, Kolozsvár, 2007/ mindenekelőtt sajtótörténeti jellegű, és a holokauszt után visszatért maroknyi erdélyi zsidóság identitásválságának bemutatását szolgálja. A szerző nem élte át a történteket, évtizedek óta munkálkodik a kollektív emlékezet ébren tartásán. Munkájának előzménye a szerző korábbi munkái: Teleki Béla erdélyisége. NIS Kiadó. Kolozsvár, 1993; Élet és halál mezsgyéjén. Zsidók mentése és menekülése a magyar–román határon 1940-1944 között. Minerva, Kolozsvár, 2004; Csík vármegye zsidósága a betelepüléstől a megsemmisítésig. In: Tanulmányok a holokausztról. III. kötet, Randolph L. Braham (szerk.). Balassi Kiadó, Budapest, 2004; Az erdélyi zsidóság sorsa a II. világháború után. 1945-1948. In: Molnár Judit (szerk.), A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Balassi Kiadó, Budapest, 2005.; A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája 1–3. Park Kiadó, Budapest, 2007. (Szerk. : Randolph Braham és Tibori Szabó Zoltán). Az Egység (Új Út) című kolozsvári lap évfolyamai, mint leggazdagabb forrás mellett a szatmári Deportált Híradó, az „Ichud” és az Új Ifjúság lapszámait dolgozta fel, igénybe vette a levéltárak, valamint a kortanúkkal készített interjúk információanyagát is. A kolozsvári Erdély, Igazság (Erdélyi Szikra), Világosság, a brassói/sepsiszentgyörgyi Népi Egység, a nagyváradi Új Élet, a marosvásárhelyi Szabad Szó és más (nagybányai, szatmárnémeti, temesvári, máramarosi) magyar sajtóorgánumok, majd a korabeli román lapok képezik a további fejezetek kutatási forrásanyagát. A szerző felvázolta a magyar, ezen belül az erdélyi zsidóság történetének alakulását. Kitért a deportálásokban közreműködött zsidó vezetők felelősségére, a népbíróságok keretében véghez vitt jogi eljárásokra, ítéletekre. Tibori kitért a magyar református egyház szociális jellegű segítségére, személyesen Vásárhelyi János püspök pozitív szerepének kiemelésére is. Tibori Szabó Zoltán valósághűen dokumentálta az Antonescu-kormány felelősségét a romániai zsidóság jelentős részének elpusztításában. /Cs. Gyimesi Éva: Törlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 27./

2009. március 5.

Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kötetet mutatták be Kolozsváron. A budapesti Park Könyvkiadó és a kolozsvári Koinónia közös kiadásában megjelent művet, Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság publicistája, a könyv egyik szerzője és szerkesztője mellett Gyimesi Éva, a Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora és Visky András író, a Koinónia Kiadó igazgatója mutatták be. A kötetben izraeli, egyesült államokbeli, romániai és magyarországi történészek és holokauszt-kutatók munkái szerepelnek. Az írásokat Randolph L. Braham, a New York-i City University érdemes professzora, a Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója, egyben a holokauszt-kutatás világhírű tudósa „hangolta össze”. Két éve látott napvilágot A magyar holokauszt földrajzi enciklopédiája című háromkötetes enciklopédia. /Ferencz Zsolt: „Akik nem tanulnak a múltból, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./

2009. március 26.

A közelmúlt szereplői közül egyesek még itt élnek. Kötelességünk megszólítani a még élő szemtanúkat, figyelmeztetett a lap munkatársa. Még mindig sok a fehér folt a jelenkori magyar történelemben. Ha csak a második világháborút és a hadifogságot vesszük figyelembe, itt nagy a törlesztendő adósság. Ilyen téren hiánypótló lenne egy olyan enciklopédia „magyar változatának” az elkészítése, mint amilyen a zsidó holokauszt áldozatairól készült nemrég Randolph L. Braham professzor kezdeményezésére és irányításával. És akkor még nem itt van a kommunizmus, a kollektivizálás és 1956. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek megfelelő lehetőségeket biztosítanának az ilyen fajta kutatómunkák elvégzéséhez. Az Európai Parlament javasolta, hogy hozzák létre a diktatúrák tanulmányozásának európai kutatóintézeteként és a diktatúrák valamennyi áldozatának emléket állító összeurópai múzeumként, illetve emlékhelyként működő „európai emlékezet és lelkiismeret intézetét”. /Papp Annamária: Szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998