udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 85 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-85

Helymutató: Gyimesközéplok

2004. december 16.

A Gyergyói-medencében található Borzonton és a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton megkezdte működését a falugondnoki szolgálat. A hivatalos avatóünnepség és a mikrobuszok átadása dec. 17-én lesz. A falugondnoki szolgálat Romániában még szinte ismeretlen fogalom – most a Gyergyói-medencében a Magyar Falugondnoki Szolgálat irányításával a gyergyószentmiklósi Caritas égisze alatt jött létre. Mindkét településen falugondnokot szerződtettek, aki szükség esetén kicseréli a gázpalackot, orvoshoz szállítja a betegeket és a távoli iskolába a gyerekeket. A szolgálat anyagi támogatói a Mocsáry Lajos Alapítvány, a Kárpátok Szociális Alapítvány és a helyi önkormányzatok. /Falugondnoki szolgálat avatóünnepsége. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./

2005. március 8.

A Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakán egy fiatal helybeli vállalkozó, Antal Csaba, vagy ahogy a helyiek emlegetik, Szölek Csaba terrorizálja a közösséget. Többen a Krónika szerkesztőihez fordultak, segítsenek rajtuk. Antal Csaba dühének már többen is áldozatul estek, az elmúlt években több ártatlan embert is bántalmazott, többek között a helyi állatorvost, illetve az erdészt is. Ez utóbbi bántalmazásából törvényszéki ügy lett, s bár a faluban többen látták az esetet, senki nem merte vállalni a tanúskodást, féltek a bosszútól. Antal Csaba rendszerint ittasan, fejszével vagy villával jelenik meg az úton, és ok nélkül fenyegetőzik, provokálja a falubelieket. Antal a szomszédai életét is megkeseríti. Mentek már a rendőrségre is, de hiába. Petru Hangan helyi rendőrparancsnok elmondta, nem ajánlja, hogy az újságíró felkeresse Antal Csabát, ő is csak a kerítésen át beszélt vele. /G. Á.: Terrorhangulat uralkodik a gyimesi faluban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./

2005. március 8.

Nem született még alapfokú ítélet a Gyimesek völgyében Suba Jánosként ismert Ioan Barsan elleni perben. Az üzletembert azt követően helyezték vizsgálati fogságba, hogy a Krónika tényfeltáró riportot közölt a tarhavaspataki Suba-klán garázdálkodásáról. Utolsó áldozatuk, Szentes Szilárd, a középloki diszkó lemezlovasa a riport megjelenése után belehalt sérüléseibe. /D. Balázs Ildikó: Ítélethez közeledik a Suba-per. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./

2005. április 4.

Április 2-án rendezték a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplomban a 11. Felcsíki egyházi kórustalálkozót. A találkozón részt vettek a rákosi, szentdomokosi, gyimesbükki, szépvízi, madarasi, gyimesközéploki, gyimesfelsőloki, dánfalvi, csíkszeredai, taplocai, csicsói, delnei, szenttamási, karcfalvi, madéfalvi egyházi kórusok, valamint a kegytemplom kórusa. /(Takács Éva): Felcsíki egyházi kórustalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 4./

2005. június 12.

Megjelent a Szikra – a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium diáklapja – idei második száma. A szerkesztők Mindszenty József bíboros életútját évszámokban mutatták be, a sokat szenvedett magyar főpap halálának 30. évfordulója alkalmából. A diáklap felhívta a figyelmet egy tizenegyedikes diák, Mihók Előd iskolatörténeti monográfiájára a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskoláról (a tanulmány az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum pályázatára készült). /(sch): Szórakoztatva tanító diáklap. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 12./

2005. július 3.

1992-ben a gyimesloki általános iskola újra felvette a Majláth Gusztáv Károly nevet, adózva egykori építője emlékének. 1994-ben felújították, újrafödték, kívül újrameszelték az iskolát. 2000-ben az épület százéves évfordulóját ünnepelték. Az ünnep alkalmából az iskola falára emlékplakettet helyeztek Majláth püspök tiszteletére. Tankó Gyula 20 éve az iskola tanára és volt igazgatója. Jelenleg a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolának 260 diákja van. /Mihók Előd: A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 3./

2005. július 11.

Július 9-én a nagy esőzések nyomán Nagyenyeden a tűzoltóknak negyven személyt kellett kimenteniük házaikból. Az ugyancsak Fehér megyei Hubicaurikány községben 4 házba hatolt be a víz. Az esőzések Balánbányán, Gyergyótölgyesen, Gergyóhollón, Csíkszentmihályon, Gyergyóremetén, Csíkszentdomokoson és Gyimesközéplokon okoztak árvizet. /Ítéletidő Erdélyben. Házakat öntött el az ár. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

2005. július 13.

Csíkrákos határában a falu lakossága próbált gátat emelni, azonban a megáradt Olt már a falu széli házakat is elérte. /(Daczó Dénes): Lassan a víz az úr. Tovább áradnak a folyók, patakok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./ Földcsuszamlás miatt teljesen beomlott a Sepsibükszádról a Szent Anna-tó felé vezető út, a forgalmat lezárták. Szakemberek szerint a gyakori földcsuszamlást a térségben zajló meggondolatlan erdőkitermelés okozza, a lecsupaszított hegyoldalakról lezúduló esővíz ugyanis kimossa az út alapját. A heves esőzések következtében a háromszéki folyóvizek is kiöntöttek. Nagyborosnyón 11 lakóházat öntött el a megáradt patak. Az Uzon községhez tartozó Lisznyópatakon 8 házat öntött el az ár, és egy híd megrongálódott. Lemhénynél a megáradt Feketeügy 10 hektár kaszálót öntött el, a folyó szintje továbbra is növekedik. Hídvégen 100 hektár föld, Dobollón 6 ház került víz alá. Hargita megye több településén rendkívüli készültséget rendeltek el a hatóságok. Súlyos a helyzet a Gyimesekben – Farkaspallón és Bükkhavaspatakán –, e két települést a külvilágtól való teljes elszigetelés fenyegeti, miután kiöntött a Hidegség-patak, és tönkre tette a hidakat. Gyimesközéplokon a vasútvonalat mosta alá a víz. Csíkmadarason több családot ki kellett lakoltatni. – Emberemlékezet óta nem volt ilyen magas vízállás a Gyilkos-tónál. /Árvíz és földcsuszamlás Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./

2005. július 15.

Július 14-én Újtusnádon okozott károkat az árvíz. A többi árvíz sújtotta településen, Gyergyóhollótól Gyimesközéplokig emberek százai dolgoznak az elárasztott portákon, igyekeznek a hordalékot kitakarítani a házakból, az udvarokból. Helyenként továbbra is gondot okoz az ivóvíz hiánya. Zsögödön a Kisvár alatt az Olt szélessége meghaladta a száz métert. Hargita megyében 30 helységet érintett az árvíz. Elöntött 51 házat, amiből hét tönkrement. Öt helységet elvágott a külvilágtól. Összesen 1312 gazdaságot, 5627 hektár termőföldet, 984 kutat lepett el a víz. A vonatok továbbra sem közlekednek Az árvíz 44 pallót és három hidat teljes egészében lerombolt. /Szüszer-Nagy Róbert: Vonul az ár lefele a folyókon. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 15./

2005. július 25.

