udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Tirnován Ari Vid (Arisztid)

1995. április 7.

Nagy Benedek képviselővel Ágoston Vilmos beszélgetett. Az etikai bizottság - tagjaik többségében Tőkés László hívei - kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből, állapította meg Ágoston Vilmos, továbbá: "A radikális szárny javaslatára belső választásokat akarnak tartani és felszámolni a kongresszust." Nagy Benedek megfogadta, hogy a kongresszusig nem nyilatkozik ezekről a kérdésekről, ezért személyes sorsáról kérdezte. 1956. okt. 25-én bekerült a Bolyai Egyetem diákszövetségének vezetőségébe. Nov. 17-én letartóztatták Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Várhegyi Istvánt, a képzőművészetiről előzőleg vitték el Balázs Imrét /ma festő Vácon/ és Tirnován Videt /jelenleg ő is Magyarországon él/. A diákok sztrájkolni akartak, de Bányai László, aki akkor alminiszter volt és Takács Lajos rektor megígérte, hogy segítenek. Hamarosan Nagy Benedeket is elvitték. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, a többieket három évre ítélték. Letartóztatták később Páskándi Gézát, Dávid Gyulát és másokat. Rettenetes volt a börtönélet, az 1958 júliusi börtönlázadást újabb megtorlás követte. Sokan belehaltak a sok verésbe. Mindig találtak ürügyet a verésre, erre elég volt például az, ha valaki nappal ledőlt az ágyra. Nagy Benedeket 1958-ban addig verték, amíg elájult. Utána három hétig nem tudott felkelni. A verés rendszeres volt a börtönökben. /Respublika (Budapest), ápr. 7./

2005. október 6.

Stefano Bottoni terjedelmes tanulmányban mutatta be az 1956-os magyar fordalom hatására Erdélyben megnyilvánuló elégedetlenség és forrongás után a román Securitate kegyetlen megtorlását. A román pártvezetés azonnal teljhatalmú megbízottakat küldött ki a határ menti, vegyes lakosságú és politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba. Temesváron október 30-án a műszaki egyetemen tiltakozó gyűlés hívtak össze, ez nyugtalanította a pártvezetést. A Securitate páncélosokkal vette körbe az épületet. A diákokat kihozták az ebédlőből, és elvitték egy laktanyába, ahol közülük mintegy kétezret körülbelül egy hétig még ott tartottak fogva, majd nagy részüket szabadon engedték. A feltételezett szervezők közül azonban 32 személy ellen lázításért pert indítottak és elítélték őket. A Securitate már november 3-án Marosvásárhelyen felszámolt egy románokból álló szervezkedést, mintegy 60 embert tartóztatott le. 1957-ben súlyos börtönbüntetésre ítélték a csoport minden tagját. A forradalom leverése után a rendszer melletti hűségnyilatkozatot írattak alá az írókkal. Közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték a főszerkesztőt, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel ők „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Kolozsvárt 1956-ban pontosan fele-fele arányban lakták a magyarok és a románok. Október 24-én a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola magyar tagozatának hallgatói gyűlést hívtak össze. A hallgatók 5 pontos dokumentumot adtak át a rektori hivatalnak. Ebben kérték az egyetemi autonómia megvalósítását, a hallgatói egyesület kapcsolatainak szorosra fűzését nemcsak a kelet-, hanem a nyugat-európai hasonló egyesületekkel, illetve az egyetemi felvételi vizsgákon alkalmazott diszkrimináció megszüntetését az „egészségtelen” származásúnak tartott fiatalokkal szemben. A megmozdulás szétoszlatására a Securitate a rektor kérésére körbevette az épületet, és igazoltatta a jelenlevő diákokat. Másnap letartóztatták a két szervezőt, Balázs Imrét és Tirnován Arisztidet, 1956 december 12-én mindkettőjüket 7 év börtönre ítélték. A Bolyai Egyetemen tartott gyűlésen fogalmazták meg a létrehozandó Hallgatói Egyesület „statútumtervezetét”. Ennek a kezdeményezésnek az öt szervezőjét is letartóztatták november 17–18-án, és közülük négy személyt 1957-ben 3-tól 7-évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. 1956 november elsején a Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom tanszékének három adjunktusa által vezetett diákküldöttség kivonult a Házsongárdi temetőbe és virágkoszorúkat helyezett a frissen helyreállított sírokra. A Bolyai Egyetemről két év alatt összesen 29 hallgatót 4 tanárt letartóztattak. Az állambiztonsági szervek útmutatókat küldtek, hogy kik ellen kell eljárni, megszervezték a megtorlást. Minden helyi egységből jelentést kellett küldeni a BM-nek, egy példányt orosz nyelven, az akkor még román területen tartózkodó aktív szovjet miniszteri tanácsadók részére. Megerősítették a magyarok figyelését. A Magyar Autonóm Tartományban 1957 januárjáig az úgynevezett „magyar nacionalisták vonalon” mindössze 60-an dolgoztak. Alig két hónap alatt újabb 67 formátort szerveztek be, többször zsarolással, mint az egyik esetben egy lányát nagyon szerető apát zsaroltak meg: kiteszik a lányát az egyetemről. Ügynökkel figyeltették Márton Áron püspököt is. Tovább növelték a besúgók számát. Draghici belügyminiszter 1957. májusában tartott beszédében nemcsak a magyar lakosság Romániához való lojalitását kérdőjelezte meg, hanem a magyar nemzetiségű belügyeseknek és pártkádereknek a nemzeti kérdéshez való hozzáállását is. Az 1956. október 24-én kezdődött letartóztatási hullám egészen 1961-ig tartott, és több tízezer letartóztatáshoz vezetett. Legintenzívebb fázisa 1957 második felétől 1959 őszig tartott. Ekkor országszerte 9.959 személyt ítéltek el, és közel 18 ezret tartóztattak le. 1959-ben átlagosan 17-18 ezer politikai letartóztatottat tartottak számon az ország börtöneiben és kényszermunka táboraiban. Öt év alatt több, mint 27 ezer politikai megfontolás által indokolt letartóztatás történt Romániában. Ezen kívül közel 1.500 személyt kényszerlakhelyre helyeztek. 1958-ben volt a legtöbb ítélet (4.083), valamint ekkor hozták a legsúlyosabb ítéleteket ( a Szoboszlay per tíz halálos ítélete). 1957 és 1959 között több mint 45 halálos ítéletet hoztak, a kihallgatások során vagy a börtönben több mint 139 ember halt meg /pontos adatok nincsenek/. 1957 első felében 1.471 személyt vettek őrizetbe politikai okok miatt, közöttük 661 személyt ítéltek el: 598 románt (81,4%), 98 magyart (14,8%), 18 németet és 2 zsidót. A későbbi időszakról nincs ilyen pontos adat, Bottoni 9 százalékosra becsüli a magyarok részesedését. /Stefano Bottoni: A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958). = A Hét (Marosvásárhely), okt. 6.)

2006. október 21.

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

2006. november 4.

Marosvásárhelyen a Bernády Házban nyílt jubileumi kiállításon tizenhárom képzőművész tisztelgett az 1956-os forradalom emléke előtt. Beszédes tény, hogy az 56-os erdélyi megmozdulások első résztvevői, majd a terrorakciók megszenvedői elsők között éppen a kolozsvári képzőművészeti egyetem diákjai voltak, Balázs Imre, Tirnován Vid és Szécsi András. Festmények, grafikák, szobrok, domborművek, emlékműtervek kerültek most a közönség elé. A Korondon élő Páll Lajos, akit 1956 után bebörtönöztek, festői kompozícióba emelte megkínzott társai szenvedését, a keresztre feszítettek áldozatvállalását. Kusztos Endre szénrajzát hozta el, Haller József grafikáit, Kákonyi Csilla olajképeit, Márton Árpád és Fekete Zsolt festményét. A brassói grafikus, Csutak Levente mellett Hunyadi László szobrászművész a legendás szabadságharcos Pongrátz Gergely megörökítésére vállalkozott. Művét Kiskunmajsán felavatták. Ugyancsak dombormű Kiss Leventéé, aki ezzel az egyik legkegyetlenebbül megkínzott erdélyi áldozat, a végül önkéntes tűzhalált választott Moyses Márton emléke előtt tisztelgett. Bocskay Vince monumentális emlékművének kicsinyített változatát mutatta be, másik szovátai kollégája, Kuti Dénes pedig festményét. Gyarmathy János bronz kisplasztikája mellett a csíkszeredai Xantus Géza is jelentkezett munkájával. /N.M.K.: Művészeink 56-ról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./

2007. április 28.

Az 1956-os forradalom művészettörténeti vonatkozásainak egyik legjobb ismerője, hű kutatója és feldolgozója Sümegi György magyarországi művészettörténész. A forradalom képzőművész résztvevőivel, szemtanúival készített, 2004-ben megjelent nagy sikerű Kép-Szó /PolgART Kiadó, Budapest/ című interjúkötete után nem hagyta abba kutatómunkáját. Ennek eredményeként született meg az említett könyv folytatásának is tekinthető Naplók, interjúk, ‘56-ról című gyűjtemény, valamint Gyorsjelentés megjelöléssel az 1956 Képtára című kötet. A 2006-os évfordulóra szánt gyorsjelentést kimerítőbb összegzés követi majd. „ E könyv címe láttán a kevésbé tájékozott is jól tudja, hogy csak virtuálisan számolhatunk ‘56 Képtárával. (...) Az 1956-os forradalomnak még nincs különálló, önálló intézményként kezelt képtára” – írta. E hiány felszámolásának eszköze e kötet, amelyben a szerző az 1956. október 23-tól 1989. június 16-ig terjedő időszak képi megnyilatkozásait mutatja be „vázlatos gyorsjelentés” formájában. Sok darabja nyilvánosságra sem kerülhetett, hiszen rejtegették, eldugták, elzárták alkotóik vagy tulajdonosaik. Különösképpen érdekes fejezet az Erdélyiek és 1956 című. Ebbel kiderül, hogy az 1956-os forradalmat Budapesten átélő erdélyi alkotók művekben rögzítették élményeiket. Kós Károly naplót írt és önarcképet rajzolt, Kusztos Endre fontos eseményeket rögzített fotóin. Zsögödi Nagy Imre a forradalom több író-szereplőjének a portréját rajzolta meg, néhány szimbolikus erejű festménye (Madárijesztők I. 1957, Elvonuló vihar 1957, Vihar II. 1959) a forradalom emlékéből merített, ezt Sütő Andrásnak árulta el később. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola 1956-os diákgyűlése szervezői közül Balázs Imre festőszakos és Tirnován Ari-Vid szobrászhallgatót kirakatperben elítélték és börtönbe zárták. Abodi Nagy Béla, a kolozsvári főiskola akkori festő-tanszék vezetője Tárgyalás 1957 című kompozícióján jelenítette meg a művészhallgatók tárgyalását. Tirnován Ari-Vid 1964-ben készített egy Forradalmár című szobrot. Az erdélyi magyar képzőművészeti életből a nyugati országokba került képzőművészeknek a forradalomhoz való viszonyát jelenítették meg Balogh Zoltán szitanyomatai, Nagy Éva és Török Pál rajz-sorozatai, valamint Kazinczy János Antal festményei. /N. J. : 1956 a képzőművészetben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

2009. október 27.

A romániai ötvenhatosok egyikeként itt állok a végre megvalósult kolozsvári emlékmű előtt, mondta Dávid Gyula az 56-os emlékmű felavatásán. Dávid Gyula beszédében felidézte a kolozsvári egyetemi ifjainak emlékét, Várhegyi Istvánékét, Páskándi Gézáékét, Varró Jánosékét, Szilágyi Árpádét és Jamandi Emilét a Bolyai Tudományegyetemről; a Raul Volcinschi-vezette csoportban elítélt nyolc román diák és fiatal egyetemi előadó emlékét a Babes Egyetemről; a képzőművészeti főiskolás Balázs Imréét és Tirnován Arisztidét; a protestáns teológiáról 1959-ben Péter Miklós, Mózes Árpád és Fülöp G. Dénes csoportjában letartóztatott és elítélt 21-ekét; Soós Ferencét, Halmai Pálét és társaiét a Politechnikáról és az orvosi egyetemről. „Mindazokét, akik a magyar forradalom leverését követő megtorlás éveiben vallatótisztek és katonai bírák előtt is vállalták azt, amiért odaát oly sokan az életüket adták. Ma ők – és velük együtt az egykori temesvári, bukaresti, iasi-i és brassói diáktársaik – lélekben itt állnak közöttünk. ” Itt állnak és megkérdezik a túlélőktől: Hová tettétek a Forradalmat? Ők, ha ma körülnéznének, nemigen ismernének rá arra a világra, amelyért 56-ban zászlót bontottak. Ma mindenütt magukat „rendszerváltó”-nak nevező pártok politikusainak marakodása folyik a hatalomért. A „rendszerváltás” menetében megszerzett vagyonok birtokosai vannak felül. „A szellem szabadságát akartuk és e helyett a szellemi selejt terjesztésének korlátlan és mindent elsöprő szabadságában fuldoklunk. ” Új nacionalizmusok születtek, új „nemzetállami” ambíciók és nyelvtörvények. /Dávid Gyula: A kolozsvári új, 56-os emlékmű előtt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998