udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Tóth Ilona

2002. október 29.

Tóth Ilonáról az 56-os megemlékezések sorában nemcsak megemlékeztek, hanem elvitatkoztak. A balliberális sajtóból ismerős szitkok szerint az Orbán-kormány címére úgymond gyilkosnak állított szobrot. A vita egyik jóérzésű részvevője a korabeli sajtóban megjelent forgatókönyvek és az ügyészi dörgedelmek közötti gyanús hasonlóságokat firtatta. Tóth Ilona rémtörténetének előzetes megszellőztetése a sajtóban éppen azt bizonyítja, hogy azt a megtorló gépezet találta ki és pártfeladatként küldte el a szerkesztőségeknek és a bíróságnak. A társadalmi felejtésnek tulajdonítható, hogy a Fidesz és az MSZP elnökeinek tavaszi kampánycsörtéjében Kovács László elszólását alig néhányan vették észre. Azt mondta, hogy a Fidesz-kormányzat egyik piszkos ügyének megszellőztetése másnap várható a Népszabadságban, majd meglátják, nagy lesz a meglepetés, éppen szólt is az újságíróknak, hogy... Ekkor hirtelen elnémult. Rádöbbent, hogy túlfecsegte magát. Nem vették észre elegen, hogy a Fidesz kivégzésére a forgatókönyvet az MSZP-sajtó számára épp úgy a párt megfelelő ügyosztályán írták, mint annak idején Tóth Ilona halálos ítéletét, állapította meg Nits Árpád újságíró. Az MSZP-hez és SZDSZ-hez közel álló RMDSZ-körök viselt dolgairól sohasem lódul meg a balliberális magyar sajtó képzelőereje, de amikor Tőkés László, a Reform Tömörülés vagy a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal még ki sem gondol valamit, annak az állítólagos következményeiről rögtön televisítják a közhangulatot, írta Nits Árpád. /Nits Árpád: Útmutatások hatótávolsága. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 29./ Nits Árpád dr. Kende Péter Szobor egy gyilkosnak? /Népszabadság, 2002. ápr. 22./című cikkére utalt.

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. január 24.

Az igazi Orbán. A Viktor2 címmel adta ki Kende Péter újabb botránykönyvét. Emlékezetes, hogy négy esztendővel ezelőtt Kende Péter rosszindulattól csöpögő, hazugságokkal, pontatlanságokkal tarkított, a plágiumtól sem visszariadó pamfletje szerves része volt az MSZP lejárató kampányának. A negatív kampány vádját következetesen elutasító MSZP ugyan nem vállalta sem akkor, sem most hivatalosan, expressis verbis a könyvet, de Kende Péter dedikált az MSZP kongresszusán, a könyvbemutatókon magas rangú MSZP-s tisztségviselők feszítettek, a sajtóbemutatót annak idején maga Kovács László szentesítette jelenlétével, írta Borbély Zsolt Attila. A kötetnek fő mondanivalója az volt (ezt Kende az új könyvben is megfogalmazza), hogy Orbán Viktor a pillanathoz igazodó, nem távlatos, koncepciózus politikus, „képtelen tenyérnyi jövőképet elénk tárni”, „önálló irányzatot, programot nem képviselő”, „pragmatikus, helyezkedő hullámlovas”. Kende ritkán engedi magát zavartatni a tényektől. 1993 derekán a Fidesz népszerűsége 40-50% körül mozgott. A pártnak semmi mást nem kellett volna tennie, mint továbbra is keményen bírálni az Antall-kormányt, eljárni a Demokratikus Charta akcióira és segíteni az SZDSZ-nek abban, hogy hitelesítse az MSZP-t. 1994-ben a Fidesz lett volna a legerősebb parlamenti párt. Ha Orbán Viktort tényleg csak a hatalom érdekelte volna, akkor biztosan ezt az utat választja. Csakhogy Orbán – kockáztatva pártja népszerűségét – megpróbálta megakadályozni az MSZP kisegítését a politikai gettóból. Mint tudjuk, sikertelenül: a párt nemzeti irányba fordulása és az „ellenzéki egység megtorpedózása” kiváltotta a ballib sajtó össztüzét, ennek következtében a Fidesz 7%-ot kapott az 1994-es választásokon. Kende könyvéből megtudható Tóth Ilona 56-os mártírról, hogy valójában kíméletlen gyilkos volt. /Borbély Zsolt Attila: Az igazi MSZP. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 24./

2007. március 7.

Bayer Zsolt /Budapest/ nyílt levelet írt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. Markó Béla jelet akart hagyni, írta Bayer, igen élesen elítélve Markó Béla tevékenységét. Vannak emberek, akik az árulás fennmaradásában érdekeltek. „Ilyen például a te Verestóy barátod”. Magyarázat mindig van. Vajon lenne még magyarság, „ha Hunyadi, Dugonics Titusz, Dózsa, Tomori, Dobó, Zrínyi, Szondi, Rákóczi, Petőfi, Kossuth, Bem, Nagy Imre, Tóth Ilona, Mansfeld Péter – és bizony Tőkés is megmagyarázta volna? Akkor már nem lenne, Bélám. Akkor Verestóy és Markó lenne minden odaát, és Gyurcsány meg Kóka lenne minden ideát. Rémes lenne. ” „Mit hagytok hátra a kilátástalanságban” – kérdezte Bayer. „Semmit, Béla. Úgy mentek el nemsokára, hogy nem marad utánatok semmi sem. ” Ti „elhitettétek a mindenre készekkel, mindenre képesekkel, hogy nincs szükség ellenállásra, csatára, önfeláldozásra, kitartásra, állhatatosságra, meg nem alkuvásra – nincsen szükség semmire, csak kussolásra, kompromisszumokra”, olvasható a cikkben, melyet szerzője így fejezett be: „Megvetlek, Béla. ” /Bayer Zsolt: Jelet hagyni. Ismét egy nyílt levél Markó Bélának. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7. - először megjelent: Magyar Nemzet, márc. 3./ Előzmény, az előző levél: Bayer Zsolt nyílt levele Markó Bélának, Magyar Nemzet, 2004. január 20. 8/ Egyre több utalás történik az erdélyi sajtóban a Budapesten megjelenő Népszabadságban kipattant vitára, amelyet Bodor Pálnak a Gyurcsány-kormány határon túli politikáját bíráló cikke váltott ki. (A baloldal nemzeti balfogásai, Népszabadság, február 15.) Az erdélyi származású publicista értetlenségének adott hangot, amiért a magyar kormány a Szülőföld Alapba olvasztva felszámolta a közalapítványokat, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) állományát töredékére csökkentette, a magyarságkutatás intézményes helyét, a Teleki László Intézetet pedig megszüntette. „Fogalmam sincs, milyen diktatúra merészelte volna a rendszerváltás előtt hosszú évekkel végre megszületett intézményes állapotot megszüntetni. Ha nem lenne ósdi és nevetséges az ilyen gyanú, azt hinném, valakik a kormányzaton belül munkálkodnak a kormányzat lejáratásán a legfortélyosabban. Hihetetlen, hogy a baloldal milyen sebeket szerez mintegy önként, s ugyanazokon a lágy részein, melyeket ellenfelei annyiszor célba vettek a nemzetietlenség vádjának nyilaival” – vélekedett Bodor Pál. Bodornak a Párizsban élő magyar író, Fejtő Ferenc válaszolt (Válasz Bodor Pál barátomnak, Népszabadság, február 20.). Fejtő szerint Bodor a jobboldali Magyar Nemzet hasábjaira illő cikket írt. Fejtő Erdélyben információkat kapott „a magyar közalapítványok financiális visszaéléséről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítványt illetően”. Fejtőnek az Illyés Közalapítvánnyal kapcsolatos megjegyzéseit Pomogáts Béla, az alapítvány leköszönő elnöke a Szabadságban is visszautasította (Tiszta lappal zárul az Illyés Közalapítvány története, Szabadság, február 26.). Fejtő azt sem érti, miért helyteleníti Bodor a HTMH állományának csökkentését és a Teleki Intézet feloszlatását. „Beismerem, nem olvastam a Teleki Intézet újabb kiadványait, de a magyarságkutatás helyett inkább a zsidókutatás egyik intézményes helyét szimatoltam bennük” – állította. Pomogáts Béla (Fejtő Ferenc bátyámnak, Népszabadság, február 24.) utalt arra a független ellenőrző intézmény által végzett vizsgálatra, semmi szóvá tenni valót nem talált az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását illetően. A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai is visszautasították Fejtő vádjait. (A tények védelmében, Népszabadság, február 24.) „Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket. ” – fogalmaztak. A vitához hozzászól Tamás Gáspár Miklós is (Fejtő Ferenc és Bodor Pál vitájához, Népszabadság, február 27.) „Bodor Pál írása igen egyszerű: a jeles középbal cikkíró – tapintatosan és szeretettel – fölrója a sajgó szívéhez oly közel álló kormánynak, hogy a határokon túli magyar (nemzeti) kisebbségek javára mindeddig működtetett állami intézmények zömét rövid úton fölszámolta. Ezek az intézmények köztudomásúlag nem működtek tökéletesen, ám hiányosan betöltött funkcióik nélkülözhetetlenek. A mindenkori kormányzatot a Magyar Köztársaság alkotmánya kötelezi a határon túl rekedt magyarság művelődésének istápolására, s ha a magyar kisebbségek – csekély s fogyó lélekszámukból, az utódállamok szegénységéből, s olykor a velük szembeni hátrányos megkülönböztetésből fakadó – hátrányait ki óhajtjuk egyenlíteni, ehhez pénzre s a pénzt méltányosan és szakszerűen használó meg elosztó intézményrendszerre van szükségünk” – összegezett Tamás Gáspár Miklós. „A kormány olyan, mint – s ez a fordulat ismerős lesz Fejtő Ferencnek Babits nevezetes Németh László-kritikájából – „az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. ” – írta. Tamás Gáspár Miklós igazat adott Bodornak, aki a miniszterelnökség honlapján megjelent nemzetiségpolitikai koncepcióról írta: „Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme. ” T. G. M. szerint Bodor Pál nemcsak azért aggódik, mert a kisebbségi magyarok elesnek néhány elengedhetetlen támogatástól, és tovább gyérül az a szakmai munka, amelynek eredményeire szükségük van, hanem azért is, mert ez rossz fényt vet az elkövetőkre. „Mit kívánhat még a kormánytábor a bírálóitól? Úgy látszik, a fönntartás nélküli dicséreten – vagy ha ez nem lehetséges, a némaságon – kívül semmit. ” T: G. M. szerint Fejtőt nyilvánvalóan fölültették, vagy valakik kihasználták „az ő nagy-nagy politikai elfogultságát, és hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolták. ” /Vita a magyarországi baloldal „nemzeti balfogásairól”. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

2007. március 21.

A színházi „társulat kurvára le van robbanva. Színházi nemzet vagyunk, szeretünk komédiázni? Szeretünk. Lógó nép vagyunk, szeretünk fennakadni? Szeretünk. ” „Nyughatatlan nép ez. ” „A fene megette, ha van ötvenhatja, és van hozzá egy kaposvári színháza, ha van hozzá egy szatmárnémeti teátruma. Ha van kortársilag egy Háy Jánosa, ha van forradalmilag egy Tóth Ilonája” – írta Lokodi Imre, a lap munkatársa. Gyalázkodó sms-eket és e-mailek tucatjait kapta 56-os előadása kapcsán a kaposvári Csíky Gergely Színház, az „56 06/őrült lélek vert hadak” című produkció és az igazgató ellen egy budapesti jogászprofesszor személyiségi per indítását kezdeményezte. /A darabban ugyanis az 1956-os forradalom után kivégzett Tóth Ilona gyilkosként szerepel. / „Az író – ha jól értem – azért akasztani való, mert egy olyan hősnőhöz merészkedett nyúlni, aki jobboldalilag már rég le van nyúlva” – így a cikkíró. Szatmárnémetiben pedig tavaly felháborodtak, mert trágár szavak hangzottak el Háy János darabjában, a cikkíró szerint „világosan meg volt mondva, liberálisan trágár szavakból nem nevelünk kultúrnemzedéket. ” /Lokodi Imre: Volt már pestisjárvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./

2007. október 23.

Néhány hete nagy megbotránkozást váltott ki Magyarországon Havas Szófia MSZP-s képviselő kijelentése, miszerint ötvenhatot ő nem forradalomnak, hanem a nyilas csőcselék bosszújának tartja. Édesapját, Horn Gyula bátyját a felkelés napjaiban szélsőséges elemek ölték meg. Történészek szerint ez nem igaz, egy szovjet katonai teherautó gázolta halálra ― véletlenül. Az MSZP ötvenhatos csoportja elhatárolódott Havas Szófia véleményétől, s elhatárolódtak a pártok is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megértőbbnek mutatkozott. Szerinte mindenki másként éli meg az eseményeket, másként Havas Szófia, másként az egykori halálraítéltek. A kérdés nem is ez, hanem a forradalom ismétlődő erodálása. Abban, hogy l956-ban forradalom volt, a vértelen 1989-es átmenet után konszenzus alakult ki Magyarországon. Ennek megbontására azóta is számtalan kísérlet történt, egyes történészek álláspontja is eltér, a forradalom bizonyos kulcsszereplői, például a gyilkosságokkal vádolt Tóth Ilona orvosnő esetében. Ma is hat a forradalmat vérbetipró és megtorló kádári korszak hazugságsorozata. Ha valamire büszke lehet egy mai magyar, az pontosan az 1956-os forradalom. /Bogdán László: A forradalom ünnepén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

2007. november 9.

November 9-én díjátadási ünnepség lesz Marosszentgyörgyön. A Tóth Ilona-emlékdíjat a vértanúhalált halt szigorló orvos tiszteletére a budapesti dr. Körmendy Béla alapította. Az idei díjátadás a Stúdium Alapítvány által szervezett III. Egészségügyi Menedzserképző Konferencia díszestéjén lesz, amikor átadják a Miskolczy Dezső-emlékérmet is. Ünnepi beszédet mond dr. Wittner Mária 1956-os halálraítélt, parlamenti képviselő, dr. Jobbágyi Gábor professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető tanára és dr. Körmendy Béla díjalapító. A kitüntetésben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egy végzős hallgatója részesül. /Tóth Ilona-díjat és Miskolczy Dezső- emlékérmet adnak át. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2007. november 13.

November 10-én zárult a Kommunikáció az egészségügyben címmel megszervezett III. egészségügyi menedzserképző konferencia, amelyre a szervezők neves előadókat hívtak meg. Az európai uniós pályázati és projektfinanszírozási lehetőségek mellett a résztvevők – orvosok, egészségügyi intézményvezetők és újságírók – a kommunikációval kapcsolatos problémákról tanácskoztak. A konferencia törzsrészét a kommunikáció és az ehhez kapcsolódó témakörök jelentették. Bodolai Gyöngyi, a lap munkatársa a Studium Alapítványról szóló hiteles tájékoztatásáért elismerő oklevelet vett át dr. Nagy Örs professzortól, a MOGYE rektor-helyettesétől. A média szerepéről, médiakapcsolatok szervezéséről beszélt Dékán Zita, a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának kommunikációs vezetője. Léder László pszichológus a kríziskommunikációról, a kommunikáció és versenyképesség közötti összefüggésekről beszélt. A konferencia keretében került sor a Miskolczy Dezső-emlékdíj és a Tóth Ilona-díj kiosztására. A Studium Alapítvány kuratóriuma néhány éve elismerésben részesíti azokat az egyetemi oktatókat vagy külső támogatókat, akik a marosvásárhelyi magyar nyelvű felsőoktatásért kimagasló munkát végeztek. Idén a díjat Jakab István mérnöknek, a Clini-Lab vezetőjének ítélték, mint a marosvásárhelyi magyar nyelvű felsőoktatás következetes és önzetlen támogatójának. A Tóth Ilona-díjat a Kárpát-medencében, minden évben egy végzős orvostanhallgató kapja. Tóth Ilona a magyarság Jeanne D’Arcja, kitűnő tanuló, elkötelezett hivatástudatú szigorló orvos volt, akit koholt vádak alapján az 1957. évi megtorlás halálra ítélt. A díjátadó ünnepségen dr. Ráduly Levente, a marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte Wittner Mária parlamenti képviselőt, szabadságharcost, 56-os halálraítéltet, Györfi Lajos szobrászművészt, a Tóth Ilona-emlékplakett megalkotóját, a budapesti dr. Bene Éva reumatológus professzort, közírót, egészségügy-politikust, Jobbágyi Gábor professzort, a Tóth Ilona-ügy jogtudósát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetőjét, a díjalapítókat: dr. Körmendy Bélát és feleségét, Körmendy Erzsébetet és Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi írót, az 1956-os események kutatóját. Szőcs Iringó és Scheitz Rozália orvostanhallgatók vették át a díjakat. A kórházi szolgáltatások finanszírozásáról hangzottak el előadások a konferencia utolsó napján. /Miskolczy Dezső-emlékérmet és Tóth Ilona-díjat adtak át. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998