Kézműves-foglalkozásokkal, tánc- és zeneoktatással elevenítették fel a csángó hagyományokat a hét végén Gyimesfelsőlokon. Az idén első alkalommal megrendezett Csángó Hétvégén a sajt-, orda-, zsendice-, túróspuliszka-készítésbe „kóstolhattak” bele a vendégek. Ugyanakkor a szövés, fonás, hímzés, csipkekötés, fafaragás titkait is elleshették a vendégek. Fellépett többek között a kászonújfalvi népi zenekar, a gyimesközéploki Ordasok, a gyimesfelsőloki Öregek, valamint a gyimesbükki Hagyományőrzők. A rendezvény fénypontja a hagyományos csángó lakodalom bemutatása volt. A Csángó Hétvége díszvendégei közt szerepelt Kobzos Kis Tamás és Sebő Ferenc, továbbá a szászcsávási zenekar és a Misztrál együttes. A kerekasztal-beszélgetésnek a csángó sors volt a témája: Berszán Lajos címzetes kanonok, Deáky András és Tankó Gyula tanár, valamint az érdeklődők közösen vitatták meg a kérdést. Ezt követően Sebő Ödön, az 1944 augusztusában lezajlott gyimesi csata hőse emlékére állítottak kopjafát a falu központjában. A gyimesbükki helyőrség hajdani parancsnoka A halálraítélt zászlóalj címmel írta meg visszaemlékezéseit, a könyvet fia, Sebő Ferenc szerkesztette. /Tóth Ibolya: Csángó lakodalom, ahogy a régiek tudják. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

2005. július 28.

A Tatros, Hidegség, Jávárdi, Boros, Band, Ugra, Szalamás, Görbe, Réce, Ciherek, Komját egyébként szelíd patakai okoztak áradásokat a Gyimesekben. A medreket évtizedek óta nem kotorták ki, védőgátak építése ismeretlen fogalom a vidéken, a lakosság pedig szemét tárolására „alkalmas területnek” tekinti a patakok partjait és medreit. Az árvíz okozta károk nagysága – szakemberek jelenlétében végezték a felméréseket – még mindig nem közelíti a valóságot. Gyimesközéplokon több mint 100 gazdának okoztak súlyos veszteségeket a pataktelepüléseken lezúduló árhullámok, 15 kisebb és 3 nagyobb híd semmisült meg, egy ideig 65 család teljesen elszigetelődött a világtól. /Kristó Tibor: Árvízkárok helyreállítása a Gyimesekben. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 28./

2005. július 29.

Hivatásos zenészektől és népdalénekesektől leshetik el a néptánc- és népzene tudományát hazai és külföldi vendégek a Gyimesközéplokon megszervezett IX. Gyimesi Tánctáborban. A közel egy hete zajló rendezvényen gyimesi és felcsíki táncokat, énekeket, valamint hangszeres népzenét tanulhatnak a résztvevők. /Tóth Ibolya: Tábortűz és táncház Gyimesközéplokon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./

2005. augusztus 19.

Kilencedik alkalommal szervezi meg augusztus 18–21. között a balánbányai Nexus Alapítvány és a Botorka Művelődési Egyesület a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivált. Részt vesz a felvidéki Zselíz, a magyarországi Kocs együttese, Budapestről a Tébláb, Székelyudvarhelyről a Kékiringó, Váradról a Csillagocskák, Gyimesközéplokról a Tücskök, Csíkszentdomokosról az Elevenek és a házigazda Ördögborda néptánccsoport. /Székely Judit: Botorka néptáncfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 19./

2005. október 3.

Gyimesközéplokon 1973-ban első alkalommal tartották meg a „A Tatros Forrásánál” címmel a csángófesztivált. Október 2-án Gyimesfelsőlok volt gazdája az immár huszonkilencedik alkalommal megrendezett kulturális találkozónak. Ezt a találkozót a diktatúra idején, a nyolcvanas évek közepén betiltották. A moldvai csángó hagyományőrző csoportok a mostani fesztiválról – a pusztinai Nyisztor Ilona énekesnőt leszámítva – jószerint hiányoztak. Az ünnepi szentmise után a hagyományőrző csoportok: a csíkszeredai gyermektánccsoport, a csíkkozmási Bojzás együttes, a gyimesközéploki Tücskök, Kismuzsikusok, Ordasok, az udvarhelyszéki Keleti Szél Szabadcsapat és a vendéglátó Kesice együttes tagjai zeneszó mellett, népviseletben vonultak a kultúrotthon épületébe. A fesztivál csángó bállal zárult. /Kristó Tibor: A Tatros Forrásánál. Csángófesztivál Gyimesfelsőlokon. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 3./

2005. november 10.

A Hargita Megyei Törvényszék visszaküldte a nyomozati szakaszba a halált okozó testi sértéssel vádolt Ioan Barsan dossziéját. A Suba Jánosként ismert gyimesbükki vállalkozónak esélye nyílik arra, hogy börtönbüntetés nélkül megússza a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasának halálra verését. A diszkóverekedés áldozatának, Szentes Szilárdnak az édesanyja elmondta, az ügyvéd felvetette, hogy lépjenek vissza, mert lehetetlen egy egész rendszerrel szemben pert nyerni. A Krónika tavaly januárban tényfeltáró riportban fedte fel a Gyimesek völgyét rettegésben tartó Suba-klán féléves botránykrónikáját. 2003. június 4-én Suba Viorel (Viorel Barsan) fényes nappal a nyílt utcán tépte ki autójából, és verte el a csíkszeredai Albert Ernőt úgy, hogy az áldozat koponyatörést szenvedett. Bő két héttel később Hajnal Andrást, az ügy szemtanúját hívta ki a diszkóból volt osztálytársa, Suba Bokor (Bucur Barsan), hogy a folyosón leüssék. A Subák három héttel később Antal Andrást gázolták el, és hagyták magatehetetlenül az út szélén. Augusztus 3-án az egyik Suba unokatestvér, Petru Neagu a sorkatonai szolgálatból hazalátogató Ráduly József fején tört szét egy üveget. A fiatalembert a marosvásárhelyi idegsebészeten elvégzett két agyműtét között hónapokig nem tudott megszólalni. Egy szeptember 28-i lakodalmon a vőlegény öccsét késelték meg, karácsony második napján pedig Főcze Lászlónak törtek szét üveget a fején. A felsorolt ügyek egyike miatt sem vonták felelősségre a tetteseket. A diszkóverekedés áldozata belehalt a sérüléseibe. Suba Jánost csak március derekán vették őrizetbe. Az alapfokon eljáró Hargita Megyei Törvényszéknek másfél év sem volt elég hogy pontot tegyen az ügy végére. Az eltelt idő alatt pedig Suba aratta győzelmeit. Ez év júniusában Bukarestben a legmagasabb szintű törvényszéki orvosi tanács enyhítő körülményeket fogalmazott meg. Megerősítette ugyan, hogy a halál erőszakos volt, és ok-okozati viszony áll fenn az áldozat sérülései és a halál között, de arra a következtetésre jutott, hogy ehhez nagyobb mértékben járult hozzá a fiatalember súlyos cukorbetegsége. Június közepén a Hargita Megyei Törvényszék elmulasztotta az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérni, ezért az üzletembert a marosvásárhelyi táblabíróság szabadlábra helyezte. /Gazda Árpád: Subát szolgálja a hatóság? = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./

2006. május 3.

A Hargita Megyei Ifjúsági Napokat lezáró konferencián május 2-án előadást tartott többek között Kötő József, az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára; Darvas Kozma József esperes-plébános, valamint fiatal szociológusok és ifjúsági szervezetekben tevékenykedők. Az előadások témái a fiatalok szabadidős tevékenységeit, fiatal közéleti tisztségviselők problémáit érintették, nem utolsósorban részletesen szó esett arról is, hogy az egyház miként járul hozzá a felnövekvő generáció szabadidős tevékenységeihez. A konferenciát követően három kategóriában osztottak ki díjakat. Annak függvényében, hogy melyik település mekkora összeget fordít ifjúsági tevékenységekre, az ifjúságbarát település első helyezettje Csíkmadaras, második Gyergyószárhegy, harmadik pedig Csíkszentimre lett. A legeredményesebb ifjúsági szervezet első díját a Szentmihály-Ajnád-Vacsárcsi Ifjúsági Szervezet (SZAVISZ) kapta, második helyen a Csángó Ifjak Középloki Közössége végzett, míg a harmadik helyen a Csekefalvi Ifjúsági Egyesület és a Concordia Egyesület osztozott. A közösségért kiemelten tevékenykedő fiatal díj első helyezettje a gyergyóditrói Fazakas Szilárd, a második díjat megosztva a gyimesközéploki Gellért Adél és a gyergyószentmiklósi Sándor Piroska kapták, a harmadik díjat pedig a balánbányai Kovács Róbert érdemelte ki. /Orbán Ferenc: Ifjúsági díjakat osztottak ki. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 3./

2006. június 5.

Mintegy 400 ezer ember gyűlt össze június 2-án, a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. Az ünnepi szentmise előtt P. Pál Leó, a Szent Istvánról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte a zarándokokat. „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben” – fogalmazta meg az idei búcsú célját Jakubinyi György érsek, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye elöljárója, idézve a Kis-Somlyó hegyén található Szálvátor-kápolnán olvasható feliratot. Az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállás megszüntetésére buzdított az ünnepi liturgia szónoka, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszédében. Jakubinyi érsek köszöntötte a határon túli és a helyi zarándokokat, a keresztényeket és minden érdeklődőt, aki eljött erre a magasztos eseményre. Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói nemzeti zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szentbeszédében kiemelte a csíksomlyói Mária-kegyhely jelentőségét, méltatva, hogy mit jelentett a történelem folyamán a Mária-tisztelet a magyarság, ezen belül a székelység számára. Mint mondta, a székely nép sokszor megtapasztalta imái meghallgatását, mikor „győzelmet és békét esdett”. Külön kitért arra, hogy veszélyben van a család intézménye, a házasság szentsége. Tragikusnak nevezte, hogy sok családban már „nem kell a gyermek”, s hogy az eutanázia révén többen szabadulni akarnak a betegektől és az öregektől. „Az ember Isten akar lenni Isten helyett” – mondta a szónok, hozzáfűzve, hogy közben „szétesik a család, elfogy a nemzet”. „Jönnek új népek, általunk megvetettek, de akik szeretik a gyermeket és megkapják az Istentől a jövőt” – fűzte hozzá a püspök. Majnek Antal hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére van esély a megmaradásra, ha a hit szilárd sziklájára építjük ezt a jövőt, ha hűségesek maradunk az egyházhoz és mindent alárendelünk az evangélium tanításainak. A politika kisebbségbe kényszerítette a határon túli magyarságot – mondta a szónok, aki szerint a megoldás nem a politikában, hanem e nemzeti közösség lelkében rejlik. Véleménye szerint „nagy bajban van” a nemzet, de hozzáfűzte, hogy a jövőre reménységgel kell gondolni. A nemzet megújulását a püspök abban látja, hogy a magyarok rendet tesznek önmagukban és egymáshoz fűződő kapcsolataikban. Szerinte véget kell vetni az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállásnak. /Egységet az összmagyarságon belül! Közel félmillió résztvevő a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Nem riasztotta el az esős időjárás a hét végén a Csíksomlyóra érkezett több százezer zarándokot. A csíkszeredai járhatatlan utak megpróbáltatásokat okoztak. Több tízezren vágtak neki gyalog a zarándoklatnak – egyes környékbeli hívek, mint például a gyergyóalfalusiak vagy gyimesközéplokiak „keresztaljával”, vagyis a templomi zászlókkal, kereszttel felvezetett zarándokcsoporttal gyalogosan teszik meg a mintegy hatvan kilométeres távolságot. Az utóbbi években a magyarországi testvértelepülésekről érkezett zarándokok is az itteni falvak keresztaljáihoz csatlakoznak. Idén Belső-Ázsiából hárman zarándokoltak el a pünkösdi búcsúra, ujgurok. Évente jönnek Kanadából, Új-Zélandról, valamint Európa több országából. A szertartást követően Majnek Antal püspök a lapnak nyilatkozva azért adott hálát Istennek, hogy eljöhetett Csíksomlyóra, és hogy az utóbbi napok rossz időjárása ellenére egy csepp eső sem esett a szentmise alatt. „Ez sem véletlen, hiszen az Úristen nagyon figyelmes” – mondta az egyházi vezető. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke évente elzarándokol Csíksomlyóra. „Nagy várakozásokkal jöttem idén is, mint minden évben – mondta az akadémikus -, és úgy megyek haza, hogy csodálatos pillanatokat élhettem át, mert magyarokat láttam érkezni a világ minden tájáról. Valami összeforrasztott minket, ez pedig a magyarság érzete, és ettől nagyon boldog vagyok.” /Mihály László: Pünkösd rózsafüzérrel, esőkabáttal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Tavaly húsvétkor indították útjára első ízben Balatonzamárdiból a feltámadási jelvényt, amely stafétaként járta körbe a Kárpát-medencét, hogy pünkösdszombatjára Csíksomlyóra érkezzen. Idén nagypénteken, a tihanyi Golgotán kettévált a feltámadási jelvény útja: egyik északnak, másik délnek indult, hogy szív alakban járják körbe a magyarok által lakott területeket. A déli útvonalat követő feltámadási jelvényt Zala – Szlovénia – Somogy – Baranya – Horvátország – Bácska – az Alföld (Szeged és környéke) – Déva – Gyulafehérvár – Makfalva – Homoródújfalu – Sepsiszentgyörgy – Kászonok – és Alcsík fontosabb állomásokkal e vidékek katolikus, református és unitárius magyarsága adta kézről kézre. Az északnak induló jelvény Veszprém – Sopron – Győr – Felvidék – Budapest – Eger – Sátoraljaújhely – Felvidék – Kisszelmenc-Nagyszelmenc – Kárpátalja (Ungvár, Munkács) – Szatmárnémeti – Kalotaszeg – Kolozsvár – Torda – Marosludas – Marosvásárhely – Szászrégen – Gyergyószentmiklós – Felcsík útvonalat járta be, Somlyóra a madéfalvi keresztaljával érkezett. A jelvényeket minden állomáson ünnepséggel fogadták, mindenütt szalagot tűztek rájuk. Az utolsót Jakubinyi György érsek tűzte fel a kordon indulása előtt. /Takács Éva: Nemzeti zarándoklat Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 5./

2006. június 7.

Rövid hír az egyik erdélyi napilapban, május 29-én: „Erdélyi táncház-muzsikusok találkozóját szervezték meg a hétvégén a Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakon. A rendezvényen a zenészek kerekasztal-beszélgetést tartottak, népdalokat oktattak, esténként táncház várta az érdeklődőket”. Csupán ennyit írtak a mi bolondulásig gyönyörűséges ünnepünkről, tette hozzá Panek Kati. Valóban népzenész-találkozó volt, előadást tartott dr. Pávai István és Könczei Csongor az erdélyi táncház kezdeteiről. Deák Gyula, a Néptánc Szövetség elnöke a népzenész szövetség létrehozásának szükségességéről és mikéntjéről beszélt. Közel 50 zenész muzsikált együtt. A zenészek népdalokat oktattak, ez túlzás. Ő például sms-t kapott: „Itt a helyed az erdélyi zenészek között Panek Kati, itt a helyed mellettünk-velünk. Igyál, mulass, ahogy csak te tudsz, ereszd ki erős bátor hangodat, hadd töltse be az egész tájat s mindannyiunk szívét...” Borospatakán szüntelen muzsikálnak, soha nem kevesebb zenész mint mondjuk 17. Pávai István a zenetudományok doktora, 6 gyerek édesapja, mégsem restellte elővenni a brácsáját. Ezen a találkozón beérni látszott a fiatalkori álmuk: az utánuk jövök is olyan megszállottan akarják – szeretik a népzenét. És folyt az erdélyi népzene frissen csobogva napokon át, nőttön nőtt a zenészek tábora, ahogy sorra érkeztek Bécsből, majd Budapestről, Nagyváradról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Csíkból, Gyergyóból, Sepsiszentgyörgyről vagy Máréfalváról. /Panek Kati: Erdélyi táncház-zenészek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2006. június 9.

Csíkszereda híres gimnáziumának tanárai közül számosan gyakorolták a történetírást, köztük van dr. Antal Imre, aki éppen most 75 éves, igen előkelő helyet foglal el. Dr. Antal Imre /sz. Gyimesközéplok, 1931. jún. 6./ a Bolyai Tudományegyetemen végzett. 1955-től Segesváron, Gyimesközéplokon, Gyimesfelsőlokon, 1961-től pedig a csíkszeredai, a mai Márton Áron Gimnáziumban tanított. Az 1980-as évek végén Svédországba emigrált. Első írása: Adatok Gyimesközéplok község monográfiájához, a Csíki és Gyergyói Múzeumok Közleményeiben (1957) látott napvilágot, amelyet Kovács Dénes múzeumigazgató adott ki. Írásai, tanulmányai a Hargitában, A Hétben, a Korunkban, a Művelődésben és más kiadványban láttak napvilágot. Tanártársaival elkészítette a csíkszeredai líceum (gimnázium) kétnyelvű monográfiáját (1968). A kötetben az 1661-es nagy török–tatár inváziót követően a Damokos Kázmér ferences püspök által alapított vagy újraalapított középiskola 300 éves múltját, a csíki oktatásban-nevelésben és a művelődésben betöltött első rangú szerepét idézték fel. Antal Imre az 1970-es években a csíki közbirtokosságról írt dolgozatával doktori címet szerzett. A Csíkszeredai Múzeum kiadványaként (1972) nyomtatták ki a Bibliográfiai adatok Csíkszereda történetéhez című füzetet. „Ötszáz esztendő óta ez az első ilyen jellegű munka” – állt a füzet előszavában. Terjesztését azonban nem engedélyezték. Antal Imre a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak éveken át a Hargita megyei szerkesztője volt. Néhány adat a Csíkmegyei erdőpanamákról (Acta Hargitensia, 1980) című dolgozatában a közbirtokossági erdők helyzetét (1920–1944) jellemezte. Azok a tények, melyeket Antal Imre az 1970-es években a közbirtokossági vagyonok kirablásáról, elherdálásáról feltárt, azok ma újból aktuálisak. A történész 1992-ben, amikor már külföldön volt, megjelentette a Gyimesi krónikát. Az első olyan jellegű könyv ez, amelynek a tárgyát a gyimesi csángók története képezi. Antal Imre 1994-ben, Csíkszeredában kiadott Tisztesség adassék című könyvében a csíki középiskolai oktatás kezdeteiről írt. Munkájában az 1770–1846 között a Csíksomlyón végzett gimnáziumi tanulók jegyzékét is közölte. Jórészt ezek közül az ifjak közül került ki mintegy századnyi időszakra Csík értelmiségi rétege. Legújabb tanulmánykötete: Történelmi események Gyimes vidékén a régmúlttól napjainkig. E munkájában a Gyimesi krónikában közölt fejezeteken kívül újabbakkal bővítette az ismeretek tárházát. /Szőcs János muzeológus: 75 éve született Antal Imre történész, a gyimesi csángók krónikása. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./

2006. július 31.

Sikeres volt a X. Gyimesközéploki Tánctábor, idén többen jöttek el, kétszáznegyvenen vettek részt az egyhetes rendezvénysorozaton. A tábor egyik különlegessége a napközis foglalkoztatás. Sokan érkeztek kisgyerekekkel, apróságokkal Galaci Hajnal tanítónő foglalkozott. A napi, átlagosan ötórás tanfolyamok mellett a táborlakóknak néprajzi és tájismereti jellegű előadásokat tartott Tankó Gyula, Balázs Lajos és Pálfalvi Pál. /Jakab Lőrinc: Tegnap is ma mentek haza. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./

2006. augusztus 18.

A gyimesközéploki Bükkhavason zajlik a Csík, Gyergyó és Udvarhely környéki fiatalok számára szervezett, a lelki elmélyült egymás megismerését szolgáló III. KALOT-tábor. A Romániai KALOT-mozgalom vezetői, Bányász László és Fejes Ildikó tudatosan választják a táborok irányadó mottóit, tavaly az egyéni és közösségi értékekre vezették rá a fiatalok figyelmét, most a Szent Ignác-i jelszóval, a Láss, ítélj, cselekedj! elvvel ismerkedhettek a táborlakók. /Antal Ildikó: Láss, ítélj, cselekedj! = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./

2006. szeptember 25.

Harmincadik alkalommal szervezték meg szeptember 23-án, vasárnap Gyimesközéplokon a Tatros forrásánál elnevezésű csángófesztivált. A szabadtéri rendezvényen moldvai csángó hagyományőrző együttesek, a gyimesbükki, gyimesfelsőloki táncosok, illetve a házigazda gyimesközéplokiak csoportja lépett fel, a műsort a csíkszeredai Borsika Gyermektánccsoport és a magyarországi hagyományőrzők fellépése színesítette. /30. csángófesztivál Gyimesközéplokon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./

2006. október 2.

A Bartók Béla-emlékdíjat a Magyar Művészetért Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra alapította és adományozza egész év folyamán, az egész világon a magyar zenei élet nagyjainak és a magyar kultúra támogatóinak. A kitüntetettek névsorát szeptember 18-án a Magyar Tudományos Akadémia Tudósklubjának koncerttermében jelentették be. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke ezekben a napokban erdélyi körúton adja át a díjakat a kitüntetetteknek. Szeptember 30-án Homoródkarácsonyfalva temploma, másnap pedig Hodgya református temploma kapta meg ünnepélyes keretek között a díjat. A csíkmadarasi kultúrotthonban adták át a Bartók Béla-emlékdíjat négy Hargita megyei kitüntetettnek: Miklós Márton tanító, zenekarvezetőnek; Fodor Csaba táncoktatónak, az Ausztriában élő Antal Imre és Antal Ágnes előadóművész házaspárnak, valamint a Gyimesközéploki Nemzetközi Tánctábornak. Október 2-án Székelyudvarhelyen további kitüntetettek vehetik át a díjat: Bodurján János, dr. Orosz Pál József, Haáz Sándor, Udvarhely Néptáncműhely, Székelyudvarhely városa, Pál Róza (Korond), Gergely István (Csíkszereda), László Imréné (posztumusz), Nyisztor Ilona, Nyisztor Tinka (Pusztina), Fehér Márton, Szarka Mária (Külsőrekecsin). Este Csíkszeredában a Sapientia Egyetem aulájában adják át a Bartók Béla-emlékdíjat a Sapientia egyetemnek, Szalay Zoltán muzikológusnak és Köllő Ferenc zenetanár-karnagynak. /Bartók Béla-emlékdíj. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./

2006. november 29.

Nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék Ioan Barsan gyimesbükki vállalkozót, aki 2003-ban félholtra verte a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasát, Szentes Szilárdot. A fiatalember egy hónappal később belehalt sérüléseibe. A törvényszék a másodrendű vádlottat, Görbe Imrét hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. /Gazda Árpád: Nyolc évet kapott Suba János. = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./

2006. december 4.

A térség egyik legnagyobb múltra visszatekintő rendezvényét, a XXX. Tatros Forrásánál Csángófesztivált tartották december 3-án Gyimesközéplokon. Az egykori szervezők úgy emlékeznek, Beke György sugallta 1969-ben egy író-olvasó találkozón, hogy a Gyimesek völgyében találkozzanak a Moldvában, Brassó és Déva környékén élő csángók. A rendezvény 1977 óta a Tatros Forrásánál fesztiválként vált ismertté a csángó népzenét és táncokat kedvelők számára. Az ünnepi szentmisén szenténekeket hallhattak a résztvevők a lujzikalagori meghívottak előadásában, majd a hagyományőrző csoportok felvonultak a főúton. A szabadtéri előadáson felléptek moldvai csángó hagyományőrző együttesek, a gyimesbükki, felsőloki táncosok és a házigazda gyimesközéplokiak csoportjai. /Ferencz Angéla: Csángófesztivál a Tatros forrásánál. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-85




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék