udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 19 találat lapozás: 1-19
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szentes Szidónia

2003. augusztus 11.

Aug. 10-én, vasárnap avatták fel a szucsági református templom felújított orgonáját. Az eseményen részt vett Monostorapát, a magyarországi testvérfalu küldöttsége is. A javításához szükséges anyagi fedezetet a monostorapáti Schüle Imre biztosította. A 468 lelket számláló református egyházközség presbitériuma Schüle Imrét a szucsági református egyházközség tiszteletbeli tagjának választotta. /Szentes Szidónia: Testvérek vagyunk... Orgonaavatás Szucságon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

2003. augusztus 12.

Aug. 10-én Kolozsváron koncertezett a szentegyházi Gyermekfilharmónia. A népviseletbe öltözött 130 kis muzsikus (90 énekes, 40 zenész) hangversenyét a Szent Mihály templomban hallgathatták a zenekedvelők. A Gyermekfilharmónia 1982-ben alakult Haáz Sándor zenetanár vezetésével. Az eltelt több mint 20 év alatt Erdély számos városában felléptek, 1990 óta külföldre is szerveznek turnékat. Az idei nyári vendégszereplés Szamosújváron kezdődött, második állomása Kolozsvár. A turné Magyarországon folytatódik. A kiszállásokhoz az anyagi hátteret a Gyermekfilharmónia Alapítvány biztosítja. /Szentes Szidónia: Kis zenészek koncertje. A szentegyházi Gyermekfilharmónia nyári turnéja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

2003. augusztus 18.

Népviseleti felvonulással, ünnepi szentmisével, valamint a Diákművelődési Házban megtartott ünnepi zárógálával ért véget aug. 17-én, vasárnap az V. Szent István-napi Néptánctalálkozó. A táncoló ifjúság, a színes kavalkád sokakat megállított Kolozsvár főterén. Néhány perc erejéig a különböző tánccsoportok bemutatták táncaikat, majd tovább haladva bevonultak a főtéri Szent Mihály-templomba, ahol fél tizenkettőkor vette kezdetét az ünnepi szentmise, amelyet dr. Czirják Árpád érseki helynök celebrált. Czirják Árpád prédikációjában elmondta: A haza mi vagyunk, a haza addig él, amíg vannak bátor, elkötelezett katonái. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: Szent István király volt, és szent lett. Szent lett, mert nagy király volt, és nagy király, mert nagy ember, de olyan pogánynak született és kereszténnyé lett magyar is, ki kereszttel oszlatta el az ázsiai sorstalanságot, és adott európai sorsot a magyarságnak. A következő napokban a meghívott néptáncegyüttesek Maros és Hargita megyében vesznek részt az ottani Szent István-napi ünnepségeken. Az V. Szent István-napi Néptánctalálkozó ünnepi nyitógálájának Magyarfenes kultúrháza adott otthont aug. 15-én. A gála előtt történt meg a népviseleti felvonulás: a falu Kolozsvár felőli végétől a központig vonultak fel a néptánctalálkozóra érkezett csoportok, melyet három népviseletbe öltözött lovas és egy régi falusi időket idéző fogat vezetett. A református templomban ökumenikus istentisztelet volt. A kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes, egyben a néptánctalálkozó társszervezője, kezdte meg a csoportok táncbemutatóját. Őket követte a nyolc vendégegyüttes: a magyarországi Vokányi Német Nemzetiségi Együttes, a vajdasági Cirkalom Néptáncegyüttes, a dél-bánáti Maroknyi Néptáncegyüttes, a felvidéki Új Hajtás Néptáncegyüttes, a Pélmonostor Néptáncegyüttes Horvátországból, a Gyimesfelsőloki Vadhajtás Hagyományőrző Együttes, a Deer Hana Folk-Group Izraelből és a Hasder Folk Art Foundation Ciprusból. A nyitógálán résztvevő együttesek aug. 16-án különböző Kolozs megyei helységekben léptek fel. Helyet adott a néptánctalálkozói ünnepségnek Mákófalva, Györgyfalva, Bánffyhunyad, Méra, Kisbács, Kalotaszentkirály és Aranyosgerend. /Köllő Katalin, Szentes Szidónia, Valkai Krisztina: Ezer esztendőn át tündöklő csillag. Szent István-napi rendezvények Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

2003. augusztus 23.

Aug. 22-24. közt zajlik Kolozsváron a Kárpát-medencei egészségügyi szakdolgozók IV. nemzetközi konferenciája. A rendezvény szervezője a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) és a Filantróp Humanitárius Alapítvány. Az eseményen 200 magyar orvos és egészségügyi asszisztens vesz részt. Magyarországról, Kárpátaljáról, Délvidékről és Romániából érkeztek érdeklődők A hospice ellátás jelene és lehetőségei a Kárpát-medencében témakörben hallgathatnak előadásokat. A megnyitón részt vett dr. Mikola István, a MET elnöke, dr. Andrásofszky Barna, a rendezvény örökös tiszteletbeli elnöke, dr. Czirják Árpád, pápai prelátus, érseki helynök és Boros János, Kolozsvár alpolgármestere is. Dr. Mikola István köszöntő beszédében elmondta: - A rendezvény összefogja az egészségügyben dolgozókat, így együvétartozásunkat élhetjük meg. A MET elnöke hangsúlyozta: a konferencia a megmaradásra és a jövő építésre alapozva új nemzettudat kialakulásához járul hozza. Jancsó Miklós és Rekita Rozália színművészek Menni vagy maradni címmel tartottak előadást. /Szentes Szidónia: Egészségügyi konferencia Kolozsváron. Közel 200 orvos és asszisztens jött el a Kárpát-medencéből. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

2003. szeptember 8.

Az Unitárius Egyház négy éve rendszeresen gyermektábort szervez. Idén júliusban Homoródszentmárton, szept. 1-7. közt pedig Várfalva adott otthont a rendezvénynek. Rácz Róbert programfelelős elmondta: a rendezvény megszervezésére az ötletet a már tíz éve működő szórványtábor adta, amelyen etnikai és felekezeti szempontból szórványban élő unitárius fiatalok vesznek részt. A szeptemberi táborba 32 gyermek érkezett. A szórakozás, pihenés, vetélkedők, kézműves foglalkozások és kirándulás mellett a gyermekek gazdag lelki táplálékot kaptak. /Szentes Szidónia: Hagyj magad után nyomokat az úton... Unitárius Gyermektábor Várfalván. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

2003. október 27.

Okt. 24-25. között levéltári szakkonferenciára került sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Jókai utcai székházában, Kolozsváron. A rendezvényen a történelem-, irodalom- és néprajztudomány képviselői tartottak előadásokat a levéltári kutatásról. Hasonló tudományközi konferenciára került sor januárban Lokális és regionális történelmek címmel. A történelemtudomány képviselői változatos témájú kutatásokat vázoltak fel. A koraújkori erdélyi okleveles anyag, a 16. századi jegyzőkönyvek, a középkori végrendeletek forrásértékként való bemutatása mellett helyet kaptak a jelenkutatók is: két kutató a Magyar Autonóm Tartomány-kutatás forrásait, illetve az 1950-es évekhez kapcsolódó levéltári anyagok értelmezési problémáit fejtette ki. Az irodalmi előadások keretén belül a kéziratos színháztörténeti kalendáriumbejegyzések forrásértékéről, az írói levelezés identitás gyakorlatáról, Brodarics István mohácsi csatáról szóló elbeszélésének vizsgálata során pedig a leírás és a valószerűség viszonyáról esett szó. A néprajzkutatók előadásai is a levéltári kutatás problematikája köré szerveződtek. A folklóralkotások számítógépes archiválásának módszertani kérdéseiről, a válási jegyzőkönyvek néprajzi jellegű vizsgálatáról, a gyűjtő hagyomány konstruálási koncepcióiról, a magyarországi egyházi gyűjtemények forrásértékéről, valamint a 20. század eleji anyagi kultúra tárgyainak gyűjtéséről, archiválásáról hangzottak el előadások. Bemutatták György Béla történésznek a két világháború közti Erdélyt leíró, "Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez" című könyvét. /Szentes Szidónia: Levéltári szakkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

2004. július 20.

A Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybeteg emberek segítésével foglalkozik. Horváth Levente református lelkész, felesége, Horváth Mari, és Bartha Éva, az alapítvány munkatársa számolt be a mentőmisszió munkájáról. Horváth Levente elején csak egyhetes táborokat szervezett. Nemsokára jelentkeztek az első eredmények, voltak, akik a tábor után nem estek vissza. Időközben tőlük függetlenül hasonló kezdeményezések indultak Marosvásárhelyen, és Székelyudvarhelyen. Ezeket a kezdeményezéseket összehangolták. A misszió a református egyház keretén belül működik. 1996-ban létrehoztak egy háttérintézményt, a Bonus Pastor Alapítványt. Jelenleg tizenegy csoport működik: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Zilahon, Nagyváradon, Magyarózdon, Mezőpaniton, Vajdakamaráson és Felsősófalván.  A csoportok közti kapcsolatot a negyedéves országos találkozó adja, ahol körülbelül száz ember szokott összegyűlni, ahol a szabadultak találkoznak egymással, megbeszélik gondjaikat. A kapcsolattartás másik módja a körlevél, amit évente öt-hat alkalommal küldenek ki kb. 700 személynek. Sokakban, főleg akik közelében nem működik csoport, ez tartja a lelket, tudják azt, hogy gondolunk rájuk.     Az egyes segítőtáborokat meghirdetik az újságokban, rádióban és a körlevélben. Főleg magyarok jönnek el, de voltak románok is, a feleség magyar volt, és folyamatosan fordított a férjének. Most már egyre több drogos vagy játékfüggő ember is jön közéjük. – Megjelent egy kötet Mi az, hogy csodálatos? címmel. Szűcs Teréz beszélgetett szabadultakkal és munkatársakkal. Ezt románra is lefordították. /Szentes Szidónia: Betegekből asszisztensek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 20./  

2004. szeptember 7.

A kolozsvári Unitárius Kollégium 1993-ban indulhatott újra, jelenleg János Zsigmond erdélyi fejedelem nevét viseli. Popa Márta igazgatónő elmondta, hogy az állam által engedélyezett teológiai líceumokat az ortodox teológia mintájára képzelték el, ami középfokú papi képzést jelent. Ez teljesen ellenkezik a történelmi egyházak által működtetett iskolák elképzelésével. Nem papokat nevelnek, hanem ugyanúgy, mint a világi iskolában, általános műveltséget nyújtanak a diákoknak, ugyanazokat a tantárgyakat tanítják. Mindezek mellett súlyt fektetnek a valláserkölcsi nevelésre. Idén sikerült elérni, hogy az állami és a magánoktatás mellett megszavazták a felekezeti oktatást is. Mióta reáloktatás van a kollégiumban, a diákok száma megnőtt, az oktatás minősége is javult. Az elemi osztálynak olyan sikere volt, hogy a második évben két első osztályt kellett indítaniuk Jelenleg 90 diák lakik bentlakásban. A szórványból is jönnek diákok. Amerikai segítséggel megoldották, hogy valamennyi bentlakó diák ittléte ingyenes. Felekezetre való tekintet nélkül várják a diákokat.   /Szentes Szidónia: Egész nap az iskolában élünk. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 7./

2004. december 14.

Dec. 9-én felavatták Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Emlékházat. A jeles művész 16 évig, 1969-tól haláláig élt a Bolyai utca 6. szám alatti épületben. Ferenczy Miklós református lelkész, a hagyaték gondozója elmondta: az emlékház feladata a művész emlékének ébren tartása. Erdély-szerte egyedinek tekinthető az emlékház, ugyanis kevés olyan magyar alkotó van, akinek hagyatékát egy helyen tudhatjuk. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője Gy. Szabó Béla művészetének emberközeliségéről beszélt. Murádin Jenő, a hagyaték egyik legkiválóbb ismerője, a mester munkásságáról szóló könyv megszületéséről tájékoztatott. /Szentes Szidónia: Gy. Szabó Béla Emlékház Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

2005. május 24.

Kolozsváron a Sapientia Egyetemen a felvidéki születésű Ferber Miklós, jelenleg a michigani egyetem adjunktusa az erdélyi magyarság demográfiai térvesztéséről tartott előadást. A folyamatos demográfiai térvesztés már az 1700-as években elkezdődött. A 18–19. században éhínség, járványok sújtották e területet. Még a nemzeti öntudat megjelenése előtt sokan áttértek görög katolikus hitre. Idővel a felekezetváltás etnikai váltást is jelentett. A népesség csökkenéséhez hozzájárult egy-egy felkelés is: a Horea- és a Iancu-féle lázadás Dél-Erdélyben kiirtotta a magyarság jelentős részét. Az elmúlt száz évben Erdélyben a magyar lakosság aránya 31%-ról 18%-ra csökkent. A nagyarányú kivándorlással, az elrománosodással és a világháborúk emberveszteségeivel magyarázható, a magyar lakosság lélekszámának csökkenése Erdélyben. Károlyi, Rákosi és Kádár megtévesztő, a magyarság történelmét háttérbe szorító politikája után nem csoda, hogy tavaly december 5-én az anyaországi magyarság nemet mondott határon túli testvéreire. A magyar társadalom szellemileg, lelkileg beteg társadalom. Az autonómiatörekvésekre a Kanadában kisebbségben élő franciák és a dél-tiroli németek helyzetét hozta fel példaként. Ezeken a területeken minden tisztviselő, hivatalos alkalmazott kétnyelvű kell hogy legyen. Ezzel szemben Székelyföldön a hivatalnokoknak csak 4%-a beszéli a román mellett a magyar nyelvet is. /Szentes Szidónia: Erdélyi összeomlás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 24./

2005. június 28.

A 71 éves Szakács János kutató szenvedélye 1952-ben kezdődött, amikor a fémipari szakiskola diákjaként a kötelező szakirodalom helyett az újsággyűjteményeket kezdte lapozni a könyvtárban. A műszaki egyetem hallgatójaként figyelme a szakmai olvasmányok felé fordult. Minden délután munka után két órát olvasgatott a kolozsvári központi könyvtárban. Amióta nyugdíjas, több ideje jut szenvedélyére. Ez idáig legterjedelmesebb alkotása a Bonchidai Hírek. Öt év alatt 2577 újságcikket gyűjtött össze, ezek összesen 1600 oldalt töltenek ki. Az anyagok 1870 és 2000 között íródtak, s valamilyen szempontból kötődnek Bonchidához. Tűzesetekről, báli beszámolókról, a Bánffy család sorsáról, árvízi tudósításokról szólnak, de statisztikák, rendeletek, helyi hírek is vannak benne. A két kötetet fotók, képeslapok, különböző dokumentumok illusztrálják. A két vaskos kötettel hiába kilincselt a szerző, nem talált támogatókat a kiadásra. Az első kiadás 1997-ben „jelent meg”: a gyűjteményt eddig 28 példányban köttetett be saját költségén a szerző. Alapítványokhoz, művelődési egyesületekhez, könyvtárakhoz juttatta el a dokumentumgyűjteményt, de kedvező véleményt sehonnan sem kapott. Egy példány a Széchényi Könyvtár tulajdonában van. Elkészült újabb munkája: Válaszúti Hírek. A bonchidai kötet is kiegészítésre szorul, „megjelenése” óta még 800 cikk gyűlt össze. Jelenleg a szoborsorozaton dolgozik, de készített összeállítást Wass Albertről is. A ledöntött kolozsvári magyar szobrokról az Erdélyi Magyar Ifjak szervezte Trianon megemlékezésen tartott előadást. Szakács János minden egyes napon bemegy a kolozsvári központi könyvtárba. Amikor a kutatott témához anyagot talál, szó szerint leírja egy kis papírlapra. Otthon pedig lemásolja egy A4-es lapra. /Szentes Szidónia: Régi lapok búvára. Szakács János régi folyóiratokat lapozgat. A ledöntött erdélyi magyar szobrokról szóló sorozatát az olvasók rendszeresen láthatják az Erdélyi Napló hasábjain. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 28./

2005. szeptember 24.

