udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Simó Edmund

2004. december 8.

Hiábavaló volt minden. Kasza József élesen fogalmazott, és egyenesen... Tőkés László könyörgött, imádkozott és énekelt, Markó a legszebb esszé­jét mondta el a ,,fészek” kellős közepén… De nem és nem és NEM! A válasz immár végleges és nemleges. Nem kellünk! – írt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéről Simó Edmund. /Simó Edmund: Anyánk tyúkja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./

2005. június 16.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban lehet hallani ,,magyarverésekről”. Ez a magyarverősdi talán a Vajdaságban érte el a csúcspontját, legújabban Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön is megismétlődött. Egyesek szerint gyerekcsínyekről van szó csupán. De mi lesz a lelki sebekkel? Az együttélés és a közös jövő elméletével? A vajdasági magyarverés már Strasbourgig jutott, az erdélyi csak Bukarestig. Ott valószínűleg stagnálni fog egy jó ideig, amíg aztán valaki ,,ad acta” teszi. /Simó Edmund: Bozgorka. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./

2006. június 8.

Megjelent Burus János főszerkesztő, csíkszeredai tanár kiadványa, a Kútfő II. évfolyam 1. száma, amely 2006 – Tavasz tárgyválasztásával a Pünkösdi búcsújárás Csíksomlyón (régen és napjainkban) témakört mutatta be. Ez a még teljesen ismeretlen, frissforrás-ízű lap alcíme: Kis magyar néprajz diákoknak. A ,,tulajdonos” pedig a csíkszeredai Székely Károly Alapítvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság. Félévenként megjelenő folyóirat. Felelős szerkesztője, műszaki- és képszerkesztője Sipos Gábor. A szerkesztőbizottság munkájában, a Székely Károly Szakközépiskola tanárain kívül, részt vesznek a diákok is. A mostani számban tanulmány olvasható többek között dr. Tánczos Vilmos, kolozsvári néprajzkutató, egyetemi tanár tollából Szép, boldog, csodatevő Csíksomlyó és a Mária-dogmák című írás, Tankó István csíkszeredai tanár Pünkösd. A pünkösdi csoda címmel írt jegyzetet, Mirk László írásában a pünkösdi népszokásokról volt szó. /Simó Edmund: Pünkösd után: Kútfő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./

2006. augusztus 26.

Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. – Székelymuzsna, 2006. júl./ elhatározta, hogy a szláv nyelvek ismerőjévé lesz, és megtanulja a balti nyelveket is. Kolozsváron elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalomot, ,,másodállásban” az Egyetemi Könyvtárban fellelhető nyelvtankönyveket és szótárakat böngészte, közben hihetetlenül szerteágazó levelezésbe kezdett, felvette a kapcsolatot a litván irodalom akkori költőfejedelmével, Eduardas Miezelaitisszal, akitől litván nyelvtankönyveket, szótárakat kért és kapott, s nagy erőbedobással, buzgalommal, aránylag rövid időn belül elsajátította a litván nyelvet. Utána következett a többi: román, orosz, lett, bolgár, cseh, szlovák. És elkezdte költők, írók munkáinak átültetését magyar nyelvre, és azok publikálását a hazai lapokban, antológiákban, majd könyvekben. Ő volt az első, aki olyan tekintélyes költőket, mint: Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Magyari Lajos, bemutatott a litván olvasóknak. Szorgalmasan dolgozott. Fordítások ezreit végezte fáradhatatlanul, kézirataival valósággal bombázta a szerkesztőségeket. Közben a levelezést, a nagyvilággal való kapcsolattartást, kapcsolatteremtést sem szüneteltette meg. Idén júniusban még tele volt újabb és újabb tervekkel. Barátjának, a most róla emlékező Simó Edmundnak beszámolt a kiadás előtt álló könyveiről. Összegezte, hogy eddig 23 egyéni fordításkötete látott napvilágot, 40 kötetre való anyaga van, ha ez mind megjelenik, akkor meg lesz elégedve. A sors másképpen döntött. Talán éppen a születésnapján, július 14-én ,,csillagösvényre” lépett. /Simó Edmund: Csillagösvényen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./

2007. augusztus 21.

Sokan eljöttek a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára, és sokan nem. Sokan önhibájukon kívül nem jöttek, mert nem jöhettek: azok utódai, akiket a tatárok rabszíjra fűzve elvittek. Azok leszármazottai sem, akiket a törökök janicsárnak vittek. Azok unokái sem, akik a századfordulón kitántorogtak Amerikába. Aztán a két világháború közt Bukarestben szolgálók és mesteremberek azon örökösei sem, akik közben románok lettek. Nem jönnek azok sem, akik most éppen szezonmunkára mentek el, mert most van a szezon. Nem jönnek azok sem, akik itthon nagy magyarok voltak. Akik viszont ‘89 körül mentek ki, azok közül jöttek, de jöttek Ausztráliától Kanadáig, Magyarországról, Nyugat-Európából vagy Skandináviából. Jöttek haza az írók. Hazajött az innen elment magyar orvos, aki Magyarországon azóta is a román orvos. Hazajött a színész, aki Nyugaton sofőrködik. És hazajöttek, akik Háromszékről kirajzottak a környező megyékbe. Majdnem mindenki örül az innen elszármazottak világtalálkozójának. Kivéve azokat, akik az elszármazottak helyébe, máshonnan származtak ide. Pedig ők is szervezhetnének maguknak találkozókat. /Kuti János: Világtalálkoztunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 21./ A háromszékiek szétszórattak a nagyvilágban az idők hullámverésében. A nagy kitántorgások, kivándorlások és kitelepedések idején sokszor úgy ötlött fel bennünk a Tamási-gondolat, hogy mi, székelyek azért vagyunk a világon, hogy lassan kiűzessünk belőle, írta Simó Edmund. Itt vagyunk, itthon vagyunk ismét, hogy sok tízezren összegyűlhettünk áldott szülőföldünkön. És daloltunk, és nótáztunk, és táncoltunk, és Szózatot mondtunk, Himnuszt énekeltünk Háromszék falvaiban, városaiban, lankáin és Pincetetőin pergethettük dobjainkat, lobogtathattuk zászlainkat a Perkőn államalapító nagy királyunk, Szent Istvánunk emlékére. /Simó Edmund: Összegyűltünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 21./

2007. október 20.

Kell-e a hit a ma emberének témával hirdetett meg beszélgetést Sepsiszentgyörgyön a művelődési ház terefereklubja. Házigazda Matekovics János, a meghívott pedig Kovács István unitárius lelkész volt. A globalizált, minden eladható, minden megvehető világnézet, a fél évszázadig tartó, Istent, hitet, vallási erkölcsöt kizáró, materialista elméletre, filozófiára épülő, romba dőlt társadalmi rendszer örökségeként a ma embere valamiféle vallási vákuumba: hitűrbe került. Ennyi tévelygő, lebegő, irányvesztett, hamis erkölcsöket valló és kereső ember még talán soha sem élt. Az emberi szívekből, lelkekből, ha hiányzik egy fix pont, amelyre alapozni, építeni lehet. Napjainkban ezt a lebegő, önmagát, Istenét kereső, tévelygő embert keresi meg az a magát hitesnek nevező ,,kereszteshadsereg”, amely gyors megoldást kínál. A kereső ember így könnyen áldozatává válik álprófétáknak és guruknak. A hitre minden embernek szüksége van. Még a magukat istentagadóknak, ateistáknak nevezőknek is. Mert a hit Isten ajándéka, enélkül az ember nem lehetne ember. /Simó Edmund: Kell-e a hit? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998