udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 33 találat lapozás: 1-30 | 31-33
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Sass Kálmán

1993. október 18.

Varga László református lelkész, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke kifejtette, hogy a kommunizmus évtizedei, a hosszan tartó züllesztés során az emberektől elvették a hitet. Az elmúlt három évben, ilyen rövid idő alatt az istenhit, az egyházakban való bizalom nem tudott megerősödni. Az országot elöntötte a Nyugatról behozott szenny. Legalább húszféle szekta özönlötte el az országot. Isten segítségével cselekedni kell, vallotta Varga László. Elmondta, hogy 1989 után vallásos ifjúsági csoportok alakultak, megindultak a Biblia-órák, az iskolákba is bevonult a vallástanítás. Azonban nagy gond a lelkészek hiánya. A diktatúra lefékezte a lelkészképzést. 1956 után nagy letartóztatási hullám indult, meg akarták félemlíteni a magyarságot. Kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós Istvánt. Az érmihályfalvi pörben 31 életfogytiglani ítéletet mondtak ki. A határ menti magyarság értelmiségi vezetőit vitték el. A Böszörményi perben is sok volt a halálos ítélet. Ő is börtönben volt, életfogytiglani börtönre ítélték, több társa /Kertész Gábor ügyvéd, Nagy József volt földbirtokos/ a börtönben halt meg. /Béres Katalin: "Ha nincs hit, minden közös érték elveszett". Vendégünk: Varga László református lelkész, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. = Orient Expressz, okt. 18-24./

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1997. november 29.

A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./

1998. november 7.

Az 1956-os forradalom történetét dokumentumkötetek, tanulmányok, visszaemlékezések méltatják. A forradalomnak a környező országok magyarságára való hatását még nem mérték fel alaposan, inkább próbálkozások történtek. Tófalvi Zoltán /ennek a kérdésnek egyik erdélyi kutatója/ összegezte az erdélyi megtorlás adatait: az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritás ürügyén Erdélyben 14 személyt ítéltek halálra, közülük tizenhármat kivégeztek, harmincheten belehaltak az elszenvedett kínzásokba. Az egyik római katolikus pap holttestét a Dunából fogták ki, a másik a brailai mocsarakban lelte halálát. A csíkszentdomokosi Bíró Károly az egyik haláltáborból próbált megszökni, amikor géppuskasorozat végzett vele. A román kommunista diktatúra börtöneiben 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és ugyanennyi evangélikus lelkipásztor szenvedett nehéz börtönéveket. Tízezrekre tehető az elhurcoltak száma. Furcsa jelkép, hogy 1956 ürügyén 56 vádlottat állítottak bíróság elé. Több 56-hoz kapcsolódó kirakatper volt Romániában. A legnagyobb a Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevéhez kapcsolt perben 56 vádlott volt. A Szoboszlay-féle szervezkedés a szocialista rend megdöntését és a többpártrendszer bevezetését tűzte ki célul. A szervezet Erdély több városára kiterjedt. a szervezkedés. Románok ugyanúgy tagjai voltak a szervezkedésnek, mint a svábok és a zsidók. A Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletet mondott ki a kolozsvári Katonai Törvényszék, egynek megkegyelmeztek, tíz elítéltet 1958. szept. 1-jén az aradi börtönben kivégeztek. A kivégzettek névsora: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, Huszár József, Orbán Károly, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István, továbbá három román: Draganita Constantin ezredes, Dan Aurel görög katolikus főesperes és dr. Fantanaru Alexandru aradi ügyvéd. Néhány hét múlva az érmihályfalvi csoport perében is ítéletet hirdettek. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost halálra ítélték. 1958. dec. 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték őket. /Tófalvi Zoltán: Negyven éve végezték ki a tizenkét erdélyi ötvenhatost. = Napi Magyarország, nov. 7./

1999. szeptember 8.

Életem a rácsok és fények világa volt - írta a 70 éves Csiha Kálmán püspök Fény a rácsokon című könyvének bevezetőjében. A püspök a Romániai Magyar Szóban életútjáról beszélt. Gyermekkorában a tanyáról bejártak vasárnapi istentiszteletre Érmihályfalvára, ahol Sas Kálmán tiszteletest hallgatták, akit a diktatúra idején kivégeztek. Csiha Kálmán Debrecenben kezdte a gimnáziumot, majd Nagyváradon érettségizett, közben szüleit kényszerlakhelyre vitték. 1949 márciusában egy éjjelen az egész országban összeszedték és kényszerlakhelyre hurcolták a földbirtokosokat. Ez a romániai földbirtokosság számára 14 éves meghurcoltatás és szenvedés kezdetét jelentette. Csiha szüleit Csíkszeredába hurcolták kényszerlakhelyre. Minden héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és nem volt szabad elhagyniuk a várost. Csiha Kálmán azért maradt ki ebből, mert azon az éjszakán nem volt otthon. Csiha elvégezte a teológiát. A püspök mindegyik gyülekezetére, amelyben szolgált, sok szeretettel emlékszik vissza. Csiha Kálmánt alaptalan vádak miatt, koncepciós perben, tíz év börtönre ítélték. A börtönben verseket kezdett írni és ott írta meg a doktori disszertációját is - gondolatban, hiszen nem volt szabad írni, sőt papírt vagy írószert sem birtokolni. A börtönben része volt az éhezésben, a betegségben, a hideg elviselésében, a megaláztatásokban, a kényszermunkában. A börtönben a hit segítette, Isten szava: ne félj, mert én veled vagyok, s megsegítlek téged. Hat és fél év után az általános amnesztiával szabadult. - 1989 karácsonyán - úgy tűnt - a rácsok végleg lehullanak, de nem így történt, jött 1990 márciusa: véres események Marosvásárhelyen. 1990. június 29-én következett dr. Csiha Kálmánt püspöki beiktatása. Az azóta eltelt évek is csak harcot jelentettek. 1989 óta tíz év telt el, de az egyházi javak még mindig a hatalom kezében vannak, az 500 felekezeti iskola ma sem működhet, nincs önálló magyar egyetem. Ez a szélmalomharc mérhetetlen sok energiát emésztett fel. - Az elmúlt kilenc év alatt megoldódott a lelkészhiány, református kollégiumok indultak be, templomok, szeretetintézmények, gyülekezeti otthonok épültek. - A vásárhelyi események után újabb kivándorlási hullám indult. A hajó ura azonban mégis Jézus Krisztus, vallja a püspök. Súlyos probléma a kivándorlás és a természetes szaporulat hiánya. Minden évben háromezerrel többet temetnek, mint amennyit keresztelnek, s ez az elmúlt kilenc-tíz évben már 26 ezer lelket jelent. Az utóbbi két évben lassan ugyan, de emelkedni kezdett a születések száma. A püspök a feladatot így összegezte: összeszedni a maradékot. A püspök tevékeny, sok előadást tart, ott van a templomszenteléseken, prédikációs kötetet adott ki, az 1995-ben Budapesten magalakult Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) lelkészi elnöke és egyben liturgiai bizottsági elnök. A püspök a jövőt a lelki megtisztulásban látja. /Somogyi Botond: Össze kell szedni a maradékot. Beszélgetés a 70 éves Csiha Kálmánnal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

1999. október 23.

Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

2002. október 5.

Sass Kálmánra, az 1956-os mártír református lelkipásztorra emlékeznek a Bihar megyei Gálospetriben, akit 1958-ban kivégeztek. A megrendezendő első falunapok keretében okt. 6-án a falu református templomának falára kerül a mártírpap emléktáblája. Kiállítás nyílik a kommunizmus érmelléki mártírjainak és üldözöttjeinek emlékére, és felavatják az érmelléki első tájházat. A falunapok keretében találkoznak a gálospetri ötvenévesek, faluszépét választanak, sport- és egyéb programokat szerveznek. - Bukarestben okt. 7-én a Petőfi Házban az 1848-as forradalom eleste után kivégzett hősökről emlékbeszédet mond Barabás T. János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének sajtó- és kultúrattaséja. /Mártírokra emlékeznek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

2002. október 29.

Sass Kálmán tiszteletére a Gálospetri Református Egyházközség és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság október 6-án emléktáblát helyezett el az érmelléki falu református templomának falán. Ugyanakkor Kéri Gáspár emlékszobát rendezett be a kommunista diktatúra áldozatául esett lelkipásztor emlékére, amelyet ugyanaznap avattak fel. Sass Kálmán /sz. Gálospetri, 1904. ápr. 17./ a kolozsvári teológiai főiskolán diplomázott. 1932-ben Mezőtelegden lett református lelkész, ahol példás munkát végzett az ősi templom rendbetételén, megalakította a nőszövetséget, legényegyletet, bibliakört. Megírta Mezőtelegd történetét. Sass Kálmán páratlan tekintélye, népszerűsége az Érmelléken vörös posztó volt a hatalom számára. 1947-ben letartóztatták fasiszta magatartás, izgatás, szabotázs jogcímén. Mivel 1944-ben az Érmihályfalva környékén elesett partizánokat tisztességesen eltemette, Maléter Páltól két köszönőlevelet kapott. Ez mentette meg a további börtönbüntetéstől, de 1957-ben, az 1956-os magyar forradalom leverése után ugyanezek a levelek lettek a végzetes bizonyítékok ellene. 1957. febr. 5-én tartóztatták le. Több mint egy éven át vallatták, kínozták, melyről Balaskó Vilmos lelkipásztor, volt cellatársa számolt be. Államellenes fegyveres összeesküvéssel, hazaárulással, az önálló Erdély létrehozására irányuló lázítással vádolták. Sass Kálmánt halálra ítélték, 1958. december 2-án végezték ki a szamosújvári börtönben. Mind a mai napig nem rehabilitálták. A román nacionalista történetírás ma is fasisztaként, irredentaként, összeesküvőként tartja nyilván a magyarság vértanúját. /Hitének, magyarságának mártírja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 29./

2003. július 9.

Székelyudvarhelyen érettségi találkozóra jött el dr. Sass Huba főiskolai docens, csillagász, Komoróczy György /Székelyudvarhely/ nyelvész gyermekkori barátja. Mindkettőjüket kitelepítették, deportálták, Sass Hubát 1959-ben, Komoróczyt 1949-ben; mindkettőjük édesapja 54 éves korában meghalt. Dr. Sass Huba az 1956-os forradalom ürügyén hazaárulással vádolt, majd kivégzett érmihályfalvi református lelkipásztor, néhai Sass Kálmán legkisebb fia. Sokan összetévesztik az érmihályfalvi 56-osok perét a szintén 56-os Szoboszlay-perrel. Ma már van ennek a kérdésnek megbízható irodalma. Elég, Balaskó Vilmos, Péterszabó Ilona és Tófalvi Zoltán kutatásaira, könyveire gondolni. Balaskó Vilmos cellatársa volt Sass Kálmánnak. Az ő könyvében található az egyetlen hiteles dokumentum másolata Sass Kálmán kivégzéséről (Élet a föld alatt, Nagyvárad, 2002; kiadja a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Sajtóosztálya). A kivégzés dátuma: 1958. december 2. Sass Kálmánt az úgynevezett érmihályfalvi csoport perében ítélték halálra, mint a csoport vezetőjét, a Szoboszlay-perben egy másik, bánsági csoportot ítéltek el. Az előbbit Nagyváradon, utóbbit Temesváron szinte azonos külsőségek mellett. És mindkét csoportnak egyforma bűne volt: az, hogy tagjai magyarok voltak. Semmi más. Az igazságszolgáltatás és annak végrehajtói elé egy célt tűzött ki a kommunista párt: minden olyan embert, aki az erdélyi magyarságot valamilyen formában össze tudja fogni, önazonosságtudatát ébren tudja tartani, el kell tüntetni, meg kell semmisíteni fizikailag.Sass Kálmánt 1957 februárjában letartóztatták le. A családja soha nem kapott értesítést arról, hogy hová vitték és mi történt vele. Sass Kálmán családját kitelepítették, csak 1964-ben jöhettek el a kényszerlakhelyről, a Baraganból. Sass Kálmán egyik gyermekét, Bélát szintén elítélték három év börtönre, agyba-főbe verték, megjárta Jilava, a Braila környéki hírhedt Duna-szigetének poklait. Dr. Sass Huba hangsúlyozta, hogy a mai napig tapasztalhatják a hátrányos megkülönböztetésnek bizonyos jeleit, ugyanis Romániában még nem volt igazi rendszerváltozás. Sok régi magas beosztású vezető ma is vezető. Ma is él a döntéshozók egy részében a gyűlölet például a volt történelmi osztály, a volt gazdagok, sőt az értelmiségi elit iránt is. A család például még nem kaptunk vissza semmit az elkobzott vagyonból, Sass Kálmán nincs rehabilitálva jogi értelemben. /Komoróczy György: A véndiák a küszöbről még egyszer visszanéz... = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

2004. március 18.

Romániát arra is felszólította az Európai Unió, hogy az igazságszolgáltatását is vizsgálja felül. Most éppen a Wass Albert pere van napirenden. Őt Romániában elítélték, Amerikában felmentették. Az 1956-os magyar forradalom után is tömegesen rendezték a kirakatpereket Romániában. Több, mint 200 személyt tartóztattak le, közülük 11-et halálra ítéltek, 10-et ki is végeztek. A vád általában az volt, hogy egyetértett a magyar forradalommal. Szabó Rozália csak egyet említett 1956 kirakat-pereiből, Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész esetét. Ő, amellett, hogy gondját viselte saját gyülekezetének, 1944-ben védelmezője volt a helybeli zsidóságnak. Az 1947 évi nagy szárazság idején öt román gyermeket fogadott a családjába és mint saját gyermekeiket gondozták, táplálták. „Csupa hálából" a román bíróság nemcsak őt pusztította el, a feleségét és négy gyermekét is kényszerlakhelyre hurcolta. Bútor nélküli földkunyhóba rakták be. Kályhájuk sem volt, s a földön aludtak. Szabó Rozália szerint ez is egy komoly ok az autonómia kérésére, hogy legalább annak a területén lennénk megszabadítva a kirakatperektől. Akkor talán nem lenne annyira kiszolgáltatott a szórvány-magyarság sem. /Szabó Rozália, Kisgalambfalva: Európa lát és hall. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2006. március 10.

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

2006. május 24.

A Sass Kálmán Gyülekezeti Terem adott otthont Érmihályfalván május 21-én a könyvbemutatónak: Szilágyi Ferenc helybéli képzőművésznek, a Tibor Ernő Stúdió tagjának Sztálin-csokoládé című munkáját ismertették. Az önerőből megjelentetett könyvben a szerző édesapjának katonaéveit, valamint a második világháborúban és az orosz hadifogságban töltött éveit örökíti meg a bevonulástól a hazatérésig. Szilágyi Ferenc kiváló emlékezőtehetségének köszönhetően 178 nevet és 166 helységnevet tartalmaz a könyv. Boros József magyartanár felelevenítette, hogy a Máté Imre Irodalmi Kör Homokrögök című antológiájában már jelentek meg Szilágyinak versei és plakettjei. Szilágyi Ferenc nem élhette meg a kézirat nyomdába kerülését, másfél évvel ezelőtt, 84 éves korában elhunyt. /Ernei Júlia: Idén is volt könyvbemutató a Nyíló Akácon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 24./

2006. október 26.

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatainak kálváriáját mutatja be Maksay Ágnes Az otthonmaradottak című dokumentumfilmje. A film történelmi adattár mindarról, ami az ’56-os forradalom következményeként Erdélyben történt. A szabadságra ítélt élettársak, szülők, gyermekek és testvérek szemszögéből eleveníti fel a múlt történéseit. A szabadság csak látszólagos volt, hiszen a hatalom ellehetetlenítette az áldozatok családtagjait is, akiket éveken át zaklatott a Szekuritáté. A filmben megszólalnak a soha haza nem térő Tamás Imre csíkszeredai tanító hozzátartozói, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségéhez (EMISZ) kötődő Nyitrai Berta tiszteletes asszony, az érmihályfalvi Sass-csoport, a halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán református lelkész és dr. Hollós István volt hadbíró leszármazottai is. Rendező-forgatókönyvíró: Maksay Ágnes, tudományos munkatárs Tófalvi Zoltán, operatőr: Erdős Zsigmond. /Papp Annamária: Az otthonmaradottak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2006. október 30.

Érmihályfalván és Nagyváradon is emléket állítottak az 1956-os magyar forradalomnak. Az érmihályfalvi koncepciós per 31 áldozatának emlékére készült Mihály Gábor budapesti szobrászművész alkotása, a halhatatlan lelket és a megújuló életet megtestesítő főnixmadár. „Megrázó események zajlottak idén október 23-án” – emelte ki Tőkés László Érmihályfalván, az emlékmű felavatása előtt elhangzó igehirdetésében. „Rombolások, rendőrállami intézkedések jellemezték e napot, és ugyanúgy csőcseléknek minősítették a zsarnoksággal szembeszegülőket, amint azt 1956-ban is tették” – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, feltéve a kérdést: a polgári köznyugalom nevében szabad-e a hatalomnak elfojtani az emberi jogokat és a lelkiismeretet. 1958-ban kivégzett Sass Kálmán emléktábláját. A szoboravatás után Székelyhídi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke elmondta: 1956 a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés forradalma volt, és üzenete az, hogy ezt a harcot ma a globalizált világban is folytatni kell. Nagyváradon a Réti református templomban október 29-én avattak emlékművet az ’56-os forradalom áldozatainak.  Tőkés László igehirdetése után Pálfy József, a gyülekezet lelkipásztora elmondta: azért vállalták fel az ’56-os emlékműállítást, mert templomuk felépítésének fél évszázadát is most ünnepelik. A templom udvarában felállított emlékművet, Gergely István kolozsvári és Dóczi András csíkszeredai szobrászművészek közös alkotását, a püspök és a templom lelkésze leplezték le. Tőkés László köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az anyagi támogatásért, amellyel az érmihályfalvi és a nagyváradi emlékművek felállítását segítette. /1956-os emlékműavatás Érmihályfalván és Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2007. január 30.

Érmihályfalván április végére tervezik az új múzeum avatását, melyet Andrássy Ernőről, a partiumi település polihisztoráról neveznek el. Az intézmény létesítésére tavaly nyáron 300 ezer lejt kapott a Bihar Megyei Tanácstól a város. Ebből az összegből vásárolták meg a település legrégebbi – 18. századi –, a helyi népi építészeti hagyományok szerint épült házat, és elkezdték ennek helyreállítását. Az ingatlanban „élő múzeumot” terveznek, amelyben akár órát is lehet tartani az iskolások számára. A településen és környékén gyűjtést kezdeményeztek, hogy a még fellelhető muzeális értékek ne kallódjanak el. A nagyváradi Kőrösvidéki Múzeum visszaszolgáltatja a településnek Andrássy Ernő államosításkor elkobzott tárgyait, így hazakerül Érmihályfalvára az a 100 darabos, értékes régészeti lelet, amelyet a helység határában találtak. A háború idején Andrássy Ernőnek a népi gyógymódokról írt könyve kézről kézre járva segített a tífusz, skarlát, vérhas és a tébécé gyógyításában. Andrássy minden elkövetett annak érdekében, hogy Érmihályfalván kórház létesüljön. Mivel ez nem sikerült, saját házában alakított át kórteremmé két szobát: 2042 újszülöttet segített a világra, tudásáért, munkájáért nem kért pénzt, és annak örült a legjobban, ha betegei egy-egy helytörténeti vonatkozású érdekességgel, régiséggel ajándékozták meg. A több mint 220 darabból álló ásványtani gyűjteményét a helyi iskolának adományozta. Ő írta meg elsőként Érmihályfalva monográfiáját, a dicsőszentmártoni Dobai László után akkoriban ő volt az ország legnevesebb ornitológusa, és a nevéhez fűződik az Érmellék madárvilágának egyetlen összefoglaló tudományos leírása, és a polihisztornak köszönhetően nyitották meg 1952-ben a település első múzeumát, ennek tiszteletére kívánják az új múzeumot Andrássy halála évfordulóján megnyitni. A polihisztort 1958-ban több helybélivel együtt elhurcolták, a Sass Kálmán-perben 25 évre ítélték, 1964-ben, az akkori amnesztiával szabadult. Börtönévei alatt lakását kifosztották, régészeti, numizmatikai, festmény- és a különlegesen értékes madártojás-gyűjteményét a nagyváradi múzeumba szállították. /Gergely Gizella: Partiumi kincsesbánya vert falak között. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./

2007. május 21.

A hét végén immár tizenötödször rendezték meg a Bihar megyei kisvárosban, Érmihályfalván a Nyíló Akác nevű városnapokat. A megyében ez a legrangosabb és legrégebbi városnapi rendezvénysorozat. A hivatalos megnyitót május 18-án, a tájház avatása után tartották. Sorra léptek színpadra az együttesek, hogy szórakoztassák a közönséget. /Both Abigél: Kinyílt az akác Érmihályfalván. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./ A római katolikus templomban Simonyi óbesterre (Simonyi József báróra), a napóleoni háború helyi hősére, valamint Számadó Ernő száz éve született költőre emlékeztek. A hétvégén három könyvbemutatót is tartottak: id. Szilágyi Ferenc Nagyapám pipái és Családi panoptikum című könyvein kívül az Édesanyám rózsafája című, édesanyákról szóló kötetet is bemutatták. A népzene és néptánc kedvelői május 18-án a Nagyvárad táncegyüttesnek, másnap az érmelléki néptáncgála fellépőinek, május 19-én, vasárnap pedig a Hajdú Népi Együttesnek tapsolhattak. Érmihályfalva múzeummal gazdagodott. Az intézmény Andrássy Ernő orvos, régész, kutató számára állít emléket, aki a város első múzeumát alapította, amelyet 1958-ban szüntetett meg a kommunista hatalom. Andrássy Ernőt a Sass Kálmán-perben 25 évre ítélték, 1964-ben, amnesztiával szabadult. Az intézmény egyik szobájában az egyházak által őrzött több évszázados kelyheket, arany- és ezüstszállal hímzett terítőket, az érmihályfalvi iparosok egyesületétől fennmaradt iratokat, zászlókat állították ki. A középső terem Andrássy Ernőnek állít emléket, az őt idéző fényképek mellett pedig azokból az ottományi régészeti leletként ismert tárgyakból is bemutatnak néhányat, amelyeket az orvos barangolásai során fedezett fel. /Gergely Gizella: Díjazták a kőlevest. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./

2007. október 1.

A száz éve született Számadó Ernőre /Budapest, 1907. december 11. – Érkeserű, 1983. március 30./ emlékeztek Érkeserűn, ahol igazi otthonra talált a Budapesten született költő, meseíró. A második világháború után érkezett a vándorszínészből lett poéta az Érmellékre, ahol az 1956-os forradalom után a Sass Kálmán által képviselt érmihályfalvi csoport tagjaként először halálra ítélték, majd huszonöt évi börtönre enyhítették büntetését. Hat és fél év után szabadult, majd életének hátralévő részét ugyancsak Érkeserűn töltötte, szegényes anyagi körülmények között. Később iskolát neveztek el róla, a hét végén a helyi iskola, a református egyházzal közösen, egész napos rendezvénnyel emlékezett meg Érkeserű „mesebácsijáról”. Boros József méltatta a költő munkásságát. Az érmihályfalvi Gödör Gasztró Galéria (GGG) irodalmi stúdió műsorát követően Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész mutatta be a centenárium alkalmából megjelentetett Fenyőfa a lápon című Számadó-kötetet, amelyben egy illusztrációsorozat is található a lelkész-festő akvarelljeiből. Gavrucza a költőt méltatta, majd a Gavrucza és Fekete Hajnal képzőművész munkáiról Kristófi János festőművész szólt, megnyitván a két alkotó munkáiból nyílt kiállítást. /D. Mészáros Elek: Érkeserű költőjére emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

2007. december 13.

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2008. június 14.

Puskás Attila kiadta édesapja, Puskás Lajos 1947-es börtönnaplóját a vele együtt raboskodó magyarok névsorával, és szekus-dossziéjának néhány válogatott darabjával. /Puskás Lajos: Más jövőt álmodtam. Napló, dokumentumok. Szerkesztette és magyarázó jegyzetekkel ellátta Puskás Attila. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008./ Az 1982 tavaszán elhunyt Puskás Lajos tanárra sokan emlékeznek Kolozsváron: többek között volt diákjai is. A harmincas évek végén a Magyar Népközösség keretében, majd 1940–1944 között a Tizes Szervezet élén végzett szociális és családvédelmi munkát. A Sziguranca már 1944 őszétől figyelte, internálták, szabadulása után pedig a „Legfelsőbb Tisztogató Bizottság” úgy döntött, hogy „semminemű vezető állami állást nem vállalhat”. 1947. május 5-én újból elhurcolták. A naplófeljegyzéseket olvasva, Dávid Gyula összehasonlíthatta az 1947-es és az 1956 utáni börtönt, 1956 után ugyanis ő került börtönbe. 1947-ben még rendszeresen kaphatnak csomagot hozzátartozóiktól, az internáltak maguk főzhették meg ebédjüket, a csomagban kaphattak olvasnivalót is. Az internáltak nap közben felkereshették egymást, sőt az akkor még meglevő kápolnában felváltva tartottak misét-istentiszteletet az ortodoxok, római katolikusok ér protestánsok. Ha pedig konfliktusba kerültek a börtön vezetőségével, az esetet a rabokból alakult „komité” tárgyalta meg a börtönparancsnokkal. Szabad idejükben előadásokat hallgattak. Idilli élet? Aki úgy gondolja, megpróbálhatja, írta Dávid Gyula. A Puskás Lajos által feljegyzett névsor, fontos dokumentum. Köztük volt Kakassy Endre író, műfordító, Koncz Rudolf kolozsvári, Kovács Károly zilahi és Elekes Viktor nagyenyedi református. kollégiumi tanár, Lévai Lajos és Haáz F. Rezső tanárok a székelyudvarhelyi ref. kollégiumból, Hadnagy János, a híres zetelaki plébános, Pásztai Géza szociáldemokrata politikus, Kiss Bertalan szatmári, Sass Kálmán érmihályfalvi ref. lelkész. Összesen 146 magyar értelmiségi, akiket a „demokrácia ellenségei”-ként, ítélet nélkül tartottak fogva 1947-ben Szamosújváron. Puskás Lajost szabadulása után állandóan megfigyelték, ezt mutatják a besúgói jelentések közölt válogatott dokumentumai. Fiát, Puskás Attilát 1958-ban húsz évre ítélték, 1964-es szabadulása után őt is a megfigyelték. /Dávid Gyula: Így éltünk Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2008. szeptember 2.

Szeptember 1-jén volt ötven éve, hogy Temesváron kivégezték az erdélyi 56-os elítélteket. A Szoboszlay-per vádlottai közül tíz személyen 1958. szeptember 1-én hajtották végre a halálos ítéletet. Emlékszik-e még a köztudat azok nevére, akik vállalták a diktatúrával való szembefordulást? Álljon itt nevük: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, báró Huszár József, dr. Orbán Károly, dr. Kónya István, dr. Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István. Tervüket – egy romániai Keresztény Munkáspárt létrehozását – nem sikerült megvalósítaniuk, ügyüket elárulták, a résztvevőket bebörtönözték, tízet közülük kivégeztek. De nem a Szoboszlay-per volt az egyetlen 1956 után. Más perekben még öt személy ellen hoztak halálos ítéletet: Sass Kálmánt, dr. Hollós Istvánt, Szígyártó Domokost, Teodor Margineanut és Bíró Károlyt szintén kivégezték. A megtorlás idején tehát Romániában 15 személyt végeztek ki, közülük 10-et a Szoboszlay-ügyben. A vallatások és a börtönbüntetésekben elszenvedett kínzások következtében még 17-en életüket vesztették. 25 évi börtönbüntetésre ítéltek 43 személyt; 20–25 év közöttire 21 embert; 20 évi börtönre 36-ot; 15–20 év közöttire 29-et; 15 évre 57-et; 10–15 évre 24-et; 10 évre 112-őt; 5–10 évre 93-at; 5 évre 43-at; 1–5 évre 43-at; 1 év alatti börtönnel 117 személyt sújtottak. (Az adatok Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en... a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvéből származnak.) A halálra ítéltek között volt Orbán István is, akinek gyermekei, unokái 2006. október 23-án, szülőfalujában, Csíkcsomortánban emléket állítottak. Fiát, Orbán Pétert 25 évre, lányát, Etelkát öt évre ítélték, a szintén csíkszeredai Vorzsák Jánost pedig hét évre. Ők azóta is, ma is emlékeznek. De emlékeznek unokái is. Orbán István emlékére, kivégzésének 50. évfordulóján emlékező szentmisét tartottak Csíktaplocán. A család megkoszorúzta a taplocai temetőben a hősök emlékművét, amelyen Orbán István neve is szerepel. /Takács Éva: Fekete betűs gyásznap. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 2./

2008. szeptember 15.

Szeptember 12-én érkeztek a vendégek határon innenről és túlról a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének IV. Konferenciájára Érmihályfalvára. A találkozó témája: Politizáló egyház – imádkozó politikus. A háromnapos egyházi rendezvényt Csűry István helyettes püspök istentisztelettel nyitotta meg. Hermán M. János előadó-tanácsos, Sipos Gábor történész, Tőkés László EP-képviselő, valamint Varga Mihály egykori magyar pénzügyminiszter osztotta meg a véleményét a hallgatósággal. A történelem során bebizonyosodott Márton Áron püspök, Mindszenty József bíboros, valamint a mihályfalvi Sass Kálmán lelkipásztor példáján keresztül, hogy az egyházi ember szava mérvadó a nemzet sorsának alakulásában. Az előadások utáni hozzászólások is – kevés kivétellel – erre utaltak. /Sütő Éva: Presbiteri konferencia Mihályfalván. Kötelező állást foglalni a nemzet ügyeiben. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 15./

2008. október 6.

Emléktáblát lepleztek le október 4-én Nagyváradon az 1956-os forradalom kapcsán kivégzett vagy bebörtönzött érmihályfalvi csoport tagjainak emlékére. „Az érmihályfalvi csoport tagjai semmi mást sem tettek, mint együtt gondolkodtak” – mutatott rá beszédében Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes államtitkár. A mostani Petőfi Sándor kultúrházban hirdették ki 1958. október 4-én a Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészre, a Hollós István hadbíró századosra, tanárra és a Balaskó Vilmos lelkészre kiszabott halálos ítéletet. Sasst és Hollóst 1958. december 2-án kivégezték, Balaskó halálbüntetését börtönre változtatták. Mai napig nem tudni, hol vannak Sass Kálmán és Hollós István földi maradványai, fejtette ki Tófalvi Zoltán újságíró, történész. Mint mondta, Sasst államellenes összeesküvés, hazaárulás, az önálló Erdély létrehozására irányuló lázítás, felbujtás, a szocialista államrend elleni szervezkedés, a magyar ellenforradalommal való szolidaritás és kapcsolat vádjával ítélték halálra. A református lelkipásztor Svájcban tanult, onnan hozta magával a kantonális Erdély gondolatát. A per során meszkalinnal vallatták, azzal a szerrel, amellyel Mindszenty József hercegprímást is, emlékeztetett Tófalvi. Rámutatott, a vádak képtelenségét az is mutatja, hogy Andrássy Ernő mihályfalvi nőgyógyászt arról kérdezték a per során, hol szállt le családi kriptájuk közelében a Münchenből érkezett kémrepülőgép. A „kémhálózat” leleplezésének ötlete Mészáros Gyula debreceni ÁHV-s tiszt agyából pattant ki, aki szorosan együttműködött a Szekuritátéval, fejtette ki a történész. A művelődési ház előterében elhelyezett emléktáblát, Deák Árpád szobrász munkáját, Cseke Attila és Tófalvi Zoltán leplezték le. /Fried Noémi Lujza: Együtt gondolkodtak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

2008. október 18.

1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

2008. október 24.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2008. december 9.

December 7-én, vasárnap délelőtt ünnepi megemlékező istentiszteletre gyülekeztek a mihályfalviak a helyi református templomba, hogy emlékezzenek az 1956-os forradalom forgatagában mártírhalált halt érmelléki lelkészre, Sass Kálmánra. Az 1904-ben Gálospetriben született lelkipásztort már 1956 előtt többször letartóztatták, meghurcolták, lázítással, nacionalizmussal, sovinizmussal vádolva. Még a háború előtt több lelkésztársával együtt kiutasították az országból. Egy ideig ekkor a Budapest-fasori Egyházközségben szolgált. 1936-ban került Mihályfalvára, de innen is többször elhurcolták. Egyik alkalommal Maléter Pál, a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere is írt érdekében Bukarestbe, szabadulását elősegítve. A második világháború idején ugyanis a mihályfalvi lelkészlak pincéjében hónapokig rejtegették Malétert mint egy partizánakció túlélőjét. Tőkés László püspök 1991-ben tette le ennek az emlékezésnek az alapkövét arról a szószékről, ahonnan hajdan nagy elődje, Sass Kálmán is szolgálta gyülekezetét. Ekkor hangzott el először a mártír lelkész neve az 1989-es változás utáni időkben. Tőkés László emlékezett a mai napig nem rehabilitált lelkésztársára. A püspök elmondta, hogy Románia az egyetlen kelet-európai ország, ahol még nem született erre vonatkozó törvény, és ’56 mártírjait még mindig hazaárulóként tartják nyilván. Ezután Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész méltatta a „mihályfalvi csoport” jelentőségét, valamint Erdély ’56-os véráldozatát a magyar nemzet szellemiségének történelmi oltárán. Az emlékezés az emléktáblánál folytatódott. A templom falán elhelyezett emléktáblát politikai és civil szervezetek, intézmények, barátok, rokonok koszorúzták meg. A kegyelet virágait a templomkertben elhelyezett „56-os emlékmű talapzatára is letették, valamint Veronika diakonissza emléktábláját is megkoszorúzták a diakóniai központ falán, aki egyedüli nő volt a meghurcolt, elítélt csoportban, és akit öt év börtönbüntetésre ítéltek. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvosnak köszönhetően Gálospetriben Sass Kálmán-emlékszoba van. /Sütő Éva: Ötven éve végezték ki Sass Kálmán lelkipásztort. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 9./ 1958. dec. 2-án végezték ki Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt. Az érmihályfalvi perben 31 életfogytiglani ítéletet mondtak ki. /Hitének, magyarságának mártírja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. okt. 29./

2008. december 11.

Pár éve az RMDSZ jóvoltából nagy számban jelennek meg a térség falumonográfiái, ami mindenképpen dicséretes. Vannak összecsapott munkák is. A közelmúltban megjelent Örvénd monográfiája /Europrint Kiadó, Nagyvárad/ című tetszetős kiadvány nem tartozik ezek közé. Megírásakor Grim András történész és Kánya Endre parókus lelkész felhasználták Egyed Ákos kolozsvári történészprofesszor és a kivégzett Sass Kálmán lelkész munkáit, országos és helyi levéltárak anyagait, a református egyházi anyakönyvet, a Dukrét Géza szerkesztette Partiumi Füzetek vonatkozó részét is. /T. B. : Megbízható munka. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 11./

2009. január 24.

A nagyváradi Harangszó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja legújabb számában Kölcsey Ferenc Himnusza előtt tisztelgett Csohány János. Sass Kálmánra, “az Érmellék messiására” emlékeztek Érmihályfalván – tudósított a lap. A Sebes-Körös menti református ifjúsági csoportok találkozójáról Pál László számolt be. Első karácsonyát ünnepelte újonnan épült templomában a feketeerdői gyülekezet. /A Harangszó legújabb számából (2009/2.). = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./

2009. február 27.

A kommunista rendszer áldozataira emlékeztek február 25-én Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi székházában. „A náci rezsim mellett a kommunista önkényuralom is fájdalmas része közös európai történelmünknek, következésképpen a kommunisták elkövette bűntetteknek is tudatosulniuk kell minden európai elmében” – áll a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatban. Molnár János egyháztörténész-professzor a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta, majd Vincze Gábor történész Kovács Béla kisgazda párti politikus 1947. február 25-i elhurcolását idézte fel, Magyarországon ennek az eseménynek az évfordulóján emlékeznek a kommunizmus áldozataira. Forró László hegyközkovácsi lelkész, előadó-tanácsos a bihari mártírokra emlékezett, név és település szerint sorolta fel a meghurcoltakat. Tőkés László EP-képviselő a „Prágai nyilatkozat” /Prágai nyilatkozat az európai lelkiismeret és a kommunizmus ügyében/ fontosságáról szólt, és bejelentette Kincses Előd ügyvéd elvállalta az 1958-ban kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész rehabilitációs perét. A megemlékezés végén megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emléktábláját a székház belső udvarán. /Fried Noémi Lujza: Nagyvárad: hősökre emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 27./


lapozás: 1-30 | 31-33




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998