udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6089 találat lapozás: 1-30 ... 6031-6060 | 6061-6089 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2003. december 30.

Megbeszélést kezdeményez az RMDSZ vezetőségével Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Indítványát az EMNT Állandó Bizottsága január 9-i ülésén vitatja meg. Amennyiben a testület elfogadja a javaslatot, hivatalos megkeresést intéznek a szövetség vezetőségéhez. Tőkés László elmondta: az EMNT két fontos célt szeretne megvalósítani a jövőben, egyrészt párbeszédet kívánnak folytatni az RMDSZ-szel, másrészt pedig román-magyar kerekasztal-megbeszélést szándékoznak kezdeményezni. Ezt megelőzően azonban elengedhetetlenül fontos, hogy a magyarság képviselete egységesüljön. A tárgyalásnak semmiféle előfeltételt nem szabnak, az autonómia-törekvések felvállalását helyezik előtérbe. "Bárkivel szívesen tárgyalunk, így az EMNT-vel is"- jelentette ki az EMNT elnökének javaslatára reagálva Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy eddig már volt egy találkozó a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetői között. "Erőltetettnek látom viszont ezt a játékot, mert szerintem ez egy játék. Ahogy végignézzük az EMNT vezetőségét, többen közülük már megalakították a különböző szövetségeket, amelyek az RMDSZ ellen indulnak a helyhatósági választásokon, jóllehet ők változatlanul azt állítják, hogy csak az autonómia-törekvéseket vállalták fel. Mindez azonban hamis, mert az autonómia megvalósítását a zászlójukra tűzve akarnak az RMDSZ ellen indulni az önkormányzati választásokon", mondotta Borbély László, hozzáfűzve, hogy az EMNT által kidolgozott egyik autonómia-tervezet sem jelent járható utat az erdélyi magyarság számára. "Természetesen bárkivel szívesen leülünk tárgyalni, mindezt megtehetik azok az EMNT-ben szerepet vállaló RMDSZ-es kollégák, akik ott vannak velünk a parlamentben. Erőltetettnek látom viszont azt, hogy az EMNT entitásként jelenjen meg s ilyen szerepet játsszon. Nem hiszem, hogy eljött ennek az ideje" /P. A. M.: Elvi nyitottság a párbeszédre. Tőkés László megbeszélést kezdeményez az RMDSZ vezetőivel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2003. december 30.

Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója támadta azokat a magyarországi jobboldaliakat, akik Erdélyben megszólaltak. Mindegyiknek hozta előéletét, régi munkahelyét. 1. Bayer Zsolt, Orbán Viktor volt magyar kormányfő barátja és tanácsadója, a Duna Televíziónak a Fidesz által kinevezett egykori kulturális igazgatóhelyettese, volt Népszabadság-munkatárs, jelenlegi Magyar Nemzet-cikkíró, május 31-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán azt sürgette, hogy az erdélyi magyarok ezrei lépjenek fel "Bizánc", "az idióta román sovinizmus", "a helyi hülye román rendőr" ellen. "El tudjátok képzelni, hogy mit tennének az írek, a baszkok, a katalánok, a dél-tiroliak, a korzikaiak, ha megpróbálnák megtiltani nekik, hogy azt írjanak szobraikra, amit akarnak? Ha fenyegetnék őket, amiért saját nyelvüket tanulják? Akkor ott kő kövön nem maradna. Mi pedig hallgatunk és tűrünk, de meddig még? Egyszer egy ír ismerősömmel beszélgettünk az erdélyi helyzetről, és megkérdezte: hányan vagytok ti ott magyarok? Mondtam, sajnos már csak úgy másfél millióan. Az ír megdöbbent: másfél millióan? Akkor hogy létezik, hogy nem rólatok szól az egész világsajtó? Hát igen. Nem rólunk szól, mert tűrünk, gyáván és önfeladóan." 2. Kövér László magyar országgyűlési képviselő, a Fidesz országos választmányának elnöke, aki a nyolcvanas évek végén, egyetemi tanulmányai után a még Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott, majd 1987-1988-ban az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatta. Kövér az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 13-i kolozsvári alakuló ülésén kijelentette: "Több mint 80 éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmányos, békés eszközökkel küzdöttünk, a nekünk emberi mivoltunkból fakadóan eleve járó jogokért, és azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?" Kövér hozzátette: "Az autonómia a határon túli magyarság számára a lét vagy a nemlét kérdése. Aki ezt szűklátókörűség okán nem képes, vagy önös érdekektől vezettetve nem akarja felismerni, illetve elismerni, az alkalmatlan illetve méltatlan arra, hogy a magyarságot bármely fórumon képviselje." Ezután következtek Tibori Szabó Zoltán megjegyzései: "Ezek az urak csak a pofánkba vágták, hogy bezzeg az írek, a baszkok és mások nem tűrnék..." stb. Maga Tőkés László református püspök egyetlen alkalommal sem utasította rendre az erőszakra biztatókat. /Tibori Szabó Zoltán: Vérünkre megy a játék. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tibori Szabó Zoltánhoz hasonlóan Kolozsváry Zoltán is elítélte a magyarországi politikusokat,akik autonómia ürügyén fegyveres harcot javasolnak az erdélyieknek "néhány önnön nagyságától és határtalan hatalomvágyától elvakult politikusunk segítségével". Ezek a magyarországi politikusok elfelejtik, "hogy a történelem e két nemzetet, a magyart és a románt arra ítélte, hogy együtt éljenek és próbáljanak egy európaibb, biztosabb jövőt kikínlódni." Kolozsváry megmagyarázta: "Az autonómia tényleg létkérdés, de ezt csak a többségi nemzettel lehet megalkotni és nem ellenében." /Kolozsváry Zoltán: Lármafa avagy nyílt levél magyarországi politikusoknak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2003. december 30.

