udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1533
találat
lapozás: 1-30 ... 1501-1530 | 1531-1533
Helymutató:
Kolozs megye
2006. december 20.
Elutasította a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a tordai Petőfi Társaságnak, valamint a bánffyhunyadi RMDSZ-nek az önálló magyar tannyelvű iskolák létesítésére vonatkozó kérelmét. A két település magyar közösségének régi vágya az önálló, magyar tannyelvű iskola létesítése. A magyar gyerekek szétszórva, két-három tanintézetben, állandó tanárváltás közepette tanulnak. Télen az illetékes városi tanácsoktól nem sikerült kiharcolni az iskola létesítésére vonatkozó elvi beleegyezést. A tordai tanács elutasító reakciója emberéletet is követelt: Kiss László unitárius lelkész az átélt aggodalmak miatt még aznap elhunyt. Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettes elmondta, szavazáskor csak ő támogatta a kezdeményezést. A tanfelügyelőség megalapozatlannak tartotta a kezdeményezők azon érvét, miszerint a több iskolában működő magyar osztályok miatt egy-egy iskolában kevés a magyarul tanító tanárok óraszáma, ez pedig ellehetetleníti a címzetes tanárok kinevezését és helyzetét. Vida Anna, a szilágysomylói magyar tannyelvű iskola igazgatója felidézte: négyéves hercehurca után, 2005 szeptemberében indították el Szilágysomlyón az önálló, magyar tannyelvű iskolát. Az illetékesek mindent megtettek azért, hogy eltántorítsák őket. Más Szilágy megyei településen is próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával, de felsőbb szinten elbukott kérelmük. /Nagy-Hintós Diana: Tanfelügyelőségi vétó a tordai és a bánffyhunyadi magyar iskola ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2006. december 21.
Először ismeri egy hivatalos dokumentum Romániában az 1989 előtti rezsim kisebbség- és magyarellenes politikáját. „Noha a kommunizmus áldatlan hatásai egyazon módon érintették Románia valamennyi polgárát nemzetiségre való tekintet nélkül, néhány területen a kommunista hatóságok politikája különösképpen hátrányosan hatott a magyar kisebbség tagjaira veszélyeztetve közösségi létét, illetve hagyományai, nyelvi és kulturális identitása megőrzését” – áll a Tismaneanu- jelentésben. A kommunista hatóságok tervszerűen törekedtek, illetve léptek fel a magyarság gazdasági erejének megtörése érdekében. A jelentés megjegyzi, hogy a magyarság – amely 1945-ben Románia lakosságának mintegy 7,5 százalékát tette ki – erőforrásainak nagy részét kiterjedt gazdasági és hitelszövetkezeti rendszerbe összpontosította: „...összetett intézményi rendszerrel bírt: gyárakkal és feldolgozó üzemekkel, raktárakkal, a saját előállítású termékeket értékesíteni hivatatott üzletláncokkal stb. 1945 szeptemberében a két szövetkezet 1002 tagot számlált. Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete a mezőgazdasági termelők érdekeit képviselte és a falvakon gépparkokat tartott fenn. 1945-ben a szövetség 1100 fiókszervezete 80 ezer bejegyzett tagot számlált. A székely hagyományok szerint szerveződött közbirtokosságok kezelték a legelő- és az erdővagyont. 1946-ben a Románia területén található erdők mintegy 11 százaléka (651 ezer hektár) a közbirtokosságok kezében volt.” A vagyon elkobzására a kommunista hatóságok többféleképpen léptek fel: az úgynevezett ellenséges javak felügyelete /CASBI-törvény/, az 1945-ben végrehajtott „földreform”, az 1948-ban kezdődött államosítás, valamint a szövetkezetek beolvasztása révén. „Noha ezek az intézkedések nem közvetlenül a kisebbségeket vették célba, az alkalmazási kritériumok és szabályok megfogalmazása, illetve gyakorlatba ültetése révén a kisebbségi közösségek tagjait a többségi lakosságnál jóval súlyosabb gazdasági veszteségek érték” – áll a jelentésben. „A Mezőgazdasági Minisztérium 1946-os kimutatásából kiderül, hogy Kolozs megyében a kisajátított összterület 87 százaléka magyar nemzetiségűek tulajdonában volt, miközben a földhöz juttatottak között mindössze 35% volt magyar. Hasonló volt a helyzet Maros megyében (72, illetve 36 %).” 