udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 50 találat lapozás: 1-30 | 31-50
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Szoboszlay Aladár

1993. október 23.

Lőrincz Károly emlékezett az egyik legnagyobb 1956-os szervezkedési ügyre. 1956 októberében egész Erdélyt átszövő szervezkedés kezdődött. 1957-ben kezdődtek a letartóztatások, tíz vádlottat kivégeztek 1957. nov. 4-én. A mártírok névsora: Szoboszlay Aladár pécskai plébános, Huszár József /Kolozsvár/, Ábrahám Árpád torjai plébános, Kónya István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán Károly /Marosvásárhely/, Tamás Imre /Csíksomlyó/, Tamás Dezső /Csíksomlyó/, Fintinar Stefan /Arad/, Orbán István /Csíksomlyó/ és Lukács István pécskai kereskedő. Temesváron rendezték meg a 12 napig tartó kirakatpert. Lőrincz Károlyt is halálra ítélték, de másodfokon 25 évre változtatták az ítéletet, 1964-ben amnesztiával szabadult, mint tüdőbeteg. Lőrincz Károly elmondta, hogy nov. 4-én, a kivégzések évfordulóján Ábrahám Árpád emlékére kopjafát állítanak a torjai templom előtti téren. /Gál Éva Emese: 1956: 10 kivégzett Erdélyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./

1995. október 26.

Gagyi-Balla István kolozsvári nyugdíjas történelemtanár az 1956-os magyar forradalom romániai hatását kutatja évek óta. Kutatómunkájának egyes részleteit közölte a Magyar Fórum. S. L. gyergyószentmiklósi lakos a forradalom idején Magyarországon volt, rokoni látogatáson. A Fehér Könyvben megjelent a fényképe. A fénykép alapján tíz évre ítélték az "ellenforradalomban részvétel" miatt. - Szoboszlay Aladár aradi plébános illegális szervezetet hozott létre Keresztény Munkáspárt néven, Székelyföldön is voltak tagjai. Ebben az ügyben többszáz embert tartóztattak le, majd kb. 200 főt állítottak bíróság elé, fegyveres szervezkedés vádjával. A fegyveres jelző onnan származott, hogy volt köztük román katonatiszt is. A Szoboszlay-ügyben 57 személyt ítéltek el, köztük tíz főt halálra. A halálos ítéleteket 1958 szeptemberében Aradon hajtották végre. - Dobay István kolozsvári jogász elaborátumot készített az erdélyi kérdés megoldásáról, melyet az ENSZ-hez kívánt eljuttatni. Végül kilenc vádlottat ítéltek el, közülük ötre az ügyész halált követelt. - Brassóban alakult meg az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesülete /EMISZ/, Orbán László társaival gyűjtötte az erdélyi magyarok panaszait, hogy azokat eljuttassa az ENSZ-hez. Ügyükben 77 főt állítottak bíróság elé. - A csíkszeredai líceum több tanárát és diákját /11 személyt/ tiltott iratok terjesztésével állították bíróság elé. -A galócásiak bűnperében 12 huszonéves fiatalt ítéltek el 5-től 12 évig terjedő börtönre. - Gyulakután hét vádlottat ítéltek 7 és 20 év közötti kényszermunkára. - Nagyváradon a forradalom hatására diákok megalapították a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. Összeesküvés vádjával két tanárt 18 évi, három diákot 25 évi kényszermunkára ítéltek. Szászrégeni diákok ügyét fegyveres szervezkedésnek minősítették és 1960-ban a 24 vádlott súlyos börtönbüntetést kapott. A szilágysomlyóiak ügyében öt főt ítéltek el. - A Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak és tanárainak a pere ismert, több beszámoló jelent meg róla, azonban a teljes feltárás még mindig nem történt meg. /Magyar Fórum (Budapest), okt. 26./

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1997. szeptember 18.

Szept. 20-án emlékművet állítanak fel Sepsibükszádon a falu szülötte, a Szoboszlay-ügyben halálra ítélt és kivégzett Ábrahám Árpád /1915-1958/ torjai plébános emlékére. A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége és a helyiek kezdeményezésére állítják fel az emlékművet. Elhatározták azt is, hogy Sepsibükszád iskolája Ábrahám Árpád nevét veszi fel. A Szoboszlay Aladár vezetésével kezdett szervezkedés egész Erdély területét átszőtte. A szabólegényből hadbíróvá előléptetett hírhedt Macskási Pál sok halálos ítéletet szabott ki. A több mint ötven vádlott közül tizet kivégeztek. Előzőleg 1993-ban Torján már kopjafát állítottak Ábrahám Árpád emlékére. /Puskás Attila: Emlékműavatás Bükszádon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./

1998. november 1.

Lőrincz Sándor Károly emlékezett bebörtönzésére. Torján élt, a falu plébánosa, Ábrahám Árpád kapcsolatba került Szoboszlay Aladár plébánossal. Szoboszlay nagyszabású szervezkedésbe kezdett, emberei voltak Bukaresttől Temesvárig, Aradig, Kolozsvárig és Csíkvidékig. Szoboszlay eljött Torjára, kapcsolatba lépett a környék katolikus papjaival. 1957-ben megkezdődtek a letartóztatások. A perben több embert kivégeztek, Szoboszlayn kívül Ábrahám Árpád plébánost és Kónya István katolikus papot is. Lőrincz Sándor Károlyt 25 évre ítélték. Lőrincz Sándor emlékezett arra, milyen embertelen körülmények között éltek a börtönben. Botosaniban például 36-an voltak egy szobában, ahol négy ágy volt egymásra téve. /1956 Erdélyben. Hét év börtön a szabadságért. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

1998. november 7.

Az 1956-os forradalom történetét dokumentumkötetek, tanulmányok, visszaemlékezések méltatják. A forradalomnak a környező országok magyarságára való hatását még nem mérték fel alaposan, inkább próbálkozások történtek. Tófalvi Zoltán /ennek a kérdésnek egyik erdélyi kutatója/ összegezte az erdélyi megtorlás adatait: az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritás ürügyén Erdélyben 14 személyt ítéltek halálra, közülük tizenhármat kivégeztek, harmincheten belehaltak az elszenvedett kínzásokba. Az egyik római katolikus pap holttestét a Dunából fogták ki, a másik a brailai mocsarakban lelte halálát. A csíkszentdomokosi Bíró Károly az egyik haláltáborból próbált megszökni, amikor géppuskasorozat végzett vele. A román kommunista diktatúra börtöneiben 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és ugyanennyi evangélikus lelkipásztor szenvedett nehéz börtönéveket. Tízezrekre tehető az elhurcoltak száma. Furcsa jelkép, hogy 1956 ürügyén 56 vádlottat állítottak bíróság elé. Több 56-hoz kapcsolódó kirakatper volt Romániában. A legnagyobb a Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevéhez kapcsolt perben 56 vádlott volt. A Szoboszlay-féle szervezkedés a szocialista rend megdöntését és a többpártrendszer bevezetését tűzte ki célul. A szervezet Erdély több városára kiterjedt. a szervezkedés. Románok ugyanúgy tagjai voltak a szervezkedésnek, mint a svábok és a zsidók. A Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletet mondott ki a kolozsvári Katonai Törvényszék, egynek megkegyelmeztek, tíz elítéltet 1958. szept. 1-jén az aradi börtönben kivégeztek. A kivégzettek névsora: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, Huszár József, Orbán Károly, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István, továbbá három román: Draganita Constantin ezredes, Dan Aurel görög katolikus főesperes és dr. Fantanaru Alexandru aradi ügyvéd. Néhány hét múlva az érmihályfalvi csoport perében is ítéletet hirdettek. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost halálra ítélték. 1958. dec. 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték őket. /Tófalvi Zoltán: Negyven éve végezték ki a tizenkét erdélyi ötvenhatost. = Napi Magyarország, nov. 7./

2000. február 9.

Febr. 8-án végért a magyarországi filmszemle. Az egyik bemutatott filmnek Szoboszlay volt a címe. Bartha Ágnes marosvásárhelyi rendező filmjéről van szó, melynek operatőre Kacsó Sándor volt. Témája: hogyan végeztek ki Erdélyben 1958-ban tizenegy embert ideológiai bűnökért. További negyvenheten kaptak börtönbüntetést azért, mert úgy gondolták a hatóságok, hogy az elítéltek az 1956-os anyaországi forradalom eszméivel egyetértenek. Szoboszlay Aladár pap jóval a forradalom előtt alapította szervezetét, melynek célja a kereszténydemokrácia újjáélesztése volt. E társaság tagjait ítélte el 1958 áprilisában a vérbíróság. Bartha Ágnes filmjében a még élő, börtönbüntetésre ítéltek mellett megszólaltak a halálra ítéltek rokonai is. Lassan kirajzolódott a valóság: tizenegy ember meghalt, negyvenhat pedig börtönbe került 1956-ért úgy, hogy egyikőjük sem vett részt semmiféle fegyveres akcióban. - Egy másik film /Az Úr lelke rajtam címmel, rendező Sipos István/ az 1956. október 27-i tiszakécskei sortűzre emlékezett, amikor a karhatalmista ávósok tüzet nyitottak a fegyvertelen tüntetőkre, tizenhét ember meghalt. /Pósa Zoltán: Tizenhét ember meghalt. Dokumentumok a 31. filmmustrán. = Napi Magyarország, febr. 9./

2001. december 29.

Nemrégiben Adrian Nastase kormányfő újból nemet mondott a regionalizmussal kapcsolatos országos vita puszta felvetésére is. Ioan Rus belügyminiszter hülyeségnek, Adrian Nastase miniszterelnök pedig "eltévelyedettek"-nek nevezte a Memorandum szerzőit. Tófalvi Zoltán az előzményekre emlékezetett. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc ürügyén futószalagon gyártott koncepciós perekben is akkor hozták a legsúlyosabb, gyakran kivégzéssel járó ítéleteket, amikor az autonómia, Erdély hovatartozásának kérdése felvetődött. 1958-ban ennek a kérdésnek a puszta felvetéséért tizennégy személyt ítéltek halálra, és tizenkettőt ki is végeztek. Közülük az egyik, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd román anyanyelvű volt. Az 1956-os szabadságharc leverése után Erdélyben rendezett öt, úgynevezett "hazaáruló-per" már önmagában is jelzi a retorzió méreteit. Ezek a perek: a "Szoboszlay-per", az "érmihályfalvi csoport", az "ENSZ-Memorandum", a "Fodor Pál baráti köre" és Teodor Margineanu lázadási kísérlete. Az első négy az "erdélyi kérdés" megoldását tűzte zászlajára. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására - Temesváron még korábban - különböző elképzelések születtek az erdélyi kérdés megoldására: Erdély tartozzon Romániához, Erdélyt csatolják Magyarországhoz, lakosságcsere révén mindkét fél számára méltányosan és igazságosan oldják meg az erdélyi kérdést. Szoboszlay Aladár magyarpécskai-temessági plébános - igaz, szóbeszédek szintjén és gyermekien naivan - felvetette a föderalizmus, a konföderáció gondolatát is. Így kezdődött az ötvenes évek végének legsúlyosabb politikai pere, melyben jelképesen 56 személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra. A halálraítéltek közül tízet kivégeztek. Szoboszlay Aladár megkérte a görög katolikus egyház egyik képviselőjét, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, hogy többpártrendszer programját jogi szempontból öntse komoly formába. Meg is tette. Románul és magyarul is elkészült a program. A lényeg, az elgondolás az volt, hogy az erdélyi román-magyar kérdést meg kell oldani, egy közös párt alapján: a Keresztény Szolidaritás Pártja révén. Közel 200 személyt tartóztattak le, legtöbbjüket ártatlanul. Több papot is elítéltek: Ferencz Béla (Ervin), Müller Jenő, Mezei Mózes Levente, Ábrahám Árpád, Ráduly István, Rádulyu Géza, Kosza József, Kovács Béla, Kovács Balázs római katolikus papokat, valamint Dan Aurel görögkeleti papot. Az ügyész mind az 56 vádlottra a halálbüntetés kiszabását kérte. Végül, 1958 májusában tizenegy vádlottat halálra ítéltek, tízet közülük kivégeztek: Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Ábrahám Árpád római katolikus lelkészt, Orbán Károly marosvásárhelyi földbirtokost, dr. Kónya István-Bélát, dr. Fintinaru Alexandru ügyvédet, Tamás Dezsőt, Tamás Imrét, Orbán Istvánt, Lukács Istvánt. /Tófalvi Zoltán: A Memorandum-vita előzményei. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2002. január 25.

Farkas Pál magyar-francia szakot végzett, ígéretes tanügyi kádernek indult: Mindene volt a tanítás, de megfosztották tőle. Farkas Pali bácsit mindenki ismeri Torján. Január 13-án Sepsiszentgyörgyön lovaggá ütötték, Vitézi Lovagrend ünnepségén. A Vitézi Lovagrend 1997-ben Budapesten létesült társadalmi szervezet, tagjai azok közül kerülnek ki, akik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc miatt üldöztetésben részesültek, itt a határokon túl is. Voltak olyanok, akik megpróbáltak szervezkedni, hogy ha átcsap a forradalom lángja ide is, akkor ne találja a magyarságot felkészületlenül. Így indult el Szoboszlay Aladár katolikus pap és Huszár József báró tagokat beszervezni. Farkas Pál úgy kerültem ebbe a szervezetbe, hogy véletlenül találkozott Ábrahám Árpád, akkori torjai katolikus pappal, aki meghívta egy beszélgetésre. Farkas Pának azonban nem volt ideje elmenni. Ennyi volt az ő részvétele. 1958. január 14-én éjjel rárontottak vagy öten, pisztolyokkal, bilincsekkel, és letartóztatták. Temesváron volt a kihallgatás januártól májusig, májusban pedig a tárgyalás és az ítélethirdetés. Egy Macskási Pál nevezetű bíró ítélkezett az összes magyar forradalmi szervezet felett, olyan ember volt, aki nagyon könnyen adta a huszonöt évet vagy a halálbüntetést. Farkas Pált azzal vádolták, hogy neki gyanúsnak kellett volna lennie Ábrahám Árpád meghívása és azt jelentenie kellett volna. Ezért kapott nyolc évet. Valamivel később Salcea-ra vitték. Itt húzott le öt évet, építették a Duna-gátat. Rettenetes volt. Nem vették őket emberszámba, ha közülük valaki elpusztult, nem számított. Sőt, kijelentették, hogy őket nem azért vitték oda, hogy túléljék, hanem, hogy ott maradjanak a börtönben. Hozzájuk képest a többi rabnak aranyélete volt, másként bántak velük. Szadista emberek voltak a börtönőrök, élvezték, hogy az embereket kínozhatták. Jogászokat, pedagógusokat nem lehetett munkahelyükre visszavenni, nem lehetett többé tanár. /Vizi Melinda: Farkas Pál "Megbocsátunk, de nem felejtünk". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jan. 25./

2002. július 1.

Orbán Péter csíkszeredai lakost államellenes fegyveres szervezkedés miatt 25 év börtönbüntetésre ítélték. Még ma sem tudja, hogy hová temették édesapját, Orbán Istvánt, akit halálra ítéltek, és valószínűleg az aradi szekuritáté pincéjében lőtték főbe 1958. szeptember elsején. Mindkettőjüket a Szoboszlay-ügyben ítélték el. Szoboszlay Aladár katolikus plébános volt Aradon, és ő ott kezdte szervezni az összeesküvést, amely a kommunista rendszer ellen irányult. A szervezkedés 1955-ben elkezdődött, Szoboszlay beszervezett több személyt Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, majd Kovászna megyében is úgy, hogy ez a szervezkedés átfogta majdnem az egész országot. Belekerültek brassói, bukaresti személyek is, továbbá Draganita Constantin egy tankos ezred parancsnoka. A szervezkedés célja az volt, hogy 1956. augusztus 23-án a bukaresti nagy felvonulás alkalmával zűrzavart keltsenek, s ezzel lázadásra, forradalom kirobbantására ösztönözzék a tömeget. Szoboszlay 1956 tavaszán eljött Csíkszeredára, s Orbánék házában, Csíktaplocán tartottak titkos megbeszéléseket. A tervek szerint augusztus 22-én kellett volna indulniuk Bukarestbe, a Csíkszeredán át Bukarestbe tartó gyorsvonattal. A megadott jelzés szerint minden vagon lépcsőjén, miután megállt a szerelvény, egy-egy cigarettára gyújtó férfinak kellett volna megjelennie, ezzel igazolva, hogy minden rendben van. Azonban nem jelentkezett senki, így Orbánék héttagú csoportja nem szállt fel a vonatra. Néhányuknál fegyver is volt. Nem tudták, mi történhetett, később tudták meg, hogy akkor már Szoboszlayt és néhány társát letartóztatták. 1957-ben Orbánékat is őrizetbe vették. A Securitate kezébe került a teljes Szoboszlay-féle lista, amely az összes szervezkedő nevét tartalmazta. A vallatás ellenére nem árulták el, kik tudnak még a szervezkedésről, így elkerülhetővé vált, hogy Csíkszeredából még 10 vagy 15 személyt letartóztassanak. Csíkiak végül heten kerültünk a bíróság elé. A Szoboszlay-ügyben több mint kétszáz személyt vettek őrizetbe, közülük 57-et ítéltek el, Orbánék családjából apját, őt és nővérét. Tíz személyt Szoboszlay Aladárral az élen, köztük az akkor 58 éves Orbán Istvánt halálra ítélték, majd kivégezték. A tárgyalás egy temesvári munkásklubban zajlott, amelyen többségében pártfunkcionáriusok vettek részt, valamint meghívottként a vádlottak családjából egy-egy személy. A bíróság elnöke magyar nemzetiségű volt, Macskási Pál, aki halálos ítéleteket kért, amit az ügyészek megalapozottnak minősítettek. A tíz halálos ítéleten kívül négy vádlottat életfogytiglan, négyet 25 évi, a többieket ennél kevesebbre, de minimum öt év börtönbüntetésre ítéltek. A tárgyalás után két hónapig a halálraítéltek, a 25 évre és az életfogytiglanra ítéltek, köztük Orbán Péter is vasra verve szenvedtek, egy napon megszabadították őket láncaiktól. Ebből következtettek arra, hogy a halálos ítéleteket végrehajtották 1958. szeptember elsején. A halálos ítéleteket az aradi Securitate pincéjében hajtották végre, ahol főbe lőtték a foglyokat. A mai napig nem tudják, hová temették el a kivégzetteket. Orbán Péter a 25 évi börtönbüntetésből hetet letöltött különböző helyeken, Aradon, Zsiláván, Galacon és Szamosújváron, majd a nyugati nyomásra hozott közkegyelmi határozat értelmében szabadult. A rendszerváltás után kérte az RMDSZ-es parlamenti képviselők segítségét, közbenjárását a Szoboszlay-ügy tisztázásához, sikertelenül. Erdélyben a politikai elit tagjai jóformán nem is tudnak róla és a hasonló sorsú emberekről. /Fülöp D. Dénes: Tíz embert végeztek ki a Szoboszlay-ügy miatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. október 24.

Lőrincz Károly /sz. Torja, 1928. dec. 12./ részt vett az 1956-os háromszéki eseményekben, az ún. Szoboszlay-per egyik elítéltje. Huszonöt év kényszermunkára ítélték, közel hét évet töltött börtönben, tbc-s betegként, 1964-ben szabadult. Jelenleg Vargyason él. Szoboszlay Aladár aradi plébános elhatározta a romániai magyarságot is képviselő politikai formáció, a Keresztény Munkapárt létrehozását. Szoboszlay Torján meglátogatta Ábrahám Árpád plébánost, itt találkozott Lőrincz Károllyal is. 1957-ben, az ún. Szoboszlay-perben 56 személyt tartóztattak le, köztük Lőrincz Károlyt. A vád: fegyveres felkelés, területi kérdések megoldására irányuló összeesküvés. A Szoboszlay-per 56 vádlottja közül tizenegyet halálra ítélnek, 1958-ban tízet közülük kivégeznek. Temesváron Gajdó Tibor temesi hadbíró, Lőrincz egykori iskolatársa kimondta a súlyos ítéletet a perben. Lőrincz Károly megjárta a börtönöket: Temesvár, Arad, Zsilava, Galac, Botosani, Szamosújvár. Galacon két évet töltött, szörnyű körülmények között. Sétálni tíznaponként vagy kéthetenként vittek ki őket. A kosz miatt állandósult a fertőzéses gyomormenés, sokan meghaltak. A galaci börtönt nyugati nyomásra számolták fel. Botosani-ban harminchatukat zsúfoltak be egy 6 X 6-os cellába. Nyáron iszonyú meleg volt, az egyetlen ablaknyíláson is zsalu volt, az emberi pára lecsapódott a cementen, rossz rongyainkkal merték a vizet a padlóról, tele voltak kiütésekkel, a bőrük felsebzett. Forró ételt kaptak, amit gyorsan el kellett fogyasztani, hogy az edényekből mások is ehessenek. Lőrincz Károly visszaemlékezéseket ír, feljegyzéseket gyűjt, kutat, emléket állít, megemlékezéseken vesz részt, gyűjti az 1956-tal kapcsolatos anyagot. Elégedettséggel tölti el az, hogy sikerült kopjafát állítani a kézdivásárhelyi református temetőben, emlékművet a kivégzetteknek Budapesten, a 301-es parcellában. /Kocsis Cecília: Emberközelben Lőrincz Sándor Károly, volt politikai fogoly. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 24./

2002. december 17.

Dec. 23-án bemutatják Aradon az 56 után 57-en a temesvári perben c. könyvet. Péterszabó Ilona munkája egy 1958-ban, Romániában lezajlott politikai perről, elítéltjeiről, arról az "államrend elleni összeesküvésről" szól, amelyet a fővádlott, Szoboszlay Aladár egykori pécskai plébánosról az utóbbi esztendőkben Szoboszlay-perként emlegettek. Ennek kapcsán (az 1956-os magyarországi forradalom elfojtását követően) több száz (!) embert tartóztattak le, a Temesváron megrendezett monstre-perben az ország különböző vidékeiről származó 57 vádlottat állítottak bíróság elé, közülük tízet halálra ítéltek és (valószínűleg 1958 szeptemberében, Aradon) kivégeztek, többeket életfogytiglani, illetve sokévi börtönre ítéltek. Aradi szerző, Péterszabó Ilona kutatta fel a hozzáférhető periratokat, szólaltatta meg a még élő vádlottakat, hozzátartozókat, és felhasználva a sajtóban az utóbbi években az ügy kapcsán megjelent írásokat is, több mint 300 oldalas dokumentum-összeállítást adott közre. /Könyvbemutató a Jelen Házban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./ Megdöbbentő a párhuzam 1849, 1958 és 1989 aradi eseményei között - állította Péterszabó Ilona aradi újságíró könyvének / 56 után 57-en a temesvári perben/ bemutatóján. Dokumentumriportot írt a Szoboszlay Aladár-perről. A könyvet Jámbor Gyula újságíró ismertette, párhuzamot vonva a fasizmus és a kommunista diktatúra legsötétebb időszakai között. /(puskel): Könyvbemutató a Jelen Házban. A múlt ismerete nélkül nincs tiszta jelen. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 24./

2003. június 26.

A kolozsvári Korunk júniusi számának kiemelkedő anyaga Tófalvi Zoltán dolgozata: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. A Magyar Népi Szövetség a trianoni határokat állíttatta volna vissza, az erdélyi értelmiségiek egy jelentős csoportja - Márton Áron római katolikus és Vásárhelyi János református püspökök, az erdélyi gazdasági egyesületek, szövetségek elnökeinek vezetésével - memorandumot készített, térképpel, melyen vázolták, hogy az észak-erdélyi román többségű megyéket csatolják Romániához, ugyanakkor a Székelyföldet egy Marosvásárhely- Dicsőszentmárton-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad mentén húzódó "bővített korridorral" csatolnák Magyarországhoz, s ezzel 1.350.000 magyar és mintegy 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. Tófalvi ismertette azt a programot is, melyet dr. Dobai István dolgozott ki a magyar-román viszony megoldására. Fodor Pál, csíkszeredai út-, vasút- és hídépítő mérnök Márton Áronhoz fűződő baráti viszonynak köszönhetően - két évtizedes adatgyűjtést követően - kidolgozta a román-magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készített hozzá térképvázlatot is, melynek alapján (elképzelése szerint) végre mindkét nép számára megnyugtatóan lehetne rendezni az erdélyi kérdést. Fodor Pált azért az elképzeléséért 1957. július 7-én társaival Csíksomlyón letartóztatták, vallatták, kínozták, s egy év múlva 25 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: állam- és társadalomellenes szervezkedés. Az általános kegyelmi rendelet után, 1964. július 28-án helyezték szabadlábra. Vajdahunyadon telepedett le, ott tudta meg, hogy felesége már 1959-ben elhunyt. Újranősült, újrakezdte az életét. Véletlen baleset következtében hunyt el, 1966. augusztus 11-én. Sohasem rehabilitálták. Csíksomlyón nyugszik. Újabb jelentős részét olvashatjuk hát a sorozatnak, amely az erdélyi mártír szabadsághősök, bebörtönzöttek küzdelmét és kálváriáját tárja fel. Valójában a tanulmány könyvként olvastatja magát. "Ma, amikor az európai uniós kihívások törvényszerűen teszik szükségessé a föderalizmusra, a közép-európai fragmentumokra, régiókra vonatkozó, az ötvenes évek második felében született tervek, elképzelések alapos ismeretét. A levéltári dokumentumok, Szoboszlay Aladár föderalizmusa és a Keresztény Demokrata Párt létrehozására vonatkozó tervezete azt bizonyítják, hogy ezeket az elképzeléseket nem lehet a fantazmagóriák kategóriájába sorolni." Fodor Pál egyik gyermeke az Imre nevet viseli, és történetesen Marosvásárhely alpolgármestere. /B.D.: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

2003. július 10.

A közvélemény még most sem igazán tudja, hogy az 1956-os magyarországi forradalomnak erdélyi mártírjai és áldozatai is vannak. Az 56-os magyarországi forradalommal kapcsolatos egyik legnagyobb romániai koncepciós per színhelye Temesvár volt. Ebben az ügyben 380-420 embert tartóztattak le rendszerellenes fegyveres szervezkedés vádjával, közülük 57-et elítéltek, a lehető legsúlyosabb büntetést szabva ki rájuk: tíz embert kivégeztek, a többiek több mint 1300 börtönévet kaptak. A Szoboszlay nevével fémjelzett kirakatper történelmi értékelése még várat magára, de egyre több írás, könyv, emlékhely jelzi, hogy az utókor végre helyére akarja tenni ezeket a dolgokat is. Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában az 1956-os erdélyi áldozatok emlékére 1999-ben elkészült az első emlékmű: Fresch Ottó Anya és gyermeke c. alkotásának hátoldalára került az Erdélyben kivégzettek vagy a börtönben elhunytak neve. Az emlékművön 23 név szerepel, közülük 13 a Szoboszlay-per vádlottja. Az erdélyi születésű Erdélyi Zoltán sírköves készítette alkotás felavatására 2003. június 16-án, Nagy Imre volt miniszterelnök kivégzése évfordulóján került sor. Magyarországon tehát már van emlékhelye az 1956-os erdélyi áldozatoknak, illendő lenne valahol Arad vagy Temes megyében is hasonló emléket állítani. Magánszemélyek részéről kezdeményezés is született erre: az első adományozók egy leendő emlékhelyre Stelcz Gyula, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájának gondnoka, Szoboszlay Alexandra (Szoboszlay Aladár húga) és Péterszabó Ilona, az 56 után 57-en a temesvári perben c. könyv szerzője. /Az 1956-os áldozatok emlékének megörökítésére. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 10./

2003. augusztus 25.

Galócás ünnepelt: aug. 14-én emlékművet avattak, 15-én pedig fölszentelték a galócási magyarság új római katolikus templomát. A Gyergyói Kisújság legfrissebb számában Gergyely Géza Megvalósult a galócásiak régi álma címmel részletesen írt mindkét eseményről: az emlékművet a kommunista rendszer két áldozata, Ábrahám Árpád és Lőrincz János Raymond emlékére emelték. Ábrahám Árpád 1939-1940-ben teljesített papi szolgálatot Gyergyóhodoson és Galócáson, 1957-ben tartóztatták le, majd 1958. szeptember 1-jén végezték ki a zsilávai börtönben, mert "csatlakozott ahhoz az ellenállási mozgalomhoz, amely Temesvárról indult a Szoboszlai Aladár irányításával". A katonai szolgálatot teljesítő Lőrincz Jánost 1989. dec. 27-én gyilkolták meg Brailában. Gergely Géza cikkében azt is megemlíti, hogy a kiskatona tragédiájáról a Romániai Magyar Szó 1990. ápr. 6-án adott hírt. A nyitott történelemkönyvet ábrázoló emlékmű két alapján a két áldozat fényképe, s alatta felirat: "Beteg rendszer és beteg ember halálos áldozata". Az aug. 15-én a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt katolikus templom alapköveit 2001. jún. 17-én szentelte meg Tamás József segédpüspök, fölépítése bel- és külföldi támogatásokból és a galócási katolikus hívek összefogásával valósult meg. "Ez a közösség bebizonyította, hogy életképes. Élni akar, tehát élni fog! 225 személy dolgozott itt 3500 munkanapot díjtalanul. Ennek a teljesítménynek több mint 15%-át nők végezték." - írja a templomépítésről Gergely Géza. A csaknem 3000 lelket számláló Galócáson 700 római katolikus él, a község plébánosa Salamon József. /Új katolikus templom Galócáson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

2003. szeptember 1.

45 esztendeje, 1958. szept. 1-jén végezték ki a Szoboszlay-per tíz halálra ítéltjét, az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi mártírjait. A Temesváron megrendezett koncepciós perben több száz embert tartóztattak le, 57-et összesen több mint 1300 éves börtönbüntetéssel sújtottak, illetve tízen közülük - Szoboszlay Aladár római katolikus pap, Ábrahám Árpád r. kat. pap, báró Huszár József földbirtokos, Orbán Károly földbirtokos, dr. Kónya István Béla ügyvéd, dr. Fantanaru Alexandru ügyvéd, Tamás Imre tanító, Tamás Dezső tisztviselő, Orbán István tisztviselő-földműves és Lukács István József kereskedő - az életükkel fizettek. Budapesten, a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában már áll egy emlékmű az 1956-os erdélyi áldozatok emlékére, és a gránittömbbe vésett 23 név közül 14 éppen a Szoboszlay-per elítéltje (köztük van a tíz kivégzett is). Szept. 1-jén a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában lévő emlékműnél megemlékezést tartanak, amelyen Brassó, Hargita és Kovászna megyei volt politikai foglyok is részt vesznek. Gyűjtés indult egy aradi emlékmű felállítására is. /Péterszabó Ilona: 45 éve végezték ki őket. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./

2003. október 23.

Péterszabó Ilona 56 után 57-en a temesvári perben című könyvéből vett részlettel emlékezett a lap az 1956-os forradalom évfordulójára. Ferencz Béla Ervin (ma P. Ervin gyergyószárhegyi ferences templomigazgató) elmondta, hogy vallatták, gyötörték százféle pszichológiai módszerrel. Ebbe beleőrült. Az aradi börtönben azután helyrejött. Ő gyóntatta meg titokban a halálra ítéltek egy részét, akik a közelében voltak, Szoboszlay Aladárt, Orbán Istvánt és Ábrahám Árpádot, kivégzésük előtt. Mindannyian megláncoltan voltak a zárkában. /Grandiózus kirakatpert rendeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2005. április 13.

Tófalvi Zoltán kiegészítette Sylvester Lajosnak a Háromszék 2004. november 5-i számában megjelent írását, amelyben az Angliában élő Szalay Edda segítségével a mártírhalált halt Szalay Attila emlékét idézte fel. A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22-e és 27-e között látogatott Romániába. Kádárnak az erdélyi magyarság elárulását jelentő beszéde 1958. február 24-én hangzott el Marosvásárhelyen. Ez a beszéd a nacionalista kurzus útjára lépett román hatalomnak felkínálta a lehetőséget, hogy leszámoljon az ,,ellenforradalmár-gyanús”, a magyar nemzeti szabadságharccal őszintén együtt érző erdélyi magyarokkal. Marosvásárhelyen nemcsak azt állította Kállai Gyula, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédos államokkal, hanem azt is, hogy a magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Romániára jelentett volna óriási veszélyt, hiszen területi követeléseket fogalmaztak meg. Valójában még véletlenül sem fogalmaztak meg területi követeléseket. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjai által megfogalmazott követelések 16. pontjában szerepelt annyi, hogy a nemzetközi fórumokon Magyarország képviselje a határon túli magyarok kérdését is. Kádárék tehát hazudtak, s ugyanakkor követelték az ,,ellenforradalmárok” példás megbüntetését. A küldöttség alig hagyta el Románia területét, a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Bírósága 1958. február 27-én a korábbi ítéletekhez viszonyítva példátlanul szigorú büntetéseket rótt ki a Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök nevével fémjelzett perben: a fővádlottat /Fodor Imre, Marosvásárhely 1996 és 2000 közötti polgármesterének édesapját/ 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélte, az ötödrendű vádlottat, Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét pedig tízévi börtönbüntetésre. A 2004. december 5-i népszavazás gyökerei az 1958. évi, nemzetárulásként számon tartott ,,látogatásig” is visszanyúlnak. Kádárék látogatását követően egymás után hozzák a halálos ítéleteket és az életfogytiglan tartó börtönbüntetéseket: a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevéhez kapcsolódó legnagyobb politikai perben tíz személyt ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén. Háromszék két neves személyisége, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános és dr. Kónya István Béla ügyvéd is a mártírok között volt. Ugyancsak a kádári ,,látogatás” után került sor az ozsdolaiak perére, amelynek során Szígyártó Domokos molnárt 1959-ben azért ítélték halálra és végezték ki, mert kétszer rálőtt a kollektív gazdaság megalakulását tűzzel-vassal erőltető helyi párttitkárra. Tófalvi most készíti mindkét per teljes levéltári dokumentációját. A Szoboszlay-per levéltári anyaga meghaladja a 30 ezer oldalt, Szígyártó Domokos és négy vádlott-társának a perirata 10 ezer oldal körüli! Külön tanulmány készül a sepsiszentgyörgyi, német származású Hubbes Márton ritkán emlegetett hőstettéről is: a magyar forradalom hatására magyar nemzeti lobogóval vonult végig a város főterén. Nagy Lászlóék a budapesti Petőfi Kör mintájára hozták létre a Kossuth Kört. Háromszék tehát óriási véráldozattal fizetett azért, mert együtt érzett a magyar forradalommal. A Kisborosnyón Damó Gyula tanító jóvoltából felállított emlékmű híven tükrözi ezt a helytállást. A kádári diktatúra első kivégzett hőse – Dudás József – erdélyi volt, Gernyeszegről, illetve Marosvásárhelyről származott. A Corvin-köz legendás hősei, a Pongrácz fivérek Szamosújváron látták meg a napvilágot. Az újabb levéltári kutatások arra is fényt derítettek, hogy sok erdélyi fegyverrel a kezében harcolt a forradalom győzelméért. Köztük van a gyimesbükki Nagy Lakatos János, aki a Miskolc környéki harcokban vett részt. A Szekuritáté itthon azonosította és ítélte el súlyos börtönévekre. Így került sor arra a perre is, amelynek mártírja Szalay Attila 28 éves technikus. A jelenleg is Sepsiszentgyörgyön élő Jancsó Csaba, Bordás Attila, Szabó Lajos jóvoltából a Háromszék olvasói sokat tudnak a Székely Ifjak Társasága nevű szervezetről, amelynek kiskorú diákjai 1957. március 15-én megkoszorúzták a Sepsiszentgyörgy központi parkjában álló 1848-as honvédemlékművet. Szalay Edda meglepődne, ha olvashatná az édesapjára vonatkozó levéltári dokumentumokat, a vádpontokat. A Szekuritáté által összeállított vádiratokat, a dokumentumait nagy-nagy fenntartással kell kezelni. A Szekuritáté megpróbált hiteles bizonyítékokat is összegyűjteni, s ezeket felnagyítva fogalmazták meg a vádakat. Az 1958/466. számú ügyirat Szalay Attilára vonatkozó dokumentumai szerint Szalay Attila lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar NK ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad az ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila egy német márkájú pisztolyt és hozzá tartozó golyókat szerzett. A Szalay Attilát és társai perében a kilenc fiatal névsora: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. – Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a ,,szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti: milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezete elnökének, Török Józsefnek a drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. A Pongrácz fivérek kiskunmajsai kápolnájában – Tófalvi Zoltán kutatásai alapján – központi helyen látható Erdély 1956-os mártírjainak teljes név- és személyi adatsora. Tófalvi levéltári kutatásai alapján rövidesen elkészül a börtönben agyonvertek, agyonkínzottak teljes névsora is, curriculum vitae-je, köztük a Szalay Attiláé is. /Tófalvi Zoltán: Élő múlt: Kiegészítés a SZIT-perhez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12., folyt. ápr. 13./ Előzmény: Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. nov. 5./

2005. október 21.

Az év elején jelent meg Stefano Bottoni olasz történész Konföderáció a cél című tanulmánya az 1956-os romániai eseményekről, nevezetesen a Szoboszlay-ügyről. Szoboszlay Aladár temesvári római-katolikus plébános annak a „kísérletnek a szellemi atyja és operatív motorja”, amelynek célja a kommunista rendszer megdöntése egy Magyarországon és Romániában egyidőben kirobbantott forradalom révén, illetve egy közös román-magyar államalakulat, az ún. Confederatio létrehozása – állította a történész a periratok és más források tanulmányozása alapján. Melyik nemzetnek az ügye, kérdezte Bottoni, tekintettel arra, hogy a román Fintinaru másodrendű vádlott, és a per során még tucatnyi román embert ítélnek el. A Szoboszlay-ügyben közel kétszáz személyt vettek őrizetbe államellenes összeesküvés vádjával. Ötvenhét személy ellen emeltek vádat, közülük tízet (Szoboszlay Aladárt is) kivégeztek, 47 személyt életfogytiglani vagy több tízéves kényszermunkára, börtönbüntetésre ítéltek. A Szoboszlay-ügyben 15 embert ítéltek el Háromszéken, köztük nyolc papot: Ábrahám Árpád (Torja), Kovács Balázs (Szentkatolna), Kovács Béla (Kovászna), Kosza József (Ozsdola), Ráduly Géza (Gelence), Páll Gyula (Futásfalva) plébánosokat, Mezei Levente Mór ojtozi és Kovács István esztelneki szerzetest. Továbbá hét „világi” személyt: Baróti Pált, Szörcsei Eleket és Lőrincz Károly Sándort Torjáról, Farkas Pál kézdivásárhelyi tanárt, Bulárka Istvánt (Csernáton), Kónya Béla-István és Vajna László kézdivásárhelyi ügyvédeket. Ábrahám Árpádot és Kónya Béla-Istvánt halálra ítélték és kivégezték. A perbefogottak közül ma már csak hárman élnek: Bulárka István, Farkas Pál és Vajna László. Lőrincz Károly Vargyason élő volt politikai fogoly a Székely Hírmondónak elmondta, Szoboszlay terve az volt, hogy 1956. augusztus 28-án Bukarestben forradalmat robbantson ki. Egy tankegység-parancsnoknak az lett volna a feladata, hogy alakulatát Bukarestbe vezérelje és elfoglalja a belügyminisztérium, a rádió stb., épületét, miközben a Székelyföldről különvonattal érkező magyarok csatlakoztak volna a katonákhoz, de ez gyermekes, igen naiv elgondolás volt, nem is lett semmi belőle. Nagy Imre Snagovra hurcolását követően kapóra jött ez a szervezkedés a román hatalomnak, jó ürügyet szolgáltatott az erdélyi magyarok üldözéséhez. Nem sokkal az interjú elkészülte után Lőrincz Károly meghalt. /Kocsis Cecília: 1956 Romániában: melyik nemzet ügye? = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2005. október 21.

„Elsősorban a római katolikus papokat ítélték nehéz börtönre: Ferencz Béla Ervin ferencrendi szerzetest és Ráduly Géza csíkmadéfalvi plébánost életfogytiglanra, Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évi, Dénes Dávid akkoriban hátszegi plébánost húszévi, Mezei Mózes Levente ferences szerzetest ugyancsak húszévi, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évi, Kosza József ozsdolai plébánost és Aurel Dan görög-katolikus főesperest tíz-tíz évi, Kovács Béla törcsvári plébánost hétévi, Kovács Balázs szentkatolnai plébánost négyévi fegyházra. Utóbbi a temesvári tárgyalás idején 73 éves volt. Azzal vádolták, hogy szentkatolnai plébánosként nem jelentette fel mindazokat, akik a „Szoboszlay-összeesküvés” tagjaiként megfordultak a parókián. A csíkmadarasi Mihálcz Andrást 1960-ban huszonöt évi börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan bántak az ugyancsak 73 éves Szörcsei Elek gazdaemberrel, akit magas kora ellenére tizenöt évi fegyházbüntetéssel sújtottak. Ő volt a kevesek egyike, aki a tárgyalás után találkozhatott a hozzátartozóival. Ekkor kapta azt a végzetes csomagot, amely nagyon rövid időn belül az életébe került. Ugyanis attól félt, hogy a börtönben éhen fog halni, s amikor megkapta a csomagot, az ujjairól addig nyalta a zsírt, amíg gyomorgyulladást kapott, és a galaci börtönben rövid időn belül meghalt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Baróti Pál torjai gazdaembert, Schell István és Kuun Zsigmond volt földbirtokost; huszonöt évi nehéz börtönnel sújtották a tbc-s beteg Lőrincz Károlyt, a csernátoni Bulárka Istvánt, Pataki Istvánt és a 17 éves Orbán Pétert, a halálra ítélt és kivégzett Orbán István fiát, akinek az volt a bűne, hogy ő hívta a Szoboszlay Aladárral való csíkszeredai találkozóra az ott beszervezetteket. Tizenöt évi fegyházbüntetést kapott báró Bánffy István, dr. Rend László állatorvos, a marosvásárhelyi állatkert későbbi megteremtője, Pietsch Béla aradi ügyvéd és fia, ifj. Pietsch Miklós építész, gróf Mikó László. A kivégzettek és a börtönben elhunytak emlékét ma faragott kopjafa őrzi a kézdivásárhelyi református temetőben, a torjai római katolikus temetőben és Sepsibükkszádon. Ugyancsak kopjafát állítottak a Szoboszlay-per mártírjainak Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában.” /Tófalvi Zoltán: Megbűnhődött magyarság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2005. november 2.

Kolozsváron november 11-én levetítik Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című 1956-os dokumentumfilmjét. Kolozsváron a Korunk folyóirat szervezte történészkonferencia résztvevői láthatják először a filmet, majd este a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében tartanak nyilvános vetítést az alkotók részvételével. A dokumentumfilm középpontjában a Szoboszlay-ügy áll. Szoboszlay Aladár és hívei az ötvenes évek derekán egyidejű forradalmat akartak kirobbantani Magyarországon és Romániában, egy új közös román–magyar államalakulat, a Confederatio létrehozásáért. Tíz fiatalt – köztük Szoboszlayt – a temesvári bíróság halálbüntetésre, negyvenhetet évtizedekig tartó kényszermunkára, illetve börtönre ítélt. A film egyik szereplője az a Stefano Bottoni történész, aki a Szekuritáté dossziéiban talált háttér-információk nyomán elkezdte feltárni a történteket. A filmben megszólal a gyergyószárhegyi Ferenc Ervin atya, aki ismerte a tervezet előkészületeit, valamint Szoboszlay Aladár testvére is. /Márton Éva: Terítéken a Szoboszlay-ügy. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./

2006. március 10.

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

2006. március 21.

Stefano Bottoni olasz történész rámutatott, hogy Romániában 2000-ig alig voltak hozzáférhetők levéltári anyagok. Gyakorlatilag oral history módszerekkel lehetett meginterjúvolni a túlélőket, és az ezekből alkotott kép csak nagyon részleges lehetett. Eddig elsősorban a nagyvárosokról lehetett tudni: Temesvárról és a kolozsvári próbálkozásokról, a Bolyai Egyetemen meg a képzőművészeti főiskolán történtekről. Arról, hogy mi történt vidéken, Székelyföldön vagy Bukarestben, eddig nem lehetett semmit sem tudni. A levéltári anyagokból rajzolódott ki, hogy az erdélyi 56 más, mint a magyarországi eseménytörténet. Mégis országos méretű megmozdulásról van szó, meg is torolták országosan.  Bottoni a Szoboszlay-ügyre a szakirodalomban bukkant rá, amikor doktori munkáját készítette. Tíz véglegesen halálos ítéletű per alig van a román kommunista rendszer történetében. Bottonit foglalkoztatta, hogy mi vezetett ilyen méretű megtorlásra: 57 vádlottat elítéltek, 10 halálos ítéletet és további 10 életfogytiglani vagy kényszermunkára való ítéletet hajtottak végre. Megállapította, hogy volt egy komoly konspirációs terv, nem egy őrült, hanem egy nagyon elszánt és intelligens ember vezette, talált társakat is hozzá. Azért maradt névtelen forradalmár Szoboszlay, mert családja nem tudott róla: 1945 után áttelepedtek Magyarországra, miközben Szoboszlay Aladár Erdélyben maradt, és ott pappá szentelték 1948 után Temesváron. Mivel nagyon nehéz volt a kapcsolattartás a két állam között, keveset tudtak róla. Családja azt sem tudta, hogy Aladárt 1958-ban kivégezték. - Szoboszlay meg tudta győzni társait arról, hogy ezt a tervet véghez lehet vinni. Bottoni társalkotója a Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmnek. Zágoni Balázs fedezte fel a Magyar Történelmi Filmalapítvány 56-os tárgyú filmekre szóló pályázatát, és megkereste Bottonit, mint történelmi szakértőt. Majdnem egy évig dolgoztak együtt ezen a filmen. /Csóg Szidónia: Erdélyi 56. Beszélgetés Stefano Botoni történésszel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./ Zágoni Balázs filmrendező elmondta, hogy  félelmetes szakadék tátong a Szoboszlay-ügyben a legenda és a dokumentumok között. Rengeteg ember nagyon sok mindent eltemetett, mert olyan megrázó és veszélyes volt erről beszélni, hogy jobbnak látták a hallgatást választani, és sokan ma sem mernek beszélni. Zágoni Balázs számára megdöbbentő volt, ahogy Szoboszlay fokozatosan radikalizálódott. Ezek az emberek elhitték, hogy sikerül létrehozni az Osztrák–Magyar–Román Államszövetséget. /Csóg Szidónia: Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia. Beszélgetés Zágoni Balázs filmrendezővel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./

2006. augusztus 12.

Augusztus 11-én előadásokkal folytatódott az Erdélyi Magyar Ifjak tábora Gyergyószentmiklós közelében. Népesedéspolitika, történelem, székely múlt és jelen, gagauz és dél-tiroli tapasztalatok képezték az előadások gerincét. Csíki Sándor, a Pro Familia Transilvania Egyesület elnöke a nagycsaládosok nehéz helyzetét vázolta. Vekov Károly történész a Szoboszlay-per kapcsán az ötvenes évek átfogó freskóját vázolta fel, Szoboszlay Aladár aradi katolikus pap, az ellenállás, a másképp gondolkodás, a kommunista hatalom elleni szervezkedés egyik vezéralakjának életútja révén. Garda Dezső RMDSZ-es képviselő Székely múlt és jelenkori törekvések címmel áttekintette a székely közösség katonai jellegéből fakadó sajátosságait. Garda kifejtette, hogy a székely közösség az RMDSZ-sikerpropaganda ellenére nem tudta visszaszerezni vagyonát (az erdőket például részben kapta vissza, fa nélkül), mi több, legtöbbször a helyi vezetők akadályozzák meg a visszaszolgáltatást. Garda szerint az RMDSZ kormányon van, de nincs hatalma, például az oktatásért is felelős magyar miniszterelnök-helyettessel sem tudtak legalább önálló magyar karokat létrehozni a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Az RMDSZ a Magyar Népi Szövetség egykori útját járja jelentette ki Garda Dezső. Árus Zsolt elemezte az elmúlt másfél évtized érdekképviseleti történetét. Szerinte az egy erős érdekképviselet elve nyilvánvalóan csődöt mondott, a visszaszerezni a javakat és a jogokat törekvés mára két elkülönülő törekvéssé változott. Az egyik tábor az egyéni ,,megmaradás és fejlődés” vezérfonalát követi (maradjak meg székemben, maradjon a fizetésem, diplomata-útlevelem, privilégiumaim, fejlődjenek a cégeim, bankszámláim stb.), ennek legfőbb kifejeződése a kis lépések politikája. A másik út, amelyet 2003 óta néhányan járnak: megfogalmazni az elvárásokat, részeredmények elfogadása nélkül szolgálni a közösség érdekeit. Árus szerint előbbi ,,érdekvédők” Székelyföldön majdnem minden hatalmi pozíciót birtokolnak, országos szinten pedig jelentős érdekérvényesítő potenciállal rendelkeznek, mégsem használják ezeket. Ezzel szemben a másik oldal viszonylag rövid idő alatt elérte, hogy a világ hallott a romániai magyar kérdésről. A cél Székelyföld autonómiája, s ennek elérése csak idő kérdése mondta az előadó. Eva Maria Barki nemzetközi jogász a dél-tiroli önrendelkezésről tartott előadást. Este a koncertek sorát a Transylmania és az Ismerős Arcok együttes folytatta. /Ferencz Csaba: Az érdekvédelem két útja (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 12./

2006. október 9.

A Székelyföld kulturális folyóirat októberi száma az 1956-os forradalomnak állított emléket. Közlik a Szoboszlay-per III. részét, illetve Szoboszlay Aladár két dolgozatát. A Ködoszlás rovat a negyvenes, ötvenes évek és az 56-os társadalmi viszonyokról közöl tanulmányokat. Dávid Gyula Írók és irodalom Erdélyben 1956-ban címmel emlékezett. /(bb): Székelyföld – 1956, Erdély. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 9./

2006. október 11.

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2006. október 21.

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

2006. október 21.

1956 októberében egész Erdélyt átszövő szervezkedés kezdődött. 1957-ben kezdődtek a letartóztatások, tíz vádlottat 1958-ban kivégeztek /Szoboszlay Aladár és társai pere/. A Szoboszlay-per utolsó, életben lévő elítéltje az Alsócsernátonban élő 86 esztendős Bulárka István. Elmondta, hogy Kónya István Béla kézdivásárhelyi ügyvéd szervezte őt be. Szoboszlay naiv elképzelése majdnem a halálát jelentette. A vádlottak padján közvetlenül Szoboszlay és Huszár után ő következett. Őt is halálra ítélték. Másodfokon huszonöt évre változtatták az ítéletét, így életben maradt. Hat és fél évig volt börtönben. Szoboszlayt és társait ártatlanul végezték ki, nem csináltak semmit azon kívül, hogy beszélgettek és szervezkedtek. /Iochom István: Ezerkilencszázötvenhat: Nem látta a napot öt esztendeig (Az utolsó túlélő). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./

2006. október 23.

Több rendezvény zajlott az 1956-os események jegyében. Ennek szellemében ültették el az immár szimbólumtöbblettel bíró gesztenyefákat. Történések beszéltek, ötvenhatos ismereteik alapján történelmi vetélkedőt tartottak Csíkszereda középiskolái, Csíkcsomortánban pedig kopjafát állítottak Orbán István emlékének, a Szoboszlay-per egyik mártírjának. Az Erdélyi Magyar Ifjak faültetési kezdeményezése az ’56-ra emlékező rendezvények szerves részévé válhatott faültetés. Október 21-én a csíki EMI-s fiatalok, valamint Csíkszereda polgármestere és alpolgármesterei elültették a gesztenyefákat a felújított Cosbuc utca Márton Áron Gimnázium és a református templom közötti szakaszán. A Csíki Székely Múzeum szervezte előadássorozat is 1956 eseményeit idézte. Novák Zoltán történész a Román Kommunista Párt ’56 utáni kisebbségpolitikájáról beszélt, majd összefoglalta az ’56-ot követő megtorlások egész sorát. Nagy Mihály Zoltán történész az ’56 őszi székelyföldi szimpátiatüntetésekről és megmozdulásokról beszélt, kiemelte a csíkszeredai Fodor Pál építészmérnök és köre törekvéseit, a Kacsó Tibor vezette csoportot, Szoboszlay Aladár tervét, valamint a sepsiszentgyörgyi, szászrégeni és Brassó környéki szimpatizáns csoportok elképzeléseit. Olti Ágoston történész az 1956-os események összképét vizsgálta, én annak hatását Romániára nézve. Jalsovszky Katalin történész-muzeológus dokumentumértékű fotókat mutatott be. Végül Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című, Szoboszlay törekvéseit ismertető dokumentumfilmjét vetítették. Október 23-án Csíkcsomortánban a szentmise keretében emlékeztek az 1956-os forradalom erdélyi áldozataira. Közöttük volt Orbán István is, akinek most gyermekei, unokái állítottak kopjafát. Orbán Istvánt 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki azért, mert keresztény pártot akart alapítani. A megemlékezésen jelen volt Orbán Péter és Orbán Etelka, a vértanú gyermekei, akik maguk is börtönbüntetést szenvedtek. Kelemen Csongor volt politikai fogoly a kopjafa előtt olvasta fel az 1958-as ítéletvégrehajtás jegyzőkönyvét. Beszédet mondott Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. /Antal Ildikó, Takács Éva: Ötvenhat szellemében fától a kopjafáig. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./


lapozás: 1-30 | 31-50




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998