udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 22 találat lapozás: 1-22
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Visky Árpád

1993. szeptember 7.

Szept. 7-én Sepsiszentgyörgyön megkezdődött a nem hivatásos színjátszók II. országos fesztiválja. Jancsó Árpád, a "Jádzó" Társaság, a Romániai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete elnöke köszöntötte a résztvevőket. A 14 meghívott együttesből az első napon a Kézdivásárhelyi Népszínház és a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Színjátszó Kör tagjai léptek színre. /(Fekete): Concordia-napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 9./

1995. január 10.

Visky Árpádra emlékezett Kudelász Ildikó. A sepsiszentgyörgyi, majd a marosvásárhelyi társulat tagja volt, szavalóműsorai emlékezetesek maradnak. 1975-ben újra a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz szerződött. 1986. jan. 12-én - tisztázatlan körülmények között - meghalt. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./

1995. június 14.

Megjelent Balogh László sepsiszentgyörgyi író Négerek a szekrényben című regénye, melyet Visky Árpád sepsiszentgyörgyi színész letartóztatása idején, 1983-ban kezdett írni. A regény első változatát 1983-ban fejezte be, de akkor nem adták ki. A könyvet barátjának, Visky Árpádnak ajánlotta, a tábornoknak, ahogy barátilag hívta a tisztázatlan körülmények között meghalt művészt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

1999. november 2.

Sepsiszentgyörgyön rendezték meg október 26-a és 30-a között a Concordia Napok nevű V. magyar amatőr színjátszó fesztivált. A fesztiválon 11 együttes és Márkus Ervin fogarasi egyéni előadó jelent meg. Fellépett a szilágycsehi Tövishát csoport, a sepsiszentgyörgyi Padlódeszka együttes, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád csoport, a dicsőszentmártoni Népszínház, a baróti Nevesincs együttes, a gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc csoport és az erdőszentgyörgyi Bodor Péter csapat, a torjai Apor Péter együttes, a sepsiszentgyörgyi Mandala , a kolozsvári Maszkura, a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör. A sok előadás bebizonyíthatta az amatőr-mozgalom létjogosultságát. Jancsó Árpád, a Jádzó Társaság elnöke kifejtette, gyakrabban, évenként kellene fesztivált szervezni, de nincs rá pénz. Ezért csak kétévente lehet jelentkezni. /Színház az egész sepsiszentgyörgyi világ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

2003. december 2.

Márkus Barbarossa János előbb egyszemélyes gitáros-énekes produkcióival, slágerszövegeivel vívott ki magának tiszteletet s rangot Erdély-szerte a hetvenes-nyolcvanas években. Először Nagyváradon folyt az elszigetelése, később elűzték Sepsiszentgyörgyről. Bécsbe települt át a diktatúra legsötétebb évei elől. Ausztriában neves hangszerkészítővé-restaurátorrá képezte magát. 1990 utáni hazaruccanásai és Szent Anna-tavi nyári táborozásai, no meg a bálványosi-tusványosi jelenései eseményszámba mentek, beszállt a hazai irodalomszervezésbe, könyvkiadásba, végül pedig az ő szervezése is segített abban, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Sokat jelent számár a szülőföld, Szilágyzovány, harminc éve minden önéletrajzának alapszövege: 1955-ben születtem Szilágyzoványban, Európában. Életének valamennyi állomása példaképekhez is kötődik. Elsőnek Wanek Wilhelm Franzot, valamikori rajztanárát említette (Wanek Ferencként ismert, jelenleg épp Kolozsvárott tanár), ő tanította meg látni, odafigyelni, megtanította a türelemre s a másság tiszteletére. Néhai Visky Árpád színművésztől kitartást és igényességet tanult, Bajor Andortól humorosan elviselni az elviselhetetlent, de még sorolhatná tovább. Amikor el kellett hagynia Erdélyt, először New Yorkba ment, ahol barátja várta műteremmel, lakással. Azonban szó szerint azzal utasította vissza az akkori bécsi amerikai nagykövet, hogy az Államoknak semmi szüksége hozzá hasonló izgató és elégedetlen elemekre. Így aztán egy idő után Bécs mellett döntött feleségével. Azért kellett létrehozni Erdélyi Magyar Írók Ligáját, mert intézményesített formákra van szükség, hogy a közösség érvényesíteni tudja elvárásait, óhajait, igényeit. /Hevesi Mónár József: A magányos farkasok ideje lejárt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./

2005. január 14.

1986. január 15-én több százan kísérték utolsó útjára Visky Árpádot /Székelyvécke, 1940. júl. 7. – Sepsiszentgyörgy, 1982. jan. 12./. Segítő- és egyben bajtársa, az akkor vállalatigazgató Király Károly megfújatta a konzervgyár dudáját. „Ez a gyermek már kicsi korától az igazság megszállottja volt. Székelyvéckén elemistaként képes volt szembeszállni a Marosvásárhelyről kiküldött tanfelügyelővel, mert úgy érezte, hogy igazságtalan volt vele szemben – idézte fel Visky Árpád fél évszázaddal ezelőtti arcát 85 éves édesanyja, Erzsébet. Visky Árpád 1963-ban végezte el a színművészeti főiskolát. Rövid időre Sepsiszentgyörgyre került, majd tíz éven keresztül, 1965 és ’75 között a marosvásárhelyi színház tagja volt. Innen ismét Háromszék fővárosába tért vissza. Számos irodalmi esten szerepelt Ady, Petőfi, Radnóti és József Attila verseivel. Utoljára Az öngyilkos, avagy a véres hurka bosszúja című Erdman-darabban lépett föl. Alig néhány nap múlva, egy színházi kocsmai összeszólalkozás következtében, amikor két civil ruhás szekus provokálta, nacionalista-soviniszta propaganda, valamint államellenes izgatás koholt vádjával 1983-ban letartóztatták, és öt évre ítélték. Sokáig azt sem tudták, mi van vele, hol keressék őt, mesélte édesanyja. Visky Árpádot 1984. augusztus 23-án részesítették elnöki kegyelemben, de már soha nem térhetett vissza a színházba. Egy ideig Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd a zárt városnak számító Marosvásárhelyen, a konzervgyárban talált menedéket, ahol minden tiltás ellenére Király Károly alkalmazta. – Valóságos idegroncsot csináltak belőle – emlékezett vissza Király. Megtört ember lett, aki a színpad hiányában már soha többé nem talált önmagára. Visszatért Szentgyörgyre, kisipari szövetkezetben alkalmazták, ahol játékokat készített. Nagy László Mihály újságíró, a Megyei Tükör egykori munkatársa volt azon utolsók egyike, akik 1986. január 12-én még életben látták Viskyt. „Reggel 9 órakor egy kézilabdameccsre igyekeztem, amikor összefutottunk. Kérdeztem: hová mész? Arra ki, jött a tömör válasz, és az erdő felé mutatott.” Visky Árpádot felakasztva találták az őrkői erdőben. Sokan ma sem hiszik, hogy önkezével vetett volna véget életének. Nagy László Mihály szerint nem annak az embernek a képét mutatta, aki öngyilkosságra készül. Egy másik újságíró, Kész Csaba Levente Vér és kötél című novellájában egy bizonyos P. Imre nevű hírhedt besúgót jelöl meg Visky gyilkosaként. Visky Árpád idős szülei most azon fáradoznak, hogy fiuk halálának huszadik évfordulójáig róla elnevezett alapítványt jegyeztessenek be. Szülőfaluja polgármestere, Szőcs Lajos Székelyvéckén a kultúrotthont keresztelné el róla, amelynek falán Hunyadi László szobrászművész Visky Árpád-portréja lenne. /Szucher Ervin: Woyzeck, a „megöngyilkolt” színész. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

2005. augusztus 15.

Székelyvéckén a falunapon a vendégeket, magyarországi és franciaországi testvértelepülések küldötteit és a hazatérteket Szőcs Lajos polgármester köszöntötte. Az ünnepség első részében a falu szülöttjére, a diktatúra áldozataként az életből korán eltávozott Visky Árpád színművészre /1940-1986/ emlékeztek. Emlékét őrzik Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, a nevét viselő színtársulatban, és immár szülőfalujában is. Tóth József plébános sürgette az igazságtételt Visky Árpád üldöztetésének, bebörtönzésének ügyében. Gyilkosai közöttünk járnak, mondotta, talán még elő is léptetik őket. Nem hunyhatunk szemet a mai napig tartó jogtiprások fölött, hangsúlyozta. Véckén a művelődési ház felvette Visky Árpád nevét. Csoóri Sándor Zúzmarakoszorút a sírra című versét mondta el, melynek „címzettje” a tragikus sorsú művész. Kárp György marosvásárhelyi színész, az egykori kollega, emlékezett barátságukra, Jánosházy György Egy színész halála című szonettjét szavalta el. Tófalvi Zoltán idézte Kövek egy siratófalhoz című könyvének Visky Árpádról szóló részét. A ház falán emlékplakettet leplezett le Tóth József plébános. Az emlékmű alkotója, Hunyadi László szobrászművész és öntőmestere, a marosvásárhelyi Balogh József (Cúbi) szintén jelen volt. A művelődési házban megnyitották a véckei Fekete Pál kisplasztikai tárlatát. – Tavaly Magyarzsákod, idén Székelyvécke népi építészeti örökségét térképezte fel az ELTE tizennégy főből álló diákcsapata. /B. D. Visky Árpádra emlékeztek Székelyvéckén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2005. augusztus 29.

Augusztus 27-én és 28-án a XI. Tövisháti Napok rendezvényei vonzották Szilágycsehen a művelődési házba a közönséget. A Tövisháti Kulturális Társaság kuratóriuma a József Attila centenárium záróünnepségének és a hagyományőrzés ünnepének szánta a rendezvényt. Fejér László újságíró, a Hepehupa folyóirat szerkesztője számba vette a Tövishát-kutatás eddigi eredményeit, Balázs Imre József adjunktus pedig a József Attiláról kialakult képet árnyalta. Délután a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó csoport előadásán volt teltház. A hagyományőrző csoportok találkozóján közel 150 táncos mutatta be különböző tájegységek táncait, dalait. /Józsa László: XI. Tövisháti Napok. Ünnepségsorozat Szilágycsehben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

2005. augusztus 30.

Augusztus 29-én Marosvásárhelyen a prefektúra mellett működő névadó bizottság elutasította a volt Kossuth Lajos (jelenleg Calarasilor) utca eredeti nevének visszaállítását. Ugyanezen az ülésen, amelyen a bizottság magyar nemzetiségű tagjai nem voltak jelen, utasították vissza a székelyvéckei tanács azon javaslatát, hogy a kultúrházat Visky Árpád színészről, a falu szülöttjéről nevezzék el. A bizottság tagjai: Grigore Ploesteanu történész, Iulian Boldea irodalomtörténész és Viorel Vasies főiskolai tanár, Soós Zoltán régész és Spielmann Mihály történész. A testület két magyar tagja akadályoztatás miatt nem tudott részt venni az ülésen. Spielmann Mihály rámutatott, a marosvásárhelyi tanács több mint két éve döntött arról, hogy Marosvásárhelyen a Kossuth Lajos utca visszakapja eredeti nevét. A tanács döntését megfellebbezte egyrészt a polgármester, másrészt a prefektusi hivatal, formai hibákra hivatkozva. A későbbiek során, 2004-től kezdődően többször is összehívták a bizottságot. Érdekes módon, a román nevek esetében semmiféle bizonyítást, semmiféle levéltári dokumentációt, tudományos munkatársi véleményt nem kérnek, azokra minden további nélkül rábólintanak. A Kossuth utca, vagy Visky Árpád esetében azonban a bizottság fenntartásokkal élt. A bizottság kifogása az volt, hogy a pártállami időkben letartóztatott és meggyilkolt vagy politikai öngyilkosságba menekült Visky Árpád körül a vádak tisztázatlanok. A bizottság három román tagja csak abban az esetben hajlandó Visky Árpád nevére rábólintani, hogyha őt csak a pártellenes tevékenységért ítélték el. Ha államellenes tevékenységért, akkor nem. Kossuth Lajossal szemben a román nép érzékenységéről beszéltek, azonban nem biztos, hogy valaki is a közemberek közül tudná pontosan, hogy kicsoda Kossuth Lajos. Spielmann Mihály szerint fel kell oszlatni ezt a bizottságot, állítsanak fel egy másikat, amelybe a román, a magyar és a német etnikum három-három tagját jelöljék. Egy olyan testületnek, amely a kisebbségek ügyét nem támogatja, nincs értelme hogy működjön. /Spielmann Mihály a névadó bizottság feloszlatását követeli. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

2005. szeptember 1.

Már 1997-ben megfogant az ötlet, hogy a székelyvéckei kultúrotthont a település neves szülöttéről, Visky Árpád színészről nevezték. A névadó bizottság elutasította a székelyvéckei helyi tanács tervét. Dr. Kincses Előd hívott össze sajtótájékoztatót, kifejtve, Visky Árpádot, a szocialista rendszer áldozatát ismerte személyesen, és ügye mindvégig foglalkoztatta. Visky a marosvásárhelyi színházi élet tehetséges művészeként többször konfliktusba keveredett a Szekuritátéval. Sepsiszentgyörgyre költözött, ahol egy pohár bor mellett hangoztatott „nacionalista, irredenta” kijelentéseinek vádjával letartóztatták. 1983-ban öt év börtönre ítélték. Visky két évi börtön után szabadult, eleinte nem tudott színészként elhelyezkedni. Később újból a sepsiszentgyörgyi színtársulathoz került. Itt hunyt el tisztázatlan körülmények között. A művész holttestét a marosvásárhelyi református temetőben helyezték el. Temetése 1986-ban a rendszer elleni néma tüntetéssé vált. Kincses Előd a bukaresti katonai törvényszékhez a Visky-ügyben. Idén áprilisban érkezett a válasz, hogy azok már nem találhatók a törvényszék archívumában, átkerültek a Szekuritáté Iratait Tanulmányozó Tanácshoz. Az ügyvéd véleménye szerint már ez a tény is annak bizonyítéka, hogy Visky Árpád a kommunista rendszer ellenségének számított. /Mészely Réka: A párt vagy az állam ellen vétett Visky Árpád? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./

2006. január 5.

Ünnepel a Székelyföld /Csíkszereda/ folyóirat, ugyanis a januári a századi számuk. Azok a szerzők kaptak ebben helyet, akik a 2005-ös év Székelyföld-díjasai lettek, illetve akik 1998-tól eddig ebben a díjban részesültek, így Bella István, Bogdán László, Demeter M. Attila, Ferenczes István, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lőrincz György, Nagy Koppány Zsolt, Zsigmond Andrea stb. A Literata Hungarica rovatban Láng Gusztáv Tamási Áron novellái és a népköltészet találkozását kutatja. Az Academica Transsylvanica rovatban többek között Elek Tiborral találkozhat az olvasó, az Irattárban az 1944-es szárazajtai mészárláshoz adalékokat, emlékezést Visky Árpádról, a Kelet Népében a D. Martinas hírhedt könyvéhez kapcsolódó erőltetett román-csángó kontinuitásról szóló írások szerepelnek. Az Ujjlenyomat az erdélyi 56-os eseményeket eleveníti fel. /(bb): Székelyföld – századik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 5./

2006. január 20.

Tófalvi Zoltán Visky Árpád színész perbe fogását, elítélését és halálát levéltári dokumentumok és visszaemlékezések alapján rekonstruálta Zúzmara-koszorút a sírra című írásában /Székelyföld (Csíkszereda), 2006. január)/. Visky Árpád tragédiába torkolló élete megerősíti, hogy az igazságért minden körülmények között ki lehet, és ki kell állni, vallja Sylvester Lajos. Tófalvi következtetése szerint sem a katonai ügyész, sem a vád, sem a védelem képviselője el sem olvasta azt a beadványt, amelyet László Károly színművész a színházi dolgozók tanácsa elnökeként, Sylvester Lajos pedig színházigazgatóként írt alá. A Visky-perben öt hónapi vizsgálati fogság, vallatás és pszichikai terror után a bíróság 1983. július 11-én hirdetett ítéletet. Viskyt ,,a szocialista rendszer elleni propaganda bűncselekményéért” 5 évi börtönbüntetésre és 3 évi jogvesztésre ítélte. A tulajdonképpeni vád ellene a ,,rendszerellenesség” bűne mögé bújtatott ,,románellenesség” volt. Sylvesterék beadványukban hiába bizonyították ennek az ellenkezőjét, falra hányt borsónak minősült mentési kísérletük. Visky Árpád mindig jó viszonyban volt román kollégáival. 1994-ben Sylvester Lajos Egy művész pusztulása címmel dokumentumriportot írt Visky Árpád rejtélyes haláláról, s ebben említette, hogy megölettetéséről számos változat forog közszájon /Új Horizont (Veszprém), 1994. augusztus-szeptember/. Tófalvi Zoltán több politikai per és rejtélyes haláleset analógiájára eleve gyanúsnak találta, hogy több esetben az elnyomó apparátus rendőrei vagy állambiztonsági beosztottjai „találnak rá” az emberek holttestére. /Sylvester Lajos: Egy aláhulló élet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 20./

2006. március 18.

Dr. Darkó Zsigmond, dr. Simó Ferenc, dr. Koczka György, dr. Bálint Jenő, dr. Pálmai Gyula, dr. Blénesi István, a régi orvosok után elhunyt dr. Székely Balázs is. Ezek az orvosok teljes életet éltek, a művészet is érdekelte őket az élet és az irodalom mellett: Székely Balázs a nehéz időben is támogatta azokat (például Visky Árpádot), akik a diktatúra kegyvesztettjeivé váltak. /Bogdán László: Dr. Székely Balázs is elment. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

2006. augusztus 26.

Három éve, 2003. október 16-án nyilvánosságra hozták a Hivatalos Közlönyben az első olyan szekustiszt-névsort, akiknek tevékenysége minden kétséget kizáróan kimerítette a politikai rendőr fogalmát. A 131 nevet tartalmazó lajstrom előkelő 7. helyét foglalta el Stefan Cerghizan, a Háromszéken ismert szekustiszt, aki 1939-ben született Mezőszentmargitán. 1968-69-ben főhadnagyként a Belügyminisztérium Hargita megyei Felügyelőségének alkalmazottja, a Szekuritáté 1-es ügyosztályának helyettese. Őrnagyként a Belügyminisztérium Kovászna Megyei Felügyelősége 1-es ügyosztályának vezetője, 1982-től ezredesi rangot kapott, és ugyanazt az 1-es ügyosztályt vezette, azaz a lakosságot megfigyelő részleget. 1986-ban Szatmárra helyezték, a forradalom ott érte. Cerghizan az egyik legrettegettebb szekustiszt volt Háromszék megyében, a lakosság sakkban tartása volt a feladata. Sok embert besúgóvá tett. Minden megtorló akcióban benne volt, ő tartóztatta le annak idején Visky Árpád színészt, ő szállíttatta Bukarestbe, az ő általa összegyűjtött vádpontok alapján ítélték börtönben letöltendő büntetésre, és minden bizonnyal benne volt a keze abban is, hogy kiszabadulása után azzal alázták meg, hogy nem engedték a színpad közelébe. Öngyilkosságba is ő és csapata kergette. De loholt a tanárok nyomába, külföldi vendégek, diplomaták után, árgus szemekkel figyelte az értelmiségieket, vallatott, ha ENSZ-tisztviselő járt erre, ha Szőcs Géza robogott át a megyén. Cerghizan a bűnös szekustisztek listájára került, de a közlésnek a megszégyenítésen túl semmiféle hatása nem volt. Cerghizant egy ideig nem lehetett Sepsiszentgyörgyön látni, majd elkezdett visszajárni egykori vétkei színhelyére. Mostanában gyakran látják békésen beszélgetni vendéglőben, sétálni – mi több, Sepsiszentkirály határában impozáns házat is épített. /Simó Erzsébet: A szekustiszt visszatért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./

2007. április 27.

A véckei római katolikusok visszaszerezték a száz évvel ezelőtt épített iskolájukat, most új rendeltetést szánnak a megrongálódott állapotban lévő ingatlannak. „A községi I–VIII. osztályos iskolába alig járnak huszonöten. Szakképzett tantestületünk van, csak éppen gyermekünk nincs elég. Ezért is sikerült viszonylag könnyen visszaszerezni az egyházi ingatlant, hisz gyermekhiány miatt a kilencvenes évek elejétől üresen áll. Csoda, hogy még nem szüntették meg a tanintézetet. Ha sikerül befejeznünk a javítást, több új, a kornak megfelelő rendeltetést szánunk az épületnek” – magyarázta Bene Gábor plébános. A falu szülöttéről, a tragikus sorsú Visky Árpád színművészről elnevezett helyi kultúrotthonban bor-árverést rendeztek, az egyházi iskolájának korszerűsítése érdekében. Az ingatlanban a katolikus Kolping-mozgalom helyi képviselői mellett gyermekek és felnőttek egyaránt megtalálnák a helyüket. /Szucher Ervin: Borral az egyházi iskoláért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./

2007. augusztus 28.

Marosvásárhelyen a Református Kollégium fennállásának 450. évfordulója alkalmat nyújt arra, hogy felidézzék azokat, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak az önkényuralommal vagy az embertelen diktatúrák végeztek velük. Török Jánost a Mack József által szervezett összeesküvésben vállalt szerepe miatt 1854. március 10-én kivégezték a marosvásárhelyi Postaréten. A Székely Vértanúk emlékműve lett a Maros megyei magyarság március 15-i megemlékezéseinek a színhelye. Az iskola két izraelita vallású volt diákját, Tischler Mártont és dr. Farkas Róbertet Auschwitzba hurcolták és elpusztították. Kincses Előd olyan személyiségekről emlékezett, akiket személyesen ismert és akik a kommunista diktatúra, sőt a posztkommunista utóvédharc áldozatai lettek. Nemes Károlyt az új hatalom az iskola igazgatói székébe ültette. Élete legnehezebb döntését Székely János írta meg A nyugati hadtestben. Nemes Károly azért került a Szekuritáté karmai közé, ahonnan csak halálos betegen szabadult, mert amikor a magyar tábori csendőrök szeme láttára a kivégzőosztag megtagadta halálraítélt katonaszökevény falustársának főbe lövését, jól döntött. Magyar királyi hadnagyként tisztában volt azzal, hogy a parancsmegtagadás valamennyi emberének felkoncolását vonta volna maga után. Ekkor tette meg a sorsdöntő lépést: azért, hogy többi katonájának életét megmentse, ő hajtotta végre a halálos ítéletet. Tanár- és hadnagytársa, Pálffy Antal, a hadbírósági tárgyaláson karakánul védelmezte Nemes Károlyt. A Szoboszlai-kirakatperben 11 embert végeztek ki, köztük Dr. Kónya Istvánt. Moyses Márton Kincses Előd osztálytársa volt, 1959-ben érettségiztek. 1956 őszén nem tudták, hogy miért került osztályunkba Moyses Márton. Csak a rendszerváltozás után tudták meg azt, hogy Kozma Béla igazgató embermentő akciójáról volt szó. Moyses ugyanis Magyarországra próbált szökni azért, hogy harcoljon a magyar forradalomban. 1960-ban, elsőéves egyetemistaként Kincses Előd Emese húgával egy előadóteremben ültek, amikor mindenki szeme láttára elhurcolta Moysest a Szekuritáté. A politikai foglyokat 1964-ben amerikai nyomásra kiengedték, de ő csak 1967-ban szabadult. Szabadulása után tovább üldözték, nem kapott megfelelő állást, kitűnő képességei ellenére nem tanulhatott tovább. A rendszer elleni tiltakozásként 1970-ben a brassói RKP-székház előtt felgyújtotta magát. A felületes kórházi ellátás következtében az égési sérülésekbe belepusztult. Visky Árpád színművészt sokan ismerték és elismerték rendkívüli tehetségét. A sepsiszentgyörgyi színházhoz került, összeszólalkozott két szekus tiszttel. Ezért államellenes izgatásért öt évre ítélték, másfél év után kegyelemmel szabadult. Többet nem engedték színpadra, 1986. január 12-én a városszéli erdőben felakasztva találták. Azóta is kérdéses: önkezével vetett véget életének vagy idegenkezűség is közrejátszott? Hegyi Lajos matematikus 1989. december 22-én a marosvásárhelyi Grand Szálló előtti gyilkos sortűz egyik halálos áldozata volt. Ismerői szerint egy rendkívüli tehetségű fiatalembert pusztítottak el a román hadsereg golyói. A gyilkos sortüzet parancsoló Cojocaru tábornok azóta sem felel a hat halottért. Ugyanúgy nem tesz semmit felelősségre vonásáért a(z) (i)gazságszolgáltatás, mint ahogy 1990. fekete márciusa miatt sem. Ez a helyzet felveti a politika, az RMDSZ felelősségét is! Hogyan lehetséges az, hogy a hét halottal járó bukaresti bányászjárásért és az 1989 decemberi sortűzért folyik a büntető eljárás, a marosvásárhelyi gyilkos sortűzért nem felel senki? Toszó Árpád mérnök 1954-ben érettségizett. Temesváron, 1989-ben, Tőkés László közeli munkatársa és védelmezője volt, ezért a szekuritáté célkeresztjébe került. A fordulat után pedig határozottan követelte anyanyelvi jogainkat, iskoláinkat, a temesvári sortüzek felelőseinek megbüntetését. Azért, hogy elhallgattassák, 1990 május végén tőrbe csalták és félholtra verték. Egy hónapra rá Budapestre került a Honvéd kórházba. Külső kényszerítő körülmények miatt felesége hazaszállította Temesvárra, ahol barátai szerint gyanús körülmények között, 1992 júniusában meghalt. A mártírok megérdemelnék azt, hogy az iskolánk udvarán vagy a Bolyaiak szobra mellett egy, a nevükkel megjelölt kopjafa őrizze emléküket. /Kincses Előd: Az iskola mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./

2007. szeptember 14.

Tizenegy alkotó részesül idén Magyar Művészetért Díjban, a kuratórium emellett posztumusz elismerések odaítéléséről is döntött. Magyar Művészetért Díjat kap többek között Bence Lajos költő (Lendva), Bocskai Vince szobrászművész (Szováta), a kárpátaljai származású S. Benedek András és Vivi Dragan Vasile román operatőr. A Magyar Művészetért – Bubik István-díjat idén Bogdán Zsolt kolozsvári színművész veheti át. A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat Bánffy Miklós és Cs. Szabó László írónak, Jékely Zoltán költőnek, Kaszás Attila és Visky Árpád színművésznek ítélte oda a kuratórium. Az elismeréseket decemberben Nagyváradon adják át. /Bogdán Zsolt Magyar Művészetért Díjas. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

2007. november 1.

A kormány október 31-én technikai okokból elhalasztotta a politikai ítéletek hatálytalanításáról szóló törvénytervezet vitáját. A Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Vizsgáló Intézet (IICCR), a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az Igazságügyi Minisztérium volt vezetője, Monica Macovei kezdeményezésére létrejött közös tervezet augusztusban került a kormány asztalára. Ekkor Macovei utóda, Tudor Chiuariu kijelentette: „A volt politikai foglyok rehabilitálása és a kommunista diktatúrával szembenállók elleni bűntetteket elkövetők felelősségre vonása a sürgős teendők közé tartozik”. Az 1989. decemberi rendszerváltozás óta Romániában ez az első kísérlet arra, hogy a politikai alapon elítéltek az anyagi kárpótlás mellett az ítéletek megsemmisítése révén erkölcsi jóvátételt is kapjanak. A kormány törvénytervezete szerint az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között kihirdetett valamennyi politikai ítélet alanyi jogon semmis, továbbá megsemmisül minden olyan politikai jellegű hatósági eljárás, amelynek során embereket telepítettek ki, utaltak kényszerlakhelyre, internáltak munkatáborokba vagy más intézményekbe. A törvénytervezet azok morális és anyagi jóvátételét is célozza, akiket politikai megfontolásból, de közbűntények elkövetése vádjával ítéltek el. Az ilyen esetek közé tartozik például az 1980-as évek elején a rendszert nyíltan bíráló sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színművész politikai indíttatású, de az ítélet szerint közjogi elítélése; és idetartozik a 1987. november 15-i brassói zendülés résztvevői közül az a 61 személy is, akiket rendszerellenességük miatt politikai okokból ugyan, de az ítélet szerint közjogi vád, azaz huliganizmus miatt ítéltek el. /Benkő Levente: Késik, de nem múlik a jóvátétel. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

2007. november 28.

Újabb rangos elismerést kapott Bocskay Vince szovátai szobrászművész, a Magyar Művészetért Díj kuratóriuma az ő munkásságát érdemesnek tartotta a kitüntetésre. A testület az idén tizenegy alkotónak ítélte oda a díjat, köztük több a határon túli. Bocskay Vince november 25-én, vasárnap a nagyváradi ünnepélyes díjátadáson vehette át az aranyozott ötvösmunkával is tetézett elismerést. Az 1987-ben létrehozott díjjal alkotóművészeket, kiemelkedő művészi teljesítményeket honorálnak. A Gubcsi Lajos elnökölte kuratórium döntése alapján 2007-es díjazottak Bocskay Vince mellett Bence Lajos költő (Lendva), a Dárdai István–Szalai Györgyi filmrendező páros, Ekler Dezső építész, ifj. Nagy Zoltán balettművész, Kárpáti Tamás festőművész, Magyar Zoltán néprajzkutató, Ránki Dezső zongoraművész, S. Benedek András (Kárpátaljáról Budapestre települt) és Vivi Dragan Vasile operatőr (Bukarest). A Magyar Művészetért – Bubik István-díjat Bogdán Zsolt kolozsvári színművész kapta. A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat az idén Bánffy Miklós, Cs. Szabó László íróknak, Jékely Zoltán költőnek, Kaszás Attila és Visky Árpád színművészeknek ítélték oda. /Magyar Művészetért Díj Bocskay Vincének. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

2008. január 12.

1963-ban végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben az az évfolyam, mely először léphetett fel Marosvásárhelyen az újonnan épült Stúdió Színház színpadán. Ez az évfolyam mutatta be a színházavató előadást, Molière Tartuffe című vígjátékát, a címszerepben az osztályvezető professzorral, Kovács György népművésszel, párhuzamos szereposztásban az évfolyam egyik végzős hallgatójával, Visky Árpáddal. A két címszereplő már nincs az élők sorában. Kovács György eltávozott, immár 30 éve, a tanítványt, Visky Árpádot január 12-én, éppen 22 éve, kísérték utolsó útjára döbbent marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi kollégái, barátai, rokonai és sokat szenvedett családja. Visky Árpád személyében nemcsak egy nagy tehetségű művész távozott, aki az erdélyi magyar előadóművészet aranykorának kortársaival, Illyés Kingával, Nemes Leventével elindítójaként és egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként írta be nevét a színháztörténetbe. Öntörvényű művész volt, aki lázadó-lázító lobogássá varázsolta a színpadon akár fiatal költőbarátainak, Farkas Árpádnak, Szőcs Kálmánnak, Magyari Lajosnak és másoknak a sorait, akár a klasszikusokét. Visky Árpád a nacionalista tömegtébolyba hajló kommunista diktatúrának és a Szekuritáténak egyik meg nem alkuvó mártírja. /Kovács Levente: In memoriam Visky Árpád. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

2008. október 24.

Október 23-án Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban rendezték meg a Magyar Művészetért díj XXII. díjátadó gáláját. A Magyar Művészetért díjat 1987-ben alapították, ,,akkor sem volt könnyű, most sokkal nehezebb” – mondotta bevezetőjében Gubcsi Lajos író, költő, a díj kuratóriumának elnöke. Magyar Művészetért Díjban részesültek az évek során művészek és mecénások egyaránt, mindazok, kiknek szívügye a magyar művészet éltetése. A mostani díjátadó gála egészét 1956 töltötte ki, a díjazottak méltatását és az előadóművészek műsorát egyaránt ’56 szellemisége szőtte át, legyen szó a Háromszék szerkesztőségéről, arról a ,,szellemi műhelyről, mely nemzeti megmaradást és jövőépítő szellemiséget sugall” (Árpád fejedelem-díj), a csángókat megörökítő Ádám Gyula csíkszeredai fotós művészetéről vagy Benedikty Horváth Tamás budapesi írónak a Szuvenír című ’56-os nagyregényéről (Magyar Művészetért Díj), a ,,megcselekedni haza nélkül is azt, amit megkövetelt a haza” eszméért alapított alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumról (Bartók Béla-emlékdíj), illetve Kobzos Kiss Tamás alkalomhoz illesztett, sajátos előadásáról és Erdélyi Györgynek a Szuvenírből vett döbbenetes részletének előadásáról. Végezetül Gubcsi Lajos bejelentette, tárgyalni fog a Tamási Áron Színház vezetőségével, hogy a posztumusz Magyar Művészetért Díjat kapott, tragikus sorsú színművésznek, Visky Árpádnak szobrot, emlékművet állíthassanak a színházban, valamint, hogy Kós Károly posztumusz Árpád fejedelem-díját a Székely Nemzeti Múzeumban helyezhessék el. /Váry O. Péter: Magyar művészetért ’56 szellemében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

2009. július 4.

A Székelyföldről Bécsbe elszármazott Székely Szabó Zoltán volt már színifőiskolás, színész, színésztársait faggató újságíró, író, rendező, de a központi szerep nála mindvégig a humoristáé. Megjelent új könyve /Tutuka avagy az utolsó Szabó. Magánkiadás, Bécs, 2009/ ezzel a mondattal kezdődik: „Én már megittam a kenyerem javát. ” Ez a humor tart az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Ceausescu diktatúráját idézi fel ilyen mondatokkal: „Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül. ” „A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek. ” Szívbemarkoló kérdés: „Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?” Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett-e vagy felakasztották: „A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?” /Gergely Tamás: Megitta már a kenyere javát. Székely Szabó Zoltán legújabb kötetéről. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./


lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998