Dinnyés József daltulajdonos előadásával, rövid politikai fórummal fűszerezett laptalálkozót tartott az Erdélyi Napló hetilap szerkesztő- és írócsapata Sepsiszentgyörgyön. A szeptember 23-i találkozón megjelent mintegy kéttucatnyi érdeklődő, eljött a városi RMDSZ elnöke, illetve a Székely Nemzeti Tanács két alelnöke is. Arra a kérdésre, hogy délibáb-e az autonómia, mind Tóth-Birtan Csaba RMDSZ-elnök, mind Sánta Imre és Ferencz Csaba nemmel válaszolt. Hogy ebben kialakítható-e egy nemzeti minimum, abban már eltértek a vélemények: az RMDSZ-elnök a kompromisszum fontosságát hangsúlyozta, az SZNT képviselői úgy vélték, hogy Székelyföld területi autonómiája nem lehet alku tárgya. A Nagyváradról Kolozsvárra költözött hetilap munkatársai a kiadvány polgári és nemzeti jellegét hangsúlyozták. Makkay József főszerkesztő hangsúlyozta, hogy a hullámvölgyből immár kifelé tartó lap – négy és félezer példányban jelennek meg – támogatás nélkül kénytelen kivívni helyét a piacon, hangvétele, tartalma ugyanis a pénzosztó gépezetként is működő politikai képviselet elvárásainak nem éppen hízelgő. Fábián Tibor, Szentes Szidónia és Bagoly Zsolt a lap törekvéseiről beszélt, Ágoston Balázs, a Magyar Demokrata főmunkatársa pedig a magyarországi hetilapról beszélt. /(Dánél): Szükség van a nemzeti hangra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 24./

2005. szeptember 27.

A vártnál nagyobb érdeklődés övezte az Erdélyi Napló székelyföldi közönségtalálkozóit. Az Erdélyi Napló négyfős csapatához (Makkay József, Fábián Tibor, Bagoly Zsolt és Szentes Szidónia) ötödikként Ágoston Balázs, a Magyar Demokrata munkatársa csatlakozott. Dinnyés József énekes fellépései meghitté tették a találkozást. A daltulajdonos magyar költők megzenésített verseivel hívta kárpát-medencei utazásra a jelenlévőket. A rendezvényeken szó esett arról, hogy az Erdélyi Napló már évek óta nem részesül semmiféle anyagi támogatásban, s pályázataikat az illetékes fórumok mindig leseperik az asztalról. A hetilap legújabb szolgáltatása révén nemzeti elkötelezettségű kiadók könyveit, hangkazettáit kínálja olvasóinak. Az Erdélyi Napló találkozóin sikerült egy asztal mellé ültetni az RMDSZ, az MPSZ és az SZNT képviselőit. A körút szeptember 22-én Sepsiszentgyörgyön kezdődött. Csíkszeredában Toró Tibor parlamenti képviselő, Sógor Csaba szenátor valamint Márton Róbert, az MPSZ csíki területi elnöke és Kovács Csaba, az internetes Erdély ma főszerkesztője is jelen volt. Toró Tibor a kisebbségi törvényről szólva kifejtette, hogy a tervezetnek számos hibája van, de a pozitívumokat lehetőségként kell felfogni. Sógor Csaba azokat a lépéseket vázolta, amelyeket az autonómia eléréséért lehet tenni. Fontosnak mondta, hogy a románok megismerjék Erdély történelmét. Márton Róbert úgy vélekedett, amíg az RMDSZ-képviselők nem az erdélyi magyarság ügyét képviselik, hanem parlamenti tisztségeket akarnak megnyerni, addig nincs esély az autonómiára. Marosvásárhelyen megjelentek Szentgyörgyi László és Tófalvi Zoltán, a hetilap egykori munkatársai, továbbá Fazekas Károly Csaba és Szász István Tas, akiknek írásai szerepelnek Erdélyi Naplóban. /Szentes Szidónia: Az Erdélyi Napló székelyföldi körútja. Ellenszélben a magyar ügyért. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 27./

2006. január 3.

Emléktábla-avatással egybekötött könyvbemutatót tartottak december 26-án Madéfalván. A római katolikus templom bejáratánál elhelyezett márványtábla a faluban született Szentandrássy István (1571–1630) püspöknek állít emléket. A szentmise után bemutatták a Madéfalva hagyatéka /Kalauz Kiadó, Kolozsvár/ című monográfiát. Szentes Gábor és Szentes Szidónia, apa és leánya ötéves kutatómunkájának eredménye a megjelent kötet. Blága Béni községi jegyző kiemelte: nyomtatásban eddig nem jelent meg átfogó történeti tanulmány a településről. A monográfia a faluban talált kéziratos dokumentumok, régi fényképek, a falu lakói által elmesélt történetek felhasználásával vezet végig a múlt eseményein. /Bernád Panna: Madéfalva hagyatéka. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./

2006. május 1.

Ercsey Gyula: Farkasok árnyékában. Kolozsváriak a Gulágon címen megírta emlékeit, megjelent Murádin János Kristóf, fiatal történész, a BBTE történelem-filozófia karának doktorandusa szerkesztésében. Murádin elmondta, hogy 2003-ban kezdett foglalkozni az 1944-es „deportálással”. A kutatást megnehezítette, hogy kevés a forrásanyag. Ötven éven át tabutéma volt a Gulág. Murádin kezdte felkutatni a még élő személyeket, a fellelhető emlékiratokat. Ercsey Gyula kéziratára is így akadt rá. A szerző nagyenyedi kémiatanár volt, 1990–2000 között írta le emlékeit.    Kárpátaljáról 40 ezer magyar civilt vittek el, nemcsak férfiakat, hanem asszonyokat, gyerekeket is. Ez volt a legnagyobb civil deportálás a budapesti után. Budapestről mintegy 150 ezer embert vittek el, megbosszulva a hathetes ostromot. Erdélyben a deportálás kisebb méretű volt. Murádin szerint a kolozsvári deportálás annak tulajdonítható, hogy a tordai csata egy hónapon át tartott. A nagy orosz veszteséget nem lehetett másképp elfogadtatni Sztálinnal, csak ha sok hadifoglyot vittek. Erre utal az, hogy csak magyarokat, csak 15 és 55 év közötti férfiakat vittek el, és csak Kolozsvárról és Tordáról. A kolozsvári elhurcoltak kétharmada hazatért. De nagyon sokan egy-két év múlva meghaltak. Gyógyíthatatlan betegségeket szereztek a táborban. 1944. október 11-én bejöttek az oroszok Kolozsvárra, és október 12-étől 15-ig összeszedték az embereket. Először az utcákat fésülték át, majd házról házra jártak, s vitték az embereket. Ercsey Gyulát egy óvóhelyről vitték el. A Dermata gyárból 815 munkást vittek el.  A helyi románságnak is van szerepe az elhurcolásban. Sok interjúban elmondták, hogy egy Aurel Milea nevű helyi ügyvéd és néhány társa az orosz városparancsnokot arra buzdította, hogy Kolozsváron fogassa el a 15–50 év közötti férfiakat, mert ezek mind magyar és német katonák.  A lágerben embertelen körülmények között dolgoztak a foglyok. A túlélők többsége 1948-ban jött vissza, de volt, aki csak Sztálin halála, 1953 után került haza. A nagyon betegeket, akik nem haltak meg az első télen, de nagyon le voltak gyengülve, munkára képtelenek voltak, hazaengedték egy év után, például Csetri Elek professzort. Kolozsvárról csak magyarokat vittek el. Akiről kiderült, hogy nem magyar, hazaengedték. /Szentes Szidónia: Az orosz felszabadítók ötezer magyart hurcoltak el Kolozsvárról. Beszélgetés Murádin János Kristóf történésszel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 1./

2006. szeptember 13.

Dr. Dobai István jogászprofesszor, az ENSZ-per fővádlottja a Boldogok a békességre igyekezők című memorandum szerzője. Az emlékiratnak, mely Erdély közjogi helyzetének megváltoztatását követelte, az ENSZ-hez kellett volna eljutnia. 1957 márciusában letartóztatták Dobai Istvánt. életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult. Jelenleg Kolozsváron él.  Dobai István elmondta, hogy perükben senki nem tagadott semmit, nem voltak hajlandók megtagadni az ügyet. Közülük Kertész Gáborral bántak a Szekuritátén a legkegyetlenebbül, mert a legfölényesebb volt, s a szekustisztek ezt nem tudták elviselni. Rabtársaival verették őt. Dobai István Erdély lakosságcserével való újraszervezése mellett volt. 1964-ben, szabadulásuk után ellenségesen fogadták őket, egyeseket még a családjuk is. Többen öngyilkosok lettek kiszabadulásunk után. A Szekuritáté módszere az volt, hogy mindenkit szembe kell fordítani mindenkivel.   Dobainál a vallató a nagyon terhelő dolgokat nem írta be a jegyzőkönyvbe, azonban Dobai szólt, hogy írja be, különben nem írja alá. A memorandum hivatalosan nem jutott el az ENSZ-hez, egyetlenegy lehetőségük maradt, a Szekuritáté jegyzőkönyveibe rögzíteni a magyarság igényeit. Amikor Dobait letartóztatták, kiderült, hogy tíz éve figyelték, 1000-1500 oldalas iratcsomó volt már róla.    A rabtársakat is szembeállították egymással: ő már rád vallott, mondták. Mindenkit mindenkivel szembefordítottak, így a teljes bizonytalanságot sulykolták a rabokba. Mindenkit besúgás gyanújába kevert a börtön vezetősége. Romániában a politikai foglyok közül kivették a hazaárulókat, nekik külön börtönt rendeztek be, teljesen elszigetelve a környező társadalomtól, senki nem tudta, hogy hol vannak, a fegyőröket is rendszeresen cserélték, 4-5 évenként költöztették a rabokat más-más börtönökbe. Tudomása szerint 1948-ban kezdődött a hazaárulók elkülönítése. Máramarosszigeten volt az első ilyen börtön, később átköltöztették a rabokat Karánsebesre, Galacra, Pitesti-re, végül Désre. Amit el lehet egy börtönbüntetés során képzelni, azt mind alkalmazták a hazaárulókon. Nem volt szabad munkába menni, lehetetlen körülményeket teremtettek. A romániai börtönökben természetes volt, hogy a román hazafiak verték a magyarokat, ez nemzeti kötelességük volt. A hazaárulók közül is elkülönítettek 40-45 személyt. Ezt a csoportot fantomcellának nevezték, mert a létezésük titok volt, a fegyőrök sem tudtak róluk. 15 hónapig voltak a fantomcellában. Változatos módon kínozták őket, nem adtak levegőt, ivóvízről vagy mosdóvízről nem is beszélve, kanalat nem adtak az ételhez. Télen fél napokat vizes betonon kellett feküdni fűtetlen szobában. Ebben a csoportban három magyar volt: Bányai Miklós, Varga László és ő. A fantomcella után a hazaárulók börtönébe vitték őket. Dobai tuberkulózisban megbetegedett. Szabadulása után is figyelték, lehallgatók voltak a házában. Dobai szerint jó lenne, ha a politikai szervezetek az egykori politikai foglyokat meghívnák tanácskozásaikra. Romániában a magyar politikai foglyoknak nincs külön szervezete, csak a román szervezet tagjai lehetnek. Kétszeres-háromszoros nyugdíjakat, kárpótlásokat osztanak mindenféle címen a politikai elítélteknek, a magyaroknak szinte semmit, csak a nyugdíj-kiegészítést kapják, ami mindenkinek jár. Az ötvenedik évfordulót az 1956-os forradalom ellenségei akarják ünnepelni. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben „Hazaárulásért” életfogytiglani börtön. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 13./

2006. október 3.

Schuller Jenő 1956-ban Besztercén volt tanár. Koholt vádak alapján 7 év börtönbüntetésre ítélték, ebből négyet töltött le Kolozsváron, Jilaván és Szamosújváron. A Bolyai Egyetem biológia szakán végzett 1954-ben, s fiatal tanárként Besztercére került. Diákjainak megtanította a Himnuszt és Szózatot, később a székely himnuszt. Csinált egy farmot a magyar tagozaton levő gyermekeknek a város szélén. Úgy nevezték a helyet, hogy Magyar telep.   1958-ban volt egy olyan törekvés, hogy a magyar tagozatokat olvasszák be a román tagozatokba. Három román tanár akarta meggyőzni Schuller Jenőt, vegye rá a magyar szülőket arra, hogy a gyerekeiket román osztályba írassák. Ő azonban kitartott: a 450 magyar gyermek megérdemli, hogy magyarul tanuljon. 1960. július 20-án bevitték Besztercére a Szekuritátéra. A vád szerint az egyik kollégájának azt mondta: jobb lenne, ha független Erdély lenne, mert csak akkor oldódik meg a nemzeti kérdés, továbbá szimpatizált az 56-os forradalommal. A másik vád az volt, hogy megtanította a Himnuszt a gyermekeknek. Az iskolakérdés nem szerepelt a vádak között, pedig őt azért tartóztattak le, mert nem egyezett bele a magyar tagozat megszüntetésébe.  Tanártásai ellene vallottak, 7 évre ítélték. Négyet töltött le. Ezalatt a négy év alatt banditának szólították a börtönben. A börtön után behívattak a Szekuritátéra, s megkérdezték: vissza akar-e menni a tanügybe. Ha igen, akkor vállalnia kell, hogy ha a Román Népköztársaság ellen valaki valamit tesz, jelenti. Ezt természetesen nem vállalta, s így nem kapta vissza az állását. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben. Az első tárgyaláson senkit sem ítéltek el. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./

2006. október 17.

1944. október 12–15. között a szovjet katonák polgári lakosok ezreit gyűjtötte össze Kolozsváron. Kizárólag magyar férfiakat hurcoltak el gyárakból, óvóhelyekről, de sokukat az utcáról. Románok nem voltak a deportáltak között, akik valamilyen véletlen folytán bekeveredtek a civil foglyok közé, s igazolni tudták román származásukat, azokat még Kolozsváron szabadon engedték. Az elfogottakat a Szovjetunióba deportálták. A lágerekben a hadifoglyokkal együtt dolgoztak. A hivatalos adatok szerint a kolozsvári elhurcoltak egyharmada sohasem tért vissza szülőföldjére. Mile József az egyik túlélő. Elmesélte, hogy apját, testvérét és őt elvitték, az elfogottakat gyalog vitték Tordára, onnan vonaton Brassóba. Az időseket hazaengedték.   Azután bevagonírozták őket, s irány a Szovjetunió. Magnyitogorszkba vitték őket. Télen 30 fokos hidegben is dolgozni kellett. Aki meghalt, azt közös sírba dobták, s leöntötték mésszel. Sok kolozsvári nyugszik ilyen névtelen sírban.   Egyik nap az orvosok kiválogatták a munkaképteleneket. A vizsgálat abból állt, hogy megnézték a feneküket, van-e hús rajta. Mile József s csont és bőr volt, s így hazaengedték. Otthon unokabátyja nem ismerte meg, úgy lefogyott. Két-három hónapig ágyban volt, mert nem volt semmi ereje. /D. Szentes Szidónia: „Az egész láger egy agymosás volt” Egy évad az orosz pokolban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

2006. december 19.

Kolozsmonostor Kolozsvár határában 1894-ig különálló település volt. A kolozsmonostori apátság közel 950 éves. 1924-ben az Erdélyi Római Katolikus Státus 25 évre bérbe adta a templomot a kolozsmonostori román görög katolikus egyházközségnek. 1948-ban, amikor Romániában a pártállam egyik napról a másikra megszüntette a görög katolikus egyházat, a templomot az ortodoxok vették birtokba. Kádár István római katolikus pap emlékezett arra, hogyan került vissza a katolikus egyház tulajdonába a templom. 1985-ben, mikor idekerült, megszerezte a telekkönyvi kivonatokat, a bérleti szerződést. Tudtára adta az ortodoxoknak, hogy szükségük van erre a templomra, mert a hívek 90%-a itt lakik. 1988-ban Jakab Antal püspök küldött egy leiratot, hogy legalább vasárnaponként esti misét végezhessenek a templomban. Az ortodoxok ezt sem engedélyezték. Azután négy évig, 1991 és 1994 között közösen használták a templomot az ortodoxokkal. Adódtak feszültségek. Amikor a katolikus egyház újra visszaköltözhetett templomába, az ortodox hívők sorfalat álltak, megjegyzéseket tettek. Sok katolikus hívő félelemmel és rettegéssel jött ide. Húsvétkor tartott a szentmise, amikor egyszerre elsötétedett a templom. Bejöttek az ortodox papok a hívekkel együtt. A visszakapott templom nagyon rossz állapotban volt. A templom mennyezete, a szentély és hajórész közti boltív bármikor leomolhatott volna. A templom restaurálásáért 1998-ban Európa Nostra díjat kaptak. Mikor híre érkezett, hogy megkapták az Európa Nostra díjat, betörtek a templomba, nem vittek el semmit, csak a főajtót törték be. /D. Szentes Szidónia: Egy kolozsvári magyar templom kálváriája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 19./


lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998