udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 80 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-80

Helymutató: Kibéd

2004. november 11.

A nagykárolyi Károlyi Gáspár és Kaffka Margit szobrok után Deák Árpád nagyváradi szobrászművésznek immár harmadik Szatmár megyei köztéri alkotása a november 14–én Szatmárnémetiben, a régi kórház előtti parkban felavatásra kerülő Petőfi–szobra. A kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett művész Erdély legismertebb szobrászai közé tartozik. Ő készítette el Kibéden Seprődi János etnomuzikológus mellszobrát, a nagyváradi Szent László templom kapuját díszítő bronz domborműveket, valamint a Toldi szerzőjének arcmását a nagyváradi Arany János Kollégium számára. A jövőre 50. születésnapját ünneplő képzőművész állandó résztvevője a nagyváradi alkotók csoportos kiállításainak. Egyéni tárlatot Nagyváradon 1997–ben és 1998–ban szervezett, 2000–ben pedig Budapesten mutatkozott be a nagyközönségnek. /A szobor alkotója. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 11./

2004. november 30.

Már Kibédnek is van lapja, novemberi jelzettel megjelent a Kibédi Hírmondó első száma. A négyoldalas, A 5-ös alakú kiadvány köszöntőkkel indul. "Rendhagyó vállalkozásba fogott Kibéd, ez a népes Kis-Küküllő menti település – írja Ráduly János néprajzkutató tanár -: havi lapot, újságot indít. /(bölöni): Kibédi Hírmondó. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

2005. január 6.

Deák Árpád képzőművész Simonyi-díjat kapott. Deák Árpád 1955-ben Marosvásárhelyen született. A kolozsvári képzőművészeti főiskolán évfolyamelsőként végzett, vizsgamunkája Szilágyi Domokos köztérre tervezett szobra. Ma is megtekinthető a főiskola területén. A rendszerváltás után járja a világot, s kitartóan kísérletezett grafikusként, szobrászként egyaránt. Deák Árpád szobrot állított Nagykárolyban (Károli Gáspár, Kaffka Margit), Nagyváradon (Szent László-legendák), Szatmáron (Petőfi Sándor), emléktáblát Ágyán (Olosz Lajos), Kibéden (Seprődi János), Máramarosszigeten (Hollósy Simon), Nagyváradon (Lorántffy Zsuzsanna), Simonyifalván (Simonyi Imre, Simonyi óbester). Grafikái, rajzai izgalmas kísérletek. A közeljövőben Aradon, a Jelen Házban plakettekkel és rajzokkal (versillusztrációk) jelentkezik. /Hevesi Mónár József: Szemlélet és magatartás. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

2005. április 5.

Tavaszköszöntő táncos találkozót tartottak április 3-án, vasárnap Vajdaszentiványon. A Tiszta forrásból elnevezésű rendezvény a magyar népdal és néptánc egyik ünnepe. Tavaly Marosszentkirály adott otthont a találkozónak, most pedig Vajdaszentivány. Egyre gyakrabban látni olyan közösségi vezetőket, akik maguk állnak a hagyományőrző együttesek élére, mint Mező Palkó István, akinek kultúrigazgatóként a szervezés csaknem minden gondja-baja a nyakába szakadt. Vajdaszentivány gyermek tánccsoportja 2000-ben alakult, azóta belföldi és külföldi fesztiválokon szerepelnek nagy sikerrel. Mező Palkó István vezeti őket, és együtt ropja velük. A marosszentkirályi Vadrózsák csoport 1989-ben alakult. Kibéden két táncegyüttes is működik, ide hagyományosan a Madaras Gábor nevét viselő csapat jár el, Barabási Attila-Csaba tanár vezeti, az őszi kibédi Gyöngykoszorú egyik szervezője. A marosvécsiek 2002-től számítják magukat, Akác az együttesük neve. /Bölöni Domokos: A tiszta ég vasárnapja Vajdaszentiványon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./

2005. június 15.

Második évfolyamának ötödik száma jelent meg a Kibédi Hírmondónak, Kibéd község lapjának. Inkább a múltidézés jellemzi a kiadványt. Kibéden már több évszázada jelen van a gyapjúfeldolgozás, olvasható a lapban. Az első templom Kibéden 1552-ben épült. 1709-ben leégett. 1710-ben a hívek megépítették a második templomot. Április 25-én a Kibéden, a Mátyus István Általános Iskolában találkoztak a kibédi, makfalvi és hármasfalusi általános iskolák tanulói, sportvetélkedőre került sor. /b. d.: „Ha a hagymára gondolunk...”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./

2005. július 8.

A Szent József Gyermekotthon működése 2003 szeptemberében indult Szovátán. 2004 nagyhetére beköltözhetővé vált az új otthon, azonban leégett az épület. A munkálatok újból elkezdődtek, az új gyermekotthon most már majdnem teljesen elkészült. Gyermekvédelmi tevékenységük többféle. Egyes családok gondjai ruhaadománnyal, élelmiszercsomaggal megoldhatóak. Napközi otthonos foglalkoztatás célja a hátrányos helyzetű, de jó képességű gyerekek segítése, naponta délután. A napközik öt helységben működtek az elmúlt tanévben: Nyárádszeredában, Vármezőn, Sóváradon, Kibéden és Illyésmezőn. Ezt a hálózatot szeretnék tovább bővíteni a jövőben Szovátán és környékén, a Nyárád és Küküllő menti falvakban, a Gyergyói- és a Csíki-medencében. /Pál Marika és Szilágyi Réka: Önkénteseket munkatársakat várnak a szovátai gyermekotthonba. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./

2005. augusztus 31.

A kilencvenedik évén túl levő Péterffy László nyugdíjas református lelkész Kend elismert személyisége, kilenc monográfia szerzője. A teológiával párhuzamosan történelem-földrajz szakot is végzett az egyetemen. Kutatásainak forrása az egyházi iratok voltak, minden egyházközség megőrzi régi iratait, sokszor évszázadokra visszamenőleg, így „csak” föl kell azokat kutatni. Kutatómunkát végzett a levéltárakban. Megírta Nyárádselye történetét. 1942-ben hívták Nagykendre, ahol folytatta a kutatómunkát. A monográfiaírást nyugdíjazása után kezdte teljes el lendülettel. Nyolc-tíz év munkájával készült el Kend, Bonyha, Nyárádselye, Siklód, Makfalva, Gyulakuta, Héderfája, Kibéd és Balavásár monográfiája, Mátyus András pedig könyvet írt róla Hittel, tollal, szívvel – Péterffy László életútja címmel. /Nagy Botond: Kilenc monográfia a nyugdíjas évek alatt (!). = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

2005. október 11.

Október 8-án a hagyományőrző táncosok, dalosok hetedik alkalommal találkoztak Kibéden. A népviseleti parádé ezúttal sem maradt el. Emlékeztek Szabó György Pál tanárra, aki újból életre hívta a Gyöngykoszorú mozgalmat. Barabási Attila-Csaba feleségével, Zsuzsánna igazgató asszonnyal a Sóvidék művelődésének zászlóvivői közé léptek. A Kenden élő Magyarosi Erzsébet tanárnő az erdőszentgyörgyi iskolaközpont igazgatójaként Kibéden is otthon érzi magát, ugyanúgy a mindig alkotási lázban égő Ráduly János néprajzkutató. A kultúrházban Ferenczi Ernő ny. kántortanító festményeiből nyílt alkalmi kiállítás. A csávásiak nyitómuzsikája után egymást követték a fiatalok: a helybeliek Madaras Gábor nevét viselő csoportja, aztán a koronkaiak, a szovátai Mezőhavas zenekar, ott voltak Dicsőszentmárton, Holtmaros, Csíkszereda, Makfalva, Gernyeszeg, Mezőmadaras, Szászváros, Hármasfalu, Parajd táncosai és énekesei. /Bölöni Domokos: Derű és reménység Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

2005. október 29.

Elhunyt Péterfy László /Nyárádselye, 1910. febr. 2. – Kiskend, 2005. okt. 26./ lelkész, helytörténész. A református teológiát és az egyetem történelem- földrajz szakát párhuzamosan látogatva igen jó eredménnyel, ösztöndíjjal diplomázott Kolozsváron. 1942–1974 között Nagykend lelkipásztora, közben ’44-ig tanár Makfalván. Nyugdíjba vonulásakor költözött a közeli Kiskendre, öregkori munkássága színhelyére. Szolgálta gyülekezetét, gyűjtötte szorgalmasan népe szellemi termésének gyümölcseit,. Elsősorban azoknak a településeknek és egyházaiknak a történetét jelentette meg, amelyekkel hosszú és termékeny munkás élete folyamán kapcsolatba került. Így látott napvilágot Kibédről, az ősföldről, Nyárádselyéről, a szülőfaluról, aztán Kendről, majd Bonyháról, Héderfájáról, Siklódról szóló könyveinek sorozata. Kendi Kalendáriumot is írt, szerkesztett. Könyvei nélkül nem lehet megírni a jelzett települések teljes monográfiáit. Pennás pap volt, kitűnő érzékkel ismerte és istápolta a tehetségeket, tisztelte kor- és eszmetársait. Halálával Erdély 1940 utáni magyar művelődés- és egyháztörténetének emblematikus személyisége távozott körünkből. /Bölöni Domokos: Elment a pennás lelkész. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./

2005. november 9.

Nagy érdeklődés övezte Kidén november 5-én a fórumot. Kiss János, a Kide Egyesület elnöke elmondta: a kerekasztal-beszélgetések során hasznos eszmecserére, került sor. Barabási Ferenc mérnök, a dési Tanácsadó Iroda munkatársa a mezőgazdaságban dolgozók projektjeit támogató SAPARD-programról szólt. A kerekasztal-megbeszélésen eldöntötték: Gergely István kolozsvári népitánc-oktató vezetésével elkezdi működését a kidei táncház. /Lukács Éva: Újra indul a táncház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./

2005. december 20.

Borbély Emma, a Kis-Küküllő Térségi Társulás /KKTT/ ügyvezetője elmondta, hogy sikerrel pályáztak a tanulók ingázási költségeinek támogatása Székelyvécke és Szolokma településeken. A kibédi óvodások részére szemléltető eszközöket, játékokat szereztek be. Kiadhatták a májusban Erdőszentgyörgyön szervezett, III. Környezetvédelmi Szimpózium előadásainak anyagát – Környezetvédelmi füzetek III. címmel. A KKTT szociális programjában szerepel az otthoni beteggondozói és ápolói szolgálat beindítása a kistérségben. Ezt a szolgáltatást a Caritas végzi hét beteggondozóval. Társadalmi összefogással sikerült egy szociális és egészségügyi központot létrehozniuk Gyulakután. A kistérség mozgássérült fiataljait segítik. Kilenc fiatalnak számítógépeket biztosítanak, szakképzést nyújtanak. A költségek egy részét a Szülőföld-program biztosítja. A Határon Túli Magyarok Hivatalától kaptak támogatást számítástechnikai felszerelésre. Megyei támogatással kiadtak egy háromnyelvű füzetet, címe: Kincseink a Kis- Küküllő kistérségben – Comorile Microregiunii Tarnavei Mici – The Treasures of Kis-Küküllő Microregion. Célja megismertetni az olvasóval a kistérséget. A füzet anyagát válogatta, szerkesztette Borbély Emma. /b. d.: Jó évet zártak a Küküllő mentiek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2006. február 7.

Böjte Csaba ferences szerzetes év elejei beszámolója szerint  meglátogatta mindegyik, gyermekeket gondozó házukat. Mindenütt Isten áldásával találkozott. Élet van a Szent Ferenc Alapítvány házaiban. Istennek hála, a mindennapi kenyér előkerül. Minden hely megtelt, annak ellenére, hogy az ősszel indult Szováta, Petrozsény, Kisiratos, Gyulafehérvár, de Nagyszalontán és Torockón is új lakásokat adtak át. Növekszik az országban a szegénység. Csíkszereda: Dánél Sándor felesége vezetik a 2005. december 21-én indult irodát. Árkos: 2005 december 1-jén vették át az Irgalmasság Anyjáról elnevezett anyaotthont. Ez egy kisebb ház. Elképzelésünk szerint Szent Ferenc Betegápoló Nővérei 5-6 várandós nőt fogadnak be, majd az édesanya kisgyermekét egy évig nevelheti az otthonban. Megrendítő sorsokat hordoznak. Az egyik várandós mama férjével bérlakásban lakott, de a költségeket nem tudták fizetni, így az utcára kerültek télvíz idején.     Gyulafehérváron a felnövekvő papság közvetlen kapcsolatba kerülhet a fészekből kihullott gyermekekkel. Kisiratoson a 2005 szeptemberében indult háznak 11 lakója van, köztük egy tolószékes kislány. Petrozsényban Ács Éva szépen vezeti a nagy házat, folyamatosan hoznak új gyermekeket, már 86 bentlakó gyermeke van az otthonnak, ott magyar iskola is működik. A tavaly még csak hat gyermeket számláló magyar tagozatnak mára már 143 látogatója van. Szováta: A Szent József tiszteletére 2005 szeptemberében szentelt háznak is sok új lakója van, 74 gyermeket gondoznak. Zsombolya: Markó Piroska testvérével 11 fiúcskát és 8 kislányt nevel. Ez a ház 2004 szeptemberében indult. Nagyszalonta: a Szent Antal tiszteletére szentelt otthonban 19 kisebb-nagyobb gyermek játszik, tanul nap mint nap. Torockó: Tamás Márta nevelőnő 2004 szeptemberében indította el a házat, jelenleg 21 gyermeknek ad otthont. Kolozsváron 2004 novemberében indult a főiskolások, egyetemisták otthona. Jelenleg 24-en laknak a nem túl nagy házban. Szászváros: A Szent Erzsébet tiszteletére 1999-ben létesített otthonban 72 gyermeket nevelnek. Déva: mivel új házak nyíltak 2005-ben, és Déváról sok gyermeket elvittek, jelenleg 325 kisebb-nagyobb gyermek él itt. A Küküllő mellett Sebesi Ildikó szervezi a hálózatot. Itt hét helységben összesen 197 gyermeket gondoznak nap mint nap. Sóváradon, Kibéden már tavaly is folyt a munka, Makfalván, Szolokmán, Hármasfaluban, Véckén és Szentdemeteren az idén indultak a napközik. A gyermekek legtöbb helyen meleg ételt kapnak, majd egy kis játék után felügyelet alatt megtanulják a leckéjüket. A Nyárád menti hálózatot Szilágyi Réka szervezi.  A Nyárád mentén tavaly csak Vármezőben volt egy kis napközis otthonuk, most már itt két édesanya gondozza a gyermekeket, egy bérelt lakásban. Tavaly indult a nyárádszeredai napközi. Idén sikerült Gyergyóremetén, Köszvényesen és Mikházán is elindítani a tevékenységet. Szovátáról Illyésmező, Parajd irányába is elindult a napközi-szervezés. Napközi otthon működik tavalytól Fogarason, Gyergyószárhegyen. Idén Szatmárnémetiben a hajdani ferences kolostorban két nevelővel elindult a gyermekek felkarolása. /Frigyesy Ágnes: Aki másoknak szentelte életét. Böjte Csaba ferences szerzetes példája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 7./

2006. május 9.

Ráduly János a székely (magyar) rovásírás egyik legelszántabb erdélyi kutatója. Tanárkodott, gyűjtött egy életen át – választott falujában, Kibéden. Közleményeit úgy szerkesztette kötetté, hogy az olvasó „szemrevételezhesse” a legkorábbi erdélyi emlékanyag java részét. Úgy öröklődött ránk, mondja 2004-es kötetében (Titkok a rovásírásban), akár csodálatos szépségű mesekincsünk és népballada-költészetünk. Most újabb könyvet tett az asztalra Ráduly János: A székely (magyar) rovásírásról /Kreatív Könyvkiadó, Marosvásárhely 2006/. A kiadvány legterjedelmesebb fejezete számba veszi a teljes eddig előkerült erdélyi feliratos emlékanyagot. /B. D.: Újabb könyv. A székely (magyar) rovásírásról. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

2006. június 17.

Hármasával adja ki könyveit Ráduly János. 1958 óta gyűjti nagyjából ugyanannak a vidéknek, Kibédnek és a környező falvaknak a folklórját, azért ennél is több lehet a tarsolyában. Most olyan kiskötetekkel rukkolt elő, amelyek műfaji gazdagságuknál fogva igen érdekesek, szórakoztatóak: történeti és hiedelemmondákat, népi tréfákat, igaz történeteket, névmagyarázókat, anekdotákat, falucsúfolókat, néhány tündér- és novellamesét tartalmaznak. Hármasfalu, Nagykend, Bözödújfalu, Székelyvécke, Havad, Havadtő, Egrestő, Rava, Szováta a „források”, de az anyag zöme Kibédről származik. A három kötet: Hallod-e, te másvilág, adsz kenderért pálinkát? Székely népi tréfák, mondák, anekdoták, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006; Hová, hová, Laji bátyám? Kis-Küküllő menti székely népmesék, mondák, tréfák kiejtés szerinti lejegyzésben. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006; A fák királyválasztása. Népi tréfák, mondák, anekdoták. Hoppá! Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2006. /B.D. Hármasával adja ki könyveit Ráduly János. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

2006. augusztus 17.

Borbély Pécsi Irén, nyugalmazott tanár megnyerte a megyei tanács által meghirdetett pályázatot. Ennek eredményeként augusztus 1-11-e között Kibéden a 9-14 éves magyar gyerekek számára román nyelv- és kézművestábort rendezett. A rendezvényen ingyenes volt. A foglalkozásokon a román nyelvet szorgalmazták. /Szombatfalvi Katalin: „Ének, játék, jókedv románul”. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 17./

2006. augusztus 30.

Nem előzmény nélkül való Kibéden a tudományos ülésszak, hiszen dr. Mátyus István emléke előtt tisztelegve nem is oly rég tömegesen vett részt a falu és a környék népe. Az önállóságát visszanyert Kibéd község meg tud állni a lábán, sugalmazta a helyi termékeket bemutató kiállítás. A mostani konferenciát az önkormányzat és a Kis-Küküllő Térségi Társulás (KKTT) szervezte, a téma az EU-integráció, a testvértelepülések kistérségi tapasztalatainak hasznosítása. Borbély Emma KKTT-elnök után Zalalövő testvértelepülés jegyzője beszélt a magyarországi régiókról, kistérségekről, működési területekről, hatáskörökről. Az unióból az úgynevezett e- közigazgatást erőltetik, de a számítógépes ügyintézésre nem mindenütt sikerült műszakilag és kellő szakmai színvonalon felkészülni. Borbély Emma bejelentette: megpályázzák a támogatást a kibédi konferencia előadásait tartalmazó kötet kiadására. A SAPARD-típusú EU-s pályázatok több önkormányzat (kistérségi vagy egyéb alapon szerveződő) összefogását követelik meg. Balla Zoltán és Lázár László a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesületének képviseletében beszéltek. Az Európai Unió kifejezetten szorgalmazza az állami, önkormányzati szervezetek és civil szervezetek összefogásán alapuló regionális szövetségek működését. Románia e tekintetben nem áll valami fényesen. Több magyarországi előadó különböző témákról, gondokról beszélt. /Bölöni Domokos: Itt az EU: mit vetettünk s mit aratunk? Jövőbe néző eszmecsere Kibéden. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

2006. szeptember 2.

A neves kibédi folklorista, rovásírás-kutató, költő és műfordító Ráduly Jánosnak idén négy könyve is napvilágot látott. Egyik rovásírással foglalkozik, három a Kis- Küküllő menti székely népmeséket, mondákat, tréfákat, anekdotákat tárja az érdeklődők elé a maguk sajátos ízében: A fák királyválasztása (Hoppá Könyvkiadó, Marosvásárhely 2006), Hallod-e, te másvilág, adsz kenderért pálinkát? (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006.), Hová, hová, Laji bátyám? (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2006), Tanuljunk könnyen rovásírni (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2006). /Szente B. Levente: A kibédi tündérkönyvek margójára. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./

2006. november 14.

A dicsőszentmártoni származású Kórody István klarinétművész, a helyi Kis-Küküllő Alapítvány tiszteletbeli elnöke évente egyszer legalább hazajön Németországból, a magyar fővárosban és idehaza is koncertezik. Kórody Budapesten eljátszotta Csíky Boldizsár Triptico-ját, ez egy háromtételes darab, amelyet 2001-ben neki írt a jeles zeneszerző, bemutatója ugyanabban az évben volt Budapesten. Kórody István feladatának tekinti az erdélyi műveket és az innen elszármazott zeneszerzők műveit életre kelteni koncertjein. Kedves zeneszerzője a Marosvásárhelyen született Orbán György – a kibédi népdalgyűjtő, népzenekutató, néprajztudós Seprődi János leszármazottja. /B.D.: Öt perc Kórody István klarinétművésszel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2006. december 12.

December 9-én a szovátai Teleki Oktatási Központban második alkalommal szervezték meg a mesetábort, amelyen 55 óvónő vett részt. A mesegyűjtésről-mondásról Ráduly János kibédi gyűjtő tartott előadást. /-vagy-: Mesetábor Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

2006. december 12.

December 9-én a szovátai Teleki Oktatási Központban második alkalommal szervezték meg a mesetábort, amelyen 55 óvónő vett részt. A mesegyűjtésről- mondásról Ráduly János kibédi gyűjtő tartott előadást. /Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-80




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék