udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Luca, Vasile

1995. január 11.

A bukaresti rádióban Halász Anna idős újságírónőnek van egy rovata. Ebben igazat adott egy hallgató levelének, aki Luka Lászlót jó embernek tartotta, hiszen ő intézte el, hogy az orvosi egyetem Marosvásárhelyre kerüljön. Luka László /később Vasile Luca/ a Moszkvából hazatért kommunista gárda tagja, pártutasításokat hajtott végre. 1947-ben, a békeszerződés megkötése után kapta a következő feladatot, az erdélyi magyar vezető értelmiségiek félreállítását. Ennek ideológiai előkészítését végezte a kolozsvári Igazság 1947. máj. 22-i számában megjelent hírhedt cikkével: A romániai magyarság útja. Ezzel megindult ez ellenségkeresés. Eltávolítottak sok értelmiségit, kezdve dr. György Lajossal, az egyetem prorektorával, gyakorlatilag a Bolyai Tudományegyetem rektorával /Csőgör Lajos rektor sokat tartózkodott Marosvásárhelyen/. György Lajos egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke, a római katolikus Státus elnöke is volt. Az eltávolítottak között volt - többek között - Nagy Géza, Venczel József, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, a gazdasági élet vezetői közül Szász Pált, az EMGE, Korparich Endrét, Lakatos Istvánt, a Szociáldemokrata Párt elnökét, majd Kurkó Gyárfást, a Magyar Népi Szövetség elnökét. A következő lépés a börtön volt, sokakkal együtt Márton Áron püspököt is elítélték. Közben Luka László vagy Vasile Luca pénzügyminiszter is volt, 1952-ig, amikor bebörtönözték. A moszkvaiak és a hazaiak közül Romániában a hazaiak győztek, azért került börtönbe Luka is. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 11./

2000. július 22.

Megjelent a Cazul Stefan Foris című dokumentumkötet, megjelenését a Művelődési Minisztérium támogatta. Fóris Istvánról szól a könyv, Dan Catanus és Ioan Chiper történészek ötven dokumentumot zsúfoltak a kötetbe. Betekintést nyújtanak a dokumentumok a kommunista frakcióharcok dzsungelébe. A Brassó megyei Tatrang községben 1892-ben született Fóris István 1940-ben lett a romániai kommunisták főtitkára, s 1944. április 4-ig volt funkcióban. A romániai kommunisták pártocskájában a háború alatt három csoportosulás jött létre, három vezető központ: egy külső és két belső. A külső Moszkvában működött, Ana Pauker vezette Vasile Luca segítségével, a két belső közül az egyiket Fóris irányította, a másikat a büntetését töltő Gheorghiu-Dej. A belső frakciók harcoltak egymással. Dej és emberei azzal vádolták Fórist, hogy a Sziguranca ügynöke. 1944. április 4-én Dej megbízásából Emil Bodnaras leváltotta Fórist. Fölkereste a lakásán, s közölte vele, vége a főtitkároskodásának. Bodnaras pisztollyal és kalapáccsal érkezett, de Fóris nem ellenkezett. Tudta, hogy látogatója a szovjetek embere, s azt hitte, Moszkva utasítására érkezett. Valójában Moszkva nem adott parancsot Fóris leváltására. Ennek ellenére a Moszkvából hazatérő külső frakció is elfogadta Dejék magyarázatait Fóris árulásáról, s végül Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu áldásukat adták Dej ítéletére: az utcáról elrabolt, s a pártszékházban rabságban tartott Fóris megölésére. A gyilkosságot Dej magánhóhéra, Pintilie tábornok hajtotta végre, vasrúddal ütötte agyon Fóris Istvánt. Fórist azért ölték meg, nehogy kiderüljön ártatlansága, illetve Dej gazembersége. /Friss Pánián Iván: Tűnődés olvasás közben. Harc a hatalomért. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./

2003. július 9.

Júl. 20-22. között zajlott Nagyszebenben a "Sztálinista kisebbségpolitika Románia és Magyarország" című nemzetközi konferencia. A szervező a Ludwig-Maximilian müncheni egyetem volt. A résztvevők sok helyről érkeztek: a Kelet-Európa Intézettől Németországból, a Tel-Aviv-i egyetem kutatóközpontjaiból, a bolognai egyetemről, a moszkvai egyetemről, Münchenből. A hazai kutatók Bukarestből (Román Jelenkor Kutatóintézet és Román Akadémia), Temesvárról (Harmadik Európa Alapítvány), Kolozsvárról (Babes-Bolyai Tudományegyetem) érkeztek. Az Erdélyi Múzeum Egyesület részéről Nagy Mihály adott elő, a Sapientia EMTE részéről Gagyi József. Marosvásárhelyt Novák Zoltán bolyais történelemtanár képviselte. A résztvevők összetételéből adódóan a magyar, zsidó és német kisebbségek szempontjából tárgyalták mindezt. Tatiana Pokivailova (moszkvai egyetem, Balkanisztika Intézet) beszámolója szerint a második világháború időszakában létezett egy olyan elképzelés, hogy Erdély szovjet befolyás alatt önálló országgá válik. A Groza- kormány megalakulása miatt a másik terv került előtérbe, nevezetesen Románia a Szovjetunió javára "lemond" Besszarábiáról és Bukovináról, helyette megkapja Erdélyt. Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon a választásokon nem a kommunisták győztek, így Sztálin jóindulata inkább a kommunista vezetés alatt álló Románia fele fordult. Ottmar Trasca (Román Akadémia, Történettudományi Intézet, Kolozsvár) az 1940- 44 közötti román-magyar kapcsolatokat tekintette át. Ezek gyakorlatilag a bécsi döntés miatt állandó ellenségeskedésből álltak, amelyeket időről időre német-olasz vegyes bizottság próbált rendezni, nem sok sikerrel. Virgiliu Tarau (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) és Novák Zoltán (Bolyai Líceum, Marosvásárhely) ugyanarról a tárgykörről értekeztek: a kommunista párt kiépítése és az ebben való nemzetiségi részvétel. Következtetésük hasonló volt: az első időszakban (1944-1949) a kisebbségek nagy számban iratkoztak be a pártba, míg a román lakosság magatartása inkább tartózkodó volt. Ennek oka, hogy a főleg zsidó nemzetiségűek számára az előző korszak kisebbségellenes politikája után a kommunizmus volt az egyetlen létező alternatíva amely felé fordulhattak. 1949-től egyre nőtt a román nemzetiségűek aránya a pártban, ők kerültek többségbe. Lönhart Tamás (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) előadása a Magyar Népi Szövetség 1946. évi romániai választásokban való szerepét mutatta be. Stefano Bottoni (bolognai egyetem) a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáról beszélt. 1952-ben a készülő román alkotmány tervezetét Sztálin átjavította és - szovjet mintára - belefoglalt egy, a magyaroknak kijelölt autonóm tartomány megalakítását előirányzó cikkelyt. Ez ellen a legmagasabb szintről jövő határozat ellen nem volt apelláta, a román alkotmányba belefoglalták és végre is hajtották. Gagyi József (Sapientia EMTE) előadásában a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának lakossági reakcióját mutatta be. A lakosság nagy része egy kis Magyarország feltámadását látta a tartomány megalakításában. Ennek megfelelően a román lakosság alaptalan félelemmel, a magyar pedig túláradó lelkesedéssel reagált a hírre. Egyik kiemelkedő előadás Marius Opreaé (Román Jelenkor Kutató Intézet, Bukarest) volt, aki "Nemzeti kisebbségek a Szekuritátéban" címmel tartotta előadását. Először az 1990 után megjelent szakirodalmat elemezte, bemutatva, hogy ezeket főleg volt szekuritátés tagok írták, akik azt próbálják bizonyítani, hogy a Szekuritáté kegyetlenkedéseit a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagok követték el. Az előadó szerint ez nem igaz, ennek a szervezetnek a tagjai a párt utasításait hajtották végre, a nemzetiségi hovatartozás nem számított. Elhangzik az a vád is, mely szerint ebben a titkosrendőrségben a nemzeti kisebbségek tagjai túlreprezentálva voltak. Ezzel szemben a Szekuritáté személyi iratai szerint abban az időszakban, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya a legmagasabb volt, a Szekuritáté állományának túlnyomó része, kb. 83 %- a volt román nemzetiségű. A nemzeti kisebbségek aránya aztán gyorsan csökkent, főleg Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu pártból való kizárása után. /László Márton: A szebeni nemzetközi történelemkonferencia - összegzés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./

2006. november 8.

Marin Ionescu talált rá Visinszkij szovjet külügyminiszter 1949. február 3–i bukaresti látogatásának emlékeztetőjére. Visinszkij Ana Pauker meghívására érkezett, állítólag névnapja megünneplésére. A szigorúan titkos találkozón a román pártvezetőségből Vasile Luca és Gheorghe Gheorghiu-Dej vett részt. A találkozón Visinszkij a román elvtársak szemére vetette, hogy falun még mindig királypárti csoportok tűnnek fel, a hegyekben növekszik az ellenállók száma, akiket a környékbeliek támogatnak. Ő javasolta, hogy szovjet mintára és módszerek szerint tisztogatást kell végrehajtani. Konkrétan: egyetlen éjszakán deportálni kell valamennyi kisgazdát, kulákot, volt liberálist és parasztpártit, a nyugalmazott meg a lefokozott katonatiszteket. Megállapodtak az időpontban is: március 3-a. A művelet kivitelezését megfelelő szakemberekkel részletesen dolgoztatták ki. Ezzel párhuzamosan a Belügyminisztérium minden megyéből megkérte az említett kategóriákra vonatkozó adatokat. Az egész országból befutó adatok száma igen nagy volt, mintegy 280 000 embert érintett. Ezt a Belügyminisztérium egymagában képtelen lett volna megoldani, s ezért a hadsereg vezérkari főnökségéhez fordultak, hogy segítsen a Rutin Hadművelet elnevezésű tervet kidolgozni, illetőleg végrehajtani. Ennek során értesítették a minisztériumokat és valamennyi vállalatot, hogy a hadművelet végrehajtása céljára járműveiket három napra kötelesek a hadsereg rendelkezésére bocsátani. Elrendelték a szükséges és tartalék benzin biztosítását, a főbb vasúti csomópontoknak pedig szerelvényeket kellett készenlétben tartania. Március másodikán a végrehajtó osztály tagjai átvették a megyei rendőrparancsnokságoktól a kitelepítendő családok névsorát tartalmazó zárt borítékokat, az osztagparancsnokok meg a szekusok a falvakba utaztak, hogy felvegyék a kapcsolatot a polgármesterekkel, előkészítsék a terepet. Úgy indultak, hogy a sötétség beállta után érkezzenek. Pontban éjfélkor törtek a deportálandók lakására, mindenekelőtt elvették igazolványaikat és értéktárgyaikat. (Erről nyugtát adtak, például cipőbolt stb. nyugtatömbjét használva.) A legszükségesebb dolgaikat pakolhatták össze legtöbb egy óra alatt, aztán teherautókon elszállították őket. A házakban azután pártaktivisták, a falu elöljárói leltároztak.(A jegyzőkönyvek megőrizték a nevüket!) A megyeszékhelyeken összegyűjtött deportáltakat (az országszerte dúló hózivatarban) autókaravánok szállították a kijelölt kényszerlakhelyükre, ahol aztán sok nyomorúság közepette töltötték a számukra meghatározott éveket. A Rutin Hadművelet mintegy százezer családot érintett. Bura László: Rutin hadművelet. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 8./

2007. szeptember 17.

A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) Brassóban alakul meg 1944 októberében, a Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) kommunista szervezet alapjain. A MADOSZ 1944 októberében Brassóban tartott értekezletén született a döntés, hogy felveszik az MNSZ nevet. Itt ideiglenes végrehajtó bizottságot is választottak, amelynek vezetője Kurkó Gyárfás lett. 1944. október 22-én jelent meg Brassóban a Népi Egység, az MNSZ hivatalos lapjának első száma. Az MNSZ első kongresszusán (1945 május) Kurkó Gyárfást választották elnöknek. 1945 novemberében az MNSZ központi intézőbizottsága országos értekezletet tartott Marosvásárhelyen. Az ülésen részt vett Vasile Luca és Petru Groza miniszterelnök is. Az intézőbizottság nyilatkozatot fogadott el, amely kimondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítéséért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett. ” Ugyanakkor hitet tettek a román népi demokrácia mellett. A százak nyilatkozatát (az intézőbizottságnak száz tagja volt) a román kormányzat felhasználta a párizsi béketárgyalásokon. Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter 1946. szeptember 2-án a magyar delegáció kérését, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet – Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti városokkal – csatolják vissza Magyarországhoz, éppen a nyilatkozat alapján utasította vissza. Kifejtette, hogy a magyaroknak Romániában minden jogot biztosítanak, és a magyar kormány álláspontja „ellenkezik a romániai magyarok álláspontjával. ”Az MNSZ második kongresszusára 1946 júniusában kerül sor Székelyudvarhelyen. A felszólalók kritikus hangnemet ütöttek meg, kifogásolták az MNSZ kisebbségi statútum-tervezetét. A kongresszus mégis elfogadta a statútumot, és nem egyeztek bele a szociáldemokraták által javasolt magyar választási blokk létrehozásába sem. A zárónapon a sporttelepen a rendezvényt a helybeli polgárok, iparosok és a környékről származó földművesek szakították meg. A kongresszusi küldöttek egy része is ezekhez csatlakozott, követeléseik között szerepelt az önálló Erdély gondolata is. A vezetőség hívei azonban elkergették a tiltakozókat. Az elfogadott nemzetiségi statútumot beterjesztették a kormányhoz, de az válaszra sem méltatta. Ezzel szemben 1948-ban elkezdődtek a tisztogatások, amelyek eredményeképpen letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort és másokat is. A Román Kommunista Párt vezetése szerint a szervezetbe “a magyar nacionalizmus fészkelte be magát. ”Az 1946 novemberi parlamenti választásokon a kommunista párt csalásokat követett el. Nemcsak a polgári pártoktól vettek el szavazatokat, hanem hűséges csatlósuktól, az MNSZ-től is. Végül az MNSZ részéről 29 képviselő jutott be a 414 fős testületbe. A helyhatósági választásokat elhalasztották, azt a kommunista rezsim teljes uralomra jutása után tartották meg. Az 1947 novemberében tartott kongresszuson leváltották elnöki tisztségéből Kurkó Gyárfást, az új elnök Kacsó Sándor lett. Ő vezette az MNSZ-t az utolsó kongresszuson is, ahol Kurkót végleg eltávolították a vezetésből, ellenben újra tiszteletbeli elnökké választották Sztálint és Ana Paukert. 1952-ben Kacsó Sándor is lemondott a tisztségről, utódja, és egyben az MNSZ utolsó elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953-ban a szervezetet feloszlatták. /Magyar Népi Szövetség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2008. augusztus 29.

Luka László András (Vasile Luca) egykori nagyhatalmú pénzügyminiszter Szentkatolnán született 1898. június 8-án, és 1963. július 23-án a nagyenyedi börtönben halt meg. Habár nem Lemhényben született, Luka élete végéig lemhényinek vallotta magát. Lemhényben az általános iskola falán – mely 1994 óta viseli a Bem József tábornok nevét, aki moldvai útjáról visszatérőben 1849-ben itt is átutazott – emléktáblát helyeztek el Luka, a Groza-kormány egykori pénzügyminiszterének tiszteletére. Ő építtette a jelenlegi alsólemhényi iskolát és a művelődési otthont, valamint a Brassót Bereckkel összekötő műutat. /Iochom István: Luka László Szentkatolnán született. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./ Luka László pénzügyminiszert 1952. augusztus 14-en letartóztatták közeli munkatársaival és a minisztérium felső apparátusával együtt és 1954 októberében életfogytiglani kényszermunkára ítélték.

2008. október 28.

Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2008. november 17.

Sigmond Eliz marosvásárhelyi nyugdíjas jelmezkészítő Szépapáktól unokákig /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ címmel írt könyvet családja történetéről. A szerző Luka László, a Petru Groza-kormány volt pénzügyminisztere unokahúga. A kötet alcíme: Mozaikkockák egy erdélyi család történetéhez. Luka László volt kommunista politikus szerepe és tevékenysége még nem eléggé tisztázott, a könyv a családi emlékekkel segít a történészi elemzéshez. A kötetet a szerző szülőfalujában, a Kovászna megyei Lemhényben mutatták be. Sigmond Eliz Marosvásárhelyen 27 éven át, nyugdíjazásáig a bábszínházban dolgozott: előbb műsorfüzeteket, plakátokat készített, majd bábkészítéssel foglalkozott. Néhány éve a jelmezeket, maszkokat, kalapokat, egyéb kellékeket kiállította a Marosvásárhelyi Napok alkalmával, azóta egyre-másra születnek a kosztümök. Sigmond Eliz megpróbálja kideríteni, hogy ki is volt Luka László, akiről nagyon kevés írásos dokumentum maradt fenn. „Kiderült, nem igaz, hogy öngyilkos lett a magánzárkájában, hanem lelőtték az enyedi börtönudvaron – mesélte az unokahúg. Luka László 1919 után, alig huszonegy évesen csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. Szakszervezeti vezetőként és baloldali aktivistaként emiatt több ízben letartóztatták, illetve bebörtönözték a királyi Romániában. 1940 után a Szovjetunióban tevékenykedett, ahol az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság képviselője lett a Legfelsőbb Szovjetben. Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően tért haza Romániába, ahol nevét románosítva Vasile Lucára változtatta, és a kommunista hatalomátvételt követően miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter lett. A pénzügyi reform bevezetésének akadályoztatása és a pártvonaltól való elhajlás vádjával, de tulajdonképpen a Román (Kommunista) Munkáspárton belüli véres leszámolások keretében Ana Pauker és Teohari Georgescu kommunista politikusokkal együtt 1952 tavaszán minden tisztségétől megfosztották, letartóztatták, és a pártból kizárták, 1954 októberében halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Luka 1963. július 23-án halt meg a nagyenyedi börtönben. Nicolae Ceausescu 1968-ban rehabilitálta Lukát, Paukert és Georgescut. /Máthé Éva: Mozaikkockák, jelmezek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

2009. május 29.

A Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) 1956. február 14-25-e között Moszkvában lezajlott, XX. kongresszusa mérföldkőként vonult be a kommunizmus történetébe. Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet pártfőtitkárnak a kongresszus utolsó napján elhangzott, addig titkos jelentése feltárta a sztálini korszak egyik szakaszát és a volt diktátor törvénytelenségeit. A Hruscsov-jelentés távolról sem tárta fel a terrort, az összes törvénytelenséget, a szovjet befolyás alatt álló közép-kelet-európai államokban addig lezajlott kommunista terrort meg sem említette, mégis hatalmas fegyvertény, hogy egy kommunista ország kommunista vezetője hivatalosan ítélte el a kommunizmus egyes túlkapásait. A jelentés csak a szovjet kommunista káderekkel szemben az 1934–37-ig terjedő időszakban elkövetett visszaélésekre, gyilkosságokra, meghurcolásokra tért ki, és teljes mértékben mellőzte azt az 1917–1934 közötti időszakot, amelyért a pártvezetést, ezzel együtt magát Hruscsovot is felelősség terhelte. A titkos jelentést Hruscsov 2500 kongresszusi küldött jelenlétében zárt ajtók mögött olvasta fel, ennek ellenére a dokumentum tartalmáról viszonylag hamar értesült a nemzetközi közvélemény. Hiányosságai ellenére a huszadik század egyik legfontosabb dokumentumai közé sorolt Hruscsov-jelentés vádiratnak bizonyult, amely gyökeresen megváltoztatta a világon a kommunizmussal szembeni szemléletet. Romániában – legalábbis hivatalosan – nem volt ismert a Hruscsov-jelentés. Az SZKP XX. kongresszusán részt vett RMP-küldöttség – Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, Miron Constantinescu, Iosif Chisinevschi és Petre Borila – vezetője, Dej az RMP központi vezetése tájékoztatásával is kivárt, és csak egy hónappal később, a párt 1956. március 23–25-i plenáris ülésén tájékoztatta azt a moszkvai kongresszus történéseiről. Az RMP 1956. március 23–25-i plenáris ülésén Dej jelentést tett a Politikai Bizottság előtt, bírálta Sztálint, és főleg személyi kultuszát, azonban a Hruscsov-jelentésről szó szerint nem tett említést. Nevek említése nélkül, de Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu 1952-beli félreállítására utalva Dej azt állította, hogy a romániai sztálinizmust és a személyi kultuszt az RMP még 1952-ben felszámolta, ő maga, Dej pedig még az SZKP XX. kongresszusa előtt végrehajtotta a desztálinizálást. Dej vezetése alatt zajlott le Romániában az államosítás, a „kulákság” felszámolása, ekkor kezdték néhol – például 1950. szeptember 22-én a háromszéki Gidófalván és Maksán – szekuritátés katonák sortűzzel átszervezni szovjet kolhozos mintára a mezőgazdaságot, ebben az időben hurcolták a kulákoknak kinevezett földművesek tízezreit a Duna-csatorna kényszermunkatáboraiba és Dobrudzsába. Mindezekről 1956 áprilisában–májusában már vidéki pártgyűléseken is szó esett. /Benkő Levente: „Versenyeztünk az emberek meghurcolásában” (1.) = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998