udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 26 találat lapozás: 1-26
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szemlér Ferenc

1994. november 30.

A Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ történetére pillantott vissza, szerepét értékelve Beke György. Megalakulásától kezdve az MNSZ a Román Kommunista Párt függvénye volt. A létrehozására felhívó kiáltvány aláírója, Szemlér Ferenc évtizedek múlva tárta fel, hogy az események mögött Vincze János, a kommunista párt tartományi titkára állt. /Ugyanő később budapesti román nagykövet, majd Ion Vinte néven román helyettes belügyminiszter, majd megint Vincze Jánosként a Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsának alelnöke az 1989. dec. 22-i fordulatig./ Az MNSZ az igazán nagy történelmi próbák majdnem valamennyién elbukott. 1945 novemberében az MNSZ százas intézőbizottsága a "romániai magyarság nevében" a trianoni határok visszaállítása mellett foglalt állást. Márton Áron gyulafehérvári püspök ekkor erélyesen elítélte az MNSZ vezetőinek önfeladó politikáját. "Bukdácsolásai ellenére, a végig kiszolgáltatott helyzetben levő Magyar Népi Szövetség a magyar iskolahálózat kiépítésében, a művelődés szervezésében, még előbb, 1944 őszén a Maniu-gárda gyilkosságainak megfékezésében, a magyar népállomány megmentésében történelmi érdemeket szerzett." - állapítja meg Beke György. /Magyar Nemzet, nov. 30./

1995. május 20.

Máj. 20-án jelent meg Szász János bukaresti író román nyelvű /Foaia/ és magyar nyelvű /Fórum/ lapjának próbaszáma. A bukaresti tudományegyetem hungarológusai szintén lapot indítottak: napvilágot látott Nézőpont /alcíme: Véleménynyilvánítási lap/ című újságuk első száma, 250 példányban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./ A Foaia és a Fórum kiadója a Concordia 112 Alapítvány, amelynek célja hallassa hangját a gyűlölet és az uszítás ellen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./ A Fórum /Bukarest/ szerkesztői: Halász Anna, Marosi Ildikó és Majtényi Ildikó, főmunkatársak: Lászlóffy Aladár és Szász János. A Foaia /Bukarest/ igazgatója Szász János, szerkesztői: Maria Dinescu, Alina Mungiu, Anamaria Pop. Mindkét lap a próbaszámon feltüntette: rendszeres megjelenése szept. 1-jétől. A Fórum próbaszámában olvashatjuk Kós Károly és Kemény János beszélgetését, amint egy hajdani tévériportban felidézték az Erdélyi Szépmíves Céh történetét, a helikoni találkozókat Kemény János marosvécsi kastélyában, Bánffy Miklós alakját és Kós Károly munkásságát. Ugyancsak a Fórumban található - többek között - egy részlet Borsi Kálmán Béla A román társadalom az 1850-es, 60-as években című írásából, továbbá egy felsorolás arról, hogy milyen sokan éltek és dolgoztak Bukarestben, többek között: Méliusz József, Szemlér Ferenc, Sütő András, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Majtényi Erik, Szász János, Robotos Imre, Földes László, Huszár Sándor, Beke György, Bodor Pál, Domokos Géza, Ágoston Hugó, Kovács János, Kacsir Mária, Lőrinczi László, Halász Anna, Horváth Andor, Vajnovszky Kázmér, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor, Kovács Albert, Marosi Barna, Marosi Ildikó, Dános Miklós, Mag Péter, Dankanits Ádám, Dimény István, Cseke Gábor, Szőnyi István, Szobotka András, Balogh Péter, Román Viktor.

1997. január 10.

Rangos rendezvényen emlékeztek meg a brassóiak a Reménység Házában a legnagyobb román költő, Mihai Eminescu születésének 147. évfordulójáról január 10-én. Az eseménynek külön jelentőséget adott, hogy 30 éve, 1967-ben jelent meg a Brassói Lapok egykori főszerkesztőjének, Kacsó Sándor írónak és publicistának, neves kiadói szerkesztőnek a gondozásában Eminescu költői műveinek teljes magyar kiadása, ami önmagában is egyedülálló, hiszen a világ egyetlen más nyelvére sem fordították le mindmáig Eminescu valamennyi versét, beleértve a zsengéit is. Kacsó Sándor irányítása alatt az akkori erdélyi magyar irodalom legnevesebb írói-költői, köztük Szemlér Ferenc, Franyó Zoltán, Majtényi Erik, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Lőrinczi László, Kakassy Endre, Kiss Jenő, Veress Zoltán, Lászlófy Csaba és Aladár, Székely János és mások vettek részt a 281 verset tartalmazó kötet fordításában. A szimpóziumot rangos vendégek tisztelték meg jelenlétükkel és előadásukkal. Ott volt a meghívottak között Mircea Dinescu költő, az Academia Catavencu című fővárosi hetilap igazgatója és Kányádi Sándor, Eminescu egyik legjelentősebb magyar tolmácsolója, aki 30 év után nemrég ismét lefordította a nagy román költő Száz árbóc közt (Dintre sute de catarge) című versét. A harmincéves magyar Eminescu-kötet történetéről Kiss Éva Mária, a Cenk Rádió főszerkesztője tartott előadást, Házy Bakó Eszter, Elekes Róbert és Tóásó Áron Zoltán Eminescu-verseket szavalt, majd Melania Niculescu, a brassói Sic Alexandrescu Színház művésznője románul, Márton Árpád sepsiszentgyörgyi színész magyarul adott elő a kötet legszebb verseiből. A pódiumműsort Márk Attila Eminescu-versekre írott szerzeményei zárták. Az est megszervezésében Madaras Lázár, a Brassó megyei tanács alelnöke vállalt oroszlánrészt. /Brassói Lapok, jan. 17-23., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 17., 947. sz./

1998. január 14.

A jan. 1-jén elhunyt Vita Zsigmondra emlékezett Szász János. A bécsi döntés után a Romániában maradt dél-erdélyiek éheztek a magyar szóra, hiszen nem maradt magyar újság. Mindentől elzártan éltek. És akkor megjelent a Havi Szemle. A folyóiratot Kacsó Sándor, Olosz Lajos, Szemlér Ferenc, Kakassy Endre és Vita Zsigmond szerkesztette. Ennek a "dél-erdélyi szemlének nemzetiségmentő volt a küldetése. Furcsa, hogy az Új Magyar Irodalmi Lexikon /1994/ nem említi Vita Zsigmond nevét. /Szász János: Vitam et sanguinem. - Levél Sütő Andrásnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

2000. május 12.

Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület /Brassó/ szervezésében máj. 12-én köszöntik a városban élő Lendvay Éva költőnőt 65 év a gyermekkor útvesztőiben címmel. Lendvay Éva (Szemlér Ferenc leánya) költő, szerkesztő. Brassóban született 1935. április 24-én. 1959-ben szerzett oklevelet a Kolozsvári Babes-Bolyai TE magyar szakán. 1959-63 között az Utunk, 63-65 között pedig az Új Idő szerkesztője, majd 1968-77 a Brassói Lapok szerkesztője, a bukaresti Művelődés munkatársa. Verseskötetei: Bájoló ének (Forrás-sorozat, Buk. 1967), A második kérdés (1977), A földtől a homlokunkig (1981) Felszálló füst(1986), Árnyék a falon (Br. 1993). I.Grigorescu, H.P. Bengescu, Ana Blandiana, Anghel Dumbraveanu, Mircea Ciobanu műveit fordítja magyar nyelvre. A Magyar Írószövetség fordítói szakosztályának díjában részesült 1991-ben, valamint a Brassói Írótársaság díjában 1984-ben. /(Tóásó Áron Zoltán): Lendvay Éva köszöntése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./ Lendvay Évát ünnepelte a brassói magyar közösség máj. 12-én a Reménység Házában. A találkozó váratlan vendége volt Markó Béla, aki bevallotta: Lendvay Éva volt az, aki kinyitotta számára a versírás kapuját. Markó Béla rögtönzött laudációjában elmondta: "Azt hiszem, Lendvay Évának a legnagyobb öröme az lehet, hogy ekkora közönség gyűl egybe ma még itt Erdélyben, Brassóban a költő tiszteletére. Ez a tíz esztendő, s mi magunk mindent megtettünk azért, hogy leszoktassuk az embereket a versről, s rászoktassuk más, kevésbé fontos dolgokra. Én dicsérem a brassóiak konokságát, vers iránti szeretetét." /Brassói Lapok (Brassó), máj. 12./

2000. május 26.

Romániában tíz évvel ezelőtt alakult újjá a cserkészmozgalom azoknak a felnőtteknek a kezdeményezésére, akik gyerekként átélték a cserkészet varázsát. Gyergyószárhegyen május 27-én ünnepli a Romániai Magyar Cserkészszövetség fennállásának 10. évfordulóját. Nemrég a helyi, bolonyai templomban avatták fel a legújabb, 105-ös számú Szemlér Ferenc cserkészcsapatot. /Józsa Zsuzsanna: Légy résen! = Brassói Lapok (Brassó), máj. 26./

2000. október 31.

Margittán az új római katolikus templomban koncertezett Márk Attila brassói gitárművész, aki tíz éve ad elő megzenésített verseket. Főként erdélyi költők verseiből válogat, többek között Reményik Sándor, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Szemlér Ferenc, Szabédi László költeményeit zenésítette meg, az egyetemes magyar lírából pedig József Attila, Ady Endre verseit. A ma élő költők közül Lendvai Éva, Csávossy György alkotásai vonzanak. Márk Attila sok helyen fellépett, a legnagyobb városoktól, mint Budapest, Bécs vagy Salzburg, a legkisebb településekig. A sok dal hat kazetta formájában jelent meg különböző kiadóknál. Márk Attila elvégezte a gyulafehérvári egyetem hitoktató szakát. Tanít, de a hittanórákon inkább énekel a gyermekeknek. /Dérer Ferenc: Brassói gitárművész Margittán. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 31./

2001. június 30.

Az erdélyi művelődéstörténet újabb harminchat személyisége nyert bebocsáttatást az Erdélyi Panteonba, amely a kezdetektől majdhogynem napjainkig leltározza föl nagyjainkat. A marosvásárhelyi Mentor Kiadónál Jánosházy György szerkesztésében megjelent sorozat első két darabja után a huszadik század művelődési életében jelentős szerepet játszott, zömében írókról, költőkről írott tanulmányokkal 2001-ben napvilágot látott a harmadik kötet is. Az Erdélyi Panteonba legfrissebben bejutottak között van Szentgyörgyi István, Bánffy/Kisbán Miklós, Tompa László, Kós Károly, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Berde Mária, Reményik Sándor, Tamási Áron, Balázs Ferenc, Báró Kemény János, Szemlér Ferenc, Balogh Edgár, Szabó T. Attila, Dsida Jenő, Szabédi László, Wass Albert, Jékely Zoltán, Bözödi György, Bajor Andor és Szilágyi Domokos. /Németh Júlia: Belépő az Erdélyi Panteonba. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./ Az Erdélyi Panteonba helytelen volt beemelni Gaál Gábort.

2002. június 20.

Gyergyószentmiklóson, június 18-án könyvbemutató színhelye volt a Pro Art Galéria, melynek vendége volt Pomogáts Béla író, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke, Erdély hűségében /Pallas Akadémia, Csíkszereda/ című kötetével. A kötet a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom rangos képviselőiről vonultat föl tanulmányokat és esszéket, mint Ady Endre, Szabó Dezső, Kós Károly, Bánffy Miklós, Makkay Sándor, Kuncz Aladár, Nyírő József, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Horváth István, Wass Albert, Kemény János, Mikó Imre. A könyvbemutatón Kozma Mária, a Pallas Akadémia főszerkesztőnője ismertette az irodalomtudományok doktora, Pomogáts Béla írói munkásságát, aki mellesleg az erdélyi magyar irodalom legjobb ismerője. /(Gál Éva Emese): Pomogáts Béla könyvbemutatója Gyergyóba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./

2003. július 23.

A brassói származású Lendvay Évát, aki 1958-ban költőként debütált az Utunk c. hetilapban, a Romániai Írószövetség brassói fiókja Opera Omnia életműdíjjal jutalmazta. Az év nagy részét Bukarestben töltő költőnő és műfordító Szemlér Ferenc lánya. Apja ajánlotta, hogy versei közlésekor válasszon álnevet, így lett Lendvay Éva. /(Tóásó Áron Zoltán): Opera Omnia-díj Lendvay Évának. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

2003. augusztus 25.

A marosvásárhelyi Helikon - Kemény János Alapítvány az idei esztendőt Kemény János-évnek nyilvánítva, szept. 1-jén, a marosvécsi találkozók vendéglátójának 100. születésnapján, rendezvénysorozattal emlékezik meg róla és tollforgató társairól. Az alapítvány kuratóriuma a vár nyaranta visszatérő egykori íróvendégeinek mai leszármazottait, hozzátartozóit hívta meg emlékidézésre. Kolozsvárról, Bukarestből, Brassóból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Szovátáról érkeztek rokonok a találkozóra. Budapestről Kemény János négy unokája volt jelen. Az 55 nyilvántartott helikoni tag közül már egy sem él, többüknek a rokonairól sem maradt fenn adat, de Áprilytól Wass Albertig, Bánffy Miklóstól Tompa Lászlóig, Kacsó Sándortól Vita Zsigmondig, Járosi Andortól Tavaszy Sándorig, Kós Károlytól Szentimrei Jenőig, Kiss Jenőtől Tamási Áronig, Kovács Lászlótól Szemlér Ferencig, Moldován Páltól Olosz Lajosig és így tovább szerencsére még vannak és elérhetők családtagok, rokonok. A megbeszéléseken kiderült, sokan őriznek is kéziratokat, leveleket neves elődeikről. A tisztelgés Marosvécsen, a kastélyparkban, a helikoni asztalnál indult. Adamovits Sándor, a Helikon - Kemény János Alapítvány elnöke összefoglalta a valamikori szabad írói parlament történetét, vázolta jelentőségét. A Kemény család építette gyönyörű református templomot Székely József lelkész mutatta be a leszármazottaknak. A jelenlevők a Kemény János unokáktól - Vécsi Nagy Zoltántól és Nagy Gézától, illetve Kemény Zoltántól és Zsigmondtól - megtudhatták, hogy a család a kastélyparkot visszakapta, a kastély visszaszolgáltatása még függőben van. Kedvező döntés esetén a várat vissza szeretnék állítani a magyar kulturális, szellemi élet szolgálatába olyanformán, ahogyan annak idején Kemény János tette. /N.M.K.: Honfoglaló, nagy írónemzedék. Emlékidézés Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2004. január 6.

Megjelent a 80 éves Nagy Pál Tinta a Kisgöncölben. Karcolatok, anekdoták /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003/ című kötete. Ezek az írások a közelmúlt irodalmi viszonyainak művek mögötti berkeibe nyújtanak némi bepillantást, vallotta a szerző. Írók, költők, művészek – Gagyi László, Tomcsa Sándor, Jancsó Elemér, Földes László, Szemlér Ferenc, Gellért Sándor, Bözödi György, Szőcs Kálmán, Bajor Andor és mások szerepelnek a könyvben. /(damján): Tinta a Kisgöncölben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

2004. április 2.

Farkas Árpád /sz. Siménfalva, 1944, ápr. 3/ író, költő és műfordító hatvanéves. Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakon. Tanulmányai után 1968-ig Vajnafalván tanított, majd 1971-ig a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör munkatársa, később az Igaz Szó szerkesztőségi tagja, 1975–1989 között pedig ugyanitt félállású munkatárs volt. A Látó irodalmi folyóirat szerkesztője lett 1990-ben, 1993-tól pedig a Háromszék napilap főszerkesztője. 1968-ban jelent meg első verseskötete, a Másnapos ének, ezt követte 1971-ben a Jegenyekör című. Fordított Ana Blandianától, Marin Sorescutól, Adrian Popescu műveiből. Prózában, de a tényfeltáró újságírásban is elismerést szerzett (a Bővizű patakok mentén című riportkötet társszerzője, 1972). A vásárhelyi írói egyesület díját vehette át (1972, 1979), majd a Román Írószövetség prózadíját 1985-ben, a Magyar Művészetért Alapítvány díját 1991-ben, József Attila-díjat 1993-ban, Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat 1995-ben. A költő születésnapjára kiadták díszkiadású Határátkelés című verseskötetét. /(barabás): Hatvan évet tölt Farkas Árpád. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 2./ A 60 éves Farkas Árpád költőt köszöntötte a lap. /Orbán Kinga: Farkas Árpád 60 éves. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 2./ A lap közölte Szemlér Ferenc Farkas Árpád és Csiki László Farkas Árpádnak című versét, végül Farkas Árpád annak idején nagyhatású Avaron című versét.

2004. április 30.

Beke Sándornak /Székelyudvarhely/ idén a Fehér tulipánok és a Mosolygó oroszlánok című verseskönyvei mellett két könyve román nyelven is megjelent a bukaresti Cornelia Moldoveanu fordításában.Az egyik: Poezie de dragoste despre cascada Niagara (Szerelmes vers a Niagara vízesésről) című kötet válogatás Beke Sándor költészetéből, míg a másik, a Mi-am cladit in inima o biserica (Szívemben építettem egy templomot) istenes verseket tartalmaz. – Beke Sándor szerint a lefordított irodalmi alkotás egy nép irodalmának, lelkivilágának, kultúrájának, nyelvének a szolgálati útlevele. 1989 után alig hallani egy-egy románra lefordított műről. Beke Sándor erdélyi magyar költők verseit is fordította románra. Így a Román Írószövetség kiadványaiban napvilágot láttak Szemlér Ferenc, Szőcs Kálmán, Markó Béla, Lászlóffy Aladár, Molnos Lajos, Király László, Kenéz Ferenc, Jancsik Pál, Egyed Péter, Cselényi Béla, Soltész József, Balla Zsófia és más hazai szerzők versei az ő tolmácsolásában. Beke Sándor kiadója, az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó főleg történelmi, művelődéstörténeti, szociográfiai, nyelv- és irodalomtudományi, etnográfiai jellegű könyveket, a Székelykapu Könyvkiadó székelyföldi, helytörténeti munkák kiadását tűzte ki céljául, az Erdélyi Pegazus pedig főleg szépirodalmi könyvek kiadását vállalja programjában. Papp Tibor, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori eszperantó nyelvtanára fordított le 3 kötetnyi Beke-verset. E kötetek az ő jóvoltából jutottak el az európai országok eszperantó nyelvet is ismerő olvasóihoz, sőt az öreg kontinensen túlra, Észak- és Dél-Amerikába, Afrikába és Ázsiába is. /P. Buzogány Árpád: Beke Sándor két verseskönyve román fordításban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 30./

2005. június 26.

A brassó–bolonyai Szent József Kolping család ifjúsági csoportja és a Szemlér Ferenc cserkészcsapat ebben az évben is megszervezte Brassóban a gyermeknapi rendezvényt. A program egyik célja volt a kapcsolatteremtés a város magyar gyermekei között. Június 4-én reggel 130 gyermek jött el. A gyerekek csoportokban várakat építettek, meséket adtak elő. Az anyagi hátteret a május 23-án tartott jótékonysági koncert biztosította. /Maczkós Tünde, a Szent József Kolping ifjúsági csoport vezetője: Gyermeknap mesevilágban.= Vasárnap (Kolozsvár), jún. 26./

2005. október 4.

Negyed százada ünnepelnek templombúcsút Újszentesen a római katolikusok az egykor tisztán református községben. A templomot a legsötétebb vallásellenes időszakban építették. Az akkori előírás szerint újat emelni csak régi lerombolása árán volt szabad. Például, miután elárasztották vízzel Orsovát, megengedték, hogy az új városban felépítsék a régi templomot is. Ezt használták ki az Újszentesre települt sztancsófalvi római katolikusok, akik úgymond költözéskor a templomukat is magukkal vitték. Természetesen csak papíron, mert a valóságban egyetlen tégla sem került a régiből az új falába. Az azonos anyanyelv és kultúra egyetlen nagycsaláddá formálta a község minden magyar ajkú lakosát. Az újszentesi templombúcsún bemutatkozott a dettai kórus. A búcsús mise végén Sinka Károly érdemes színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Színház volt igazgatója Reményik Sándor, Bartalis János, Szemlér Ferenc életművéből szavalt. Az ünnepi szentmisét szeretetvendégség követte, a dettai Búzavirág néptánc együttes szórakoztatta a közönséget. /(Sipos): Újszentesi búcsú – örömünnep. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./

2006. április 22.

Száz éve született Szemlér Ferenc /1906-1978/ író, 1979-ben, halála után jelent meg utolsó könyve, a Százlátó üveg alcíme szerint: ,,önéletrajzi visszaemlékezések” Azóta nem jelent meg könyve. Valószínűleg életében neki jelent meg a legtöbb kötete az erdélyi írók közül, számtalan verseskönyv és tanulmánykötet mellett drámák és regények is, amelyek közül A hárompúpú hegy (1957) varázslatos hangulatával tűnik ki, az Arkangyalok bukása (1947) önéletrajzi elemeket is tartalmazó társadalmi korrajz, A mirigy esztendeje (1969) pedig – talán Szemlér legkiérleltebb, legkiválóbb prózai műve – történelmi regény, az Udvarhelyi Odüsszeja (1971) ismét önéletrajzi fogantatású, a szerző szülővárosáról, Székely­udvarhely­ről szólt. Számtalan verseskönyve is megjelent életében, ezekből talán érdemes lett volna a századik évfordulóra kiadni egy válogatást. Tanulmányai hozzájárultak a hatvanas években Dsida Jenő válogatott versesköny­vének kiadásához, s oroszlánrésze volt az Erdélyi Helikon költői /1973/ című, vaskos antológia kiadásában is, ő válogatta, rendezte sajtó alá, és látta el bevezető tanulmánnyal a kötetet. Vannak ifjúsági regényei, gazdag a fordítói életművét is, ezért érthetetlen, miért e csend körülötte? /Bogdán László: Százlátó üveg. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./

2007. január 27.

Beke György író, újságíró január 20-án hunyt el Budapesten. Munkássága meghatározónak bizonyult az erdélyi magyar irodalom és tényirodalom terén, újságíró-generációk számára szolgált példaként. Rá emlékezik a lap egy interjú-részlettel, amelyet barátja és pályatársa, Cseke Péter készített. A szöveg teljes terjedelmében Cseke Péter Legyen eszünk, ha már volt (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc – Szolnok, 2006.) című kötetében jelent meg. Beke György 12 kötetesre tervezett erdélyi barangoló könyveinek sorozata attól fogva kezdett testet ölteni, hogy 22 évi bukaresti tartózkodás után átköltözött Kolozsvárra. Beke György hangsúlyozta, hogy a nemzeti elnyomatást alaposan megérezte, eszmélésétől fogva. Beke György a népi írók, Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Zoltán, Kovács Imre híve lett. Közvetlen „okítói” az írás mesterségének az elsajátításában Szemlér Ferenc, Asztalos István és Szabédi László voltak. – Koppándi Sándor, aki a központi pártbizottságnál a romániai magyar sajtóért felelt, kiparancsolta Beke írását a már kinyomtatott 1985-ös Utunk Évkönyvből. Beke hangsúlyozta: „A történelem azért van hangsúlyozottabban jelen szociográfiai munkáimban, mert pótolni kellett a kisebbségi tudatból kifakult nemzeti történelemismeretet. ” Csetri Elek akadémikus 1981-ben írta: „Bármely író becsületére válik az a mód, ahogyan Beke a történelem kérdéseihez viszonyul. Különösen mióta a nagy erdélyi tájegységek felmérésére, megközelítésére, írói bemutatására vállalkozott. ” Rengeteg találkozóra hívták Beke Györgyöt, amelyeken súlyos, életbevágóan fontos kérdéseket vetettek fel. Ezeknek a találkozóknak köszönheti, hogy barangoló könyvei rendre megszülettek, s ha csonkán is, megjelentek. /Cseke Péter Enciklopédikus erdélyi hungarológia. Beke György szellemi földrajza. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

2007. április 30.

Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/

2007. május 21.

„Megszentelt földön állunk. Megszentelt föld, mert a vértanúk életének színtere, ahogy haláluk színtere, megszentelt föld: emléket, nem egyszer tragikus emléket hordoz (…) Szabédi László a maga tragikus halálával és mindazzal a megpróbáltatással, amely ezt a személyes végzetet előidézte, az erdélyi magyarság, az egész magyar nemzet vértanúja” – mondta Pomogáts Béla Kolozsvár május 19-én, a Szabédi Emlékház ünnepélyes avatásán. Az emlékházat az EMKE, a Korunk Stúdió és az Anyanyelvi Konferencia által szervezett Szabédi-emléknap keretében avatták fel Kolozsváron, a költő egykori lakóházának helyén. Kötő József EMKE-elnök elmondta, az emlékházban Szabédi-emlékszoba, hagyatéki könyv- és kéziratgyűjtemény, illetve kutatóközpont kap helyet. Az Új utak – törésvonalak, költők centenáriumán mottójú irodalmi konferencián, Szabédi kortárs költőtársairól, Dsida Jenőről, Jékely Zoltánról, Szemlér Ferencről is szó esett. A konferencián a Kárpát-medence különböző részeiből érkezett irodalomtörténészek, irodalomkedvelők vettek részt. Dsida-emléktáblát avattak a Sétatér egyik házának falán, amelyben a szatmárnémeti születésű költő életének utolsó éveit töltötte. Markó Béla RMDSZ-elnök költőként volt jelen az eseményen, a „tündéri költő” alakját idézte fel, Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét is említve. Láng Gusztáv irodalomtörténész, Dsida-kutató is tartott előadást. Az emléktábláról, amelyet a szülőváros ajándékozott a kolozsváriaknak, Czirják Árpád érseki helynök és Markó Béla vonta le a leplet. Szlovákiából, Kárpátaljáról, Felvidékről és az anyaországból is érkeztek az erdélyi költők előtt ünneplők. /Valkai Krisztina: Zarándoklat és irodalmi konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

2007. július 2.

Tíz éve halt meg Miklós László /sz. Kolozsvár, 1937. nov. 11./ költő, újságíró. Szemlér Ferenc Százlátó üveg című, kispublicisztikai írásokat tartalmazó könyvében írta, hogy megkülönböztetett figyelemmel olvassa megyéje lapját, a Hargitának hozzá befutó számait. Különösen fontosnak tartja egy-egy falu, egy-egy tájegység népművészetét, népköltészetét, hagyományait bemutató írásokat. Miklós László szerkesztette ezeket az oldalakat. 1974 májusában a Hargita napilap hetilappá alakításának során, a művelődési rovat minden tagját, Miklós László rovatvezetőt, Ferenczes István költőt és Jankó István publicistát, színházi krónikást eltávolították a laptól, más kollégájukkal együtt. Ez valójában tisztogatás, a listát a Szekuritáté nyújtotta be. Miklós Lászlót meglepte a leépítés, mert eléggé pártosan, elkötelezetten írt cikket, verset egyaránt. Az elküldött szerkesztők közül Miklós László volt az egyetlen, akinek rövidesen sikerült laphoz kerülnie, jelesen a Munkásélet hetilaphoz. /Ferencz Imre: Néhány percig a reggel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./

2007. október 20.

Hagyománya van Erdélyben az önéletrajzi fogantatású memoárirodalomnak. A Mikes Kelemen Törökországi leveleivel mindjárt európai színvonalon jelentkező magyar próza kiemelkedő előzményei a fejedelem kori emlékírók vallomásos művei. Bethlen Miklós, Kemény János fejedelem, Cserei Mihály, Bethlen Kata, Apor Péter, Misztótfalusi Kis Miklós dokumentumértékű írásai azonban csak a kezdetét jelzik az önéletrajzi visszaemlékezéseknek. Rettegi György, Deák Farkas, Jósika Miklós, Barabás Miklós, Teleki Sándor, Koós Ferenc, Tolnai Lajos – meg mások – emlékezései után a közelmúlt nem egy ilyen prózaváltozata született, például Kuncz Aladár, Szántó György, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kemény János báró, Méliusz József, Kacsó Sándor, Szemlér Ferenc, Nagy István könyvei. Nyírő József önéletrajzi regényei külön fejezetet jelentenek. Az Isten igájában című könyve 1930-ban jelent meg először Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, legutóbb pedig Budapesten, a Kairosz Kiadónál látott napvilágot, az Arénába űzve cím alatti önéletrajzi vallomások kötetében. (Szerkesztette és a kitűnően tájékoztató előszót Medvigy Endre írta.) Németh László nagy elismeréssel fogadta a regényt, Benedek Marcell szintén, de szót ejtett a kompozíció gyöngeségéről. Cs. Nagy Ibolya 1999-ben írt tanulmányában a legsikerültebb Nyírő-regénynek nevezte az Isten igájábant. Nyírő ekkor még nem gondolta, hogy majd elkövetkeznek a hontalanság évei, mikor is hazátlanná vált magyar íróként, kényszerű kivetettségben kell tengetnie mindennapjait, majd emigránsként halt meg Spanyolországban, 1953-ban. Életének ebben a szakaszában írta meg önéletrajzi könyveit, az Íme, az emberek!-et és a Zöld csillagot: „az otthontalanság szomorú dokumentumait” – ahogyan Cs. Nagy Ibolya mondta. Két önéletrajzi regény az emigrációról. Magyarországon is, Erdélyben is hosszú évtizedeken hozzáférhetetlen volt Nyírő József munkái. Nyírőnek a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát Amerikában, Clevelandben adta ki annak idején (1952-ben) a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a közelmúltig hírét sem hallhattuk ennek a röpiratnak, írta Nagy Pál, melyet szerzője a nyugati világ közvéleményének tájékoztatására készített. Nyírő József a távolban is minden idegszálával, gondolatával az otthoni világhoz kötődött. Pomogáts Béla írta az Isten igájában 1990-es kiadásának előszavában: „Nem egyszerűen író, hanem erdélyi író, aki népének, közelebbről a székely népnek a történelmi sorsát kívánta megörökíteni. Ez a szándék jelölte ki azt az utat, amelyet bejárt, s ha irodalmunkat a nemzeti élet krónikásának is tekintjük, méghozzá olyan krónikásnak, amely a magyar világ változatairól ad képet, elkészíti ennek a világnak a kulturális térképét, akkor kétségtelen, hogy – Tamási Áron mellett – Nyírő József volt az, aki maradandó képekben mutatta be a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. ” Szülőfalujában, Székelyzsomborban 2004. július 18-án felavatták Nyírő mellszobrát. Megtörtént az ő „szellemi” hazatérése”. A budapesti Kairosz Kiadó 1997-ben éppen A zöld csillaggal indított sorozatot, s emellett Erdélyben, Csíkszeredában a Pallas- Akadémiánál látnak napvilágot Nyírő írásai. A Kairosznál előkészületben van Nyírő József kiadatlan elbeszéléseinek kötete és Medvigy Endre Nyírő-monográfiája. /Nagy Pál: Az emlékező Nyírő József. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

2008. január 5.

„Ötvenötön voltak, ma már csak ketten élnek a két világháború között megalakult marosvécsi Helikon írói parlament tagjai közül, ő Nagyenyeden, Wass Albert az AEÁ-beli Floridában. Itthon, a szülőföldön csak ő maradt” – írta Adamovits Sándor 1996-ban az akkor 90 éves Vita Zsigmondról. Véletlen egybeesés, hogy a helikonista névsor utolsó két tagjára (Vita, Wass) egyszerre emlékeznek. Az elsőre halálának tizedik évfordulóján, utóbbira születésének centenáriumán. Adamovits Sándor kisdiák korában Nagyenyeden szinte minden reggel találkozott Vita Zsigmonddal a Bethlen utcában, a kollégiumba menet vagy jövet. Vita Zsigmond /Nagyenyed, 1906. jan. 16. - Kolozsvár, 1998. jan. 1./ diákja volt a Bethlen Kollégiumnak, majd a kolozsvári egyetem bölcsészeti fakultásának francia-magyar szakos hallgatója lett. Párizsi és grenoble-i tanulmányai után visszatér Enyedre, tanárnak. Vita Zsigmond mindvégig otthon maradt abban a városban, amely abban az időben egy kicsit azonos volt az erdélyi magyar művelődéssel. Recenziók, kritikák kerülnek ki tolla alól Balázs Ferencről, Kuncz Aladárról, Szántó Györgyről, Szemlér Ferencről, Tompa Lászlóról. Írásai a Pásztortűzben, az Ellenzékben és más lapokban jelentek meg. Legfontosabb írásait kötetbe gyűjtötte. Említést érdemel a Tudománnyal és cselekedettel című összeállítása. Az 1944-es rendszerváltás után minden indoklás nélkül megszüntették tanári állását és a könyvtárba helyezték. Megszülettek könyvei: Jókai Erdélyben, Áprily Lajos, az ember és költő, Művelődés és népszolgálat. Könyveit többször kellett átírnia, mert a cenzúra hol törlést, hol bővítést kért. /Adamovits Sándor: Tíz éve hunyt el Vita Zsigmond. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./

2008. július 26.

Nem készült mindeddig átfogó válogatás a legendás kolozsvári folyóirat, az Erdélyi Helikon anyagából. Mózes Huba kezdeményezésére végre kézbe vehetik az olvasók a Világfigyelő tető. Mozzanatok az Erdélyi Helikon történetéből. 1928–1944./Bíbor Kiadó, Miskolc, 2008. Szerkesztette Mózes Huba/ című könyvet, amely mintegy háromszázötven oldalon mutatja be a folyóirat anyagát: szövegeket, képeket, dokumentumokat. Mit lehetett korábban tudni az Erdélyi Helikonról? Talán azt, hogy a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom legjelentősebb folyóirata? Igen, kétségtelenül. Hogy az egyik legstabilabb, leghosszabb életű lap Erdélyben? Nyilvánvalóan. Az Erdélyi Helikonról szóló szakszerű tanulmányok, dokumentumkötetek (Szemlér Ferenc versantológiája, Marosi Ildikó és Mózes Huba dokumentumkötetei, Galambos Ferenc repertóriuma, Vallasek Júlia és mások tanulmányai) után körvonalazódott a folyóirat. Hiányzott viszont jónéhány alapszöveg újraközlése. Pomogáts Béla 1983-ban közzétette A transzilvánizmus című könyvét, akkor alcíméül ezt választotta: Az Erdélyi Helikon ideológiája. Méltán kapcsolódhatott össze a köztudatban az Erdélyi Helikon az „erdélyi gondolat”, a transzilvanizmus fogalmával. /Balázs Imre József: Ami eddig nem volt, s most lett. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

2008. szeptember 6.

A Kriterion Könyvkiadó néhány esztendeje új könyvsorozatot indított 111 vers a szerelemről címmel, erdélyi magyar költők szerelmes verseiből. Hasonló kiállításban következtek az antológiák, városok: Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad ihlette költeményekből, jött a Székelyföld ihlette versek gyűjteménye, a nő költők antológiája, a 101 vers az elődökről. A népszerű sorozat nyolcadik darabja a 111 versparódia Katona Éva válogatásában, Benczédi Sándor szobraival, Szőcs István előszavával. A könyv középpontjában Bajor Andor áll, aki még az ötvenes évek elején kezdte el szellemes és vitriolos paródiáit. Nem szerepelnek a kötetben Szilágyi Domokos legjobb, Gellért Sándor-, Székely János-, Méliusz József-, Szemlér Ferenc-paródiái. /(hadházi): Paródia és irodalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./

2009. augusztus 15.

Idén ünnepelhetjük Szenczei László /1909-1980/ születésének századik évfordulóját. Noha az írónak a Romániai Magyar Írók sorozatban két könyve is megjelent, viszonylag nagy példányszámban (a Korom és korona 1973-ban és Apáczai-életregénye, A halál tanítványa 1981-ben), mégis kevesen ismerik. Az évforduló alkalom lehet az íróval és regényeinek sajátos problematikájával való szembenézésre is. A Korom és korona, miután a nagy kiadók mereven elzárkóztak kiadása elől, a fiatal írók (Balogh Edgár, Kovács Katona Jenő, Szemlér Ferenc és Szenczei László) által alapított Erdélyi Enciklopédia elnevezésű kiadónál látott napvilágot, amelyet eredetileg azért hoztak létre, hogy megjelentethessék Bözödi György ugyancsak elutasított, Székely bánja című, nagyívű monográfiáját. Szenczei regénye az első világháború utáni erdélyi változásokkal foglalkozik, s bizonyos értelemben csupán Daday Loránd regényeivel (Zátony, Csütörtök) lehet összevetni. /Bogdán László: Ábrándok nélkül (Szenczei László 100 éve). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./


lapozás: 1-26




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998