udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 11 találat lapozás: 1-11
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Vígh Károly

1996. július 22.

Vígh Károly egykori marosvásárhelyi nyelvész és műfordító, könyvtáros gyűjtötte össze a város régi helységneveit, legkorábbi adata 1451-ből való, a legkésőbbi 1941-ből. 1987-ben bekövetkezett halála miatt munkáját nem fejezhette be. Pál Antal Sándor - aki korábban Csíkmadarasról és Búzásbesenyőről írt monográfiát - adatkiegészítő munkájával befejezte a művet, így nemsokára megjelenik Vígh Károly Marosvásárhely helynevei és földrajzi közszavai című hiánypótló könyve. /Nemsokára nyomdakész állapotban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./

1996. október 15.

Magyarellenes röplapokat dobáltak be okt. 13-án ismeretlen személyek Gyulafehérváron lakossági postaládákba. A röplap Göncz Árpád köztársasági elnök Erdéllyel kapcsolatos állítólagos nyilatkozatai címén támadja a magyarokat és az RMDSZ-t. Az utóbbi időben Gheorghe Funar, az RNEP elnöke követelte, hogy Göncz Árpád vonja vissza az Erdély múltjára vonatkozó kijelentéseit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./ A röplap az alapszerződésben szereplő 1201-es ajánlásról azt sugallja, hogy a kisebbségi jogok veszélyeztetik az ország egységét. Az uszító röplap "Göncz Árpád és a magyar revizionizmus" címmel, forrás megjelölése nélkül, de oldalszámok bejelölésével mintegy húsz sort idézet olvasható arról, hogy Erdélyt "egyetlen megbonthatatlan egységként vissza kell helyezni a magyar Szent Korona uralma alá". Az okt. 13-án végrehajtott röpcédulázást megelőzően okt. 10-én Funar egy televíziós műsorban szóról szóra így fogalmazott. Borbély László nem tartotta kizártnak, hogy Funar tv-adásának és a röplapnak valami köze van egymáshoz. Tóth Csaba, a helyi RMDSZ-szervezet elnöke az Új Magyarország tudósítójának elmondta, hogy az RMDSZ feljelentést tett a megyei ügyészségen. Hitegea Fehér megyei főügyész ígéretet tett az ügy kivizsgálására. /Új Magyarország, okt. 16./ Bagi Gábor helyettes külügyi államtitkár okt. 15-én az MTI munkatársának elmondta, hogy minisztérium tájékozódik és - ha szükséges - megteszi a szükséges lépéseket azzal kapcsolatban, hogy Gyulafehérváron olyan röpcédulákat terjesztettek, amely Göncz Árpád köztársasági elnök állítólagos Erdéllyel kapcsolatos nyilatkozatai alapján támadta a magyarokat. Ebben az esetben úgy tűnik, hogy a romániai választási kampány részeként magyarellenes hangulatkeltés is megjelenik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./ Bagi Gábor szerint ez nem lenne összhangban az alapszerződés aláírása utáni reménytkeltő légkörrel. /Népszabadság, okt. 16./ A röpcédulázásról beszámoló magyarországi lapok nem jelzik, hogy milyen könyvből valók az idézetek. Az idézetek Bajcsy-Zsilinszky Endre könyvében találhatók. Göncz Árpádot hamisítás szerzőnek tekinteni, ő csak fordító. Göncz Árpád fordításában jelent meg Bajcsy-Zsilinszky Endrének az eredetileg angolul írt, Svájcban kiadott könyve: Transsylvania Past and Future /Kundig, Geneve, 1944/. Magyar kiadása: Bajcsy-Zsilinszky Endre: Erdély múltja és jelene /Tinódi Könyvkiadó, Budapest, 1990/. Bajcsy-Zsilinszky valóban írt Erdélynek a magyar Szent Korona uralma alá való visszatéréséről. A könyv magyar kiadásának utószava és jegyzetei Vígh Károlytól valók.

1996. november 15.

Októberben megtartották Budapesten a Trianon Társaság alakuló közgyűlését, amint a sajtó hírül adta. Püski Sándor köszöntő szavai után Raffay Ernő és Kocsis István tartott előadást. Elfogadták az alapszabályt és meghatározták a társaság célját, amely a következő: a trianoni tragédia történelmi előzményeinek, illetve következményeinek elemzése, tudatosítása és méltó megoldáskeresés. A közgyűlésen megválasztották az elnökség tagjait: Püski Sándor, Raffay Ernő, Kocsis István, Kiss Dénes, Vígh Károly, Laki Károly, Döbrentei Kornél, Dunayné Döme Katalin, Beke György, Csapó Endre, Csete György, Zétényi Zsolt, Szervátiusz Tibor, Pongrácz Gergely, Stolmár G. Ilona és Bátonyi Sándor. Felolvasták Eva Maria Barki nemzetközi jogász Bécsből üdvözlő táviratát. Többen bejelentették, hogy lakhelyükön már szervezik a társaság helyi csoportjait. A társaság elnöksége okt. 29-én megtartotta első ülését. Püski Sándort megválasztották a Trianon Társaság tiszteletbeli elnökévé, Raffay Ernőt elnöknek, Kiss Dénest társelnöknek, Kocsis Istvánt alelnöknek. A közeljövőben megjelenik Kiss Dénes szerkesztésében a Trianon Kalendárium, ebben a társaságról minden tudnivalót közölnek. /Új Idők (Budapest), nov. 15./

1997. május 12.

Gheorghe Funar máj. 15-re rendkívüli ülésre hívta össze a Kolozs megyei tanácsot, mellyel el akarja fogadtatni provokatív határozatát: Göncz Árpád csak akkor léphet be Kolozsvárra, ha elismeri az 1918-as egyesülést, ha elhatárolja magát Erdély múltja és jövője című könyvétől, valamint bocsánatot kér a román néptől a bécsi diktátum után Románia területén elkövetett atrocitásokért és elismeri, hogy Magyarország bűnös abban, hogy Észak-Erdélyben 1941 és 1944 között 152 ezer zsidót öltek meg. A tervezet szerint a városi tanács felhatalmazza Funart, hogy nyilvános gyűléseket és tiltakozó megmozdulásokat szervezzen azon szervezetekkel együtt, melyek védik a román nép érdekeit. - Funar ismételten Göncz Árpád könyvének mondja Bajcsy-Zsilinszky Endre munkáját, melyet Göncz Árpád fordított angolból magyarra. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./ Bajcsy-Zsilinszky Endre munkája 1944-ben Genfben angolul jelent meg, 1990-ben magyarul /Erdély múltja és jövője, Tinódi Kiadó, Budapest/, Göncz Árpád fordította és Vígh Károly történész írt utószót a könyvhöz. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

1998. június 5.

A kormány máj. 27-én hozott, 1074. számú határozatával több közalapítvány okiratát módosította, amint ez kiderült a Magyar Közlöny legújabb, 44. számából. A határozat szerint az Illyés Közalapítvány kuratóriumi tagsága alól - megbízása lejártával - felmentették Burgert Róbertet, Entz Gézát, Kardos Bélát, Tóth Istvánt és Vígh Károlyt. Egyidejűleg 1998. május 16-tól 1998. szeptember 30-ig Beke Katát, Gellért Kis Gábort, Illyés Mártát, Jászkúti Lászlót, Kávássy Sándort, Keresztes Sándort, Komlós Attilát, Laborczi Gézát, Németh Zsoltot, Pozsgay Imrét, Székelyhídi Ágostont és Szűrös Mátyást kéri fel a kurátori teendők ellátására. A kuratórium elnökének Szűrös Mátyást, a kuratóriumi titkári feladatok ellátására Beke Katát kérték fel. A határozatban a kormány a felügyelő bizottsági tagsága és elnöki tiszte alól felmentette Lábody Lászlót és a kuratóriummal megegyező időtartamra a tagsági teendők ellátására Donáth Lászlót, Papp Juliannát és Petróczi Sándort kéri fel. A kormány a felügyelő bizottság elnöki tisztének betöltésére Petróczi Sándort kérte fel. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy váratlanul történt a felmentés, mert azok, akiknek távozniuk kellett, nem akarták elfogadni a Tabajdi Csaba államtitkár által támogatott személyt. /Magyar Nemzet, jún. 5./

1998. július 7.

Az Illyés Közalapítvány házatáján egyre zavarosabb helyzet alakult ki a leköszönő kormány végnapjaiban. A kormány máj. 27-i határozatával "megbízása lejártával" felmentette a konzervatív-polgári pártokhoz közel állók egy részét: Entz Gézát, a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ volt elnökét, Kardos Bélát /a Magyarok Világszövetségében az ausztráliai magyarok egyik vezetőjét/, Tóth Istvánt, a Fidesz egyik kisebbségpolitikusát, Vígh Károly történészt és Burger Róbertet. A puccsszerű felmentések oka a Napi Magyarország információja szerint az, hogy szót emeltek az Komlós Attila kuratóriumi tagsága ellen. Tabajdi Csaba államtitkár az eltávolítás indokaként a kuratóriumi tagság lejártát említette. Azonban ezt megkérdőjelezi, hogy a Magyar Közlöny megjelenésekor Vígh Károly felmentéséről egy érdeklődő újságírótól értesült. A lap idézett Bátai Tibornak, az alapítvány irodavezetőjének egy Tabajdinak 1996. novemberében írt bizalmas leveléből: Jászkuti László kuratóriumi tag "nehezen kezelhető személyiség", Vígh Károly "jól kézben tartható volt, ez bizonyára most sem lenne másképp, hiszen szellemileg nem lett frissebb". /A Tabajdi-klientúra valós arca. Hatalmi játszmák az Illyés Közalapítványban. = Napi Magyarország, júl. 7./

2002. november 5.

A kolozsvári Kiss András után második erdélyiként Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi főlevéltáros vehette át a Pauler Gyula-díjat. Pál-Antal Sándor 1963 óta dolgozik a marosvásárhelyi levéltárban. Kutatómunkáját 1984-ben, a diktatúra nyomása fel kellett adnia. Több mint negyed évszázad alatt a kéttucatnyi tanulmánya közül mindössze három jelenhetett meg magyarul. Nem volt publikációs lehetőség. Pál-Antal Sándort elsősorban a középkor érdekli, levéltári kutatásai során inkább a történelem segédtudományaival: intézmény- és pecséttörténettel, illetve a levéltárosi tevékenységgel összefüggő dolgokkal foglalkozott. Társszerzője a Backamadaras 600 éve /1992/ című kötetnek, Csíkmadarasról szóló helytörténeti munkája követte 1995-ben, majd a legutóbbi, az idén megjelent Karcfalva múltjából című. Helytörténetnek számít a Marosvásárhely helynevei című kötete: Vígh Károly könyvtáros kutatásait neki kellett befejeznie, kiegészítenie. Megjelentek a gyűjteményes kötetek - A Maros megyei magyarság történetéből 1-2, valamint a Marosvásárhely múltjából címűek. - Manapság igen nehéz a pályakezdő történészek dolga, szinte lehetetlen szakintézménybe bekerülniük. A fiatal történészek a különböző pályázati lehetőségeket keresik. A kényszerűségből egyéni műhelyekben munkálkodó történészek számára szervezett tevékenységi keretet kellene létrehozni, a már működő kolozsvári, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi kezdeményezések mintájára. Pál-Antal Sándor megjegyezte: levéltáros-utánpótlás sajnos nem létezik. Romániában, más európai államoktól eltérően, az állami levéltár a belügyi tárcához tartozik, a képzést is ők szervezik. A Bukarestben már több mint tíz esztendeje működő fakultáson egyetlen magyar anyanyelvű fiatalt sem képeztek még. Az állami levéltári hálózatban ő az egyetlen magyar nemzetiségű szakember, az utolsó mohikán, hisz nyugdíjasként egy évre szóló meghosszabbított munkaszerződéssel dolgozottam. Ki kellene harcolni, hogy a levéltári fakultáson bizonyos számú magyar nemzetiségű fiatalnak is helyet biztosítsanak. Az értékes anyagokat tartalmazó egyházi levéltárakból is hiányoznak a képzett szakemberek, bár Nagyváradon indult ilyen képzés. Pál-Antal Sándor kedvenc témája a székely önkormányzatok történetének kutatása, egy kötetnyi anyag az idén már meg is jelent. /Szentgyörgyi László: Aki eleget tesz a "társadalmi megrendelésnek". Interjú Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi főlevéltárossal, a Pauler Gyula-díj idei kitüntetettjével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 5./

2005. június 7.

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztő-munkatársai elhatározták: ezután nemcsak a Szabó T. Attila, a szótár anyaggyűjtőjének, első főszerkesztőjének sírját keresik fel legalább évi egy alkalommal – amely immár szokássá vált minden év március 3-án, halála napján –, hanem egy tavaszi séta alkalmával egy-egy szál virággal tisztelegnek elhunyt korábbi munkatársaik sírjánál is. Május 27-én a Házsongárdi temetőben egy szál virágot helyeztek el Kelemen Béla, Nagy Jenő, Szabó T. Attila, Vámszer Márta, W. Török Judit, Zsemlyei János, Zs. Maksay Mária sírjánál. Vígh Károlyról szóban emlékeztek meg, ő Marosvásárhelyen pihen. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár /Erdélyi Múzeum-Egyesület és a budapesti Akadémiai Kiadó/ XII. kötete a napokban jelent meg. /Tamásné Szabó Csilla, az EME tudományos főkutatója: Tisztelgés az elhunyt szerkesztők sírjainál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2006. június 9.

Június 9-én teszi le Budapesten az esküt az új kormány. Ezt követően derül ki, milyen konkrét változások következnek be a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátásában. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe kerül. Az anyaország és a határon kívülre szakadt magyarok kapcsolatát a rendszerváltás óta eltelt tizenhét évben folyamatos, zökkenőkkel teli metamorfózis jellemzi. A Kárpát-medencei magyarság vezető politikusai képtelenek voltak közös nemzetstratégiát kialakítani. Ennek egyik negatív hozadéka a 2004. december 5-i népszavazás, illetve hogy a magyar kormány azóta sem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozottan kijelentette többször is, hogy amíg nincs egyetértés, addig nincs MÁÉRT. A magyar-magyar kapcsolatok intézményesülésének első állomása az 1989. április 24-én minisztertanácsi határozattal létrehozott tanácsadói testület, a Nemzetiségi Kollégium volt, amely Pozsgay Imre államminiszter irányításával a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyar közösségek ügyének felügyeletét látta el. A hatvan, mások szerint ennél sokkal több tagot számláló Kollégium tagjai között volt Antall József, Csepeli György, Csoóri Sándor, Hanák Péter, Hankiss Elemér, Herczegh Géza, Jeszenszky Géza, Konrád György, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Vásárhelyi Miklós és Vígh Károly. Ez a testület nem rendelkezett döntéshozói jogokkal, a Minisztertanács 1989 őszén létrehozta az elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságot, amelynek vezetésével miniszterhelyettesi rangban Tabajdi Csabát bízták meg. Ezzel Magyarország nyíltan és intézményesítetten felvállalta az anyaország szerepét. Külön intézményként létrehozták 1990 tavaszán a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Határon Túli Magyarok Titkárságát, címzetes államtitkári minőségben Entz Géza vezetésével, majd ősszel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalát. Közben rendre alakultak meg a kisebbségi magyar érdekképviseleti szervezetek, pártok szerte a Kárpát-medencében. Az Antall-kormány az 1992. június 1-jén érvénybe lépett 90/1992. (V. 29.) számú rendelettel a Titkárságot megszüntette és önálló szervként létrehozta a Határon Túli Magyarok Hivatalát Entz Géza vezetésével, a Külügyminisztérium felügyelete alatt. Ezzel a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek ügyeinek intézésére nemzetközi diplomáciai tevékenységre is alkalmas intézmény jött létre. A kormányváltásokkal a Határon Túli Magyarok Hivatalát is változott: csúcsvezetésében, szerkezetében és tevékenységében is. A Horn kormány idején (1994-1998) a HTMH élére elnökként Lábody László került, elnökhelyettesnek Törzsök Erika, felügyeletét Tabajdi Csaba látta el a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként. Az Orbán kormány idején (1998-2002) Szabó Tibor lett a HTMH elnöke, felügyeletét Németh Zsolt látta el a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként. Ebben a ciklusban erősítették meg a különféle minisztériumokban az addig csak nyomokban jelen lévő határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat, valamennyi miniszter feladat- és hatáskörében megjelenítve a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányprogram végrehajtásának kötelezettségét. A tárcáknál létrehozták ehhez a megfelelő szervezeti kereteket, a munka koordinálása pedig a HTMH-ra hárult. Ugyancsak az Orbán-kormány idején jött létre a magyar-magyar kapcsolatok újabb intézményi kerete, a nemzeti egyeztető tanácsként működő Magyar Állandó Értekezlet. És ebben a ciklusban alkották meg a kedvezménytörvényt, melynek nyomán közel egymillió határon túli magyar igényelt eddig magyarigazolványt. A Medgyessy-kormány (2002-2004) idején a HTMH ismét visszakerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, Szabó Vilmos politikai államtitkár irányítása alá. Elnöknek Bálint-Pataki Józsefet nevezték ki, aki addig a HTMH keretében a román területi főosztályt irányította. A Gyurcsány-kormány (2004-2006) idején a HTMH-t megint áttették ugyan a Külügyminisztérium hatáskörébe, de felügyeletét továbbra is Szabó Vilmos látta el. Bálint-Pataki lemondása után az elnöki teendőket ideiglenesen Szabó Béla, a jelenlegi csíkszeredai főkonzul végezte, 2006. január elsejétől pedig Komlós Attilát nevezték ki a HTMH élére. Az új Gyurcsány-kormány ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe vonja a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátását, illetve a HTMH felügyeletét. Külügyi bizottsági meghallgatásán Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt kitérő választ adott Németh Zsolt fideszes politikus azon kérdésére: igaz-e, hogy a kormány megszünteti a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Szilvásy annyit közölt: nem le, hanem felértékelése az ügynek, hogy a HTMH szakállamtitkársággá válik. A létszámcsökkentésről szóló híreket megerősítette, de azt nem közölte, hogy ez milyen mértékű lesz. A MÁÉRT-ről pedig Szilvásy úgy vélekedett, hogy nem az intézményrendszer, hanem a párbeszéd a fontos. Azt is kijelentette: nem szándékoznak állampolgárságot adni a határon túliaknak. Göncz Kinga külügyminiszter-jelölt elmondta, hogy a határon túli magyarság esetében a kishatárforgalom fejlesztésében, a vízumügyekben és stratégiai kérdésekben a külügynek is kiemelt feladatai lesznek. Sólyom László köztársasági elnök a határon túli magyarok ügyéről úgy nyilatkozott: a pártok politikája vakvágányra vitte ezt a kérdést, az eddigi nemzetpolitika pedig nem volt eredményes, inkább bajt okozott. /Guther M. Ilona, Budapest: Magyar-magyar metamorfózis. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

2006. augusztus 3.

A lap részletet közölt Vígh Károly történész A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció című munkájából. Az 1945-ös kassai kormányprogram és az azt követő elnöki dekrétumok kihirdetése a magyar kisebbséget minden tekintetben jogfosztottá nyilvánította. Benes elnök a második világháború európai eseményeinek befejezésekor Pozsonyban 1945. május 9-én mondott beszédében kijelentette: ,,...a csehek és szlovákok visszavonhatatlanul elhatározták, és már el is határozták, hogy a németekkel és magyarokkal az eddigi körülmények között egy államban élni nem tudnak és nem is fognak. Ezen háború után már nem lesz az első világháború utáni értelemben vett kisebbségi jog. A bűnösök megbüntetése után a németek és magyarok legnagyobb részének ezt az országot el kell hagynia. (Taps a tömegből.) Ez a mi végleges álláspontunk, s ezt az álláspontunkat megvédjük, és a legapróbb részletekig végre is hajtjuk. Ezt a kérdést megtárgyaltam a Szovjetunióval, az amerikaiakkal és az angolokkal. A mi népünk már nem élhet a németekkel és magyarokkal közös hazában. Kérlek benneteket, hogy a kitelepítésre vonatkozó előkészületeket, amelyeket mi már Csehországban megtettünk, ti itt, Szlovákiában is tegyétek meg.” Benes kimondta: 400 000 magyart ki kell telepíteni, s a megmaradó 150-200 000-et pedig majd szétszórják Szlovákia területén. Magyar részről 1945 novemberében felkérték a szövetséges nagyhatalmakat, hogy a szlovákiai magyarok ügyét vonják ellenőrzésük alá. A kérést mind a Szovjetunió, mind az angolszász nagyhatalmak elutasították, a csehszlovák vezetésnek mégsem sikerült elképzeléseit teljes mértékben végrehajtania. A nagyhatalmak a Magyarországgal kapcsolatos csehszlovák követeléseket a potsdami tárgyalások során nem voltak hajlandók napirendre tűzni. Egészen a párizsi béketárgyalások megkezdéséig halogatták a nagyhatalmak a csehszlovák követelések megtárgyalását. Azonban a nagyhatalmak nem akadályozták meg a magyar lakosság csehországi deportálását. Ez a körülmény kényszerítette a magyar kormányt arra, hogy elfogadja a csehszlovák kormány ajánlatát a lakosságcseréről szóló tárgyalásokra. Budapest eredetileg ahhoz a feltételhez szerette volna kötni az egyezmény létrehozását, hogy a visszamaradó magyarok kisebbségi jogokat kapjanak. Csehszlovák részről azonban ezt nem fogadták el. Végül is Gyöngyösi János külügyminiszter 1946. február 27-én minden feltétel nélkül volt kénytelen a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt aláírni. A legnagyobb megdöbbenést a VIII. cikkely okozta, amely szerint a magyar kormány kötelezettséget vállal arra, hogy azokat a személyeket, akik az 1945/33. számú, a népbíráskodást elrendelő szlovák nemzeti tanácsi rendelet értelmében meghatározott bűncselekményeket követtek el, paritáson felül átveszi. Csehszlovák részről tízezerszám vontak fe­lelősségre a háború alatti magatartásért a magyar nemzetiségű állampolgárokat. Így történhetett, hogy a szlovák kor­mányszervek utasítására a kerületi és járási népügyészségek mintegy 19 564 ún. ,,nagy háborús bűnös” magyart írtak össze, akik a családtagjaikkal együtt mintegy 73 187 főt tettek ki. Ilyen előzmények után kezdődött meg 1947. április 12-én a magyar-cseh­szlovák lakosságcsere. /A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció (Vígh Károly). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2006. aug. 3./

2007. november 15.

Az ember egy erdélyi középnagy városban él, ahonnan osztálytársai, barátai, rokonai az évtizedek során kivándoroltak, elköltöztek, meghaltak, így alig marad olyan ember, akivel gyerekkoruk óta ismernék egymást, vallja Sebestyén Mihály. Elég ritka az olyan, aki már az ember gyermekkorában is ugyanabban, a városban lakott. Következésképpen ugyanazokat az utcaneveket kéne ismerniük. Azonban az újabb generáció a későbbi, hatóságilag nyilvánvaló rosszindulattal kieszelt neveken emlegetik az utcákat. Mi, kolozsvári magyarok több-kevesebb pontossággal ismerjük a város történeti magyar utcaneveit, olyanokat, hogy Farkas utca, Mátyás király tér, Petőfi utca, Jókai utca, Karolina tér, Szentlélek, Linczegh, Szentegyház, Unió, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Postakert stb., holott ezeket az utcákat már vagy két emberöltő óta nem így hívják. Valamilyen titkos hajszálereken át felszívódik belénk a névhálózat – mondta a cikkírónak valaki. Itt, Marosvásárhelyen mintha konformistábbak lennének, az emberek, a nevezetes dátumokból alkotott sáptye nojembriék és sásze mártyiék most is pattognak magyar ajkakon. Miként orvosolható a baj? A tanácsban szélmalomharcot folytatnak egy-egy régi magyar utca nevéért, a vásárhelyi lapok a mai aktuális név mellé zárójelben hozzátehetnék a régi elnevezést. Hátha megragad, visszahonosodik... Egyelőre olcsóbb megoldás, mint a táblacsere. Azoknak, akik ezt megszívlelnék, a cikkíró ajánlja a vonatkozó irodalom tételeit Vígh Károly, Pál-Antal Sándor, Horváth Szabolcs, Mátéfi Levente utcanévkönyvéből. /Sebestyén Mihály: Szívügy. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./ Például: Pál-Antal Sándor: A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára – Indicatorul al strazilor, pasajelor si pietelor din Targu Mures /Mentor, Marosvásárhely, 1997/


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998