udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: T. Tóth Sándor

1993. augusztus 25.

Balázs Sándor emlékezett Tóth Sándorra, a Bolyai Egyetem Diákszövetségének egykori alelnökére, az egyetem párttitkár-helyettesére, akit megrázott a magyar egyetem megszüntetése. Egyszer kijelentette román kollégái előtt, hogy Lenin óta nem volt a nemzetközi munkásmozgalomnak igazi vezetője. Feljelentették a Securitatén, azt állították, hogy ezzel lebecsülte Gheorghiu-Dej szerepét. Kihallgatták, zaklatták. Az utcán egy milicista molesztált egy magyarul beszélő idős nőt. Tóth Sándor a nő védelmére kelt, erre őt is lebangyinozta a milicista. Tóth Sándor rájött, hogy a szép elmélet és a valóság összeegyeztethetetlen, később öngyilkos lett. A Babes-Bolyai Egyetem párttitkár-helyettesét csendben temették el, az egyetem vezetősége nem képviseltette magát. 1990-ben az RMDSZ négytagú küldöttsége tárgyalt az akkor még elnökjelölt Iliescuval. Balázs Sándor, a küldöttség tagja a Bolyai Tudományegyetem megszüntetését hozta fel, mint hibás döntést. Iliescu azonban helyesnek tartotta az egyetem megszüntetését. /Balázs Sándor: A Bolyai Egyetem megszüntetéséről. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

1996. március 22.

Tóth Sándor beszélt életútjáról. A háború után illegalista múlttal politikai karrier állt előtte, felhozták Bukarestbe, a Központi Bizottság tagja lett. Salamon József, későbbi nevén Bogdan Iosif hozta őt fel. Tóth Sándor viszont hamarosan közölte, hogy ő tanulni akar, így került Kolozsvárra. 1946-ban kezdődött a Gaál Gábor elleni hajsza, Emil Isac támadta őt meg a Romania liberában. Tóth Sándor az 1956-os forradalom után döbbent rá arra, hogy a rendszer nem reformálható meg. Ugyancsak belátta, hogy nincs mód megfékezni a román nacionalizmust, csak a világ közvéleménye segíthet. 1954-ben megbízták Tóth Sándort, hogy készítsen tanulmányt a magyar nacionalizmusról. Elkészült 110 oldalas tanulmányában úgy elemezte a magyar nacionalizmust, hogy "azt román sem teheti kirakatba". Romániában Gaál Gábor írásait kiadták, de meghamisított, meghúzott szövegek szerepeltek a kötetben, akkor Tóth Sándor átcsempészte Magyarországra az akkor már áttelepült barátjának, Tordai Zádornak az eredeti szövegeket. Ugyancsak barátjával írta meg a Jelentés Erdélyből című összefoglalást, amely Lázár György álnévvel jelent meg a párizsi Irodalmi Újságban. Ennek folytatását is megírta, az a Párizsi Füzetekben látott napvilágot. Tóth Sándort sok megaláztatás érte Erdélyben, 1988-ban áttelepült Budapestre. 1989-ben terjedelmes tanulmányt szentelt a román írástudóknak a román nacionálkommunizmusban vállalt szerepéről. Arra is kitért, hogy a román nacionalizmus hogyan fogja lerázni magáról kommunista múltját, hogyan fogja a magyarok, zsidók és egyéb "idegenek" nyakába varrni azt, amiből ők profitáltak a legtöbbet. A dolgozatot franciára fordítva a nyugati közvéleménynek és az emigrációnak szánta. Sajnos, nem jelent meg. 1991-ben adták csak ki románul Quo vadis Románia? címmel, Gelu Pateanu fordításában. Alig vette észre a könyvet néhány vatrás. Tóth Sándor Tamás Gáspár Miklóssal, előtte Kende Péterrel keveredett vitába. Tóth Sándor évtizedek óta dolgozik másik könyvén, amelyet Gaál Gábor életművéről ír Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából címmel. /Brassói Lapok (Brassó), márc. 22-28./

1999. október 10.

Gaál Gábor a kommunista diktatúra 1945 utáni első éveinek vezető marxista ideológusa volt, a Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, akadémikus. 1950-ben bírálni kezdték megjelent könyvét, a bírálat egyre hevesebb lett. A támadó cikkeket eddigi elvtársai /Csehi Gyula, Sőni Pál, Robotos Imre/ írták, élükön a nagyhatalmú Salamon Ernővel, aki a Iosif Bogdan nevet vette fel. Sokan a bírálatok hatásának tudták be azt, hogy szívroham végzett vele 1954-ben. Gaál Gábor kanonizációja megindult, volt tanítványai több könyvet adtak ki, a méltatások során az egykori marxista vezető hős, mártír és áldozat lett. Tordai Zádor /Legyünk realisták!, Magvető, Budapest, 1977/, Tóth Sándor /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Balassi, Budapest, 1997/, Gáll Ernő /Számvetés, Komp-Press, Kolozsvár, 1995/ könyvei sorra tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Tóth Sándor még azt is kifejtette, hogy életművének azt a részét, amely jelenleg "értelmezhetetlen", azt az életműtől el kell különíteni. /Tehát a "dogmatikus" szellemű tanulmányait./ Tapodi Zsuzsa helyesen állapította meg, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez Gaál Gábor szövegkorpuszának, életművének egyharmada, ezt akkor írta, amikor megvalósulni látszott az a rendszer, amiért harcolt, ekkor volt főszerkesztő, tanár. Ez tehát az életmű szerves része. /Tapodi Zsuzsa: A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-i utóélet kultikus vonulata. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10. - 19. sz./

2002. augusztus 26.

Augusztus 24-én Marosvásárhelyen a IV. Öregdiák Világtalálkozó részvevői ellátogattak a Bolyai Múzeumba, ahol Spielmann Mihály főkönyvtáros a Bolyai-kéziratok sorsáról beszélt. Az Öregdiákok Baráti Körének nevében Mátyás Zoltán számolt be arról, hogy gyémánt-, arany- és hűségfokozatú oklevéllel tüntetve ki azokat, akik jeles tettekkel, sikeres pályafutásukkal öregbítették az iskola hírnevét, vagy erkölcsileg illetve anyagilag támogatták az iskolát. A neves Bolyai-kutatók közül dr. Kozma Béla, dr. Kiss Elemér és dr. Weszely Tibor gyémánt Oláh Gál Róbert, Oláh Anna és T. Tóth Sándor, az iskola ma 90 éves egykori igazgatója aranyfokozatot kapott. A továbbiakban oklevéllel ismerték el mindazoknak a volt bolyais diákoknak a tevékenységét, akik tudományos illetve művészeti téren alkottak maradandót, akik kimagasló közéleti szerepet töltöttek, töltenek be. Gyémántfokozatú oklevelet nyújtottak át dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspöknek, dr. Sárpataki János nyugalmazott esperesnek és Tőkés Eleknek, akik elősegítették a Református Kollégium újraindulását. Az utolsó napon az emléktáblák leleplezése, a díszterem, sportpálya és tornacsarnok névadó ünnepsége, valamint koszorúzás után felolvasták a zárónyilatkozatot. Kiss József nyugalmazott tanár emlékezett az évtizedekig rejtegetett, megsemmisítésre ítélt emléktáblákról és a táblák méltó helyükre való visszahelyezéséről. Augusztus 25-től a Bolyai Farkas Líceum díszterme Bolyai János nevét viseli, a sportcsarnokot és a sportpályát a nagy hírű iskola két volt tanáráról, Horváth Andrásról illetve Fülöp Györgyről nevezték el. Horváth András (1911-1951) a "mozogj, sportolj, fejleszd magad harmonikusan!" életelvét tarisznyálta útravalónak minden tanítványa számára. Fülöp György tanár (1921-2001) életének több mint felét iskolája falai között töltötte el. A zárónyilatkozat szerint az oktatók és diákok sorából kiemelkednek a világhírű tudósok, Bolyai Farkas és fia, Bolyai János. Az iskola épületét, anyagi javait 1948-ban államosították, majd 1960-tól kezdődően fokozatosan egyre több román tannyelvű osztályt telepítettek az intézménybe, a magyar osztályok számának csökkentésével párhuzamosan. Felhívnak mindenkit, hogy az iskola magyar tannyelvű státusa visszaállításán és ennek a jellegnek megőrzésén munkálkodjon. A IV. Bolyai Világtalálkozó záróakkordjaként koszorúzási ünnepségekre került sor. /Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Korondi Kinga: Véget ért a IV. Öregdiák Világtalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./

2005. február 22.

T. Tóth Sándor a kolozsvári Bolyai Egyetem, majd Babes–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott tanára, évtizedeken keresztül oktatta a matematika történetét. Most megjelent Az erdélyi matematika története /Kriterion Kiadó/ című könyve több mint 50 évi kutatómunka gyümölcse. A szerző az erdélyi matematikatörténetet beleágyazta az egyetemes matematikatörténetbe. /Dezső Gábor: T. Tóth Sándor: Az erdélyi matematika története. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./

2007. augusztus 28.

Elhunyt T. Tóth Sándor matematikatörténész /Torboszló, 1913. – Kolozsvár, 2007. aug. 21./, a marosvásárhelyi református kollégium utolsó igazgatója. A Bolyai, majd az egyesített Babes–Bolyai Egyetem oktatója volt 1977-es nyugdíjazásáig. A matematika történetével még aktív tanárkodása idején kezdett el foglalkozni. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy végigjárhatta Erdély könyvtárait, levéltárait, és mikrofilmre vehette a matematikával kapcsolatos dokumentumokat. 1972-ben és 1974-ben két román nyelvű könyvben foglalkozott a számok elterjedésének történetével Erdélyben és román fejedelemségekben, valamint az első román nyelvű erdélyi matematikai kéziratokkal. 1971-ben vaskos matematikatörténeti litografált egyetemi jegyzetet adott ki. Tudománytörténeti munkássága nyugdíjba vonulása után teljesedett ki. Számtalan cikket, tanulmányt közölt különböző folyóiratokban. 1988-ban Budapesten Szabó Árpáddal közösen jelentette meg a Matematikai műveltségünk keretei c. könyvet, majd 2004-ben a Kriterion adta ki Az erdélyi matematika történetéből c. könyvét, amely a kezdetektől a XIX. század elejéig foglalja össze a matematika fejlődését Erdélyben. Az utóbbi három évben három matematikatörténészt vesztettünk el, írta Kása Zoltán professzor. 2004-ben Filep László nyíregyházi (az erdélyi matematika ismerője és kutatója), tavaly Kiss Elemér marosvásárhelyi professzor távozott. És most T. Tóth Sándor tanártól és kollégától is búcsúznunk kell. /Kása Zoltán: Emlékezés T. Tóth Sándorra (Torboszló, 1913 – Kolozsvár, 2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

2009. december 21.

Gazda Árpád 43 éves, kétgyermekes családapa, Kolozsváron él, szabadúszó újságíró és vállalkozó. 1989 decemberében a Tőkés László lelkipásztort védő református gyülekezet „kemény magjához” tartozott, december 17-én hajnalban a parókia épületében tartóztatták le a Securitate emberei. Jelenleg a Krónika, a Heti Válasz és az Inforádió munkatársa. Gazda Árpádot hajnalban elvitték, megverték és többórás betonpadlón való hasalás után kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel. Egy szobában tizenkét dupla emeletes vaságyra 72 embert zsúfoltak be, ketten aludtak egy ágyon. 20-án este a tömeg nyomására szabadon engedték őket. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, majd az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kijózanították. A temesváriak tudták, hogy Stanculescu és Chitac tábornokokat azért vezényelték oda, hogy a tüntetéseket elfojtsák, mégis miniszterek lettek az első kormányban. Gazda Árpád újságíróként egyike volt azoknak, akik a temesvári forradalom körüli sűrű ködöt próbálták eloszlatni. A teljes igazság a mai napig nem derült ki, az igazságszolgáltatás még mindig nem mondott ítéletet a forradalom dossziéi ügyében. A magyarság sorsa nem rendeződik megnyugtatóan emellett nincs meg az a nemzeti kohézió, összefogás, ami a diktatúra idején természetes volt. Valentin Voicila, az aradi forradalom vezéralakja tehetséges színész volt, 1989. december 21–22-én az aradi Városháza előtt a tömeg előtt beszélt. Később is vehemensen követelte a magukat súlyosan kompromittált személyek eltávolítását a sajtóból. Aradra érkezett Ilie Matei, a párt akkori Központi Bizottságának titkára, aki lövetni akart, s azt kérte a katonaságtól, hogy forgassa meg a tüntetőkben a szuronyt. – Voicila szerint 1989 decemberében három szakasz különböztethető meg. Az első a spontán népi felkelés Temesváron, amikor a diktatúrát, hazugságokat, hideget és nélkülözést elszenvedni már képtelen tömeg az utcára vonult. A szikra Tőkés László volt, aki mögé felsorakozott a nép. December 20-tól már megújító forradalomról lehet beszélni, a forradalom ugyanis programot feltételez – volt ilyen Temesváron, és 21-től Aradon is. Központi szinten kétségtelenül volt egy titkosszolgálati megegyezés, a hadsereg felső szintjén is – Nicolae Militaru tábornokból nem lehetett volna Moszkva nélkül az, ami lett. A diverzió szerinte a hatalom december 22-én történt átvételéhez fűződik. Voicila húsz év után kiábrándult ember. Egyrészt a szociális helyzet miatt. A másik ok: azok a katonatisztek, akik tűzparancsot adtak ki, tábornokok lettek, akik megtagadták a teljesítését, nyugdíjasok. A harmadik: a politikai rendszer maffiózó, pénzügyi érdekek mozgatják, nem a gondolati vita. Voicila sokszor beszélt a román–magyar megértés, összefogás szükségességéről. Annak idején ő utalta ki az RMDSZ-nek a székhelyet, vehemens támadások érték ezért. Tóth Sándor pedig, az életét az aradi forradalomban áldozott magyar állampolgár, különösen a szívéhez nőtt. Olyan román vagyok, vallja, aki értékeli a magyarokat, azért is, amit Erdélyben tettek, építettek. A forradalmárok számára segélyeket hozó Tóth Sándort halála előtt, december 22-én személyesen is megismerte. December 22-én Voicila figyelmeztette, hogy nagyon veszélyes a helyzet, de ő nagyon bátor ember volt. Voicila amíg él, jelen lesz a román–magyar kapcsolatokban, mert kötelességének érzem leróni a háláját azért, amit Tóth Sándor tett. /Pataki Zoltán, Jámbor Gyula: Húsz év múltán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998