udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Torday Levente

2003. május 14.

Gáspárik Attila sokoladalú, színész, médiaszakértő és publicista egy személyben, aki rendszeresen jelentkezik az Erdélyi Riport nevű balliberális propagandaorgánumban. A kötészet napján írt megállapításait Torday Levente nemzetellenes fröcsögésnek minősítette. Gáspárik így vallott: "Rossz költők rossz verseit rossz előadók (szavalók) megmaradásos ünnepeken szokták mappából világgá fájni. Ezek a versek általában nem kortárs szerzők művei, sőt. Régi falvédőkről, padláson felejtett, filléres füzetekből másztak le és elő. Kínrímbe szedett publicisztika, de még annak is silány. Jaj, majd elfelejtettem, ezekkel a versekkel ÜZENNI szoktak, NEKIK. Kötelezően használt szavak: láng, hit, sors, kitartás, csakazértis." (Gáspárik Attila: A költészet napja, Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2003. ápr. 17.) Miért kell feltétlenül gúnyolódni azon, hogy vannak, akik ragaszkodnak gyökereikhez, akiknek a múlt nem "végképp eltörlendő" kategória, hanem épp ellenkezőleg: ihlet- és erőforrás? - kérdezte Torday Levente. /Torday Levente: Kérdések válasz nélkül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 14./

2006. augusztus 26.

Az 1940. évi bécsi döntés augusztus 30-i évfordulóján a román médiában kötelező módon feltámad halottaiból Dücső Csaba, hogy megtestesítője legyen a vérszomjas magyarnak, aki Észak-Erdély megszállása után az itt rekedt egymillió főnyi román közösség jogfosztásával, mi több, véres „rendcsinálással” igyekezett a Trianon óta elszenvedett sérelmeket megtorolni. Dücső Csaba neve az elkövetkező napokban biztosan újólag feltűnik a román sajtóban. Ezelőtt nyolc évvel, 1998 decemberében történt, hogy bizonyos Traian Golea, az amerikai román emigráció floridai egyletének élharcosa levélben hívta fel Románia elnökének figyelmét a veszélyre: Dés város magyarjai emléktáblát akarnak állítani Dücső Csabának, annak az írónak, aki hatvan évvel azelőtt Nincs kegyelem című regényében az erdélyi románok kiirtására buzdította olvasóit. Valójában a dési tervből egy szó sem igaz. Dücső Csabát Ion Lancranjan hírhedt, 1982-ben Bukarestben megjelent meg könyve, a Cuvant despre Transilvania mentette ki a megérdemelt feledésből. Lancranjan magyarellenes vádaskodásait tartalmazó könyvét valószínűleg Nicolae Ceausescu hagyta jóvá. A budapesti ellenvéleményt Száraz György fogalmazta meg Válasz egy furcsa könyvre címmel (Valóság, 1982/10): lapról lapra mutatta ki légből kapott adatait, sorolta fel románellenes „idézeteit” Illyés Gyulától, Méliusz Józseftől, sőt Kádár Jánostól, mely „idézetek” soha, sehol nem hangzottak el. Lancranjan könyve Ceausescu 1978. évi amerikai látogatása után, az annak nyomán elszabadult ádáz magyarellenes kampány része volt, azzal a céllal, hogy kimutassa: a Ceausescu ellen New York-ban szervezett, emlékezetes tüntetéssorozatot horthysta háborús bűnösök, vagyis a bécsi döntés után Észak-Erdélyben ártatlan románokat gyilkoló magyar hóhérok szervezték. Ion Lancranjan ezek ideológusává avatta Dücső Csabát, aki aztán 1989 után a román extrémizmusnak is fő érve maradt a magyarság kollektív bűnösségének bizonygatására. Varga János irodalomtörténész felkutatta és a Mozgó Világ 1987/6-os számában közzétette, mi az igazság Dücső Csabával kapcsolatosan. Létezett ugyan, de egész életében ismeretlen, dilettáns író maradt. Nincs kegyelem címmel 1939-ben adta ki kisregényét. Regény volt, nem pedig mozgósító tettekre serkentő röplap, mint ahogy azt Lancranjan állította. Hőse, Torday Levente valóban arról álmodozik, hogy megöl minden útjába kerülő románt, miután elborzadva olvasott a Horea-felkelés magyarellenes atrocitásairól, amelyek egyébként valóban megestek, lásd David Prodan akadémikus monográfiáját. Dücső Csabát bizonyára Eminescu Geniu pustiu című regénye ihlette meg: ebben az 1848–1849-es események során a főhős, egy erdélyi román tanító arról ábrándozik, hogy kiirtja a magyarokat. Lancranjan nem tudott magyarul, adatait, „idézeteit” tálcán kapta a párttól. Ilyen fedezettel a háta mögött nem jött zavarba, mikor Száraz György cáfolata nevetséges helyzetbe hozta, hanem Vocatie constructiva című, sebtében összecsapott cikkgyűjteményében válaszolt. Forrásait most sem jelölte meg. Ion Lancranjan 1991. március 4-én meghalt, de magyarellenes műveinek köszönhetően megérte, hogy az Iliescu-rendszertől és az 1989 után színre lépő sovén-nacionalista pártoktól minden kitüntető címet, díjat megkapott. Azután könyveivel együtt feledésbe merült, ami azonban Dücső Csabáról nem mondható el. /Barabás István: Az élet fonákja. Ismerkedjünk Dücsővel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998