udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Tisza István

2003. január 23.

Murvai Olga bukaresti egyetemi tanár a bukaresti Koós Ferenc Körben jan. 10-én tartott előadást Szabó T. Attiláról Az égtartó ember címmel. Előadását közölte a hetilap. Murvai Olga Sütő Andrástól kölcsönözte Szabó T. Attila /Fehéregyháza, 1906. jan. 12. - Kolozsvár, 1987. márc. 3./életművének jellemzésére azt, hogy égtartó ember: "az ő hatalmas vállalkozásának, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük. Mert Herderrel szólva: olyan emberi értéktől válnánk meg örökre, amely minden nép genetikus szellemének, jellemének különös és csodálatos kútforrása, a nemzeti nyelv. Anyanyelvünk, az omlásra hajlamos. - Ezt látva lett Atlasszá köztünk Szabó T. Attila, ez az égtartó ember." Életművéről Balassa Iván készített kismonográfiát /Szabó T. Attila, Püski Kiadó, Budapest, 1996/. Szabó T. Attila érettségi után a kolozsvári Református Teológiára iratkozott be. Ebben az időben rendkívüli egyéniségek tanítottak a teológián, így Tavaszy Sándor /1888-1951/, aki az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Irodalmi Társaság alelnöke volt. Tavaszy arra kötelezte Szabó T. Attilát, hogy járjon be az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárába és segédkezzen Kelemen Lajosnak /1877-1963/. Kettejük ismeretsége életre szóló mély apa-fiúi kapcsolattá nemesedett. Szabó T. Attila életvitelére Kelemen Lajos hatott a legnagyobb mértékben. Ugyancsak a teológián tanított ekkor Makkai Sándor /1890-1951/, Erdély későbbi püspöke. Szabó T. Attila elvégezte a teológiát, nem lett lelkész, hanem beiratkozott az egyetemre és magyar-angol szakos tanári oklevelet szerzett. Szabó T. Attilára hatással volt a nyelvjáráskutató Csűry Bálint, aki már a középiskolában, a kolozsvári Református Gimnáziumban tanította, később a debreceni Tisza István Tudományegyetem professzora lett, Szabó T. Attila nála doktorált 1936-ban. Szabó T. Attila kezdetben angol költőktől fordított. Gyűjtött és kiadott virágénekeket is /Haja, haja virágom, Kriterion, 1970/. Szerteágazó munkásságának része a helynévtörténettel való foglalkozása. Az életében megjelentetett helynévtörténeti írásai /Kolozsvár, Kalotaszeg, Borsa völgye, Doboka völgye, Gyergyó helynevei stb./ mellett a hagyatékában vannak összegyűjtve az erdélyi települések helynevei, amelyek rendezésre, megjelenésre várnak, akkor lesz Erdélyi Helynévtörténeti Adattár is. Főműve az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár eredeti levéltári kutatásain alapul: oklevelekből, nyugtákból, misszilisekből, kelengye- és tárgylajstromokból, peres iratokból, jegyzőkönyvekből, adás-vételi iratokból, kezeslevelekből gyűjtötte egybe a középkori Erdély szóhasználatát. Az első kötet 1976-ban jelent meg a Kriterion Kiadónál. Néhány éve az Akadémiai Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában látnak napvilágot a kötetek, immár a 11. Más is fűződik Szabó T. Attila nevéhez. 1956-ban a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtár /volt Református Könyvtár/ vezetője, Farczády Elek az ún. Koncz-kódexben egy XV. Század elejéről származó magyar szövegemléket fedezett fel. Nyelvészeti leírására Szabó T. Attilát kérték fel. Ő keresztelte el a nyelvemléket Marosvásárhelyi Soroknak /MsS/ és Marosvásárhelyi Glosszáknak /MsG/. "Az 1410 táján keletkezett MsS eddig ismeretes szövegemlékeink sorában a hatodik helyet foglalja el" - állapította meg Szabó T. Attila. Hatalmas Szabó T. Attila munkássága, ebben szerepel válogatott tanulmányainak hét kötete /kb. 550 tanulmány közel 4300 oldalon/, maga a Tár anyaga /Murvai Olga szerint a teljes anyag közel húszezer oldal/, továbbá a jelentős kéziratban maradt helynévtörténeti munkákat is figyelembe kell venni. /Murvai Olga: Az égtartó ember. = A Hét (Bukarest), jan. 23./

2003. szeptember 9.

A Korunk szerkesztősége elhatározta, hogy kötetbe foglalja és az idei őszi könyvhétre kiadja néhány jeles erdélyi magyar főnemesi család történetét. A kézirat megírására, illetve összeállítására a szerkesztők a családok leszármazottait kérték fel. A Tisza család 1867 és 1918 között két miniszterelnököt adott a nemzetnek: Tisza Kálmánt és Tisza Istvánt. A Tisza család krónikája című írás tiszta képet fest a két miniszterelnökről, ugyanis eddig számos ellentmondásos vélemény látott napvilágot róluk. A jó íráskészséggel megáldott, Marosvásárhelyen élő szerző, Tisza Kálmán megbízható források, korabeli feljegyzések és családi hagyományok alapján jegyezte le családja történetét a kezdetektől napjainkig. Tisza Kálmánról olvasható: "A XIX. század második feléből Deákon kívül neki volt a legnagyobb befolyása nemzete sorsára, hazája történelmére... Közéleti pályája az ország fénykorának és fejlődésének visszatükrözője." 1914-ben Tisza István minden erejével a háború elhárításán dolgozott. Tisza békés javaslatát azonban leszavazták. /Komoróczy György: A Tisza család krónikája. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./

2004. április 20.

Magánkiadásban jelent meg a Marosvásárhelyen élő Tisza Kálmán István könyve: A Tisza család krónikája. A Tiszák két miniszterelnököt adtak Magyarországnak, Tisza Kálmánt (1830-1902) és Tisza Istvánt (1861-1918); mindketten meghatározó személyiségei voltak az 1867-1918 közötti korszaknak. /Gábor Attila: Krónika egy történelmi családról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 20./

2005. június 15.

Június 12-én, vasárnap Kálmándon a település Amerikából hazalátogatott legnevesebb fia felavatta azt a róla és feleségéről „Dr. dr. Joseph és dr. Traute Solomayer Lelkipásztori és Közösségi Ház”-nak elnevezett létesítményt, melynek költségei nagyobb részét ő, kisebb részben a helyi tanács fedezte. Solomayer 1922-ben látta meg a napvilágot Kálmándon, Szolomayer József földműves gyermekeként. 1941-ben sikerrel felvételizett a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvosi fakultására. Közbeszólt a háború, és tanulmányait Ausztriában fejezte be, orvosi pályáját itt kezdte. 1951-ben Amerikába költözött, Clevelandben telepedett le. Magas tisztségeket töltött be, a rákkutatással kapcsolatos tudományos felfedezéséért nemzetközi elismerésben részesült, szakkönyveket publikált. Jelentős vagyonra tett szert. Azt tartja, hogy „akinek a jó Isten sokat adott, annak kötelessége abból másoknak is juttatni”, ezért szülőfaluja, Kálmánd lakosaival a messzi távolból is törődik. A közelmúltban vagyona jelentős részét végrendeletileg „a kálmándi iskolára, óvodára, egyházra stb. általában a kálmándi népre” hagyta. Egy svájci bankban helyezett el egy nagyobb összeget, annak eldöntését pedig, hogy az évente esedékes kamatot mire költsék, helyi lakosokból összeállított kuratóriumra bízta. /Boros Ernő: Világhírű amerikai vendég és avatóünnepség Kálmándon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

2005. július 23.

Tisza Istvánról újabb tanulmány jelent meg. Ifj. Bertényi Ivánt nem a második miniszterelnöksége idején (1913–1917) történtek érdeklik, hanem a Magyarország szempontjából „végzetesnek bizonyult döntésekre” helyezi a hangsúlyt. Tisza István ugyanis ellenezte a háborút, de azután beleegyezett. /Lászlóffy Csaba: Apa és fia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./

2005. október 26.

Október 22-én Bánffyhunyadon, a Kós Károly Kulturális Egyesület, valamint a Világszövetség Erdélyi Társasága (VET) által szervezett ’56-os emlékünnepségen, a Ravasz László Emlékházban emlékeztek a forradalomra. Ünnepi köszöntőt mondott Szrága Zoltán, az egyesület elnöke, valamint Okos Márton újságíró és András Imre, az MVSZ helyettes régióelnöke. Az ünneplők megilletődve hallgatták a város nagy szülötte, Ravasz László református püspök 1956. november 1-jén elhangzott, A magyar reformátusok szava című rádiószózatának felvételét. Meghívták Wittner Máriát, aki előadást tartott. – 1956. október 23-án este kimentem a Szabad Nép székházához a Blaha Lujza térre – kezdte emlékezését az 56-os halálraítélt –, ahol már hatalmas tömeg volt. Azután a rádióhoz ment, ott volt a rádió ostrománál, egészen a bevételéig. Azután néhányan a Corvin mozihoz mentek, ahol már jó néhányan összegyűltek. Itt találkozott Sticker Katival, vagyis Havrila Bélánéval, akivel a következő napokban a sebesültek ellátásában segédkeztek. Wittner Mária később a Vajdahunyad utcai csoport tagja lett. A harcok során november 4-én Wittner Máriát az Üllői úton aknarepesz találta el, a Péterfy Sándor utcai kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. Miután kihallgatták, elengedték, ekkor Ausztriába szökött, de néhány hét múlva visszajött, és segédmunkásként dolgozott egészen 1957. július 16-i letartóztatásáig. 1958. július 23-án halálra ítélték. Sticker Kati november 4-e után disszidált, de a vőlegénye hazahívta Svájcból azzal, hogy nem lesz semmi bántódása, mert Kádár megígérte. Ennek ellenére kivégezték. Wittner Mária halálos ítéletét 1959. február 24-én életfogytiglan tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult. 2001. február 24-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján meghívást kapott, hogy az ’56-os halálraítéltek nevében mondjon ünnepi beszédet az Országházban. /Péntek László: /Naponta várta a halálos ítélet végrehajtását. Wittner Mária 13 évig ült börtönben 56-os szerepe miatt Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ „Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, amely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket, a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, akiknek kiszemelt otthonába betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket, a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében, vádoljuk őket, a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket, a 298-as parcella halottainak nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket, a „legdrágább kincs” a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket, a „legfőbb érték” az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe, hosszú évekre. Vádoljuk őket, a megalázott, megkínzott honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. Vádoljuk őket, Mindszenthy bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, és a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk őket, a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket, történelmünk meghamisításáért. Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.” (Elhangzott a Parlamentben a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2001. február 25-én – a szónok Wittner Mária, 52 A 559 számú volt halálraítélt.)


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998