udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 127 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-127

Helymutató: Gyergyócsomafalva

2003. július 1.

Jún. 28-án immár 7. alkalommal szervezték meg a Gyergyócsomafalvi Értelmiségi Fórumot a községben született értelmiségiek számára. Az idén a csomafalvi születésű, Csíkszeredában élő ifj. Köllő Miklós műépítész előadása váltott ki nagy érdeklődést. Bemutatták a falu nagy lélegzetű monográfiája első kötetét. Rokaly József, a Gyergyószentmiklóson tevékenykedő történelemtanár három esztendő kutatásainak egy részét tette most közkinccsé a Mark House Kft.-nek köszönhetően. A 336 oldalas első kötet 1567-től 1918-ig vezeti el az olvasót Gyergyócsomafalva történetében. A napot a gyergyói festők Szárhegyen készült képeinek válogatásából nyitott kiállítással zárták. /Bajna György: Csomafalvi Értelmiségi Fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./

2003. július 17.

A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány (BMMA) tizedik alkalommal szervezi meg július 16-24. között a Kárpát-medencei Alkotótábort. A nemzetközi hírnevű gyergyószárhegyi művésztelepre több mint harminc vendég érkezett, a tábor témája a kuruc korszak. A Tótfaluból (Vajdaság), Szigetszentmiklósról, Gödöllőről, Marosvásárhelyről, Pusztináról, Gyergyószentmiklósról és Csomafalváról érkezett résztvevők meglátogatják a Lázár-kastélyt is. /Gergely Edit: Kuruc dalok és agyagharcosok. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

2003. július 18.

Szentmisével kezdődött a jubileumi X. Borsos Miklós Alkotótábor megnyitója júl. 16-án Gyergyószárhegyen. A tíz éve működő gyermekrajztáborba összesen 28 gyermek érkezett a vajdasági Tótfaluból, a magyarországi Balatonenyingről, Szigetszentmiklósról és Gödöllőről, valamint Marosvásárhelyről, Pusztináról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról és Csomafalváról. A résztvevő gyermekek kiválasztása régiónként pályamunkák révén történt, melyek témája a Rákóczi évfordulóhoz kapcsolódva egy kuruc dal illusztrálása volt, "A jó lovas katonának de jól megyen dolga" idézettel. /(Gál Éva Emese): A X. Borsos Miklós Alkotótábor gyermekeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

2003. augusztus 6.

A Gyergyócsomafalván egy hónappal ezelőtt megalakult Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (SZNT KT) aug. 5-én Sepsiszentgyörgyön tartotta soros ülését, amelynek határozatairól közleményt adott ki. Eszerint október folyamán települési, majd széki tanácsok alakulnak, az itt megválasztott küldöttek alkotják majd azt a Székely Nemzeti Tanácsot, amely a Székelyföld területi autonómiáját szavatoló jogi eszközök kidolgozására és érvényesítésére hivatott. A Tulit Attila soros ügyvivő és dr. Csapó I. József szóvivő által aláírt dokumentum szerint az ülésen a testület tagjai a Székely Nemzeti Tanács megalakításának ütemtervét fogadták el. Eszerint legelső lépésben okt. 12-én a székelyföldi településeken a közvetlen demokrácia gyakorlásával közgyűléseken hozzák létre a Települések Székely Tanácsait, illetve széki küldötteket választanak. A nyolc Széki Székely Tanács (Kézdi, Orbai, Sepsi, Maros, Csík, Gyergyó, Udvarhely és Bardoc-Miklósvár szék) megalakítására egy héttel később kerül sor, ennek során a Székely Nemzeti Tanács küldötteit is megválasztják - áll a dokumentumban. Utóbbi testület okt. 26-án alakul meg. A statútum munkadokumentumaként a testület a dr. Csapó I. József által kidolgozott, hasonló nevű statútumtervezetet nevezte meg./(dánél): Az autonómia megteremtéséért (Székely Nemzeti Tanács). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./

2003. október 2.

Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./

2003. október 13.

A Gyergyói-medence településein okt. 12-én megtartották a települési székely tanácsok megválasztását és a széki küldöttek kijelölését. A hatalom, de az RMDSZ sem nézi jó szemmel e polgári szervezkedést. Gyergyószentmiklóson okt. 11-én civil ruhás rendőr igazoltatta a szórólapokat terjesztő Madaras Szilárd fizika-informatika tanárt, majd a helyszínre hívott egy szintén civil ruhás járőrt, aki elkobozta a megmaradt néhány szórólapot. Okt. 12-én a legnagyobb létszámban Gyergyóalfaluban gyűltek össze, ahol mintegy 400-an nyilvánították ki óhajukat az önrendelkezésre, a legkevesebben Gyergyóremetén, ahol emiatt elnapolták a választást. Kilyénfalván Gáll Endrét, Csomafalván Köllő Gábort, Alfaluban Török Évát, Ditróban ifj. Simon Sándort, Szárhegyen Kolcsár Gézát, Gyergyószentmiklóson Rokaly Józsefet választották meg a települési tanács elnökévé. /(Bajna György): Gyergyóremetén elnapolták a választást. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./

2003. november 5.

Fontos, hiánypótló munka jelent meg a gyergyói nagyközségről /Csomafalva a Rákóczi vezette kuruc szabadságharc idején (1703-1707), Mark House Kiadó, Gyergyószentmiklós/ szerzője, Rokaly József tanár, aki az idei tanévtől már nyugdíjasként jár tanítani a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. Rokaly József /sz. Gyergyócsomafalva, 1940. febr. 15./ a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát 1962-ben. 1962-1992-ig Maroshévízen középiskolai tanár, 1992-től Gyergyószentmiklóson tanított. Az ország első levelezési sakk-kupáját 1972-ben ő nyerte, 10 éven át a román levelező sakkválogatott tagja. Tudományos tevékenysége kiterjedt. Több mint 1100 tanulmánya kéziratban várja a jobb időket. Gyergyócsomafalva monográfiájához 10 éven át gyűjtötte az anyagot. Az első kötet 1918-ig tárgyalja Csomafalva történetét, a második 2000-ig. A szerző kitekintett Gyergyó, sőt Erdély történelmébe is. /Dokumentum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./

2003. november 17.

Gyergyócsomafalván, az értelmiségiek őszi találkozóján, nov. 15-én Frumósza, Pusztina és Gyergyócsomafalva, illetve a székelyföldi autonómia jövendőjéről beszélgettek A Frumószán tanító Vas Ibolya Emese, Kis Portik Irén néprajzkutató, Oláh Gál Elvira újságíró, Nyisztor Ilona néprajzkutató és előadóművész, Mirk Szidónia néprajzkutató, a Moldvai Magyarság szerkesztője vázolták a mai csángóföldi helyzetet. Az oktatás egyre javuló helyzete és a magyarságára mind jobban figyelő érdeklődése a magyar iskola iránt, biztató jelnek számíthat. Borsos Géza a székelyföldi autonómia-törekvések célkitűzéseivel ismertette meg a hallgatóságot. A NKÖM által támogatott rendezvényen sikert aratott az "élő népviselet-kiállítás", majd a közel 50 csángóföldi gyermek által bemutatott műsor. /Bajna György: Érdemes találkozás Csomafalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./

2003. november 17.

Távolmaradtak a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) képviselői a hét végén megszervezett Csomafalvi Csángó Napokról, a rendezvénysorozatra Frumószáról és Pusztináról negyvenöt gyerek és kilenc felnőtt érkezett a székely településre. A Czirják Árpád pápai prelátus által védnökölt fórumon a szatmári származású Vass Ibolya, jelenleg frumószai magyartanár tartott helytörténeti előadást. Kiss Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutató a csángó és székely motívumrendszerről tartott ismertetőt. A csíkszeredai Mirk Szidónia, a Moldvai Magyarság folyóirat szerkesztője a lapot és a csángótémában megjelent kiadványokat ismertette, Oláh Gál Elvira pedig a Magyar Rádió, valamint a Bukaresti Rádió magyar adásának tudósítójaként elemezte a csángókról írt irodalom csángók általi olvasottságát. A csomafalvi rendezvényen Nyisztor Ilona frumószai óvónő, népdalénekes a Mi, moldvai csángók című népviseleti kiállítás anyagát ismertette. /Gergely Edit: Csángó Napok Csomafalván. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

2003. november 18.

Nov. 15-16-án Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány és a Csomafalvi Érzelmiség Fórum Csomafalvi csángó napokat rendezett, amelyen Frumószáról és Pusztináról vettek részt csángó felnőttek és gyermekek. Kiderült, két csángó asszony most mozdult ki először szülőfalujából, a csomafalviak meghívására. A tanácskozáson Vass Ibolya, Frumósza magyartanárnője elmondotta, hogy csángóföldön már 11 településen tanítják a magyar nyelvet, ebből Pusztinán, Lészpeden, Frumószán, Somoskán, Klézsén, Diószénon, Trunkon és Külsőrekecsinben hivatalosan az iskolában, míg Magyarfaluban, Labnicon és Tuttán iskolán kívül. Frumószán a magyar nyelv hivatalos oktatása idén szeptemberben indult, azelőtt 2 éve iskolán kívül tanította a gyerekeket Nyisztor Ilona óvónő. Kezdetben 70 gyermek járt a hétvégi órákra, ám a pap közbelépése miatt számuk 30-ra csökkent s ebből 28 gyermek szülei vállalták, hogy aláírják a kérést: gyermekük az iskolában, hivatalosan tanulhasson magyarul, így sikerült szeptembertől heti 3 órában beindítani az anyanyelvi oktatást. A fiatal tanárnő tapasztalata szerint a csángó gyermekek ügyesek, törekvőek. Mirk Szidónia a Hargita Kiadóhivatal munkásságát ismertette, amely kiadja a Moldvai Magyarságot. A kiadó könyvújdonságai között megemlítette A legfájóbb magyar című versantológiát, amely Lakatos Demeter, Duma András és Demse János csángó költők verseit is tartalmazza, illetve csángó témájú verseket más költőktől, valamint Nastase professzor könyvét. Nastase Jászvárosban volt professzor a két világháború között, aki a csángók moldvai letelepedésének körülményeit kutatta, a könyv 1935-ben megjelent kötete újrakiadása, fordításban. A Duna Televízió mindössze 80 csángó család számára elérhető, s a csángók nem tudják fogni a román rádió magyar adását sem. A Romániai Magyar Szó pályázott, hogy újságot küldhessen csángóföldre, így 120 csángó családnak biztosít RMSZ-előfizetést. A Krónikát régebben terjesztették itt, de ma már nem, a hetilapok és megyei napilapok sem jutnak el a térségbe. A legszélesebb körben a Moldvai Magyarságot terjesztik. Nyisztor Ilona óvónő hétvégeken szülőfalujában, Pusztinán és Frumószán csángó és magyar népdalokra, táncokra, hagyományápolásra tanítja a gyermekeket. Sok csángó igényelt magyar igazolványt is. Mi, moldvai csángók címmel csángó szőttesekből és varrottasokból nyílt kiállítás. Vasárnap a szentmise után a csángó gyermekek a cserkészekkel találkoztak, akik ajándékcsomagokat nyújtottak át nekik, majd Gyergyószárhegyre is ellátogattak. Borsos Géza megyei tanácsos, a csángó napok fő szervezője így vallott a rendezvényről: A 80-as évek elején, amikor felülről szorgalmazták, hogy az iskolák moldvai testvériskolát válasszanak, mi Pusztinát választottuk. A testvérkapcsolat nem jött létre az ottani tantestület ellenállása miatt, de már akkor kapcsolat alakult ki az ottani emberekkel. Most, hogy éledőben a csángók iránti érdeklődés, úgy gondoltuk, Csomafalvának is kötelessége bekapcsolódni e folyamatba. /(Gál Éva Emese): Csángó Napok Csomafalván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./ A pusztinai születésű Nyisztor Ilona Onesti-en hivatásos óvónő, emellett hétvégeken szülőfalujában és Frumószán korábban magyar írás-olvasásra tanította a csángó gyermekeket. Elmondta, hogy Pusztinán régebben egy román család élt, most van néhány vegyes házaspár, a többiek magyarok. Frumószának a 70%-a magyar. Frumószán elkezdte a magyar nyelv tanítását, amikor megtudta a pap, prédikációjában sátánista fészeknek nevezte a magyar órákat, s azt mondta, a nép válasszon közte és köztünk, mert vagy minket hajtanak el, vagy ő megy el. Emiatt csökkent a gyermekek száma 30-ra, de ebből 28 szülő aláírta a kérést, és beindulhatott az iskolai magyar oktatás. Pusztinában már két éve van magyar oktatás az iskolában, és iskolán kívül már négy éve. A kezdetekben az emberek nagyon a magyarság ellen voltak, mert rádióban, tévében, mindenütt befeketítették őket, azt is mondták például, hogy Székelyföldön nem szolgálják ki az üzletekben azt, aki nem magyarul kér, s az emberek azt mondták, ha a magyarok ennyire rosszak, akkor nem kellenek nekünk. Jöttek magyar látogatók a faluba, meg akarták nézni az oltárképet a templomban, amely Szent Istvánt ábrázolja, ahogy felajánlja a szent koronát a Boldogságos Szűzanyának, s az emberek elállták az útjukat, nem engedték be a templomba őket. De azóta változott a helyzet, kimozdultak az emberek a faluból, a fiatalok elmentek külföldre dolgozni, s látták, nem olyanok a magyarok, amilyeneknek lefestették őket. Régen több csángó település templomának volt védőszentje Szent István király. Sok faluban, mint például Magyarfaluban a papoknak sikerült meggyőzniük az embereket, hogy megváltoztassák a templom védőszentjét. Pusztinán ez nem sikerült. Az emberek azt mondták, hogy ezt ők így örökölték az őseiktől, és szeretnék, ha Szent István maradna a templom védőszentje. És így is maradt. Szép énekük a Szent István dicsértessél, a búcsú napján, a nagymisén kérték a papot, hogy mint hagyományt, énekeljék el magyarul, és el is énekelték. A pusztinai emberek már 90 óta kérik a magyar misét. 200 aláírást is gyűjtöttek, a Csángó Szövetség írta meg a kérvényt, s csatolva az aláírásokat, továbbította a pápához, de az a válasz érkezett, hogy nem tudják teljesíteni a kérést, mert csángó nyelvre nincs lefordítva a biblia. Azonban ők nem csángó, hanem magyar misét kértek. 1990-óta Gergely Géza csíkszépvizi plébános, mindig eljön Pusztinára magyar misét tartani, egy-egy udvaron gyűlnek össze, 100- 200-an, mert a pap nem engedi be őt a templomba. /(Gál Éva Emese): Magyar misét Pusztinának! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2003. november 22.

Az Új Kelet /Gyergyószentmiklós/ nov. 13-i számában a Gyergyószentmiklósi Erdészeti Hivatal munkaközössége aláírásával nyilatkozat jelent meg, amely elmarasztalta dr. Garda Dezső parlamenti képviselőt "jelentgetései" miatt, melyek, "gátolják" a térség fejlődését, s több milliárd lejjel károsították meg a kis- és középvállalkozásokat. A háttérben a november eleji bizottsági kivizsgálások állnak, melyek számos törvénytelenségre vetettek fényt. Az esetről dr. Garda Dezső kifejtette: Rendhagyónak számít az Új Keletben megjelent nyilatkozat. Eddig még nem fordult elő, hogy egy parlamenti képviselőt azért vádoljanak, mert teljesíti kötelességét. Dr. Garda Dezső a korrupciót kivizsgáló bizottság tagja, ezért támadják. A képviselő hangsúlyozta, hogy a hatalmas erdőirtások a Gyergyói-medencében ökológiai katasztrófával fenyegetnek, megváltozhat a vízhozam, éghajlat, környezet, így a térség alkalmatlanná válhat az otthon megtartására. 1997 óta próbálja visszafogni a törvénytelen erdőirtásokat. Akkoriban Hargita és Kovászna megyékből regáti vállalkozók hordták szinte számlatömbök nélkül a fát. Maga az erdészet létrehozott egy céget, az S.C. Compos Exim Rt-t, amelyben bekapcsolódtak a gyergyóalfalvi, remetei, szárhegyi és csomafalvi közbirtoksosságok vezetői. Céljuk az volt, hogy kiszorítsák a helyi vállalkozókat a fakitermelés piacáról, monopolhelyzetet teremtsenek. Ezt bizonyítják a pénzügyőrség és környezetvédelmi gárda által kivizsgált árverések. Az erdőirtás egyik legkézenfekvőbb példája a szárhegyi alsó erdő, ahol a védősávot annyira meggyérítették, hogy elég volt egy közepes erősségű légvonat a széldöntéshez. Az alsó erdőben csak tisztító vágásokat lett volna szabad végrehajtani. A kitermelés viszont jóval meghaladta a vágási lehetőségeket: az erdészeti felügyelőség jelentése szerint 10 000 köbméter fát loptak el. Mindez súlyosan érinti Gyergyószárhegy lakosságát. /Gál Éva Emese: A lopás megszüntetése teszi lehetővé térségünk reális fejlődését. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./

2003. december 20.

Komlóssy József svájci mérnök, az Európa Tanács tagja, az Európai Népcsoportok Föderációjának alelnöke december első felében Csomafalvára és Remetére látogatott. Célja volt: ismertetni a lakossággal a mezőgazdasági és erdős területek tagosításának előnyeit. Amennyiben a lakosság is hozzájárul, a kelet-európai országokban elsőként valósulna meg ez a minta értékű tagosítás. A két községre vonatkozó tervét Komlóssy már júniusban ismertette Strasbourgban, a napokban pedig az Európa Tanács környezetvédelmi szakbizottsága elé terjesztette. Komlóssy kifejtette: az uniós csatlakozás küszöbén fel kell készülni a versenyhelyzetre. A tagosításhoz a földtulajdonosok zömének a hozzájárulása is szükséges. /Gál Éva Emese: Komlóssy József Csomafalván és Remetén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./

2003. december 24.

A mintegy 120 lelket számláló gyergyószentmiklósi unitárius egyházközségnek az amerikai Emerson város unitárius egyházközsége segítségével sikerült megvásárolnia egy ingatlant a Márton Áron utcában, amelyet imaházzá alakítanak át. Csíkszeredából jár át Krizbay Béla unitárius lelkész, minden hónap utolsó vasárnapján, istentiszteletet tartani a gyergyóiaknak. A szertartásnak eddig a helyi református templom adott otthont. Az unitárius imaház nemcsak a gyergyószentmiklósiakat fogja szolgálni, hiszen Gyergyóalfaluban, Gyergyóremetén, Csomafalván és Gyergyószárhegyen is élnek unitárius vallásúak, akik amikor lehetőségük adódott, eddig is részt vettek a hónap végi unitárius istentiszteleteken. /Új unitárius imaház. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./

2002. február 8.

Érdeklődni kezdett a Hargita megyei rendőrség azoknál a családoknál, akiknek közvetlen hozzátartozói a Bákó megyei Klézsén oktatják a csángómagyar gyermekeket. Az indokolatlan kivizsgálásban – amelyről a megyei rendőrparancsnok nem tud – részt vettek a Bákó megyei tanfelügyelőség illetékesei is.. A szentegyházi Bogdán, illetve a gyergyócsomafalvi Mihálydeák családnál érdeklődtek gyermekeik felől a helyi rendőrőrs munkatársai, míg a gyergyószárhegyi Borsos családnál a Bákó megyei tanfelügyelőség két illetékese tett látogatást. Benedek Klára, a szentegyházi Tamási Áron Általános Iskola igazgatóját a városi rendőrség egyik tisztje kereste fel, és az oktatási intézmény egykori végzőse, Bogdán Melinda felől érdeklődött. A rendőr nem tudja, miért kell begyűjtenie ezeket az információkat. Borsos Gyöngyi tanítónő Gyergyószárhegyen élő szüleinél már a Bákó megyei tanfelügyelőség alkalmazottaiként mutatkozott be két civil férfi, aki azt firtatta, lányuk hol végezte tanulmányait, és jelenleg hol dolgozik. A gyergyócsomafalvi rendőrőrsön senki sem válaszolt a Krónika munkatársának telefonhívására, a szentegyházi kapitányságon azt a választ kapták: tudomásuk szerint pedagógusok után egységükből senki sem folytatott vizsgálatot. Ioan Negrusa tábornok, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka elmondta, beosztottjai érdeklődésének okát nem ismeri, mivel arra rendeletet nem adott ki. Negrusa tábornok megígérte, hogy a napilap írásos beadványa alapján kivizsgálja az ügyet. /Rostás Szabolcs: Gyanús kivizsgálás. Rendőrségi látogatás a székely tanároknál. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2002. február 12.

A délutáni magyaroktatás felszámolására irányuló akciósorozat újabb lépéseként a moldvai csángó falvakban tanító erdélyi fiatalokat kívánja megfélemlíteni a Bákó megyei tanfelügyelőség. A csángószövetség arra irányuló igyekezetét, hogy bebizonyítsa, nem oktatásról, hanem az anyanyelv magánúton szervezett gyakorlásáról van szó, folyamatosan újabb lépésekkel hiúsítja meg a hivatal, most a tanfelügyelőség az oktatók szüleinél próbált információkat gyűjteni. Hegyeli Attila programvezető elmondta, tudomásuk szerint eddig a csomafalvi, szárhegyi és szentegyházi kollégájuk családjánál kérdezősködtek a szülőktől arról, gyermeküknek mi a végzettsége, és miért ment Moldvába. Az érdeklődő helyi rendőrök mindhárom esetben arra hivatkoztak, a Hargita megyei rendőrparancsnok utasítására kell írásos beszámolót készíteniük a fiatalokról. /(fekete): Nincs béke csángóföldön. A zaklatás folytatódik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr.12./

2002. május 7.

Gyergyószentmiklóson máj. 4-én került sor 14. alkalommal megtartott vándor kórustalálkozóra, amikor 500 fiatal énekelt. 11 iskola énekkara mutatkozott be osztatlan sikerrel. Először 1935. adventjén Gyergyószárhegyen gyűlt össze az alfalvi (Domokos Pál Péter vezette), a gyergyócsomafalvi (Petres Ignác vezette) és a gyergyószárhegyi (Mihály István vezette) gyermekkórus, hogy együtt énekelve tanuljon egymástól. 1936-ban, majd 1981-ben Gyergyóditró a házigazdája a találkozónak. Az igazi újjáéledés 1992-ben történt, amikor Gyergyószentmiklóson Pál Ibolya zenetanárnő felélesztette a vándortalálkozó gondolatát. A védnökséget maga Domokos Pál Péter vállalta. Sajnos, halála megakadályozta ebben. Petres Lajos ny. zenetanár szerint: "Újabb előrelépést jegyezhetünk a gyergyói kórusmozgalomban". /Bajna György: Gyermekkórusok találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 7./

2002. június 5.

A Bárdos Lajos-Nagy István Kórusfesztivál az évek folyamán Marosvásárhelyen az erdélyi magyar műkedvelő kórusok valóságos fórumává vált. Az idei jún. 8-án illetve 9-én lesz, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar szervezőmunkájának köszönhetően, a Kultúrpalota nagytermében. Hangversenypódiumra lép a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar, a kövesdombi református templom ifjúsági kórusa, az alsóvárosi református templom vegyes kara, továbbá a marosszentgyörgyi Reménység vegyes kar, a szintén marosvásárhelyi Sfanta Ana ortodox templom kórusa, valamint a Vártemplom Psalmus vegyes kara, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum Armonia-Harmónia vegyes kara, a gyergyócsomafalvi Bel Canto kamarakórus, a Négyfalusi Kórus, továbbá a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes kar, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikara, végül a marosvásárhelyi Laudate Domini Kórus. /Járay: XI. Bárdos Lajos-Nagy István Kórusfesztivál, 2002. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./

2004. január 21.

Gyergyócsomafalván két magyartanárnő, Szőcs Margit és Vargyas Rozália megszervezte a II. Balladamondó versenyt, amelyre december 19-én került sor. A versenyen 17 fiatal vett részt. /Kosután Magdolna, Gyergyócsomafalva: Virágok vetélkedése. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 21./

2004. január 28.

Gyergyócsomafalván január 27-én Borsos Miklósra emlékeztek halála évfordulóján. A szentmisét Ferencz Antal plébános, Kozma Imre atya és Szilágyi István nyugalmazott kanonok mutatta be, majd megnyílt a kiállítás a művész grafikai munkáiból a Borsos Miklós-emlékházban, a budapesti Borsos Miklós – Kéry Ilona Alapítvány és a helyi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közös szervezésében. /Bajna György: Borsos Miklósra emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./

2004. február 5.

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője nem ismeretlen Hargita megyében sem. Borsos Miklós halálának 14. évfordulóján a gyergyócsomafalvi római katolikus templomban tartott kegyeleti szentmisén ő emlékezett a művészre. Kozma Imre hangsúlyozta, szeretettel jön a mostani határainkon kívülre szakadt magyar testvérekhez. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az egyre inkább elszegényedő otthoniak javára tevékenykedik, ugyanilyen fontosságú a határokon kívüli testvérek segítése is. Most alapvetően két területet nagyon fontos: a csángó-magyarok és a kárpátaljai magyarok megsegítése. /Bajna György: Különösen figyelnünk kell egymásra. Beszélgetés Kozma Imre atyával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./

2004. február 14.

Lemondott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT) és a Gyergyó Területi Képviselők Tanácsában levő tisztségeiről Borsos Géza József Hargita megyei tanácsos, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. A gyergyószentmiklósi TKT-ülésen közzétett lemondási nyilatkozatában Borsos kijelentette: “A Székelyföldön egypártrendszer uralkodik; az RMDSZ életben tartja a pártállami reflexeket, emiatt nem alakulhattak ki a demokrácia intézményei, nem állhatott helyre a diktatúra alatt felborult keresztény erkölcsi értékrend, a közösség a bomlás jeleit mutatja. Az RMDSZ-ben kialakult a diktatúra, virágzik a korrupció, kiszorult a konzervatív, nemzeti, keresztény értékrend.” Döntése okai között Borsos jelezte: nem vállalhat közösséget azzal az RMDSZ-szel, amely „tudatosan háttérbe szorította a Székelyföld érdekeit”. A Communitas Alapítványt említve jelezte: az RMDSZ „fennhatósága alá próbálja vonni közösségünk civil szerveződéseit, de nem enged betekintést a magyar közösség civil építkezésére szánt bel- és külföldi pénzek elosztásának módjába”. Borsos Géza kifejtette: a Gyergyó Területi Képviselők Tanácsa „elveszítette önállóságát, kritikátlan végrehajtójává vált a pártközponti utasításoknak.” Borsos Géza mellé felzárkózott Ambrus Albert-Árpád, a gyergyócsomafalvi RMDSZ elnöke és két választmányi tag is. /Gergely Edit: Lemondott Borsos. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./

2004. február 17.

Február 16-án dr. Garda Dezső képviselő sajtótájékoztatón fejtette ki méltatlankodását amiatt, hogy a február 13-án tartott Gyergyó Területi Küldöttek Tanácsa /TKT/ ülésén úgy minősítették Melles Előd megyei tanácsos négyéves tevékenységét, hogy nem vették figyelembe az erdők visszaadásakor az RMDSZ célkitűzései ellenes tevékenységét. Garda egy 2000. szept. 27-én kelt, Melles Elődnek, a gyergyószentmiklósi Erdészeti Hivatal vezetőjének aláírásával is ellátott átiratot bocsátott az újságírók rendelkezésére. Ebben Melles Elődék kifejtik véleményüket, miszerint a közbirtokossági és magánerdőket összevonva, a tulajdonosok vagy örököseik legfeljebb 10 hektár erdős területet kaphassanak vissza, holott akkor ilyen korlátozást nem tartalmazott egyetlen törvény sem. /Bajna György: Méltatlankodik a képviselő. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./ Február 13-án, a TKT ülésén Gyergyószentmiklóson először az RMDSZ megyei tanácsosai, Borsos Géza, Melles Előd és Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke számoltak be tevékenységükről, kiemelve az eredmények csapatmunka-jellegét. A megyei tanácsosok munkáját Dézsi Zoltán TESZ-elnök értékelte, megemlítve, hogy a szűkös költségvetésből a beruházások önrészeit is igyekeztek biztosítani a településeknek. Az ülésen dr. Garda Dezső parlamenti képviselő kifogásolva, hogy Melles Előd megyei tanácsos akadályozta az erdők visszaadását, egy dokumentumot osztott szét fénymásolatban. Dr. Garda Dezső parlamenti képviselő azt is nehezményezte, hogy Gál Éva Emese újságíró TKT-hez címzett beadványát nem fogadta el, és nem tűzte napirendre a területi RMDSZ, arra hivatkozva, hogy határozati javaslatot csak TKT-tag terjeszthet elő. Gál Éva Emese beadványában – a több, mint két évig zajló, a Romániai Magyar Szóban megjelent újságcikkeiért meghurcoló becsületsértési per miatt – kérte Melles Előd felmentését RMDSZ funkcióiból. Dézsi Zoltán TESZ-elnök Melles Előd védelmében szólalva fel, tisztességteleneknek nevezte Garda Dezső parlamenti képviselő „jelentgetéseit" és parlamenti felszólalásait. Ezután Boros Géza megyei tanácsos, SZKT-tag lemondott minden RMDSZ-ben betöltött tisztségéről, kifogásolva az RMDSZ egypártrendszerét, s fölróva, hogy a TKT nem volt hajlandó megvitatni a Székely Nemzeti Tanács által előterjesztett székelyföldi autonómia-tervezetet. Az ülésen Ambrus Árpád csomafalvi RMDSZ-elnök is fölolvasta lemondási nyilatkozatát, amelyet két választmányi tag is aláírt. /Gál Éva Emese: TKT Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

2004. március 18.

Marosvásárhelyen a Kornisa sétány egyik tömbházának nyolcadik emeleti erkélyéről vétette le a rendőrség a piros-fehér-zöld zászlót. Szilágyi Nándor első éves orvostanhallgatót két román nemzetiségű szomszédja jelentette fel. A székelyföldi fiatalember elmondta, otthon, Gyergyócsomafalván minden évben kitette a magyar zászlót, és úgy érezte, március 15-én Vásárhelyen is joga van az ünnepléshez. A zászló közel tíz órán keresztül lobogott, amikor két rendőr javaslatára Szilágyi Nándor levette azt. /Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

2004. május 6.

A gyergyóalfalvi RMDSZ máj. 3-án óvást nyújtott be a területi küldöttek tanácsához /TKT/ a TKT azon döntése ellen, amely az Alfalut, Csomafalvát, Újfalut, Marosfőt magában foglaló déli kisrégió megyei tanácsosjelöltjeként Gyergyóújfalu jelöltjét, Melles Elődöt választotta Gyergyóalfalu jelöltjével, Illyés Béla Károllyal szemben. Alfalu mellé felsorakoztak a medence községei is, az óvást aláírta Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóremete és Csomafalva RMDSZ szervezete, valamint Garda Dezső parlamenti képviselő. A május 3-i TKT ülésén Dézsi Zoltán TESZ-elnök javaslatára kizárták az ülésről a sajtó képviselőit. A TKT ülésén javasolták Melles Elődnek, Újfalu jelöltjének, az RMDSZ egységének megóvása érdekében vonja vissza jelölését a megyei tanácsosi tisztségről. Melles Előd ezt megtette, így a déli kistérség RMDSZ tanácsosjelöltje Illyés Béla Károly lett Alfaluból. /Gál Éva Emese: Alfalu mellé álltak a községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2004. május 11.

Gyergyószentmiklóson kiállítás nyílt a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány és a Hargita megyei Kulturális Központ szervezésében Borsos Miklós szobrászművész tusrajzaiból a Tarisznyás Márton Múzeumban. A tárlat egy vándorkiállítás első állomása, amely a művész Erdélyben eddig még ki nem állított tusrajzait mutatja be a Székelyföldön: ezután a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban, júniusban Csíkszeredában, júliusban Gyergyóditróban nyílik a kiállítás. A gyergyószentmiklósi tárlatot Erdős Tibor, a múzeum igazgatója nyitotta meg, majd Bancsi Edit, a Borsos Miklós alapítvány titkára és Borsos Géza, az alapítvány elnöke szóltak a kiállítás anyagáról, emlékezve a nagyszebeni születésű, de csomafalvi származású szobrászművészről. /Borsos Miklós vándorkiállítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

2004. június 1.

A Magyar Polgári Szövetség tagjai ellen folytatódik a hatóságok hajtóvadászata. Erre utaló jelek vannak már Gyergyószentmiklósról, Gyergyóalfaluból és Gyergyócsomafalváról is, ahonnan a rendőrség máj. 24-én rendőrtisztek elvitték a választási irodákba letett iratokat. Gyergyószentmiklósról a Német Demokrata Fórum helyi listájának és a jelöltek nyilatkozatainak a másolatát vitték el, illetve azt az átiratot, amiben a városi választási bizottságba megnevezett jelöltek szerepeltek. Felszólították a megyei rendőrséget, hogy adjon magyarázatot a történtekre és felhívták a hazai és a nemzetközi sajtót, valamint az emberjogi szervezeteket, hogy kövessék figyelemmel az eseményeket. /Árus Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség Országos Elnökségének gyergyószéki tagja: Folytatódik az MPSZ zaklatása. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 1./

2004. június 8.

Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere függetlenként 52 százalékos szavazataránnyal győzte le a Ladányi Lászlót, az RMDSZ jelöltjét, aki 40,7 százalékot könyvelhetett el. A választások talán legfeszültebb légköre ebben a városban alakult ki Erdélyben világos volt, hogy az RMDSZ mindent elkövet Szász megbuktatásáért. Szász Jenő emlékeztetett, hogy nyolc évvel ezelőtt, mindössze huszonhét éves korában választották meg először. Sepsiszentgyörgyön 42,2 százalékos volt a választási részvételi arány. Albert Álmos, az RMDSZ polgármesterjelöltje a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, őt követi Rétyi Ödön (SZDP) 23,1 százalékkal. Kovásznán a több mint 5000 szavazó közül 1800-an Gazda Istvánra (RMDSZ), mintegy 1600-an pedig a független Zsuffa Leventére adták voksukat. Baróton a polgármester-választás második fordulójában Albert Dénes és Nagy István független jelöltek mérkőznek meg. Csíkszeredában Ráduly Róbert már az első fordulóban nyert, a szavazók 73,6 százaléka voksolt rá. Őt követi a függetlenként induló Tamás Sándor János 9 százalékkal. Csíkszeredán a tanácsban az RMDSZ 13 mandátumhoz, a liberálisok és a kormánypárt 2-2 mandátumhoz jutott, és bekerült további két magyar független is, akik nem indulhattak a Magyar Polgári Szövetség színeiben. A Gyergyóban induló független jelöltek, akik nem indulhattak az MPSZ színeiben, jó eredményeket tudhatnak magukénak. Csomafalván Barabás József polgármesterjelölt a szavazatok több mint 77,4 %-ával megnyerte a választást. Gyergyóditróban Bardócz Ferenc polgármesterjelölt a szavazatok 53,5%-ával újabb mandátumot szerzett. /Orosz Antal: Funar bukása. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 8./

2004. június 10.

A Magyar Polgári Szövetség összesen négy polgármestert juttatott mandátumhoz az idei helyhatósági választások első fordulójában, további heten pedig a második fordulóra készülnek. Székelyudvarhelyen és a közeli Kányádon, a Bihar megyei Érszalacson, valamint Gyergyócsomafalván jutott polgármesteri tisztséghez az MPSZ által támogatott független jelölt, a többi hét településen pedig többnyire az RMDSZ jelöltjeivel kell június 20-án megmérkőzniük. /Krónika (Kolozsvár), jún. 10./

2004. június 25.

Jún. 25–26-án tartják a Csomafalvi Értelmiségi Fórumot. Bemutatják dr. Kreczinger István Autonómiák Európában című, valamint dr. Muzlinger Ildikó – dr. Muzlinger Attila Az orvos mondja című könyvét. /Értelmiségi fórum Csomafalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 25./

2004. július 19.

Júl. 17-én Csomafalván tartotta választmányi ülését a Bocskai Szövetség. Közleményük szerint elfogadhatatlan, hogy az EU alkotmányában nem történik hivatkozás keresztény gyökerekre és nem szerepel a közösségek nemzeti autonómiához való joga. A választmány üdvözölte a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács megalakulását és bejelentette a Bocskai Szövetség csatlakozási szándékát. Megelégedéssel állapították meg, hogy sikerrel zárult az MVSZ-nek a kettős állampolgárság ügyében indított népszavazási kezdeményezése. Tekintettel arra, hogy a román-magyar alapszerződés lejárt, a választmány javasolja az alapszerződés módosítását „annak érdekében, hogy az alapszerződésbe foglaltasson az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseinek mindkét fél általi elismerése és támogatása" – tájékoztatott Borsos Géza. /(Bajna György): Bocskai Szövetség választmányi ülése. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 19./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-127




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék