udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
43
találat
lapozás: 1-30 | 31-43
Helymutató:
Auschwitz
2004. március 2.
A Duna-TV egyik múlt heti késő esti adásában az egykori 1944-es Dél-Erdélyhez tartozó Segesvár és környéke zsidó lakosságának a tragédiáját ismertette három idős boldogfalvi értelmiségi. Az észak-erdélyi deportálások idején a román királysághoz tartozó Dél-Erdély községeiben a román katonák összefogták a helybeli zsidó családokat, és egyszerűen áthajtották őket a közös határon, a boldogfalvi sorompónál. Innen közös megegyezés alapján elszállították a román alattvalóságú zsidókat a marosvásárhelyi gettóba, a koronkai téglagyárba. Onnan nemsokára őket is Auschwitzba szállították. Amikor a hatvanas évek végén a Simon Wiesenthal által kezdeményezett náciperek egyikében az erdélyi származású Sibelius ügye is sorra került, a Romániából érkezett tanúknak tilos volt elbeszélniük a fenti epizódot. A jelentkező tanút a Securitate már elutazása előtt figyelmeztette, amennyiben egyáltalán vissza akar még térni, nem szabad beszélnie arról, hogy Romániából zsidókat deportáltak. Hivatalosan hirdették ugyanis, hogy a második világháború alatt Románia emberségesen bánt a zsidókkal. Azonban még mindig maradtak élő tanúk arra, hogy ez nem igaz. /Junger Ernő, Tel-Aviv: Mindig lesznek becsületes emlékezők. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./2004. április 27.
Roma holocaust címen Zilahon dokumentum-kiállítás nyílt. Az ókirálysági cigányoknak a rabszolgaság volt a sorsuk mindaddig, amíg Cuza fejedelem 1865-ben eltörölte a cigányrabszolgaságot. Antonescu diktatúrája idején sok ezer cigányt deportáltak Transznisztriába; a Kovulovjka faluba telepített 20 ezer romából 11 500 személyt az SS-sek Trihatkára szállítottak és agyonlőttek, végül mindössze 1500 került vissza az országba. Buchenwald haláltáborban speciális barakkot állítottak fel a cigányoknak és táborokat Düsseldorf és az ausztriai Lackembach közelében. Az 1938-ban elfoglalt Csehszlovákiából 1942 és 1944 között 14 szállítmányt indítottak Auschwitzba. Nem menekültek meg a lengyelországi cigányok sem. /Fejér László: Roma holocaust. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./ 2004. október 13.
Gyökeres fordulatot jelent a román politikában, hogy kormányhatározat rögzítette: ezután okt. 9-én emlékeznek meg a Román Holokauszt Napjáról. Hatvanhárom esztendőnek kellett eltelnie a szégyenletes esemény óta, hogy végre legalább egyszer megpróbáljanak szembenézni vele. Okt. 9-e helyett csak 11-én és 12-én került sor megemlékezésekre. Megemlékeznek a romániai holokauszt több mint 400 ezer zsidó áldozatról. Végre kimondják, hogy a transznisztriai események a román történelem szégyenfoltját jelentik. A valódi tényeket már feltárták, papírra vetették, számszerűsítették, adatolták, Matatias Carp könyve, a Holocaust Romániában már a negyvenes évek második felében közkézen forgott, de a román közvélemény, mentegeti és kicsinyíti a menthetetlent. Európában mindegyik ország és nép, mely a zsidók huszadik századi kipusztításában segédkezet adott és részt vett, rátalált a megkövetés és a beismerés valamilyen formájára. Romániának is meg kellett hoznia a döntést. /Cseke Gábor: Mégis holokauszt volt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ Romániában okt. 12-én első ízben emlékeztek meg hivatalosan a második világháború idején lezajlott zsidóüldözésről. Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök koszorút helyezett el a Zsidó Kórustemplom mellett. Iliescu a parlamentben elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Hitlerrel szövetséges Ion Antonescu marsall kormányzása idején az akkori Romániában és a román közigazgatás alatt álló területeken mintegy 250 ezer zsidót gyilkoltak meg. /Az első megemlékezés Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./ Marosvásárhelyen az 1942. október 9-én elkezdődött bukovinai deportálásokra, illetve arra a hatmillió európai zsidó polgárra emlékeztek, akik hatvan évvel ezelőtt az antiszemitizmus áldozataivá váltak. Az Izsák Márton alkotta Holokauszt-emlékmű előtt Sauber Bernád, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke mondott imát az Auschwitzban, illetve a többi haláltáborban elpusztultakért. Szatmárnémetiben egész napos megemlékezést tartottak a holokauszt áldozataiért. /Holokausztnap: felhívás önvizsgálatra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2004. november 12.
Nov. 10-én Kolozsváron, a Tranzit Házban bemutatták Fischer István Németországban élő erdélyi származású filmrendező Rémálmok nyomában című alkotását, amely a Désről 1946-ban Ábrahám Adolf névvel Amerikába került, és ott neves történész-politológussá vált Randolph L. Braham professzor portréfilmje. A képsorok sorra vették Braham professzor életének legfontosabb állomásait. Désen az egykori zsidónegyedet, a szülői házat, a magyarok 1940-es bevonulását, a cionista szervezkedéseket, Auschwitzot (családjából sokan pusztultak el a vészkorszakban). 1946-ban Amerikába távozott. Randolph L. Braham a holokauszt-kutatás nemzetközileg elismert alakja. /Ö. I. B.: Rémálmok nyomában – Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./2005. január 27.
Auschwitz felszabadulásának 60. évfordulóján Európa-szerte az antiszemitizmus elleni küzdelemre szólították fel a világot az államfők, politikusok. Strasbourgban is külön napirendként szerepelt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésszakán a megemlékezés. A holokauszt áldozatainak számáról szóló adatok becslések, különböző források más-más adatokat tettek közzé aszerint, hogy mikor és hol kutattak. Az auschwitzi múzeum 1,1 millióra teszi az Auschwitzba irányított európai zsidók számát. Az auschwitzi tábort 1945 januárjában a Vörös Hadsereg elől menekülő nácik felszámolták, felrobbantották a II. és a III. krematóriumot és elégették az irattár nagy részét. A holokauszt áldozatainak többsége, közel 6 millió zsidó, ezen kívül 3,3 millió szovjet hadifogoly, 2,5 millió nem zsidó származású lengyel állampolgár, németek, kelet- és nyugat-európai emberek százezrei, akiket különböző politikai, vallási és szociális szempontok miatt likvidáltak. /Auschwitz felszabadulásának 60. évfordulója. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 27./2005. január 29.
Traian Basescu elnök is részt vett az auschwitzi megemlékezésen és január 27-én Lengyelországban kétoldalú megbeszélést folytatott Jacques Chirac francia, Heinz Fischer osztrák és Horst Kohler német államfővel, akik valamennyien arról biztosították: támogatják Románia 2007-es uniós csatlakozását. Traian Basescu Stipe Mesic horvát államfővel is találkozott Lengyelországban. Mesic elnök kifejezte óhaját, hogy a két elnök mielőbb ellátogasson egymás országába a román–horvát kapcsolatok fejlesztése érdekében. /Chirac kíváncsi volt Basescura. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./2005. január 31.
Nagy E. József azt várta, hogy az Antonescu-szoborról szóló jegyzetének /Romániai Magyar Szó, jan. 22./ megjelenése után a hatóságok intézkedni fognak és eltávolítják, de legalábbis elfedik a szobrot. Azonban nem történt semmi! A Muncii-tér Bukarestnek egyik legforgalmasabb csomópontja, ott áll a háborús bűnös szobra. Január 26-án jelent meg a “22” hetilapban Andrei Oisteanu cikke, “Bukaresttől Auschwitzig és vissza”, amelyben a vasgárdista szélsőjobb zavartalan romániai tevékenységét taglalta. Lapjukat terjesztik és bármelyik postahivatalban elő lehet rá fizetni. Az Antonescu-szobor újból láthatóvá tétele ellen Aurel Vainer, a zsidó kisebbség parlamenti képviselője tiltakozó jegyzéket nyújtott be a főügyészséghez. Az ügyészség zaklatni kezdte a Trianon-film bemutatásának szervezőit a háborús bűnösök kultuszáról szóló rendeletre hivatkozva, de Antonescu szobrát illetően nem intézkedtek. /Nagy E. József: A helyzet még annál is rosszabb! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./2005. június 18.
Halász Anna, az A Hét egykori jeles újságírója egész családjával együtt megjárta Auschwitzot, és édesanyjával ketten kerültek haza a népes családból. Halász Anna egész életében készült a holokauszt-emlék megírására, de csak idős korára találta meg a családregény-formát, és az is befejezetlenül, mozaikkockákban maradt. Ez az emlékezést jelent meg Befejezetlen kálvária (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) címen. /Kuti Márta: Dokumentum a holokausztról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./2005. június 28.
2003-ban George W. Bush elnök lengyelországi látogatása során időt szakított arra, hogy elmenjen Auschwitzba, és meglátogassa az emberiség elleni támadás egyik legirtózatosabb színhelyét. A következő nap Bush Szentpéterváron tartózkodott, de nem ment el a várostól húsz mérföldre fekvő Szoloveckij-szigetekig, a Gulag első táboráig, nem szólította fel a világot arra, hogy emlékezzenek azokra a milliókra, akik a szovjet koncentrációs táborokban pusztultak el, még mielőtt Auschwitzot létrehozták volna, és miután Auschwitzot már régen lerombolták. „A szovjet kommunizmus áldozatai, akiknek száma messze meghaladja a Hitler táboraiban elpusztultakét, és azok családjai áldást sem kaptak a szabad világ vezetőjétől” – kezdte Michael McFoul politológus könyvismertetését a The New York Timesban, és azt ajánlja nemcsak Bushnak, de a kollektív amnéziában szenvedő Nyugat többi vezetőjének is, hogy olvassák Anne Applebaum A Gulag története című könyvét. A Gulag története 2003-ban jelent meg az Egyesült Államokban és Angliában, azóta több mint két tucat nyelven adták ki. Anne Applebaum, a The Washington Post főmunkatársa elmondta, három fő oka volt, amiért a Nyugat igyekezett elfeledkezni erről a tragédiáról. Egyik ok, hogy a szovjet rendszer évtizedekig gondosan elzárt minden dokumentumot. A Gulagról nem készült fotó, film, ami az embereket felrázta volna. A lágerek helyszínét nem lehetett látogatni, a tanúk, túlélők nem beszélhettek. A mai napig sincs olyan megrázó képsor, mint amilyen a hitleri haláltáborokról készült. A Nyugat köztudatába nem jutott el a Gulag. A másik ok a II. világháború megítélésében gyökerezik. A szövetséges hatalmak meg kívánták őrizni a dicsőséges, felszabadító imázst. Nehéz lenne bevallani, hogy az egyik véreskezű diktátor, Sztálin segítségével győzték le a másik népirtót, Hitlert. A harmadik, talán legfontosabb ok a nyugati baloldali értelmiség kritika nélküli hozzáállása. Azok, akik évtizedekig fáradoztak azon, hogy a szocialista eszméket Nyugatra importálják, attól tartottak, hogy a szovjet rendszer bármely elemének bírálata magára az eszmére vetődött volna rá. A ’60-as években napvilágot látott Szolzsenyicin-kisregény, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, majd a ’70-es években kiadott Gulag-könyve kisebbfajta lázadást okozott, különösen a francia értelmiség körében. Sartre írta Camus-nek, hogy ugyan tűrhetetlennek tartja a lágereket, de még tűrhetetlenebb, ahogyan azokat a burzsoá sajtó szocialistaellenes propagandacélokra akarja felhasználni. A közvélemény a mai napig is a sztálini időkhöz köti a Gulagot, holott időben és térben lényegesen kiterjedtebb volt. Applebaum hangsúlyozta: a XX. század leghosszabb, azaz 1918-tól 1989-ig, Lenintől Gorbacsovig tartó koncentrációstábor-hálózatáról volt szó. Nehéz számokat mondani, de ez alatt az idő alatt hozzávetőlegesen 18 millióan kerültek a lágerekbe, ehhez jön az a 6–7 millió, akiket száműzetésbe küldtek, és hozzáadhatjuk azokat, akiket még a táborba való kerülés előtt meggyilkoltak. A Gulag az egész országot behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Voltak lágerek nagyvárosokban, és voltak közép-ázsiai eldugott településeken. A két rendszer valahol kapcsolatban állt. Hitler tudott a szovjet börtönökről, Sztálin ismerte a náci haláltáborokat. A nácik célirányosan elsősorban a zsidókat üldözték, addig a szovjet rendszer ,,ellenségképébe” mindenki beleférhetett, minden etnikum, réteg, a régi rendszer tagjaitól szabotőrökig, kulákoktól külföldi ügynökökig, lengyelektől zsidókig. A vérengzések csúcspontján már semmi logika sem volt, kiket, miért börtönöztek be. A Gulag börtöneit nem megsemmisítő tábornak szánták, az más kérdés, hányan haltak bele a börtönéletbe, azokba a munkatáborokba, ahol állati sorban tartották őket. A legnagyobb probléma, hogy a Gulag története nem lett része a köztudatnak, a tömegkultúrának. Számos sikeres filmadaptáció dolgozta fel a holokausztot. Ezzel szemben a szovjet rendszerről James Bond-, Rambo-kalandfilmeket láthat a néző a szovjet ellenség karikatúrafiguráival. /Balla Eszter (Heti Válasz, Budapest, máj. 12.): A háló. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./2005. december 10.
Kolozsváron, a Tranzit Házban a Karácsonyi Könyvvásáron több könyvet is bemutattak, így Jakabffy Elemér: Kisebbségi sorskérdések és Cs. Szabó László: Kárpát keblében című könyvét. Balázs Sándor Onisifor Ghibu álarc című könyvében azt illusztrálja, hogyan forgatta ki a nacionalizmusáról elhíresedett Onisifor Ghibu a magyar sajtótermékeket, évnyitóbeszédeket, irodalmi alkotásokat eredeti jelentésükből. A kolozsvári magyar színházat, egyetemet tönkretevő Ghiburól emléktáblát avatnak, iskolát neveznek el. Balázs Sándor véleménye szerint ez olyan cselekedet, mintha Auschwitzban Mengele doktornak állítanának emléktáblát. „Én bizton állítom, hogy Onisifor Ghibu azonosult az olasz fasizmussal” – tette hozzá a szerző. A könyv, az eredeti szövegeket a román fordításokkal összevetve, rámutatott arra, hogyan hamisította meg Ghibu egy adott szöveg tartalmát helytelenül idézve, hamisan fordítva vagy egész egyszerűen olyasmire hivatkozva, ami nem hangzott el. /Kiss Bence: A nacionalizmus ellen is felléptek a könyvvásáron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./2006. július 18.
A kommunista múlt bűneit is napvilágra kell hozni. Auschwitz után is megismétlődött, megismétlődhetett a szenvedés. A kommunista diktatúráról kevesebbet tud a világ, mint a holokausztról, vagy akár az örmény népirtásról. „A rendszerváltások után kitörölték a múltat. Olyan ez, mintha kiradíroztak volna negyven évet a történelemből. Semmit nem tudnak az emberek a saját múltjukról, mert mindeddig hiányoztak a tudományos eszközök, és még inkább hiányoztak a jó kérdések” – vallja egy interjújában az erdélyi magyarság történelmének ezt a korszakát vizsgáló Stefano Bottoni történész. Bottoni szerint a megtörténtek résztvevőit továbbra is összetartja „egyfajta képzeletbeli kötelék”. A ma is közvélemény-formáló személyeknek az akkori elnyomó rezsimmel kötött kompromisszumait a közvéleménynek ma joga van megismerni. /Salamon Márton László: Az emlékezés hangja és csendje. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./2006. augusztus 11.
Egy feldúlt ember viharzott be a könyvtárba, ahol Sebestyén Mihály dolgozik. Az illető kiképzést nyert Párizsban a holokauszt előadására az iskolában és önállóan is kutat, csak éppen az erdélyi holokauszthoz kapcsolható két alapvető nyelvet, a magyart és a németet (héber-jiddist pláne) nem ismeri. Sebestyén Mihály számos efféle elmélyült kutatóval találkozott. Ez az ember azt kérdezte Sebestyéntől, mondja el, kicsoda a zsidó a magyar irodalomban. Ugyanis szeretné megszerkeszteni a romániai zsidó írók és jeles személyiségek lexikonát. „Kissé faji alapon. Esetleg sárga csillagot is tűzzünk a tankönyvben található írók hajtókájára: Molnár, Déry, Karácsony, Örkény, Kiss József, Salamon Ernő, Brassai Viki, Szász Jancsi mellére...” – írta Sebestyén, hozzátéve, nem segített rajta. Nem vonja ki az egyetlen, egységes magyar kultúrából azokat, akiket egykor munkaszolgálatra, Auschwizba, gázkamrába küldtek. Az író csakis kettős (egyszeri-magyar) identitásában teljes értékű alkotó, szellemi óriás. /Sebestyén Mihály: Magyarból kivonni? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./2006. december 23.
Karácsony Benő Napos oldal című regénye méltán lett népszerű. Most kiadták novellásgyűjteményét /Nyári délután a régi Fehérvárt – Összegyűjtött novellák, Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006/. A könyv tartalmazza Karácsony Benőnek a Gyulafehérvári Hírlapban közölt tárcanovelláit, amelyek most jelennek meg először. Az író élete tragikusan végződött, Auschwitzba hurcolták, ott halt meg. /Farkas Imola: Napos oldalunk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./