udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7627 találat lapozás: 1-30 ... 7561-7590 | 7591-7620 | 7621-7627 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2007. december 28.

Az RMDSZ-ből kimaradt a középgeneráció, de megjelent egy harminc- és huszonéves korosztály, és lassan-lassan már csak az ő mércéjük lesz a fontos – mondta Markó Béla RMDSZ-elnök a vele készített interjúban. Az államelnök olyan utat képvisel, amelyen Markó nem tudná követni, mert az egyfajta autoritárius rendszer, egyfajta „putyini út”. Korrupció nemcsak a csúcson van, hanem mindenütt. De erről nem beszélnek, inkább az egymás elleni politikai harc vagy lejáratás eszközéül szolgál a korrupció elleni küzdelem. Markó olyan társadalmat akar, amelyben érvényesül a sokszínűség és a testületi demokrácia, illetve nem az egyszemélyes vezetésen alapul. Sokan mondják, hogy megszűnt az RMDSZ monopóliuma, vetették fel az újságírók. Markó szerint Tőkés László személyesen nem alternatíva, és kíváncsi arra, hogy ő, vagy akik körülötte vannak, mit kínálnak mást. A másság csak a kritikában nyilvánul meg: hogy az RMDSZ túlságosan mérsékelt, talán nem kellene kormányon lennie, nem kellene román pártokkal együttműködnie... Markó szerint ez csak retorikai különbség, mert utána jön az államfőnél tett látogatás és a nagyon szoros együttműködés például a Demokrata Párttal. Markó a programban nem lát alternatívát. El kell fogadni: az RMDSZ-en kívül is van élet, és mostantól fogva ki kell alakítani valamiféle együttműködést az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulásokkal. Ennek érdekében fölajánlották, hogy alakítsanak ki egy politikai rendszert, amelyben ki-ki végzi a maga dolgát. Ezt a másik oldal visszautasította. A velük szemben állók csak konfrontációban tudnak gondolkozni, állapította meg Markó. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közös lista, Markó válasza: „Nem tudom. ” Minél szélesebb konzultációval kell kialakítani a közös álláspontot. Hangsúlyozta: az RMDSZ megnyerte a választásokat, ez kétharmados támogatást jelent Erdélyben. A különböző csoportosulással párbeszédet kell folytatni. Frunda György azt mondta, hogy az RMDSZ mintha túlságosan jobbra tolódott volna. Markó szerint felvetődött, hogy erős nemzeti üzenetet kell-e közvetíteni, vagy pedig a modernizációs üzenetet, szociális problémákra helyezni a hangsúlyt. Ezt a kettőt nem szabad szembe állítani egymással. /Ágoston Hugó, Szőcs Levente: Lassan csak a fiatalok számítanak. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2007. december 28.

Románia komoly veszteséget szenvedhet a közösségi alapok felhasználására való felkészületlensége miatt. Amennyiben 2007 történései nem voltak elegendőek az okos kiegyezéshez az RMDSZ és ellenzéke között a támogatási rendszer reformjáról, a választási együttműködés új kereteiről és a paritásos egyeztető testületek kialakításáról, akkor a 2008-as esztendő a kikényszerítés éve lehet. 2008 ugyanis választási év: előbb az önkormányzati választások, majd ősszel parlamenti választások lesznek. /Bakk Miklós: A szembenézés éve. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

Január elsejétől 7,4 százalékkal, 541-ről 581,3 lejre nő a nyugdíjpont értéke, így eléri az átlagbér 35,7 százalékát. A 2008-ra előre jelzett átlagfizetés 1550 lej. A nyugdíjemelés mind az országos társadalombiztosítási rendszerben lévő, mind a mezőgazdasági nyugdíjasokat érinti, így összesen mintegy 5,5 millió személy kap jövő évtől nagyobb illetményt. A nyugdíjak összegét legutóbb novemberben emelték, akkor a nyugdíjpont értéke lényegesen nagyobb mértékben, 416-ról 541 lejre emelkedett, elérve ezzel a 2007-es 1443 lejes átlagbér 37,5 százalékát. A mostani nyugdíjemelést az idén elfogadott törvény teszi szükségessé, amelynek értelmében a nyugdíjpont értéke minden évben az átlagbér 37,5 százaléka kell hogy legyen. Januártól többen jogosultak fűtéspótlékra, miután egy októberi kormányrendelet értelmében nem csupán az 500, hanem a 615 lejes havibérrel rendelkező polgárok is kaphatnak támogatást. Az állam havi 155 lejes jövedelemig a távhőszámla 90, 155 és 210 lej között 80, 210 és 260 lej között pedig 70 százalékát vállalja át. 260 és 310 lej között 60 százalékos a támogatás, 310 és 355 között 50, 355 és 425 között pedig 40 százalékot fizet az államkassza. 425 és 480 lej között 30, 480 és 550 között 20, 550 és 615 lejes jövedelem között pedig 10 százalékos a támogatás. Ugyancsak jövedelemarányos támogatást kapnak azok, akik földgázt vagy szilárd tüzelőanyagot használnak otthonuk fűtésére. /Balogh Levente: Ismét növekednek a nyugdíjak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

A szeptemberben debütált kötelező magánnyugdíjpénztár rendszerhez eddig 2,9 millió romániai aktív lakos csatlakozott, így a „még szabadon maradt” 300 ezer fős ügyfélkörért az alapkezelők egyre nagyobb harcot kénytelenek vívni. Mircea Oancea, a Magánnyugdíj-pénztár Felügyelet /CSSPP/ elnöke úgy véli, a január közepéig hátralevő időszakban a második pillérhez még újabb 300–400 ezer munkavállaló csatlakozik, míg a sorsolásos eljárásba a törvény által kötelezett 25–35 év közötti korosztály kevesebb mint 5 százaléka fog bekerülni. A legtöbb ügyfele az ING-nek van. A holland nyugdíjpénztár december közepéig összesen 962 ezer szerződést tudott kötni, a munkavállalók száma alapján az alapkezelőnek 32,8 százalékos piacrészesedése van. A második helyen álló Allianz-Tiriacnak 754 ezer ügyfelet sikerült megnyernie, ez közel 25,7 százalékos piacrészesedést eredményezett. A harmadik a Generali 277 ezer fős ügyfélállományával, 9,4 százalékkal. /Domján Levente: Decemberi pillérpróba. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2007. december 28.

Winkler Gyula EU-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke úgy vélte, a megyében jó évet zárhat az RMDSZ. Hunyad megyében nagymértékben sikerült megőrizni a magyar közösség egységét, a választáson a Hunyad megyei RMDSZ országosan a legjobb eredményt érte el. Winkler jónak értékelte az RMDSZ által tisztségbe helyezett Hunyad megyei tisztségviselők és intézményvezetők tevékenységét is. Amíg mindenhol fogyásról, elidegenedésről, széthúzásról beszélnek, a Zsil-völgyi Aninószán sikerült egy újabb RMDSZ-szervezetet is létrehozni – számolt be Winkler, a jövő év tervei közé tartozik további két szervezet megalapítása a megyében. /Gáspár-Barra Réka: Jó évet zár. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

2007. december 28.

Idén ősszel Aradon egykori helyére visszakerült Szentháromság-szobor. A magyar önazonosság megtartását szolgálták a városban a magyar iskoláknak, egyházakmak, civilszervezeteknek és közösségi rendezvényeknek juttatott támogatások. Kiemelendő a Csiky Gergely Iskolacsoport érdekében a római katolikus egyházzal 49 évre megkötött szerződést, melynek nyomán lehetővé vált az épület új szárnyának építésére vonatkozó tanulmányok és tervek elkészítése. A bentlakás fürdőszobáinak modernizálási munkálatai beindultak. Szintén helyi költségvetési keretből járultak hozzá történelmi magyar egyházak templomjavítási költségeihez, összegezte az eredményeket Bognár Levente, Arad alpolgármestere. Idén Arad épített öröksége címmel albumot adtak ki, amely műemlékeiket mutatja be. Az Aradi Magyar Majális megszervezése idén is sokaknak biztosította a közös szórakozást, az együttlét élményét. Az őszi hónapokban zajló sikeres magyar kamaraszínházi előadásokat is támogatták. A partner- és testvérvárosi kapcsolatok segítségével egy Interreg pályázat keretén belül a makói kórház regionális sürgősségi ellátási felkészítőjén 160 aradi egészségügyi alkalmazott részvételét biztosíthatták. Határ menti pályázat keretében folytatódott az Arad és Orosháza közötti kulturális cserekapcsolat. Péccsel kulturális és egyben szociális témájú közös pályázatban vettek részt. A jövő évtől kezdve Gyula és Hódmezővásárhely mellett Péccsel is testvérvárosi kapcsolatot fognak fenntartani. /Bognár Levente, Arad alpolgármestere: A magyar Arad 2007-ben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

2007. december 28.

Megdöbbentőek Hargita megyei 2007 első félévére vonatkozó statisztikájában az abortuszokra vonatkozó számok: 1660 születés mellett 1292 abortuszt jegyeztek, ami azt jelenti, hogy 1000 újszülöttre 778,31 terhesség-megszakítás jutott. A megye minden régiójában majdnem egyformán magas a terhesség-megszakítások száma. A furcsa az, hogy a megye három városában, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson családtervező kabinet is működik, de ezek létezése, tevékenységüknek eredménye nem tükröződik a statisztikákban. – A számokat elemezve megkérdőjelezhető ezeknek a kabineteknek a létjogosultsága – vélte dr. Bokor Márton, a megyei közegészségügyi hatóság orvosigazgatója. A roma asszonyok is egyre nagyobb számban választják az abortuszt a gyermek világrahozatala helyett. Dr. Hompoth György csíkszeredai szülész-nőgyógyász szakorvos szerint a családok szintjén kezdődik a felelősség. Az abortusz nem veszélytelen beavatkozás, rengeteg szövődménnyel járhat. Dr. Hompoth György azt is elmondta, hogy a csíkszeredai kórházban évek óta szinte konstans az abortuszok száma. A 89-es változások után volt a nagy robbanás, amikor napjában tíz terhesség-megszakítást is végeztek. Azóta csökkent az abortuszok száma, de még mindig sokkal magasabb, mint a nyugat-európai országokban. /Forró-Erős Gyöngyi: A sok terhesség-megszakítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

2007. december 28.

Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletember hangsúlyozta, a román politika különböző üzleti körök kiszolgálójává vált, és mindezt egyesek olyan sportszerűtlenül művelik, hogy nincs az az eszköz, gazemberség, amelyet ne mernének bevetni, ha gazdasági érdekeik úgy kívánják. A 36 éves, Erdély Roman Abramovicsaként emlegetett vállalkozó szeretné, ha futballcsapata, a kincses városi CFR jövőre a Bajnokok Ligájában játszana. Pászkány kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött két fő tevékenysége, az üzlet és a sport terén. Októberben megnyitotta a Trigránittal közösen létrehozott, Románia egyik legnagyobb ingatlanbefektetésének számító kolozsvári Polus Center bevásárlóközpontot, labdarúgócsapata pedig a 2007–2008-as szezon téli szünetében vezeti a pontvadászatot. A Polus megnyitása kapcsán emlékeztetett, tízéves értelmetlen harc áll mögötte. Ennek a bevásárlóközpontnak már 1998-ban meg kellett volna nyitnia kapuit. Mintegy 50 millió dolláros vagyonával Pászkány Románia hatodik leggazdagabb magyarja, és szerepel az ország legtehetősebb 300 embere között. Apja 1990 tavaszán telepedett le Németországban, ahová ősszel követte őt. Építkezési vállalkozást működtettek, húszról négyszáz főre duzzadt az alkalmazottak létszáma. Ezzel párhuzamosan nagykereskedelmi szinten beállt illatszerárusnak: kölcsönzött 13 ezer márkát, és behozott Romániába egy teherautó sprayt. Az emberek ki voltak éhezve erre, jól lehetett nyerni a dezodorokon. Pár hónap alatt megkereste az első millió márkát, a pénzt pedig újraforgatta. Aztán belekezdett az autóalkatrész-üzletbe. Romániában az övé olt az első, külföldi autók számára létesített nagy- és kiskereskedelmi hálózat. Miután megismerte Demján Sándort és a Trigránit csoportot, tevékenysége kiterjedt az ingatlanbefektetésekre is. Pászkány hat és fél év után, 1996-ban visszatért szülőföldjére, Kolozsvárra, honvágya volt. Futballba fektetett be, szereti a focit. Amikor a futballklubot átvette, mindössze pár hét választotta el a megszűnéstől. Az akkoriban ötezer fős befogadóképességű stadiont 15 és fél ezresre bővítette, jövő nyárra már akár 29 ezer szurkolót fogadhatnak. Pászkány kiábrándult a politikából, mindenütt korrupció van. Hónapokkal ezelőtt a román ügyészség zsarolás és bűnszervezet támogatása gyanújával eljárást indított Pászkány ellen, akkor ő többek között Traian Bãsescu államfőnél panaszolta be az üzleti szféra, a politika és az igazságszolgáltatás összefonódását, amely polipként hálózza be a közéletet. Bizonyos gazdasági körök pozícióba juttattak embereket, akik döntéseikkel hatást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra. Romániában az elmúlt 17 évben talán soha nem folyamodtak ennyire nyílt, durva eszközökhöz, mint most, soha nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritaté is kinevelte az új nemzedéket, amellyel a gazdaság jelentős szegmensét ellenőrzi. Pászkány Árpád szerint a romániai ma Kelet-Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Ezért az ország tíz-tizenkét nagyvárosában szeretne Polus-bevásárló-központot nyitni a következő években. Pászkány úgy látja, az RMDSZ alapvető problémája: nincs konkrét politikai színezet. Beállítottsága többnyire kemény bal, viszont azt mégse mondhatja el magáról a szervezet, hogy kommunista. De nem vállalhatja magára a jobboldaliságot sem. Az RMDSZ megérett a tisztújításra, miután egyedüli romániai párt, amelynek élén 14 éve ugyanazok a személyek állnak. Sokan kiábrándultak az RMDSZ-ből, és úgy érzik, nem tett túl sokat a magyarságért. Pászkány szerint Romániában már nincsenek valós kisebbségi problémák, nem tapossák el a magyarokat. Pászkány Árpád Zoltán /sz. Sepsiszentgyörgy, 1971. nov. 19./ középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte. Számos romániai és multinacionális cég tulajdonosa vagy részvényese, tevékenységének fő területe az ingatlanfejlesztés, autókereskedelem és futball. /Rostás Szabolcs: Erdély Abramovicsa. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

Magyarországon megalakult a Magyar Gárda. Egy olyan országban, ahol a minden kormányhivatal, a kulturális intézmények, a sajtó legbefolyásosabb része 1945 óta gyakorlatilag megszakítás nélkül eltökélt harcot folytat a magyar nacionalizmus legenyhébb megnyilvánulásai ellen is. Amikor bizonyos vélemények, értékpreferenciák, érzelmek eleve tilalom alá esnek, az érintettek úgy fogják érezni, hogy a többiek kirekesztik őket a demokráciából. Így aztán nem marad egyéb lehetőség, mint hogy a rendszeren kívülről, próbálják megvédelmezni „üldözött” érdekeiket és értékeiket. Miért szabad a szlovákoknak, a románoknak vagy a szerbeknek nyíltan, gyakorta államhatalmi szinten is nacionalistának lenni, miközben Magyarországon a nemzeti önérzet másutt magától értetődő megnyilvánulásait is nacionalizmusnak illik nyilvánítani? /Bíró Béla: A hatalom igazsága. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2007. december 28.

