udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Takáts Lajos

2000. május 9.

Az azóta elhunyt Vidovszky Erzsébet A börtön és előzményei - és ami utánuk történt címen megírta emlékiratát. A család nem döntött még a kézirat kiadásáról. Bevezető bekezdésében többek közt ez áll: "A három időszak: a börtön előtti nyomozás, mondhatnám üldözés ideje, maguk a börtönidők, és ami utánuk következett. Hát e három közül a legutóbbi volt a legnehezebb." A kézirat, sajnos, csonka: megszakad bizonyos zsilavai életképek ecsetelésénél, így hallgat az 1951. június 22-én bekövetkezett szabadulás és "a legnehezebb" felől. Vidovszky Erzsébet Takáts Lajos kisebbségügyi miniszter kabinetfőnöke volt, egyidejűleg a Magyar Népi Szövetség bukaresti szervezeténél is dolgozott. A minisztériumból hirtelen lemondással távozott, miután egyértelmű jelét vette, hogy "baj lesz" vele. Hazajött Kolozsvárra, ahol rövid ideig az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél volt Jakó Zsigmond, Venczel József és más tudományos kiválóságok munkatársa. Az EME felszámolása után azonban akárhol talált magának bárminő szerény munkát, rövidesen kirúgták. Ilyen előzmények letartóztatták 1950 áprilisában, azzal a szándékkal, hogy koronatanút csinálnak belőle számos kiváló közéleti férfiú ellen, akikről sokat tudott, és akik részint már börtönben ültek, részint pedig csak idő kérdése volt letartóztatásuk. V. E. azonban nem mondott semmi olyant, amit vártak tőle. Szilárdsága a vallatókat is meglepte, és a szó bizonyos értelmében lefegyverezte. Mivel senki ellen nem tudtak belőle a legkevésbé is kompromittáló vallomást kicsikarni, lemondtak róla, és tizennégy hónap után hazaengedték. Visszakerülhetett utolsó munkahelyére, a Menajulba. V. E. egy jelesen barátkozó természetű, társaságszerető ember volt. Rettenetesen bántotta, hogy egyesek elfordulnak tőle, s hogy igen könnyen kárára lehet azoknak, akikhez kedves szeretne lenni. Az emberi kapcsolatoknak ezt a megromlását viselte olyan nehezen. Most egykori hivatali főnöke, Papp József András megírta /Szabadság., máj. 5./, hogy a börtön után a kolozsvári Securitate ismét rászállt, és rendszeresen kihallgatta munkahelyi kollégái felől. Be akarták szervezni besúgónak. A szeku most sem tudott eredményt érni, végül másodszor is lemondtak róla. 1956 után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjasként, nyolcvan fölött is, úgyszólván haláláig dolgozott. Legutóbb régi magyar nemesi családok gót betűs német levelezését gépelte az Állami Levéltárnak. /László V. Ferenc: V. E. és a szeku második veresége. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

2003. július 5.

Az 1966-ban Bukarestben, 74 éves korában elhunyt Pakocs Károly írót, költőt Szatmár megyéhez köti születési helye (Nagykároly), valamint a szatmári római katolikus egyházmegyében kifejtett három és fél évtizedes papi tevékenysége. Többször volt börtönben, egyelőre tisztázatlan, hogy halála előtt miként és miért bántalmazta külföldön (?) a román politikai rendőrség. Lehet, hogy előkerülhet (az 1956-os magyar forradalom hatására írt) Dávid és Góliát című költeménye (valószínűleg ezért is került börtönbe), kéziratban megvan a Küzdelem a lelki vakság ellen című, 160 oldalas emlékirata is. Életpályája, személyisége nemcsak az irodalom szakemberei, hanem a lélektan búvárai számára is számos feladvány lehet. Pakocs Károly 1950-ben szabadult a börtönből. 1951 decemberében főiskolai tanár lett Gyulafehérváron, az állami hatóságok által szervezett teológián. Pakocs Károly 1953-1955 között Gyulafehérváron írt, Küzdelem a lelki vakság ellen című prózai emlékiratáról nyomtatásban először Tempfli Imre tette említést A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai című könyvében (2000), később, a Sárból és napsugárból - Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892- 1966 című, 1160 oldalas munkája (2002) bevezetőjében. Tempfli Imre azt ígérte, hogy könyvéből) jobban megismerhető Pakocs Károly. Könyve terjedelmes mellékletanyagában azonban nem közli az emlékiratot, csupán folyamatosan hivatkozott annak oldalszámaira. Pakocs Károly emlékirata egészében olvasmányos. Pakocs ellenfelei azt mondták, hogy "Pakocs helynök megalkuvó, a hierarchia létráján törtető, és a kommunista érdekek lelketlen kiszolgálója lett". Pakocs kiszabadulásakor meg volt győződve arról, hogy a gondviselés rendet teremteni küldte haza. Pakocs kéziratában hangoztatta a maga roppant felelősségét, s elmondta, milyen szívesen osztaná ezt meg más feljebbvalóval, ilyen azonban nincsen, sem püspök, sem érsek, az Apostoli Szentszékkel pedig nem tudott érintkezni. Pakocs hangoztatta, hogy az állammal meg kell egyezni, ő már a börtönben látta - írja -, hogy az államhatalom nem akar nemzeti egyházat. Valójában 1948. július 19-én Takáts Lajos nemzetiségügyi államtitkár ( alminiszter ) Szatmárnémetiben mondott beszédében jelentette ki: "A kormány el van határozva, hogy a katolikus püspökökkel szemben feladja a békés megegyezés álláspontját. Lehetőséget adunk, hogy a római katolikus egyház nemzeti egyházzá alakuljon és ne legyen kénytelen külföldi irányításra hallgatni. Megadjuk a módot a híveknek is, a papoknak is, hogy szakítsanak az elzárkózás eddigi politikájával." (Szabad Élet, IV. évf. 162.sz.) Kevésbé hihető, hogy erről Pakocs Károly nem hallott volna. Szövegeiben bizony gyakori a szó és a tett ellentéte. A papok féltek tőle, elhallgatnak előtte dolgokat, hiszen - emlékiratában megírta - a rendőrség tőle érdeklődött többször is a "zug-teológiáról", a minisztériumi megbízott őt kérte, hogy "izgató beszédei" miatt figyelmeztesse Dr. Czumbel Lajost, "megfelelő helyen" őt kérték - írja -, hogy P. Godó Mihály áthelyezését kérje. Ő közölte a szatmáriakkal: "biztos forrásból tudja: a minisztérium nem engedi a titkos ordináriusok működését", illetőleg, hogy a "kormány kimeríti a sorukat" (azaz letartóztatják őket). A minisztérium és a rendőrség emberei mindegyre őt keresték, vele tárgyalnak. Pakocs Károlyt a megmerevedett, régi korokra jellemző abszolút tekintélyelvűség jellemezte. Jellemzéseiben nem kímélte munkatársait, kortársait, esetenként ellenfeleit. Megírta: az egyházmegye nagy baja az, hogy Dr. Scheffler János püspök nem talált vezetésre alkalmas utódokat, ugyanis Dr. Czumbel Lajos ordinárius, akinek a kormányzást átadta, az egyházjogban szokatlanul járatlan (noha két doktorátusa is van!), a kormányzásra alkalmatlan. Az őt követő Szvoboda Ferenc "hihetetlenül tehetetlen", "impotens öregember", ráadásul "jellemes paphoz méltatlanul, kétszínűen jár el", mert nem mondja meg neki, hogy ő az ordinárius. Dr. Dobos János szatmári lelkész, majd máramarosszigeti plébános (a harmadik ordináriusjelölt) "jólelkű, de egészen férfiatlanul gyenge ember". Elítélően írt dr. Révész Gáborról vagy Rényi Ferencről, aki "valóságos őrültje a szatmári lázadásnak", "a legfelső fokon befolyásolható természete miatt és beteges aggályossága miatt a leghasználhatóbb eszközévé hipnotizálta [P. Godó] ez a hatalmi tébolyban szenvedő jezsuita". P. Godó Mihály jezsuita atyát tekintette legfőbb ellenfelének. Róla írta, hogy "ideges tettvágy, nagyfokú hevesség, meggondolatlanság jellemzi. Kalandocskákban éli ki ábrándjait. A szatmári anarchia megteremtéséhez démoni eszélyességgel választotta ki munkatársait. Fölényes, magát nagyra tartó, sokszor pökhendi és hihetetlenül elbizakodott szerzetes. Ideggyönge ember. Népszerűséget hajhászó. Modortalan." "Mit tolakodik élők és holtak fölött ítélkező bíróul?" - kérdezte. "Kiközösítési dührohama van." Jellemzésére szinonimák sorát használja: "Megbomlott lélek, felajzott agyú és beteg idegzetű, elmeelferdülésben szenved; jogi elmebajban szenved; elmebillent ember.". "Elmebetegséggel, lelki kórral áll(unk) szemben" - írja. "Szamosújvári kalandor, szamosújvári düh jellemzi, a szamosújvári terror (képviselője), sátáni vonás (jellemzi); a vadászebek dühével keres okokat magatartása igazolására." Pakocs Károly véleménye szerint egyébként az erdélyi jezsuiták mind ideges, zavart lelkű emberek, ideggyengeség jellemzi őket. Elmarasztalja a női szerzeteseket is, elsősorban a Szatmári Irgalmas Nővérek rendjébe tartozókat, akik P. Godó "női roham-osztagai", "egyházi barisnyák" "a farizeusok női utódai", akik "barisnya-támadást", "barisnya-rohamot" hajtanak végre, "barisnya-őszentsége" házról-házra jár és lázít, s terrorjuk apostolkodja a közvéleménybe a tévtanokat. "Mulieres in ecclesia taciant" - írja (azaz: Nők ne szóljanak bele az egyház ügyeibe!). Jól leteremtette ellenfeleit, közben arról panaszkodott, hogy azok "szeretetlenül" viselkednek a békepapokkal szemben, ahelyett, hogy "térdenállva kérnék őket, hogy lássák be hibáikat" Mindszenty József hercegprímással kapcsolatban mesének, propaganda-híresztelésnek tartotta azt, hogy a bíboros akaratát a börtönben injekciókkal megbénították, s a tárgyalásán való teljes lelki letörését, ott elhangzott vallomását így befolyásolták. A Pakocs-emlékirat állításai csak fenntartással, más forrásokkal szembesítve fogadható el, ezt mutatja, hogy Tempfli Imre idézte Márton Áron véleményét, aki szerint a Rómával kapcsolatos ügyekben Pakocs Károly a legkevésbé megbízható forrás. Jellemző, hogy Pakocs a vatikáni államtitkársághoz írt levelében javasolta, hogy a politikailag exponált Márton Áron püspök helyett ki kellene/lehetne nevezni egy másik, a kormány bizalmatlanságát eloszlató püspököt. Pakocs Károly jellemvonása volt a hatalom vágya. Emberi gyengeségeit az ördögi rendszer szakemberei valószínűleg tudatosan keresték, személyisége (esetleg kóros alapon kifejlődött) jellemvonását, ambícióit aztán fel- és kihasználták. Valójában ő vált lelkileg vakká, s élete végén emiatt vált a rendszer áldozatává. Tempfli Imre Sárból és napsugárból című terjedelmes könyvében sok a töltelékanyag, ez megnehezíti az olvasó eligazodását. Problémát jelent, hogy az ábrázolni kívánt kor világában járatlan a szerző. /Bura László: Pakocs Károly írói hagyatéka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998