udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Teleki Júlia

2002. október 15.

A vajdasági Temerin mellett található Csurogon (Curug) sírkövet állítottak a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére. Délvidéken ez az első síremlék, amelyet a magyar áldozatok emlékére állítottak. A márványlapra egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. A csurogi vesztőhely színhelyén jelenleg szeméttelep van. Az áldozatok tetemét annak idején sintérgödörbe dobálták, illetve a szeméttelepen szórták szanaszét. Az elmúlt években a kivégzettek hozzátartozói a szeméttelepen fakeresztet állítottak, amelyet a rákövetkező napokban ismeretlenek eltüntettek. A sírkövet, mely Teleki Júlia csurogi önkormányzati képviselő kezdeményezésére került a vesztőhelyre, halottak napján szentelik fel. Teleki Júlia évek óta állhatatosan küzd azért, hogy fény derüljön az 1944-ben és 1945-ben elkövetett gazságokra, s mentsék fel a magyarokat a kollektív bűnösség terhe alól. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel jött a titói partizánok megtorlása. Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelemkutató szerint Délvidéken az elesettek száma elérheti a 40 ezret. Csurog és Temerin környékén közel háromezren vesztették életüket. Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közelben fekvő Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin). A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, megkínozták, majd nyilvánosan kivégezték őket. Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában. A hatvan évvel ezelőtt történt vérengzéseket csak az elmúlt években kezdték feltárni. /Első emlék a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A délvidéki vérengzésről több könyv látott napvilágot, például Matuska Márton: A megtorlás napjai /Forum Kiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék, 1991/, Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/, Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (Napló, Szabadka, 1996), Dr. Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva /Hatodik Síp, Budapest, 1995/, Szloboda János: Zentán történt '44-ben (Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság , Újvidék, 1997/, Matuska Márton: Temerini razzia /2001/

2003. december 2.

Szinte egy kezén megszámolhatja az ember azokat a határon túli magyar törvényhozási, önkormányzati képviselőket, akik kisebbségi helyzetben élni szoktak, élni mernek az anyanyelven való megszólalás jogával. Vajdaság tartományi parlamentjében Teleki Júlia és Bacskulin István képviselők szólalnak fel magyarul. Marosvásárhely városi tanácsában - ahol ráadásul abszolút többségben vannak a magyar képviselők - egyedül Ráduly Levente beszél anyanyelvén. Mindkét testületben több magyar képviselő van, akik nem élnek az anyanyelvhasználat természetes és törvényes jogával. Marosvásárhely városi tanácsa az RMDSZ képviselőinek egyetértésével nem alkalmaz tolmácsot és fordító berendezést, bár a törvény szerint erre lehetőség lenne. A magyar többségű Hargita megyei tanács ülésein korábban Bardóczy Csaba beszélt magyarul. Később Borsos Géza kezdeményezésére az RMDSZ képviselőcsoportja határozatot fogadott el, kötelezve tagjait anyanyelvük használatára. /Magyar képviseletet magyar nyelven! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./

2005. november 1.

Vajdaságban több településen megemlékeztek a hét végén a titói katonai hatalom által 1944-45-ben elkövetett tömegmészárlások magyar áldozatairól. Újvidéken, a Futaki úti temetőben elhelyezett Turul emlékműnél emlékeztek az 1944-es megtorlások áldozataira vajdasági magyar pártok képviselőinek jelenlétébe. A második világháború egyik legkegyetlenebb mészárlásának színhelyén, a Temerin melletti Csurogon az idén is a település szeméttelepén található vesztőhelyen volt a megemlékezés. A vasárnapi gyászrendezvény főszervezője, Teleki Júlia közölte az MTI-vel, hogy az idén már harmadszor fordult azzal a kéréssel a helyi hatóságokhoz, hogy engedélyezzék az emléktábla felállítását az áldozatoknak, s kifejezték hajlandóságukat arra is, hogy meg is veszik a dögtemető felett lévő „senki földjét”, de nem kaptak rá választ. /A Vajdaságban megemlékeztek az 1944-45-ös vérengzések áldozatairól. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2007. július 11.

Közel ezer magyar fiatal látogatója volt az Egyesült Magyar Ifjúság délvidéki nemzeti táborának, amelyre a Tisza-parti Adán került sor június 29. és július 1. között. Horváth Csaba hadtörténész a Magyar Királyi Honvédség 1941 és 1944 közti délvidéki hadműveleteiről beszélt, Vincze Gábor a Délvidék etnikai viszonyainak XVI. és XVIII. század közti átrendeződéséről, Teleki Júlia pedig az 1944–45-ös magyarellenes délvidéki népirtás áldozatainak rehabilitációjáért vívott küzdelméről. A mintegy negyven-ötvenezer legyilkolt magyart jeltelen tömegsírokba dobálták be, amelyeken később gyárakat, sőt szeméttelepeket hoztak létre. Olyan eset is előfordult, hogy az emberi maradványokat sebtében exhumálták és megsemmisítették, hogy még bizonyíték se legyen. Mint mondta, az ártatlanul meggyilkoltak emlékét megörökítő alkotásokat ma is rendszeresen leverik, megsemmisítik a szerbek. A magyarellenes erőszak budapesti példáit dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője elemezte. A délvidéki magyarellenesség egyik legkirívóbb példája, a koncepciós perben összesen hatvanegy év fegyházra ítélt temerini fiúk esete. Erről az ügyről a témában dokumentumfilmet forgató M. Szabó Imre, a fiúkkal történteket nyomon követő és dokumentáló Horváth Ádám, illetve az egyik rabságban sínylődő fiatal édesapja, Horváth Tibor beszélt. A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház A világ és a vége című darabja, a Wass Albert két kisregényéből, az Adjátok vissza a hegyeimet!, illetve a Jönnek című művekből készült dráma nagy sikert aratott. /Ágoston Balázs: Az Egyesült Magyar Ifjúság nemzeti táboráról. Együtt Délvidéken. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 11./

2008. december 8.

A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma ünnepségén összesen 11 díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Jogi Karának dísztermében a díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról tartott – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Idén Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását püspöktársa Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilenc éves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. Márton Áron-emlékéremmel jutalmazták Bábel Balázs kalocsai érseket és Kiss Józsefet, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum nyugdíjas természetrajz tanárát, valamint Szente Imre Svédországban élő író, költő, műfordítót. Bábel Balázs laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondta. Tamási Áron-díjban Sipos Lajos irodalomtörténész részesült. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívgyógyász, Teleki Júlia délvidéki képviselő és író, Illyés Mária művészettörténész, az Alapítvány kurátora és Vekerdi László tudománytörténész, az Alapítvány alapító-kurátora. A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-tól kezdte meg működését, 1985-ben ismerték el hivatalosan. Az első Bethlen-díjas 1986-ban Domokos Pál Péter népdalgyűjtő, néprajzkutató volt. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két év múlva, 1990-ben hozták létre. A Teleki Pál-érdemérmet, az alapítvány „becsületrendjét” 2006-ban, a 2004. december 5-i népszavazásra reagálva. Tavaly nem tudták megtartani a díjátadó ünnepséget. /Kiosztották a Bethlen Gábor Alapítvány díjait. = Erdely. ma, dec. 6./

2008. december 17.

A lap munkatársa felidézte a Népújság egyik 2005-ben megjelent hírét. Vajdaságban több településen megemlékeztek a titói katonai hatalom által 1944-45-ben elkövetett tömegmészárlások magyar áldozatairól. Újvidéken, a Futaki úti temetőben elhelyezett Turul emlékműnél emlékeztek az 1944-es megtorlások áldozataira vajdasági magyar pártok képviselőinek jelenlétében. A második világháború egyik legkegyetlenebb mészárlásának színhelyén, a Temerin melletti Csurogon az idén is a település szeméttelepén található vesztőhelyen volt a megemlékezés. A gyászrendezvény főszervezője, Teleki Júlia már harmadszor fordult azzal a kéréssel a helyi hatóságokhoz, hogy engedélyezzék az emléktábla felállítását az áldozatoknak, de nem kapott rá választ. Teleki Júlia, a csurogi 1944–45-ös megtorlások kutatója, a megemlékezések szervezője Teleki Pál Érdemérmet kapott. Ezzel azok tevékenységét ismerik el, akik védelmezik a magyar örökséget, és követik Teleki Pál (1879-1941) egykori miniszterelnök szolidaritásvállalását, példamutató emberiességét. Teleki Júliával az újvidéki Magyar Szó december 8-i számában a napilap munkatársa készített interjút /Stanyó Tóth Gizella: Én mertem magyar lenni. A kollektív bűnössé nyilvánítottaknak a teljes rehabilitáció jelentené a megbékélést – Beszélgetés a Teleki Pál-díjas Teleki Júliával. / Ebben Teleki Júlia elmondta, családjából már ő van életben. Édesanyja és testvérei nem tudták megérni azt, hogy az ő küzdelmének legyen eredménye. Neki nem volt igazán gyermekkora, mert mindig nélkülöztek, egyik házból a másikba költöztek, amikor kiengedtek őket a koncentrációs táborból. Ők nem kaptak segítséget senkitől. Teleki Júlia tíz hónapos volt, mikor elvitték édesapját és kivégezték. Kutatni kezdte a Csurogon, Zsablyán és Mozsoron 1944–45-ben, a katonai közigazgatás idején történteket. A képviselőházban is megfenyegették, mikor megtudták, hogy ő csurogi. Egy illető rákiabált, hogy minden csurogit ki kellett volna végezni, hogy ne maradjon egy sem. Ilyen körülmények között kellett Teleki Júliának kiállnia a saját és a nemzeti közösség, valamint az emberi jogok megvédéséért. Sok fenyegetést kapott. 1944 őszén, mikor a magyarellenes atrocitások voltak, már nem volt háború ezen a vidéken. Idén tizenötödik alkalommal emlékeztek meg azon a méltatlan helyen, és még mindig nem tudták elérni azt, hogy méltó emléktáblát állítsanak fel az áldozatok emlékére. „Ott, azon a helyen, ahol apáink vére áztatta a földet, emlékparknak kellene állnia éppen azért, mert Csurogon nem, vagy alig élnek magyarok” – mondta Teleki Júlia. „Azok az ártatlan áldozatok a magyar nemzet áldozatai is. ” „A Teleki Pál Érdemérmen ez áll: Merjünk magyarnak lenni! Én mertem és merek magyarnak lenni. ” /Bölöni Domokos: Aki mer magyarnak lenni. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./

2009. október 31.

A XIV. Kárpát-medencei napok műsorait Szilaveczky Csilla állította össze. Olyan előadók szólaltak meg, akik őrállóként helyt álltak. Az ülést megnyitó dr. Koncz Gábor, az Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója S. Benedek András kárpátaljai származású irodalomtörténészt búcsúztatta. Az elhunytat a teljes Kárpát-medencei irodalmi élet legjelentősebb képviselői búcsúztatták. Az Ápoljuk, őrizzük és tartsuk meg anyanyelvünket c. irodalmi tanácskozást Tőkéczki László és a kárpátaljai Vári Fábián László előadása vezette be. A szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapját, a Katedrát Lacza Tihamér, a pozsonyi Pátria Rádió munkatársa mutatta be. A kárpátaljai Együtt c. folyóiratról, annak alapító főszerkesztőjéről, a tanácskozás napján eltemetett S. Benedek Andrásról Vári Fábián László és Dupka György beszélt. Univerzális kiadót hoztak létre a lap munkatársai számára, ezideig több mint száz szerzőnek jelentettek meg kötetet. Füzesi Magda és Lengyel János a Kárpátaljai Hírmondót ismertették. Másnap az Irodalmi kávéházban Csörgits József szólította a közelmúltban megjelent és a megjelenés előtt álló kötetek szerzőit. Itt kapott szót az erdélyi küldöttség is. Szabó Zsolt főszerkesztő a Művelődés folyóiratot mutatta be. Vasárnap, a Peremvidékek magyarsága c. szociográfiai műhelyek bemutatásában Teleki Júlia Hol vannak a sírok c. dokumentumgyűjteményéről beszélt. Hihetetlen, hogy milyen szörnyűségek történtek a Vajdaságban, szülőfalujukban a magyarokkal. Hihetetlen, hogy mindezekről, az 1944-es magyarellenes vérengzésről nem tud (nem akar tudni?) Európa. /Gáspár Attila: Írott szóval a megmaradásért. XIV. Kárpát-medencei napok. Budapest, Magyar Kultúra Alapítvány, 2009. szeptember 25–27. = Művelődés (Kolozsvár), október/ S. Benedek András /Munkács, 1947. febr. 1. – Budapest, 2009. szept. 8./ számos önálló kötetben és tanulmányban foglalkozott Kárpátalja magyar irodalmával, történetével, kultúrtörténetével és néprajzával. Az Együtt című folyóirat alapító főszerkesztője volt 1965–1967-ig, Vezetője volt az ungvári Forrás Irodalmi Stúdiónak és a kárpátaljai magyar irodalmi-polgárjogi mozgalomnak.

2009. november 2.

1944 őszén, illetve a következő év elején a Délvidéken a szerb partizánok egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 40 ezer magyart végeztek ki. Erről a vajdasági magyar családokban, csakúgy, mint a hatalmon lévők körében, sokáig hallgattak. A jugoszláv történetírás letagadta, illetve szükséges igazságtételként állította be „a fasiszta magyarok és a kollektív bűnösnek nyilvánított ugyancsak fasiszta németek elleni megtorlásokat”. Az utóbbi 15–20 évben örvendetesen megszaporodtak az 1944–45-ös atrocitásokkal foglalkozó tényfeltáró kiadványok, közöttük is a monografikus igényű helytörténeti és régiótörténeti jellegű munkák. Mojzes Antal, dr. Mészáros Sándor, Forró Lajos, Teleki Júlia, Szloboda János, Matuska Márton, Csorba Béla, de mások is kísérletet tettek arra, hogy a maguk környezetében végzett kutatással hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Ez nem könnyű, mert a felelősök és csatlósaik több évtizeden át mindent megtettek, hogy a tényeket eltüntessék, megsemmisítsék, eltitkolják és meghamisítsák. Ezt bizonyítja, hogy a csúrogi magyar áldozatok maradványait a dögtemetőből titokban máshova szállították, a tömegsírok egy része fölé a hatvanas években autóbusz-pályaudvarokat építettek, esetleg szeméttelepet létesítettek a helyükön. Szerbiában a levéltári anyagok jó része még ma is hozzáférhetetlen. Temessük el ezeket az embereket tisztességesen – mondja Forró Lajos magyarkanizsai származású, Szegeden élő történész, aki nemcsak könyveket írt és filmet készített, de bírósági úton próbálja elérni az ártatlanul kivégzett nagyapja rehabilitálását. Teleki Júlia helytörténész, több kötet szerzője, akinek az édesapját a csúrogi dögtemetőben hantolták el, maga pedig egyévesen a faluból kitelepített magyarok között volt, már csak azt szeretné hivatalosan hallani, hogy a szörnyűségek valóban megtörténtek. És egy tartós emléktáblát a vesztőhelyen, amelyet végre nem rombolnának le a vandálok, mint ahogyan eddig tették a hozzátartozók által felállított keresztekkel. A vajdasági képviselőház is pénzelt egy több évig tartó kutatást, eléggé felemásra sikeredett az eredménye. Az igazság felé vezető úton címmel mutatták be nemrégiben. (Az anyagot nagyon kevesen láthatták, mert a többkötetes kiadvány kilenc, az adatokat tartalmazó CD pedig 120 példányban készült el, ami egyszerűen nevetséges.) A szerzők, akik az 1941 és 1948 közötti időszakot vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy több mint százezer embert likvidáltak, közöttük 4600 magyart. Ezzel kapcsolatban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke is megjegyezte, hogy a munka nem fejeződött be és a lista korántsem teljes. Személyes példaként hozta fel, hogy a saját nagyapját sem találta meg a névsorban. A legfontosabb annak a kimondása, hogy 1944 őszén és 1945 elején különös kegyetlenséggel elkövetett, törvénytelen népirtás zajlott, Tito tudtával és parancsára. /Tóth Lívia: Hatvanöt év után. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./

2009. november 3.

November 1-jén, vasárnap megemlékeztek a vajdasági Csúrogon az 1944-es magyarellenes megtorlás áldozatairól. Idén a 16. keresztet állították fel a szerbek által lakott Csúrog (Curug) melletti sintérgödörnél, ahol a hozzátartozók az 1944-es magyarellenes megtorlások áldozataira emlékeztek. Az elmúlt másfél évtizedben felállított mindegyik keresztet ismeretlenek megrongálták és elvitték a helyszínről. Teleki Júlia a szervezők nevében emlékeztette a jelenlevőket az egy évvel ezelőtt elhangzott ígéretekre, miszerint összefogva, közösen mindent megtesznek azért, hogy a sintérgödörnél – ahol a kivégzetteket elhantolták – emlékpark és kegyhely létesüljön. A megemlékezésen beszédet mondott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Kifejtette, a Vajdaságban 15 éve több mint húsz helyen tartanak rendszeresen megemlékezéseket a második világháború végén szerb fegyveresek által megölt, becslések szerint 30–50 000 magyarról. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hónapokat leszámítva nem volt szerb politikus, ,,akivel beszélni lehetett az 1944-es eseményekről”. Szerinte a két köztársasági elnök, Sólyom László és Borisz Tadics október 12-én Budapesten bejelentett megállapodása a szerb–magyar történészbizottság felállításáról ,,a holtpontból való kimozdulást jelenti”. A felszólaló Becsey Zsolt (Fidesz) volt európai parlamenti képviselő első lépésként fontosnak nevezte a történészi vegyes bizottság megalakulását, de szerinte a megbékéléshez vezető úton a magyar fél már beismerte, és már a háború alatt feltárta elkövetett atrocitásait. Ezért is lenne nagy szükség arra is, hogy feltárják a szerb fél megtorlásait is. /Vajdasági megemlékezés az 1944-es megtorlás áldozatairól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998