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá az Országgyűlés által elfogadott egészségbiztosítási törvényt, amit megfontolásra – kifogásaival együtt – visszaküldött az Országgyűlésnek. „A törvénnyel nem értek egyet, nem írom alá, nem hirdetem ki” – jelentette be döntését az államfő. Indoklásként hozzátette, hogy az egészségügyi ellátás átalakítását ő is szükségesnek tartja éppen úgy, mint a nyugdíjrendszerét. Az átalakításnak azzal a módjával viszont, amelyet az egészségbiztosítási törvényben alkalmaztak, nem érthet egyet. Sólyom László szükségesnek tartja az orvosok és az egészségügyben dolgozók többségének támogatását is, de legalább azt, hogy a változásokat elfogadják. Véleménye szerint a törvény jövendő hatását bizonytalanná és kockázatossá teszi, hogy nem készült hozzá hatástanulmány. A köztársasági elnök külföldi tapasztalatokra hivatkozva kijelentette, hogy a biztosítók addig válogatnak az egészséges és a drágán gyógyítható biztosítottak között, amíg az gazdaságilag kifizetődő. A jogszabály szerint az állam 2008. január elsejével 22 egészségbiztosítási pénztárat alapítana zártkörű részvénytársasági formában, részvényeik 49 százalékára pályázhatnak magánbefektetők. Ha az Országgyűlés újra elfogadja az egészségbiztosítási törvényt, akkor Sólyom Lászlónak már nincs mérlegelési lehetősége. /Sólyom László kifogásai. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

Beszüntették december 27-én a munkát a csíkszeredai Hamerock Me-tall cég alkalmazottai, akik leginkább a tulajdonos, a hírhedtté vált Csibi István üzletember magatartásával és a gyárnál uralkodó körülményekkel elégedetlenek. A vállalat szakszervezete több pontból álló követeléslistát nyújtott be a cég vezetőségéhez, amely elsőként a kollektív munkaszerződésben rögzítettek megszegését rótta fel. Az alkalmazottak tömeges felmondással fenyegetőznek, ha nem teljesítik a követeléseiket. A dolgozók nem mernek beszélni, a félelem alapja az is lehet, hogy Csibi István hosszú hónapokig ült fogdában: a Neptun Impex tulajdonosát és más cégekben is érdekelt üzletembert 2004-ben ugyanis letartóztatták. Az ügyészség gyilkossági kísérlet, rablás és rablási kísérlet, valamint zsarolási ügyekben is vizsgálatot indított ellene. Csibi 2006. március 22-től szabadlábon védekezhet az ellene folyó bűnvádi eljárások ellen. /Horváth István: „Lázadás” Csibi cégénél. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2007. december 28.

Sepsiszentgyörgyön hatszáz fogyatékkal élő, köztük sok fiatal él elszigetelten a közösségtől, távol az élet mindennapi történéseitől. Tizenkét sepsiszentgyörgyi fiatalnak sikerült kitörnie ebből a kiszorítottságból, elzártságból, a Keresztyén Diakónia Alapítvány Olt utcai nappali foglalkoztatójában és az ugyanitt működő védett munkahelyen töltik napjaikat. Egy esztendeje új törvény rendelkezik a fogyatékkal élők jogairól, valamint arról, hogy milyen kötelességeik vannak a munkáltatóknak a hátrányos helyzetűek alkalmazása terén. A sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakónia Alapítvány a törvény segítségével hozta létre a Boglárka védett munkahelyet. Két és fél esztendővel ezelőtt kezdte meg működését, szintén a Diakóniánál, a fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató napközi otthon, melynek indulását hazai intézmények nem támogatták. Makkai Péter árkosi református lelkész, az alapítvány hátrányos helyzetűekért működtetett programjának vezetője rámutatott: hatszáz nyilvántartott felnőtt fogyatékos van Sepsiszentgyörgyön, de nem látják őket. Sok helyen szinte rejtegetik a sérült családtagot. A svájci egyházak segélyszervezete, a HEKS nyolcvanszázalékos részfinanszírozással járult hozzá a napközi elindításához, ami fokozatosan csökkent, jelenleg húsz százalék. Most épül a Boglárka műhely mellett az új rész, lesz benne egészségügyi szoba, pihenőhelyiség, mosdó, öltöző és a két szárny között istentisztelet tartására is alkalmas közösségi terem. A németországi és holland alapítványon támogatásával épülő létesítmény s a benne majdan működő multifunkcionális központ és munkahely hiányt pótolna. /Fekete Réka: Élhetőbb világot a fogyatékkal élőknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 28./

2007. december 28.

Belviszályokat hozott a 2007-es év a határon túli magyar szervezetek között. Erdélyben az EP-be való bekerülést is veszélybe sodorta a széthúzás, Felvidéken személyi fordulat történt, Kárpátalján folytatódik az ellenségeskedés. Egyedül a Vajdaságban kezdődött párbeszéd, ott is olyan fenyegető külső tényezők nyomására, mint a Koszovó elszakadásával járó menekülthullám. Vajdaságban a magyar politikai szervezetnek a közös magyar elnökjelölt személyében való megegyezése előrevetíti: jó eséllyel indul be a vajdasági magyarok politikai egységesülése. A délvidéki együttes fellépés nemcsak a szűkebb közösségnek tud és akar üzenni, hanem – amint azt Ágoston András VMDP-elnök külön is hangsúlyozta – bevallottan a többi egymással vetélkedő Kárpát-medencei testvérközösségnek is. Erdélyben a megosztottság eddig nem látott mértéket öltött. Az áprilisi, Basescu államfő elleni bizalmatlansági népszavazáson az RMDSZ az elnök ellen kampányolt, a referendumon résztvevő magyarok többsége ennek ellenére megszavazta a bizalmat a politikusnak. Miután mind Tőkés László, mind az RMDSZ két jelöltje is bejutott az Európai Parlamentbe, többen felvetették: itt lenne az ideje a párbeszéd újrakezdésének. Markó fél éve nem miniszterelnök-helyettes, Nagy Zsolt lemondásra kényszerített miniszter pedig kénytelen volt hátat fordítani a politikának. Felvidéken pengeváltás volt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kongresszusán megerősödött Duray Miklós és a leváltott pártelnök, Bugár Béla között. A Révkomáromban március 31-én megtartott MKP-kongresszuson Csáky Pál minimális szavazatkülönbséggel legyőzte Bugárt. A Benes-dekrétumok napirendre kerülése, a megoldatlan Malina Hedvig-ügy és a minden korábbinál hűvösebb magyar-szlovák viszony hiteltelenítik az MKP elmúlt nyolc évének eredményeit. Kárpátalján a vetélkedő két magyar szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közötti viszony barátságtalan maradt 2007-ben is. (FigyeloNet. hu) /Domokos B. András: Budapesti szemmel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

Újabb teremmel bővül a gyulafehérvári Gróf Mailáth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumhoz tartozó óvoda. A termet az intézmény költségvetéséből és a Pro Diaspora Alapítvány segítségével tették otthonosabbá, a fűtéshálózatot felújították. Jelenleg 33 gyerek tanul az óvodában, mondta Fari P. Ilona óvónő, hozzátéve: vannak tiszta román családból vagy vegyes házasságból származó gyerekek is. Fontosnak tekintik, hogy legyen Fehérváron magyar óvoda, ennek a magyar közösségre nézve is építő jellege van, így a szülők is gyakrabban találkoznak különböző rendezvények alkalmából. /Sz. B. : Van jövője az óvodának. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

2007. december 28.

Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1949 címmel időszaki kiállítás látható Budapesten a Terror Házában, a felvidéki magyarság apokalipsziséről. A véget ért II. világháború szenvedésein túltett a szláv nemzetállamiság kiteljesítését, a magyarság felszámolását célzó benesi dekrétumok sora. Kitelepítések, kényszerű lakosságcsere, reszlovakizáció lett a németekkel együtt kollektív bűnösként kezelt őshonos magyarok sorsa. A hosszú ideig elhallgatott igazság ellenére Erdélyben is tudtak nemzettársaik balsorsáról. Nem a történelemkönyvekből, a felvidéki magyar írók műveiből. Hirtelenében három könyvet idézett fel a cikkíró, kettőt közülük a Kriterion adott ki. Egyik a Kossuth-díjas Dobos László Egy szál ingben című regénye, a másik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociológiai érzékenységgel megírt önéletrajza, az első 1979-ben, a második 1984-ben jelent meg Bukarestben. A harmadikat, Duba Gyula Aszály című regényét a pozsonyi Madách Kiadó jelentette meg, de az előző kettőhöz hasonlóan azt is csíkszeredai könyvesboltban lehetett beszerezni. Kordokumentum mindhárom könyv. Pár részlet belőlük. Véget ért a háború, de szeptemberben a többségében magyar lakosságú faluban nem nyílt meg a magyar iskola. Még izmainkat is megtapogatták, mint hajdan a rabszolgavásáron – panaszolta a csehországi kényszerlakhelyre hurcolt asszony. Fasiszta népség, a Dunában lenne a helyük – átkozódott a szlovák sofőr a kitelepítésre ítéltek vonakodása láttán. Belebetegedett, idejekorán meghalt az életéről beszélő főszereplő édesapja, mert övéi mentése érdekében aláírt egy papírt: nem az, mint aminek született. Reszlovakizált akkori szóhasználattal élve. Fábry Zoltán felvidéki magyar író tömören fogalmazta meg a korszak lényegét: „Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett... ” A Terror Házában látható kiállítás alátámasztja mindezeket, kimondja, amit az írók annak idején nem vethettek papírra. Eduard Benes köztársasági elnök 1945. április 2. és október 27. között 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezek közül 13 vonatkozott közvetlenül a németekre és magyarokra, de jó néhány tartalmazott közvetve olyan rendelkezéseket, melyek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával függtek össze. Benes már 1945. februári rádióbeszédében nyíltan szólt szándékáról: „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végleges megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. ” A dekrétumok nyomán következtek a gyakorlati intézkedések. Hogyan kell a magyarokkal bánni? – kérdi szalagcímében az egyik ‘45-ös újság. Megadja a választ is: csak délután 3 és 6 között vásárolhatnak, este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el lakóházaikat, ha egy cseh jelentkezik, a magyart ki kell tenni munkahelyéről. Emellett tilos a magyar nyelvű körmenet, a magyar nyelvű istentisztelet, az üzletekben nem szolgálhatnak ki magyarul senkit. Tetézik mindezt a kitelepítések. Hallani a kiállításon a visszaemlékezők hangját. Panaszkodtunk a kísérő katonának – mondja egyikük –, olyan hideg van a vonaton, hogy megfagyunk. Nyomban jött a kegyetlen válasz: Ha megfagynak, hát el lesznek temetve. Csehországba hurcolt idős asszony sírva emlékezik szenvedéseire, terhes volt, nem bírta a nehéz fizikai munkát, durva káromkodás járt neki fizetségül az elégedetlenkedő gazdától: szakramenszki kurvi magyarszki... Korabeli újságok, fényképek, felhívások, hirdetések, használati tárgyak, munkaeszközök, ruhaviseletek láthatók a kiállításon. Magyar szenvedéstörténet a kiállítás. A szlovákok hallani sem akarnak a Benes-dekrétumok visszavonásáról, a magyar iskolákban növelik a szlovák nyelvű órák számát, a révkomáromi múzeum nevéből törölték a magyar kultúra kifejezést, a schengeni határok megnyitása után a zajártalomra való hivatkozással betonakadályokkal állják útját a magyar gépjárműveknek az egyik településen. A magyarellenesség nemcsak a Vadim- és Funar-féle ultranacionalisták jellemzője, a mindenkori román politikusok nemzetiségi kérdésekben szívesen működnek együtt a szlovákokkal. /Borbély László: Felvidéki magyar sorstragédia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

2007. december 28.

Kikapcsolódást ígérnek szilveszterre az erdélyi társulatok, a kolozsvári Magyar Opera kínálatában kabaréműsorok, operett-összeállítások, vígjátékok szerepelnek. Spiró György Prah című vígjátékát mutatja be december 29-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében a Tompa Miklós Társulat. A színmű ősbemutatóját 2007 áprilisában tartották Budapesten. Az előadást László Csaba rendezte. Hagyományt folytat szilveszteri előadásával a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata: az újabb operett-műsorban Kálmán Imre Csárdáskirálynő című művének néhány jelenete kap helyet. A szilveszter este kezdődő előadást a Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán, a filharmónia zenekarával közreműködve mutatják be. A váradiak Nemlaha György átdolgozásában láthatják az operettet. Operett-összeállítással készül a Kolozsvári Magyar Opera társulata is. A december 31-én kezdődő, Emlékszel még című műsorban a 125 éve született Kálmán Imre legnépszerűbb műveinek részletei csendülnek fel. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata szilveszter napján Michel André–Fényes Szabolcs–Szenes Iván Lulu című művét adja elő. A Czintos József által rendezett zenés vígjátékkal januárban és februárban turnéra indulnak a környező településekre. Zenés játékot állítanak színpadra a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban is. A Bolondos ünnep szinte minden műsorszáma más-más stílust, más-más műfajt kínál. A rendezést a társulat egésze jegyzi. Két marosvásárhelyi humortársulat is műsorral készül szilveszterre. A Hahota Színtársulat Nyárádszeredában mutatta be a Kabaré Expressz című zenés szilveszteri előadását, amelyet december 28-29-én Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes termében megismételnek. A Maros Művészegyüttes előadótermében december utolsó napján az Arrivederci Róma, vagy Búcsú a gengszterektől című előadást láthatja a közönség. /Zenés játékkal az újévbe. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

Az óévet búcsúztató est leginkább kedvelt kulturális és színházi élménye a szilveszteri kabaré. A három székelyföldi színház kínálata a következő. Klasszikus musicallel zárja az évet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata: Masteroff-Kander-Ebb Kabaré című művét december 31-én mutatják be. Az udvarhelyi Kabarét Gajdos József rendező-koreográfus vitte színpadra, munkáját két fiatal, Kolozsváron végzett művész segítette: a díszleteket Csíki Csaba, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte. Vígjátékkal készül a szilveszterre a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Paul és Franz Schönthan–Kellér Dezső által szerzett A szabin nők elrablása című zenés bohózat próbáit már a múlt hónapban megkezdte a társulat Keresztes Attila rendező vezetésével. Száz év magyar operettjeiből kínál ízelítőt a Csíki Játékszín december Kállai István–Nemlaha György Mesék az operettről című darabjával. Csutka István, az előadás rendezője és koreográfusa, aki a darab ősbemutatójának rendezője is volt 2003-ban, a debreceni Csokonai Színházban. /Fény, zene, pezsgő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2007. december 28.

Gyergyószentmiklóson a helyi Domokos Pál Péter Dalkör női kórusa, az Ipartestület Férfikara és a Szent Miklós Kamaraegyüttes adott koncertet immár hagyományosan karácsony másodnapján a gyergyószentmiklósi római katolikus templomban. A koncert bevételét a Szent István-templom továbbépítésére ajánlották fel. /Hálaadás dalban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

2007. december 28.

A csíkszeredai Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola hagyományos karácsonyi koncertje idén is felcsendült a csíksomlyói kegytemplomban. /Karácsonyi koncert Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

2007. december 28.

Újabb csereháti peren van túl a város. A sok közül ez az a jogi eljárás, amelynek elején a székelyudvarhelyi tanács megtámadta az Aris Industrie-val kötött koncessziós szerződést, illetve kifogásolta az ajándékozási szerződést, amellyel a kongregációnak ajándékozták az épületet. Kincses Előd ügyvéd elmondta, azon kell gondolkodni, honnan tudják majd előteremteni a kártalanításhoz szükséges összeget. /Máthé László Ferenc: Cserehát: honnan lesz pénz? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 28./


lapozás: 1-30 ... 7561-7590 | 7591-7620 | 7621-7627




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék