udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 12 találat lapozás: 1-12
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Pascu, Stefan

1990. február 23.

A Ceausescu-rendszer idején folyó történelemhamisításra emlékezett Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze. Radu Popa, Erdély középkori történetének kiváló kutatója mondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt feltártak Déva város területén egy középkori temetőt, de erről mélyen hallgattak, egész mostanáig. A kőrösbányai ásatásokat pedig Radu Popa nem látogathatta meg, a Securitate utasítása értelmében. A Securitate megtiltotta Radu Popa könyvének /A címe magyarul: A román középkor kezdetei. Hátszeg vidéke/ népszerűsítését, mert tele volt magyar dokumentumokkal. Stefan Pascu kolozsvári egyetemi tanár kétnyelvű könyvéből /Ce este Transilvania? ? Wass ist Siegenbürgen?/ szándékosan kifelejtette a magyar civilizáció jelenlétét Erdélyben. /Firczák György, a Hunyad megyei Múzeum történésze: A történelem meghamisítása a Ceuasescu rendszer idején. = Hunyad Megyei Hírlap (Déva), febr. 23. ? 3. sz./

1993. november 30.

Nov. 30-án Kolozsváron ünnepélyesen leleplezték és megkoszorúzták Avram Iancu még be nem fejezett szobrát. Beszédet mondott Funar polgármester, Grigore Zanc megyei prefektus, Traian Chebeleu elnöki szóvivő Iliescu elnök üzenetét tolmácsolta, Ion Teodor Stan, Avram Iancu Társaság elnöke, az Liviu Maior tanügyminiszter a kormány nevében beszélt, továbbá Zeno Opris, a Vatra Romaneasca marosvásárhelyi elnöke és Stefan Pascu akadémikus, a hadsereg nevében pedig Pnatelimon Pralea vezérőrnagy. Jelen volt Bartolomeu Ananai ortodox püspök, a Moldova Köztársaság is képviseltette magát. /Csoamfáy Ferenc: Ünnep egy befejezetlen szobor körül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3., Magyari Tivardar: Ünnepi szoboravatás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 8./ Funar polgármester nem mulasztotta el a történelem folyamán - szerinte - kizárólag elnyomó szerepet játszó magyarok ostorozását. /Leleplezték a befejezetlen Avram Iancu-szobrot. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./ Zeno Opris a faji uszítás kritériumait kimerítő magyarellenes beszédet mondott a szobor avatása alkalmából. Judea ezredes veteránjai Marosvásárhelyről autóbuszokkal jöttek Kolozsvárra, felfegyverkezve uszító jelszavakkal. De most nem volt hatásuk. /Krajnik-Nagy Károly: Morzsák a szoboravatásról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

1994. december 1.

Koszorúzásokkal, ünnepi rendezvényekkel emlékeztek meg dec. 1-én az 1918. dec. 1-jei "nagy egyesülésről". Idén mintha visszafogottabbak lettek volna az ünnepségek. Bukarestben Iliescu koszorúzásán alig száznéhány ember jelent meg. Kolozsváron az RMDSZ székházának falán emléktáblát helyeztek el a városi hatóságok. Ebben az épületben élt Ion Lupas történész, az 1918-as események egyik résztvevője. Az avatóünnepségen Stefan Pascu akadémikus és Gheorghe Funar polgármester mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3-4./

1996. március 12.

Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke nyilatkozatában felvázolta életútját. Nagyváradon nevelkedett, édesapját 1948-ban politikai magatartása miatt kiutasították Romániából, Hajdúböszörményben telepedtek le, majd Debrecenben járt egyetemre. 1955-től közölt irodalmi ismertetéseket, ő mutatta be először Sütő Andrást a debreceni Alföldben. Eddig mintegy száz hosszabb-rövidebb írása és egy riportkönyve jelent meg Erdélyről. Stefan Pascu akadémikussal, Ceausescu történészével 1985-ben éles vitát folytatott Erdély nemzeti jellegéről, a vitairatok egy része az Alföldben jelent meg. Köteles Pállal 1988 novemberében megalapították az Erdélyi Szövetséget, majd 1989 tavaszán Bajkó Mátyással elindították az Erdélyi Tükör folyóiratot, Debrecenben. Idén a nyolcadik évfolyamot kezdték. A folyóirat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen működik, főszerkesztője Bajkó Mátyás, a neveléstudomány és az oktatástörténet tudósa. A szerkesztőbizottságban Beke György, a nagyváradi művelődéskutató Indig Ottó és mások dolgoznak. /Hajdú-Bihari Nap (Debrecen), márc. 12./

1996. március 13.

Funar polgármester meghívót juttatott el a Szabadság szerkesztőségébe is, mely szerint márc. 15-én a kolozsvári Polgármesteri Hivatal megemlékezik "az 1848-as forradalomról és az elnyomók által meggyilkolt több tízezer románról". Kolozsváron felavatják az Avram Iancu utca 20. szám alatti épületen elhelyezett Baritiu-Balcescu-emléktáblát, amelyet Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök szentel fel, majd tudományos előadássorozat kezdődik "Supplex Libellus Valachorum - 205" címen. Az egykori eseményeket felidézik: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Ioan Silviu Nistor egyetemi tanár és Gelu Neamtu kutató. Az "ünnepségen" jelen lesz "Mihaila Cofariu élő nemzeti hős" is, akit, mint ismeretes, az 1990-es marosvásárhelyi események során - sokszor megcáfolt vátrás állítás szerint - megvertek a magyarok. /Élő nemzeti hős Kolozsváron Funar és Cofariu együtt ünneplik március 15-ét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

1996. március 13.

A legtárgyilagosabb történelemkönyvet, P. P. Panaitescu művét érdekes módon Antonescu idején adták ki. A második világháború után a hírhedt Rollet tankönyv ismét megnyitotta az utat a történelemhamisítás felé - nyilatkozta Demény Lajos a vele készült interjúban. Rollet egyetlen sort sem írt a román holocaustról. A legrosszabb tankönyvet a XII. pártkongresszus után írták, ez már Iosif Constantin Dragan álláspontját képviselte, aki tagadta a román nép római eredetét, azt állította, hogy a rómaiak a latin nyelvet tanulták el, stb. Hasonlóan romantikus-nemzeti a bolgár, szerb, szlovák, török, orosz, ukrán történetírás is. A román történészek között nem mindenki romantikus, egyesek kiváló résztanulmányokat írnak. A néhai Vlad Georgescu Amerikában kiadta az utóbbi évtizedek legjobb román történelemkönyvét. - Demény Lajos Bukarestben, a Nicolae Iorga Történelmi Intézetben dolgozott, ahol 1971-ben megalakult a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó részleg. Néhány évig ott dolgozott Csucsuja István, Vekov Károly, Tüdős Kinga /ő jelenleg is Demény kollégája/. A részleg a nyolcvanas évek elején megszűnt, de tovább végezték munkájukat, Andrei Otetea akadémikus irányítása alatt. Összeállították az első nemzetiségtörténeti kötetet, amely a Politikai Kiadónál jelent meg román és magyar nyelven. A 16. század utáni történelmet volt szabad kutatni, a többit megtiltotta Stefan Pascu, a kolozsvári rektor, aki a kötetet felülvizsgálta. Emellett összeállították a Székely Oklevéltárat, az első kettő megjelent a Kriterionnál, a harmadikat betiltották, az csak a fordulat után látott napvilágot. A közeljövőben adja ki a negyediket, amely a lustrákat tartalmazza. A lustrák egészen sajátos forrásai a 16-18. századi erdélyi történelemnek, ezek más népközösségek estében nem léteznek. Ezek székely katonai vagy általános adó és más jellegű összeírások. - Több olyan fejezete van történelmünknek, amelyekre allergiásak a román történészek. Ilyen a bejövetel, a letelepedés. Hivatalos vélemény szerint a magyarok nem telepedtek le, legfeljebb átlovagoltak Erdélyen, a román őslakosság által benépesített tájakon. Arról sem lehet beszélni, hogy Erdély az önálló fejedelemség megalakulásáig a magyar királyság része volt, az erdélyi vajdát a király nevezte ki, legtöbbször magyarországi főnemesek közül. Nem szeretik a Rákóczi-felkelést sem. Eltérő 1848 megítélése is. A szabadságharc utáni korszak egészében ellenszenves a román álláspont számára. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 13./

1996. június 1.

Ion Antonescu szimpóziumot rendez a háborús bűnös marsall kivégzésének 50. évfordulóján, jún. 1-jén Kolozsváron a városháza. A Ion Antonescu Ligával és Alapítvánnyal közösen szervezett megemlékezés résztvevői: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Petru Turlea parlamenti képviselő, Crisan Mircioiu, Raoul Sorban, Ion Aurel Pop és Gheorghe Buzatu egyetemi tanárok, valamint dr. Gelu Neamtu. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

1997. március 13.

Kolozsvár volt az egyetlen város, ahol Gheorghe Funar és hívei magyarellenes megnyilvánulásokkal - a Fellegváron elhelyezett uszító szövegű emléktáblák avatásával - próbálták megzavarni a március 15-i ünnepet. A résztvevők többségben ortodox és görög katolikus teológusok, a Román Nemzeti Egységpárt tisztviselői voltak, megjelent Stefan Pascu és Raoul Sorban történész is.Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök beszédeikben Funar polgármester magyarellenes magatartásának védelmét vállalták fel Az egyik emléktábla az 1848/49-ben a magyarok által meggyilkolt román hazafiak sokaságára emlékezik. Funar az emléktáblát a polgármesteri hivatal nevében készítette. Funar márc. 15-ét a román nemzet mártírnapjának nevezte, új adatokkal rukkolt elő a magyarok állítólagos vérengzéseiről. Raoul Sorban a tudományosan cáfolt, roppant túlzottnak tartott 40 ezer áldozattal szemben a magyar szabadságharc 200 ezer román áldozatról beszélt. Funar nemzetgyalázónak tartotta, hogy a hatalom emberei a román nép hóhéraival ülnek közös asztalhoz. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

2005. június 4.

Lupescu Radu, a Sapientia Egyetem magyarságkutató tanára Hunyadi János alakja a magyar és a román történetírásban címmel tartott előadást június 3-án Kolozsváron. Az újkor magyar és román történészei Hunyadit egyaránt a sajátjuknak tekintik. A román történetírás a XIX. században Gh. Baritiu révén a család nemzetiségéről cikkezve propagálta a kibontakozó függetlenségi mozgalmat. Sokáig nem egységes álláspontjukat tükrözi, hogy mikor Ioan, mikor Iancu keresztnévvel illették a hőst, csak az 1960-as években Stefan Pascu, David Prodan és társai révén vették át a Iancu de Hunedoara nevet. Magyar részről a Hunyadi-kutatásban fordulópontot jelentett Elekes Lajos munkássága, akinek konklúzióját a magyarkutatás átvette és használja. Ennek értelmében Hunyadi János ősei havasalföldi bojárok voltak, akik Zsigmond király udvarába költöztek, majd háborús vitézkedéssel megkapták a családi fészket, Vajdahunyad várát. A marxista történelemszemlélet Hunyadi személyében a balkáni népek összefogását, a Moldova–Havasalföld–Erdély összekapcsolódást magyarázta bele a középkori múltba. 1989 után megmutatkoztak a román középkorkutatás gyengéi, mégis akadnak olyanok, akik kutatásaikat a korabeli Erdély vallási-jogi alapjaira helyezik. Tény, hogy Hunyadi János nemzetiségileg mindkét közösségé, történelmileg pedig törökverő hős, aki ezáltal a magyar történelem egyik kiemelkedő alakjává vált. /Ö. I. B.: Kié Hunyadi János? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

2006. július 15.

1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén földalatti illemhely építéséhez láttak. A munkálatok során négy középkori sírra bukkantak. A feltáráson dolgozó egyik régész szerint az egyikben talált S végű bronz hajpánt alapján XII. század végi, XIII. század eleji szász sírokról van szó. Valójában ezek XI. századi, XII. század eleji magyar sírok voltak /a szászokat V. István a tatárjárás után telepítette Kolozsvárra/. Az illemhely egykori földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is összegyűjtötte. Hitelesítő ásatásra csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. Ekkor 14 sírt tártak fel. Stefan Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, Petre Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány m-rel nyugatra, 1969-ben néhány m-rel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. A terület – az 1995-ben a Ferenc-rendi klastrommal szembeni ásatás leletei alapján is – az Óvárban akkor már létező Kolozsvár-csíra temetőjének része volt. A feltárás alapján a város e részén az első emberi település az újabb kőkorból való. Utána hiányzik a bronz- és a vaskor nyoma. A római réteg és a magyar temető között nem került elő közbeeső emlékanyag, bizonyítva, hogy a rómaiak kivonulása és a magyarság megjelenése között itt nem volt jelentősebb élet. A két réteg közti néhány tüzelésnyom az egykori római település romjai közti ideiglenes, népvándorlás kori meghúzódásra utal. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Kora középkori sírok a Főtéren. Kolozsvár – közelről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

2006. július 26.

Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

2008. március 15.

Egy 30 éves hangfelvétel írott változatát közölte a lap. Az interjú Bözödi Györggyel /Bözöd, 1913. márc. 9. – Budapest. 1989. nov. 25./ készült, azzal az író történésszel, aki a napokban töltötte volna a 95. életévét. A felvétel 1978 tavaszán készült. Bözödi György az akkori interjúban elmondta, Marosvásárhelyen legtöbbször a Teleki Tékában vagy a könyvtárban dolgozott. Akkor, 1978-ban hagyta el a nyomdát a Román Tudományos Akadémia társadalomtudományi szakosztályának a kiadásában egy nagy jelentőségű történelmi dokumentumkötet: az 1848-49-es szabadságharc okmánygyűjteménye. Ez a vaskos könyv az első kötet a sorozatból, s csupán ’48. március elejétől április közepéig tartalmazza az akkor megjelent okleveleket. A jelek szerint vagy 15-20 kötetre fog rúgni ez a munka. Olyan dokumentumgyűjtemény lesz, amely Közép-Európában a 48-as események dokumentumaiból még nem jelent meg sehol. Betűhíven jelentették meg minden egyes, akkor keletkezett és fellelt dokumentumot. Már hat kötetre való anyagot állítottak össze, Victor Cherestesiu és Stefan Pascu közreműködésével. Latin, szerb, német és magyar nyelven olvasható a gyűjtemény. Leköti az olvasó figyelmét pl. a sok közéleti személyiség magánlevelezése. Bözödi György arra készül, hogy történeti tanulmányai gyűjteményét is leadja a Kriterion Kiadónak. Éppen 65 éves korára megjelenik az első verseskötete is. Bözödi két jelentősebb témával foglalkozott, az egyik a székelységnek a középkori története az 1562-es nagy felkelésig, a másik történeti témája 1848./Csifó János: „Öreg író nem vén író”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./


lapozás: 1-12




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998