udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: XI. Piusz /pápa/

2003. november 24.

Márton Áron (1896-1980) római katolikus püspök nemcsak egyházának, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek meghatározó alakja volt. A november 22-én megnyitott, a Terror Háza Múzeum és az egri Segít a Város Alapítvány támogatásával létrejött, a püspök életútját bemutató tárlat két hétig látogatható Székelyudvarhelyen. A megnyitón Szász Jenő polgármester, Kovács Sándor főesperes és Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója ismertették Márton Áron életútját, meghurcoltatását, kiemelve példaértékű helytállását. A majdani püspök 1896 augusztusában született Csíkszentdomokoson, ott végezte elemi iskoláit, gimnáziumba Csíksomlyón, Csíkszeredában, majd Gyulafehérváron járt. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, azután földművesként dolgozott. A gyulafehérvári teológiára 1920-ban kérte felvételét, gróf Majláth Gusztáv Károly négy évvel később pappá szentelte. 1938-ban néhány hónapig a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetője, később, Vorbuchner Adolf püspök halála után XI. Pius pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezi ki. A második világháborúban Erdély kettészakadt, a püspöki székhely Romániában maradt. Miután egy ízben felszólalt az akkor Magyarországhoz tartozó kolozsvári templomban a zsidók elhurcolása ellen, a magyar hatóságok kitiltották az országból, így a háború végéig nem is látogathatta az egyházmegye Észak-Erdélyben élő híveit. Márton Áron élesen elítélte az 1948-as államosítást, amikor az egyházat minden vagyonától megfosztották, felemelte szavát a görög katolikus vallás betiltása és az ortodoxiába való bekebelezése ellen. 1949-ben végül a román titkosszolgálat emberei elrabolták. A legkegyetlenebb kínzások ellenére sem volt hajlandó megtagadni egyházát. 1951-ben életfogytiglani fogságra ítélték, de végül 1955-ben szabadon bocsátották. Határtalan népszerűsége miatt a hatalom rövidesen mégis házi őrizetben tartotta, csupán 1968-ban oldották fel a kényszerlakhelyre vonatkozó rendelkezést. A gyulafehérvári püspöki palotában halt meg. /(bb): Márton Áron emléktárlat nyílt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 24./

2005. szeptember 29.

Huszonöt éve hunyt el Márton Áron püspök, életművére emlékezett a lap. Ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. A legkeményebb időkben, az ötvenes és hatvanas években is valamiféle biztonság hatotta át (a börtönben sínylődő, illetve háziőrizetbe kényszerített) Márton Áron egyházkormányzását. A kormányzására bízott egyházmegyék életét rendíthetetlenül a megtartás jegyében irányította, római egyházpolitikai kapcsolataiban a „régebbi évjáratot” képviselte. Megőrizte a Róma iránti engedelmességet, a II. vatikáni zsinat (1962–1965) utáni sajátos „keleti politikával” nem tudott maradéktalanul azonosulni. „A Szentszékről mindig a legmélyebb fiúi tisztelettel nyilatkozott, sohasem bírálta mások előtt – írja róla Jakubinyi György, Márton Áron harmadik püspök-utóda. – De élt a szentpáli evangéliumi szabadsággal: az illetékeseknek mindig megmondta, ha szerinte tévesen mérik fel helyzetünket. Egy esetnek tanúja voltam, amikor egy Gyulafehérvárra látogatónak fordítottam. Ezzel magyarázom azt is, hogy élete végén Márton Áron hatszor lemondott, de a Szentszék – a segédpüspök kérésére – nem fogadta el lemondását. Dr. Jakab Antal segédpüspök érvelése az volt, hogy a jelen helyzetben még mindig szükség van a kommunista állammal szemben Márton Áron nevére és tekintélyére. Amikor 1980. február 5-én utolsó lemondását szerkesztette, fordítónak engem hívott át – folytatja vallomását Jakubinyi érsek. – Kijelentette: azért mond le, mert betegsége miatt már nem látja át az ügyeket; nevében más ne intézkedjék, hanem mentsék fel a püspökség alól és az utód majd intézkedjék a saját nevében. Ezúttal elfogadták lemondását. Ekkor mutatkozott meg előttem teljes emberi és életszentsége nagyságában – a betegágyban fekvő – Márton Áron: súlyos lelki szenvedést okozott neki a személyes meggyőződése és az Ostpolitik által rá kényszerített magatartás ellentéte, de »sorkatonaként« engedelmeskedett a mindenkori »hadiparancsnak«. Márton Áron mindvégig hű maradt papszentelési, püspökszentelési ígéretéhez, engedelmeskedett Szent Péter mindenkori utódának.” /Jakabffy Tamás: Márton Áron huszonöt éve „otthon”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./ 1980-ban az utolsó pillanatban mondták vissza a temetésre megrendelt autóbuszokat, hogy Székelyföld, a szülőföld küldöttsége ne vehessen végső búcsút püspökétől. Erdély nagy püspöke egész életútjával, helytállásával, hitéhez, elveihez való hűségével érdemelte ki az emberek tiszteletét, szeretetét. Az emberekét, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Márton Áron 1932-től Kolozsváron egyetemi lelkészként dolgozott, és nemsokára útjára indította az Erdélyi Iskola című nevelésügyi folyóiratot. 1938. augusztus 14-én lett a gyulafehérvári egyházmegye apostoli kormányzója, XI. Piusz pápa 1938. december 24-én Gyulafehérvár püspökének nevezte ki. Rövid idő után egyházmegyéje kettészakadt, a püspök Gyulafehérváron maradt. A II. világháború idején bátran kiállt a zsidóüldözések ellen. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban, papszentelés alkalmával mondott beszédében felemelte szavát a deportálások ellen, másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát. A háború után a vallásellenes intézkedéseket, a zárdák, kolostorok, egyházi iskolák államosítását Márton Áron nem hagyta szó nélkül, tiltakozó leveleire azonban sohasem kapott választ. Hívei testükkel óvták, élő láncot alkotva körülötte bérmaútjain. 1949-es felcsíki bérmaútjáról és a somlyói búcsún való részvételéről ma is legendákat mesélnek. Nemsokára azonban letartóztatták, és hat év börtön, majd tizenegy év házi őrizet következett. A felajánlott kompromisszumokat nem fogadta el. /Takács Éva: 25 éve halt meg Márton Áron. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./ Van-e ma olyan meghatározó, nagy alakja az erdélyi magyarságnak, akire egyszer majd úgy lehet emlékezni, mint Márton Áronra? – tette fel a kérdést Gazda Árpád. Márton Áron megítéléséhez nem kellettek a távlatok. Ő már életében szimbólummá vált. Szólt a fasizmus és a kommunizmus ellen, a nemzeti elnyomás ellen. A püspök áldozatok árán emelkedett ki a korából. /Gazda Árpád: Márton Áronok híján. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

2006. augusztus 10.

Az elmúlt évszázad különösen tisztelt, kiemelkedő erdélyi nagyságainak Panteonjában kimagasló helyet foglal el Isten Szolgája, boldogemlékű Márton Áron római katolikus megyéspüspök – hangsúlyozta jeles életrajzírója Marton József dékán, egyetemi tanár. Márton Áron 110 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos nagyközségben. Szülei egyszerű földművesek voltak. Tanulmányait szülőfalujában, Csíkszeredában, valamint Gyulafehérváron végezte. Végigharcolta az első világháborút, négyszer sebesült meg. 1920-ban jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1924-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv püspök. Gyergyóditróra, majd Gyergyószentmiklós, ezután Marosvásárhelyre nevezték kit. 1934-ben főpásztora az Erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatójává nevezte ki. 1932-től következett Márton Áron kolozsvári szolgálata: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, majd a Szent Mihály központi egyházközség plébánosa. György Lajossal és Venczel Józseffel megalapította és szerkesztette az Erdélyi Iskola című népnevelő és kulturális folyóiratot. 1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte a 42 éves Márton Áront erdélyi megyéspüspökké. 1940-ben Észak-Erdély visszatért, a határváltozás kettévágta egyházmegyéjét, azt, ő azonban az ősi székhelyen, Gyulafehérváron maradt, kisebbségi sorsba került hívei mellett. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban felemelte szavát az erdélyi zsidóság deportálása ellen. A hatóságok ezért azonnal kiutasították Észak-Erdélyből. Ma Jeruzsálemben, a Yad Vashem hősök temetőjében, az Igaz Embert jelző emléktábla hirdeti bátor tettét. Márton Áron a második világháború után mindent megtett, hogy a határok újrarendezésének igazságossága érdekében hallgassák meg az erdélyi magyarságot is. 1948-ban egyházmegyéjét mindenéből kifosztották. Elvették az európai hírű Batthyaneum könyvtárat, valamennyi katolikus tanintézetet, az ezekhez tartozó összes ingatlant, felszámolták a katolikus sajtót. Moszkvai mintára, az erdélyi katolikus egyházat el akarták szakítani a római pápától. Márton Áron tiltakozó álláspontra helyezkedett. Körlevélben emelte fel szavát a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Inkább lemondott az államsegélyről, de nem volt hajlandó csökkenteni papjainak létszámát. 1949. június 21-én letartóztatták. Perét katonai törvényszék tárgyalta titokban, s életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönben is alázatos, másokat szolgáló, imádkozó segítője volt sorstársainak. 1955 januárjában büntetését a nemzetközi tiltakozás miatt felfüggesztették, s február 2-án kiengedték a börtönből. Gyulafehérvárra csak március 24-én érkezett meg, addig „feljavító” kezelésen tartották a bukaresti érsekségen, mert úgy ki volt éheztetve, hogy nem merték a nép elé engedni. 1955 és 1957 között szabadon mozoghatott egyházmegyéjében. Mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadták. 1957-től kezdődően, tizenkét évi házi fogságra kényszerítették. Az egész püspöki palotába (beleértve a kertet is) lehallgatókészülékeket rejtettek el. Csak a székesegyházba mehetett át. 1967-ben azután, külföldi nyomásra, a szobafogságát feloldották. A püspök 1969-ben és 1971-ben Rómába is eljuthatott. A megöregedett püspök újra szabadon mozoghatott, bérmaútjai diadalmenetekké váltak. Betegségére hivatkozva négyszer kérte a felmentését, de csak 1980 áprilisában hagyta jóvá II. János Pál. A püspök 1980. szeptember 29-én elhunyt. Már életében szentnek tekintették. 1992. november 17-én az Apostoli Szentszék engedélyezte, hogy egyházmegyei szinten elinduljon Márton Áron szenttéavatási pere, ami jelenleg is folyamatban van. /Fodor György: Főhajtás az Emberkatedrális emléke előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./

2007. szeptember 13.

Márton Áron 42 évesen lett gyulafehérvári püspök. XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki, felszentelésére a következő év február 12-én került sor a kolozsvári Szent Mihály templomban. Felszentelése alkalmából mondott beszédében tisztán megfogalmazta hitvallását: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozni kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék. ”1948-ban, az új alkotmány előkészítése előtt Márton Áron és hét másik püspök levélben fordult a kormányhoz, és jelezte az alkotmányban található ellentmondásokat ami a vallásszabadságot illeti. Kérésükre a hatalom nem volt tekintettel, és 1948 áprilisában az új alkotmány életbe lépett. Megkezdődött a felekezeti iskolák és egyházi intézmények felszámolása és államosítása. Az állam elhatározta, hogy egyetlen vallási egységbe forrasztják a görög katolikus és római katolikus egyházat az ortodox egyházzal. A tervek kivitelezését Justinian bukaresti pátriárka, valamint a nagyszebeni metropolita irányították. Ezen intézkedések ellen Márton Áron nyíltan kiállt. Több ellenkező görög katolikus püspököt és papot börtönbe zártak. Közben a hatóságok folyamatosan zárták be a katolikus zárdákat és kolostorokat. Márton Áron folyamatosan tiltakozott ezen intézkedések ellen, 1949 végére a püspök már állandó megfigyelés alatt állt. A püspök látván, hogy tiltakozó leveleivel mit sem érnek, elhatározta: személyesen keresi meg a miniszterelnököt. 1949. június 21-én, a püspöki iroda akkori helyettesével, Ferenc Benjáminnal együtt taxit rendeltek, hogy elvitessék magukat a tövisi vasútállomásra. Félúton a sofőr megállt és motorhibát színlelt, ekkor „épp ott haladt el” egy másik gépkocsi, ennek utasai és vezetője ajánlkoztak, hogy elviszik a püspököt az állomásra. De az indulás után felmutatták igazolványukat és kijelentették: parancsuk van a letartóztatására. A letartóztatás híre nemzetközi felháborodást váltott ki. Márton Áron kezdetben vizsgálati fogságba került, ez három évig tartott, ezalatt több börtönt is megjárt. A börtönéveket a folyamatos kihallgatások és a nehéz testi munka jellemezte. Végül Márton Áront életfogytiglani börtönre ítélték. A román kormány 1954-ben mérlegelte Márton Áron szabadon bocsátását, de ennek az lett volna a feltétele, hogy szakítson Rómával, és hozzon létre egy nemzeti katolikus egyházat, ezt ő határozottan megtagadta. Nem volt hajlandó kegyelmi kérvényt sem írni: mindig azt mondta, ha tudják, hogy ártatlan, akkor engedjék szabadon, és tekintsenek el az alaptalan vádaktól. 1955. február 2-án végül szabadlábra helyezték. Szabadulása után egy hónapig a bukaresti érsekségen tartózkodott, itt már vendégeket is fogadhatott. Azért tartották az érsekségen, hogy megerősödjön, hogy ne lépjen leromlott fizikai állapotban a nagyközönség elé. Március 24-án este érkezett meg a gyulafehérvári püspökségre. Időközben megalakult a békepapi mozgalom is, azokból a papokból, akik elítélték Márton Áron cselekedeteit és hatalmi segítséggel igyekeztek felsőbb beosztásokhoz jutni. Szabadulása utáni bérmaútjain hatalmas tömeg kísérte, mindenki hallani akarta a püspök beszédeit. Ezek az utak zavarták a hatóságokat, szabadulása után egy évvel, az 1956-os bérmautat követően házi fogságra ítélték, nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspöki palotát. Ez az állapot tizenegy évig, 1967-ig tartott. Ekkor, König bíboros látogatott Bukarestbe, Márton Áron „szobafogságát feloldották. /Püspök a veszedelem idején. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2008. január 27.

Fodor József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye általános helynöke elindította a Szent László Könyvek sorozatát, amelynek keretében a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében Nagyvárad utolsó püspökeiről és jeles személyiségeiről tartott előadásai fognak megjelenni. A sorozat első kötete az elmúlt év utolsó napjaiban látott napvilágot, és az egykori Osztrák–Magyar Monarchia utolsó tábori püspökének, a nagyváradi apostoli kormányzónak, Bjelik Imrének állít alaposan dokumentált emléket. Bjelik Imre a Trencsén megyei Illaván született 1860. július 22-én, iparos családban. Nyitrán végezte el a teológiát, ugyanott szentelték pappá 1883-ban. Átkérette magát a tábori papi szolgálatra. Rövid idő alatt teljesen átszervezte a tábori püspöki hivatalt. Közben egymás után jelentek meg könyvei: A tábori püspökség története, A császári és királyi hadsereg katonáinak imakönyve, A tábori papok kézikönyve címmel. 1911-ben megkapta a nagyváradi latin szertartású székeskáptalan irodalmi stallumát is. 1913. február 2-án szentelték Bjelik Imrét püspökké. Az első világháborúban tábori püspökként lelkiismeretesen látogatta a harctereket. Mindenkihez a saját anyanyelvén szólt, mert beszélte a monarchia minden nemzetiségének a nyelvét. A trianoni diktátum után, 1919-ben költözött Nagyváradra, ahol gróf Szécsényi Miklós püspök rábízta a papnevelő intézet vezetését, majd 1922-ben helynökké tette. Szécsényi püspök tragikus halála után, 1923. december 9-én XI. Pius pápa Bjelik Imrét nevezte ki teljes püspöki jogkörrel váradi apostoli kormányzónak. Ő szerezte be a székesegyház új harangjait. Bjelik Imre 1927. május 9-én hunyt el. /Fodor György: Megjelent a Szent László Könyvek sorozat első kötete. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 27./

2009. február 28.

„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2009. október 21.

XVI. Benedek pápa jóváhagyta Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatását. E kiemelkedő eseményre október 31-én kerül sor az esztergomi bazilikában. Meszlényi Zoltán 1892. január 2-án született Hatvanban. Rómába küldték teológiát tanulni, 1915-ben szentelték pappá. Előbb a prímási palotában dolgozott, 1931-ben a főkáptalan tagja lett, majd annak helynöke. XI. Pius pápa 1937-ben kinevezte címzetes püspöknek, a hercegprímás, esztergomi érsek segédpüspöke lett. A kommunista állambiztonsági szervek 1948. december 26-án Mindszenty József bíboros-hercegprímást letartóztatták, s koncepciós perben elítélték, a kinevezett érseki helynököt, Drahos Jánost pedig megölték. Meszlényi Zoltán lett az esztergomi érseki helynök. Székfoglalójában tett ígérete így hangzott: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen!” Meszlényi Zoltánt 1950. június 29-én hurcolták el az állambiztonság pribékjei. A hírhedt kistarcsai internálótáborba vitték, ahol elkülönítve őrizték és rendszeresen kínozták. Az ütlegelések, a tortúrák és a végkimerülés következtében 1951. március 4-én meghalt. /Fodor György: Újabb magyar a boldogok sorában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998