udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 13 találat lapozás: 1-13
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Robotos Imre

1992. augusztus 6.

A 900 éves Nagyvárad idei Varadinum ünnepségeiből nem hiányoztak az alkalomhoz kapcsolódó könyvek sem. A Szent Lászlóról szóló irodalomból ad válogatást az egyik könyv: Sanctus Ladislaus rex - Kalendarium Varadinum 1192-1992 /Literatus Kiadó, Nagyvárad, 1992/, a másik a régi templomokat idézi fel Marián Antal kiváló fotóival, megjelenését a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány támogatta, a ságvári nyomdából került ki: Magyar egyházak és gyülekezetek Nagyváradon /Kiadja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, szerkesztették: Veres Kovács Attila és Szilágyi Aladár/. Robotos Imre munkájának címe A Vér városa: Nagyvárad /Művelődéstörténeti tükör, Csokonai Kiadó, Debrecen, 1992/. Szinte emberfeletti munkát végzett Bálint István János, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa, aki korábbi munkájához /Kincses Kolozsvár/ hasonlóan szemelvények tükrében mutatta be Szent László városát, Nagyváradot. Egyedül a felsorakoztatott forrásmunkák száma meghaladja az ezret! Az értékes kiadvány címe: Boldog Várad /Szerkesztette: Bálint István János, Héttorony Kiadó, Budapest, 1992/. /Kelet-Nyugat (Nagyvárad), aug. 6., III. évf. 1.sz./

1995. május 20.

Máj. 20-án jelent meg Szász János bukaresti író román nyelvű /Foaia/ és magyar nyelvű /Fórum/ lapjának próbaszáma. A bukaresti tudományegyetem hungarológusai szintén lapot indítottak: napvilágot látott Nézőpont /alcíme: Véleménynyilvánítási lap/ című újságuk első száma, 250 példányban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./ A Foaia és a Fórum kiadója a Concordia 112 Alapítvány, amelynek célja hallassa hangját a gyűlölet és az uszítás ellen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./ A Fórum /Bukarest/ szerkesztői: Halász Anna, Marosi Ildikó és Majtényi Ildikó, főmunkatársak: Lászlóffy Aladár és Szász János. A Foaia /Bukarest/ igazgatója Szász János, szerkesztői: Maria Dinescu, Alina Mungiu, Anamaria Pop. Mindkét lap a próbaszámon feltüntette: rendszeres megjelenése szept. 1-jétől. A Fórum próbaszámában olvashatjuk Kós Károly és Kemény János beszélgetését, amint egy hajdani tévériportban felidézték az Erdélyi Szépmíves Céh történetét, a helikoni találkozókat Kemény János marosvécsi kastélyában, Bánffy Miklós alakját és Kós Károly munkásságát. Ugyancsak a Fórumban található - többek között - egy részlet Borsi Kálmán Béla A román társadalom az 1850-es, 60-as években című írásából, továbbá egy felsorolás arról, hogy milyen sokan éltek és dolgoztak Bukarestben, többek között: Méliusz József, Szemlér Ferenc, Sütő András, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Majtényi Erik, Szász János, Robotos Imre, Földes László, Huszár Sándor, Beke György, Bodor Pál, Domokos Géza, Ágoston Hugó, Kovács János, Kacsir Mária, Lőrinczi László, Halász Anna, Horváth Andor, Vajnovszky Kázmér, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor, Kovács Albert, Marosi Barna, Marosi Ildikó, Dános Miklós, Mag Péter, Dankanits Ádám, Dimény István, Cseke Gábor, Szőnyi István, Szobotka András, Balogh Péter, Román Viktor.

1997. január 17.

1996 karácsonyán meghalt Bustya Endre. "Nem élhette meg a hetven esztendőt, és óriástorzóként maradt az utókor számára Adyról készült összefoglaló opusa. Életműve így is hatalmas, hiszen tékányi könyvet szerkesztett-írt Ady prózájáról, illetve életének és munkásságának időrendi áttekintéséről." - írta a róla szóló nekrológban Szilágyi Aladár. Bustya cáfolta tudós indulattal Robotos Imre hírhedett Csinszka-revízióját. Műfordítói tevékenysége is jelentős volt. Másik kutatási területe a 18. század előtti magyar irodalom volt. A kommunista rendszerben kétszer küldték fizikai munkásnak, előbb 1951-57, majd 1961-1966 között. Hol segédmunkás volt, hol bányász. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 17./ Bustya Endre az Ady-filológia egyik legnagyobb tudású alakja volt, aki lakását, kéziratait és könyvtárát egyházára hagyta. A kolozsmonostori új köztemetőben, a szegénysoron temették el, holott munkássága alapján helye lett volna a Házsongárdi temetőben. Szőcs Géza elmarasztalóan ír erről, megkérdezve, "hol voltak érdekképviselőink", hogy ilyen méltánytalanság történt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 15./Bustya Endre /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. - Kolozsvár, 1996. dec. 24./

1999. február 18.

Kuszálik Péter ítélkezett a nagy vihart kavart a Securitate és a magyarok /Erdélyi Napló, 1998. dec.1., dec. 8., dec. 15./ című sorozat ügyében: a Rongy Ember el tud hitetni ezt-azt. A rongy embereknek nem kell esélyt adni a mosakodásra. Példának Robotos Imre esetét hozta fel. A Magyarországra költözött " R. elvtárs mégis talált kiadót: épp Nagyvárad, ahonnan dicstelen pályája indult." Egyúttal "a Magyar Köztársaság valamely csillagát is a mellére tűzték." /Kuszálik Péter: A P. F.-szindróma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 18./

1999. október 10.

Gaál Gábor a kommunista diktatúra 1945 utáni első éveinek vezető marxista ideológusa volt, a Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, akadémikus. 1950-ben bírálni kezdték megjelent könyvét, a bírálat egyre hevesebb lett. A támadó cikkeket eddigi elvtársai /Csehi Gyula, Sőni Pál, Robotos Imre/ írták, élükön a nagyhatalmú Salamon Ernővel, aki a Iosif Bogdan nevet vette fel. Sokan a bírálatok hatásának tudták be azt, hogy szívroham végzett vele 1954-ben. Gaál Gábor kanonizációja megindult, volt tanítványai több könyvet adtak ki, a méltatások során az egykori marxista vezető hős, mártír és áldozat lett. Tordai Zádor /Legyünk realisták!, Magvető, Budapest, 1977/, Tóth Sándor /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Balassi, Budapest, 1997/, Gáll Ernő /Számvetés, Komp-Press, Kolozsvár, 1995/ könyvei sorra tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Tóth Sándor még azt is kifejtette, hogy életművének azt a részét, amely jelenleg "értelmezhetetlen", azt az életműtől el kell különíteni. /Tehát a "dogmatikus" szellemű tanulmányait./ Tapodi Zsuzsa helyesen állapította meg, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez Gaál Gábor szövegkorpuszának, életművének egyharmada, ezt akkor írta, amikor megvalósulni látszott az a rendszer, amiért harcolt, ekkor volt főszerkesztő, tanár. Ez tehát az életmű szerves része. /Tapodi Zsuzsa: A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-i utóélet kultikus vonulata. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10. - 19. sz./

2001. április 18.

Életének 90. évében elhunyt Robotos Imre író, publicista, a Magyar Írószövetség tagja. Robotos 1911. október 18-án született Nyírmártonfalván. Írói munkásságát a nagyváradi Friss Újság és a Nagyváradi Napló munkatársaként kezdte. A második világháború idején munkaszolgálatos volt. 1945-től a nagyváradi Új élet munkatársa, 1947-ben a Fáklya alapító főszerkesztője, 1947-től 1957-ig a Romániai Magyar Szó (1953-tól Előre) főszerkesztője. 1985-ben települt át Budapestre. Ismert munkája: Az igazi Csinszka (1975), Szembesítés (1984). /Meghalt Robotos Imre. = Magyar Hírlap, ápr. 18., Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./

2002. június 29.

Bustya Endre /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. - Kolozsvár, 1996. dec. 24./ már a Bolyai Egyetemen elkötelezte magát Ady Endre mellett. Bejelentette, hogy összegyűjti és kötetben kiadja Ady novelláit. Ady-kutatásainak elismeréséül 1979-ben megkapta a Dénes Zsófia által Ady emlékére alapított díjat. Itthon a marxisták mindenünnen kirúgták. Bebörtönözték az Ady-kutató Bustya Endrét, aki szabadulása után szénbányában dolgozott, majd mint kistisztviselő tengette életét, mígcsak Gáll Ernő maga mellé nem vette a Korunkhoz. Sokat szerepelt a Szabadság előlapjában, az Igazságban, az Utunkban, a Kolozsvári Rádióban. Az Igazságban 1975-ben Robotos Imre Csinszka-revíziójának cáfolatát adta közre a lap szeptemberi–decemberi számaiban, nagy sikerrel. Konokul és kitartóan dolgozott szabadulása után is Marosvásárhelyen, majd később Kolozsváron. Vásárhelyen a Teleki Téka bibliográfusaként minden lapot átnézett, és értékes anyagokat publikált, írt Kosztolányi Dezső vásárhelyi útjáról, Móra Ferenc marosvásárhelyi látogatásáról, és közölte Babits Mihály levélváltását Sényi Lászlóval. Bustya Endre több el nem végzett munkát maga után hagyva, elhunyt. Még élhetne, csak most lenne 75 esztendős. /Kovács Ferenc: Bustya Endre emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2003. november 7.

1989 után tovább dicsérgettek egyes illegalista kommunistákat, ezért 1993-tól Nagy László kénytelen volt ezt-azt egyoldalúan cáfolni Luca László, Balogh Edgár, Méliusz József, Gaál Gábor és Gáll Ernő esetében. Fey László vádolta Nagy Lászlót, hogy véleménye túl határozott. Ez igaz, ismerte be, hisz ezt kizárólag az illegális kommunisták írásaira, emlékirataira alapozta (Nagy István, Balogh Edgár, Kacsó Sándor, Robotos Imre, Méliusz József stb.), Gaál Gábor esetén Tóth Sándor könyveire is. Nagy László mentségére elmondta, hogy audienciát kért a fenti illegalistákkal kapcsolatban (levél útján) pl. Balogh Edgártól (majd fiától), Gáll Ernőtől, Dávid Gyulától, Lászlóffy Aladártól, Bodó Barnától, Bodor Páltól stb., sőt Muzsnay Magdától is. Ki udvarias, ki udvariatlan levélben utasította el. /Nagy László: Egyoldalúság. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

2005. október 18.

A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

2007. szeptember 18.

Dokumentum. Keleti Ferenc nagykövet jelentése a Bolyai Egyetemen készült 1955-ös memorandummal kapcsolatban. Bukarest, 1956. október 5. SZIGORÚAN TITKOS! 327/szig. titk. -1956. Előadó: Juhász nagyköv. Tanácsos. Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók alapszervezetének ülésén lejátszódtak, vezettek el voltaképpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartományi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története információink szerint a következő: a kolozsvári párttartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttartomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum megírására is. A Központi Vezetőségben a memorandumot pártellenes akciónak nyilvánították, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűjtést. A továbbiakban a KV kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók Alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Tugui, [Iosif] Ardeleanu (sajtó-főigazgatóság vezetője), Bihari (a KV agit-prop. osztályán a kiadási ügyek vezetője), Után Tiberiu, a KV aktivistája, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium, Tanügyi Minisztérium és Pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről és nem vett részt a bizottság munkájában. A Bizottság Kolozsvárott kiszállt a Bolyai-egyetemre, a magyarnyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba, s egyéb magyar intézményekbe. A látogatások kapcsán elsősorban aziránt érdeklődtek, hogy az un. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a Bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek s így a memorandum szerzői ellen emelt vádak (pártellenesség) teljesen elesnek. A Bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepeltek. Általános vélemény szerint a Bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki. Miután a Bizottság kutató munkáját befejezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vettek a teljes kolozsvári és vásárhelyi író-gárda, valamint nagyszámú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratkozott és beszélt is. Ami a felszólalások hevességét s az elhangzott bírálatok éles hangját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében. Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelenlevő írók szerint provokatív szempontból. Ekkor felállt Csehi Gyula és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egységfront s képesek megvédeni egymást. Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szilágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rányomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági helyzetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi eseményeket, mivel azokat saját gondjaihoz közelállónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomoráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek megtárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constantinescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítottam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provokációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalásokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk s esetleg félni is kezdünk s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak. ” Erre a félbeszakítások elmaradtak. Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a Művelődési Minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a Tanügyi Minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát visszaállítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai-egyetem korszerű felszerelését elintézik, ugyanis a Bizottság véleménye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes középiskola színvonalát sem éri el, elérték továbbá a Kolozsvári Magyar Színház kibővítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem került sor. Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támogatták. Az a vélemény, hogy Miron Constantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel. Keleti Ferenc, nagykövet/Memorandum a Bolyain. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2008. augusztus 5.

Sokan szeretik, még többen szidják, de mindenki olvassa: ez Szőcs István. Cikkeiben minduntalan felvillantja nemcsak az irodalom, hanem a történelem, színművészet, néprajz, vagy akár mindennapi élet fonákságait is. Széchenyi István gróf vézna, nyápic, csenevész teremtmény volt, aki nem tudott magyarul. Ezzel szemben Szőcs István érvei kimutatják, hogy híres lovasként is nagy tiszteletnek örvendett, és apjának tökéletes magyarsággal írta leveleit. A Habsburg-ház buzgalommal támogatta a finnugor rokonság bizonygatóit, költséges tanulmányútjait. Szőcs István szerint így akarta demonstrálni a nagyvilágnak, hogy ezek a rebellis, büszke magyarok ilyen halzsír szagú, primitív, analfabéta szibériai törzsekből származnak. Az irodalom kérdésében Szőcs István kitartóan hadakozik az olyan pártírók ellen, mint Gaál Gábor, Robotos Imre, Méliusz József, Balogh Edgár, Szilágyi András, akik az ’50-es években kitagadták a magyar irodalomból Kosztolányit, Krúdy Gyulát, Balázs Ferencet, Reményik Sándort, Gulácsy Irént stb. Helyettük olyan elvtársakat toltak előtérbe, akiknek műveiből most Szőcs István elriasztó példákat idéz. Szőcs István augusztus 2-án töltötte be 80. életévét. Ez idő alatt írt regényeket, tanulmányokat, többezer újságcikket, kritikát minden műfajban. Adósunk maradt két testhezálló szintézissel: a magyar őshaza vitájával, illetve a romániai magyar irodalom történetével, írta Barabás István. /Barabás István: Nyolcvan év. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 5./

2008. november 1.

A Népújság két részletet közölt Gáll András: Innen az Óperencián nem voltunk boldogok /Novum Verlag, Sopron, 2008/ című kötetéből. A szerző Kolozsváron született, itt nőtt fel. 1944-ben a téglagyárból Auschwitz helyett a németek Budapestre vitték, így életben maradt. A Bolyai Egyetemen 1952-ben végzett, ezután Bukarestbe került, az akkori Romániai Magyar Szó szerkesztőségébe. Újságírói nevén Gáll András, eredeti nevén Glancz András, van aki így szólítja, a héberül beszélők számára Andréj – Andrei Glancz. Ez a név szerepel útlevelében. Gáll András lelkes meggyőződéssel lett tagja a Kommunisták Romániai Pártjának. Meggyőződéses kommunista maradt 1956-ig. 1975-ben kivándorlási útlevelet kért Izraelbe. Kijutva belátta: magyar nyelvhez kötött értelmiséginek lenni Izraelben annyit jelent, hogy a társadalom peremén él. Adminisztratív munkát vállalt, majd amikor megjelentek a számítógépek, programozó lett. „Ma, már a hetvenhaton is túl, még mindig ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Kolozsvári magyar zsidó” – írta. Romániában újságíró barátja volt Tabák László, aki Izraelbe települése után megjelentetett egy kötetnyi szellemes karcolatot a következő címmel: "Lemondtam a világfelelősségről". A bukaresti Előre című lap történetéhez hozzátartozik, hogy ellentétben Robotos Imrével, aki 1952-ben, a "jobboldali elhajlás" ürügyén elküldte a laptól főszerkesztő-helyettesét – és konkurensét -, Kenyeres Pált, s aki tíz éven át Gaál Gábortól Daday Lórándig és másokig bárki fejét élvezettel a víz alá nyomta, majd Szilágyi Dezsőt azért neveztek ki az Előre élére, hogy Gállékat nyomja a víz alá, végül is jobb embernek bizonyult elődjénél. Nem firtatta munkatársainak belső meggyőződését, csak az érdekelte, hogy elvégezzék a penzumot. Szilágyi Dezső szakembereket vett maga köré, nem pártszolgálatos idiótákat. Domokos Gézát hozta maga mellé főszerkesztő-helyettesnek. Robotos Imre a sztálinista korszak tipikus képviselője volt. /Egy outsider emlékei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.


lapozás: 1-13




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998