udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 120 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120

Helymutató: Kisiratos

2004. június 3.

Kisiratos cserkészcsapatának hamarosan lesz zászlaja. Varga Piroska, az Arad Megyei Gazdasszony Kör elnöke készíti a zászlót, ráhímezi: 124-es számú Godó Mihály Cserkészcsapat, Kisiratos. /(ni): Készül a cserkészcsapat zászlaja. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./

2004. július 5.

Júl. 4-én Kisiratoson a római katolikus templomban 18 helybeli fiatal kiscserkész tett fogadalmat. A cserkészjelöltek a felkészülés során helytörténeti, népművészeti képzésben részesültek. Arad megyében a kisiratosi az egyetlen tevékenykedő cserkészcsapat, a közeljövőben a pécskai csapat munkáját szeretnék újraindítani, Majláton pedig létrehozni egy új cserkészcsapatot. /(b): Cserkésztestvéremmé fogadlak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 5./

2004. július 7.

A július végén megrendezendő Kisiratosi Napokra történő felkészülés jegyében néhány férfi elhatározta: létrehozzák a helybeli citerazenekart. Most tartották a zenekar első próbáját. /Balta János: Hagyományélesztés Kisiratoson. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 7./

2004. július 24.

Júl. 23-25-e között tartják a III. Kisiratosi Napokat. A rendezvényt képzőművészeti kiállítással nyitották meg. A civil szervezetek vezetői a Civil szervezetek szerepe a helyi közösségek alakításában témában tartottak megbeszélést, majd a Kovách Géza szerkesztésében megjelent Kisiratos monográfiáját mutatták be. Jún. 24-én „Falvédő”-kiállításra, népi együttesek felvonulására, műsoros előadásra, fáklyás felvonulásra, tűzijátékra számíthatnak az érdeklődők. /(Nagyálmos): Kisiratos újfent ünnepel. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./

2004. július 26.

Színes forgataggá változott a júl. 23-25-e közötti falunapokon a vendégszeretetéről híres, idén községgé vált Kisiratos. A kultúrotthonban képzőművészeti kiállítással nyitották meg a háromnapos eseményt. A civil szervezetek /Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, Máltai Segélyszolgálat, Kölcsey Egyesület, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Pro Majlát Egyesület stb./ képviselői megbeszélést tartottak a szervezetek szerepéről a helyi közösségek alakításában. Kisiratos monográfiáját Ujj János történelemtanár mutatta be a szerző, Kovách Géza jelenlétében. Jövőre elkészül a kötet folytatása. Az újkori Kisiratos 1818-ban alakult meg. Volt olyan esztendő, amikor a helyi iskolában 520 diák tanult, ma 143-an vannak. Másnap falvédő kiállításra hívták az érdeklődőket. Almási Béla, a tájház létrehozója, a kiállítás szervezője megnyitotta a falvédő tárlatot. A település főutcáján zenekar kíséretében indultak el a népi táncosok. A Godó Mihály nevű cserkészcsapat tagjai bocsátották áruba munkáikat. Sikert ért el fellépő erdőhegyi Bokréta, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles, a békéscsabai Tabán és Kis Tabán, a kisiratosi Gyöngyvirág és a szentannai Bazsalikom táncegyüttes. A kisiratosi Menyecske tánc- és népdalcsoport új ruhában mutatkozott, s az utolsóként színre lépett Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesületének férfikórusa. A harmadik napon, vasárnap sportvetélkedők zajlottak. /Nagyálmos Ildikó: Falunap fáklyás felvonulással. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./

2004. augusztus 16.

A kisiratosi nemzetközi festőtábornak a helybeli Máltai Ház adott otthont. A táborzáráskor kiállították a változatos technikával készült festményeket és kisplasztikákat. /Kiss Károly: Kiállítással zárt a kisiratosi festőtábor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./

2004. augusztus 24.

34 Arad megyei gyerek részvételével, Ujj Éva békéscsabai tanárnő vezetésével Kisiratoson hatnapos kézműves tábort szerveztek. A tábor az Arad tanácsa és az Illyés Közalapítvány támogatása révén jött létre, a résztvevő gyerekeket elsősorban tanulmányi eredményeik alapján válogatta össze Matekovits Mária táborszervező, de több iskolából a Gyöngyház Alapítvány és a SZAMO (Szülők az Arad Megyei Oktatásért) szervezet javaslatára a szociálisan rászoruló gyerekek is részt vehettek. Olasz Angéla történelemtanár szervezésében Szent István-vetélkedőn vehettek részt a táborlakók. Ujj Éva magyarországi tanárnő szívén viseli a határon túli magyar kisebbség sorsát és a magyar kézművességet továbbadva szeretne a szórványban élő magyarság megmaradásához hozzájárulni. Ezért is vállalt fel Arad megyén kívül a Gyimesekben és a Vajdaságban is hasonló pedagógus-továbbképző “missziókat”. /(Berki): Kézműves tábor Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

2004. augusztus 30.

Augusztus 28-án a Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesülete (KMGE) mulatságra hívta össze a környékbeli és a határon túli gazdákat. Ez alkalommal szentelte fel Zilahi András tisztelendő a javarészt felújított székházat. A vendégek megnézték a tájházat és a Máltai Házat, majd megtekinthették a kiskultúrotthonban a kisiratosi alkotótábor munkáiból létrehozott kiállítást. Kocsik József, az RMGE Arad megyei elnöke a kisiratosiak összetartását, lelkességét dicsérte. Színpadra lépett a gazdakör férfikórusa, a Menyecske kórus és a Gyöngyvirág tánccsoport. /Varjasi Krisztián: Gazdanap székházszenteléssel. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 30./

2004. szeptember 1.

Az Arad megyei Kisiratos tömbmagyar közössége Almási Vince polgármesterrel és lelkes csapatával mindent elkövet, hogy a kulturális, szociális megvalósításokat gazdasági föllendülés kövesse. Kisiratoson működik a mozgássérülteket gondozó Máltai-ház, van tájházuk és termálstrandjuk, profittermelő mezőgazdasági társulásuk. Kisiratoson festő-és médiatábor működik immár több éve, van cserkészcsapatuk, Menyecske kórusuk, citerazenekaruk, férfikórusuk és Gyöngyvirág tánccsoportjuk. A Kisiratosi Magyar Gazdák Egyesülete mulatságra hívta össze a környékbeli és a határon túli gazdákat. Ez alkalomból Zilahi András plébános fölszentelte a nagyrészt felújított gazdaszékházat. A nemrég kiadott falumonográfia (dr. Kovách Géza munkája) remélhetőleg hírét viszi a közösségnek. /(Péterszabó Ilona): Kisiratos, mint a világ közepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

2004. szeptember 10.

Kisiratoson az IR-KA-TER szociális központban, amelyet az írek hoztak létre, szeretnének hátrányos helyzetű magyar gyerekeket befogadni. Várják azon szülők jelentkezését Arad és a környező megyékből, akik rossz anyagi helyzetük miatt nem tudnak megfelelő körülményeket teremteni 6–14 éves gyerekük iskoláztatására. A rászoruló gyerekeknek ingyenesen szállást és étkezést biztosítanak, magyar nyelvű oktatásban részesítik őket. /(nagyálmos): Teljes ellátás magyar gyerekeknek. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

2004. október 2.

Nagyenyed és Déva után Kisiratoson lépett színpadra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Füleki László, az együttes vezetője jelezte, 12 éve van a Hargita táncegyüttesnél, de azóta nem jártak itt. Kifejtette, hogy az együttes egyik fő célja a szórványmagyarság felkarolása. Tavaly mezőségi turnét szerveztek, ugyanakkor Aradon is jártak. Az együttesnek jelenleg 43 munkakönyves alkalmazottja van, de sokkal nagyobb számú a bedolgozó csapat. A turnékra általában 27 személyt visznek. /Nagyálmos Ildikó: Fő céljuk: a szórványmagyarság felkarolása. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./

2004. október 11.

Elhunyt Kovách Géza /Székelyudvarhely, 1925. dec. 22. – Arad, 2004. okt. 10./ tudós történész, tanár, nemzedékek közkedvelt és köztiszteletben álló “Gazsija”. Néhány nappal azután halt meg, hogy megemlékeztek az aradi vértanúk mártíriumáról, melynek történetét oly átfogóan írta meg Az emlékező városban. /Az emlékező város – október 6. Arad, 1999/ Dr. Kovách Géza Zilahon a Wesselényi Kollégiumban érettségizett, a Bolyai Tudományegyetem történelem-földrajz szakát 1948-ban végezte el. Több évig Jakó Zsigmond professzor tanársegédje volt, s ha nem jönnek a diktatúra évei, bizonyára fényes egyetemi karrier várt volna rá. Aradra került és 1951-től 1986-ig történelemtanárként több iskolában, de állandó jelleggel a Csiky Gergely Iskolacsoport jogelődjében tanított és nemzedékek kedvence volt. A nagy szellemi központoktól távol eső, vidéki kutatóként dr. Kovách Géza meglepően sokat tett le az asztalra: tucatnyi könyvet, falumonográfiát, tanulmányt, tudományos értekezést. Erdélyi és közép-európai levéltárakban búvárkodott, hogy aztán hangyaszorgalommal és a történelmi tények iránti alázattal feldolgozza kutatásait. Publikált itthon és külföldi tudományos szaklapokban. Nemzetközi konferenciákon vett részt. A Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Köztestületének tagsága mutatja, hogy az anyaországban is kellőképpen értékelték fáradozásait. Nyáron még részt vett Kisiratosról, majd Majláthfalváról írt monográfiájának bemutatásán, aztán egyre fogyatkozott ereje és életkedve. Fő kutatási területe a gazdaság- és településtörténet volt. /Puskel Péter: In memoriam Kovách Géza. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./ Legutóbbi könyve: Eltűnt települések Arad megyében (2004) – néhány munkája: Erdélyi jobbágyok panaszlevelei – Kordokumentumok az erdélyi falu életéből 1771-1848. A Temesi Bánság mezőgazdaságának fejlődése a török kiűzése után (1718-1828), 1995 Történelmünk a Duna-medencében /Polis, Kolozsvár, 1998/ egyik szerzője A Bánság demográfiai és gazdasági fejlődése, (1716-1848), Csongrád Megyei Levéltár, 1999 – monográfia.

2004. november 23.

Az aradi és Arad megyei magyar civil szervezetek azzal a felhívással fordulnak tagjaikhoz, szimpatizánsaikhoz, minden magyarhoz, hogy szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire. Országos egyesületek Arad megyei szervezetei: EMKE, RMPSZ, RMGE, Romániai Magyar Drámapedagógiai Társaság. Arad megyei egyesületek és szervezetek: Kölcsey Egyesület, Szabadság-szobor Egyesület, Alma Mater Alapítvány, Szülők az Aradi Magyar Oktatásért szervezet, Gyöngyház Alapítvány, kisiratosi PRO-KI-DOR, Pro Majlát Egyesület, kisiratosi IRKATER, pankotai Csiky Gergely Egyesület, pécskai Búzavirág Egyesület. /Arad megyei civil szervezetek felhívása. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./

2004. december 9.

A Romániai Máltai Segélyszolgálat gazdaságilag legerősebb szervezete kétségkívül a temesvári (a második helyet a kisiratosi, a negyedik helyet pedig a nagyenyedi foglalja el), mutatott rá beszédében dr. Bárányi Ferenc, az országos vezetőség alelnöke a közgyűlésen. Dr. Bárányi Ildikó, a segélyszervezet temesvári filiájának vezetője számolt be tevékenységükről. Egy évvel ezelőtt reménytelennek látszott, hogy meg tudják tartani minden szolgáltatásukat, mert az állami támogatás összege jelentősen csökkent. A legnagyobb veszélyben az 50 idős, házhoz kötött személy gondozása forgott. Végül a Temes Megyei Munkaerő-gazdálkodási Ügynökség átvállalta a 9 szociális gondozó fizetésének 75 százalékát. Dr. Bárányi Ildikó beszámolt arról, hogy 200 nélkülöző család (900 személy) megkapja a rendszeres segélyt, az öregotthon 18 lakója, az 50 házi s a 30 nappali gondozott ellátásban részesül. /(Szekernyés): Sikerült a lehetetlen. = Nyugati Jelen (Arad), 2004. dec. 9./

2004. december 16.

Dec. 15-én a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház Andersen Pomádé király új ruhája című mesejátékát mutatta be Kisiratoson. /(ni): Bábszínház Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./

2005. január 19.

A Csiky Gergely Iskolacsoport kollégiumának néptánccsoportja folytatja működését. A 12 tagú tánccsoport Bori Claudia tizedikes és Gáll Attila kilencedikes bentlakók vezetésével többször is fellépett a bentlakás által szervezett ünnepségeken. Arad megyében számos magyar néptánccsoport működik, mondhatni minden magyarlakta településnek megvan a maga együttese, de Aradon ez az egyetlen csoport, amely magyar néptáncot táncol. Produkcióikkal még nem érik utol a simonyifalvi Pitypangot, a pécskai Búzavirágot, a kisiratosi Gyöngyvirágot, de bíznak benne, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. /Szepesi Bea: Egyetlen Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./

2005. január 31.

Több mint tíz évvel ezelőtt Sipos György nagygazda rendezte először Majláton a gazdabált. Azóta évente más-más gazda szervezésében a gazdabál a falu egyik legrangosabb rendezvényévé nőtte ki magát. Eljönnek az elszármazottak és környékbeliek Kisiratostól Temesvárig. Idén Szőke József gazdálkodó, RMDSZ-elnök, községi tanácsos szervezte a gazdabált. Ezúttal is megtelt a kultúrotthon nagyterme, ahol több mint 200 embert szórakoztatott. Ezúttal egy szobrot is kisorsoltak, Kovács Zoltán amatőr szobrász alkotását Cseres Ilona vihette haza. Majláton a gazdabálok közösségépítő, megtartó erőt jelentenek. /(Balta): Jubileumi gazdabál Majláton. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 31./

2005. február 5.

Pályázatot nyert az Illyés Közalapítványnál az aradi vállalkozói központ. A téma: hosszú- és középtávú fejlesztési stratégiák kidolgozása néhány Arad megyei, zömmel magyarok lakta település számára. A központ elnöke, dr. Túsz Ferenc egyetemi tanár elmondta, hogy kollégájával, dr. Káposzta József egyetemi tanárral Kisiratos, Nagypereg és Tőzmiske községek vezetőségéhez kérdőívet juttattunk el, amelyen a lakosság száma, az elhalálozás aránya, az infrastruktúra állapota, a gazdasági helyzet, az esetleg létező történelmi, idegenforgalmi nevezetességek felől érdeklődtek. A kapott eredményeket betáplálták a fejlesztési analízisekbe. Mérlegelik, milyen lehetőségek állnak az illető közösség rendelkezésére, illetve milyen veszélynek van kitéve. /Balta János: Fejlesztési stratégiák a településeknek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 5./

2005. március 12.

A pécskai magyar fiataloknak szükségük van egy olyan szervezetre, amely megpróbálja összefogni őket, fogalmazta meg a pécskai Magyar Kulturális Ifjúsági Szervezet, az M-KIDSZ célkitűzéseit Kocsik Imre elnök, aki a többi alapító taggal együtt úgy érzi: ha a pécskai magyar fiatalok szórakozni akarnak, kénytelenek elmenni Kisiratosra, Nagylakra vagy Aradra. Elkészítették a Pécskai Magyar Újság első számát, amely várhatóan a jövő héten jelenik meg. /(Irházi): Szerveződnek a pécskai magyar fiatalok. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./

2005. május 17.

Békéscsabán a Heti Kelet hetilapnál a szerző, Sarusi Mihály jelenlétében mutatta be Banner Zoltán színművész, műkritikus az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelent kisiratosi monográfiát, a Szalbek-Iratost. /(b): Békéscsabán a Szalbek-Iratos. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 17./

2005. május 26.

Nemzetközi homokvárépítő versenyen vett részt az elmúlt héten Kisiratos iskolás diákcsapata. A versenyt a Lakiteleki Népfőiskola hirdette meg. Lényege: a benevező csapatok számára egy-egy várat sorsoltak ki, melynek történetéből a versenyzőknek fel kellett készülniük, illetve annak mását homokból kellett. A kétnapos nemzetközi vetélkedőn Romániát egyedül Kisiratos csapata képviselte. A versenyben Kisiratos az első helyet szerezte meg. A csapat tagjai átvehették az értékes könyvcsomagokat Lezsák Sándor képviselőnek, a verseny fővédnökének a kezéből. /Almási Gábor történelemtanár: Homokvár – gyurmából. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

2005. június 13.

Június 12-én a Kisiratosi Általános Iskola 16 nyolcadikosa búcsúzott iskolájától, s egyúttal szülőfalujától, ősztől többnyire Aradon, középiskolában folytatják tanulmányaikat. Almási Vince polgármester arra intette a diákokat: menjenek, tanuljanak, de jöjjenek vissza szülőfalujukba. /(nagyálmos): “Térjetek vissza szülőfalutokba”. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 13./

2005. június 27.

Megvolt a nyolcadikat végzettek országos tesztvizsgája. Az Arad megyében magyarul végzetteket átlaga 63%-os. A magyar tannyelvű iskolák és tagozatok közül a legjobb eredményt a nagyiratosiak érték el 9-ből mindegyiknek sikerült, őket követik a csikysek 84,5%-os sikerrel (45-ből 38 átmenővel). A legrosszabb a kisperegieké, 5 jelentkezőjük közül egy sem ért el átmenő jegyet, továbbá az ágyaiaknál 5-ből 1, a kisiratosiaknál 9-ből 2 tanuló járt sikerrel. A többieknél 52,6 % (Pécska) és 78% (Zimándújfalu) között mozog az átmenők átlaga. A legtöbben román nyelv és irodalomból bizonyultak felkészületlennek. /(Kiss): Tesztvizsga 2005. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./

2005. június 27.

Június 25-én Magyarpécskán tartotta újmiséjét Czank Gábor. A pécskai római katolikus templomban 61 éve volt utoljára ilyen esemény, akkor, 1944-ben Bacsilla Sándort szentelték pappá. A kisiratosi születésű Czank Gábor a szegedi Szent Gellért Papnevelő Intézetben végezte a teológiát, Gyulai Endre szeged-csanádi püspök június 18-án szentelte pappá egyházmegyéje részére. /Nagy István: Újmisés Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./

2005. július 19.

Július 17-én a mise keretén belül hét újonc és három tiszteletbeli cserkész tett fogadalmat, és 14 tavaly avatott cserkész újította meg fogadalmát Kisiratoson a 124. számú Godó Mihály Cserkészcsapatban, jelezte Bella Zoltán parancsnok. Az immár huszonegy tagú csapat az egyetlen aktív cserkészcsapat a megyében. Más falvakat is szeretnének bevonni a cserkészmozgalomba. /Szepesi Bea: Cserkészavatás Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./

2005. július 23.

Július 22-én a IV. Kisiratosi Falunapok első rendezvényeként Sarusi Mihály Szalbek-Iratos – Hatvan év a román–magyar mezsgyén című könyvét mutatták be. Ez a szerző ötödik könyve Kisiratosról és már készül a hatodik. Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen főszerkesztője elmondta: ez a könyv azért is fontos, mert itthonról, a magyar sorsról szól. Jámbor Gyula főszerkesztő-helyettes beszélt róla: “nem regény, nem dokumentumkönyv és nem riportkötet. A kritikusok egyszerűen dokumentum irodalomnak nevezik”. A szerző elmondta, hogy körülbelül tíz könyvet szándékszik írni Kisiratosról. Bár ő Békéscsabán született, családjának négyötöde kisiratosi. /N. I.: IV. Kisiratosi Falunapok. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./

2005. július 25.

A falunapok Kisiratos legnagyobb ünnepe immár négy éve. Ezeken a napokon érkezik a legtöbb vendég a községbe, s viszik a falu tisztaságának hírét a legmagyarabb Arad megyei településről. Kisiratos kiváltságos helyzetben van, ugyanis kevés településnek adatik meg, hogy könyvet, sőt könyveket írjanak róla. Sarusi Mihály kisiratosi származású József Attila-díjas költő, újságíró, író legutóbbi, Szalbek-Iratos című, az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelent könyvét mutatták be. Július 23-án a falunap utcai felvonulással vette kezdetét, a megyéből, sőt a határ túloldaláról érkezett népi tánc-együttesek népviseletbe öltözve ropták a táncot a falu utcáin. A kisiratosi kis Gyöngyvirág után több együttes fellépett, köztük a pécskai gyermektáncegyüttes, a kisiratosi Menyecske asszonykórus, a pécskai Búzavirág, a majláthi Nefelejcs, végezetül a község férfikórusa. Másnap a tájház látogatása után különböző vetélkedőkön vehettek részt a sport kedvelői. /Nagyálmos Ildikó: Az otthon ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./

2005. július 28.

Hétvégén Kisiratoson először rendezték meg az Arad Megyei Magyar Fiatalok Találkozóját. A rendszerváltás óta ez az első ilyen próbálkozás. Az ifjúsági találkozón 24 Arad megyei településről érkeztek fiatalok. A megnyitón Almási Vince, Kisiratos polgármestere, Király András parlamenti képviselő, Szabó Mihály, az Aradi Magyar Ifjúsági Tanács (AMIT) elnöke és Derzsi Csaba, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) vezetője köszöntötte a vendégeket. Szabó Mihály beszámolt az AMIT és az AMISZ eddigi tevékenységéről. Matekovits Mihály főtanfelügyelő-helyettes az európai uniós országok vizsgáztatási rendszeréről tartott előadást. A résztvevők bekapcsolódtak a falunapok programjaiba. A második találkozó Simonyifalván lesz, ahol sokkal nagyobb méretű találkozót szeretnének szervezni. /(nagyálmos): Októberig megalakulnak a helyi ifjúsági szervezetek. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 28./

2005. augusztus 11.

Ötödször rendezték meg Kisiratoson a képzőművészek nemzetközi táborát a Máltai Segélyszolgálat helyi fiókjának támogatásával. A tábor házigazdái dr. Almási Béla és felesége, Olga asszony voltak. Az érdeklődők megtekintették az alkotótáborban részt vett 15 festő és két szobrász munkáit. /Regéczy Szabina-Perle: Nemzetközi tábort zártak Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 11./

2005. augusztus 15.

Az idei Majláthfalvi hétvége egyszerre volt a hagyományok megőrzésének és új hagyományok teremtésének a színtere. A hagyományosan az augusztus 15-i templombúcsúhoz kötődő népművészeti seregszemle továbbéltetése ugyanis a megőrzés szándékát jelzi, míg az immár második alkalommal megszervezett bográcsos verseny egy új hagyomány megszületését bizonyítja. A helybeli római katolikus templomban tartott szentmise után kezdődött a bográcsos verseny, a rendező a Pro Majláth Egyesület volt. Az Aradi Művészeti Líceum fúvószenekara a főutcán végighaladva köszöntötte a falunapok résztvevőit. Matekovits Mihály műsorvezető sorra jelentette be a fellépő együtteseket: simonyifalvi Pitypang, pécskai Búzavirág, temesvári Geml József Társaskör Nefelejcs hagyományőrző népdalcsoportja, majláthfalvi Nefelejcs, kisiratosi Gyöngyvirág, kisperegi Peregi Rózsás népi táncegyüttes stb. /Kiss Károly: 34. Majláthfalvi hétvége. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék