udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 34 találat lapozás: 1-30 | 31-34

Helymutató: Gyilkostó

2005. augusztus 24.

Idén a Csángó Ifjak Középloki Közössége – CSIKK (CSTIT-tagszervezet) az Együtt Egymásért elnevezésű közösségfejlesztő programját a Gyilkostónál szervezte meg. Részt vett a Csángó Gyerekekért Egyesület vezetősége Gyimesbükkből, valamint Rácz Árpád megyei tanácsos is. A programok csapatépítésről, pályázatírás stratégiai tervezéséről, forrásteremtésről és bizalomépítésről szóltak, de voltak játékok és kirándulás a Békás-szorosba. /Ambrus Róbert Imre, Gyimesközéplok: Együtt egymásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 24./

2005. szeptember 19.

Minden városban legalább két római katolikus templom van – jegyezte meg Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes plébános, amikor hírül adta, hogy megkezdődött egy 800 férőhelyes templom építése a Bucsin negyedben. Szükség volt a város mintegy 17 ezer római katolikusa számára még egy templomra. 1993-ban hagyták jóvá először egy templom építését, de a kijelölt területet visszakapta jogos tulajdonosa. E helyett Gyilkostón épült egy olyan kápolna, amelyet messze földről is eljönnek megcsodálni. A kápolna tervezője, Anthony Gall a város számára is tervezett egy gyöngyszemet, egy 250 férőhelyes körtemplomot, de túl drágának és túl kicsinek találták az építést támogató nyugatiak. A mostani terv egy ovális templom terve. Anthony Gall helyi segítője pedig Köllő Miklós műépítész, a város egykori főépítésze. /Bajna György: Római katolikus templom épül Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./

2005. október 24.

Október 22-én az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Erdészeti Szakosztálya a Gyilkos-tó vendéglő konferenciatermében szervezett tanácskozást. Az Erdőgazdálkodás és természetvédelem témával meghirdetett munkálatokat Varga Szabolcs, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti Karának rektor-helyettese vezette. A romániai szakemberek betekintést nyertek az uniós szabályozásokba és a magyarországi gyakorlatba is. /Bajna György: V. Erdészeti Szakkonferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 24./

2006. augusztus 8.

Gyergyószentmiklós római katolikusai szerencsések, hiszen olyan plébánosok szolgálták csak az elmúlt száz esztendőben is, mint Szabó György apát, László Ignác főesperes, az utóbbi 21 esztendőben pedig Hajdó István főesperes, aki messze földön is megbecsültté tette szolgálati helyét. Augusztus 6-án, a vasárnapi szentmisén, hogy meghatottságán könnyítsen, a távozó főesperes szigorú számadást készített szolgálatáról, s inkább abbéli fájdalmát emelte ki, hogy sok szív fordult el Istentől, bármennyire próbált orvosa is lenni a rábízott lelkeknek. Nem beszélt közösségépítő fáradhatatlan munkájáról, a csaknem romosan kapott plébánia rendbetételéről, a kispapok lakásainak felépítéséről, a régi plébániaépület felújításáról, az egyháznak visszajuttatott Korona újjáépítéséről, a gyilkostói Szent Kristóf-kápolna felépítéséről, a Bucsin negyedi Szent István-templom építésének megkezdéséről, s arról sem, hogy kapcsolatteremtései segítettek számos szociális kezdeményezést. (A szeretetkonyha létrejötte a főesperes érdeme, működtetése a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylettel egyenlően dicséri a plébániahivatalt is.) Hajdó Istvánt az érsek Székelylengyelfalvára helyezte. /Bajna György: Jó pásztorunk volt. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./


lapozás: 1-30 | 31-34




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék