udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Sipos Géza

1990. január 14.

1989 novemberében erdélyi református, katolikus lelkipásztorok közös állásfoglalást írtak alá, kiállva Tőkés László mellett: "szolidaritásunkat fejezzük ki az üldözött lelkipásztor mellett." Az aláírók vállalják a felelősséget, amint olvasható az Erdélyben először publikált állásfoglalásban. Nagy bátorság kellett ehhez a Ceausescu-rendszerben. Az aláírók: id. Hegyi István nyug. ref. esperes, Székelyudvarhely, Farkas György nyug. ref. esperes, Sepsiszentgyörgy, Szabó Károly nyug. ref. esperes, Brassó, ifj. Hegyi István, ref. lelkipásztor, Csíkszereda, Sipos Géza presbiter, Székelyudvarhely, dr. Bokor Károly presbiter, Székelyudvarhely, id. Sepsy Sándor presbiter, Székelyudvarhely, dr. Dobri János nyug. ref. lelkipásztor, Kolozsvár, Asztalos Kálmán presbiter, Nagyenyed, Horváth Zoltán presbiter, Nagyenyed, Sipos János ny. ref. lelkipásztor, Kraszna, Köble József ny. tanár, Nagyenyed, Tomai László nyug. ref. lelkipásztor, Nagyenyed, Pásztory G. István ref. lelkipásztor, Nagyenyed, Bak Sándor nyug. ref. esperes, Kecsetkisfalud, Nagy Gábor ref. lelkipásztor, Nagygalambfalva, Bak Áron ref. lelkipásztor, Szentkeresztbánya, Sógor Csaba ref. lelkipásztor, Csíksomlyó, Hegyi Sándor ref. lelkipásztor, Székelyudvarhely, Gergely István kat. plébános, Csíksomlyó, Boros Károly kat. plébános, Csíktapolca, Bakcsi Gábor ref. lelkipásztor, Csíkszentmárton, Gidó Bálint presbiter, Székelyudvarhely. /Szabadság (Székelyudvarhely), jan. 14. - 4. sz. - az RMDSZ székelyuvarhelyi szervezetének lapja. Főszerkesztő: Katona Ádám./

1997. október 31.

A Collegium Transsylvanicum Alapítványt mutatta be Cs. Gyimesi Éva elnök: diák-önszerveződés, az elitképzést, a szakmai, tudományos kutatást szolgálja. Hat szakkollégium működik a keretein belül: az Értelmi Rehabilitációs Intézet /gyógypedagógia/, a Láthatatlan Kollégium /irodalomtudomány/, a Max Weber Kollégium /szociológia/, a Diotima Kör /filozófia/, a Kultúrkutatási Kollégium, valamint a Fizikusok Kollégiuma. Páll Zita irodavezető elmondta, hogy sok diák itt írta szakdolgozatát. Cs. Gyimesi Éve elmondta, hogy Ottlik Géza a kollégiumra hagyta 3000 kötetes könyvtárát, azt egy kibérelt lakásban helyezték el. - Brassai László, az Értelmi Rehabilitációs Intézet bekapcsolódott egy Soros-programba, amelynek célja a cigánygyermekek értelmi fejlesztése, mesélte Brassai László, a szakkollégium vezetője. A Láthatatlan Kollégium Torockón szervezett alakuló ülést az első éves magyar szakos hallgatók részére. Balázs Imre József programmenedzser beszámolt arról, hogy nyáron részt vettek a József Attila kör Tatán szervezett táborozásán. A Max Weber Kollégium vezetője, Veres Valér arról adott tájékoztatást, hogy vendégtanárok szervezését a szociológiai tanszékkel együtt bonyolítják le. Bekapcsolódnak egy olyan átfogó felmérésbe, amely a Kárpát-medencében élő identitását kutatja. Web nevű folyóiratuk újabb számának anyaga összeállt. /Sipos Géza: Látni való kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

2001. december 4.

Színházi vita: Többen közös nyilatkozatukban kiálltak a színház vezetősége mellett, magukat színház- és művészetpártoló értelmiséginek nevezve. Az utóbbi időben a színházhoz is mindenki ért. A színház művészet, kellő nyitottsággal kell közeledni hozzá. "Tradíciónak álcázott múltbeli irányzatokat, egyéni emberi gyarlóságokat, politikai programokat és megannyi más, a kortárs művészettől idegen elveket kérnek számon rajta - ezáltal épp lényegétől, színház mivoltától fosztva meg." - olvasható közös nyilatkozatukban. A közönség igényeit egyszerre kielégíteni majdhogynem lehetetlen, és nem is kell hogy az egyetlen intézmény célja legyen. Az elmúlt években - egyes produkciók sikerületlensége, kudarca ellenére is - a kolozsvári színház stúdió- és nagyszínpadi előadásai kiemelkedő művészi színvonalúak, élményszámba menőek voltak. A színházzal kapcsolatban kialakult sajtó-vita "többszörösen ártalmas", hangsúlyozták. Árt a művészeknek, árt az olvasónak/nézőnek, és nem utolsósorban árt a sajtónak. Az aláírók: Bodó A. Ottó /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi tanársegéd, Balázs Imre József /Székelyudvarhely/ szerkesztő, Bíró Béla /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi adjunktus, Prof. Bokor Péter író, rendező, egyetemi tanár, Darvay Nagy Adrienne /Budapest/ színháztörténész, színikritikus, színházi szakíró, Demény Péter író, Fazakas Annamária programfelelős, Józsa István egyetemi adjunktus, Kántor Lajos kritikus, főszerkesztő, Kelemen Attila szerkesztő, Ketesdy Beáta újságíró, rovatvezető, Kötő József színháztörténész, egyetemi docens, Nagy Enikő /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, szerkesztő, Nagy Zsolt művészetpártoló értelmiségi, Nánó Csaba újságíró, Páll Zita kritikus, Sipos Géza újságíró, Stracula Attila /Marosvásárhely/ kritikus, az UNITER tagja, Szabó Anikó informatikus, Szilágyi N. Zsuzsa bölcsész, szerkesztő, Valádi István színikritikus, főszerkesztő-helyettes, Varga Anikó egyetemi hallgató, Varga P. Ildikó egyetemi gyakornok, Zágoni Balázs filmkritikus, szerkesztő, Salat Lehel színész, egyetemi tanár, továbbá több színész. /A színházért mint művészetért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2002. március 15.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, március 15-én hetedik alkalommal kiosztott díjat, az alapító által kijelölt bizottság Sipos Géza fiatal kolozsvári újságírónak, a Transindex című internetes napilap munkatársának ítélte. /Méray-díj 2002. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2004. január 9.

Tiltakozik az "RMDSZ pénzosztó monopóliuma" ellen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot kezdeményező testülete, írta a Transindex internetes erdélyi portál. Markó Béla szerint ez a nyilatkozat a "szaktestületekben tisztességesen dolgozó több mint száz értelmiségit sérti". "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete javasolja a romániai magyar nemzeti közösségnek szánt támogatások jelenlegi elosztási rendszerének megváltoztatását. Mind a román, mind a magyar költségvetésből származó pénzügyi támogatások a hazai civil szervezetek, egyházak, szakmai egyesületek megkerülésével a belterjes politikai szervezetként működő RMDSZ vezetőiből létrehozott testületekhez érkeznek." – áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot kezdeményező testülete (kt.) nyilatkozatában, amely Szatmárnémetiben tartott polgári fórumon hangzott el. A kt. az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriuma és a Communitas Alapítvány gyakorlatát nehezményezi. Szilágyi Zsolt, a Reform Mozgalom elnöke kifejtette, a pályázatokról gyakran politikai és nem szakmai alapon döntenek. Példa erre a Bálványosi Szabadegyetem támogatásának akadályozása, amely szerencsére nem sikerült, vagy a dévai gyermekotthonnal és kollégiummal konkurens iskola felépítésének pénzelése. Magyarországi közalapítványok az oktatási támogatást leszámítva mintegy 1,2 millió, a román állam költségvetése 1 millió dollárral támogatja a romániai magyarságot. Erről az összesen 2,2 millió dollárnyi összegről nincs nyilvános elszámolás, de még belső egyeztetés sem! A jelenlegi egypártrendszer azt eredményezi, hogy a magyar civil társadalom szabad fejlődésére szánt pénz politikai szűrő alapján kerül elosztásra. A kuratóriumokba a csúcsvezetés nevezi ki a tagokat. – Szívesen látnék végre egy összefoglalót a csúcsvezetés pénzügy- és támogatáspolitikájáról – fűzte hozzá a szatmári nyilatkozathoz Szilágyi Zsolt. – Az a támogatás-osztás, amelyre az RMDSZ-nek rálátása van, az a lehető legnyitottabb módon történik – reagált Markó Béla RMDSZ-elnök a szatmári nyilatkozatra. Azonban Markó Béla vezeti az IKA alkuratóriumát és a Communitas Alapítványt is, jegyezte meg Sipos Géza. Markó erre megjegyezte, hogy nem a kuratóriumok, nem is az RMDSZ, hanem a szaktestületek bírálják el a pályázatokat. /Sipos Géza: Lej és forint ide, oda. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 9./

2005. február 24.

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./

2005. március 3.

Az A Hétben folytatódtak Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán a hozzászólások: a/ Lövétei Lázár László megjegyzéseket fűzött Sipos Géza Az önfelmentő című vezércikkéhez /A Hét, febr. 24./. mondván, nem akarja Sütő Andrást védeni, de Sipos összehordott tücsköt-bogarat, a végén a cikk mondanivalója eltűnt „a sok marhaság között”. Pontatlan, hogy Sipos elhallgatta: Sütő az ötvenes évek után is kapott díjakat, ezzel Sipos azt sugallta, hogy a szorítás lazulásával – amikor irodalmi/esztétikai szempontok is érvényesültek az elbírálásban – Sütő már nem volt/nem lehetett jó író. Lövétei Lázár László szerint Sipos írásában „a legelképesztőbb baromság”, hogy Sütő életműve „csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”. Lövétei azt sem fogadta el, hogy Sütő drámái megjelenésükkor a „szelep funkcióját” töltötték be. Sipos lekismesterezte Sütő Andrást. /Lövétei Lázár László: Levél Sipos Géza szerkesztő úrhoz. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ c/ Kántor Lajos kifejtette, a Parászka Boróka vezércikkében emlegetett „fegyelmezett csend” nem most, az olasz Stefano Bottoni tanulmány részletének közlésével szakadt meg, mert már a kilencvenes évek legelején elkezdődött az 1989 decembere előtti erdélyi, romániai magyar irodalom egyes ismert-elismert szerzőinek és műveinek számonkérése. Kántor hangsúlyozta: a „diktatúra életben lévő tanúi, kiszolgálói, áldozatai, akik közül egyesek nem egyszerűen „átnyergelők”, hanem szembefordulók is voltak”. /Kántor Lajos: A megszakított csendről. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ d/ Kuszálik Péter cáfolta Sipos Gézát, aki szerint Sütő Andrásnak 57 könyve jelent meg. Kuszálik Péter kijelentette, hogy az ötvenes években „pártunk és kormányunk előszeretettel szórta a román és magyar dolgozók elé Sütő szakmányban gyártott brosúráit és könyvecskéit, ui. azok igen alkalmas propagandaanyagai voltak a kollektivizálásért folytatott harcnak.” Kuszálik Péter felsorolta, mennyi díjat kapott Sütő András. Kuszálinak erről a felsorolásról Nagy Pál korábban megállapította: „adatgyűjtő szorgoskodása valójában lejárató célzatú kötekedés”. (Látó, 2003. 10. sz.) Kuszálik szerint ez nem lejáratás, de előzőleg megjegyezte: sok adatot kellett összehordania, hogy megerősítse Sipos Géza következtetését („ez csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”). A vitában Kuszálik vállalja az ördög ügyvédjének szerepét. /Kuszálik Péter: Advocatus diaboli. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./

2005. március 10.

Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

2005. március 10.

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Cs. Nagy Ibolya az első, aki a vitában nem támadta Sütő Andrást, sőt megállapította, hogy a hetilapban a vita álcázott taktikai játék, a cél Sütő András támadása, ezért történik az egész kultuszlebontó igyekezet, melyben sok az ilyen elem: mindenki tudta, nekem mesélte… Földes László Utunkból való kizárása nem drámai végű ügy: ideológiailag megbízhatatlanként marxizmust tanított egy főiskolán. A mostani vitában egyetlen célszemély lett fontos, Sütő András. A cikkek nyomán a kor ügynökévé, kollaboránsává válik az író. Először Bíró Béla támadta Sütőt a hetilapban /Zsidónak (is) lenni, A Hét, jan. 13./, majd Stefano Bottoni tanulmányában, de legfőképpen Sipos Géza (Az önfelmentő, febr. 24.). Sipos Géza már azt is nehezményezte, hogy az írónak sok könyve jelent meg. Sipos Géza cikke az eddigi vita mélypontja, kifejtette nyers ellenszenvét. Cs. Nagy Ibolya hangsúlyozta, hogy Sütő András drámái, könyvei a nemzetiséget megerősítette önazonosságában. Tudta ezt a hatalom is: 1984-ben a Vidám sirató... kivételével szilenciumra ítélték az író színpadi munkáit. Sipos Géza szerint Sütő drámáinak egyetlen érdeme a „gyengécske ellenzéki hang”. Valójában a romániai kisebbség sorsáról Sütő András drámáiból, esszéiből, azután majd „elemző” beszédeiből, beadványiból, leveleiből, cikkeiből értesülhetett Európa, magyarok és nem magyarok. Sütő András a diktatúra idején, 1982-ben Lacranjan Erdély-könyve miatt tiltakozó beadványt fogalmazott Ceausescuhoz s aláírt harmincötödmagával. Cs. Nagy Ibolya sorolta, mi mindent tett Sütő András a diktatúra idején népéért. /Cs. Nagy Ibolya: A sajátosság újabb méltatlanságai. Vita vagy közelharc? = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ b/ Gagyi József figyelmeztetett: a jelenségek nyilvánosságra hozatala kockázatos vállalkozás mindaddig, amíg nem ismerjük az ötvenes (hatvanas, hetvenes...) éveket. Ezen évek tudományosan feldolgozott, megvitatott és alapmunkákban rögzített történetét. Nem tudjuk, sorolta Gagyi, milyen volt „az országot, a tartományt, a várost, az emberek életét kormányzó hatalom mint szándék (ideológia), szerkezet (államműködés) és történelmi megvalósulás (a feltárt történelmi forrásokra alapuló értékelés, értelmezés),” továbbá „nem tudjuk, hogy milyen volt a Szekuritáté 1956 utáni kiépülése nyomán az irodalmi-művészeti szerkezetek-intézmények behálózottsága és ennek következményei”. /Gagyi József: Ismerjük? Nem ismerjük. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ c/ Kuszálik Péter hangsúlyozta, Sütő Andrásra nem jellemző önhibáinak feltárása. Sütő András „nem félrevezetett volt, hanem félrevezető. Őt és társait azzal bízta meg 1945-ben Pártunk és Kormányunk, hogy a nép lelkébe beledaloljon egy kitalálása pillanatában is hazug ideológiát.” Kuszálik elítélte Sütő Andrást, hozzátéve, ne várjon „vastapsot a följelentései (1956-os forradalom, Földes László, ...?) miatt, csak azért, mert megírta a Heinrich von Kleist-parafrázist (az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról van szó)”. /Kuszálik Péter: A tényekre figyelve. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./

2005. március 12.

Az utóbbi hetekben egy újfajta, retorikájában, szótárában alighanem Magyarországról importált antiszemitizmus jelentkezik Erdélyben is. Az explicit antiszemitizmus elítélésének és a kétértelműségek mögé bújó gyűlölet leleplezésének nem szabad egyféle értelmiségi „kedvtelésnek” maradnia. A romániai magyar társadalom felkészületlen az antiszemitizmus jelenségének kezelésére, és ezen változtatni kell. Elsősorban a sajtó és az egyházak napszámosaira, a pedagógusokra és a civil szervezetekre hárul annak felelőssége, hogy amikor látják, felismerjék az antiszemitizmust, hogy ne hagyják szótlanul, kérjenek magyarázatot, ítéljék el. Ádám Gábor; Ágoston Hugó; Balázsi-Pál Előd; Borbély Tamás; Eckstein-Kovács Péter; Gáspárik Attila; Haller István; Kelemen Attila Ármin; Parászka Boróka; Salamon Márton László; Schneider Tibor; Sipos Géza; Soós Károly Róbert; Spielmann-Sebestyén Mihály; Székely Csaba; Székely István; Szilágyi Gál Mihály; Szilágyi Júlia. /Erdélyiek az új antiszemitizmus ellen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

2005. március 18.

A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

2005. március 24.

Az A Hét közölte Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmányát. Ehhez újabb hozzászólások láttak napvilágot az új számban: a/ Sebestyén Mihály kifejtette, hogy Földes László leváltása az Utunk hetilap éléről beletartozott a RKP ki nem mondott káderpolitikájába: eltávolították a zsidókat a vezetői-irányítói posztokról. Szülei annak idején háborogtak, hogy a zsidók megint kikerültek a hatalom berkeiből. Romániában a párt „aggályosan számon tartotta azokban a látszólag zsidókérdés mentes években is, hogy ki kicsoda.” /Sebestyén Mihály: Egyet s mást Földes leváltásáról. Szubjektív szempontajánlat. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ b/ Egry Gábor rámutatott, Sütő András állította, hogy nem követett el hibát, nincs mit megbánnia, Bodor Pál történeti fejtegetésekbe burkoltan próbálta magyarázni a történteket, Kuszálik Péter pedig filológiai pontatlanságokat, hibákat sorolt. Vajon segíthet-e a nyilvánosság, a múlt dokumentumainak megismerése, kérdezte Egry. A nyilvánosság mindenképpen hasznosabb, mint a további (el)hallgatás, adta meg a választ a kérdésre. /Egry Gábor: A múlt foglyai. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ c/ Stefano Bottoni tanulmánya nem írók műveit értékeli, nem kér számon semmit. Romániai magyar értelmiségi csoportok hatalomhoz való viszonyát elemzi, írta Oláh Sándor. Az ötvenes évekre emlékező erdélyi értelmiségiek közül keveseknek volt bátorsága leírni, amit Szabó Gyula megtett regényfolyamában: „színlelés, hamisság, álság, hazugság töltötte be az életet, sokszor tapsoltunk annak, amit szívünk mélyén gyűlöltünk, s lett általános társadalmi »vétek« a »morálvesztés«, odáig menően, hogy sok hatalomvágyó és törtető éppen a morálvesztés hágcsóján érvényesülhetett és boldogulhatott”. (Szabó Gyula i.m. IV. 438.) Az ötvenes évek kutatásánál felmerül a dokumentumok hitelességének problémája. Oláh Sándor terjedelmes írásában Szabó Gyula alapos munkájára hívta fel a figyelmet, idézve az összegző munkából. /Oláh Sándor: Írók a társadalomtörténet mérlegén. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ d/ Kántor Lajos leszögezte: a Bottoni-tanulmányt alapvetően jónak, fontosnak tartja. Sipos Géza vezércikke viszont tévedett, amikor Sütő András politikai-irodalompolitikai múltját, megítélését összekeverte a művek önértékével – ami viszont szintén nem független a kortól. Aki megélte a hetvenes-nyolcvanas évek Romániáját, az nem fricskázhatja le „szelep funkcióval”, Sütő történelmi drámáit és ezek Harag György rendezte óriási visszhangú, kiváló előadásait. /Kántor Lajos: Jár nekünk. Nyílt levél Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./

2005. április 19.

Nagy Katalin felháborodottan utasította el Sipos Gézának A Hét hetilap február 24-i számában megjelent Sütő András ellen írt cikkét. Sütő András drámáit angol, francia, orosz és román nyelvre fordították, továbbá a Herder-díjat is megkapta. „Sütő csodálatos drámáiban önmagunkról, fájdalmas történelmünkről, sorsunkról ír”, állapította meg az író védelmezője. Nem fognak porosodni a Sütő-könyvek sem a polcokon, sem az emlékezetben. Nagy Katalin azt üzente Sipos Gézának: „vigyázzon inkább vajúdó lapocskájukra Stefano Bottonival, mert még a pletykalapok szintjét sem érik el.” /Nagy Katalin, Marosvásárhely: „Itt állok, másként nem tehetek” . = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 19./

2005. november 25.

Pomogáts Béla örömmel és elismeréssel fogadta, hogy kitüntettek két erdélyi írót: Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a magyarországi irodalomtudóst, Görömbei Andrást. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér óta, vagyis negyven esztendeje, az erdélyi magyarság gondjainak és reménységeinek, sorsának és vágyainak a hordozója és kifejezője. A hitvallást nemcsak műveivel vállalta, hanem életével is. A hűség nem kapott osztatlan elismerést. Sütő Andrásnak éppen az elmúlt hónapokban kellett elviselnie galád támadásokat. Pomogáts megemlítette, hogy a kezébe került folyóirat, amely Illyés Gyulát rágalmazza és az Egy mondat a zsarnokságról című költeményéről kijelentette: „mondjuk ki nyíltan, az Egy mondat a zsarnokságról című vers hazug és aljas.” Minden gyalázkodásra akad szerző, írta Pomogáts. Hozzátette: „elég volt a mocskolódásból, a tárgyszerű múltfeltárásnak álcázott sunyi rágalmakból. Elég volt abból, hogy a nemzet valódi akaratának kifejezőit szellemi és erkölcsi törpék próbálják kituszkolni arról a szakrális helyről, amelyet számukra a nemzet lelkiismerete és emlékezete kijelölt. Elég volt abból, hogy a közvélemény epatirozásának szennyes kalózlobogója alatt szabadon lehessen sárral dobálni olyan írói életműveket, legyen az Illyésé vagy Sütőé, amely egykor: nehéz időkben a szellemi ellenállás egyetlen meghirdetője és a magyarság egyetlen látható képviselője volt.” /Pomogáts Béla: A hűség lovagrendje. = Helikon (Kolozsvár), nov. 25. 22. sz./ Előzmény: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal tüntetette ki Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./ Sütő András elleni támadás: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy / A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ című tanulmány nyomán vita kezdődött. Keményen támadta Sütő Andrást Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./, majd Kuszálik Péter több hozzászólásában


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998