udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 19 találat lapozás: 1-19
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Tóth Tamás

1997. november 20.

Dec. 20-án Budapesten, a Fészek Klubban ünnepélye keretek között átadták az idei Szentgyörgyi István színművészeti díjakat. A budapesti Székely Kör által lapított díjat évről évre ítélik oda erdélyi színészeknek. Idén Csíky András /Kolozsvár, Magyar Színház/, Tóth Tamás /Marosvásárhely/ és Molnár Gizella /Sepsiszentgyörgy, Állami Színház, Tamási Áron Tagozat/ vehette át a díjat. Ablonczy László, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója mondott beszédet. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 25./

2001. január 20.

Jan. 19-én 50. alkalommal mutatta be pódiumjátékát Illyés Kinga. Az élet kenyere című előadás ezúttal Kecskeméten aratott osztatlan sikert. A magyar királylány, Árpád-házi Szent Erzsébet életáldozatát feldolgozó művet a művésznő a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület és a Kecskeméti Konzervatív Polgári Kör meghívására vitte a kecskeméti közönség elé. A meghívó két kecskeméti egyesület a kiadója annak a közeljövőben megjelenő dupla CD-lemeznek is, amelyen Illyés Kinga a 20. századi erdélyi költészet - általa válogatott - gyöngyszemeit mutatja be. A Marosvásárhelyi Rádió stúdiójában készült, közel két és fél órányi hangfelvételen Áprily Lajos, Wass Albert, Dsida Jenő, Szőcs Géza, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Majtényi Erik, Hervay Gizella, Markó Béla, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár versei lesznek hallgathatók. /Tóth Tamás, Kecskemét: Kecskeméten jubilált Az élet kenyere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

2002. december 4.

Nem sikerült még időpontot találni a magyar és a román külügyminiszter találkozójára - közölte Tóth Tamás külügyi szóvivő dec. 2-i sajtótájékoztatóján, Budapesten. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatos román kifogásokról szólva megjegyezte, hogy azokat nem fogalmazták meg olyan konkrét formában, mint a szlovák észrevételeket. Azzal kapcsolatosan, hogy Adrian Nastase budapesti látogatása egybeesett Románia nemzeti ünnepével, Tóth Tamás kijelentette: a magyar diplomácia szeretne végre előre nézni, és a történészekre bízni 1918. dec. 1-je jelentőségének vizsgálatát. Kifejtette, hogy Magyarország és Románia Európai Unióhoz történő csatlakozása a határok jelentőségének csökkenését jelenti majd. Hozzátette, hogy ezáltal a magyar nemzet bizonyos értelemben vett egyesítése európai keretekben történik meg. Tóth Tamás elmondta, hogy a Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök által a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban átadott, 15 pontba foglalt észrevételére a magyar fél átadta válaszát. Jelenleg várják a választ Szlovákiától. A szóvivő visszautasította azokat a sajtóban megjelent vádakat, miszerint nem volt kellően előkészítve Medgyessy Péter és Mikulás Dzurinda találkozója. Mint mondta, az új kormány hivatalba lépése óta a kisebbségi vegyes bizottságok, valamint nemzetközi találkozók keretében volt lehetőség több alkalommal különböző szintű konzultációkra a szlovák féllel. /Magyar külügyi szóvivői tájékoztató. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./

2003. január 30.

Tárgyalásokat kezdett a magyar fél a román illetékesekkel azzal a céllal, hogy Magyarország mentesüljön a külföldiek romániai tartózkodását szabályozó, tavaly elfogadott új idegenrendészeti kormányrendelet hatálya alól. A kormányrendelet végrehajtási utasítását jan. 27-én tették közzé. A megjelent jogszabályok hátrányosan érintik a magyar kisbefektetőket. Tóth Tamás szóvivő közölte: a konzultáció alkalmával a román illetékesek arról biztosították Magyarország bukaresti nagykövetségét, hogy annak előírásai a magyar befektetőkre nem fognak vonatkozni. A végrehajtási utasítás alapján azonban Magyarország nem került fel a rendelet hatálya alól mentesülő országok listájára. A rendelet bizonyos pontjai ellentétesek az érvényben lévő nemzetközi előírásokkal. A rendelet a vízumkiadás feltételéül szabja egyebek közt, hogy legalább 100 ezer euró értékű befektetés valósuljon meg, hogy helyi munkanélkülieket alkalmazzanak, hogy román alapanyagokat és beszállítókat vegyenek igénybe, illetve annak igazolását, hogy a befektető saját országában is hasonló jellegű tevékenységet folytat. /Külföldiek romániai tartózkodása. A rendelkezés hátrányos a magyar kisbefektetőknek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 30./

2003. május 29.

A MÁÉRT eredményeiről, a kedvezménytörvény-módosítás ott elfogadott változatáról Bársony András külügyi államtitkár hivatalosan tájékoztatja az érintett szomszédos országok budapesti nagyköveteit, és átadja nekik a módosítási javaslat szövegét. Ezt Tóth Tamás külügyi szóvivő közölte budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő bejelentette: a tárca üdvözli a román parlament alsóházának minapi döntését, azon törvényjavaslat elfogadását, amely biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelv-használatát az igazságszolgáltatásban. /Hivatalosan tájékoztatják a diplomáciai képviseleteket a kedvezménytörvény módosításáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

2003. július 3.

A Külügyminisztérium a leghatározottabban cáfolta a sajtóban megjelent, minden alapot nélkülöző híreszteléseket, amelyek szerint Kovács László külügyminiszter olyan nyilatkozatot tett volna, hogy lekerül a magyar igazolványokról a magyar korona - közölte a magyar külügyi szóvivő júl. 2-án MTI-vel. Tóth Tamás arra reagált, hogy napilapokban olyan cikkek jelentek meg, amelyek szerint a külügyminiszter felvetette a magyar igazolvány küllemének esetleges megváltoztatását a jövőben. Hangsúlyozta, a külügyminiszter nevét a magyar igazolványokkal mindössze olyan értelemben lehet egy cikkben érinteni, hogy az elmúlt időkben folytatott nemzetközi megbeszéléseken Kovács László határozottan azt mondta: nincs lehetőség arra, hogy a kiadott mintegy 700 ezer magyar igazolványban bármilyen változás történjék. /Marad a korona a magyar igazolványokon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./

2003. július 21.

A magyar külügyminisztérium közreadta a módosított kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról szóló magyar-román megállapodás angol nyelven készült teljes szövegét. Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta: a román fél ugyanis a tárgyalások végén, a szövegegyeztetés lezárását követően kérte, hogy a megállapodás egészüljön ki egy arra vonatkozó bekezdéssel, hogy amennyiben Románia a jövőben a magyar kedvezménytörvényhez hasonló jogszabályt fogad el, úgy annak magyarországi alkalmazására a most elfogadott megállapodásban foglalt elvekkel azonos módon kerülhet sor. A magyar fél a kéréssel egyetértett. A közreadott dokumentum szerint a felek megegyeztek abban, hogy nem magyar nemzetiségű román állampolgárok nem kapnak semmilyen igazolványt, s így nem részesülhetnek a kedvezménytörvény nyújtotta előnyökből. A magyarigazolványok kiadásának teljes folyamata magyar területen történik - a magyar követségeket és konzuli irodákat is beleértve -, de igazolványokért folyamodni ez utóbbiakon is lehet. A magyar nemzetiségű állampolgárok által Romániában alapított nem kormányzati szervezetek nem tehetnek ajánlásokat nemzetiség vagy más kritériumok tekintetében a magyarigazolványok kiadásához. A magyarigazolványok csak Magyarországon jogosítanak kedvezményekre. A magyar nyelven vagy magyar kultúrát tanuló román állampolgárságú diákok, valamint a magyar nyelven vagy magyar kultúrát tanító román állampolgárságú tanárok Magyarországon részesülhetnek kedvezményekben. Az oktatási-nevelési támogatás az Iskola Alapítványhoz kerül, amely a román törvényeknek megfelelően, pályázat és projektek alapján, nem diszkriminatív alapon bírálja majd el és folyósítja a személyeknek vagy oktatási intézményeknek nyújtható támogatást. Az egyezmény életbelépésével a 2001. december 22-én Budapesten a magyar és a román kormányfő által aláírt, a kedvezménytörvényről és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről szóló egyetértési nyilatkozat hatályát veszti. Tóth Tamás külügyi szóvivő reagált Németh Zsoltnak, az Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökének nyilatkozatára, amelyben a fideszes politikus a 2001 decemberében aláírt Orbán-Nastase megállapodáshoz képest fölösleges visszalépésnek nevezte a mostani megállapodást. Cáfolta Németh Zsoltnak azt az állítását, amely szerint júl. 18-án Bukarestben nem készült írásos dokumentum a megállapodásról, csak kilátásba helyezték annak megszületését több hónap múlva. Tóth szerint "nem felel meg a valóságnak" a fideszes politikusnak a koronával kapcsolatos állítása sem. Németh Zsolt szerint a megállapodás nyitva hagyta a magyarigazolványok olyan megváltoztatását, ami "a Szent Korona törlését jelentheti" az okmányról. /Vita témája a magyar-román státus-megállapodás. Marad Szent István koronája a magyarigazolványon vagy sem? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

2003. július 24.

Magyarországnak nem áll szándékában lassítania Románia európai uniós integrációját, és jóhiszemű szándék vezérli akkor, amikor szeretne részt venni Bukarest csatlakozási tárgyalásain - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő. Kovács László külügyminiszter júl. 22-én, Günter Verheugen bővítési biztossal folytatott megbeszélése után jelentette be: Magyarország az Európai Bizottság támogatását kérte ahhoz, hogy részt vehessen a Romániával és Bulgáriával folyó csatlakozási tárgyalásokon. A magyar felvetést román illetékesek határozottan elutasították. Tóth Tamás hangsúlyozta: a Külügyminisztérium jogosnak tartja a magyar kérést. "Magyarország azért akar részt venni Románia és Bulgária csatlakozási tárgyalásain már a belépés előtt, az aktív megfigyelői státus időszakában, mert Budapest és az unió számos közös érdeke ezt indokolja" - mondta. Utóbbiak közé sorolta a környezetvédelem, a határátkelés, a regionális együttműködés és a közlekedés ügyét. /Magyarországot jóhiszemű szándék vezérli. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

2003. július 24.

Tóth Tamás magyar külügyi szóvivő hangsúlyozta: "Magyarország azért akar részt venni Románia és Bulgária csatlakozási tárgyalásain már a belépés előtt, az aktív megfigyelői státus időszakában, mert Budapest és az Unió számos közös érdeke ezt indokolja" - mondta. Az utóbbiak közé sorolta a környezetvédelem, a határátkelés, a regionális együttműködés és a közlekedés ügyét. /S. M. L.: Feszültség Magyarország és Románia között. = Krónika (Kolozsvár), júl. 24./

2003. július 25.

Kovács László külügyminiszter júl. 24-én megnyugtatta Mircea Geoana román kollégáját, hogy Magyarországnak nem áll szándékában részt venni Románia és az Európai Unió tárgyalásaiban, csupán tájékozódni szeretne. A miniszterek júl. 24-én telefonon egyeztettek a kérdésben. Tóth Tamás külügyminisztériumi szóvivő hozzátette: Magyarország ugyanakkor igényli, hogy az EU tájékoztassa a tárgyalások azon fejleményeiről, amelyek Magyarország érdekeit közvetlenül érintik. /Incze Ferenc: Kovács megnyugtatta Geoanát. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

2003. július 31.

Magyarországon és a romániai magyarság körében azok nyerik meg a következő parlamenti választásokat, akik a kettős állampolgárság intézményének a határokon túli magyarság egészére történő kiterjesztését szorgalmazzák, írta Sylvester Lajos. A jelenleg regnáló magyar kormányzat a kettős állampolgárság megszerzésének első lépéseire is brutális elutasítással reagál. Tóth Tamás külügyi szóvivő a vajdaságiak aláírásgyűjtő kezdeményezését státusához méltatlan brutalitással és egy szóvivő esetében elfogadhatatlan ,,euronyelven" utasította el, mondván, a kettős állampolgárság "problémákat generálhatna, márpedig a magyar külpolitika a régió stabilitásának, nem pedig a problémák generálásának irányában megy." Továbbá: ,,Amennyiben a szülőföldön maradnak, és az anyaországgal való kapcsolattartás problémamentessé válik, akkor a kettős állampolgárság kérdése kiküszöbölődik." Sylvester kifejtette: a kettős állampolgárság státusa éppen arra lenne biztosíték, hogy az ezt igénylő a szülőhelyén is megmaradhasson magyarnak, az uniós feltételek között gazdaságilag is gyarapodhasson. Szabadon mozoghasson, munkát vállalhasson, tanulhasson, akárcsak ősei kerek ezer esztendőn át. /Sylvester Lajos: Problémagenerálók. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./

2003. szeptember 9.

A magyar diplomácia megteszi a szükséges lépéseket, amennyiben az aradi Szabadság-szobor felállításának ügyében olyan helyzet alakulna ki - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő az MTI érdeklődésére. "A magyar külügyminisztérium figyelemmel kíséri a szoborcsoport ügyét" - közölte Tóth Tamás az MTI-vel. /A magyar diplomácia lépni fog. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

2003. december 20.

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) dec. 17-i budapesti szakértői ülése informatív jellegű találkozó volt, ezért jó szándékú félreértés áttörésről beszélni a kettős állampolgárság ügyében - jelentette ki Tóth Tamás magyar külügyi szóvivő. Tóth Tamás a Magyar Szó című újvidéki napilap dec. 18-i cikkére reagált, amely szerint a kettős állampolgárságról szóló tárgyalásokon a Külügyminisztérium jogi szakértői bizottságát vezető diplomata a tanácskozáson azt mondta, sem a magyar belső jogrend, sem az európai jogrend nem akadályozza meg a határon túli magyarok számára a magyar állampolgárság megadását, magyarországi belső törvénymódosítással. Tóth Tamás hangsúlyozta: a magyar kormány részéről sem állásfoglalás, sem pedig nyilatkozattétel nem hangzott el. - Áttörésről a diplomáciában akkor beszélünk, amikor egy ügy megoldódott - szögezte le Tóth Tamás. Tóth Tamás szerint azt is meg kell vizsgálni, milyen hatással lesz a magyar költségvetésre, illetve Magyarország állampolgáraira a kettős állampolgárság esetleges bevezetése. /Nincs áttörés a kettős állampolgárság kérdésében. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2004. március 5.

Továbbra sem tudni, hogy melyik volt az a román "illetékes szerv", amelynek állítólagos kérésére nem engedték beutazni Romániába Bayer Zsolt újságírót – derül ki a Cotidianul márc. 4-i írásából. A Cotidianul idézte Cosmin Dobran külügyi szóvivőt is, aki azt mondta: semmiféle hivatalos levelezés nem zajlott a Bayer-ügyben Bukarest és Budapest között. A lap idézte Tóth Tamás magyar külügyi szóvivőt, aki szerint a budapesti hatóságok a Bayer nyilatkozatában szereplő információk alapján lépnek az ügyben, a bukaresti magyar konzuli szolgálat ezek ismeretében – ha szükség lesz rá – összegyűjti az üggyel kapcsolatos pótlólagos információkat. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a lapnak adott nyilatkozatában elítélte azt a módot, ahogy egy újságírót feltartóztattak a határon. A román belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Magyar Nemzet főmunkatársát azért utasították ki országból, mert uszított, támogatta az autonómiatörekvéseket, és kétségbe vonta Románia egységes nemzetállami jellegét. A Magyar Nemzet szerint Kovács László külügyminiszter felbujtásnak nevezte Bayer Zsolt tevékenységét. – Megkérem önöket, hogy a következőket ne tekintsék sajtónyilvános mondatoknak. Nem szeretném holnap az újságban olvasni a szavaimat – ezzel a kéréssel fordult hallgatóságához Kovács László egy budapesti fórumon. Mint az a lap írta, Kovács László egy kérdésre válaszolva kifejtette: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot nem az autonómia elérésére, hanem "az RMDSZ-szel szembeni ellenerőként hozták létre". Kovács László leszögezte, hogy aki erőszakos autonómiára buzdít, az a tűzzel játszik. Ezzel a hangzatos, radikális politikával nem lehet valódi eredményeket elérni – tette hozzá. Tőkés Lászlóval kapcsolatban leszögezte, hogy a "mindent vagy semmit torz logikája" alapján tevékenykedik. Hozzátette, hogy a magyar kormány támogatja az autonómiát, de nem az erőszakos megvalósítását. A magyar külügyminiszter szót ejtett Bayer Zsolt esetéről is. Mint mondta, a radikális publicista munkássága felbujtás, és mint a magyar kormány tagja, ő sem örülne, ha valaki a magyarországi cigányok ellen bujtogatna. /A Bayer-ügy fehér foltjairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./ Az idézett cikk: Kovács László szerint Bayer Zsolt felbujtó. = Magyar Nemzet, márc. 4.

2004. március 17.

A Külügyminisztérium helyettes államtitkára bekérette Románia budapesti nagykövetét, hogy tájékoztatást kérjen a romániai Verespatakra (Rosia Montana) tervezett aranybányáról, jelezte Tóth Tamás külügyi szóvivő márc. 16-án Budapesten. "A magyar diplomácia a nagykövet útján kéri az illetékes román szerveket, hogy nyújtsanak hivatalos tájékoztatást a tervezett aranybányával kapcsolatban, elsősorban a környezetvédelmi kérdésekkel, esetleges környezetvédelmi veszélyekkel kapcsolatban" – mondta Tóth Tamás. Calin Fabian román nagykövet átvette a tájékoztatási kérelmet. Románia évek óta tervezi Verespatakon egy ciános technológiával üzemelő felszíni kitermelésű aranybánya létesítését egy 1997-es koncesszió alapján, amit a Rosia Montana-Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalkozás szerzett meg. Petru Lificiu román környezetvédelmi miniszter 2002-ben azt ígérte, hogy Magyarországot is bevonják a terv elemzésébe. 2000-ben rendkívül súlyos környezeti károkat okozott, hogy átszakadt az Aurul román-ausztrál vegyes bányavállalat nagybányai zagytárolójának gátja, ami ciánnal szennyezte a Szamoson keresztül a Tiszát, majd a Dunát is. /Tájékoztatást kért a magyar külügyminisztérium a verespataki aranybányáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 17./

2006. április 4.

Ízléstelenül, rosszhiszemű tájékozatlansággal – és a Teleki Téka írástudó igazgatójához méltatlanul – írt Sebestyén Mihály a magyar köztársasági elnökről a Népújság 2006. március 23-i számában, Modortalanságok címen, írta Tóth Tamás. Kifigurázta a köztársasági elnököt, aki nem „egykori”, hanem ma is alkotmányjogász. Aki nem „egy kis átverős trükkel”, hanem törvényes választással lett államfő ebben a „Duna-parti ország”-ban, amelyet mi Magyarországnak mondunk. A bukott kommunista rendszer egykori kiszolgálóinak kitüntetése a „jobb érzésű magyarok számára, finoman szólva, gyomorforgató”. Sólyom László hivatalaiban tanúsított tisztessége, becsületessége nem szorul védelemre, de ennek megkérdőjelezése, megsértése nem hagyható szó nélkül. Szili Katalin négy éve van hivatalban, Sólyom László pedig néhány hónapja, így kettejük erdélyi látogatását összevetni nem tisztességes. Hangulatkeltésre viszont kiváló… Szabad Györgyről, azt írta Sebestyén: a „szemüveget viselő agg történész Szabad bácsi vérszemet kapva” nem fogott kezet Gyurcsánnyal. A tény az, hogy Sólyom László „A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként dr. Szabad György történésznek, akadémikusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, professor emeritusnak” Széchenyi-díjat adományozott. Szabad György szabad elhatározással döntött úgy, hogy nem fog kezet Gyurcsánnyal. Vajon mit írt S.M. 1999-ben, amikor Efraim Kishon (magyarul: Kishont Ferenc) kitüntetése átvételekor nem fogott kezet sem Áder János házelnökkel, sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, mondván, hogy testőrnek nézte őket Göncz mellett…? Ez is jelzi, hogy Sebestyén egy gyékényen árul azokkal, akik csúsztatásokkal, félretájékoztatással, lejáratással, besározással igyekeznek kampányolni, s ilyen-olyan tőkét kovácsolni. /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./

2006. április 7.

Sebestyén Mihály reagált Tóth Tamás írására /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról, Népújság, ápr. 4./, mondván, nem tudja, „melyik alpolgári körben jegyzik nevét”, Tóth biztosan a Fidesz híve. Sebestyén kijelentette: a „magyar(országi) jobboldalt azért nem csípem, mert előbb-utóbb elkezd zsidózni”, továbbá Szabad György lélekhasadásban szenved, mert Kossuth Lajos híve, és a Fidesz a szekerét tolja. Sebestyén leszögezte, Sólyom László elnök nem viselkedhet magánemberként és megfeddte Szabad Györgyöt, mert nem fogott kezet Gyurcsánnyal. Ma csak kezet nem fognak, azután csillagot varrnak… /Sebestyén Mihály: Levél Kecskemétre. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./

2006. július 26.

Ha megírnám a magam „szerelmes földrajzát”, annak csak Marosvásárhely lenne az oka és legfőbb éke, írta Tóth Tamás, a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület egykori titkára. A város számos kiemelkedő személyisége közül is az egyik legkiemelkedőbbre, Illyés Kingára emlékezett. Immár két éve állták körül ravatalát. Elég volt kiejteni a nevét, s telt ház fogadta egyszemélyes drámáit. Örömmel szervezték Illyés Kinga első CD-jének kiadását, melyben maga válogatott az erdélyi költészet gyöngyszemeiből. Csoóri Sándor a két CD-nyi „Útravaló”-hoz írt előszavában egy kicsi, törékeny, messiás madárnak nevezte Illyés Kingát, akinek érkezése máig emlékezetes eseménye, „szívtáji földrengése” életünknek. „Kevesen mondhatják el magukról – írta Csoóri -, hogy több vagyok, mint az életem. Illyés Kinga elmondhatja.” /Tóth Tamás, a Kecskemét- Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület egykori titkára: A messiás madár… Emlékezés Illyés Kingára. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

2008. november 24.

November 21-22-én a tehetséggondozás lehetőségei és kihívásai címmel tartottak szakmai konferenciát Temesváron a Bartók Béla Gimnáziumban, magyarországi, vajdasági és erdélyi oktatási szakemberek részvételével. A szakmai műhely útjára indította a Tálentum 2 internetes tehetséggondozó programot, amelynek célja a vidéki diákok továbbtanulási esélyeinek javítása, illetve egy virtuális iskolahálózat létrehozása Temes megyei és vajdasági oktatási intézmények részvételével. A tehetséggondozó program címe Valódi testvériskolai kapcsolatok. – Tehetséggondozás reál szakterületen e-tanulással. Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója, projektfelelős megnyitó beszédében hangsúlyozta: az első Tálentum program sikerét bizonyítja, hogy 250 diák és 30 pedagógus részvételével beindulhat a második tehetséggondozó program, amely hazai viszonylatban úttörő tevékenységnek számít. A 8 éve működő sárospataki Arany János tehetséggondozó program tapasztalatait Tóth Tamás (Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak) osztotta meg a konferencia résztvevőivel. A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében tanárokat részesítenek tehetséggondozó szakmai képzésben – a debreceni tehetségműhelyről dr. Dávid Imre tartott előadást. A találkozó során felmerült, hogy erdélyi pedagógusoknak is javára válna a tehetséggondozó szakértői képzésen való részvétel. A most induló, 2008 szeptemberétől 2009 szeptemberéig tartó Tálentum határon átnyúló e-tanulásos tehetséggondozó programot Erdei Ildikó pszichológus mutatta be. A program keretében technikai játszóház létesül a vajdasági Zentán. Az on-line képzés eredményességét a program befejező szakaszában szervezett vetélkedőkön mérik fel. /Pataki Zoltán: Tálentum 2 tehetséggondozó program. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24/


lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998