Adrian Nastase és Markó Béla múlt héten megállapodásra jutottak az aradi Megbékélési-park létrehozásáról, amelyben helyet kap Zala György szobra és egy, Románia történelmének mozzanatait ábrázoló diadalív. Tokay György Arad megyei képviselőt arról kérdezte a Szabadság, hogy értékelése szerint nem afféle "petőfi-schilleres" kompromisszumról van-e ismét szó. A képviselő úgy vélekedett: a hasonlat rossz, a Petőfi-Schiller egyetemet ugyanis azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét, a Megbékélési parkkal viszont a nacionalista hangokat igyekeznek leszerelni. Tokay szerint erős nacionál-kommunista, sovén erők dolgoznak még mindig Romániában, amelyek nem tudják elviselni azt, hogy a magyar emlékműveket visszaállítsák. Tokay szerint azzal a feltétellel egyeztek bele a park létrehozásába, hogy a szobor eredeti formájában kerüljön felállításra. Razvan Theodorescu művelődési miniszter, aki a szobor visszaállítását mindig is ellenezte, legszívesebben a városon kívül helyezné el azt. /Sz. K.: Aradi megbékélési tervek. Tokay: Toleránsaknak, megértőknek kell lennünk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tokay György most kimondta: a Petőfi-Schiller egyetemet azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét. Annak idején viszont éppen ő volt az, aki bejelentette a Petőfi-Schiller egyetemet.

2003. december 30.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) legkésőbb február közepén átadja a parlamentnek a Székelyföld autonómiájának tervezetét, közölte Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke. Elmondta: Csapó József SZNT-elnök elkészíti a tervezetet, amelyben szerepelni fognak majd a székely székek képviselőinek javaslatai is. Az SZNT pénzbeli támogatást kapott az Ausztriai Erdélyi Magyarok Egyesületétől. Az autonómia-tervezetet román, angol, német és francia nyelvre is lefordítják, és az eredeti magyar nyelvű változattal egy kötetben kiadják. Ferencz Csaba hangsúlyozta, a tervezet parlamenti benyújtásának célja az, hogy a román és a nemzetközi politikai szféra figyelmet szenteljen a kérdésnek. Szabó Barna, az Ausztriai Erdélyi Magyarok Egyesületének képviselője, aki átadta az adományt az SZNT alelnökének, elmondta, az egyesület 1987-ben alakult, jelenleg több mint ezerötszáz, erdélyi származású tagja van. /Februárban a parlament elé kerül a Székelyföld autonómia-tervezete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2003. december 30.

Ioan Rus belügyminiszter kijelentette: "Le kell szögeznünk, hogy többé nem fogadjuk el a román állam szuverenitásának figyelmen kívül hagyását. Biztos vagyok benne, hogy a törvény büntetni fogja ezt az alkotmánysértést". A nyolcvanéves elnyomó politika nem tud szakítani saját gyakorlatával, saját gondolkodásmódjával, beidegződéseivel s azok mechanizmusával, állapította meg írásában Gazda József. A hatalom fél egy leigázott nép nyelvétől, fél egy hazájától megfosztott nép hazaszeretetétől, hazájához, saját múltjához, saját történelméhez való ragaszkodásától, fél kultúrájától. Románia nem egységes! Románia történelme a regionalizmus történelme. Alig 150 éve, hogy van Románia, és 85 éve, hogy van Nagy-Románia, de a regionális színeket, Moldva, Havasalföld, Olténia és Erdély, a Bánság és a Partium színeit hiába mossák egybe. Félnek az emberi jogi harctól - mert mi más lenne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mint egy, a törvényesség keretei között megindított harcra felruházott érdekképviseleti testület. Fél a húszmillió a másfél milliótól, s félelmét azzal akarja leküzdeni, hogy uralkodik fölötte. /Gazda József: "Irredenták" reflektorfényben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./

2003. december 30.

Az RMDSZ Bihar megyei választmánya ülésén szó volt a bihari szervezet stratégiájáról Ismertették az SZKT-n elfogadott keretszabályzatot és a néhány bihari módosítási javaslatot, ezek szerint 5-ről 10 százalékra emelték például az előválasztáskor az állóurnás -, 15-ről 20 százalékra pedig a mozgóurnás voksolás érvényességi küszöbét, a parlamenti választások kapcsán. Kiss Sándor választmányi elnök a szövetségen belüli "különutasokról" szólva elmondta, hogy nem tekintik ellenségüknek őket, hiszen olyan az RMDSZ által vallott elveket mondanak magukénak és olyasmiket kérnek számon, amiket már a szövetségnek sikerült megvalósítania - csak az ellenzékiek még nem tudnak róla. /Választásokról és a "különutasokról" a választmányon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2003. december 30.

Roth Endre szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a társadalomtudományok konzultáns professzora az utóbbi két évben a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi részlegén szociológiát tanít. A közelmúltban két tudományos értekezletre kapott meghívást: a Német Szociológiai Társaság kelet-európai részlege által Prágában szervezettre, melynek célja a volt kommunista országok modernizációs stratégiájának a megvitatása; valamint a Stiftung Ettersberg Alapítvány által patronált, Weimarban megtartottra, melynek tematikája a volt diktatúrák és a diktatúra alól felszabadult országok jelen problémáinak a felmérése. A prágai konferencián a modernizáció, álmodernizáció és ellenmodernizáció Romániában volt Roth Endre előadásának címe, Weimarban pedig a jelenlegi Románia gazdasági elitjéről tartott előadást. Nyáron egy Németországban kiadott kötetben jelent meg a romániai politikai elitről szóló írása. Mostani prágai előadásának alapgondolat az volt, hogy a modernizációs folyamat Romániában 150 évvel ezelőtt kezdődött el, de a mai napig nem fejeződött be. Sokszor névleges, tessék-lássék modernizáció folyt. Átvettek bizonyos korszerű formákat, de nem alakították át a társadalmi struktúrákat. Ennek következtében Románia jelenlegi társadalmi rendszere még mindig nem modern. Egyes számítások szerint 50 évvel, mások szerint még többel van elmaradva a nyugati társadalmakétól. Ezt jelzi a városi és falusi lakosság, valamint a mezőgazdaság, ipar és szolgáltatások részaránya. A hatalmi elit nem az átmenet gyors befejezésében érdekelt, hanem ennek a meghosszabbításában. A Romániához hasonló jelenségek az összes kelet-európai országokban léteznek. Sehol sem eszményi a helyzet, mindenütt van korrupció és mindenütt a hatalmon levők felhasználják pozíciójukat a személyes meggazdagodásukra. Azonban Romániában ezek a negatív jelenségek nagyobb mértékben nyilvánulnak meg, mint másutt. A Ceausescu- rendszer semmiféle engedményt nem tett, sem a demokrácia, sem a piacgazdaság irányában. 1990 óta egyetlen román kormány sem vitte végbe a reformokat. A NATO-ba bekerülésnél is katonai, politikai meggondolások határoztak és nem az ország helyzete. A román elit, minden belső politikai ellentéte dacára, alapjában egységes a nacionalizmusban. Ez a nacionalizmus párosul a xenofóbiával. És mindez vonatkozik a fiatal politikai elitre is. A kisebbségben élőnek saját erejére kell támaszkodnia. Minél nagyobb a szellemi töltése, annál nagyobb az érvényesülési esélye. /Csomafáy Ferenc: Rozsdásodik a nacionalizmus fegyvere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2003. december 30.

A magyar-román gazdasági vegyes bizottság ülésén, Budapesten, a két ország közötti kapcsolatok fejlődését sikersztorinak nevezte Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára: a kereskedelmi forgalom a két ország között az idén mindkét irányban mintegy 40 százalékkal bővült, Romániával élénkült leginkább a kereskedelmi kapcsolat. A forgalomnövekedés mintegy 4600 magyar kis- és középvállalkozás tevékenységének eredménye.250 millió dollárnyi Magyarországról származó tőkeberuházás történt Romániában, de a tényleges érték a helyettes államtitkár szerint a félmilliárd dollárt is eléri. A megbeszélésen szó volt arról a közös földgázvezetékről, amely öt ország együttműködésében épülne és a Kaszpi-tengerről érkező földgáz szállítását oldaná meg Közép-Európa térségébe. Ugyancsak folynak a tárgyalások a villamos rendszerek összekapcsolásáról. /Magyar-román gazdasági kapcsolatok. Sikersztori. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2003. december 30.

Dec. 19-21. között szervezték Marosvásárhelyen az Irodalmi Kreativitás Verseny országos döntőjét. Az 1993-tól szervezett versenysorozatnak négy évvel ezelőtt váratlanul vége szakadt. A most felélesztett verseny megfelelt a korábbi színvonalnak. A versenynek a Bod Péter Diakóniai Központ adott otthont. Jakab Orsolya szervező közölte: A MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) minden évben szervez irodalmi vetélkedőt. Simon György magyartanár, az egykori versenyek motorja sokat segített. Volt helyi, megyei szakasz, végül az országosat is sikerült megszervezni, és a díjak sem voltak szegényesek. A Lyra Kiadó, a Corvin Kiadó, a Dr. Bernády György Alapítvány, Szabó Péter költő és a Transindex állta a jutalmakat, a versenyt az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány és a Maros-mezőségi Esperesi Hivatal támogatta. /Nagy Botond: Írni csak szabadon, szépen... = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2003. december 30.

Az aradi magyar kulturális, irodalmi egyesületek vezetői értékelték a 2003-as évet, és beszéltek a jövő évi terveikről is. Hábel Géza, a Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke szerint eredményes évet zártak, összetartó erőnek bizonyult a kör antológiájának, az Üzenet 2-nek a megjelentetése. Januárban mutatják be Petőfi Apostolát. Matekovits Mária, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Arad megyei szervezetének elnöke: idei legfontosabb rendezvényük (az RMDSZ-szel közösen) az október 6-i megemlékezés volt, ezenkívül két nyári tábort is szerveztek. Jövőre kiemelt rendezvényeik között szerepelnek a március 15-i és az október 6-i megemlékezések. Jövőre is lesz helytörténeti tábor, a kézművességi tábort pedig Illyefalván szervezik meg. Pávai Gyula, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke: az Irodalmi Társaságok Szövetségének aradi közgyűlése volt a legnagyobb rendezvényük 2003-ban. Megjelentettek egy Fecskés-könyvet, összeállítottak egy antológiát, végigvették a magyar irodalom kurzus első évét. Jövőre folytatják tevékenységüket a diákszínjátszókkal és kiadnak egy Ficzay-kötetet. Egy kéthavonta megjelenő irodalmi információs lapot is terveznek. /Karácsonyi Zsolt: Folytatják, amit elkezdtek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

2003. december 30.

Dec. 28-án a Fehér tűz, fekete tűz című előadás után adták át a kolozsvári Állami Magyar Színházban a Bánffy Miklós Vándordíjat az idei nyertesnek, Bács Miklós színművésznek. A színművészt a 2002/2003-as évad legjobb művészi teljesítményéért díjazta a színház a Farsang, illetve a Pantagruel sógornője című előadásokban nyújtott alakításaiért. Bács Miklós elmondta: napjainkban rengeteg díj létezik, mind formai, mind tartalmi szempontból. - A Bánffy-díjnak viszont van egy különlegessége. Nem áll mögötte hatalmas állami, vagy egyéb társadalmi, kulturális szervezet, hanem egy szűk szakmai kör értékelése nyomán kaptam meg, éppen ezért úgy érzem, hogy sokkal értékesebb, mint a többi díj - jelentette ki. /Köllő Katalin: Átadták a Bánffy Miklós Vándordíjat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2003. december 30.

A Hobo Blues Band Vadászat című lemezének koncert-előadása Vidnyánszky Attila rendezésében, a HBB és a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház közös produkciójaként négy alkalommal lesz látható a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. "A Vadászat-ban megvalósul a zene, a színház és az irodalom egysége. Elhangzanak Faludy György, Jack Kerouac, Pilinszky János és József Attila versei, a tizenegy beregszászi színész a maga eszközeivel hihetetlenül intenzív előadást hoz létre, miközben ez egy Hobo Blues Band koncert" - nyilatkozta Hobo a koncert-előadásról. /A Vadászat Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2003. december 30.

Temesváron a Csiky Gergely Színházban egyéni műsorral, a Csókacsevetelővel mutatkozott be a közönségnek a magyar társulathoz szerződött Éder Enikő. Ez volt a Krecsányi Ignác Alternatív Színházi Műhely idei első előadása. /Szekernyés Irén: Éder Enikő bemutatkozó előadása. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

2003. december 30.

Majd két évtizednyi szünet után újból van Sepsiszentgyörgynek kamarazenekara. Alapítója, Filip Ignác fuvola szakos egyetemi tanár havonta koncertező félprofi együttesként szeretné működtetni a zenetanárokból és egyetemistákból álló vonószenekart. Hivatásos együttessé akkor alakulhat, ha megteremtődik az ehhez szükséges anyagi fedezet. Csíkszereda és Székelyudvarhely ezen a téren is előttük jár. A 11 alapító taggal induló Georgius kamarazene-együttes dec. 20-án tartotta bemutatkozó előadását a sepsiszentgyörgyi Képtárban. A koncert után megtartotta alakuló ülését az a Georgius Egyesület is, melynek céljai között elsősorban az újonnan létrejött kamarazene-együttes működtetése, anyagi hátterének biztosítása szerepel, de az alapítók koncertterem létrehozására, koncertzongora beszerzésére, hangversenyek, fesztiválok, gyermekzenetáborok szervezésére, karmesterek, szólisták meghívására, hangstúdió létrehozására is gondolnak. /Baranyai Emese: Georgius (Új kamarazeneegyüttes). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./

2003. december 30.

Gergely András irodavezető (Hargita megye tanácsa), a Szentmártoni Ifjak Társaságának (SZIT) elnöke, a hősi halottak Úz-völgyi emlékművének egyik kezdeményezője jelezte, elhatározták, hogy jövőben, amikor az úzi események 60. és a II. világháborús emlékmű felállításának 10. évfordulójára fognak emlékezni, a hősök temetőjének bejáratához egy szép székely kaput állítanak. Adományokat várnak a székely kapu felállítására. /(sylvester): Úz-völgyi székely kapu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./

2003. december 30.

A gyergyószentmiklósi Művelődési Központ negyedévenként megjelenő kiadványában, a Művelődési Kalauzban Borzási Mária igazgatónő a fűtetlen kultúrház gondjaira is kitért. A lapszám búcsúzott az elhunyt Karancsi Sándor festőművésztől és Bocsárdi Gabriella színművésznőtől, és ismertette a művelődési központ utolsó három hónapjának tevékenységét: a Tinimenedzsment tanfolyamot, a felnőtteknek szervezett Mi, és a hatalom népfőiskolai kurzust, az Otthonka programot, a halász és a természetismereti tábort, valamint a művelődési házban tartott rendezvényeket. /Művelődési Kalauz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2003. december 30.

