udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Tompa István

1993. május 28.

Zajzon határában állt egy síremlék, Hamrák István m. kir. erdész, 1893. decz. 4. - volt olvasható a több mint kétméteres, keresztre feszített Krisztus-szobor alapzatán. Módszeresen, hosszabb ideig működtek az ismeretlen szobordöntők. Először a magyar feliratot tüntették el, 1993. áprilisára végeztek: a keresztet ledöntötték, széttörték. A Krisztus-szobor megmaradt. Még a vaskerítést is lerombolták. /Tompa István: Háborgó tudósítás egy gaztettről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

2005. február 17.

Stefano Bottoni Olaszországban élő történész terjedelmes tanulmányában a magyar értelmiségiek Marosvásárhely és Kolozsvár közötti ellentétét hangsúlyozta. A román hatalom több intézményt Kolozsvárról Marosvásárhelyre telepített, emiatt volt ellentét, a kolozsváriak féltek attól, hogy elvesztik a város központi szerepét. Marosvásárhelyen 1953-tól jelent meg az Igaz Szó irodalmi folyóirat, főszerkesztője Hajdu Győző karrierista, törtető ember volt. A kolozsváriak közül Földes László került kulcspozícióba, a kiadó kolozsvári fiókjának élére. Földes az Igaz Szóban 1954-ben közölt A nemzeti hős jellege című tanulmányában a kuláktulajdonságokat a magyar népnek tulajdonította, amit azzal magyarázott, hogy a magyarok évszázadokig uralkodó nemzetként viselkedtek Erdélyben. Stefano Bottoni szerint az 1956-os forradalom leverése után „nemzetiségre való tekintet nélkül” történt a megtorlás. Erősödött a Hajdu-Földes ellentét. „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő, aki 1958 áprilisától, miközben továbbra is szerepelt az Igaz Szó szerkesztői között, az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült, bár ebben a lapban nem találkozunk írásaival” – írta Bottoni. Stefano Bottoni szerint Hajdu csapdába csalta Földest: egy ismerőse közölte Földessel, hogy az Igaz Szóban egy Földest támadó cikk fog megjelenni. Erre Földes László, az Utunk főszerkesztője lapjában Irodalmunk tisztaságáért (1958. augusztus 7., 14.) címmel támadást intézett főleg Sütő András, Gálfalvi Zsolt és Hajdu Győző ellen. Földes hangsúlyozta: „Hazai irodalmunk a Román Népköztársaság kultúrájának szerves része.” Földes támadása után Hajdu Győző, Sütő András és Gálfalvi Zsolt külön-külön, majd Kovács Györggyel együtt fordultak a párt Központi Bizottságához. A hosszú levélben Földes bűnösségét bizonygatták. Hajdu Győző volt az egész támadás mozgatórugója, aki 25 oldalas irodalompolitikai vádirattal járult hozzá Földes „leleplezéséhez”. Hajdu és a többiek levele után, 1958. szeptember 4-én Földest felmentették az Utunk főszerkesztői állásából, majd 1959. január 7-én párt alapszervezeti gyűlést tartottak az Utunk szerkesztőségében. A gyűlésen többen bírálták Földest, köztük Gáll Ernő, Bodor Pál, Kacsó Sándor. Nagy István, Tompa István és Márki Zoltán, majd a Földest feljelentő marosvásárhelyi írók. Az ülés nyomán Földest kizárták a pártból. Csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést, az A Hét hetilapnál. Bottoni szerint a Földes-ügy után hatolt be a román titkosszolgálat véglegesen a kisebbségi közösség mindennapi életébe. 1956 után rohamosan növekedett a magyar nemzetiségű ügynökök száma. /Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./

2005. április 14.

Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólás jelent meg a hetilapban: Dáné Tibor megírta: a kolozsvári írószövetségi fiók pártalapszervezetének 1958. december 24-én tartott közgyűlésén, amelyen Földes László ügyét tárgyalták, ő vezette a jegyzőkönyvet. Dáné hangsúlyozta: Földes tudta, hogy kizárásának nem Sütő volt a megrendezője. „Sütő csak – ki tudja, miért – elfogadta és eljátszotta a nagyon is sémák szerint megrendezett kizárási cécó egyik dicstelen szerepét.” A magyar nyelvű felszólalásokat Dénénak románul kellett összegeznie a jegyzőkönyvben. Másnap a központi bizottsági küldött, Tugui alaposan átírta a jegyzőkönyvet és átadta Dánénak azzal, hogy másolja le, ez lesz az ülés jegyzőkönyve. Földes ügyében 1959. január 7-én újabb gyűlést tartottak Kolozsváron, erre sok pártonkívüli helyi írószövetségi tagot is meghívtak, továbbá az ülésre mintegy tíz-tizenkét párttag író is „átlátogatott” Kolozsvárra Marosvásárhelyről. Ismét Dáné Tibornak kellett vezetnie a jegyzőkönyvet. A kolozsvári felszólalók a pártszerű bírálati blabla mellett szinte kivétel nélkül hangsúlyozták Földes kivételes tehetségét, és ideológiai felkészültségét is. A marosvásárhelyiek még véletlenül sem szóltak ilyesmiről. Hajdu Győző, de Sütő András is érezhető ellenséges indulatoktól fűtve bírálták Földest. Négyszemközti bizalmas beszélgetésekben, vagy szűk asztaltársaságban, alkalmi eszmecseréken hangoztatott véleményét idézték. Dáné úgy látta, hogy Sütő András némileg restelkedve „mondta fel a leckét”, de felmondta. Földes László visszautasította, hogy Gheorghiu-Dejről becsmérlőleg nyilatkozott volna. Végül a harmincnyolc jelenlévő párttag közül nyolcan nem szavazták meg a kizárási javaslatot /köztük volt Dáné Tibor/, a többség viszont megszavazta, így Földes Lászlót kizárták a pártból. Dáné emlékezésében kitért arra, hogy Földes László jó kommunista módra a kizárása előtti években feljelentgetett, fúrt-faragott. Az ülés után Dáné Tibornak meg kellett jelennie Tompa István akkor pártvezető előtt a jegyzőkönyvvel. A jegyzőkönyvet többször átírták, a Földesre nézve terhelő részek egy részét kihagyták, a bírálatokat tompították. Dánénak ennek megfelelően kellett javítania. Újabb átírás következett. A többszörösen átírt jegyzőkönyv lett a végleges. Dáné hangsúlyozta, emlékei felidézésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a pártállami idők politikai dokumentumainak is mennyire viszonylagos a valóságértékük. Ezt figyelembe kell vennie Stefano Bottoninak és a korszakkal foglalkozó többi kutatónak is. /Dáné Tibor: A jegyzőkönyvvezető emlékei Földes László pártszankciójáról. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7., folyt.: ápr. 14./

2006. január 7.

Több évvel a rendszerváltozás után hagyta el a sajtót egy volt középszintű pártvezető emlékidéző könyve /Tompa István, Hogyan történhetett? Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1995/, amely új megvilágításba helyezte a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történetének, valamint a költő és tudós Szabédi László életének utolsó éveit, hónapjait. Az egyetem felállítását a Groza-kormány előterjesztésére 1945. június 1-jei hatállyal rendelte el a román király, részint azért, hogy a Kolozsvárt 1872-ben létesített magyar egyetem működésének folytonossága megszakadjon, részint azért, hogy az új létesítmény a béketárgyalásokon az ország kisebbségpolitikájának „helyességét” bizonyítsa. Szabédi Lászlót 1947 októberében meghívták tanárnak a Bolyai Tudományegyetemre. Az intézménynek és tanárának a sorsa ekkortól kezdve, előbb a birtokon belüliség illúziójának, majd a kisemmizettség bizonyosságának a jegyében, összefonódott. A Bolyai Tudományegyetem felszámolása érdekében összehívott gyűlésekről a korabeli sajtó, például a kolozsvári Igazság adott hírt. Szabédi László az 1959. február 27-i tanári nagygyűlés szünetében, a körülötte állók egyikének kérdésére válaszolva, megfogalmazta: nincs szándékában felszólalni, mert esetleg olyasmit mondana, „ami nem lenne a felsőbbség tetszésére”. (A történések színe és visszája, Tánczos Vilmos beszélgetése dr. Antal Árpád irodalomtörténész professzorral, Székelyföld (Csíkszereda), 2003, 9. sz.) 1959. február 28-án a nagygyűlésen valaki ezt a beszélgetést nyilvánosan felidézte, ezután kellett Szabédi Lászlónak felszólalnia. Felszólalásának egyes kitételei zavarhatták a gyűlés szervezőit. Szabédi azt mondta többek között: „Némelyek azt mondják, hogy a főiskolások országos konferenciájának határozataiban lényegileg a B. egyetem megszüntetéséről, a Babes egyetembe való beolvasztásáról van szó” (Kántor Lajos: Szabédi egyeteme = Szabédi napjai, szerk. Cseke Péter, Komp-Press, Kolozsvár, 1998). A durván kioktatott Szabédi Lászlót újabb, önbírálatot megfogalmazó hozzászólásra beszélték rá. Az emlékezők egy része nem biztos abban, hogy az önbírálat 1959. március 1-jén valóban elhangzott. A második felszólalásban az első felszólalás „helytelen” megfogalmazásait kellett helyesbíteni. Tompa István emlékiratában jelezte, nem emlékszik arra, hogy „Szabédinak ez a hatalom előtt teljesen kapituláló szövege nyilvánosan elhangzott-e”. Mózes Huba idézte Szabédi felszólalását tanulmányában /Mózes Huba: A Szabédi-filológia árkusa = Szabédi napjai, szerk. Cseke Péter, Komp-Press, Kolozsvár, 1998/ Az egykori tartományi párttitkár, Tompa István másképpen idézte a felszólalást, feltehetően eredeti kézirat nyomán. Szabédi László ekkorra befejezte a magyar nyelv őstörténetéről szóló könyvét, s mert tudta, hogy ennek megjelentetésére nincs remény, a kézirat sorsát abszurd módon az elnyomó hatalom egyik vezető képviselőjének ajánlotta figyelmébe. A Szabédi-levél egyfajta végrendeletként olvasható. A levél bevezető sorai két különböző kiadványban máshogyan szerepelnek. Az első változat: „Titkár Elvtárs! Sietek, és talán nem fejezem ki magam a kellő pontossággal. Életem mélypontjára jutottam. Bármely órában letartóztathatnak. Ebben a kétségbeesett pillanatban engedje meg, hogy közöljem Önnel a következőket […]” (Kántor Lajos: Szabédi egyeteme = Szabédi napjai). A második változat: „Titkár elvtárs! Sietek, és lehet, nem fejezem ki magam a megfelelő pontossággal. Életem delére értem. Bármely órában elfoghatnak. Ebben a reménytelen pillanatban engedje meg, hogy a következőket közöljem önnel […]” (Kántor Lajos, Erdélyi sorskerék). Végül Szabédi könyvét /A magyar nyelv őstörténete/ 1974-ben adták ki. Valószínűleg azért, hogy a könyv megjelenése feledtesse: Szabédi László 1959. április 18-án öngyilkos lett. /Mózes Huba: A beváltott ígéret tragikuma. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998