1944 őszén a magyar oktatási rendszer nagy részét az egyházi iskolák alkották. 1041 ilyen működött Erdély-szerte. 1948-ban valamennyit államosították, az ötvenes évek második felétől pedig elkezdődött a magyar oktatás szisztematikus leépítése. Fokozatosan megszűnt a magyar nyelvű szak- és művészeti oktatás előbb középiskolai, majd egyetemi szinten. A jelentés kiemeli a magyar egyetem „elkobzását”, amely „ma is erősen érzékelhető hatással van a kollektív köztudatra”. A jelentés egyértelműen megállapítja, hogy a Babes, illetve a Bolyai Egyetem összevonása „a magyar közösség asszimilációját célzó stratégia” része volt. Ez utóbbi vetületeként említi a dokumentum, hogy „általános gyakorlattá vált, hogy a magyar nemzetiségűeket egyetemi tanulmányaik elvégzése után nem helyezhették ki erdélyi megyékbe. „1988-ben például a 951 végzős közül 689 a Kárpátokon túli megyékbe kapott kihelyezést. Ugyanakkor az egyetemi – közvetve pedig az egyetem előtti – oktatást veszélyeztette a tanári gárda fokozatos leépítése. A nyolcvanas évektől kezdődően nem hirdettek versenyvizsgát a nyugdíjba vonult egyetemi oktatók helyének elfoglalására, a már hivatalban lévő tanároknak pedig nem volt lehetőségük az előlépésre.” Erdély legtöbb városát többségében magyarok lakták. A kommunista hatóságok homogenizáló politikájának köszönhetően az arányok gyökeresen megváltoztak. A jelentés hosszú lajstromot közöl arról, hogy miként módosult a fontosabb erdélyi nagyvárosokban – Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Nagyváradon – a magyarok arányszáma rövid másfél évtized alatt. A magyarok beolvasztását célozta a jelentés szerint az ország területi felosztása, illetve a területi egységek finanszírozása. „1951–1959-ben a Maros Autonóm Tartomány, noha Románia lakosságának 4,5 százalékát összesítette, a központi költségvetésből mindössze 2,4 százalékos részesedést kapott, ami előidézte a lakosság elvándorlását más, jobban iparosított régiók felé”. A dokumentum említést tett a „mintegy hatvanezer magyar ajkú csángó nyelvi identitásának elvesztéséről” is, amihez az egyház is messzemenően hozzájárult. A dokumentum részletesen taglalja a magyar ellenállást is, külön megemlítve a Molnár Gusztáv által elindított Limes Kört. /Sz. L.: Tismaneanu-jelentés: elégtétel a magyaroknak is. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./2006. december 28.
Mihail Hardau tanügyminiszter idén először rendezte meg az iskolaigazgatók gáláját, amelyen minden megye öt legjobb tanintézményét, illetve igazgatóját díjazták. Kolozs megyében egy magyar tanintézetre, illetve annak igazgatójára esett a tanfelügyelőség választása: a Báthory István Elméleti Líceumra és Tőkés Elek igazgatóra, aki a múlt héten vehette át a szaktárca vezetőjétől az elismerő oklevelet, valamint az iskolának járó 10 000 lejes anyagi juttatást. Tőkés Elek elmondta: a kritériumok szigorúak voltak, ugyanis több mint 50 oldalas, a legapróbb részletekre kitérő értékelőlapot kellett eljuttatni a minisztériumba. Bihar megyéből egy magyar díjazott volt – az Ady Endre Gimnázium igazgatója –, de se Maros, se Brassó, se Szilágy megyéből nem volt magyar jelölt, a két székelyföldi megyéből pedig 4–4 igazgató részesült elismerésben. /Nagy-Hintós Diana: Minisztériumi elismerés a Báthory-líceum igazgatójának. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./