udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: T. Szabó Csaba

1991. szeptember 3.

Végre megjelent Seres András-Szabó Csaba: Csángómagyar daloskönyv. Moldva 1972-1988 /Héttorony Kiadó, Budapest, 1991/ című gyűjtése. A két szerző titokban, a hatóságok elől bujkálva gyűjtötte a moldvai dalokat. A kézirat 1988-ban elkészült. A magnókazettákat, a kéziratot évekig rejtegették, majd eljuttatták Magyarországra. Seres András /sz. Krizba, 1935/ néprajzi gyűjtő, a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Kovászna megyei központjának munkatársa. Barcasági magyar népköltészet és népszokások /Kriterion, Bukarest/ című munkája 1984-ben látott napvilágot. Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936/ Kolozsváron végezte a Zeneművészeti Főiskolát, 1959-től 1967-ig az Állami Székely Népi Együttes karmestere volt, 1963-tól 1987-ig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított. 1988-ban áttelepült Magyarországra. Két korábbi könyve: Hogyan tanítsuk korunk zenéjét /Kriterion, Bukarest, 1977/, illetve Zene és szolgálat /Kriterion, Bukarest, 1980./ /Sz. Cs.: Csángómagyar daloskönyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./ Seres András néprajzos gyűjtött a csángók között, csatlakozott hozzá Szabó Csaba zeneszerző. A tavaly elhunyt Lőrincz Györgyné Hodorog Luca egymaga mintegy harmadét szolgáltatta a Csángómagyar daloskönyv anyagának. Luca néni annak idején elővette féltve őrzött kézírásos énekeskönyvét és abból énekelt. Nyelvészek számára külön kutatási terület lehetne ezeknek a még meglevő kéziratos könyveknek a vizsgálata. /Szilágyi Aladár: A csángók (még) magyarul énekelnek. = Élet és Irodalom (Budapest), szept. 27./

2000. július 27.

Zajkány közelében 1442-ben Hunyadi János 15 000 magyar, román, szász, szerb és székely vitézével megverte az betörő török sereget. A csatát az európai történelem is számon tartja, hiszen hosszabb idő óta ez volt az első olyan győzelem, amelyben egy szultáni csapatokkal megerősített török sereg felett Európa kultúráját, vallását képviselő sereg győzedelmeskedett. A zajkányi győzelem emlékére az 1896. évi millenniumi ünnepségek alkalmával emlékművet emelt a Hunyad vármegyei magyarság: az oszlopot az országút mellett állították fel, hogy messziről láthassa a vándor. Az emlékoszlopot ledöntötte a vak román nemzeti gyűlölet. Amennyiben foglalkoztatná őket a valódi megbékélés gondolata, már régen helyreállíttatták volna az emlékművet. Szabó Csaba évek óta a román-magyar megbékélés egyik legbeszédesebb emlékoszlopának tekinti a zajkányit. /Szabó Csaba: Beszédes megbékélés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2001. szeptember 15.

Az elemi iskolák, szakiskolák, magyar líceumi diáklétszámában kedvező változások történtek. Nemcsak beteltek a líceumi kilencedikes helyek, de lényeges létszámnövekedés is volt. Az elsősök számának növekedése látható volt. Ebben az évben beindult az Apáczai Közalapítvány illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából a magyar tanszercsomag-mozgalom is, melynek első gyümölcseit minden olyan szülő érezte, aki magyar tagozatra íratta be elsős gyerekét. A szórványban különösen nagy örömmel fogadták a csomagokat. Szabó Csaba szerint az RMDSZ egyre kisebb szerepet fog a jövőben betölteni az erdélyi magyarság életében, és a magyarság érdekeinek képviseletét fokozatosan átveszik a civil szervezetek: alapítványok, egyesületek, társaságok. Jó hírek érkeznek a magyar szakiskolai hálózat portájáról is: a Kolozs megyei szakiskolák magyar osztályai ismét beteltek. Az újságíró hangsúlyozta, hogy vannak, akiknek az önzetlen támogatása nagyon fontos volt az elért sikerekben, köztük van Szőcs Judit, az RMPSZ országos alelnöke és Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettes. /Szabó Csaba: Elérkezett a nap. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

2002. október 26.

Három évvel ezelőtt Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban a középiskolaival párhuzamosan beindult a főiskolai szintű tanítóképzés is. Jótékony változások álltak be, Nagyenyeden megjelentek az egyetemisták, és ez valóságos vérátömlesztést jelentett a magyarlakta kisváros számára. Azonban a BBTE nagyenyedi Tanítóképző Főiskolájában a 2002-2003-as tanév már elsőéves főiskolások nélkül indult. Szabó Csaba újságíró szerint ebben a kollégium hibás, nem alkalmazott kellő számban olyan tanárokat, akiknek joguk van arra, hogy főiskolásokat is oktassanak. Simon János, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szerint a jelenlegi "főiskolai szünet" a kollégiumban elsősorban a francia mellékszaknak tulajdonítható, ugyanis az erdélyi diákok zöme angolt tanul, legfeljebb második nyelvként a franciát. /Szabó Csaba: (F)elsőévesek nélkül Nagyenyed A halva született egyetemgyerek diagnózisa. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2003. június 7.

Szabó Csaba zeneszerzőtől, zenetudóstól jún. 6-án vettek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Marosvásárhelyről elszármazott alkotó május 23-án, hatvanhét éves korában hunyt el. Szabó Csaba 1936. április 19-én Ákosfalván született. 1959-től 1967-ig a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestere, 1963-87 között pedig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola adjunktusa volt. Tanári tevékenysége során számos színpadi, énekkari, kamarazenei, szimfonikus zenei alkotást komponált, a főiskolán vetette papírra zeneetnográfiai kutatásainak eredményeit. Társszerzőjével, Seres Andrással közösen adta közre a Csángómagyar daloskönyv című monumentális kötetet, amelyben - mint az előszóban olvasható - "az 1970-80-as évek moldvai sziget- és szórványmagyarsága énekes és hangszeres kultúrájáról, népköltészetéről" adott áttekintést. Szabó Csaba 1988-tól 1991-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanszékvezető docense volt. Elméleti főművét, az Erdélyi harmóniás éneklés a XVIII. században című művét Magyarországra költözése után írta meg; a háromkötetes munka a Magyar Művészeti Akadémia millenniumi pályázatán Arany Díjat nyert. /Elbúcsúztatták Szabó Csaba zeneszerzőt. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./

2005. július 9.

Idén lenne hetvenéves Seres András néprajzgyűjtő. Két néprajzi vidék szerelmese, a Barcaságé és a moldvai csángó falvaké, amelyek gazdagságát tanulmányokban, önálló kötetekben mutatta be. Egy korrajznak is beillő interjúval emlékeznek a néprajzgyűjtőről, amelyet Pávai István 1992 tavaszán készített Seres András árkosi otthonában. A téma: Seres András moldvai emlékei és a Csángómagyar daloskönyv születése. 1991-ben jelent meg a Csángómagyar daloskönyv /Héttorony Könyvkiadó, Budapest/, Szervátiusz Tibor rajzaival. A közel 600 oldalt kitevő kottás kiadványban közölt 390 moldvai magyar dallamadat túlnyomó részét 1972 és 1988 között gyűjtötte Seres András. A teljes dallamanyagot, a szövegek tájnyelvi változatát Szabó Csaba jegyezte le. Ugyancsak ő rendszerezte és látta el jegyzetekkel a teljes gyűjteményt. Seres András húsz-huszonöt éve jár gyűjteni, mondta el 1992-ben. A Ceausescu-diktatúra idején magyarországi néprajzos nem mehetett a csángókhoz, mert rögtön felismerték és lefülelték. A falvak át voltak szőve besúgókkal. Klézsén viszont Seres András megismerkedett a falu besúgójával, Kotyor Andrással, nála viszont tudott gyűjteni, ő hívta el azokat, akik tudtak meséket, régi énekeket. Seeres megismerkedett Szabó Csaba zeneszerzővel, aki akkor Marosvásárhelyen, a Színművészeti Főiskolán tanított. Szabó Csaba lekottázta a gyűjtött dalokat. Seres András /Krizba, 1935. márc. 23. – Árkos, 1992. nov. 27./ a középiskolát Brassóban végezte. Volt gazdasági technikus, kazánfűtő, majd 1971-től – Sepsiszentgyörgyre költözésétől – a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Kovászna Megyei Központjának szakirányítója. Munkái: Barcasági csángó leányingek hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1972; Barcasági csángó férfiingek, menyecskeingek, öregasszonyingek és díszkendők hímzésmintái, Sepsiszentgyörgy, 1973; Barcasági magyar népköltészet és népszokások, Kriterion, 1984; Szabó Csaba–Seres András: Csángómagyar daloskönyv, Budapest, Héttorony Kiadó, 1991; 1848-as emlékek, 1992; Kicsi Péter, nagy Péter, 1992. Cikkei és tanulmányai a Művelődésben, az Alutában, a Népismereti Dolgozatokban, a Megyei Tükörben, valamint más heti- és napilapokban jelentek meg. /Fekete Réka: Seres András néprajzgyűjtő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 9./

2006. november 6.

Beszterce-Naszód megyében, Csicsókeresztúron, a Szent Anna gyermekotthonban rendezte meg a Világhírnév internetes névsorolvasó és a Nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület a 9. Szórványtengely-műhelyt. A Csillagotthonok című, november 4-i rendezvényre Vicéről, a Szent István Otthonból és Csíksomlyóról, a Borbély-házból érkeztek vendégek.  Itt adják át a mozgalom Szórványhűség-oklevelét is, idén Mayla Júlia, a Máltai Szeretetszolgálat Beszterce-Naszód megyei vezetőjének. A kolozsvári Keljfeljancsi Kompánia bábelőadása után a kicsik origamizni tanulnak. Lőrinczi Károly plébános az általa vezetett csicsókeresztúri és vicei árvaház mindennapjairól számolt be. „Az itt élő gyermekek ugyanazt élik meg, mint egy szökőár vagy földrengés után: a halál állandó közelségét és félelmét. Van köztük olyan, aki látta a testvérét éhen halni, vagy földgázmérgezés miatt megfulladni” – magyarázta. A nevelők egyik legnagyobb feladata az, hogy segítsenek a gyermekeknek feldolgozni a traumákat, és beilleszkedni a társadalomba. A hat éve működő otthonok legnagyobb gondját az állami támogatás teljes hiánya jelenti. Eddig magyarországi és helyi támogatók fedezték az árvaházak minden működési költségét. Szabó Csaba, a Világhírnév alapítója, a rendezvény szervezője javaslatára a jelenlevők levélben kérték Szilágyi János Beszterce-Naszód megyei prefektus segítségét. Jobb helyzetben vannak a csíksomlyói otthon lakói és nevelői: a nevelők főállású fizetést, a gyermekek havi 100 lejes támogatást kapnak. /Fülöp Noémi: Erdélyi magyar kisárvaházak lakói találkoztak Csicsókeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

2009. március 4.

Február 28-án volt Kolozsváron Márton Áron szobrának avatása. Főleg idősebb emberek voltak jelen. Nem volt ott a városban tanuló több ezer magyar diák. Márton Áron emlékénél, egy szoboravatásnál, a kolozsvári magyarság léténél van fontosabb dolga a fiatalságnak? Kinek üzen Márton Áron? A cikkíró hazafelé menet osztálytársával találkozott, akinek elmondta, honnan jön. A következő kérdés: ki az a Márton Áron? /T. Szabó Csaba: Bezzeg. A jövő identitástudata, avagy: ki az a Márton Áron? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2009. március 10.

Március 7-én közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület. „A százötvenedik születésnapját hangzatos számokban, minőségi kiadványokban és nagy nevek apoteózisában ünneplő szervezet ülésén, Görömbei András akadémikus elhintett egy érdekes gondolatot a jövőjének értelmét és útvonalát kutató szervezet magasztos légkörében: az értelmiség legfőbb célja a kultúrnemzetben való gondolkodás.” A gazdasági válság idején „a materiális értékek émelygős túltengésbe sodorják a nemzeti kliséktől csömörlött embert”, írta T. Szabó Csaba. „Vitathatatlan, hogy egy szétszabdalt nemzet egyedüli lehetősége a továbbélésre az egységes kultúrtáptalaj öntözése termékeny tudományos-kulturális munkával.” De kik élik ezt meg? Az öreg tudós, aki átveszi sokadik díját? A buzgó mócsing diák, aki eljön a közgyűlésre? Az erdélyi magyarság válságos identitászavarban szenved, „a haladó ifjúság tagja” közönnyel legyint egy Márton Áron szobor avatásának hírére. Szükség van csapatkovácsoló szervezetekre, műhelyekre. Az erdélyi magyarság egyre kevésbé „magyar”. Ez nem örvendetes azoknak, akik a „magyarság” fogalomkörébe a minőséget, egyetemes értékű kulturális-tudományos örökséget helyezik. „Magyarnak lenni nem szégyen. Magyarnak lenni nem vak büszkeség. Magyarnak és erdélyinek lenni felelősség és makacs következetesség.” A közösségnek kell alkotni. /T. Szabó Csaba: Ringben a kultúrnemzet – a jubiláló EME dilemmái. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

2009. május 12.

Felhívás az OMDSZ és KMDSZ vezetőségéhez egy, a főtéri rombolás elleni tüntetés megszervezéséért. Egy közösségnek is van identitása, emlékezete, múltja. A Kolozsváron élőknek a Főtér a tartópillér, emberi identitásuk egyik építőköve. Posztmodern karikatúrát akarnak faragni egy város szimbólumából? Álldogálunk és várunk, a „magyar identitás csorbulásáról” beszélünk, írta hozzászólásában T. Szabó Csaba, felszólítva az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség vezetőségét, hogy szervezzen felvonulást, néma megmozdulást a Főtér látványrombolása ellen. /T. Szabó Csaba: A Matyi tér velünk él! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2009. május 26.

Kolozsvár „nyelve” egyben múltja is. A sokszor néma nyolcvanezres kolozsvári magyarság és a többségében magyar turisták miatt is kellenének a magyar nyelvű feliratok. Az angol nyelvű feliratok miatt a magyar turistának történelmi ismereteit kell majd újraértelmeznie. Ő Hunyadi Mátyás házát jött megnézni és nem a Matei Corvinét. A táblák tartalma – ami elvileg a Babes–Bolyai Tudományegyetem teljes történészgárdájának munkáját kellene hogy dicsérje – egyelőre csak a döntő többségében román szakemberek által irányított intézet feladatkörébe tartozik. /T. Szabó Csaba: Táblás törvények: ki írja meg őket? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2009. november 6.

Kivezette az egész évfolyamot Kolozsvár főterére tiltakozni T. Szabó Csaba, Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete elnökeként, volt köztük csíkrákosi, gyergyóremetei, szamosdarai, magyargéresi és kolozsvári magyar is. Kolozsvár emberemlékezet óta Erdély kulturális – és egy ideig politikai – fővárosa, központja volt. Ide sereglett a környék java. Ennek a városnak az utcái, száz és száz költőt, írót inspiráltak, születtek újjá itt emberek, közösségek. Ma Kolozsvár egy multikulturális város, mégis rendelkezik egy sajátos identitással. Kolozsvárnak szelleme van. A város múltja eltörölhetetlen, része marad jelenlegi identitásának is. A szatmári diák is lehet kolozsvári polgár, ahogy a csíki is. Amíg lesz egy maréknyi magyar egyetemista és olyan kolozsvári magyar, aki szívében hordozza ennek a városnak a szellemét, addig lesz múlt, jelen és jövő! /T. Szabó Csaba: Ki a kolozsvári polgár? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2009. november 18.

Szakály Sándor budapesti történész, az MTA doktora volt a vendége a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet című rendezvénysorozatának. A Kolozsvár Társaság székhelyén lezajlott eseményen Szakály Sándor Magyarország a második világháborúban való részvételéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a második világháború legfőbb oka a versailles-i békerendszer szülte revíziós mentalitás és gazdasági állapotok, valamint az emiatt kialakult politikai szélsőségek és ideológiák térhódítása. Éles párhuzamot vont a Trianon-szindrómában szenvedő Magyarország és a Mussolini-féle Olaszország között, az első világháború két fő elszenvedőjének nevezve őket. Kiemelte a húszas évek diplomáciai próbálkozásait és a nyugati államok ilyen téren tanúsított passzivitását, valamint a majdani háború kirobbanásának okaként említette a Magyarország körüli államok revíziós politikájától félő szövetségeseit. A nyugati államok közül sokan – különösen Nagy-Britannia – hajlottak a versailles-i békerendszer újraértelmezésére. Ezt tanúsítja az első bécsi döntés legitimitása és hivatalos elismerése. /T. Szabó Csaba: „Állandó béke és örök barátság” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2009. december 7.

A Budapesten november 21. és 25. között megtartott V. Színváltások Fesztivál a magyarországi egyetemi színpadok hivatalos szemléjévé nőtte ki magát. Kolozsvárnak ismét van egyetemi diákszínjátszó csoportja, ők is felléptek a fesztiválon. /T. Szabó Csaba: „Színház készül, közönség születik” = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998