udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Sztranyiczky Gábor

2009. február 27.

A Bolyai Egyetem tízéves évfordulójának látványos megünneplése, az ebből az alkalomból az Állami Tanügyi és Pedagógiai Kiadó által kiadott emlékkönyv, melyet minden külföldi delegációnak átadtak, a Babes Egyetemmel közösen rendezett tudományos konferenciák, mind azt sugallták, hogy végleg elfogadott a két egyetem létezése Kolozsvárt. 1956-tal kapcsolatban diákok, tanársegédek letartóztatása (Dávid Gyula, Páskándi Géza, Bartis Ferenc pere), nem mutatott nyíltan arra, hogy valójában a Bolyai Egyetem elleni akció-sorozatról van szó. Az oktatás rendben folyt, a diákok vizsgáztak, hűségnyilatkozatok is elhangzottak, néhány szembenállót, mint Várhegyi István, lekapcsoltak, a kizárások is megtörténtek, mint a többi egyetemen. 1958 január elején az Előrében megjelent Takács Lajos rektor cikke Tudományos munkánk új sikerei felé címmel, melyből azt lehetett gondolni, hogy a Bolyai Egyetem ígéretes jövőnek néz elébe. Nem keltett feltűnést két román szerző 1959. február 7-én az Előrében megjelent írása, melynek címe: „A kolozsvári Babes és Bolyai Egyetemek testvéri együttműködése”. Csak később lehetett észrevenni, hogy ez a cikk is az előkészítő taktika része volt. Február 13-án kezdődött a „bolyaisták” pere Kolozsvárt, Varró János és Lakó Elemér, valamint néhány diák ügyét – a szokásos forgatókönyv szerint – közös perben hozták össze, mint a Bolyai Egyetemen működő, nacionalista csoportosulásként tárgyalható ügyeket. A per célja a Bolyai Egyetemen működő „nacionalista” csoportok „leleplezése” volt. 1959. február 15-én cikk jelent meg a bukaresti Előrében „A diákság ideológiai-politikai nevelése a Bolyai Egyetemen” címmel. Szerzője Sztranyiczky Gábor, az egyetem tanársegéde kifejtette, hogy a Bolyai Egyetem ifjúsága ki van téve a burzsoá-nacionalista ideológia állandó befolyásának. Február 19-én szintén „véletlenül” nyilvános tárgyaláson mondták ki az ítéletet a bolyaisták perében, ezen a napon kezdődött Bukarestben az RNK Diákszövetségének konferenciája, melyen a legmagasabb rangú román pártvezetők vettek részt, Gh. Gheorghiu-Dej főtitkárral az élen. A konferencián a főtitkár elítélt minden nemzeti elkülönülést. Idézte a lenini tételt, hogy a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy ne szigetelődjenek el. Ion Iliescu, a Diákszövetség országos elnöke (a Ceausescu utáni első államfő!) méltatta az RMP bölcs politikáját a „nemzeti” kérdésben, melynek eredménye a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvéri barátsága, és kifejtette, hogy a román és a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákságnak együttes munkával, tanulással közös szakmai, tudományos, kulturális akciók szervezésével még szorosabbra kell fűzniük testvériségüket. Az oktatásügyi miniszter helyeselte az iskolák egyesítésének gondolatát. Ilyen bevezető szövegek után nem maradhatott el a Diákszövetség magyar küldötteinek egyetértő felszólalása. A kijelölt felszólaló nem térhetett ki a feladat elől. A felszólaló bolyaisták, köztük Koszti István, teljesen egyetértettek a leadott szövegekkel. A marosvásárhelyi orvosi egyetem küldöttje azt kérte, hogy a végzett magyar orvosokat küldjék az ország bármely tartományába dolgozni (később az lett a gyakorlat, hogy a magyar végzetteket, orvosokat, tanárokat, olyan Kárpátokon túli félreeső területekre helyezték, ahova a románok sem akartak menni, a román végzetteket pedig főleg magyar városokba, körzetekbe nevezték ki). Mindez hozzátartozott az asszimilációs politikához és a magyar értelmiség szétveréséhez. /A Bolyai egyetem és a Babes egyetem kényszerházassága 1959-ben – Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

2009. július 1.

Az elmúlt hétvégén Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Szakán az 1954-ben, az utolsó nemzedékként végzettek találkoztak, és elevenítették fel közös emlékeiket. A tapasztalatok birtokában valamennyien kijelentették: a romániai magyarság soraiban manapság hiánycikk az akkor tapasztalható ún. Bolyai-szellemiség. A Szabadság kérdésére hét történelem-filozófia szakos volt bolyaista diák mondta el gondolatait. Boros Mihály (Szatmárnémeti) emlékeztetett, 1954-ben a szakon nyolc fiú és két lány végzett, közülük hárman már elhunytak. A többiek viszont rendszeresen megrendezték emlékező találkozóikat. Sztranyicki Gábor filozófia professzorként dolgozott Kolozsváron. Ha nem lett volna Bolyai Tudományegyetem, a romániai magyar oktatás óriási veszteségeket élt volna át, vallja. Az egyetem vezetősége lándzsát tört az akkori társadalmi átalakulás – látásmódjuk szerint – pozitív vonatkozásai mellett. Czucza István (Bánffyhunyad) üdvözli a fiatalokat, akik igyekeznek ébren tartani a tüzet, ha nem is tudnak eredményt felmutatni. Szabó Sándor (Bukarest) szerint a Bolyai Egyetem visszaállítására tett eddigi kísérletek nagyon erőtlenek voltak, a magyarországiak teljesen „impotensek” az erdélyi magyarok ügyeinek rendezése terén. Erdélyben még mindig érződik a tömeges félsz. Antal Margit (Kolozsvár) állítja: azt a Bolyai Tudományegyetemet, amely az ő és mások emlékében él, ebben a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani. Ma csak magyar-angol egyetemről lehetne szó. Bartha Zoltán (Kolozsvár) a Tinivár Kiadó igazgatója szerint a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd, azonban a civil társadalom többet tehet az ügy érdekében. /Ördög I. Béla: Gyújtópont – Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2009. július 3.

A Szabadság július 1-i számában Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem címmel a magyar egyetemen végzett utolsó filozófiaszakosai visszaemlékeztek egykori egyetemi éveikre. Az olvasókat bizonyára meglepte, hogy ha 1954-ben végeztek, az egyetemet viszont 1959-ben számolták fel, akkor miért ők az utolsók? Azért, mert az utolsó években megszüntették a magyar nyelvű filozófusképzést. Az emlékezésben Sztranyicki Gábor felrótta, hogy „utólag mindenki mindent jobban tud, nem ritkán úgy, ahogyan a megváltozott helyzet éppen ezt megkívánja. ” Balázs Sándor elvárta volna tőle az önmagával való őszinte szembenézést. Sztranyicki ugyanis 1959-ben az Előrében arról írt, hogy a Bolyai ki van téve a burzsoá nacionalista behatásoknak, s ezzel „alátámasztotta” a pártállami indokot: ez az egyetem a magyar nacionalizmus tűzfészke, s ezért meg kell szüntetni. Mindenki tudja, milyen körülmények között születtek az ilyen cikkek, azonban ez az évfordulós visszaemlékezés talán alkalmas lett volna arra, hogy bocsánatot kérjen az ilyen kényszer-állásfoglalásért, s annak káros következményeiért. Sztranyicki Gábor a Bolyai vezetőségéről azt írta, miszerint a „demokratikus gondolkodómód” karakterizálta. Balázs Sándor mást tapasztalt. Sztranyicki Gábor a párt Központi Bizottsága környékén betöltött funkciója után most Bukarestben kiadót működtet, 1990-ben a tévében szorgalmazta a Kommunista Párt újjáalakítását. Antal Margit ellentmondást nem tűrően a kijelentette: a magyar egyetemet „a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani”. A cikkíró megkérdőjelezte Bartha Zoltán állítását: „a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd”. Lehet, EGYELŐRE hiú ábránd. De a Bolyai Társaság azért dolgozik, hogy a politikum vállalja fel ezt az ügyet. /Balázs Sándor: Nyílt levél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998