Pomogáts Béla Erdély és az erdélyi irodalom egyik leghűségesebb számon tartója és propagátora. Tevékenységét díjak, elismerések sora jelzi, többek között most novemberben vehette át Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Hídverő-díját, majd decemberben Csíkszeredában a Julianus-díjat is. Legújabb kötete, a Fordulatok Erdélyben /Közdok Kiadó, Budapest/ című cikk- és beszámológyűjtemény az 1988-1990 közötti írásaiból válogatott. Egyes román vezetők arra gondoltak 1989-ben, hogy az idegenektől megtisztult ország népe a nagy álom beteljesedése után még gazdasági csodára is képes lesz, ez pedig feledteti majd a meghozott áldozatokat... Ez a változat nem előzménytelen. 1941. július 8-án, a román kormány gyűlésén Antonescu ezeket mondta: "Vállalva a kockázatát annak, hogy önök közt még fellelhető néhány tradicionalista nem ért velem egyet, én a besszarábiai és bukovinai zsidóság egészének a kitelepítését javasolom, amely lakosságot át kell hajítani a határon. Ugyanakkor jónak látom az ukránokat is kitelepíteni, akiknek jelenleg semmi keresnivalójuk nincs itt. Közömbös számomra, ha barbárként vonulunk is be a történelembe. A Római Birodalom a jelenkor megítélése szerint számos barbarizmust követett el, mégis a legnagyobb politikai rendszer volt. Nem létezik ennél kedvezőbb történelmi pillanat számunkra. Ha szükséges, használják a gépfegyvereket." (Martiriul evreilor din Romania 1940-1944. Documente si marturii. 140-141. o.) /Kiss János: Tiszta beszéd (A Fordulat Erdélyben című kötet margójára). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

2003. december 30.

Hans Matthias Just, azaz Juszt Mátyás János temesvári író Az illúziók zsibvására /Mirton Könyvkiadó, Temesvár/ című könyve jövő év első negyedében jelenik meg, méghozzá négy nyelven - németül, magyarul, románul és szerbül. Az elbeszéléskötet hőse Dagobert Stieglitz, a város polgára, a kishivatalnok és kultúraktivista, aki elmeséli élete történetét. Bemutatja a bürokrácia útvesztőit, a kiskirályként trónoló főnökök, pártaktivisták életvitelét. Az elmúlt három évtized története során felelevenednek Temesvár múltjának emlékképei is. Átkeresztelt utcák, lebontott műemlékek között bolyong a főhős. Régen Temesváron a gyermekek játszva, mondhatni az utcán tanulták meg az említett nyelveket. Hans Matthias Just német író, de magyar könyveket, magyar sajtót is olvas. /Pongrácz P. Mária: Illúziók zsibvására. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

2003. december 30.

Állásfoglalásra átküldte az ügyészségnek a IX. kerületi rendőrkapitányság a Honfoglalás 2000 Egyesület bejelentését a Tilos Rádióban elhangzottak miatt. December 24-én este a Tilos Rádióban az egyik műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt!" /Tilos Rádió. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

2003. december 31.

A Moldovai Köztársaság külföldi segítséghez folyamodik, hogy "megszabaduljon" Romániától - idézte dec. 29-én a bukaresti Mediafax hírügynökség a moldovai államfőt, aki az egyik független tévéállomásnak az elmúlt hét végén adott interjújában kijelentette: "Európában Románia maradt az egyedüli impérium, amely Moldovából, Dobrudzsából és Erdélyből áll". A románok hol testvéreknek mondják magukat, hol azt hangoztatják, hogy segítséget nyújtanak nekünk Európában. De mi sohasem kértük őket, hogy segítsenek. Ha nem hagynak fel ezzel a magatartással, a moldovai-román kérdés kilép határaink közül, mert felkérjük a nemzetközi közösséget, hogy lépjen közbe. Más mód nincs arra, hogy megszabaduljunk ezektől a rokonoktól - mondta tévényilatkozatában Voronin. Román lapvélemények szerint az utóbbi három évben jelentős "lehűlés" állt be Románia és Moldova viszonyában. /Románia-Moldova. Terhes rokonság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./


lapozás: 1-30 ... 6031-6060 | 6061-6089




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék