udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 166 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 151-166
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Tófalvi Zoltán

1991. november folyamán

A Korunk novemberi számát a szórványnak, a szórvány problematikájának szentelte. A szórványkérdést szívügyének tekintő Vetési László tiszteletes írásában leszögezte: végzetesen szórványnemzet vagyunk. "A világon élő magyarság egyharmada az anyaország határain kívül az utódállamokban vagy a diaszpórában a romániai magyarságnak egyharmada nyelvi és etnikai veszélyeztetettségben, egynegyede pedig halmozottan hátrányos helyzetben él. " Vetési megállapította, hogy nem rendelkeznek a romániai szórványmagyarságra vonatkozó adatokkal. Nem jelentek meg erről könyvek, tanulmányok. Egyetlen kivétel az azóta elhunyt Semlyén István, akinek Hétmilliárd lélek című, 1980-ban megjelent könyve tartalmazott először adatokat a hazai magyar szórványnépességről. Az 1989-es változások óta az 1990 karácsonyán Gyergyószárhegyen tartott szórványértelmiségi találkozó volt az első, amely szomorú körképet adott a jelenlegi helyzetről. Semlyén István z 1977-es népszámlálási adatok alapján írta, hogy hét erdélyi megyében /Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár és Szilágy/ és a romániai magyarság háromnegyede, mintegy 1,2 millió lélek. A fennmaradó 420 ezer az ország többi részén /Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Máramaros, Szeben, Termes és a Kárpátokon kívüli területen/ szóródik szét. A szórványban élő 420 ezer lélekből 220 ezer magyar kisebb-nagyobb városokban él /Beszterce, Bukarest, Brassó, Déva, Nagybánya, Nagyenyed, Nagyszeben, Medgyes s a bányavárosok/, mintegy 200 ezer pedig falvakban. Vetési László részletezte a szórványvidékeket. A Mezőségnek a Maros, Sajó és Szamos által határolt nagy kiterjedésű területe évszázadok óta a nagy felszámolódások színtere. A legveszélyesebb helyzetben, a homogenizálás legelőrehaladottabb állapotában a moldvai csángók vannak. Domokos Pál Péter óta többször feltérték helyzetüket, népi kultúrájukat, de etnikai folyamataik szociológiai, társadalomlélektani nyomonkövetése nem történt meg. A városok elszórványosodásának problematikája külön kérdés. Vetési László következtetése: összmagyar szórványprogramot kell kidolgozni. Addig pedig a legnagyobb súly továbbra is az egyházakra nehezedik, a lelkipásztorokra. /Vetési László: Szórványgondjainkról./ Kozma Zsolt visszapillantott a szórványosodás kialakulására és arra, hogy a református egyház mit tett a szórványban élőkért. 1944 után az intézményes egyházi szórványmisszió megszűnt. Azonban mindig voltak kiváló lelkek, akik vállalták a szórvány gondozását, ilyen például a nagysármási id. Hermán János, a kérői id. Bányai Ferenc, s azok, akiknek nevét feljegyezte Vetési László szórványlapjában, a Felebarátban. Kozma Zsolt írásában megoldást is javasolt. Először is fel kell mérni tájegységenként a szórványhelyzetet. Munkatársakat kell keresni, szórványfelelősöket. Érdemes kis könyvtárakat összeállítani. Szórványinternátusokat kell létrehozni. /Kozma Zsolt: Szórványosodás időben és térben/ Tófalvi Zoltán adatgazdag összegzést nyújtott a kivándorlásról, a kivándorlókról. Tófalvi az első világháború előtti kivándorlásig nyúlt vissza. A különböző időszakok adatait részletezve kiemelte azt, hogy az első világháború végétől napjainkig közel 650 000 magyar távozott Romániából. Nem természetes, hanem az idők során változó intenzitású, nem természetes, kényszerű kivándorlásról, áttelepülésről van szó. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események újabb lökést adtak a kivándorlásnak. /Tófalvi Zoltán: Emigránsok, kivándorlók, letelepedők/ /Korunk (Kolozsvár), nov./

1993. november folyamán

Tófalvi Zoltán ismertette az 1957-ben elítélt kilenc erdélyi magyar értelmiségi perét, akik Dobai István egyetemi tanár, nemzetközi jogász Erdélyről készített memorandumának elkészítésében, terjesztésében működtek közre. Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsőt és Nagy Józsefet pedig 5 évi kényszermunkára ítélték. Dobai István a Bolyai Tudományegyetem nemzetközi jogásza tervezetet dolgozott ki az erdélyi kérdés rendezésére. Dobai István a memorandumot megmutatta Jordáky Lajosnak, aki a tervezettel szemben a független Erdély gondolatát tartotta fontosnak. A Dobai által javasolt, a méltányosság elvén álló lakosságcserével egyetértett. Dobai felkereste Márton Áron püspököt is, aki Erdély Magyarországra való visszatérését tartotta megoldásnak, hasonló volt Dobri János református teológiai tanár véleménye. Dobai az ENSZ-hez akarta eljuttatni a memorandumot, de a letartóztatása ebben megakadályozta. Az elítéltek között volt Varga László református lelkész, aki jelenleg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. László Dezső 1941-1944 között magyar parlamenti képviselő volt. A Dobai-perben 1957. szept. 16-án kezdődött a tárgyalás. A román bíróság először tárgyalta nyilvánosan az erdélyi kérdést. Mindegyik vádlott fenntartotta véleményét a kínzások és annak ellenére, hogy az ügyész halálos ítéletet kért. Kertész Gábort például állandóan verték, mégsem tudták megtörni. Cellájába egy dühöngő elmebeteget tettek, aki valóságos kálváriává változtatta életét. Dobai István, Kertész Gábor és Nagy József dossziéján egy különleges jelzés volt, amelynek értelmében sohasem szabadulhattak a börtönből. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol mintegy 400 ember raboskodott hihetetlen körülmények között. Dobai súlyos tébécés lett, az orvos megtiltotta, hogy gyógykezeljék. Az ablaktalan cellában elviselhetetlen volt az élet. A legnagyobb melegben is naponta csak három deci vizet kaptak, a forró ételt pedig tíz perc alatt, kanál nélkül kellett beszürcsölniük. A 400 elítéltből csak 42-en maradtak életben. 1959. márc. 6-án számolták fel ezt a különlegesen kegyetlen részleget. Dobait akkor lepedőben vitték az új cellába. Az orvos a börtönparancsnok utasítása ellenére sztreptomicinnel kezelte, így mentette meg az életét. /Tófalvi Zoltán: Magyarok a vádlottak padján. = Erdélyi Magyarság (Budapest), nov. - 16. sz./

1990. január 4.

Király Károly kifejtette, hogy új tartalommal telítődött a testvériség fogalma. Elmondta, hogy Bukarestbe megy, mert hívták, vállalja el a Nemzeti Megmentési Frontot alelnöki tisztségét, hogy ő foglalkozzon a nemzetiségi kérdéssel. /Tófalvi Zoltán: Exluzív intrejú Király Károllyal, az Ideiglenes Tanács alelnökével. = A Hét (Bukarest), jan. 4./

1990. január 7.

Az RMDSZ megtartotta első országos tanácskozását Kolozsvárott jan. 7-én. Ezen megjelentek Bánát, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros, Szilágy, Kolozs, Szeben, Fehér, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megyék megalakult szervezeteinek képviselői, a helyi ideiglenes választmány tagjai és a bukaresti ideiglenes koordinációs bizottság képviseletében Domokos Géza és Horváth Andor. Domokos Géza fontosnak ítélte, hogy az RMDSZ szövetség maradjon, ne alakuljon át párttá, így gyűjtő helye legyen a romániai magyarság összes erőinek. Sütő András részletes nemzetiségi statútum kidolgozását sürgette. Annak ellenére, hogy Nemzeti Megmentési Front megyei és helyi tanácsaiban sok helyen nem megfelelő a nemzetiségi képviselet, a megyei küldöttek számos pozitív eredményről adtak számot a szervezés területéről. - Gyakorlatilag a magyarlakta területeket behálózzák az RMDSZ szervezetei. Kolozs megyében 10 000, az egykori Udvarhely megye területén közel 13 000, Hargita megyében 30 000, Arad megyében 3000, Maros megyében 6-7000, a Barcaságban 1700 bejegyzett tag van. Legtöbb helyen már aktívan tevékenykednek. Síkra kell szállni a több helyen tapasztalható visszarendeződés ellen. Többen hangsúlyozták, hogy a magyarság kulturális, közéleti, politikai újjászületésének központjának mindenképpen Erdélyben kell lennie, Bukarestben pedig erős, elnökségi képviselet biztosítsa a kormánnyal való kapcsolattartást /Az RMDSZ első országos tanácskozása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./ Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának 1990. jan. 8-án közleményt adott ki az előző napi, Kolozsváron tartott ülésről. Felszólalt Domokos Géza, Sütő András, Kányádi Sándor, Dáné Tibor, Bodó Barna, Bárányi Ferenc, Nagy Béla, Varga Sándor, Ferenczes István, Katona Ádám, Pálfalvi Attila, Csép Sándor, Hosszú Zoltán, Markó Béla, Sylvester Lajos, Madaras Lázás, Jakab Elek, Cs. Gyimesi Éva, Pillich László, Balogh Edgár, Benkő Samu, Brassai Zoltán, Balázs Sándor, Tófalvi Zoltán, Patrubány Miklós, Csiszár Zsuzsa és Kántor Lajos. Domokos Géza felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Megmentési Front jan. 5-i nyilatkozata tartalmazza az egyéni és kollektív kisebbségi jogok szavatolását. /Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának 1990. január 8-i közleménye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

1990. augusztus 9.

Sütő András hosszas külországi gyógykezelése utáni hazatérése új erőt adott a romániai magyarság megmaradásáért folyó küzdelemben, írta Tófalvi Zoltán. 1990. máj. 30-án Tőkés László püspök javaslatára megalakították a Nemzetközi Transsylvania Alapítványt, elnöke Sütő András. Az alapítvány segítséget nyújt a hazatérőknek. Irodája azért van Budapesten, mert a legtöbb ember Magyarországra menekült. Az alapítvány elleni heves sajtókampányból látható, hogy szerzőik leghőbb vágya, hogy a menekültek, elsősorban a magyarok, ne is térjenek vissza, állapította meg Sütő András. /Tófalvi Zoltán: Sütő András a Nemzetközi Transsylvania Alapítványról. = A Hét (Bukarest), aug. 9./

1990. október 5.

Tófalvi Zoltán emlékezett a szomorú tényre: sok-sok munkával sem tudták elérni, hogy Marosvásárhelyen legyen rendszeres fóruma a magyar-román párbeszédnek. Elhatározták, hogy Dialog néven román lapot indítanak. Először február elsején volt szerkesztőségi ülés. Akkor még nem tudták, hogy Kolozsváron megjelent a Puntea. Román anyanyelvű munkatársakat kerestek, de hiába kértek fel románokat, különböző ürügyekkel mind elzárkóztak. Egyedül Smaranda Enache és Calin Florin, a Színművészeti Főiskola rektora volt hajlandó a közreműködésre. Rá kellett döbbenniük, hogy Marosvásárhelyen nem alakult ki a párbeszédet igénylő román értelmiség. Összeállították az első számot, akkor kezdődtek a gondok. A nyomda román műhelymestere kijelentette, nem szedi ki a szöveget. Nem olvasta, de tudja, hogy az csak nacionalista írás lehet. Két hétig tartott a harc a nyomdával, végül febr. 19-én megjelent az első szám. Azután jött a véres március, elsodorva a szép kezdeményezést. /Tófalvi Zoltán: Egy lap tündöklése és bukása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

1990. október 12.

Okt. 12-én kezdődött meg Marosvásárhelyen a három fiatalember tárgyalása, akiket azzal vádolnak, hogy a városban levő Avram Iancu szoborról letépték a zászlót. Mindhárman munkások, Nagy Csaba 22 éves, Ughi István 22 éves, Bálint Gyula 18 éves. Az egyetlen szemtanú, Ovidiu Lazar is tanúsította, hogy el sem érték a zászlót. A fiatalok elmondták, hogy megverték őket, azért mondták később, hogy letépték a zászlót, olvashatjuk Tófalvi Zoltán tudósításában. Vajon a rendőrök ugyanúgy kutatnak a Petőfi-szobor meggyalázói, a zabolai római katolikus templom gyújtogatója ügyében is. Közben újra bántalmazzák a Ludason tanuló marosvásárhelyi 33 diákot. Hiába vannak köztük román anyanyelvűek is, megverik őket az állomáson, a bentlakáson is, csupán azért, mert marosvásárhelyiek. Már s lakónegyedekben is előfordul, hogy korábban békésen egymás mellett élő románok megfenyegetnek magyar szomszédokat. A televízió ezekről az esetekről nem beszél. /Tófalvi Zoltán: Szobormászók a törvény előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./

1991. február 9.

Szovátán febr. 9-én megalakult a Bernády György Közművelődési Egyesület. Tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán, elnöke Mester Zoltán. /Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

1991. május 22.

A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem 12 professzora és tanára /közülük 11 magyar nemzetiségű/ megkapta a nyugdíjazását sürgető felmondólevelet. A professzorok tevékenységének meghosszabbítására vonatkozó kérelmét az egyetem szenátus máj. 22-én visszautasította. A felmondólevelek magyar címzettjei: Bedő Károly professzor, a Közegészségtani és Táplálkozástani Tanszék vezetője, Cingudán Kornél traumatológiai professzor, Dienes Sándor professzor, a Munkaorvostani Tanszék vezetője, Fodor Ferenc professzor, a Szemészeti Klinika vezetője, Farkas Imre János előadótanár, a Szociálmedicínai Tanszék vezetője, Keresztessy Koszta Árpád előadótanár, sebész, László János akadémikus, mikrobiológus /volt rektor/, Lázár László előadótanár, az Anatómiai Tanszék vezetője, Mülfay László professzor, a Fül-Orr-Gégészeti Klinika vezetője, Rákosfalvy Zoltán előadótanár, Szabó István professzor, az Élettani Tanszék vezetője. /Ring (Budapest), jún. 9.; Tófalvi Zoltán: "Elbocsátó szép üzenet." = Népújság (Marosvásárhely), máj. 18./ A távozásra felszólított professzorok rövid életrajza, munkásságuk vázlatos ismertetése: Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./

1991. június 1.

A Maros megyei prefektúra két hete értesítette a polgármesteri hivatalokat, hogy le kell venni a kétnyelvű helységnévtáblákat és ki kell cserélni román nyelvűekre. Ezt a döntést az 1968-as Ceausescu-féle törvény alapján hozták. A falvak nem hajtották végre a határozatot, erre rendőri kísérettel eltávolították a kétnyelvű feliratokat. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ Tófalvi Zoltán visszaemlékezett: 1990. január elején egy éjszaka Marosvásárhelyen a főtérről eltűntek a magyar feliratok, majd bemázolták a magyar utcanévtáblákat, a város határában a kétnyelvű feliratot. Márc. 19-én minden magyar felirat vandál támadás áldozatául esett, még a színházplakátok is. Eltűnt a Bolyai, Liszt Ferenc, Köteles Sámuel utcát, Petőfi teret jelző névtábla, összetörték, leszakították a Teleki-Bolyai Könyvtár egyébként román nyelvű tábláját is. Újabban pedig a Maros megyei prefektúra eltávolíttatta a magyar települések kétnyelvű feliratait. Markó Béla szenátor tiltakozott ez ellen. /Tófalvi Zoltán: A hatalom "színeváltozásai" Marosvásárhelyen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 1./

1991. június 2.

A Vatra Romaneasca Marosvásárhelyen országos értekezletet tartott /jún. 1-2./. A résztvevők egyperces néma felállással adóztak az 1946. jún. elsején kivégzett román fasiszta vezér, Ion Antonescu és az 1990. márciusi marosvásárhelyi tragikus események román áldozatai emlékének. Megválasztották az új vezetőséget, elnök: Zeno Opris, aki egyben a Románok Nemzeti Egységpártja tiszteletbeli elnöke /az eddigi elnök, Radu Ceontea, aki egyúttal a Román Nemzeti Egységpárt elnöke, tiszteletbeli elnök lett/, a másik tiszteletbeli elnök Iosif Constantin Dragan volt vasgárdista, az antiszemita, nacionalista Europa hetilap anyagi támogatója, alelnök: Iustinian Petrescu kolozsvári egyetemi tanár. A szóvivő továbbra is Carolina Ilica. A résztvevők beadvánnyal fordultak Iliescu elnökhöz, kérve, hogy "távolítassa el az országból a magyar múltra emlékeztető összes emlékművet". Hangsúlyozták, hogy küzdenek a Molotov-Ribbentrop paktum érvénytelenítéséért. Felszólították a román kormányt, hogy kényszerítsen ki a magyar kormánytól olyan nyilatkozatot, hogy nem tart igényt Erdélyre. A Vatra pontokba szedte követeléseit, ezek között szerepel, hogy utasítsanak el minden követelést a magyarság nagyobb kulturális autonómiájára és a magyar nyelvű oktatás kiszélesítésére vonatkozóan, ne engedjék a Bolyai Tudományegyetem megnyitását, ne engedélyezzék magyar konzulátus megnyitását, minden Hargita és Kovászna megyéből elüldözött románt telepítsenek vissza, amennyiben ezt megakadályozzák, az államelnök vizsgálja meg a két megyében a szükségállapot bevezetését. Biztosítsanak mindenütt székházat a Vatra Romaneascának. Az egyik Kovászna megyei Vatra-küldött követelte: a kormány tiltsa be a magyar nyelvet. - A Vatra a kettészakadás veszélyével néz szembe, nemrég ugyanis volt Kolozsváron is egy Vatra konferencia, amit ez a mostani marosvásárhelyi nem ismert el érvényesnek. /Tófalvi Zoltán: A Vatra Romanesca "határozat-csomagterve". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4., Bögözi Attila: Helyszíni tudósítás a VR országos konferenciájáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

1991. szeptember 5.

Tófalvi Zoltán készített interjút Sütő Andrással, abból az alkalomból, hogy újabb támadás érte az írót, ezúttal nem román, hanem magyarországi oldalról. A Kossuth Rádióban Molnár János áttelepült lelkész támadta az erdélyi magyarság "önjelölt vagy kinevezett vezetőit", akik a sajátosság méltóságának fogalmával a tehetetlenséget próbálták megideologizálni. Ez sunyi oldaltámadás, jellemezte Sütő András. Tapasztalni lehet, hogy "mutatkoznak a magyarországi pártviszályok kisugárzásai. Azok a törekvések, amelyek idáig hatnak, amelyek az ottani népi-urbánus konfliktusok analógiájaként, itt is hasonló ellentéteket teremtenek." Mesterségesen szítanak Erdélyben is ellentéteket, a liberális és nemzeti eszme jegyében, holott ezek itt nincsenek meg olyan mértékben, mint Magyarországon. Vannak, akik annyira félnek az egység szótól, hogy le sem merik írni: romániai magyarság egysége, hanem a sokszínűségből, a pluralista törekvésekből adódó egységről beszélnek. Sütő András a személye elleni támadásról elmondta, hogy nem RMDSZ-vezető, nincs közügyi megbízatása. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 5./

1991. október 10.

Az 1990. márc. 19-20-i marosvásárhelyi véres események után azonnal elindított magyar és cigányellenes hajsza minden bizonnyal egyedülálló fejezetként íródik majd be a hazai és talán a nemzetközi jogtörténet krónikájába. Arra ugyanis ritkán van példa, hogy a támadókból lesznek a vádlók, állapította meg Tófalvi Zoltán A marosvásárhelyi kirakatper című összefoglalójában. A tragikus összetűzések után az ügyészség nem szervezőkre, a felbujtókra volt kíváncsi, holott perdöntő bizonyítékok voltak arra, hogy a Vatra Romaneasca rendelte azokat az autóbuszokat, melyek a görgényvölgyi felfegyverzett és leitatott románokat hozták Marosvásárhelyre, mégis a magyar és cigány résztvevők elítélésére helyezték a legfőbb hangsúlyt. Ilyen háttérrel indult a Cseresznyés Pál elleni tárgyalássorozat is. A perben tanúk egész sora jelentette ki, hogy márc. 20-án nem is láttak görgényvölgyieket, hanem a felfegyverzett /!/ magyarok támadtak a békésen tüntető románokra. Mihai Cofariu pedig Marosvásárhelyre jött megvédeni rokonait az Erdélyt elfoglalni készülő magyaroktól. A nemzetközi jogban nemigen fogadják el a videokazetta alapján történő azonosítást, Cseresznyés Pált és távollétében Barabás Ernőt ez alapján azonosították. A márciusi események után az ügyészség 35 dossziét állított össze, közülük 31-ben magyar, illetve cigány nemzetiségű a vádlott. A másik négy ügyben semmi sem történt, mert az ügyészség szerint a gázolók egyetlen esetben sem hibásak, hanem az áldozatok a bűnösök. Marosvásárhelyen okt. 4-én folytatódott Cseresznyés Pál pere. Egyre inkább körvonalazódik, hogy az ügyészség és a bíróság olyan kirakatpert akar, amely örök figyelmezetőként megmarad a város emlékezetében. A védőügyvédek kérték Cofariaunak a marosvásárhelyi és bukaresti orvosi látlelete közötti különbség felülvizsgálatát. /Tófalvi Zoltán: A marosvásárhelyi kirakatper. Ismét előre megírt forgatókönyv? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 10./

1991. október 25.

A Népszabadság átvette Tófalvi Zoltán cikkét. /A marosvásárhelyi kirakatper. Ismét előre megírt forgatókönyv? Tófalvi Zoltán cikke az Erdélyi Naplóban - rövidítésekkel./ A cikk mellett olvasható Kincses Előd megjegyzése. Mihaila Cofaru azt vallotta: alighogy kiszállt Marosvásárhelyen a buszból, fejbe verték, elvesztette az eszméletét. Ha ez igaz, akkor Cofarut a Grand Szállodától legalább 150 méterre ütötték fejbe. A hotel előtti térség dugig volt vatrás román tüntetőkkel. Az ír tévésektől származó videofelvételek kétségtelenné teszik, hogy a Grand Hotel elé egyetlen busz sem állt be. Akkor viszont Cofaru támadóként érkezett. Amennyiben a buszból való kiszállás után ütötték le, akkor ő nem lehet azonos a 150 méterrel távolabb a földön fekvő emberrel. Az külön kérdés, hogy egy rúgás hogyan minősíthető "különös kegyetlenséggel" elkövetett gyilkossági kísérletnek. /Kincses Előd: A jogász szemszögéből nézve. = Népszabadság, okt. 25./ Tófalvi Zoltán írása: Erdélyi Napló, okt. 10.

1991. november 28.

Ileana Filipescu Maros megyei alprefektusnő újabb beadványban fordult a Legfelsőbb Ügyészséghez, javasolva, hogy tiltsák be az RMDSZ-t, olvasható Tófalvi Zoltán beszámolójában. A Maros Megyei RMDSZ nov. 13-i nyilatkozatában tiltakozott ez ellen az újabb akció ellen, jelezve, hogy az alprefektusnő előzőleg már számos esetben szóban és írásban megengedhetetlen módon nyilatkozott a magyar kisebbségről és legitim képviselőiről. Ezt már több beadványában jelezte a Maros megyei RMDSZ, de választ nem kaptak a kormány illetékes szerveitől. Ezért fenntartják a jogot, hogy bűnügyi eljárást kezdeményezzenek Ileana Filipescu ellen. - Szabadi Ferenc marosvásárhelyi betegápolót öt évre ítélték azzal a váddal, hogy 1990. márc. 20-án a mentőautóban megütött román sebesülteket. Hiába tanúsították, hogy Szabadi Ferenc nem is ült a mentőautóban, nem mentős, mégis elítélték, annyira magabiztosan, hogy lakásába beköltöztettek egy románt, aki még bútorait is használja. - Dr. Thomas Nagler, a Romániai Német Demokratikus Fórum elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy 1918 előtt "a magyarok tőlünk egyetlen hold földet s egyetlen aranytallért sem tulajdonítottak el." Egészen más lett a németek helyzete Romániában 1918 után. A "bukaresti stúdió lerövidítette a német tévéadás idejét. S mindez megtörtént annak ellenére, hogy Németország jelentősen hozzájárult a román TV felszereléséhez." -Sok erdélyi magyar kényszerült kivándorolni. Mikor készül el az elüldözött magyarokról szóló jelentés? - Miért tiltotta meg a Bákó megyei SRI a csángó műkedvelők pusztinai találkozóját és miért nem engedték meg legalább a székelyföldi csángó fesztivál megtartását, teszi fel a kérdést Tófalvi Zoltán? _ Arról sem történt eddig említés a sajtóban, "hogy sok katonafiunkat lezárt koporsóban hozzák haza a szülői házhoz." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 28./

1992. január 15.

Az 1989-es fordulat után még csak elképzelések születtek arról, hogyan lehetne újjászervezni a romániai magyar kórusmozgalmat. Ugyanakkor Marosvásárhelyen Birtalan József zeneszerző-karmester és a Vártemplom plébánosa, Fülöp D. Génes 1990. febr. 26-án gondos válogatás után létrehozta a 120 tagú leánykórust. - 1991. dec. 8-án a Kultúrpalotában lépett fel a Maros Művészegyüttes, amely a legszebb erdélyi magyar néptánchagyomány színpadra állítására vállalkozott. A Székely Népi Együttes Franciaországban járt, hamarosan Japánba utaznak turnéra. /Tófalvi Zoltán: "Elindultam szép hazámból". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./

1992. február 6.

A Maros megyei Erdőcsinádon még 1990. márc. 20-án a helyi lakosok feltartóztattak két autót, tele volt ütő, vágószerszámokkal. Nem engedték tovább a kocsikat, mert az előző napon Marosvásárhelyen a városba tartó hodákiak mentek neki a magyar tüntetőknek. A kocsiban ülők egy részét megverték a falu lakói. A következő időben csak magyarok ellen indult eljárás. A két autó megvert utasai vádolták meg Füzesi Albertet, Füzesi Andrást és Papp Árpádot, hogy ők voltak a bántalmazók. Valójában éppen ők voltak azok, akik elsősegélyt próbáltak nyújtani. Több tárgyalás volt, végül a peres felek /a románok és magyarok/ kibékültek. Füzesi Albert, Füzesi András és Papp Árpád kifizették a bíróság által megállapított 91.500 lejt. A felek rögzítették, hogy semmilyen követelésük nincs egymás iránt és kérik az eljárás megszüntetését. Ezután jan. 8-ára behivatták a rendőrségre Füzesi Albertet, Füzesi Andrást és Papp Árpádot és letartóztatták őket. Tudomásukra hozták, hogy négy éves börtönbüntetést kell letölteniük. Azt mondták nekik, hogy a kibékülési nyilatkozaton szereplő aláírások nem hitelesek. /!?/ Ez az indoklás nem igaz, maguk a hodáki románok jelezték, hajlandók tanúskodni a bebörtönzöttek érdekében. Egy hónap eltelt, de családtagjaik még nem találkozhattak az elhurcoltakkal. /Tófalvi Zoltán: Csakis magyar lehet bűnös? Az erdőcsinádiak kálváriája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 6./ Ugyanezt bővebben leírta Tófalvi, idézte kibékülés jegyzőkönyvének szövegét: Tófalvi Zoltán: Az erdőcsinádiak kálváriája. = Új Magyarország, ápr. 9./

1992. július 10.

Marosvásárhelyi pogrom elszenvedői közös nyilatkozatban tiltakoztak a pogrom újabb meghamisítása ellen. Szabó Gyula ugyanis a Romániai Magyar Szó jún. 30-i számában Sziklanyugalomban című írásában azt írta, hogy a marosvásárhelyi helyhatósági választásának eredménye bölcs győzelem volt a hisztéria felett, "a két évvel ezelőtti tragikus dorongharcnak". A tizenhat aláíró /köztük Sütő András, Béres András, Borbély László, Fülöp Dénes lelkész, Tófalvi Zoltán és Tőkés András/ tiltakozott ezen értékelés ellen. 1990 márc. 19-20-án Marosvásárhelyen nem dorongharc tört ki, hanem szervezett, magyarellenes pogrom zajlott le. Szabó Gyulának tudni kellene, hogy az eseményeket a hivatalos bizottságok meghamisították. Meghamisította Petre Roman miniszterelnök is, aki nem átallotta kijelenteni, hogy az RMDSZ székházából lándzsákkal támadtak a békés román tömegekre. /A pogrom újabb meghamisítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

1992. július 18.

Tófalvi Zoltán /Marosvásárhely/ összefoglalta a Cseresznyés per fejleményeit. Cseresznyés Pált 1991. jan. 17-én tartóztatták le és 1992, júl. 7-én az időközben Magyarországra menekült Barabás Ernővel együtt tíz évre ítélték. Tófalvi visszatekintett a kezdethez. 1990. márc. 20-án a marosvásárhelyi magyarok békés tüntetést szerveztek. Az előző napon, 19-én felfegyverzett görgényvölgyiek súlyosan bántalmazták az RMDSZ székházába menekült 72 személyt, kiverték Sütő András félszemét. 20-án újból behozták Marosvásárhelyre a görgényvölgyieket. A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Gémes Istvánt, Nagyernyén Csipor Antalt, Marosvásárhely főterén pedig Kiss Zoltánt. A támadók között volt a libánfalvi Mihaila Cofariu is. Az összecsapás során Cofariu súlyos sérülést szenvedett. Miközben a Sütő András elleni gyilkossági kísérlet, továbbá a három halálra gázol egyetlen tettesét sem ítélték el, keresték Cofariu támadóit. Egyetlen orvosi látlelet sem bizonyította, hogy Cseresznyés Pál rúgása életveszélyes sérülést okozott volna. Végül meggyőző bizonyítékok hiányában, hamis tanúvallomások alapján ítélték el Cseresznyés Pált, akit előzőleg a börtönben megvertek. Ezzel a marosvásárhelyi események magyar és cigány elítéltjeinek száma 47-re emelkedett. Közben a bíróság a védelem egyik koronatanúját, a Cofariut bekötöző Seres Máriát, aki azt állította, hogy a földön fekvő féri nem Cofariu volt, egy év börtönbüntetésre ítélték. /Elvált a férjétől és a megítélt gyermektartási díjat nem fizette ki, ezért börtönözték be./ A tárgyalás során levetítették az ír tévé felvételét, melyet a marosvásárhelyi eseményekről készített. Azonban a filmet a vádnak megfelelően átalakították: kivágták belőle azt a részt, amikor a botokkal, fejszékkel felfegyverzett román tüntetők áttörik a rendőrkordont és megtámadják a békésen tüntető magyarokat. Ehelyett csak azok a képsorok láthatók, ahol a magyarok ellentámadásba lendülnek. Az ellenséges légkört mutatta, hogy Luca Ioan ügyész így kezdte vádbeszédét: "Gyilkosság megbocsátani annak, aki embert ölt!" Hiába mutatott be az RMDSZ egy filmet a valóságban történtekről, azt nem vették figyelembe. Borz Grigore, a vád képviselője odáig ment a magyarság kollektív elítélésében, hogy 1990. márc. 20-át az RMDSZ által szervezett katonai akciónak minősítette. Végül kijelentette: egyetlen románnál sem volt ütő-, vágó-, szúrófegyvert. Mihály Sándor, Jung Ildikó és Veres Gyula védőbeszédei mindezek miatt valóságos vádbeszéddé vált. Mihály Sándor hivatkozott arra, hogy a hírhedtté vált Judea ezredes bevallotta, a Népújság is leközölte, hogy a görgényvölgyiek felfegyverkezve jöttek Marosvásárhelyre. A nagy távolságból készült videofelvételről nem lehet pontosan megállapítani, hogy a földön fekvő alak Cofariu. /Tófalvi Zoltán: A marosvásárhelyi per. = Népszabadság, júl. 18./

1992. október 4.

Okt. 3-4-én tartották meg Dicsőszentmártonban Sipos Domokos centenáriumi rendezvény-sorozatát. A megnyitón felszólalt Popa Octavian, a város polgármestere, Tófalvi Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Sipos Domokos /1892. aug. 4. - 1927. nov. 24./ földi maradványait az egykori sírból a temető központi részében kialakított új sírba helyezték és felavatták síremlékét is. A sírnál Oláh Tibor kritikus, a Kemény János Társaság /Marosvásárhely/ elnöke és Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala nevében mondott beszédet. Több szervezett koszorúzott a sírnál, köztük Kovács István, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke. Másnap, okt. 4-én az unitárius templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd felavatták Sipos Domokos mellszobrát. Beszédet mondott Dávid Gyula, az EMKE elnöke, Markó Béla költő, RMDSZ-szenátor és Hunyadi László szobrászművész, a szobor alkotója. A rendezvény szóvivője Puskás György, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

1993. február 4.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilatkozott az Erdélyi Naplónak. A kongresszuson "konszenzusteremtő szándékot lehetett tapasztalni minden áramlat platformképviselőitől"- állapította meg. Kétségtelenül létezik radikális és mérsékelt irányzat, de egyik címkét sem akarja felvállalni. Hisz abban, hogy a célok világosabb megfogalmazásával sikerül a mérsékelt és radikális szembenállást kiküszöbölni. Az autonómia tekintetében konszenzus van. - Továbbra is szükség van Tőkés László hangsúlyos jelenlétére az RMDSZ-ben, ő "a forradalom, egy nemzeti kisebbség szimbóluma." A döntések meghozatalában együtt dolgozik Tőkés László püspökkel.- Az elfogadott meghatározás: romániai magyar nemzeti kisebbség a jogászok körében vitatott, valószínűleg változik majd a meghatározás a mindennapi gyakorlatban. - Továbbra is az állami oktatás dominál, ezen a területen nem tudtak előrelépni, a magánszférában pedig nem használták ki a lehetőségeket. - Nem szabad engedni, hogy általános kiábrándultság verjen gyökeret, ez az elvándorlást segíti. - El kell készíteni a magunk fehér könyveit, kezdeményezőnek kell lenni. Arra a kérdésre, hogy hiányzik a Képviselők Tanácsából Szőcs Géza és Borbély Imre, Markó Béla azt válaszolta, hogy a tapasztalt emberekre továbbra is szükség van. Tófalvi Zoltán megjegyezte, hogy Ioan Gavra kijelentette: az RMDSZ Románia Aids-betegsége. Várható a jövőben is a hasonló RMDSZ-ellenes kirohanás? A szélsőséges román nacionalizmus további éles támadásaira számítani lehet, felelte Markó Béla. /Tófalvi Zoltán: Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ új elnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 4./

1993. február 4.

A hatalom törölni szeretné a kollektív emlékezetből az 1990. márciusi véres eseményeket. Ezen próbálkozások közé tartozik az, hogy többször leírták: Sütő Andrásnak üvegszeme volt /tehát nem igaz az, hogy kiverték a fél szemét/. A román televízió Maros megyei tudósítója egy Marosvásárhelyen rendezett kisebbségjogi szemináriumon rukkolt elő ezzel a hazugsággal. A Sütő András és akkori szenvedő társai ellen 1990-ben elkövetett gyilkossági kísérlet végrehajtói és szervezői nyugodtan sétálnak az utcán. A napokban jelenik meg román nyelven a marosvásárhelyi eseményekben szerepet játszó hírhedt Ioan Judea ezredes második könyve. Ez is hemzseg a képtelen állításoktól, akárcsak az első könyve, amely szerint a marosvásárhelyi magyarok a fő bűnösök. /Tófalvi Zoltán: Sütő András szem fénye. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 4./

1993. március 11.

Markó Béla RMDSZ-elnök nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az RMDSZ brassói kongresszusán minden területi szervezet elfogadta az autonómia alapelveit. Most következik a gyakorlati megvalósítása. - Nem fogadja el azt, hogy elnökké választásával a mérsékelt szárny győzött. - Tőkés Lászlóval állandó konzultációban van, a tiszteletbeli elnök részt vesz a testület munkájában, az Operatív Tanácsban. Az Operatív Tanács a gyors politikai döntések meghozatalára hivatott, ezzel elkerülik a Szövetségi Képviselők Tanácsa túl gyakori összehívását. Meg kell teremteni a romániai magyarság állandó intézményrendszerét, azonban ezen a területen alig tudtak előre lépni. Az egész román társadalomban jelen van a visszarendeződés. A román külügyminisztérium évente összeállítja a fehér könyvet, amelyből kiderül, milyen kedvező a romániai magyarság helyzete. Ez emlékeztet a Ceausescu korszak szemfényvesztésére. El kell készíteni a "magunk fehér könyveit. Reális, sokszorosan ellenőrzött adatok birtokában kell a jogsértéseket a nagyvilág elé tárni." Az RMDSZ-nek minden területen kezdeményezőnek kell lennie. /Tófalvi Zoltán: Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Új Magyarország, márc. 11./

1993. március 19.

1990 márciusára, a marosvásárhelyi pogromra emlékezett a város egyik újságírója, Tófalvi Zoltán. A 64 éves Csipor Antal, az 54 éves Kiss Zoltán, a háromgyermekes, 31 éves Gémes István az életével fizetett, rajtuk kívül sok volt a sebesült. Azóta sem szolgáltattak igazságot, állapította meg. /Tófalvi Zoltán: Marosvásárhely emlékezete. = Új Magyarország, márc. 19./

1993. június 10.

A tájékoztatás érdekében az RMDSZ szövetségi elnöki hivatala rendszeresen kiadja az RMDSZ Közlönyt, a magyar sajtó tájékoztatására pedig az RMDSZ Tájékoztatót, ismertette a helyzetet Markó Béla elnök. - Az RMDSZ legitimitásának növekedését bizonyítja, hogy az Európa Tanács és a nemzetközi fórumok figyelembe veszik az RMDSZ állásfoglalásait. "Ezért indult felfokozott támadássorozat megosztásunkra." Markó Béla szerint nem voltak eredménytelenek az eddigi SZKT-ülések. /Tófalvi Zoltán: Markó Béla: A tét az önkormányzat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 10./

1993. június 17.

Tófalvi Zoltán a szemfényvesztés néhány példáját hozta fel. Emlékezett arra, hogy Marosvásárhelyen a magyar sajtó képviselői várták Raffay Ernő honvédelmi államtitkárt. Raffay Ernő történész több könyvet írt Erdély 1918-1920 közötti történetéről, ismeri a román diplomácia színeváltozásait, mégis besétált a csapdába. Kolozsváron válaszolni tudott Funar polgármester kijelentésére, hogy Kolozsvár nincs a térképen. De Debretin, Seghedin, Budapesta sincs a térképen. Marosvásárhelyen furfangosabb csapda várta. A megye akkori alprefektusnője, Ileana Filipescu addig hordozta keresztül-kasul a városon, kaszárnyáról kaszárnyáig, fényűző fogadásra, hogy a látogatás ideje lejárt, indulni kellett a repülőtérre. Az újságírók hiába várták. És Raffay Ernő nem vette észre az egészet, azt nyilatkozta, hogy jól érezte magát Marosvásárhelyen. - Bálint Lajos érsek misét akart bemutatni a szamosújvári börtönben szenvedő, ártatlanul elítélt oroszhegyi híveknek. A börtönparancsnokság az érsek közelében sem engedte az oroszhegyi foglyokat. - A román külügyminiszter ügyesen végighordozta a nagyköveteket több városon. Fényűző fogadások műemlékek megtekintése. Marosvásárhelyen előre figyelmeztették az újságírókat, kérdéseket feltenni, interjút készíteni tilos. Közben a Maros megyei prefektus beszélt a kisebbségek jogairól, milyen sok magyar tagozat van stb. /Tófalvi Zoltán: Szemfényvesztéssel kikövezett út. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 17./ Raffay Ernő államtitkár 1991. dec. 8-12-e között látogatott Romániába. Raffay Ernő említett könyvei: Erdély 1918-1919-ben /Magvető, Budapest, 1987/, Trianon titkai avagy hogyan bántak el országunkkal /Tornado Damenija, Budapest, 1990/.

1993. június 17.

Jún. 7-én a Legfelsőbb Bíróság megerősítette Cseresznyés Pál tíz éves ítéletét. A román sajtó egy része támadta Frunda Györgyöt védőbeszéde miatt a marosvásárhelyi Cuventul Liber napilap háromrészes sorozatban támadta Frundát, védőbeszédét románellenesnek minősítve. Tófalvi Zoltán újságíró kérdésére elmondta, hogy a román sajtó demokratikus része viszont melléállt és elismerte, az ítéletet igazoló döntés mögött a magyarság kollektív felelősségre-vonása áll. Frunda hangsúlyozta, hogy a törvényszék ítéletével a magyarokat büntette. A Helisnki Bizottság és a román parlament jelentései sem vádolják a magyarságot. A Helsinki Bizottság pedig egyértelműen a volt szekuritátés tiszteket, volt aktivistákat, a szervezőket vádolja. A törvényszék ítélete ezért volt fontos, hogy ellensúlyozza ezt a jelentést. /Tófalvi Zoltán: A Legfelsőbb Bíróság döntött: az ítélet 10 év börtön. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 17./

1993. augusztus 5.

Több mint három éve a román igazságszolgáltatás, az igazságügy- és belügyminiszter állítja, hogy Kincses Előd ellen nincs semmilyen letartóztatási parancs, nem folyik ellene kivizsgálás. Ugyanakkor a bukaresti bíróság idézést küldött Kincses Elődnek, marosvásárhelyi címére: szept. 27-ére idézik gyanúsított minőségben. Közben a Romániai Hivatásos Újságírók Szövetsége bizonygatja a Cronica Romana jún. 10-11-i számában, hogy Romániában nincsenek a magyarságot sújtó politikai perek. /Tófalvi Zoltán: Az igazságszolgáltatás romániai útjai. = Magyar Fórum, aug. 5./

1993. augusztus 26.

Tófalvi Zoltán összegezte a neptuni tárgyalással kapcsolatos kérdéseket. A neptuni hármak közös nyilatkozatuk szerint minden egyes megbeszélés alkalmával a résztvevők sajtónyilatkozatot adtak ki és beszámoltak arról az RMDSZ vezetőségének. Hol vannak ezek a sajtónyilatkozatok, kérdezte Tófalvi Zoltán. A találkozókon elhangzottak csak ígéretek, Tőkés László püspök viszont emlékeztetett: az amerikai sajtó ellenben a találkozókon kötött egyezményeket konkrét megállapodásként sorolta fel. Tőkés Lászlónak igaza van, írta Tófalvi Zoltán, a kolozsvári egyetemen elkülönített 300 hely túlságosan kevés és bármikor visszavonható. Románia az Európa Tanács tagja akar lenni. Ezért jelent meg a nemzetközi sajtóban az ígéretek lajstroma. /Tófalvi Zoltán: Kérdések és tanulságok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./

1993. szeptember 9.

Idén végeztek Magyarországon az első tanítóképzős főiskolások, közülük kevesen voltak azok, akik hazajöttek, hogy szülőföldjükön, Erdélyben taníthassanak. Hargita és Kovászna megyében elfogadták a külföldi diplomát, Maros, Szatmár és Szilágy megyékben azonban erre nem voltak hajlandók. Kérvényt nyújtottak be, valóságos kálváriát jártak a hazatérők, hogy taníthassanak. Többen föladták a harcot és elhagyták az országot. Végül a minisztérium engedett, bejelentették, hogy a Magyarországon végzettek jelentkezhetnek versenyvizsgára. /Tófalvi Zoltán: Nem kell a "magyar" diploma?! Teve a tű fokán. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 9./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 151-166




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998