udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Apponyi Albert

1996. október 15.

Kolozsváron 1882-ben döntöttek a Mátyás-szobor felállításáról, a pályázatot 1893-ban írták ki, a hét pályázó közül Fadrusz János művét fogadták el. Száz éve, 1896. szept. 30-án Ferenc József király helyezte el Mátyás király szobrának alapkövét Kolozsváron. A szobor ünnepélyes leleplezése 1902. okt. 12-én volt, amikor Apponyi Albert mondott beszédet. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./ A Szabadság tévesen nevezi Apponyi Albertet /Bécs, 1846. máj. 29.- Genf, 1933. febr. 17./ miniszterelnöknek. Apponyi nem volt miniszterelnök, ekkor a képviselőház elnöki tisztét töltötte be, a miniszterelnök 1902-ben Széll Kálmán volt, aki ezt a tisztséget 1899-től 1903-ig töltötte be.

2002. április 4.

Megjelent a Litera Könyvkiadónál /Székelyudvarhely/ Veres Péter muzeológus szerkesztésében egy zsebkönyv, tartalmazza gróf Apponyi Albertnek, a magyar békedelegáció elnökének 1920. január 16-án Trianonban elhangzott beszédét és a magyar kedvezménytörvényt. /Komoróczy György: Hasznos kiadvány. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 4./

2002. október 16.

A vádlott neve: Wass Albert /Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ címmel megjelent egy kis füzet a Pro Memoria sorozatában. Ebben eddig Szent István király intelmeinek kötete, gróf Apponyi Albert trianoni beszéde, a magyar státustörvény szövege látott napvilágot - egyebek mellett. A Wass Albert-dossziéból való dokumentumokat Szakács István Péter állította össze. Az író Wass Albertet és édesapját 1946. febr. 25- én Kolozsvárt a Népbíróság halálra ítélte - mindkettőjüket távollétükben. Ezen a "tárgyaláson" 63 vádlott fölött ítélkeztek, akik valamennyien anyaországi és erdélyi magyarok voltak: katonatisztek, földbirtokosok, gazdák, iparosok. Wass Alberték ellen az volt a vád, hogy 1940 szeptemberében, a bécsi döntés után, amikor a magyar honvédség bevonult Észak-Erdélybe, súlyos bűntetteket követtek el ezen a vidéken. A nacionalista-kommunista hatalomnak ezekkel a perekkel, a rendkívül súlyos ítéletekkel az volt a fő célja, hogy megfélemlítse a magyar lakosságot és kiforgassa vagyonukból a földbirtokosokat. Koncepciós perben hoztak ítéletet Wass Alberték ellen, kizárólag ellenük szóló tanúvallomások alapján. /Nagy Pál: "A vádlott neve: Wass Albert". = Népújság (Marosvásárhely), okt. 16./

2003. április 21.

Emlékszik, írta Sike Lajos, mennyire haragudott, amikor hírül vette, hogy Kocsis István író kolozsvári lakását budapestire cserélte. Éppen ő, akinek legtöbb műve a helyállásról, a felelősségről szólt. Most megértette és még jobban felnéz rá, mint amikor itthon ünnepelt erdélyi magyar író volt, amikor a szatmárnémeti színház sorozatban mutatta be drámáit, többségüket Gyöngyösi Gábor rendezésében. Az anyaországban írt új könyvei (pl. Történészek a kereszten, A Szent Korona tana, A Szent Korona misztériuma, A szakrális fejedelem, Széchenyi avagy a magyarságtudat regénye), de nem utolsósorban az itthoni meghívások nyomán tartott előadásai megváltoztatták véleményét. Amíg számos áttelepült erdélyi tollforgató nem tudta túlszárnyalni itthoni teljesítményét, Kocsisnak ez egyértelműen sikerült, még akkor is, ha az anyaországi kultúrpolitika elismerése ezt nem tükrözi egyértelműen. Az a hatalmas tudás- többlet, ami mind műveiből, mind élő beszédéből kiérződik, csak az anyaországban, pontosabban Budapesten szerezhető meg, hisz ott működik az Országos Széchényi Könyvtár, a Nemzeti Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum, s megannyi rangos gyűjtemény, kutatóintézet. A napokban a szatmárnémeti Kölcsey Főgimnáziumban Kocsis István volt iskolájának mai diákjaival találkozott. Nagy szó ma, ha akár 20-25 diák figyelmét rövidebb időre is le tudja kötni a történelem, hisz sokkal inkább érdekli őket az informatika, az angol nyelv. Kocsis István rájött arra, hogy a budapesti történészek sem ismerik nem ismeri a magyarság történelmét. Nagyon frappáns példákat hozott fel erre. Az első mindjárt a Lex Apponyi esete a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. Hallgatta a tévében az MTA vezetőjének magyarázatát a gróf Apponyi Albert (1906-tól 1910-ig vallás és közoktatásügyi miniszter) nevéhez fűződő iskolatörvényről és nem hisz a fülének: az elnök úr a magyarországi nemzetiségek további elnyomása eszközének minősíti! Másnap legfontosabb dolga, hogy maga is elolvassa a Lex Apponyit. Két változatot is talál. Az egyikről mindjárt kiderül, hogy hamisítvány, amit Trianon után Constantin Angelescu román oktatásügyi miniszter fabrikált és terjesztett a Népszövetségben annak bizonyítására, hogy lám, a háború előtti Magyarországon még a román történelmet is magyarul kellett tanulják a románok! S az akadémia elnöke erről beszélt a tévében, de úgy mintha. az eredetiről szólna. Ez terjedt el Kádár János Magyarországán, olyannyira, hogy már csak kevesen tudták: nem ez az eredeti Lex Apponyi. Kocsis István véleménye: a történészek nem szeretnek forrásokat olvasni. /Sike Lajos: Hóna alatt Széchenyivel és a Szent Koronával: Kocsis István jóval többet hozott, mint amennyit elvitt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

2004. június 5.

Jún. 4-én volt nyolcvannégy esztendeje annak, hogy a versailles-i kis Trianon-kastélyban Apponyi Albert grófnak, a magyar delegáció vezetőjének a lemondása után két magyar politikus aláírta a békeszerződést. Magyarországnak területének 72 százalékát, lakosságának pedig 64 százalékát veszítette el. Nyolcvannégy éve erről szól Magyarország és a magyarság története: fennmaradni, megmaradni. Ma már ott tartunk, hogy Trianonról szólni, írni egyre inkább a "szélsőségesek" kiváltsága lesz. /Makkay József: Nyolcvannégy év után. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

2005. június 4.

Nyolcvanöt éve, 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztesei Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a magyar békeszerződést. A béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül, az 1919-20-as párizsi békekonferencián határozták meg, melynek célja az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése volt. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki álláspontját. A népszavazás kérdését is felvetette az elcsatolandó területeken, de a konferencia e javaslatát sem vette figyelembe. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. A szerződés a haderő létszámát 35 ezer főben maximálta, tiltotta az általános hadkötelezettséget. Magyarország (Horvátország nélküli) területét 293 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került. Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket, az olaszok 1924-ben Fiumét és környékét szerezték meg. Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat nem vette figyelembe, így a magyarság egyharmada, mintegy 3,2 millió magyar is az új határokon túlra került, fele részük összefüggő tömbben élt a határ mentén. A nemzetiségek egyenjogúságáról szóló rendelkezések papíron maradtak. A nagyobb határ közeli városok (Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Szabadka) s a köztük lévő vasútvonalak az új államokhoz kerültek, a határokat hajózható folyók (Duna, Dráva, Tisza-kanyar) mentén húzták meg, de az Ipolyt is ide sorolták. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, Somoskő és környéke 1923-ban tért vissza. A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett. A Párizs környéki békék hibás döntései jelentősen hozzájárultak a második világháború kirobbanásához. Magyarország az 1938-40-ben visszanyert területekért a háborús részvétellel fizetett Hitlernek, az 1947-es párizsi béke lényegében a trianoni határt állította vissza. (MTI-Panoráma) /85 éve írták alá a trianoni békét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

2006. november 24.

Örvendetes, hogy az embereket érdekli, foglalkoztatja Trianon kérdése, és azzal sincs semmi baj, hogy léteznek legendák körülötte. Semmiképp sem vezet jó irányba viszont, ha történelmi magyarázat épül rájuk – mondta dr. Ablonczy Balázs történész, a budapesti Teleki László Intézet tudományos főmunkatársa. A kutató A történelmi emlékezet furcsaságai címmel tartott előadást november 22-én Kolozsváron, a Jakabffy Elemér Alapítvány székhelyén. Az Ablonczy által írt Trianon-legendák című tanulmány a 2002-ben, Romsics Ignác Mítoszok, legendák, tévhitek a XX. századi magyar történelemről című kötetben jelent meg. A történész szerint Trianon súlyos nemzeti csapásnak minősíthető, amely kihat a mai társadalomra, és nagyban meghatározza azt. A Glatz Ferenc szerkesztésében és vezetésével, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársai által készített Magyarok krónikája című lexikon jó példa erre a tévedésekre. A kiadvány a trianoni szerződés aláírásának helyeként a Kis- és Nagy Trianon közötti folyosót nevezi meg, annak ellenére, hogy a két épület távol esik egymástól, folyosó pedig nem létezik. Hibásak azok a megállapítások is, amelyek szerint a Kis Trianon adott otthont az eseménynek, valójában a Nagy Trianon folyosója, amely a XIV. Lajos által építtetett kastély két szárnyát köti össze. Apponyi Alberttel kapcsolatban született a másik legendárium: kiváló szónoklatával hívta fel magára a figyelmet. A legendárium szerint Apponyi 1920. január 16-án három nyelven (franciául, angolul, olaszul) elmondott beszédében „vette védelmében” Magyarországot. Apponyi beszéde valójában franciául hangzott el, angolul csupán az egyes fejezeteket foglalta össze röviden, olaszul pedig a végén szólt néhány mondatot. Az idős miniszter tevékenysége és beszéde Ablonczy szerint is bámulatos, Apponyi elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy már életében tereket és utcákat neveztek el róla. Egy másik legenda szerint Georges Clemenceau miniszterelnök magyar menye, Mihnai Ida iránt érzett gyűlölete testesült meg tulajdonképpen a trianoni döntésekben. Habár Clemenceau felelőssége és elfogultsága vitathatatlan a békeszerződés megalkotásában – a fiatalok válása egyáltalán nem befolyásolta a miniszter politikai döntéseit. Franciaország vélt vagy valós érdekei szerint cselekedett. /Ferencz Zsolt: Trianon-legendák. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

2009. július 31.

Az ÚMSZ ismét átvett cikket a magyarországi sajtóból. A mostani kormány melletti kiállásáról ismert Bolgár György a 168 Óra hetilapban kifogásolta, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke állítását, hogy a felvidéki magyarokat sújtó nyelvtörvény egész Európában felkorbácsolta a kedélyeket. Bolgár György ezt azzal cáfolja, hogy a szlovák nyelvtörvényhez hasonlította Apponyi Albert intézkedését, mondván az 1907-es lex Apponyi előírta a magyar nyelv fokozott tanítását a nemzetiségi iskolákban. Bolgár szerint kötelező volt a magyar iskolafelirat, a magyar nyomtatványok használata. /Bolgár György, 168 óra: Hogy mi van? – Orbán. Perek, perlekedések. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

2009. október 16.

Veres Péter székelyudvarhelyi muzeológus egyszemélyes szellemi műhelyének, könyvkiadójának neve a Litera-Veres. A jobbára történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi és képzőművészeti témákat megjelentető, tíz éve működő kulturális intézmény szép eredményekkel büszkélkedhet létezése óta. Ízléses, olcsó zsebkönyveket jelentetett meg: Szent István király intelmei; Gróf Apponyi Albert trianoni beszéde; Adalékok a Wass Albert-dossziéhoz (dr. Szakács István Péter). A történelmi, néprajzi művek között van: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett (Jánosfalvi Sándor István); Székely történeti kistükör (Hermann Gusztáv Mihály); Székely asszony, székely család (Kolumbán Zsuzsánna); Udvarhelyszéki famesterségek (Haáz Ferenc); Az erdélyi zsidókról (Gidó Attila). A közelmúltban két jelentős képzőművészeti tárgyú könyv látott napvilágot a Litera-Veresnél. A Kolozsvár művészeti életének egy bizonyos szakaszát vizsgáló vaskos, tekintélyes mű szerzője, Németh Júlia az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság és a Barabás Miklós Céh megalakulásának, illetve újraalakulásának fényében tárja az olvasó elé mondanivalóját (Kolozsvár – Mű-Hely-Szín, képzőművészeti látlelet). A másik mű a jeles kolozsvári művészettörténész, Murádin Jenő tollából származik: Ács Ferenc, az impresszionizmus erdélyi úttörője. A szerző szerint Ács Ferenc (1876–1949) képviselte látványosan az erdélyi részek felé is utat nyitó plein air festészetet és az impresszionizmust. Tíz éve alapította, azóta szerkeszti és megjelenteti Veres Péter az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóiratot is. /Komoróczy György: Litera-Veres. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

2009. november 11.

Keserűen állapítja meg Ujj János tanár: a magyar nem tartozik a jó diplomáciai érzékkel megáldott nemzetek sorába. A magyar diplomaták nem tanulnak semmit szomszédjaiktól. S mindennek elsősorban a határon túlra szorult magyar nemzettestek isszák meg a levét. Csak az elmúlt húsz esztendő kirívóan rossz diplomáciai lépéseinek summás elemzése is hosszú lenne, elég gondolni a Romániával Temesváron aláírt, a román fél kérésére minden ellenállás nélkül kiherélt státusztörvényre. Sem a délvidéki magyarverésekkel, sem a szlovákiai törvénytelenségekkel (a dunaszerdahelyi rendőrségi atrocitás vagy Malina Hedvig ügye) kapcsolatban a magyar diplomácia semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Az elmúlt héten viszont a cseh államfő kierőszakolta: csak akkor írja alá a lisszaboni szerződést, ha garanciát kap a Benes-dekrétumok érvényben maradására. A magyar diplomácia ezúttal sem állt a sarkára a diszkriminatív rendeletek semmisnek nyilvánításáért. Bajnai miniszterelnök sikernek minősítette a nyilvánvaló vereséget, állítva, hogy a magyarság „garanciákat” kapott, hiszen a szövegben nem említik a dekrétumot. (Ennyire naiv, vagy ilyen hülyének nézi a magyar polgárt?) Ugyanőt alig néhány héttel korábban a szlovák kormányfő úgy átverte a kétoldalú, a szlovákiai magyarokat hátrányosan érintő nyelvtörvénnyel kapcsolatos találkozón, mint egy kiscserkészt! A magyaroknál mintha a kommunista káderpolitika, az antiszelekció e téren hatványozottan érvényesülne. A cikkíró nem tudna az utóbbi ötven évben egyetlen valamire való külpolitikai vezetőt említeni. (Talán Jeszenszky Géza?) Az utolsó nemzetközileg elismert diplomatának tartott személy gróf Apponyi Albert volt. Utólag derült ki: az agyondicsért és kitüntetett Horn Gyulának tulajdonított két évtizeddel ezelőtti határnyitás sem a magyar kormány merész határozata volt. Arra néhány nappal korábban Moszkvában az orosz elnök, Gorbacsov bólintott rá. Egy ilyen gyenge diplomáciával rendelkező anyaország mellett az erdélyi magyaroknak egyetlen reményük az lehet, hogy nem áll össze a két világháború közötti kisantant, országainak magyarellenes szolidaritásával. Védelmet az anyaországtól nem remélhetünk! – fejezte be írását a szerző. /Ujj János: Védelem nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998